Magyar Hang, 2023. október-december (7. évfolyam, 40-52. szám)

2023-12-15 / 50. szám

24 MAGAZIN 2023. DECEMBER 15-21. Magyar Hang Makrai Sonja A világ első stúdiópalotá­ja volt a Magyar Rádió épületegyüttese, amely a Pázmány Péter Katoli­kus Egyetem új campusának épí­tése miatt most teljesen eltűnhet. A tervek szerint a Magyar Rádiónak otthont adó tömb teljes átépítésével alakítanák ki ugyanis az egyetem új otthonát, a jelenlegi számítások alapján 200-250 milliárd forint­ból megvalósuló, nemzetgazdasági szempontból kiemelt állami beru­házás első lépéseként eltüntetnék az „útban lévő” házakat. Mire a bon­tási engedélyt kiadták a Magyar Rá­dió egykori épületeire, a Józsefvá­rosi Önkormányzat már ideiglenes védelem alá helyezte az épülete­gyüttest, hogy így akadályozza meg a munkálatokat. A kerület határo­zata miatt december első hetében a Pest Vármegyei Kormányhivatal visszavonta az engedélyt. Nyilvánvaló volt, hogy ez nem gátolhatja meg a kormányt a meg­valósításban, korábban, egy parla­menti vitában Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter hangsú­lyozta, minden törvényes eszközt be fognak vetni, hogy az egyház meg­elégedésére felépüljön az új campus, amely szerinte az évtized egyik leg­fontosabb beruházása. Nem is tét­lenkedtek, az ügyben meghirdetett közmeghallgatás után, december 12-én ugyanis ismét kiadták a bon­tási engedélyt a rádió kilenc épü­letére, a 6-os stúdiót „kiemelkedő kulturális és rádiótörténeti értékei” miatt megtartásra javasolták A legendás 6-os stúdió Míg a sokak által elsőnek tar­tott londoni Broadcasting House - a BBC székháza - csak 1932-ben nyitotta meg kapuit, a Bródy Sándor utca 5-7. házainak udvarán emelt reprezentatív épületben (Stúdiópa­lota) lévő első stúdiókból - amelyet a Csontvsízy-életművet is megmen­tő Gerlóczy Gedeon tervezett - már 1928-ban sugároztak adásokat. Az évek során a rádió számos épülettel bővült, a fénykorban negyven stú­dióban folyt itt a munka. A magyar zenekultúra szentélyének tartott, és különálló épületben helyet kapó 6-os stúdiót Dohnányi Ernő zene­szerző és a tervező, a Nobel-díjas biofizikus, Békésy György jelenlété­ben adták át 1935-ben, itt a nagyze­­nekari felvételeket és közönséggel tartott hangversenyeket rögzítet­ték. A bontással olyan kulturális és médiatörténeti rekvizitumok me­rülhetnek feledésbe emellett, mint a 13-as, 14-es, és 20-as számú hangjáték­, illetve a 22-es számú elektroakusztikus stúdiók, illetve az 1945 utáni modern magyar építészet egyik meghatározó emléke, a Bródy Sándor utcai udvaron álló Pagoda, Szabó István 1949-es alkotása.­­ Az épületeknek, mint a köny­veknek is megvan a maguk sor­sa. A Stúdiópalota, a Szentkirályi utca felőli stúdiók, a 6-os stúdió és a Pagoda kétségkívül a magyar szellemi, kulturális örökség részei, amit eddig senki nem mert meg­kérdőjelezni, és ezért senki nem gondolt rá, hogy ezeket le kéne védetni mint műemlékeket. Most látszik, hogy ez mekkora tévedés volt - mondja Ránki Júlia, aki 1976- tól 2010-ig dolgozott az intéz­ményben, előbb riporterként, majd szerkesztőként és rovatvezetőként. Ránki Júlia szerint a 6-os stúdió volt a lelke a rádiónak, és még ma is ki­vételes zeneteremnek számít.­­ A fővárosban nincs még egy ilyen hely, amelynek falaiban annyi hang lenne, mint ott, és olyan hangzás, amely minden muzsikusnak na­gyon sokat jelentett. Ezernyi érv szól amellett, hogy Magyar Rádió épületéhez mint a magyar kulturális emlékezet meghatározó részéhez az elődök munkáját tiszteletben tart­va szabad csak hozzányúlni. Építse­nek egyetemet ebben a szellemben! Falu a városban Többek emlékezetében úgy él a rádió, mint egy falu a városban, a munkatársak közül soknak ez volt az első otthona. Ahogy Ránki Jú­lia fogalmaz, közösségi hely volt, és nagyon sok minden eldőlt ennek a közösségnek köszönhetően.­­ Tudtuk egymásról, hogy ki mihez ért, kitől mit lehet meg­kérdezni, kinek mekkora a tudása. Meghatározó hely volt a Pagoda, ahol megbeszéltük az élet dolgait, találkoztunk olyan munkatársakkal, akikkel nem dolgoztunk együtt, itt születtek új együttműködések, és itt készítettük elő a vendégekkel a mű­sorokat. Emellett a magyar szellemi élet találkozási helyeként is szolgált: zenészek, színészek, humoristák, történészek, tudósok közül min­denki szívesen ült le itt egy kávé mellett beszélgetni. Azért tértek be ide az emberek, mert gondolatokat akartak cserélni, hírekhez hozzájut­ni, ráadásul ez olyan intim tér volt, hogy amit az egyik asztalnál beszél­tek, azt a másiknál is lehetett hal­lani. A Pagoda a vérkeringés része, a nyilvánosság szimbóluma volt.­­ A hatvanas években a rádió­játékok miatt élte fénykorát a rá­dió, két évtizeddel később az olyan politikai műsorok határozták meg az intézmény arculatát, mint a Ba­goly, a Vasárnapi újság, a 168 óra. Ezek olyan lökést adtak a társadalmi változásoknak, amit nem lehet alá­becsülni. A rádió sokkal szabadabb volt és előrébb járt, mint a televízió, mert arra jobban vigyáztak - mesé­li László József, aki a 80-as években a rádió varsói tudósítója volt, majd évtizedeken át szerkesztőként, ké­sőbb vezető beosztásban dolgozott a Kossuth és a Petőfi rádiónál. - Egyetlen alkalommal ugyan, de tudósíthattunk a lengyel állambiz­tonsági szolgálat négy tagja által elhurcolt Jerzy Popieluszko lengyel lelkész megöléséről, de a lengyel beszámolók alapján tudtunk tájé­koztatást adni a csernobili történé­sekről is, noha azt is csak egyszer, 1986. május 1-jén reggel hatkor le­hetett hallani. Kiss Bea a 90-es évek elején ke­rült a Petőfi rádióhoz, ahol köz­életi, kulturális magazin-, illetve riportműsorokat szerkesztett, majd a Kossuth rádió szerkesztő-műsor­­­vezetőjeként dolgozott egészen idén nyári kirúgásáig. - Amikor elkezd­tem ott dolgozni, újabb aranykorát élte a rádió, már létezett a sajtó­­szabadság, pezsgő élet folyt, igazi műhelyek működtek. Egy évtized­del ezelőtt végigéltem a költözést, rettenetes érzés volt otthagyni azt a közeget. A Kunigunda útján lévő épületből sok minden hiányzott, ami a belvárosi tömböt jellemez­te - meséli. - Ha valamihez nar­rátorra volt szükségünk, mindig lehetett egy üldögélő színészt ta­lálni, aki örömmel vállalta a felké­rést. A nagy újságírók, például a 168 órások közé is le lehetett telepedni, kérdezni tőlük, vitába szállni velük. Minden szempontból otthonos volt a rádió. A Pagodában intézhette az ember a magánéletét, a büféseknél - akik ritkán cserélődtek - lehetett üzenetet hagyni, idővel ők is be­lekerültek a társaságba. A büfében bizonyos szendvicseket újságírókról neveztek el, Siklós Erik után kap­ta például a nevét egy sonkás-sza­­lámis emeletes szendvics, míg Gobbi Hilda egy „jó erős kávét” jelentett, mely a löttyintésnyi pult alóli alkoholtól volt olyan sikeres.­­ Életmód volt a Bródyban dol­gozni, nem munkahely volt, hanem az életünk. Ott éltünk társasági éle­tet, a közeli Háry borozóba jártunk ebédelni, vacsorázni, amikor nem volt pénzünk, ott volt Ibike, a fel­szolgáló, aki megszánt bennünket, és adott valamit olcsón - idézi fel az egykori rádiós. - Hatan vagy he­ten voltunk egy szobában, az ottani telefonra futottak be a hívások a ri­portalanyainktól, a házastársunktól, a barátainktól. Ha éjszakai műsort csináltunk, akkor székeket ös­­­szetolva aludtunk, nyaranta pedig volt, hogy a Pollack Mihály téri épü­let Múzeum utcához közeli emeleti szobáiban tömörültünk, hogy lássuk a tűzijátékot. A Múzeum utcában is voltak próbatermei a zenekarnak és a kórusnak: tavasszal nyitott ablak­nál az egész környék hangos volt a zenétől, zsongott a művészettől. Titkos folyosók A több épületből álló tömb egé­szét azonban talán még a mun­katársak sem ismerték igazán, ahogy Kiss Bea felidézi, tele volt titkos folyosókkal és helyiségek­kel. Amikor még rádiós szerkesztői tanfolyamra járt ide, a 80-as évek elején, még a mesterük sem talál­ta meg azt a föld alatti termet, ahol az órákat tartották. Évek kellettek ahhoz, hogy el tudjon igazodni az épületben. Bár munkája a Pollack Mihály téri, 60-as években épült, 200 szobás irodaházhoz kötötte, de a bunkerstúdióban - amit a le­genda szerint a rádióban dolgozók lehallgatására használt az államvé­delem - már csak az­után járt, hogy a költözést követően műsort készí­tett a rádió belvárosi helyszíneiről. Az épület a magyar technikatör­ténetnek is értékes emléke.­­ Olyan hangot előállítani, mint ezekben a stúdiókban, szinte lehetetlen FORRÁS: FORTEPAN/MAGYAR RENDŐR a mostani körülmények között. Hosszú ideig tartó precíziós munká­val centizték ki, hogyan szól a leg­szebben minden hang a különböző stúdiókban, amelyek teljesen védve voltak a város zajától. Pótolhatatlan, ha mindez eltűnik ebben a hiábavaló rombolásban - mondja Kiss Bea. - Egy egyetem, amelynek a kultúrát, a folytonosságot, a szellemi értékek továbbvitelét is képviselnie kellene, miért nem igyekszik megóvni az értéket? Bármilyen anakroniszti­kus, de én hiszek a genius fociban. Annak a helynek vitathatatlanul van egy szelleme. A kommunikációt, új­­­ságírást miért nem lehet ezek között a falak között tanítani? Domány András, aki 1972 és 2009 között dolgozott a rádióban, utol­só éveiben mint vezető szerkesz­tő, felháborítónak tartja az épület bontásával kapcsolatban Lázár János kijelentését, miszerint elfogadha­tatlan, hogy a Magyar Rádió azon épületére adtak ki helyi védettséget, ahonnan 1956-ban emberekre lőt­tek az ávósok.­­ Ha egy épület több mint nyolcvan éve áll, azt nem lehet egyetlen momentum alapján poli­tikailag megítélni. Ezen az alapon nyugodtan le lehetne bontani az Országházat, ahol zsidótörvénye­ket hoztak, majd később olyanokat, amelyek a kommunista diktatúrát erősítették. Komolytalan tehát az érvelés - mondja az egykori rádiós. Úgy véli, a Magyar Rádiónak, mint az egész magyar történelemnek a XX. században, voltak sötét idő­szakai, 1944, vagy a sztálinizmus időszaka, az 1956 utáni megtorlások kora, de voltak fényes pillanatai is.­­ Az irodalmi és zenei osztá­lyokat olyan emberek irányítot­ták a harmincas években, mint Cs. Szabó László, Németh László, Dohnányi Ernő, Ódry Árpád. Később, a nyolcvanas évek közepétől a Ma­gyar Rádió politikai műsorainak meghatározó szerepük volt a rend­szerváltozás szellemi előkészítésé­ben. A 168 órát szombaton délutá­nonként tényleg egy egész ország várta izgatottan. Ebben a műsorban hangzott el az ’56-ot ellenforrada­lom helyett népfelkelésnek minősítő Pozsgay- interjú is. A rádió a magyar kultúr- és politikatörténet ikonikus intézménye, ezért a helyzetét is sokkal árnyaltabban kell megítélni. Elszomorító, hogy megpróbálják az egészet eltüntetni, nagy kár, hogy az egyház sem hajlandó megértést tanúsítani. Genius loci A magyar kultúra felbecsülhetetlen értéke a Magyar Rádió tömbje, most mégis lebontanák. Egykori munkatársakkal idéztük fel az épületegyüttes múltját • Életkép a Magyar Rádió stúdiójában, 1989-ben A kormány nem hátrál meg Nem tervezünk visszalépni - jelentette ki Lánszki Regő építészeti állam­titkár a december u-én este tartott közmeghallgatáson, amelyet az új Pázmány Campus Palotanegyedbe tervezett építése miatt hívtak össze. Az eseményen az államtitkáron kívül Nyúl Zoltán magasépítésért felelős helyettes államtitkár és Becker Pál, a Pázmány Péter Egyetem fejleszté­si főigazgatója képviselte a beruházói oldalt. A Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) tagjai, valamint a megjelent helyi lakosok kifogásolták a korszerű vagy történelmi szempontból fontos épületek lebontását, a ko­moly környezeti terheléssel járó bontási munkálatokat, illetve a túlépítést. A testületi üléssel egybekötött közmeghallgatáson Pikó András VIII. kerületi polgármester javaslatot nyújtott be, mely szerint változtatási tilalmat ve­zetnek be a bontásra ítélt épületeknél. Az előterjesztést a többség támo­gatta, a kormánypárti képviselők viszont kivonultak a teremből.

Next