Magyar Hirlap, 1850. augusztus (2. évfolyam, 218-243. szám)
1850-08-04 / 221. szám
977 Sréter László , birtokos és nógrádm. képv. S vdby Ferdinand, szepesi főjegyző és szepesmegyei képv. Szabadfy Sándor, szombathelyvárosi tanácsnok és vasm. képv. Szabadhegyi Antal, birtokos és veszprémmegyei képv. Szabó Sándor , volt adószedő és kis-kunsági képviselő. Szabó János, birtokos és barsmegyei képv. Szalay Antal, birtokos és borsodm. képv. Szálé Antal, ügyvéd és pozsonm. képv. Szász Károly, az érd. enyedi coll. mennyiségtanára, később a nT. ministeriumnál alstatus—titkár s erdélyi vízaknai képv. Szeghő József, borsodmegyei képviselő és kormánybiztos. Szent-Imrey György, megyei hivatalnok és abaulm. képv. Szent-Iványi Márton, birtokos , volt főjegyző és liptóm. képv. Szepessy Ádám , báró, előbb tiszt, ülnök a debreczeni kér. táblánál s felsőházi tag. Szirmay Jenő, birtokos s zemplénm. képv. Szirmay József, fősz.biró s zemplénm. képv. Szmrecsányi Gábor, alispán s liptómegyei kormánybiztos. Szoboszlay György, erdélyi károlyvárosi tanácsnok és képv. Szőke Károly, másodalispán és aradra, képv. Sztankovánszky Imre, tolnári, főispán és felsőházi tag, azután 1849. februárig kormánybiztos. Sztojka Imre, báró, birtokos, s volt felsőházi tag. Szumrák János József, beszterczebánya városi tanácsnok és képv. Szunyogh Rudolf, birtokos és szabolcsmegyei képviselő. Ta 111 Ján Ede, volt kath. lelkész sz. Lukácson és verőczem, képv. Tanárky Gedeon , nagykőrösi főjegyző és pestmegyei képviselő. Tanay Mátyás , orahoviczai esztergályos és és verőczem. képv. Tar János, megyei főjegyző és sopronm. képv. Tizedy Miklós, szolgabiró és szepesm. képv. Tomcsány József, főispán és békésmegyei kormánybiztos. Toperczer Ödön, főjegyző és biharm.képv. Torma József, postamester és erdélyi belsőszolnokm. képv. Torma István, belső-szolnokmegyei képv. Török István, jegyző s ugocsam. képv. Török Bálint, volt másod alispán és csongrádm. képviselő. Tóth Ignátz, győrmegyei kormánybiztos. Ujfalusy Lajos, szathmárm. képv. Urban Gyula, aradm. képvis. Varga Sándor, volt czeglédi jegyző és pestm. képviselő. Várkonyi Ádám, birtokos és temesm. képv. Vay Alajos, báró, birtokos és felsőházi tag. Vlád Alajos, ügyvéd és krassóm. képv. Vörösmarthy Mihály, költő és bácsmegyei képviselő. Vargha Benedek, volt megyei hivatalnok és esztergomm. képv. Wass Imre gróf, cs. kir. kamarás, nagyváradi egyházkerületi pap, alkalmazás nélkül, volt felsőh. tag. Wenkheim Béla báró, békesm. főispán és felsőh. tag ; törvényes időszakban István (ebg. főudvarmestere volt. Wenkheim József gróf ifj., birtokos és felsőházi tag. Wenkheim József, gróf, idősb. békesm. birtokos és volt felsőh. tag. Záborszky Imre, megyei hivatalnok és somogymegyei képviselő. Zámory Kálmán, birtokos és veszprémmegyei képviselő. Ze 1enay Gedeon, főszolgabíró s nyitramegyei képviselő. Zeyk József, birtokos és erdélyi aranyosszéki képviselő. Zeyk Károly, kolozsm. képviselő s magyar belügyministeri tanácsos. Zichy Antal, főügyész és mozsonmegyei képviselő. Pest, jul. 31. 1850. A cs. kir. haditörvényszék. NEMHIVATALOS RÉSZ. Pest, július 30. Kemény Zs. „Forradalom után“ czimü legújabb művéről. (Folytatás.) Nem rejteny előttünk a korlátok , mik közt mozoghat csak — ismét — a legjobb akarat. Sok köny, sok óhajtás, sok igazság marad némán vagy elzendül a csaholók lármazasában; sok tényről nem hagyják a körülmények a rejtelem vagy delicatesse fátyolát föllebbenteni; s gazdálkodnunk kell az eszmékkel s emberekkel, mert a jövő végetlen és végetlenek szükséges. De hiszen mi sem szoktuk meg, mindent, sőt csak sokat is követelni. És mig magyarnak, magyar hazája ellen szót emelni, ha valaha, most árulás , nem kevésbé az, meg nem tenni, el nem mondani minden lehetőt. A dolgok ily állásában kettős örömmel üdvözlök azon lapokat , miket Kemény Zsigmond nyújt a közönségnek , azon bevégzetlen helyzet nyűgeinek daczára , hová a körülmények játéka ékeiés késztete bennünket — e lapokon először — felszólalni. Nem mintha nyomtalan nevünk támaszát szükségelné e tisztelt barátunk szava , hanem mert erkölcsi kötelességnek veszszük, bizonyos időkben nyilatkozni quand merne. Az olvasó bölcseségére hagyván, tovább szőni a fonalt. Kemény Zs. azon férfiak egyike, kiknek felszólamlását, ignorálni legalább , nem lehet. A múltban eléggé megismertük fényes tehetségeit , hogy szavai nyomadékát kétszerezzék a jelen körülmények, s méltán. Alig ismerünk művet, mely hasonló viszonyok közt, oly lelkiismeretes hűséggel elvei iránt, hasonló ügyességgel hajózott el a szerzetek szirtei között, s tisztában van magával. Kebelében hallgat fájdalom , hogy a szó mit mond hideg-igaz legyen s útjáról se jobbra se balra ne térítse az érzelem. Nem tekintget, a múltra nézve, „extra mures.“ Az a história, a „Weltgericht“ dolga; elmondandja ítéletét. Ő orvos, ki tudja, hogy első föladása : megmenteni betegét. Nemzetnek egyetlen betegsége van: az önismeret hiánya. A fényoldalakat meglátja , sőt kiszínezi ha más nem, az önhizelgő hiúság; a külső héjt felmutatja a tükör: a bölcs a lélek műhelyébe száll alá, meglesi a szülendő eszmét, a cselekvés rugóit. Kemény Zsigmond megteszi. Nem vádol. Az a shirrek dolga. De hol a golyhó csak bámul, a professionatus biró csak elitél: ö Ítél, ment, fölment vagy sújt, de az önérzet hideg nyugalmával mindig. Nem próféta. A Darius Hystarpis lova is az volt. A mindentudóság e vonagló, orrfintorgó ihletettsége megilleti a nyeglét a delphii triposon vagy a politikai tribuneön, de nem a statusférfiút s a történetírót. — Nem ábrándozik, hadd sírja ki kényeit a szív , de befelé, hogy gyöngyei maradandó eszmékké váljanak. Nem fur-farag formákat előre — gyakran prokrustesi ágy az önkény és oktalanság ikreinek használatára; az élet örökifjú növényzése mindig újakat kíván, újakat teremt. Eltekint a múlt fölött. A közel szintúgy nem alkalmas arra, hogy láttassák, mint a távol. Ő látja. Elmondja tévedéseit, hibás számításait, bűneit; elmondja ritkán tapasztalt elfogulatlansággal sőt önsajtolással. Kerüli a reeriminatio könnyű kenyerét. Keveset bajlódik azokkal a kikkel szemközt állt, hanem magával , társaival. És ez e lapok legfényesb oldala, hogy szerzőjük resignálni bír arról, amihez hajh ! ugyancsak keveset ért a magyar: resignálni a tetszés hajhászatáról. Tudja a szalmakoszorúk olcsóságát, de értékét is. A nap balhiteinek úgy , mint bálványainak töményzöje, rögtön honoráltatik mint a színész , s kétszeresen mint a virasztó bölcs, ki a jövő magvait véleményezi. De a színész dicsősége a függöny legördültéig tart; a terebély fává nőtt magy árnya nemzedékeknek nyújt enyhületet. Kemény Zs. tudja , hogy az utóbbi eseményeknek ha más nem, az az eredménye volt, hogy a terra incognita szellemi sorompjait a nagyvilágtól ledöntögeték, s hazánkat az európai színvonalra emelék. Tudja, hogy azon eszméknek, mik a társadalmat ott ingatják, hullámütése előbbutóbb hazzánkig is elhaland. A jövő nem titok előtte, de az sem , hogy a tapasztalás hasonló a gyeplőhöz, mellyel szilaj fogatot csak ügyes kocsis kormányozhat. Belát az ígéret földébe , azt tartja szemmel, de nem feledi, hogy a nép most a pusztában járdál, várni nem tud, a holnapért nehezen bírja a mát nélkülözni, és elcsüggedez. E magas szempontra vonja össze a közelebbi múlt részleteit, hogy egy teljes képet övezzen föl az olvasó előtt, melyben minden irány, minden föltünőbb egyéniség föllelje saját vonalmait. S míg az emlékezet, mint egy sötét staffage, áll e lapok mögött, s gyászfátyolát az egyes pontokra föltűzi: a remény leszáll a nemzet istenáldott lelkűidének tengerébe, az önérzet merész jártasságával, mint a búvár, hogy fölmutassa egy derületesb jövőnek czáfolhatlan biztosságu kincseit. Igen!... Magyarhon ege alatt megterem a vihar is, s a nemzet életfájának nem egy lombját tördelte el, de gyökere érintetlen maradt, mert a századok aczélföldében izmosodott fel. A fergeteg nem keresi föl a völgy zugait; szirtén meg csak a sas fészkel s neveli fiát, hogy ellásson a róna fölött lábainál, benézzen a vihar méhébe feje fölött. Ki tagadná a bajt, ha látni tud; kinek ne fájna mi történt, ha lelkét bérbe nem adta a perez ephemer hozományainak ? Ne kutassuk, ki az, kin az átok súlya nagy , de óvjuk meg drága kincsül az önismeretet. Hiszen különben is drága az ár, min megvásároltuk. Verjük le saraink porát, mielőtt átlépnék az uj élet küszöbét. Ki a csata jelszavait a csata után is használni akarná: akaratlanul bár, de szétágazást, bonyodalmat fogna öszhangzó együttműködés helyett okozni. Sohasem volt sok pazarlani valónk; most kétszeresen nincs a kísérletek, mik máshol veszélyesek , itt halálosak volnának. Ismeritek a keleti regét, midőn az elalélt beteg anya fölött sivár vitákban versenygtek módszereik elsősége fölött a gyógytanárok: a szerető gyermek kétségbeesve sikolta fel: anyám ! anyám ! És a beteg anya feltámadott s a fiú elűzé a kontárokat. Tűzvész idején kiki saját portékácskáinak mentése után lát, de a fájó haza hasonló a sülyedő hajóhoz , hol kiki felejti önmagát s a mentés közös czéljára nyújtja minden erejét. Ez nem úgy történendik, ha kiki egységet kiáltoz, de nem ismer mást mint saját zászlaja alatt; ha föl nem emelkedik az önáldozat azon magasságára, melynek jelszava: in necessariis unitas, in non necessariis libertas, in omnibus charitas. Akkor aztán ne rettegjetek a jövő fölött. A szírt talpán viv és háborog az ár ... . hadd háborogjon kevély homlokán, mint fényes fellegvár , ragyog el nemzeti lételünk palotája. S ez az, mire Kemény JZs.az impulsust megadni törekvék. Akarjuk hinni, hogy eredménnyel. Ne ignoráljátok, lenn és fönn, a sybillakönyveket. Széchenyi megírta, egy tized előtt már, a kelet népét. Cassandra volt, de hitét megpecsételő, inkább mint bármely vértanú. Egy másik czikkben elemezni fogjuk Kemény Zsigmond munkája részleteit, s azt, mit a sorok közt mi olvasunk. Egyelőre csak a közönség figyelmét akartuk e műre irányozni, mely — a viszonyok tekintetbe vételével — írója hazafiuságának fényes tanújele maradand, szintúgy mint gazdag mély elméjének. Kazinczy Gábor. *) Forradalom után. Pest, 1850, 216. lap. Levelezések. Paris, julius 28. Ma húsz éve ablakaim alatt, a sz. Honoré utczában torlaszok állottak, a boltok zárva, a boltosok fegyverben voltak; a juliusi forradalom második napja viradt föl, mosolygó kék éggel felhőtlen nappal, tisztán mint az ügy, melyért egy nép fölkelt. — Az első napi jelszó már nem hallatszott többé, s „éljen a charta!“ helyett már ezt kiálta a tömeg: „le a Bourbonokkal!“ A katonaság mind szűkebb körre szorittatott, mind inkább összébb vonult, mert a király, ki st. Cloudban mit sem látott, a whist asztal mellől azt üzené a ragusai herczegnek, hogy nem kell kétségeskedni, hanem : „de tenir bon, de réunir ses forces sur le Carrousel et à la Place Louis XV. et d’agir avec des masses.“ — X. Károly megnyerte robberjét st. Cloudban, de az alatt a Bourbonok idősbik ágának a párisi nép slamet adott. És kik állottak akkoron a fölkelt nép élén ? kiket lehete 20 év előtt az insurrectio vezérei közt látni? kik mennydörögtek a vak reactio ellen? kiknek szavára szaggattatott föl a kövezet, fordittattak föl a kocsik s lön minden ablak egyegy várlyuk, melyből láthatatlan harczosok palaczkokkal, kövekkel, tört üveggel és golyóvá özönlék el az elzárt házsorok közt haladó katonaságot, mely ötödik ezredével a néphez állni kezde ? kikből állott azon vile multitude, azon népsöpredék, mely egy trónt fölforgata ? Thiers ur, a National akkori főszerkesztője, tegnap húsz éve ily szavú proclamatiót, vagy mint nevezik protestaliót bocsáta közre Carrel és a többek kíséretében: „a törvényes uralom félbeszakadt, s az erőszak állott helyébe!“ s e szavakra egy „fegyverre!“ kiáltás felelt s a forradalom jelszava a Palais royal szalmaszékéről lekiáltatott. Odillon Barrot hallani sem akart kibékülésről, s Perrier Kázmér a törvényes ösvényröli hallucinatióra azt felelé, hogy : „a harcz üzenve van, a tusát csak erő döntheti el, következőleg mindenkinek kötelessége fegyvert fogni!“ Dupinur hatalmasan panaszkodik, hogy neve a liberális követek által aláirt és Guizot által proponált proclamatióról kihagyatott, és ugyan azon Dupinur a követi kamarának a győzelem utáni ismétt összeülése alkalmával a Moniteur augustus 6-diki számában foglalt ama nevezetes szavakat mondá, hogy „A trón megürülését kikiáltani egyhangúlag szükségesnek ítéltetett. De önök bizottmánya uraim úgy vélekedik,miszerint nem elegendő e megürülés kikiáltását, mint csak egyszerű tényt constatrozni, hanem ki kell azt egyszersmind mint oly jogot jelenteni, mely az alkotmány megsértéséből foly, törvényes ellentállásnál fogva a népet megilleti.“ A Journal des Debats pedig örö lelkesülten az ihletettség hangjait hallata s aug. 2-án azt mondá, miszerint: Annyi és oly önkénytelen, oly kevés erőlködéssel véghezvitt csoda eszményeknek látására, az ember majdnem fölkiáltani hajlandó: Meg van írva! Avvagy nem mondhatni-e, hogy Francziaország egy szerencsés és hatalmas fatalitás alá van helyezve, mely őt a kényuralmaktól önkénytesen megszabadítja. — Ily emberek, ily coteriák hangoztaták a harczt s később a győzelmi kiáltásokat, s ez embereknek egy részét találjuk föl ismét a reformelakomáknál, melyeknek emléke sokkal korábbi, mintsem azt fölfrisiteni kellene. És mit látunk most ? hol találjuk ama férfiakat? mily hangok jönek ki, két forradalmat elő kiáltó szálaikból? Mit csinál Thiers, Barrot, Dupin s a Débats coteriája ? Elmondjam-e? minek? hisz mindennapi leveleimből láthatja az olvasó, mikép ez urak feledni látszanak,hogy Francziaország a Journal des Débats szerencsés és hatalmas fatalitása alatt áll. — Azért elégnek is hiszem, ez évfordulatnál csak multiokból mutatni föl némelyeket a jeen embereinek. A tegnapi ülésben a hadügyminiszer költségvetése szavaztatott meg. A tegnapelőtti roppant fontosságú ülés ingerültségének még utónyomai látszanak. Grammont tábornok a lovakról beszélvén, módot talál, a hadügyminister és Changarnier közti rugdalódzásokra pár jól irányzott ostorcsapást sújtani. Charras ezredes pedig plane kantáron szeretné fogni d’Hautpoult, de a majoritás szeret ugyan Bonaparte, de nem a párisi hadak vezéréhez csapkodni. Egyébiránt, hogy Bar otheur pityergő és köntöseit megszaggatott nyilatkozatának az éhségben mily hatása volt, arról amennyi párt, annyiféle vélemény. A socialisták szerint a belügyminiszer nagyon hidegen fogadtatott, a legitimisták szerint ellenben a Moniteur árulhatása iránti nyilatkozata más részbeni engedékenységét kimenté az imperialisták szemében — s igy tovább. Egy körülményt, nevezetessé válható következményei miatt kell röviden megemlítenem. Az assemblée nationale czimus absolutisticus irányú lap eddigelé az eliséei pártnak épen nem volt ellenséges iránya, sőt mondhatni, hogy az imperialisták kába álmainak czikkei folytonosan hízelegtek. E lap a Moniteur du soir hires czikkei óta tökéletesen meg s az e 1iséevel szembe fordulni látszik. Ennek nem lenne valami különös megemlítést érdemlő fontossága, ha a lap....Changarnier orgánuma nem volna. Girardinnek indítványa, mely szerint a képviselők napidíja felére szállíttassák le, a bizottmány által elvetendőnek véleményeztetik, hasonló sors érte Leverrier javaslatát, mely Grammont tábornoknak a kormányzó testületek Versaillesbai hurczolkodása iránt tett indítványa módosításául, az anarchia seregének Párisbeli eltávolítását oly formán ajánlá, hogy azon départementban, hol a nemzeti gyűlés van (azaz Párisban) nem dominált és élhetési módjokat bebizonyítni nem tudó egyéneknek a tartózkodás meg ne engedtessék. — Kár, hogy e szép két javaslata a csillagvizsgáló Leverriernek a bizottmány által jobb sorsra nem érdemesittetett, hogy láttuk volna a purificationalis rendszernek legóriásibb példányát. M, Sz. Miklós, jul. 6. Ha nem tudnék azt, hogy számos n. szentmiklósiak szinte neheztelésüket fejezték ki a „Magyar Hírlap“ iránt, mert abban róluk annyira hallgat a krónika, ha nem táplálna bennünket azon remény, hogy ön a fölebbiek iránt már ez okból is leend annyi kegyelettel, miszerint czikkünknek egy kis helyt engedeni: valóban most sem írnók őszinte sorainkat. Nem örömest veszünk ugyan tollat kezünkbe, mert minden jó szándékunk mellett is egy kissé csípős sorok folynak belőle, de azon elvnél fogva „vizsgáljuk meg hibánkat, tanuljuk azokat kiismerni,“ szó a mi szó, de igazság érdekében is írunk, hogy javítsunk. Mi a szó teljes értelmében aristokratikus életet élünk, így bánunk egymással, s ily szellemben mondjuk ki ez vagy amaz ítéletünket is. Magunk túlbecsülése, nagyravágyás köztünk oly fokra hágott, milyet hajdani táblabírói korunk sem mutat elő. Fogadni mernénk, hogy 10 ilyen városban nincs annyi főrangú család, mint amennyi itt magát annak képzeli; ismét sok van olyan, kik ezek közt is elsőnek tartják magukat; ebből származik a szóhajtás , pletykaság. Egyik műveltebbnek tartja magát mint a másik, egyik azt hiszi, ő több kincseset bir, néki szebb ruhája van (uram bocsásd bűnüket!) mint a másiknak, innen ered aztán az irigység, s gyakran a rágalmazás, és....De minek hordjunk elő többeket, ebből is láthatni, minő lehet itt a társas élet, hol az egyetnemértés szinte divattá vált; e miatt bukott meg a múlt évben már szinte virágzásban volt casinói egylet is, noha itt az ily csekélység föl sem tűnő. Mi valóban különös egy classisba való publicum vagyunk. — Társadalmi életünk tehát —... pedig hölgykoszorúnk nagy, kiterjedésben virít, itt — egy két jelesbet kivéve mind anyjok nevelése. Pedig higyjék el nekünk szép kegyetek, a mi természetellenes nem szép, a pipere nem tesz csinossá senkit is, a maga túlbecsülést, feszességet, nagyra vágyást, különösen a szóhajtást szerény és műveit ne kerülni szokta. Kegyetek munkássága, honleányi érzelméről nem szólunk, mivel ilyessel nem is törődnek, kegyetek egy nemesb érzelemtől meg vannak fosztva. *) Mit ér az olyan kert mondjátok meg nekem, A mely mindig fattyú virágokat terem. Mondaná itt Berecz. Mind e mellett is azt javasolnék hölgyeinknek, fordítsanak egy kissé a gazdasszonyságra több gondot, — akkor a különben is gyöngédségekkel teljes női kebelnek nem lesz ideje az annyira szép színben kínálkozni szokott, *) Kemény ítélet, — fájdalom, ha úgy van! Szerk.