Magyar Hang, 2023. október-december (7. évfolyam, 40-52. szám)
2023-10-06 / 40. szám
2 VILÁGKÉP 2023. OKTÓBER 6-12. Magyar Hang Majláth Ronald Alaposan rácáfolt szombaton a közvélemény-kutatókra a Robert Fico vezette Smer: habár az exit poll felmérések alapján az elemzők a Progresszív Szlovákia (PS) győzelmét várták, a liberális pártnak végül csak a második hely jutott, ráadásul úgy, hogy mögötte csak néhány százalékkal maradt el a Smerből kivált, Peter Pellegrini által vezetett Hlas (Hang - Szociáldemokrácia). A szakértők szerint meglepetés az is, hogy a szélsőjobboldali Republika nem került be a parlamentbe, szemben a szintén radikális Szlovák Nemzeti Párttal (SNS), amely a mostani választások nagy visszatérője. És bár Pellegrini korábban kizárta azt a lehetőséget, hogy közösen kormányozzon a Republikával, az SNS-szel szemben Fico egykori párttársának nincsenek kifogásai, így egyre biztosabb, hogy az elkövetkező hetekben megalakulhat a Smer- Hlas-SNS-kormány, amely Fico első számú külföldi szövetségesének, Orbán Viktornak talán a legkívánatosabb felállás. Ficónak ugyanakkor nem feltétlenül lesz könnyű dolga, hogy felépítse a maga illiberális rendszerét. Ebben a legfontosabb fék a baloldali populista politikus számára Peter Pellegrini lesz, aki jóval mérsékeltebb álláspontot képvisel azokban a kérdésekben, amelyek Fico számára létfontosságúak. Ilyen például az Ukrajnának nyújtott katonai segítség leállítása - amit Fico már hosszú hónapok óta ismételget. Könnyen megeshet, hogy Pellegriniék ezt nem engedik meg Ficónak, hiszen ezzel ők maguk is elveszítenék nyugati partnereik szimpátiáját. Habár pártja, a Hlas az elmúlt hetekben többször hangoztatta, hogy meg kell állítani a délről jövő migrációs hullámot, ebben a kérdésben is jóval mérsékeltebbek, mint a Smer. Fico az elmúlt heteket gyakorlatilag végigkampányolta azzal, hogy le kell zárni a szlovák-magyar határt, ilyen szélsőséges megoldást a Hlas sem tartana elfogadhatónak. A Hlas a kormánytagok kiválasztásakor is okozhat nehéz perceket a Smernek. Pellegrini ugyanis korábban azt mondta, hogy ellenezne egy olyan kormányt, amelyben két egykori miniszterelnök is részt venne. Hogy ezt pontosan hogy ? A körvonalazódó koalíciónak nem lenne meg az alkotmányozó többsége, így aligha tudná úgy átformálni az ország berendezkedését, mint ahogy azt a Fidesz tette 2010 után is kell érteni, arról egyelőre csak találgatások születtek, de könnyen lehet, hogy ez nem jelent semmi mást, mint hogy Pellegrini nem kíván miniszter lenni az új kabinetben. Fico szempontjából azonban az igazán kellemetlen megoldása az lenne ennek a feladványnak, ha Pellegrini a koalíció feltételeként Fico helyett más javasolna kormányfőnek. Ficónak azonban az SNS bevonása is tartogathat még kellemetlen meglepetéseket. Andrej Danko pártja ugyanis korántsem egységes, a szélsőjobboldali pártban könnyen előállhat olyan helyzet, hogy néhány képviselő megvonja a támogatását a kormánytól, ami akár Fico bukásához vezethet. Ám a legfontosabb akadályt a magyarországihoz hasonló rendszer kialakításában az jelent, hogy Szlovákiában ennek hiányoznak az alkotmányos és politikai feltételei. A körvonalazódó koalíciónak nem lenne meg az alkotmányozó többsége, így aligha tudná úgy átformálni az ország berendezkedését, mint ahogy azt a Fidesz tette 2010 után. A politikai feltételrendszer még ennél is egyértelműbb: Szlovákiában mind a kormányoldal, mint az ellenzék tagolt ideológiailag, ráadásul ezeknek a pártoknak külön-külön is jelentős támogatottságuk van, így jóval nehezebben tudná a Smer maga alá gyűrni a kihívóit. A magyar pártokból alakult, azonban a szlovák törvényhozásból most kimaradó Szövetség jövője szempontjából azonban ez a tagoltság ma már egyre inkább kihívást jelent. A választási kudarc után ugyanis a magyar választók számára egyre nagyobb a kísértés, hogy a jövőben ne etnikai, hanem ideológiai alapon válasszanak maguknak pártot - vagyis hogy betagozódjanak valamelyik szlovák politikai erőbe. Ficónak nehéz dolga lesz, ha le akarja másolni Orbánt Robert Fico párttársai körében a választási győzelem után tartott sajtótájékoztatón Pozsonyban. Orbán is tárt karokkal várja FOTÓ: AFP VIA EUROPRESS/VLADIMIR SIMICEK