Magyar Hirlap, 1850. július (2. évfolyam, 192-217. szám)
1850-07-02 / 192. szám
az útmutatás által kijelölt határok közt segíteni nem lehet, a kirendelt ügyvezető az előforduló akadályt, az eset világos előadásával, haladék nélkül a becslő biztos elé terjeszti. II. Fejezet: Czélja és köre az egyes előmunkálatoknak. 11. §. A földtermés és haszon fölvétele, a földadó provisoriumra nézve, minden községben külön és önállóan foganatosítandó, s e végre az előmunkálatokat is szint azonkép kell megkezdeni, melyek abban állanak, hogy: a) az adó-községek határai lehatnak; b) az egyes adó - községekben létező dűlők és mezők helyrajzi (topographicus) renddel, a rajtok előforduló mivelési ágak bemondása mellett, följegyeztetnek, s megállapittatik különösen: c) hogy a földnek miféle használati módja, vagyis mivelési ágak divatoznak minden község egész területében ; d) milyen különbségek és fokozatok fordulnak elő a föld jóságában és termékenységében az egyes mivelési ágaknál, s miként tűnnek ki a fokozatok a termények jóságának és mennyiségének különbségére nézve. E fokozatok osztályoknak (Classen), az osztályok meghatározásának műve osztályozásnak (Classificatio) neveztetik; e) hogy minden házról, s a körülöttük levő kertekről, valamint a községben előforduló minden földdarabokról is, az e szakasz b) pontja alatt említett dűlőkön sorban, pontos helyrajzi renddel vallomány- vagy telekkönyv készíttetik, s hogy f) egyszersmind meghatároztatik az is, mely hasonló mivelési ághoz tartozó egyes földdarabok esnek egyenlő viszonyok alá, melyek következőleg ugyanazon osztályba sorozhatók. Ily osztályokbal összefoglalás, osztály sorozásnak (Classirung) neveztetik. 12. §. A községek és egyes helybeli lakosok, nemcsak egész határuk és az abban fekvő dűlők területét, hanem a külön földdarabok birtokosait vagy tulajdonosait, valamint a földek minőségét és viszonyait is legjobban ismerik. Ők legjobban tudják a község határmesgyéit a végrehajtott határhányás(Hotterung) szerint kimutatni, a dűlőket szokásos neveik és termékenységük szerint, valamint minden egyes földdarab birtokosát is pontosan bejelenteni s bevallani, egyszersmind vájjon a községben valamennyi hasonló mivelési ág alá használt föld egyenlő mennyiségű és jóságu terményt hoz-e, vagy erre nézve különbségek, és milyenek vannak, s ezek honnan erednek? Ők tudják p. o. hogy némely szántóföldek 10—12 magot, sőt többet is, mások ellenben csak 4—5 magot adnak ; hogy némely rétek jó és sok, mások ismét, magas fekvésük miatt, kevés szénát és sarjut termenek; úgy nem különben, hogy némely szöllök sok és különös jóságu, mások megint, mostoha fekvésük miatt, kevés és csak silány bort hoznak; ők végtére megtudják határozni, minden egyes földdarabról, hogy az melyik fokozatba (osztályba) tartozik, vájjon tehát valamely szántóföldet és rétet a kisebb vagy nagyobb mértékben termékennyel, valamely szőlőt a jobb vagy silányabb bort termővel lehet-e egyenlőnek tartani. 13. §. Ez oknál fogva bizatik a fenemlített előmunkálatok létesítése, mik kiváltképen helybeli ismereteket kívánnak, saját elnökük vezérlete alatt a községi választmányokra , de az általuk c, d, és f, pontokra, a mivelési ág, osztályozás és osztálysorozás megállapítására hozott javaslat, a földtermés és haszon fölvételének megkezdése előtt még a becslő biztos vizsgálata és kiigazítása alá kerül. 14. §. Különösen az egyes bemondásoknál a termés-fokozatokra (osztályozásra) nézve, s a külön földbirtok-részleteknek (Parcellen) osztályokra sorozásánál mindig szem előtt kell tartani, hogy a mellett a szomszéd község viszonyaira tekintettel lenni nem lehet, mert ezen eljárásoknak egy független, minden községre nézve önálló egészet kell képezniük, s azok a termés és haszon tulajdonképi meghatározására (minél egyébiránt a becslő biztosnak a szomszéd községek közti helyes arányra különös figyelmet kell fordítani,) semmi befolyással sincsenek, de az egyes községek körébeni egyenlő megadóztatás eszközölhetése végett, a választmány teljes figyelmét és elfogulatlanságát annál inkább megkívánják. 15. §. Mielőtt az előmunkálatok megkezdetnének, a községi választmányok, akár a helységben magában, akár pedig valamelyik szomszéd községben, hova meghivatnak, először összejövetelt tartanak a járásba rendelt becslő biztossal, a végeit, hogy azok, kik az előmunkálatokban részt vesznek, föladatuk czélja felöl, körülményes fölvilágositást nyerjenek; az utasitás átolvasásakor bennök támadt kétségek megoldassanak, s néhány gyakorlati példa által, mind az egyes részletek kiviteli módja, mind pedig azon előnyök, melyek a következő fejezetekben eléjök mért dolgozatok teljesítése körül nekik könnyítésül szolgálhatnak, előttük tisztába hozassanak. Ezen beokulásra az elnöknek, jegyzőnek s községi választmánynak, a helyettes tagokkal együtt, teljes számban meg kell jelenni, s minden földbirtokosnak szabadságában áll, arról az előmunkálatok lényegéről és kijelölt irányáról kellő tudomást szerezni. III. Fejezet. Az adó-község határleirása. 16. §. Az adó - községek határának leírását, a mint azok előbb állottak, vagy eddig egyik község területéhez sem tartozott puszták (praedium) hozzácsatolása által újólag alakíttattak,— az illető községi választmány teljesíti, e végre fölszólítván mindazon helybeli lakosokat, kik a határokat ismerik, a szomszéd községek választmányait pedig értesítvén, hogy a közös határok kijelölésére jelenjenek meg ; egyébiránt, ha valamely község határairól oklevelek vagy földképek és rajzok vannak, ezek is tekintetbe veendők. 17. §. Ezen személyek a község egész határát úgy járják körül, hogy azon pontra ismét visszakerülnek, honnan kiindultak. 18. §. Az ügyvezető tiszt ezen eljárásnál, a 9. §-ban említett oklevelek, földképek s egyéb segédeszközök használata mellett, a község területét lépésekkel fölméri. Mindazon pontokat, melyek leírásai a határ megismerésére vezetnek, pontosan kijelöli s föl— jegyzi. 19. §. Ha a határ körüljárása megtörtént, s a választmány meggyőződött arról, hogy a helységük határszélén fekvő valamennyi dűlők a szomszéd község dűlőivel közvetlenül érintkeznek, tehát közben egyik községhez sem tartozó birtok nem fekszik, mely esetet a szolgabirónak azonnal föl kelle jelenteni, — akkor az elnök a határleírást a meghívott választmány és többi egyének jelenlétében jegyzőkönyvbe iktatja párban (in duplo), azt az illető és határos községek tagjainak fölolvassa, miért is annak a vidéken szokásos hazai nyelven kell szerkesztene lenni. 20. §. Ha a jelenlevők a fölvételben némi hibákat vennének észre, s ha észrevételeik alaposaknak találtatnak, úgy a fölvétel szerintük azonnal javíttassék ki. 21. §. Megtörténvén a kijavítás, vagy ha a fölvétel ellen semmi észrevétel sem tétetett, úgy a községi választmány, az ügyvezető tiszt, és mindazok, kik a határjárásban az illető és szomszéd községekből a 19. §. értelme szerint részt vettek, a fölvett jegyzőkönyvet aláírják. Egy ily jegyzőkönyv mintája gyanánt, az A. betű alatt ide mellékelt jegyzőkönyv szolgál. 22. §. Ezen párban szerkesztett határleirási jegyzőkönyvek a községben maradnak az ügyvezető felügyelése alatt, addig, mig a becslő biztos a községben megjelenik, ki az egyik példányt magához vevén, azt az illető vármegye becslő fölügyelőségének fölterjeszti, a másik példányt pedig a községi választmánynál hagyja föntartás végett. 23. §. Ha a község határai fölött villongás támadna, úgy az elnök és ügyvezető tiszt arról a politikai járásbeli biztost haladék nélkül tudósítja, ki a barátságos kiegyenlítést megkísérteni tartozik. 24. §. Ha sikerül a kiegyenlítés, úgy a villongás pontját és a kiegyenlítés módját, a járásbeli biztos a jegyzőkönyvbe pótlékul világosan beiktatja, s általa, és az érdekelt községi tagok által aláiratvan, az illető község választmányának föntartás végett átadatik. 25. §. Ha a barátságos kiegyenlités a járásbeli biztosnak nem sikerül, akkor a villongás tárgya, valamint a megkisérlett barátságos kiegyenlités is, az illető jegyzőkönyvbe utólagosan lehető legnagyobb pontossággal bejegyeztetik ; a határ leírása azonban, további tekintet nélkül a határvillongásra, a fönálló határozatok s az akkori tettleges használati módok szerint foganatba vétetik, e részben csak az jegyeztetvén meg, hogy a peres földtérnek egyik vagy másik községhezi ilyetén hozzácsatolása, a jogigényletekre semmiféle befolyással sincsen, hanem az csak a megadóztatásra vonatkozólag szolgál ideiglenes intézkedésül. IV. Fejezet: Az egyes adóközségekben létező dűlők és mezők leírásáról. 26. §. Mihelyt a község határleirása megtörtént, s mindennemű határvillongások kiegyenlittettek: a községi választmány és ügyvezető tiszt a község határában valósággal létező dűlők és mezők leírására megyen által. 27. §. E végre az elnök a választmánynyal a községi dűlőkre kimegyen; helyrajzi fekvés szerint, s a szokásban levő elnevezések pontos följegyzése mellett, minden dűlőt leír, a rajta űzött mivelési ághoz képest annak minőségét, hogy jó, középszerű, vagy rész följegyzi, az ily dűlőn előforduló termesztési viszonyokat, a termékekkel együtt fölsorolja, s a dűlők ezen leírását, a helységhez legközelebb fekvő dűlőtől kezdvén, helyrajzi sorozatban olykép eszközli, hogy azt ugyanazon ponton végezze, melyen megkezdetett. Minthogy megtörténhetik, hogy valamely dűlőnek vagy mezőnek leírás alkalmával még neve nincsen, vagy ez csak határozatlan, ez esetben a választmány beleegyezésével a dűlőnek nevet kell adni, hogy ez alatt föl lehessen jegyezni. 28. §: Mihelyt a községi választmány meggyőződött arról, hogy a község határában található valamennyi dűlők körüljáratván, szokásos neveikkel följegyeztettek, e fölött a B. betű alatt ide csatolt mintázat szerint a községben szokásos nyelven jegyzőkönyv készíttetik, melyet a jelenlevők mindnyájan aláírnak. A község határának, és a községben fekvő dűlőknek leírását, a középkiterjedésü községekben 8 nap alatt, az 5000 holdnál (1600 négyszögöllel véve) nagyobb helységekben legfölebb tizennégy nap alatt be kell végezni, miután a becslő biztos a választmányt az előmunkálatok megkezdésére utasította. V. Fejezet: A mivelési ágak meghatározása. 29. §. A termés, melyet valamely föld hoz, és a helyben szokásos, vagyis a földbirtokosok többsége által űzött gazdálkodási mód együtt, a mivelési ágat határozzák meg, s ez értelemben a szántóföld, a rétföld s vele egyenlőknek veendő kertek, a szöllök, a legelők, az erdők és a nádasok különböző mivelési ágakat képeznek. A vegyes és váltó mivelés különböző módjai tekintetbe nem nőnek, hanem a túlnyomó gazdálkodási mód szerint kell azokat megítélni. 30. §. A fönt elősorolt mivelési ágakhoz tartoznak : 1. A szántóföldek, melyek gabonatermésen, kapa- és hüvelyes növényeken(főzelék) és takarmányfüveken kívül más hasznot nem hajtanak, s vagy szakadatlanul, vagy fölváltva ugarral miveltetnek; ide tartoznak még: A. A parlagföldek (Trieschfelder), melyek szántóföldül használtatván, a föld javulása végett több évekig pihennek, s legelőül használtatnak, és B. az erdőföldek, melyekről a fa bizonyos évek után rendesen levágatik, s aztán több éveken keresztül mint szántóföld és legelő, vagy fatermés alá használtatván, később ismét mint erdő miveltetnek. 2. A rétek, melyek haszna csupán széna- és sarjuból áll, s hova a kertek is számíttatnak, tekintet nélkül akár zöldség- és főzelék-, virág- vagy gyümölcs-, akár mulatós díszkertek vagy parkok legyenek. 3. Szölöföld, mely főleg bortermesztésre van szánva. 4. Legelők, melyek a legelésen kívül semmi egyéb nevezetes hasznot nem hajtattak ; ezen mivelési ághoz tartoznak némely hegyvidéken előforduló hegyi legelők is, melyeken sajátlagos hegyi gazdálkodást nem űznek, úgy nem különben ide tartoznak a dűlök közt mesgyék gyanánt találtató földdarabok is, ha azok csupán legelőül használtatnak, s nem állanak rendesen kasza és sarló alatt. 5. Erdőségek minden helyzetben, melyek túlnyomókig részint szálas fanemekre, részint tuskóra való vágás által (Stocktrieb, sarjerdő) használtatnak; ezen mivelési ágnál kell, utóbbi tekintetben is, az állandóan faizásra szánt apró fákkal benőtt ligeteket és kiterjedtebb berkeket fölvenni. 6. Nádasok, melyek tavakban, mocsárak és ingoványokban fordulnak elő, s melyek nádiás által nyújtanak hasznot. 31. §. Ha a községi választmányok, a helységbeli dűlők pontos leírása s a földek megtekintése után, a 30—ik §. határozataira ügyelve, csupán és egyedül azon mivelési ágakat veszik föl, melyek valósággal léteznek; ha meg vannak győződve, hogy a községben valamennyi mivelési ágakat helyesen fölvettek, s a létezők közöl egyet sem hagytak el, akkor kimondják, hogy a községben, mely mivelési ágak találtatnak és fizetnek, mi a C, betű alatt ide mellékelt mintázat szerint jegyzőkönyvbe iktattatván, ezt a jelenlevők mindnyájan aláírják. (Folytattatik.) NEMHIVATALOS RÉSZ. Pest, Julius 1. Félévi nyilvános működésünk t. olvasóink birálószéke elött áll. Ez időszak elég bizonyitvánnyal bir arra, miszerint rövid pályánk érdeme s hiánya is megitéltessék. E részben tehát már semmi teendőnk. Meg fogja azonban engedni a nyájas olvasó, hogy pályánk új fordulatának küszöbén visszatekintsünk azon időszakra , melyen nyilvános működésünk kezdete óta bajaival s viszontagságaival együtt nem remélt szerencsével átjutunk. Azon rideg korszak után , mely e nemzet nagyszerű álmának ködfátyolképeit eloszlatá,halálos meglepetésében, öntudatlant állt nemzetünk , fölülről boszút, halált várt, s körötte csak kárörömmel találkozók. E gyászos időszak szomorúságát még azon körülmény is növeli, hogy a hazánkban élősködő idegen irodalom akkori kezelői, e mélyen sülyesztett nemzet büntetését szavazók, némelyek halálát hirdetők. — — Ilyen volt az időszak, midőn a Magyar Hírlapot kiadnunk szabad lön. A sajtó eljárása fölötti rendkívüli ellenőrködésben is volt annyi engedékenység, miszerint a magas trónhoz engesztelőleg, s bánatos nemzetünkhöz biztatólag szólhatunk. Az alkotmány szakaszainak szellemében megmutathatók némely kárörvendő hetyke törpeségnek, hogy nemzet vagyunk — s enyészetünk — sokaknak daczára — megírva nincs. — A birodalmi egység , s a nemzeti egyenjogúság vezéreszméje mellett, szóltunk érdekében mindannak mi e vezérelv folytán a magyart megilleti , s ellene annak, mit ez elvek daczára az itt ott föltűnt apró tolakodás tőlünk elvitatni erőlködött. Magyarországnak a közös birodalomhoz viszonyáról , az alkotmányos szabadság biztosítékairól elmondók nézeteinket, s az időközben nyilatkozott kiváltságosak gyanús szándékú lépései ellen a népszabadság nevében határozottan tiltakozunk. Nem különben azon boszús megtámadásokra, miket némely nemzetiségek ellenünk, múltunkra méltatlanul intézőnek — feleltünk bátran, tartózkodás nélkül. Nemzetünk anyagi és szellemi ügyeit illető borit az élő lélekre, megölve az életre hivott gondolkozást. De tagadhatlanul ideiglenes malaszt, tompító balzsam — a fájdalmakra, s ha ez a czél, jó eszköz — mert elérve van — ha palliativ cura elég — úgy a riminis Máriakép jó orvosság. A rendületlen hit és bizalom gyakran több a legügyesebb orvosnál. A vak — látóvá lesz , a süket — újra hall, a béna — fölveszi ágyát és jár, — mert rendületlenül hitt fölgyógyulásában. Nem a csodakép hatása tehát oly nagyszerű, hanem a hit ereje! Sajnos, hogy fülkent ajkakon mindig inkább az alárendelt eszköz p. o. egy csodakép magasztalását hallja inkább a nép, — nem pedig azt, miben a talizmán valódilag rejlik, a hit erejét. Természetelleni szemforgatásokról, szemcsukódás és nyílásokról beszélnek a fölkent ajkak a helyett hogy istent dicsőítenék, ki a művész renek ecsetében nyilatkoztatá ki mennyei erejét. De persze, hogy ezzel elragadjanak, hogy ezzel hitet támaszszanak, hogy ezzel a vallást emeljék _ ahhoz fölvilágosult nép kell — mely az isteni erőt az emberi erő nagyságában is csodálni képes legyen , s mely ne azt bámulja mit nem ért, — hanem saját emelkedett értelmében leljen üdvet s vigasztalást; „isten az ki sokszor parányiba zárja mindenható erejét.“ Később korok meghozzák tán ez igéretföldet, de akkor a riminii csodának — mint csodának — előbb el kell enyésznie, s csak azon tiszta tömjénfüstnek maradnia, mely e képen túl istent illette. Hosszú leírásával a riminii Máriaképnek nem untatom önöket, hiszem hogy már hire édes hazámban is elterjedett, a Religio bizonyosan közlötte, — s ha a krisztusi religion tul e Religio is terjedt körnek örvend, úgy a riminii képnek sok látója és hívője lesz hazámban is. Önöknek annyival is inkább csoda lehetvén e kép, mivel csak nimbuszát kapják, és saját látó szemmel nem gyönyörködnek benne. Én farkasszemet néztem e szelíd festvénnyel a missióiak alsó kápolnájában, de megvallom , noha a hit szele iszonyúan fújt — semmi tagját mozogni nem láttam. Távolról sem akarván senki meggyőződését fölháborítani, csak egyéni nézetből szólok, s meglehet az én hitetlenségem e képben onnan van, mivel szüleim alig félévet hagyának csak a b ... mai jezsuita klastromban, hol a hitre oktatának, azontúl saját lelkemböl s isten legnagyobb egyházában a természetben tanultam uj hitet... Meglehet ez bűnöm, de azért a Máriakép sem haragos szemforgatásokkal (mit nem is vártam tőle) sem szelíd pillantásokkal nem nézeteám. Oldalam mellett egy tündérszépségü áhitatos riminii leány állt imában elmerülve — előttem a csodakép .... két csodakép tehát! Ott a teremtést — itt a másodteremtést csodáltam. Bámultam a képet, remek fényes élénkségü színeit, melyekben az egyházablakokon átszürödő napsugár mint kristályban törött meg, s mint játszi ezüst hullám lebegett föl s alá, s milliárdnyi fénysziporkákat szórt maga körül, — bámultam az optikát , és a mesterkezet, mely ily nagyszerűen kivitt művet előállítani képes vala , oly természetes színekkel, oly gömbölyű idomokkal, s mindezt egy puszta , élettelen vásznon. Igaz, hogy e látványt látva, újabb erővel imádtam istent, térdeimre borultam előtte , mert láttam , hogy az úr mindenható nagysága az emberi törpeségen keresztül is hatalommal képes átvilágítani. De ha áhitatom e perezében a kép szemei megmozdultak volna — az én szent illusióm eloszlik vala , és elfordultam volna keblem jóltevő hitétől. Mert hiszen én épen e kép mozdulatlan mozgóságában , s abban , hogy mesterkéz erejével a holt színek teljes életet lehelnek, ebben látom az isteni erőt. Hogy napnyugatkor, midőn vöröses szikben törtek át a sugarak az egyházablak éles üvegein — e kép kisírt szeműnek látszott, abban még csak a mesterkezet sem csodáltam, legfölebb a kül— j elem okozta színváltozásban gyönyürködöm. [ Szemtanúja valék annak is, hogy e kép előtt egy templomszolga megtört lábakkal s fölfordult szemekkel hanyatlott az egyház márvány padozatára , s az esés következtében tetemesen megsértő magát — ebben én szinte a kép isten-erejét láttam, mely bünteti a tettetöket, kik jóllakva — mint buzgó böjtölök görnyesztik testüket a pia— ezokon, hol sokaktól láttatnak. Láttam egy leánykát, ki szülői babonája által egészen kiemelve ártatlan egyszerűségéből lépte át az egyház küszöbét, rémes csodát várt — s még mielőtt föltekintett, a nehézkór lepte meg — sajnáltam a tévelyt, mely egy gyönge lánykában ily keményen boszulá meg magát. — E kép valóban ritka remeke a festészetnek, s ez értelemben csodakép. Azonban azt, ki reám divinatióval, és istentudja miféle boldogító fejtegetéssel és Böhm-szerű visiói mysticismussal e kép természetelleniségét erőszakolni akarná — ámítónak nyilvánítanám. Mint gyermek hinni inkább kész vagyok. Hiszem, hogy kétszer kettő öt, ha kell. De oly bölcsészet nem kell, amely a Gyermek hitében rejtelmet keres. És azt akarja megmutatni, hogy kétszerkettő valóban öt!... Ha megengedik önök, máskor másról írok, minthogy a riminis kép egy második csodát nehezen teend. f