Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1968
Korolovszky Lajos: "S míg szendereg a robogás". A gyermek és a szülő a magyar költészetben - Petőfi Sándor: Fiam születésére - Arany János: Leányomhoz
PETŐFI SÁNDOR: Cffiam születésére Ide, ide fiamat kezembe, Hadd szorítsam a szívemhez őt! Mintha volnék újonnan teremtve, Hogy éltemnek ifjú lombja nőtt! Üdvezellek, lelkem szép kis ága, Üdvezellek, édes magzatom! Sírásodnak bánatos zajába Beleolvad örvendő dalom. Kis parányom, milyen nagy örömmel Állok, itt és nézem képedet! Kell-e még pap? örömkönnyeimmel Keresztellek én meg tégedet. Csillagász lett végre is belőlem. Itten állok csillagom előtt, Arcvonásit hosszasan szemlélem, S találgatom a távol jövőt. A reménynek nagy virágos fája, Mit e csillag fénye fölmutat; Csak ne szálljon kora dér reája, Mely leszedné e virágokat. Oh halál, te nem lessz oly kegyetlen, Hogy magaddal rántsd idő előtt; Nem enyém lesz ő — tartsd ezt eszedben — A hazának nevelem fel őt. Ugye, ugye, kis fiam, ha majdan Én a sorból kiöregedem, Iparkodni fogsz túltenni rajtam, Vagy betöltőd legalább helyem? Vajha egykor ekkép szólanának Nem búsulva sírom széknél: „Meghalt! de nincs kára a hazának, Nincs, mert lelke a fiában él." ARANY JÁNOS: Kórágyon ott, nagy betegen. Halálhoz is már tán közel. Virágom édes gyermekem. Mily messze föld különöz el! Jíellinomhon Röpülnék, mint az ércz-fonál Villáma, mely hirt hoz, viszen: De akaratom lánczon áll, Erős békán lábam, kezem. 10 289