Magyar Hirlap, 1850. szeptember (2. évfolyam, 244-268. szám)
1850-09-17 / 257. szám
Pest, sept. 15. §. A sajtó fölötti őrködéssel ideiglenesen megbízott h. hatóságok — mint sokoldalú tapasztalásból tudjuk — sok következetességgel két szabályt állítottak föl eddig elé, mikkel gátat véltek emelni a censura bilincseiből kiszabadult sajtó túláradásainak. 1. Szigorúan kitiltottak a sajtó alól mindent, mi az ingerült kedélyeket újra fölzaklathatná, s mi csak távolról is viselné az izgatás színét. 2. Minden alaptalan hírekért és kétségbevonhatlan adatokkal nem indokolt megtámadásokért, kivált ha ez utóbbiak a birodalomban meghonosítandó uj intézmények népszerütlenítésére voltak irányozva, felelősségre vonták a közlőt és kiváltképen a szerzőt. Ezen kettős szabály a normális állapot visszatérte után is főpontjait fogja képezni a sajtótörvénynek , és aki e törvény szövegét ismeri, tagadni nem fogja, mikép a provisorium hatóságai túl szigort épen nem tanúsítottak, midőn azon szabályokhoz szoros ragaszkodást követeltek a sajtó kezelőitől. Igazságosak akarunk lenni, s ezúttal helyén látjuk itt nyilvánítani elismerésünket azon fensőbb hely iránt,honnan különben a legkeményebb rendeletek szoktak emanálni), mely működésünk egész folyamában sajtónk jóhiszemű kezelését egyetlen egyszer sem akasztá meg idétlen közbeszólásokkal és kifogásokkal. Azonban kiki átlátja, mikép a fölebb idézett két szabály koránsem alkalmas arra, hogy a legkényesebb helyzetben biztos kalauzul szolgáljon a sajtó kezelőinek, kivált oly időkben, midöm az illető fölvigyázók természetes gyanakodásain kívül szép számmal találtatnak officiosus egyének, kikkel sértett hiúság vagy irodalmi üzlet könnyen 1148 rendszer elveinek kifolyása; mindez meg nem fogja lepni azokat, kik a ministerium változatlan következetességét ismerik. De mennél szilárdabban veszi markába a kormány a végrehajtó hatalom összes szálait, annál szilárdabban követeli a nép, hogy a státusélet egyéb ereiben legyen egyensúlya ezen mindenhatóságnak, legyen széles alapú és tágas jogkörű községi rendszer, mely a municipiumok önálló, szabad mozgását némileg pótolja; legyen szabad sajtó, mely a nemzet igényeit képviselni tudja is akarja is; legyen országgyűlés, mely nélkül örökké a provisoriumi tömkeleg utáin fogunk botorkálni; legyen koronaországi és igazgatási köznyelv, melynek hiánya szűnni nem akaró lázban tartja a nemzetet; és ha már szívesen elsőséget adunk a kormánynak, mellyel hatalmát, orgánumait constituálja, mindazáltal nem fogjuk elfojtani óhajtásainkat az annyira nélkülözött erély és fürgeség iránt, mellyel egyedül eszközölhető, hogy az állami élet gyorsabb lépésekkel haladjon az ostrom p hasisain keresztül s az administratio megalakulását nyomban kövesse. E pontok iránt csak országunk alkotmányi statútumában várhatunk biztos fölvilágosítást, melynek a nép hosszabb idő óta valódi sóvárgással néz eléje. A nemzet egyébiránt köszönettel tartozik a kormánynak, hogy a közigazgatási organismust egy tekintetben (a polgári kerületek — Civildistricte — eltörlését értjük) egyszerűsítette; az unalomig elágazott, s idegen hangzású biztosi czimeket eltörölte, s megszokott nevezeteket használt azok helyében; a megyék neveit és határait — kevés kivétellel—bántatlanul hagyta ; a tisztviselők definitiv alkalmazását elrendelte ; s végre egy bizottmányt szándékozik alakítni, részint indítványozás részint kivitel s végrehajtás okáért. Mi ugyan nem épülünk a puszta neveken és czimeken; nem lelkesedünk a jász-kun kapitány ősi nevezetén ; az Ispánt sem becsüljük többre, mint a megyei főnököt; és viszont meg nem botránykozunk Alsó- és Felső-Nyitra, Szolnok és Pilis megyében; de az u. n. alsóbb néposztályokat tekintve, a megszokott nevek használata czélszerü és ildomos. A tisztviselők definitiv alkalmazását rég sürgettük, megunva s károsnak ismerve azok örökös vándorlását, cseréjét, lemondását s újabb folyamodványait. A biztos állás óvatosabbakká, kitürőbbekké teendi őket, s a felsőbb hatóságok fenyitő hatalma mélyebb benyomást gyakorland a renyhékre , mint eddig , hol a megyei és járásbeli hivatalnok nem sokat törődött, pünkösdi királyságának elvesztésével. El nem hallgatjuk egyébként, mikép a jövendő lemondásoknak s illetőleg hivatalbeli mala fides-nek csak akkor lehetend tökéletesen elejét venni, midőn az országos statútum közzététele által minden kétség eloszlandik a hivatalos nyelv s általában az alkotmányos elvek miképeni alkalmazása iránt. Mindaddig süket füleknek mesélünk. A XV. czikkben elrendelt ,alakító bizottmánynak,a melytől — mig tagjait nem ismerjük — sem jót, sem roszat nem várhatunk, mindenek előtt több erélyt, több kitűrést, nagyobb élénkséget és gyorsabb eredményt kívánunk, mint tisztitársam, az egyéb szakokban eddigelö működött bizottmányokon volt tapasztalható, felejteti a följelentések undokságát; és provisoriumunk akkénti kezelése mellett, miszerint a sajtó fölötti őrködés csaknem minden a koronaország fővárosában székelő polgári és katonai hatóságot illet az ország, főhadiparancsnokától kezdve egészen le a városkapitányi hivatalig ! Az első pontot illetőleg, mely az izgatás tilalmát foglalja magában , minden tárgyismerettel bíró elfogulatlan egyén tanúbizonyságot fog tenni azon állításunk mellett, miszerint e szabály minden egyes esetben külön külön magyarázatra ad alkalmat, mert ily esetekben az ítélet csupán egyéni fölfogástól függ; a legjobb hiszemmel írt czikk hatása előre ki nem számítható; s nem gyéren fog megtörténni, hogy ugyanazon sorok, mikkel polgári érdemet vélt szerezhetni az iró és közlő, sajtóvétségnek s elégületlenség gerjesztésének fognak fölrovatni az illető felügyelőség által. Így tehát a Damokles kardja alatt működő publicista a bizonytalanságot és félénkséget átülteti a közlések minden rovatába ; a legtisztább eszmét kivetkeztek az erélyes szavak mezéből; kerüli a kényes! napi kérdéseket; s túlzott szorgalommal keresi a meggyőződés és veszély közti szoros utat. Ez pedig annyit jelent, mint megbénítani s ható erejétől megfosztani a sajtót, melynek szolgálatára oly nagy szüksége van az államnak ! Ne feledjük továbbá a tapasztalásból merített azon tanulságot, miszerint a legszigorúbb ellenőrködés sem képes az óhajtott ösvényen megtartani a sajtó irányzatát, sőt hogy ez mindig kisickamlik az ellenőr kezeiből, s a férfias jellemen s belátással párosult kötelességérzeten kívül híjában keresünk egyéb biztosítékot. — Innen van, hogy a fenyíték eddig jobbára csak az aprólékos tárgyakat, pajzánságokat és életeket illette. A második pontot illetőleg, mely az alaptalan hírekről szól, meg kell jegyeznünk, mikép e szabályt sohsem lehetene alkalmazni ily általánosságban. A közlendők valósága iránt csak fontos esetekben szükség kezességet vállalni, és az újdonságok csakhamar ódonságokká válnának,ha a tényállást , mielőtt említés tétethetnék róla, alaposan kellene constalirozni. De hogy hosszasak ne legyünk, megszakítjuk észrevételeink fonalát s elmondjuk röviden óhajtásaink lényegét. A sajtó fölötti őrködést csak egy hatóságra kivánnók bízatni, melyről egyébként érett politikai ismereteket és tapintatot föltehetni, legyen az akár polgári, akár katonai. Óhajtjuk, hogy addig is, mig a sajtótörvény honunkban kötelező erővel bírna, állíttassanak föl határozott, érthető és rövid szabályok, mik önkény helyett rendet— habár a legszigorúbb rendet is — alapítanának meg. A czélszerű szabályok szerkesztése néhány órai fáradságába sem kerülne egykét szakértő egyénnek. A sarkpontokat a következő tételekben vél— nők lelhetni: Az ostromállapot tartása alatt a) a birodalmi charta alapelveit, nevezetesen azokat, melyekben a birodalom egysége s osztatlansága kimondatik, megtámadni semmi szín alatt meg nem engedtetik; az országgyűlés megnyitása elött két hóval e szabály módosíttatnék; b) csak a legbiztosb adatok nyomán, mikről az iró és a közjő kereskedendik, szabad fölhozni tényeket, melyek a birodalmi uj intézmények és a hadsereg népszerütlenitésére szolgálhatnának; c) egyesek és testületek ellen intézett alaptalan gyanúsítások és rágalmak rendes és kivételes állapotban egyaránt büntettetnek. Figyelmeztetésül ennyi is elég. Levelezések Paris, September 10. A kétségeskedés immár lehetetlen többé: Bonaparte Lajost ezután praetendenskép kell tekinteni, az abnegatio egy cherbourgi toast pezsgés poharába holt s maradt a perseverálás. A ki még most is hinne az elnök usurpationalis terv-mentességében, annak hite erősebb és szilárdabb mint azon aranytollak, melyeket a gyáros romolhallanoknak hirdet, s wasser- vagy inkább wein-dichtebb, mint azon gutta perclia köpenyek, melyekről Páris falragaszai azt hirdetik, hogy az esernyők exterminatorai lesznek, s hogy velük és általuk „nincs többé parapii.44 Én azt mondom, hogy in vino veritas, azaz hogy, ki a Bonaparte Lajos-féle politika 19 havi irányáról helyes fogalmat akar leírni, olvassa el, s pedig nem többször mint egyszer az elnöknek a cherbourgi maire pohárköszöntésére viszonzott toastját. „Kell nektek vasut, kikötő bevégzése, iparserkentésre és kereskedelmi piaci emelkedtetésére szolgáló kormányintézkedés ? tegyetek császárrá. Dout des Napoleon hadai mellett is nagyszerű intézkedéseket tett az ország anyagi emelkedésére nézve. Miért ? mert császár volt.44 Ebből áll a kérdéses toasznak nem travestatiója, hanem szóhü essensiája. Tehát 19 hó óta, minden rész a mi történt, azért történt, s minden jó, mit tenni kell vala azért mulasztatok el, mert Bonaparte Lajos elnök és nem császár! Mondhatom, morális egy indokolás. Meg lehet vele elégedve a becsületesek pártja, s mégis úgy látszik, hogy nem inyek szerint van a nyilatkozat. Pedig, ha a szabadságot igazán szerető, s a haza javát sem Clairmontnak, sem Wiesbaadennek alá nem rendelő polgárok bosszankodása, méltatlankodása ama toast irányában kétségtelenül jogosnak mondható is, de a legitimisták és orleanisták az elleni kikelése legalább is nevetséges anachronismus. Mert hiszen, avvagy e két párt emberei nem épen úgy tettek és szólottak-e mint a bonapartisták ? avvagy két év óta nem szüntelen hirdetik-e, hogy a franczia respublikának nem lehet annyi szabadságot adni (e szó gyönyörűséges) mint lehetne a franczia monarchiának, hogy a kereskedelem és ipar ágai nem pártfogoltathatnak oly hatályosan egy elnök mint egy király által, szóval, hogy az országnak erkölcsi és anyagi jólléte nem virágozhatik úgy a demokratiai institutiók, mint az aristokratiától övedzett trón árnyékában. — Igen, így szólottak ők két év óta és szólanak most, ha ez argumentumra van szükségük, mert tudni kell, hogy e faj ugyanazon egy okot két ellenkező állítás támogatására szokta használni, s ha ma például azt állítja, hogy a zöld szín legerősitőbb a szemnek, holnap legkisebb zavarban sem leend kimutatni, mikép semmi sincs veszedelmesebb mint fájós szemmel zöld erdőbe menni. — És most mégis ők azok, kik Bonaparte Lajos szavain leginkább megbotránykoznak. Bizony, mondom önöknek, hogy itt a demokratika sőt socialis respublikának nem a mesterek tanai, sem a népben élő hajlam szerez legtöbb híveket, proselytákat — hanem szerez a monarchicus három pártnak egymásközti polémiája, reeriminatiója, s szerez fökint az, midőn a közvélemény előtt ily forma szóváltás történik: Legitimista. Csak a monarchia boldogíthatja Francziaországot. Bonapartista. Helyes éljen II. Napoleon császár! Legitimista. Miféle szemtelen, alkotmányellenes kiáltás ez ? Ki meri állítani, hogy a nép javát előmozdítani császárság kellene s arra az elnöki kör elégséges ne lenne ? És e párbeszédet többszörösen lehet változtatni a szerint, mint egyik vagy másik monarchia akarja boldogítni az országot, úgy hogy a pártokat következő proporzióba lehet tenni. „A legitimitás úgy van a bonapartismushoz, mint van az orleanismus a socialismushoz'“ Aztán kívánja valaki, hogy a nép ez emberek nagy szavainak és ígéreteinek higyen, midőn azt mit mondanak, ha más szájból lő ki, a legutálatosabb hazugságnak bélyegzik. A cherbourgi ünnepélyekről a lapok után fognak önök tudósítást kapni. Én csak azt írom róluk, hogy a tengeri had álgyú robogása i s a matrózokra ráparancsolt, s hétszeri fütyyeladásra kiáltott „vive le président!” üdvözletek az elysée embereit világért sem eléggiték ki, s minden bonapartistikus körben bosszusággal emlittetik, hogy a nemzetőrség kivétel nélkül a respublikát élteté, s a marseillaiset zenélteté, a tengerészek pedig a rájuk parancsolt éljen adón kívül egy önkénytelenül kitörő enthusiasmus hangocskáját sem hallaták. Persigny úr porosz udvar melletti követ Párison keresztül Cherbourgba utazott és érkezett, mint mondatik, a német ügyeket illetőleg az elnököt a berlini politika részére megnyerni. Némely hiteles egyén szerint Neuenburg ügye is ismét bolygatásban van. Mógrádból. XXX. A mult évi háború megszűnésétől fogva a polgári és politikai élet folyvást oly szabályokkal volt körülgyürüzve, melyeket az ostromállapot nehézkes természete megengedett s igénybe vett. A cselekvési irány, az ügykezelési szellem ezen a téren fogamzott s erősödött meg. Ez nem csoda. Ez a körülmények kérlelhetlen logikája. Ez a kivételes, az ostromállapot sajátsága. És ez igy van még most is e szegény országban, — melynek lakóit oly nyílt becsületesség, oly őszinteség s annyi férfias méltóság jellemzi , minőt a mult és jelen tapasztalásaival együtt nőtt, együtt erősödött polgári nyílt és politikai őszinte közélet teremhetett. Ennek megszüntetése közhajtás. Emeljük föl a felsőbb, emeljük föl az alsóbb körök függönyeit, nézzünk be a privát és közélet aknáiba, mint kő között a nemes érczet, meg fogjuk benne találni ezen meggyőződést. Mily jól esik, midőn a közhajtás, ha távolról is, a kedvezés jelentkezésével találkozik. A magas kormány által rendszerezett s tettleg fölállított földbecslő bizottmány egészben és személyenként ki van véve az ostromállapot alól. Szerencse e lépés a kormányra, szerencse a működő személyzetre. A kormány a becsléseknél gyors, hűséges, pontos, igazságos s correct eljárást követel. A tagokban ügyismeretet, munka készséget, kitartást, ügyességet keres. Hogy felelhetne meg ennek az egyén, ha keze szabad, ha meggyőződése korlátlan, ha akarata független, ha gondolkozása kötetlen nem lenne, hogy alakulhatott volna oly könnyen s oly hirtelen a bizottmány, oly férfiakból , ha csak e kedvezés nem járul az alakításhoz ; ennek ellenkezőjét tapasztaljuk más hivatali állomások betöltésénél. Az ily módon kiváltságolt becslő bizottmány a derék, tapasztalt, ügyes és szépeszű Gömöry András inspectorsága alatt maholnap megkezdi munkálatát. Az előleges tanítások már folynak, s Gömöry páratlan könnyűséggel vezeti a tanításokat. Ily férfiú felügyelése alatt lehet reménységünk, hogy azon munkálat, melyből a közterhek viseletének aránya növend ki, mind igazságos, mind alapos teend. Ennek csak örvendhetünk. Kívánunk a bizottmánynak sok szerencsét uj és nehéz pályáján. A népösszeirás megyénkben foly. Sajnálattal kell megemlíteni, hogy a nyelvrei tekintet miatt megyénk felső vidéke mind a szláv ajkúak közé soroztatott. Nem használt a lakosok ellenzése, nem a falusi jegyzők és lelkészek fölvilágositása, nem a szolgabíró ellenvéleménye, a különben magukat önkényt a magyar nemzethez tartozóknak állított tótajku atyánkfiai, a betűhöz ragaszkodó biztosság által a szlávok közé írattak. Czélra vezet-e, használ-e majd e fajelkülönzés ? s hol fogja majd a kormány a közszellem, a közeszmék, a közérzemények s közszokások öszpontját föltalálni? — s hogy fejti ki azon közerőt, mely a közveszélyek idején a fenállás horgonyául szolgáljon? — nagy kérdés. Megyénkről átalában más érdekest most nem irhatok. Áttérek e megye két szép jövendőjü, a köznevelés, műipar és kereskedés által virágzóvá — s most romjaiban szerencsétlenné vált Losoncz városára. Egy-két érdekes tárgy iránt szereztem magamnak tudomást e városban, részint öntapasztalásom, részint tudakozódásom után, — elmondom röviden. Losonczon töltött három napi időzésem alatt fájdalmasan s szorult lélekkel jártam a csak egy évvel ezelőtt zajos és szépen épült kis város romjai között. Egész utczák lakatlanok, a hajdan vig és népes házhelyen csak a magasra nyúló néma kürtő tartja föl az elszéledt család s az elpusztult épület emlékeit. A régi ismerősök nincsenek. A jobb házak, kik irányt adtak a város előhaladásának, kik azon társadalmi élet kifejtésére tényezőleg hatottak, mely Losonczot fölemelte, nem lakják most e várost. A szépen működött három tanodák zajos élete leszállóit, a díszes kereskedői raktárak megszűntek , a műipari s gyári eleven élet hallgataggá lett. Minden lakos arczán keserű fájdalom székel, — s borzadva emlékszik vissza a mult évi augustusi vészteljes napokra, melyek alatt Losoncz, mint a jég által levert gabona, minden értékétől megfosztatott. Iszonyú az, mit e szegény nép egy év alatt kiállott. Fedél, élelmiszer, keresetmód s ruházat hiánya mellett, a természet és elemek csapásait hogyan birta kiáltani, alig lehet fölfogni. Én azon képtől, mit magamnak Losonczon szereztem, visszaborzadok. A szegénység, az elpusztulás, az ínség, a barbarismus látható vad hulásai kísérteties rémként tűnnek föl a szemlélő előtt, s azon fájdalmat keltek föl, mért nem lehetek Croesus, hogy kincseimmel segitném a várost, mért nem lehetek nagy befolyású ember, hogy hatalmamnak a legjobb akarat mérlegén szerezve súlyt, befolyásom egész nagyszerűségével emelném ki e szerencsétlen lakosságot az ínségből. Érdekelvén e város jövendője, kitudakoztam, mit tett e város eddig önfölsegélésére ? Hallom, hogy mindazt megkísértette, mit jónak látott. Folyamodott a magas kormányhoz kölcsönért, lekötötte a város mint testület, minden egyház s minden városi birtokos minden birtokát az olcsó kamat s törlesztés mellett megnyerendő kölcsön biztositékául. Folyamodott kárpótlásért, folyamodott a segélygyüjtés, és segélykéregetés megengedéséért. E háromszerü kéréséből egy már eddig is teljesült, a segélygyüjtés, felsőbb meghatalmazás után, köztudomásúnkra megkezdetett, mily sikerrel ? a lapokban láthatni. Köszönet és tisztelet azon keveseknek, kik e téren működnek, s köszönet azon nagylelküeknek, kik filléreikkel segitni óhajtnak e szerencsétleneken. A kárpótlás most nem történhetik meg, jól tudom. De a kért kölcsönt oly nagy biztosíték mellett, milyen ajánltatik, bár messze vagyok a kormány férfiaitól, van reménységem, hogy a magas s igazságos kormány megadandja, kivált, miután nem csak alvidéki megrongált városok, hanem Krakkó is részesült ily segélykölcsönben. úgy hiszem a magas kormány kisszerű érdekekre nem tekint akkor, midőn egy ügyet magasabb szempontból is kell tekinteni, — midőn egy elesett, de életre való város újjászületésénél az emberiség, s a közbirodalom civilisationalis és financzialis érdekei — értve az adóképességet — karöltve tűnnek föl. Egyesek fölsegitése által a közerő nyer táplálékot. A birodalom súlyát, diszét és hatalmát