Magyar Hirlap, 1850. július (2. évfolyam, 192-217. szám)

1850-07-02 / 192. szám

az útmutatás által kijelölt határok közt segíteni nem lehet, a kirendelt ügyvezető az előforduló akadályt, az eset világos előadásával, haladék nélkül a becslő biz­tos elé terjeszti. II. Fejezet: Czélja és köre az egyes előmunkálatoknak. 11. §. A földtermés és haszon fölvétele, a föld­adó provisoriumra nézve, minden községben külön és önállóan foganatosítandó, s e végre az előmunkálato­kat is szint azonkép kell megkezdeni, melyek abban állanak, hogy: a) az adó-községek határai leh­atnak; b) az egyes adó - községekben létező dűlők és mezők helyrajzi (topographicus) renddel, a rajtok elő­forduló mivelési ágak bemondása mellett, följegyez­tetnek, s megállapittatik különösen: c) hogy a földnek miféle használati módja, vagy­is mivelési ágak divatoznak minden község egész te­rületében ; d) milyen különbségek és fokozatok fordulnak elő a föld jóságában és termékenységében az egyes mivelési ágaknál, s miként tűnnek ki a fokozatok a termények jóságának és mennyiségének különbségére nézve. E fokozatok osztályoknak (Classen), az osztályok meghatározásának műve osztályozás­nak (Classificatio) neveztetik; e) hogy minden házról, s a körülöttük levő ker­tekről, valamint a községben előforduló minden föld­­darabokról is, az e szakasz b) pontja alatt említett dűlőkön sorban, pontos helyrajzi renddel vallo­­m­á­n­y- vagy telekkönyv készíttetik, s hogy f) egyszersmind meghatároztatik az is, mely ha­sonló mivelési ághoz tartozó egyes földdarabok es­nek egyenlő viszonyok alá, melyek következőleg ugyanazon osztályba sorozhatók. Ily osztályokbal összefoglalás, osztály so­rozásnak (Classirung) neveztetik. 12. §. A községek és egyes helybeli lakosok, nemcsak egész határuk és az abban fekvő dűlők terü­letét, hanem a külön földdarabok birtokosait vagy tu­lajdonosait, valamint a földek minőségét és viszonyait is legjobban ismerik. Ők legjobban tudják a község határmesgyéit a végrehajtott határhányás(Hotterung) szerint kimutatni, a dűlőket szokásos neveik és ter­mékenységük szerint, valamint minden egyes földda­rab birtokosát is pontosan bejelenteni s bevallani, egyszersmind vájjon a községben valamennyi hasonló mivelési ág alá használt föld egyenlő mennyiségű és jóságu terményt hoz-e, vagy erre nézve különbségek, és milyenek vannak, s ezek honnan erednek? Ők tud­ják p. o. hogy némely szántóföldek 10—12 magot, sőt többet is, mások ellenben csak 4—5 magot ad­nak ; hogy némely rétek jó és sok, mások ismét, ma­gas fekvésük miatt, kevés szénát és sarjut termenek­; úgy nem különben, hogy némely szöllök sok és külö­nös jóságu, mások megint, mostoha fekvésük miatt, kevés és csak silány bort hoznak; ők végtére meg­tudják határozni, minden egyes földdarabról, hogy az melyik fokozatba (osztályba) tartozik, vájjon tehát valamely szántóföldet és rétet a kisebb vagy nagyobb mértékben terméken­nyel, valamely szőlőt a jobb vagy silányabb bort termővel lehet-e egyenlőnek tar­tani. 13. §. Ez oknál fogva bizatik a fenemlített elő­munkálatok létesítése, mik kiváltképen helybeli isme­reteket kívánnak, saját elnökük vezérlete alatt a köz­ségi választmányokra , de az általuk c, d, és f, pon­tokra, a mivelési ág, osztályozás és osztálysorozás megállapítására hozott javaslat, a földtermés és haszon fölvételének megkezdése előtt még a becslő biztos vizsgálata és kiigazítása alá kerül. 14. §. Különösen az egyes bemondásoknál a termés-fokozatokra (osztályozásra) nézve, s a külön földbirtok-részleteknek (Parcellen) osztályokra soro­zásánál mindig szem előtt kell tartani, hogy a mellett a szomszéd község viszonyaira tekintettel lenni nem lehet, mert ezen eljárásoknak egy független, minden községre nézve önálló egészet kell képezniük, s azok a termés és haszon tulajdonképi meghatározására (mi­nél egyébiránt a becslő biztosnak a szomszéd közsé­gek közti helyes arányra különös figyelmet kell for­dítani,) semmi befolyással sincsenek, de az egyes­­ községek körébeni egyenlő megadóztatás eszközölhe­­tése végett, a választmány teljes figyelmét és elfogu­latlanságát annál inkább megkívánják. 15. §. Mielőtt az előmunkálatok megkezdetné­nek, a községi választmányok, akár a helységben ma­gában, akár pedig valamelyik szomszéd községben, hova meghivatnak, először összejövetelt tartanak a já­rásba rendelt becslő biztossal, a végeit, hogy azok, kik az előmunkálatokban részt vesznek, föladatuk czélja felöl, körülményes fölvilágositást nyerjenek; az utasitás átolvasásakor bennök támadt kétségek meg­oldassanak, s néhány gyakorlati példa által, mind az egyes részletek kiviteli módja, mind pedig azon elő­nyök, melyek a következő fejezetekben eléjök mért dolgozatok teljesítése körül nekik könnyítésül szol­gálhatnak, előttük tisztába hozassanak. Ezen beoku­­lásra az elnöknek, jegyzőnek s községi választmány­nak, a helyettes tagokkal együtt, teljes számban meg kell jelenni, s minden földbirtokosnak szabadságában áll, arról az előmunkálatok lényegéről és kijelölt irá­nyáról kellő tudomást szerezni. III. Fejezet. Az adó-község határleirása. 16. §. Az adó - községek határának leírását, a mint azok előbb állottak, vagy eddig egyik község területéhez sem tartozott puszták (praedium) hozzá­csatolása által újólag alakíttattak,— az illető községi választmány teljesíti, e végre fölszólítván mindazon helybeli lakosokat, kik a határokat ismerik, a szom­széd községek választmányait pedig értesítvén, hogy a közös határok kijelölésére jelenjenek meg ; egyéb­iránt, ha valamely község határairól oklevelek vagy földképek és rajzok vannak, ezek is tekintetbe ve­endők. 17. §. Ezen személyek a község egész határát úgy járják körül, hogy azon pontra ismét visszake­rülnek, honnan kiindultak. 18. §. Az ügyvezető tiszt ezen eljárásnál, a 9. §-ban említett oklevelek, földképek s egyéb segéd­eszközök használata mellett, a község területét lépé­sekkel fölméri. Mindazon pontokat, melyek leírásai a határ megismerésére vezetnek, pontosan kijelöli s föl— jegyzi. 19. §. Ha a határ körüljárása megtörtént, s a választmány meggyőződött arról, hogy a helységük határszélén fekvő valamennyi dűlők a szomszéd köz­ség dűlőivel közvetlenül érintkeznek, tehát közben egyik községhez sem tartozó birtok nem fekszik, mely esetet a szolgabirónak azonnal föl kelle jelenteni, — akkor az elnök a határ­leírás­t a meghívott választmány és többi egyének jelenlétében jegyzőkönyvbe iktatja párban (in duplo), azt az illető és határos községek tagjainak fölolvassa, miért is annak a vidéken szoká­sos hazai nyelven kell szerkesztene lenni. 20. §. Ha a jelenlevők a fölvételben némi hi­bákat vennének észre, s ha észrevételeik alaposaknak találtatnak, úgy a fölvétel szerintük azonnal javíttass­­ék ki. 21. §. Megtörténvén a kijavítás, vagy ha a föl­vétel ellen semmi észrevétel sem tétetett, úgy a köz­ségi választmány, az ügyvezető tiszt, és mindazok, kik a határjárásban az illető és szomszéd községekből a 19. §. értelme szerint részt vettek, a fölvett jegyző­könyvet aláírják. Egy ily jegyzőkönyv mintája gyanánt, az A. be­tű alatt ide mellékelt jegyzőkönyv szolgál. 22. §. Ezen párban szerkesztett határleirási jegyzőkönyvek a községben maradnak az ügyvezető felügyelése alatt, addig, mig a becslő biztos a köz­ségben megjelenik, ki az egyik példányt magához ve­­vén, azt az illető vármegye becslő fölügyelőségének fölterjeszti, a másik példányt pedig a községi választ­mánynál hagyja föntartás végett. 23. §. Ha a község határai fölött villongás tá­madna, úgy az elnök és ügyvezető tiszt arról a poli­tikai járásbeli biztost haladék nélkül tudósítja, ki a barátságos kiegyenlítést megkísérteni tartozik. 24. §. Ha sikerül a kiegyenlítés, úgy a villon­gás pontját és a kiegyenlítés módját, a járásbeli biz­tos a jegyzőkönyvbe pótlékul világosan beiktatja, s általa, és az érdekelt községi tagok által aláiratva­n, az illető község választmányának föntartás végett át­­adatik. 25. §. Ha a barátságos kiegyenlités a járásbeli­­ biztosnak nem sikerül, akkor a villongás tárgya, va­­l­­amint a megkisérlett barátságos kiegyenlités is, az illető jegyzőkönyvbe utólagosan lehető legnagyobb pontossággal bejegyeztetik ; a határ leírása azonban, további tekintet nélkül a határvillongásra, a fönálló határozatok s az akkori tettleges használati módok szerint foganatba vétetik, e részben csak az jegyez­tetvén meg, hogy a peres földtérnek egyik vagy má­sik községhezi ilyetén hozzácsatolása, a jogigényle­­tekre semmiféle befolyással sincsen, hanem az csak a megadóztatásra vonatkozólag szolgál ideiglenes in­tézkedésül. IV. Fejezet: Az egyes adó­községekben létező dűlők és me­zők leírásáról. 26. §. Mihelyt a község határleirása megtör­tént, s mindennemű határvillongások kiegyenlittettek: a községi választmány és ügyvezető tiszt a község ha­tárában valósággal létező dűlők és mezők leírására megyen által. 27. §. E végre az elnök a választmánynyal a községi dűlőkre kimegyen; helyrajzi fekvés szerint, s a szokásban levő elnevezések pontos följegyzése mel­lett, minden dűlőt leír, a rajta űzött mivelési ághoz képest annak minőségét, hogy jó, középszerű, vagy rész följegyzi, az ily dűlőn előforduló termesztési vi­szonyokat, a termékekkel együtt fölsorolja, s a dűlők ezen leírását, a helységhez legközelebb fekvő dűlőtől kezdvén, helyrajzi sorozatban olykép eszközli, hogy azt ugyanazon ponton végezze, melyen megkezdetett. Minthogy megtörténhetik, hogy valamely dűlő­nek vagy mezőnek leírás alkalmával még neve nin­csen, vagy ez csak határozatlan, ez esetben a választ­mány beleegyezésével a dűlőnek nevet kell adni, hogy ez alatt föl lehessen jegyezni. 28. §: Mihelyt a községi választmány meggyő­ződött arról, hogy a község határában található vala­mennyi dűlők körüljáratván, szokásos neveikkel föl­jegyeztettek, e fölött a B. betű alatt ide csatolt min­tázat szerint a községben szokásos nyelven jegyző­könyv készíttetik, melyet a jelenlevők mindnyájan aláírnak. A község határának, és a községben fekvő dű­lőknek leírását, a középkiterjedésü községekben 8 nap alatt, az 5000 holdnál (1600 négyszögöllel vé­ve) nagyobb helységekben legfölebb tizennégy nap alatt be kell végezni, miután a becslő biztos a vá­lasztmányt az előmunkálatok megkezdésére utasította. V. Fejezet: A mivelési ágak meghatározása. 29. §. A termés, melyet valamely föld hoz, és a helyben szokásos, vagyis a földbirtokosok többsége által űzött gazdálkodási mód együtt, a mivelési ágat határozzák meg, s ez értelemben a szántóföld, a rétföld s vele egyenlőknek veendő kertek, a szöllök, a legelők, az erdők és a nádasok különböző mivelési ágakat képeznek. A vegyes és váltó­ mivelés különböző módjai te­kintetbe nem nőnek, hanem a túlnyomó gazdálkodási mód szerint kell azokat megítélni. 30. §. A fönt elősorolt mivelési ágakhoz tar­toznak : 1. A szántóföldek, melyek gabonatermésen, kapa- és hüvelyes növényeken(főzelék) és takarmány­füveken kívül más hasznot nem hajtanak, s vagy sza­kadatlanul, vagy fölváltva ugarral miveltetnek; ide tar­toznak még: A. A parlagföldek (Trieschfelder), melyek szántóföldül használtatván, a föld javulása végett több évekig pihennek, s legelőül használtatnak, és B. az erdőföldek, melyekről a fa bizonyos évek után rendesen levágatik, s aztán több éveken ke­resztül mint szántóföld és legelő, vagy fatermés alá használtatván, később ismét mint erdő miveltetnek. 2. A rétek, melyek haszna csupán széna- és sarjuból áll, s hova a kertek is számíttatnak, tekintet nélkül akár zöldség- és főzelék-, virág- vagy gyü­mölcs-, akár mulató­s dísz­kertek vagy parkok le­gyenek. 3. Szölöföld, mely főleg bortermesztésre van szánva. 4. Legelők, melyek a legelésen kívül semmi egyéb nevezetes hasznot nem hajtattak ; ezen mivelési ághoz tartoznak némely hegyvidéken előforduló he­gyi legelők is, melyeken sajátlagos hegyi gazdálko­dást nem űznek, úgy nem különben ide tartoznak a dűlök közt mesgyék gyanánt találtató földdarabok is, ha azok csupán legelőül használtatnak, s nem állanak rendesen kasza és sarló alatt. 5. Erdőségek minden helyzetben, melyek túl­nyomókig részint szálas fanemekre, részint tuskóra való vágás által (Stocktrieb, sarjerdő) használtatnak; ezen mivelési ágnál kell, utóbbi tekintetben is, az ál­landóan faizásra szánt apró fákkal benőtt ligeteket és kiterjedtebb berkeket fölvenni. 6. Nádasok, melyek tavakban, mocsárak­ és ingoványokban fordulnak elő, s melyek nádiás által nyújtanak hasznot. 31. §. Ha a községi választmányok, a helység­beli dűlők pontos leírása s a földek megtekintése után, a 30—ik §. határozataira ügyelve, csupán és egyedül azon mivelési ágakat veszik föl, melyek valósággal léteznek; ha meg vannak győződve, hogy a község­ben valamennyi mivelési ágakat helyesen fölvettek, s a létezők közöl egyet sem hagytak el, akkor kimond­ják, hogy a községben, mely mivelési ágak találtat­nak és fizetnek, mi a C, betű alatt ide mellékelt min­tázat szerint jegyzőkönyvbe iktattatván, ezt a jelenle­vők mindnyájan aláírják. (Folytattatik.) NEMHIVATALOS RÉSZ. Pest, Julius 1. Félévi nyilvános működésünk t. olvasóink birálószéke elött áll. Ez időszak elég bizonyit­­ván­nyal bir arra, miszerint rövid pályánk érde­me s hiánya is megitéltessék. E részben tehát már semmi teendőnk. Meg fogja azonban engedni a nyájas olvasó, hogy pályánk új fordulatának küszöbén visszate­kintsünk azon időszakra , melyen nyilvános mű­ködésünk kezdete óta bajaival s viszontagságai­val együtt nem remélt szerencsével átjutunk. Azon rideg korszak után , mely e nemzet nagyszerű álmának ködfátyolképeit eloszlatá,ha­lálos meglepetésében, öntudatlant állt nemze­tünk , fölülről boszút, halált várt, s körötte csak kárörömmel találkozók. E gyászos időszak szomorúságát még azon körülmény is növeli, hogy a hazánkban élősködő idegen irodalom akkori kezelői, e mélyen sü­­lyesztett nemzet büntetését szavazók, némelyek halálát hirdetők. — — Ilyen volt az időszak, mi­dőn a Magyar Hírlapot kiadnunk szabad lön. A sajtó eljárása fölötti rendkívüli ellenőr­ködésben is volt annyi engedékenység, miszerint a magas trónhoz engesztelőleg, s bánatos nem­zetünkhöz biztatólag szólhatunk. Az alkotmány szakaszainak szellemében megmutathatók némely kárörvendő hetyke törpeségnek, hogy nemzet vagyunk — s enyészetünk — sokaknak daczára — megírva nincs. — A birodalmi­ egység , s a nemzeti egyenjo­gúság vezéreszméje mellett, szóltunk érdekében mindannak mi e vezérelv folytán a magyart meg­illeti , s ellene annak, mit ez elvek daczára az itt ott föltűnt apró tolakodás tőlünk elvitatni eről­ködött. Magyarországnak a közös birodalomhoz­ vi­szonyáról , az alkotmányos szabadság biztosíté­kairól elmondók nézeteinket, s az időközben nyi­latkozott kiváltságosak gyanús szándékú lépései ellen a népszabadság nevében határozottan tilta­­kozunk. Nem különben azon boszús megtámadásokra, miket némely nemzetiségek ellenünk, múltunkra méltatlanul intézőnek — feleltünk bátran, tartóz­kodás nélkül. Nemzetünk anyagi és szellemi ügyeit illető borit az élő lélekre, megölve az életre hivott gondolkozást. De tagadhatlanul ideiglenes malaszt, tompí­tó balzsam — a fájdalmakra, s ha ez a czél, jó eszköz — mert elérve van — ha palliativ cura elég — úgy a riminis Máriakép jó orvosság. A rendületlen hit és bizalom gyakran több a legügyesebb orvosnál. A vak — látóvá lesz , a süket — újra hall, a béna — fölveszi ágyát és jár, — mert rendület­lenül hitt fölgyógyulásában. Nem a csodakép hatása tehát oly nagyszerű, hanem a hit ereje! Sajnos, hogy fülkent ajkakon mindig inkább az alárendelt eszköz p. o. egy csodakép magasz­­talását hallja inkább a nép, — nem pedig azt, mi­ben a talizmán valódilag rejlik, a­­ hit erejét. Természetelleni szemforgatásokról, szem­­­csukódás és nyílásokról beszélnek a fölkent ajkak­­­ a helyett hogy istent dicsőítenék, ki a művész renek ecsetében nyilatkoztatá ki mennyei erejét. De persze, hogy ezzel elragadjanak, hogy ezzel hitet támaszszanak, hogy ezzel a vallást emeljék _ ahhoz fölvilágosult nép kell — mely az isteni erőt az emberi erő nagyságában is cso­dálni képes legyen , s mely ne azt bámulja mit nem ért, — hanem saját emelkedett értelmében leljen üdvet s vigasztalást; „isten az ki sokszor parányiba zárja mindenható erejét.“ Később korok meghozzák tán ez igéretföl­­det, de akkor a riminii csodának — mint csodá­nak — előbb el kell enyésznie, s csak azon tisz­ta tömjénfüstnek maradnia, mely e képen túl is­tent illette. Hosszú leírásával a riminii Máriaképnek nem untatom önöket, hiszem hogy már hire édes ha­zámban is elterjedett, a Religio bizonyosan köz­­lötte, — s ha a krisztusi religion tul e Religio is terjedt körnek örvend, úgy a riminii képnek sok látója és hívője lesz hazámban is. Önöknek an­nyival is inkább csoda lehetvén e kép, mivel csak nimbuszát kapják, és saját látó szemmel nem gyönyörködnek benne. Én farkasszemet néztem e szelíd festvén­­­nyel a missióiak alsó kápolnájában, de megval­lom , noha a hit szele iszonyúan fújt — semmi tagját mozogni nem láttam. Távolról sem akarván senki meggyőződését fölháborítani, csak egyéni nézetből szólok, s meglehet az én hitetlenségem e képben onnan van, mivel szüleim alig félévet hagyának csak a b ... m­ai jezsuita klastromban, hol a hitre okta­tának, azontúl saját lelkemböl s isten legnagyobb egyházában a természetben tanultam uj hitet... Meglehet ez bűnöm, de azért a Máriakép sem haragos szemforgatásokkal (mit nem is vár­tam tőle) sem szelíd pillantásokkal nem nézeteám. Oldalam mellett egy tündérszépségü áhitatos ri­minii leány állt imában elmerülve — előttem a csoda­kép .... két csodakép tehát! Ott a terem­tést — itt a másodteremtést csodáltam. Bámultam a képet, remek fényes élénkségü színeit, melyekben az egyházablakokon átszürödő napsugár mint kristályban törött meg, s mint játszi ezüst hullám lebegett föl s alá, s milliárdnyi fény­sziporkákat szórt maga körül, — bámultam az opti­kát , és a mesterkezet, mely ily nagyszerűen ki­vitt művet előállítani képes vala , oly természe­tes színekkel, oly gömbölyű idomokkal, s mind­ezt egy puszta , élettelen vásznon. Igaz, hogy e látványt látva, újabb erővel imádtam istent, térdeimre borultam előtte , mert láttam , hogy az úr mindenható nagysága az em­beri törpeségen keresztül is hatalommal képes átvilágítani. De ha áhitatom e perezében a kép szemei megmozdultak volna — az én szent illu­­sióm eloszlik vala , és elfordultam volna keblem jóltevő hitétől. Mert hiszen én épen e kép mozdulatlan moz­­góságában , s abban , hogy mesterkéz erejével a holt színek teljes életet lehelnek, ebben látom az isteni erőt. Hogy napnyugatkor, midőn vöröses szik­ben törtek át a sugarak az egyházablak éles üvegein — e kép kisírt szeműnek látszott, abban még csak a mesterkezet sem csodáltam, legfölebb a kül— j elem okozta színváltozásban gyönyürködöm. [ Szemtanúja valék annak is, hogy e kép előtt egy templomszolga megtört lábakkal s fölfordult szemekkel hanyatlott az egyház márvány pado­zatára , s az esés következtében tetemesen meg­sértő magát — ebben én szinte a kép isten-erejét láttam, mely bünteti a tettetöket, kik jóllakva — mint buzgó böjtölök görnyesztik testüket a pia— ezokon, hol sokaktól láttatnak. Láttam egy leánykát, ki szülői babonája ál­tal egészen kiemelve ártatlan egyszerűségéből lépte át az egyház küszöbét, rémes csodát várt — s még mielőtt föltekintett, a nehézkór lepte meg — sajnáltam a tévelyt, mely egy gyönge lány­kában ily keményen boszulá meg magát. — E kép valóban ritka remeke a festészetnek, s ez értelemben csodakép. Azonban azt, ki reám divinatióval, és isten­tudja miféle boldogító fejtegetéssel és Böhm-szerű visiói mysticismussal e kép természetelleniségét erőszakolni akarná — ámítónak nyilvánítanám. Mint gyermek hinni inkább kész vagyok. Hiszem, hogy kétszer kettő öt, ha kell. De oly bölcsészet nem kell, a­mely a Gyermek hitében rejtelmet keres. És azt akarja megmutatni, hogy kétszerkettő valóban öt!... Ha megengedik önök, máskor másról írok, minthogy a riminis kép egy második csodát nehe­­­­zen teend. f

Next