Magyar Hang, 2023. október-december (7. évfolyam, 40-52. szám)

2023-10-27 / 43. szám

2 VILÁGKÉP 2023. OKTÓBER 27. - NOVEMBER 2. Magyar Hang M­ajláth Ronald A gázai helyzet szégyenfolt az emberiség lelkiisme­retén - jelentette ki Adele Hodr, az ENSZ Gyermek­alapja (UNICEF) közel-keleti és észak-afrikai irodavezetője, aki megdöbbentőnek nevezte a gázai áldozatok és sebesültek magas számát. A Hamász október 7-ei támadása óta az izraeli válasz­­csapásokban a hét közepéig 2360 gyerek vesztette életét, és több mint 5300 sebesült meg. A UNICEF szerint a térségben élők ráadásul súlyos ivóvízhiánnyal is küzdenek, mely elsősorban a gyerekekre ve­szélyes. A szervezet ezért felszó­lította a konfliktusban részt vevő feleket, hogy azonnal kössenek tűzszünetet, és egyezzenek meg a humanitárius segélyszállítmá­nyok beengedéséről, valamint minden túszt engedjenek szaba­don. Ennél is keményebb kritikát fogalmazott meg António Guterres ENSZ-főtitkár, aki kijelentette, hogy a Hamász visszataszító tá­madása nem igazolhatja a palesz­tin nép kollektív büntetését, majd hozzátette, hogy az emberjogi tör­vényeket nyíltan megsértik a Gá­­za-övezetben. A világszervezet ve­zetője ezután felszólított a túszok azonnali és feltétel nélküli sza­badon bocsátására, de azt is hoz­zátette, hogy a Hamász támadá­sa nem légüres térben következett be, hanem a palesztin népnek Iz­raeltől elszenvedett 56 évnyi meg­szállása után. Válaszul Izrael le­mondásra szólította fel a portugál politikust, sőt meg is leckéztette a szervezet humanitárius ügyekért felelős főtitkárhelyettesét, akitől az izraeli hatóságok megtagadták a beutazási engedélyt. Az elmúlt hetekben persze nem ezek voltak az első figyelmezteté­sek, amikor Izraelt önmérsékletre intették. A Hamász barbár támadá­sát követő héten Emmanuel Macron francia elnök hangsúlyozta: Izra­elnek joga van megvédeni magát az olyan terrorista csoportok célzott fellépéssel történő megsemmisíté­sével, mint a Hamász, de a polgári lakosság megőrzése demokratikus kötelesség. Washington is utalt Izrael felelősségre, amikor Antony Blinken amerikai külügyminiszter - Benjámin Netanjáhú társaságá­ban - kijelentette, hogy bár Izra­elnek joga van megvédeni magát, az is számít, hogyan teszi ezt. A nyugati vezetők figyelmezte­téseit több elemző felszólításként értékelte, hogy Izrael hagyjon fel a szárazföldi műveletre irányuló előkészületeivel, sőt sokan éppen ezzel magyarázták, hogy az ok-Az izraeli vezetés a rá nehezedő belső nyomás miatt így nem sokáig halogathatja tovább a támadást, ami még bizonyosan több ezer halálos áldozattal jár majd ciót az Izraeli Védelmi Erők (IDF) újra és újra elhalasztották. Valószínűbb azonban, hogy az izraeli halogatás mögött inkább az áll, hogy a Hamász kétszáznál is több izraelit tart fogva, akiknek az élete most különösen fontossá vált ebben a konfliktusban. Izrael­ben az elmúlt hetekben több tün­tetést is tartottak, hogy az izraeli kormány tegyen meg mindent an­nak érdekében, hogy a fogva tar­tott személyeket mielőbb bocsás­sa szabadon a Hamász. Azonban legalább ennyire fontos, hogy az izraeli vezetés pontosan tisztában van azzal, hogy egy gázai száraz­földi beavatkozás rendkívül súlyos következményekkel járhat katona­ilag, hiszen könnyen előfordulhat, hogy a zsidó államnak onnantól többfrontos háborút kell vívna. Az izraeli hadsereg az elmúlt hetek­ben többször is összetűzésbe került a libanoni Hezbollahhal, egy gázai szárazföldi akcióval pedig bizonyo­san forróbbá válna itt a helyzet. És bár a térség szakértői nem számol­nak azzal, hogy ebben az esetben Irán belépne a háborúba (az izraeli titkosszolgálat az elmúlt években számos fegyveres akciót hajtott végre iráni fegyvergyárak ellen, az iszlám köztársaság mégsem rea­gált ezekre), azt már most tudni lehet, hogy ez esetben Teherán tovább fokozná a Hamász, illetve a Hezbollah támogatását. És akkor még nem volt szó arról a szem­pontról, hogy a gázai bevonulás az izraeli hadsereg számára is súlyos vérveszteségeket okozhat, amire már régen volt példa (a 2006-os libanoni háborúban kétszáz alatt maradt az izraeli katonai és civil áldozatok száma). Mindennek ellenére az izraeli társadalom jelentős része inkább arra hajlik, hogy a hadsereg mi­előbb kezdjen bele a szárazföldi akcióba. Az izraeli vezetés a rá nehezedő belső nyomás miatt így nem sokáig halogathatja tovább a támadást, ami még bizonyosan több ezer halálos áldozattal jár majd. Több fronton sérült férfi és sebesült gyermeke a Hán Júnisz-i kórházban, 2023. október 24-én. Élő pajzsként használják őket FOTÓ:AFP VIA EUROPRESS/MAHMUD HAMS 99

Next