Magyar Hirlap, 1850. szeptember (2. évfolyam, 244-268. szám)

1850-09-17 / 257. szám

Pest, sept. 15. §. A sajtó fölötti őrködéssel ideiglenesen megbízott h. hatóságok — mint sokoldalú tapasz­talásból tudjuk — sok következetességgel két szabályt állítottak föl eddig elé, mikkel gátat vél­tek emelni a censura bilincseiből kiszabadult sajtó túláradásainak. 1. Szigorúan kitiltottak a sajtó alól mindent, mi az ingerült kedélyeket újra fölzaklathatná, s mi csak távolról is viselné az i­z­g­a­t­á­s színét. 2. Minden alaptalan hírekért és kétségbe­­vonhatlan adatokkal nem indokolt megtámadá­sokért, kivált ha ez utóbbiak a birodalomban meg­honosítandó uj intézmények népszerütlenítésére voltak irányozva, felelősségre vonták a közlőt és kiváltképen a szerzőt. Ezen kettős szabály a normális állapot vis­­­szatérte után is főpontjait fogja képezni a sajtó­törvénynek , és a­ki e törvény szövegét ismeri, tagadni nem fogja, mikép a provisorium hatósá­gai tú­l szi­g­o­r­t épen nem tanúsítottak, midőn azon szabályokhoz­ szoros ragaszkodást követel­tek a sajtó kezelőitől. Igazságosak akarunk lenni, s ezúttal helyén látjuk itt nyilvánítani elismerésünket azon fensőbb hely iránt,­­honnan különben a legkeményebb rendeletek szoktak emanálni), mely működésünk egész folyamában sajtónk jóhiszemű kezelését egyetlen egyszer sem akasztá meg idétlen közbe­szólásokkal és kifogásokkal. Azonban kiki átlátja, mikép a fölebb idézett két szabály koránsem alkalmas arra, hogy a leg­kényesebb helyzetben biztos kalauzul szolgáljon a sajtó kezelőinek, kivált oly időkben, midöm az illető fölvigyázók természetes gyanakodásain kí­vül szép számmal találtatnak officiosus egyének, kikkel sértett hiúság vagy irodalmi üzlet könnyen 1148 rendszer elveinek kifolyása; mindez meg nem fogja lepni azokat, kik a ministerium változatlan következetességét ismerik. De mennél szilárdabban veszi markába a kormány a végrehajtó hatalom összes szálait, an­nál szilárdabban követeli a nép, hogy a státus­élet egyéb ereiben legyen egyensúlya ezen min­denhatóságnak, legyen széles alapú és tá­gas jogkörű községi rendszer, mely a municipiumok önálló, szabad mozgását némi­leg pótolja; legyen szabad sajtó, mely a nemzet igényeit képviselni tudja is akarja is; le­gyen orsz­ággyűlés, mely nélkül örökké a provisoriumi tömkeleg utáin fogunk botorkálni; legyen koronaországi és igazgatási k­ö­z­n­y­e­l­v, melynek hiánya szűnni nem akaró lázban tartja a nemzetet; és ha már szívesen el­sőséget adunk a kormánynak, mel­lyel hatalmát, orgánumait constituálja, mindazáltal nem fogjuk elfojtani óhajtásainkat az­ annyira nélkü­lözött erély és fürgeség iránt, mel­­lyel egyedül eszközölhető, hogy az állami élet gyorsabb lépésekkel ha­ladjon az ostrom p hasisain keresz­tül s az ad­minist­ratio megalakulá­sát nyomban kövesse. E pontok iránt csak országunk alkotmányi statútumában várhatunk biztos fölvilágosítást, melynek a nép hosszabb idő óta valódi sóvárgás­sal néz eléje. A nemzet egyébiránt köszönettel tartozik a kormánynak, hogy a közigazgatási organismust egy tekintetben (a polgári kerületek — Civildi­­stricte — eltörlését értjük) egyszerűsítette; az unalomig elágazott, s idegen hangzású biztosi czi­­meket eltörölte, s megszokott nevezeteket hasz­nált azok helyében; a megyék neveit és határait — kevés kivétellel—bántatlanul hagyta ; a tiszt­viselők definitiv alkalmazását elrendelte ; s végre egy bizottmányt szándékozik alakítni, részint in­dítványozás részint kivitel s végrehajtás okáért. Mi ugyan nem épülünk a puszta neveken és czimeken; nem lelkesedünk a jász-kun kapitány ősi nevezetén ; az­­ Ispánt­ sem becsüljük többre, mint a megyei főnököt; és viszont meg nem bo­tránykozunk Alsó- és Felső-Nyitra, Szolnok és Pilis megyében; de az u. n. alsóbb néposztályo­kat tekintve, a megszokott nevek használata czél­­szerü és ildomos. A tisztviselők definitiv alkalmazását rég sürgettük, megunva s károsnak ismerve azok örökös vándorlását, cseréjét, lemondását s újabb folyamodványait.­­ A biztos állás óvatosabbak­­ká, kitürőbbekké teendi őket, s a felsőbb ható­ságok fenyitő hatalma mélyebb benyomást gya­­korland a renyhékre , mint eddig , hol a megyei és járásbeli hivatalnok nem sokat törődött, pün­kösdi királyságának elvesztésével. El nem hall­gatjuk egyébként, mikép a jövendő lemondások­nak s illetőleg hivatalbeli mala fides-nek csak ak­kor lehetend tökéletesen elejét venni, midőn az országos statútum közzététele által minden két­ség eloszlandik a hivatalos nyelv s általá­ban az alkotmányos elvek miképeni alkal­mazása iránt. Mind­addig süket füleknek mesé­lünk. A XV. czikkben elrendelt ,ala­kító bi­zottmánynak,a melytől — mig tagjait nem ismerjük — sem jót, sem roszat nem várhatunk, mindenek előtt több erélyt, több kitű­­­rést, nagyobb élénkséget és gyorsabb eredményt kívánunk, mint tisztitársam­, az egyéb szakokban eddigelö működött bizottmányo­kon volt tapasztalható, felejteti a följelentések undokságát; és proviso­­riumunk akkénti kezelése mellett, miszerint a sajtó fölötti őrködés csaknem minden a koronaország fővárosában székelő polgári és katonai hatóságot illet az ország, főhadiparancsnokától kezdve egé­szen le a városkapitányi hivatalig ! Az első pontot illetőleg, mely az izgatás ti­lalmát foglalja magában , minden tárgyismerettel bíró elfogulatlan egyén tanúbizonyságot fog tenni azon állításunk mellett, miszerint e szabály min­den egyes esetben külön külön magyarázatra ad alkalmat, mert ily esetekben az ítélet csupán egyéni fölfogástól függ; a legjobb hiszemmel írt czikk hatása előre ki nem számítható; s nem gyé­ren fog megtörténni, hogy ugyanazon sorok, mik­kel polgári érdemet vélt szerezhetni az iró és közlő, sajtóvétségnek s elégületlenség gerjesz­tésének fognak fölrovatni az illető felügyelőség által. Így tehát a Damokles kardja alatt működő publicista a bizonytalanságot és félénkséget át­ülteti a közlések minden rovatába ; a legtisztább eszmét kivetkeztek az erélyes szavak mezéből; kerüli a kényes!­ napi kérdéseket; s túlzott szor­galommal keresi a meggyőződés és veszély közti szoros utat. Ez pedig annyit jelent, mint megbé­nítani s ható erejétől megfosztani a sajtót, mely­nek szolgálatára oly nagy szüksége van az ál­lamnak ! Ne feledjük továbbá a tapasztalásból merített azon tanulságot, miszerint a legszigorúbb ellen­­őrködés sem képes az óhajtott ösvényen megtar­tani a sajtó irányzatát, sőt hogy ez mindig kisic­kamlik az ellenőr kezeiből, s a férfias jellemen s belátással párosult kötelességérzeten kívül híjá­ban keresünk egyéb biztosítékot. — Innen van, hogy a fenyíték eddig jobbára csak az aprólékos tárgyakat, pajzánságokat és életeket illette. A második pontot illetőleg, mely az alaptalan hírekről szól, meg kell jegyeznünk, mikép e sza­bályt sohsem lehetene alkalmazni ily általánosság­ban. A közlendők valósága iránt csak fontos­ ese­tekben szükség kezességet vállalni, és az újdonsá­gok csakhamar ódonságokká válnának,ha a tényál­lást , mielőtt említés tétethetnék róla, alaposan kellene constalirozni. De hogy hosszasak ne legyünk, megszakítjuk észrevételeink fonalát s elmondjuk röviden óhaj­tásaink lényegét. A sajtó fölötti őrködést csak egy hatóságra kivánnók bízatni, melyről egyébként érett politi­kai ismereteket és tapintatot föltehetni, legyen az akár polgári, akár katonai. Óhajtjuk, hogy addig is, mig a sajtótörvény honunkban kötelező erővel bírna, állíttassanak föl határozott, érthető és rövid szabályok, mik ön­kény helyett rendet— habár a legszigorúbb r­e­n­d­e­t i­s — alapítanának meg. A czélszerű szabályok szerkesztése néhány órai fáradságába sem kerülne egykét szakértő egyénnek. A sarkpontokat a következő tételekben vél— nők lelhetni: Az ostromállapot tartása alatt a) a birodalmi charta alapelveit, nevezetesen azokat, melyekben a birodalom egy­sége s oszt­­atlansága kimondatik, meg­támadni semmi szín alatt meg nem engedtetik; az országgyűlés megnyitása elött két hóval e sza­bály módosíttatnék; b) csak a legbiztosb adatok nyomán, mikről az iró és a közjő kereskedendik, szabad fölhozni tényeket, melyek a birodalmi uj intézmények és a hadsereg népszerütlenitésére szolgálhatnának; c) egyesek és testületek ellen intézett alap­talan gyanúsítások és rágalmak rendes és ki­vételes állapotban egyaránt büntettetnek. Figyelmeztetésül ennyi is elég. Levelezések Paris, September 10. A kétségeskedés immár lehetetlen többé: Bonaparte Lajost ezután praetendenskép kell tekinteni, az abnegatio egy cherbourgi toast pezsgés poharába holt s maradt a perse­­verálás. A ki még most is hinne az elnök usur­­pationalis terv-mentességében, annak hite erő­sebb és szilárdabb mint azon aranytollak, melye­ket a gyáros romolhallanoknak hirdet, s was­­s­e­r- vagy inkább w­e­i­n-d­i­c­h­t­ebb, mint azon gutta perclia köpenyek, melyekről Páris falraga­szai azt hirdetik, hogy az esernyők exterm­inato­­rai lesznek, s hogy velük és általuk „nincs többé p­arapii.44 Én azt mondom, hogy in vino veritas, azaz hogy, ki a Bonaparte Lajos-féle politika 19 havi irányáról helyes fogalmat akar leírni, olvassa el, s pedig nem többször mint egyszer az elnök­nek a cherbourgi maire pohárköszöntésére vi­­szonzott toastját. „Kell nektek vasut, kikötő bevégzése, ipar­serkentésre és kereskedelmi piaci emelkedteté­­sére szolgáló kormányintézkedés ? tegyetek csá­szárrá. Do­ut des­ Napoleon hadai mellett is nagyszerű intézkedéseket tett az ország anyagi emelkedésére nézve. Miért ? mert császár volt.44 Ebből áll a kérdéses toasznak nem travesta­­tiója, hanem szóhü essensiája. Tehát 19 hó óta, minden rész a mi történt, azért történt, s minden jó, mit tenni kell vala az­ért mulasztatok­ el, mert Bonaparte Lajos elnök és nem császár! Mondhatom, morális egy indo­kolás. Meg lehet vele elégedve a becsülete­sek pártja, s mégis úgy látszik, hogy nem inyek szerint van a nyilatkozat. Pedig, ha a sza­badságot igazán szerető, s a haza javát sem Clair­­montnak, sem Wiesbaadennek alá nem rendelő polgárok bosszankodása, méltatlankodása ama to­ast irányában kétségtelenül jogosnak mondható is, de a legitimisták és orleanisták az elleni kikelése legalább is nevetséges anachronismus. Mert hi­szen, avvagy e két párt emberei nem épen úgy tettek és szólottak-e mint a bonapartisták ? av­vagy két év óta nem szüntelen hirdetik-e, hogy a franczia respublikának nem lehet an­nyi szabadságot adni (e szó gyönyörűséges) mint lehetne a franczia monarchiának, hogy a kereskedelem és ipar ágai nem pártfogol­­tathatnak oly hatályosan egy elnök mint egy király által, szóval, hogy az országnak erkölcsi és anyagi jólléte nem virágozhatik úgy a demo­­kratiai institutiók, mint az aristokratiától öved­zett trón árnyékában. — Igen, így szólottak ők két év óta és szólanak most, ha ez argumentumra van szükségük, mert tudni kell, hogy e faj ugyan­azon egy okot két ellenkező állítás támogatására szokta használni, s ha ma például azt állítja, hogy a zöld s­z­í­n legerősitőbb a szemnek, holnap legkisebb zavarban sem leend kimutatni, mikép semmi sincs veszedelmesebb mint fájós szemmel zöld erdőbe menni. — És most mégis ők azok, kik Bonaparte Lajos szavain leginkább meg­­botránykoznak. Bizony, mondom önöknek, hogy itt a demo­­kratika sőt socialis respublikának nem a mesterek tanai, sem a népben élő hajlam szerez legtöbb híveket, proselytákat — hanem szerez a monar­­chicus három pártnak egymásközti polémiája, re­­eriminatiója, s szerez fökint az, midőn a közvéle­mény előtt ily forma szóváltás történik: Legitimista. Csak a monarchia boldo­gíthatja Francziaországot. Bonapartista. Helyes­ éljen II. Napo­leon császár! Legitimista. Miféle szemtelen, alkot­mány­ellenes kiáltás ez ? Ki meri állítani, hogy a nép javát előmozdítani császárság kellene s arra az elnöki kör elégséges ne lenne ? És e párbeszédet többszörösen lehet változ­tatni a szerint, mint egyik vagy másik monarchia akarja boldogítni az országot, úgy hogy a párto­kat következő proporzióba lehet tenni. „A legitimitás úgy van a bonapartismushoz, mint van az orleanismus a socialismushoz'“ Aztán kívánja valaki, hogy a nép ez embe­rek nagy szavainak és ígéreteinek higyen, midőn azt mit mondanak, ha más szájból lő ki, a leg­utálatosabb hazugságnak bélyegzik. A cherbourgi ünnepélyekről a lapok után fognak önök tudósítást kapni. Én csak azt írom róluk, hogy a tengeri had álgyú robogása i s a matrózokra ráparancsolt, s hétszeri f­ü­t­yyel­adásra kiáltott „vive le président!” üd­vözletek az e­l­y­s­é­e embereit világért sem elég­giték ki, s minden bonapartistikus körben bos­­­szusággal emlittetik, hogy a nemzetőrség kivétel nélkül a respublikát élteté, s a m­arseillaiset ze­­nélteté, a tengerészek pedig a rájuk parancsolt éljen adón kívül egy önkénytelenül kitö­rő enthusiasmus hangocskáját sem hallaták. Persigny úr porosz udvar melletti követ Párison keresztül Cherbourgba utazott és érkezett, mint mondatik, a német ügyeket illetőleg az elnököt a berlini politika részére megnyerni. Némely hiteles egyén szerint Neuenburg ügye is ismét bolygatásban van. Mógrádból. XXX. A mult évi háború megszűnésétől fog­va a polgári és politikai élet folyvást oly szabá­lyokkal volt körülgyürüzve, melyeket az ostrom­­állapot nehézkes természete megengedett s igény­be vett. A cselekvési irány, az ügykezelési szellem ezen a téren fogamzott s erősödött meg. Ez nem csoda. Ez a körülmények kérlelhetlen logikája. Ez a kivételes, az ostromállapot sajátsága. És ez igy van még most is e szegény or­szágban, — melynek lakóit oly nyílt becsületes­ség, oly őszinteség s annyi férfias méltóság jel­lemzi , minőt a mult és jelen tapasztalásaival együtt nőtt, együtt erősödött polgári nyílt és po­litikai őszinte közélet teremhetett. Ennek megszüntetése köz­hajtás. Emeljük föl a felsőbb, emeljük föl az alsóbb körök füg­gönyeit, nézzünk be a privát és közélet aknáiba, mint kő között a nemes érczet, meg fogjuk benne találni ezen meggyőződést. Mily jól esik, midőn a köz­hajtás, ha távol­ról is, a kedvezés jelentkezésével találkozik. A magas kormány által rendszerezett s tett­­leg fölállított földbecslő bizottmány egészben és személyenként ki van véve az ostromállapot alól. Szerencse e lépés a kormányra, szerencse a működő személyzetre. A kormány a becsléseknél gyors, hűséges, pontos, igazságos s correct eljárást követel. A tagokban ügyismeretet, munka készséget, kitartást, ügyességet keres. Hogy felelhetne meg ennek az egyén, ha keze szabad, ha meggyőződése korlátlan, ha akarata független, ha gondolkozása kötetlen nem lenne, hogy alakulhatott volna oly kön­nyen s oly hirtelen a bizottmány, oly férfiak­ból , ha csak e kedvezés nem járul az alakí­táshoz ; ennek ellenkezőjét tapasztaljuk más hi­vatali állomások betöltésénél. Az ily módon kiváltságolt becslő bizottmány a derék, tapasztalt, ügyes és szépeszű G­ö­m­ö­r­y András inspectorsága alatt ma­holnap megkezdi munkálatát. Az előleges tanítások már folynak, s Gömöry páratlan könnyűséggel vezeti a tanítá­sokat. Ily férfiú felügyelése alatt lehet reménysé­günk, hogy azon munkálat, melyből a közterhek viseletének aránya növend ki, mind igazságos, mind alapos teend. Ennek csak örvendhetünk. Kívánunk a bi­zottmánynak sok szerencsét uj és nehéz pályáján. A népösszeirás megyénkben foly. Sajnálat­tal kell megemlíteni, hogy a nyelvrei tekintet miatt megyénk felső vidéke mind a szláv ajkúak közé soroztatott. Nem használt a lakosok ellen­zése, nem a falusi jegyzők és lelkészek fölvilá­­gositása, nem a szolgabíró ellenvéleménye, a kü­lönben magukat önkényt a magyar nemzethez tartozóknak állított tótajku atyánkfiai, a betűhöz ragaszkodó biztosság által a szlávok közé írattak. Czélra vezet-e, használ-e majd e fajelkü­­lönzés ? s hol fogja majd a kormány a közszel­lem, a közeszmék, a közérzemények s közszo­kások öszpontját föltalálni? — s hogy fejti ki azon közerőt, mely a közveszélyek idején a fen­­állás horgonyául szolgáljon? — nagy kérdés. Megyénkről átalában más érdekest most nem irhatok. Áttérek e megye ké­t szép jövendőjü, a köznevelés, műipar és kereskedés által virágzóvá — s most romjaiban szerencsétlenné vált Losoncz városára. Egy-két érdekes tárgy iránt szereztem ma­gamnak tudomást e városban, részint öntapaszta­­lásom, részint tudakozódásom után, — elmondom röviden. Losonczon töltött három napi időzésem alatt fájdalmasan s szorult lélekkel jártam a csak egy évvel ezelőtt zajos és szépen épült kis város rom­jai között. Egész utczák lakatlanok, a hajdan vig és népes házhelyen csak a magasra nyúló néma kürtő tartja föl az elszéledt család s az elpusztult épület emlékeit. A régi ismerősök nincsenek. A jobb házak, kik irányt adtak a város előhaladásának, kik azon társadalmi élet kifejtésére tényezőleg hatottak, mely Losonczot fölemelte, nem lakják most e vá­rost. A szépen működött három tanodák zajos élete leszállóit, a díszes kereskedői raktárak meg­szűntek , a műipari s gyári eleven élet hallga­taggá lett. Minden lakos arczán keserű fájdalom szé­kel, — s borzadva emlékszik vissza a mult évi augustusi vészteljes napokra, melyek alatt Lo­soncz, mint a jég által levert gabona, minden értékétől megfosztatott. Iszonyú az, mit e szegény nép egy év alatt kiállott. Fedél, élelmi­szer, keresetmód s ruházat hiánya mellett, a természet és elemek csapásait hogyan birta kiáltani, alig lehet fölfogni. Én azon képtől, mit magamnak Losonczon szereztem, visszaborzadok. A szegénység, az el­pusztulás, az ínség, a barbarismus látható vad hulásai kísérteties rémként tűnnek föl a szemlélő előtt, s azon fájdalmat keltek föl, mért nem lehe­tek Croesus, hogy kincseimmel segitném a vá­rost, mért nem lehetek nagy befolyású ember, hogy hatalmamnak a legjobb akarat mérlegén sze­rezve súlyt, befolyásom egész nagyszerűségével emelném ki e szerencsétlen lakosságot az ín­ségből. Érdekelvén e város jövendője, kitudakoztam, mit tett e város eddig önfölsegélésére ? Hallom, hogy mindazt megkísértette, mit jónak látott. Folyamodott a magas kormányhoz kölcsön­ért, lekötötte a város mint testület, minden egy­ház s minden városi birtokos minden birtokát az olcsó­ kamat s törlesztés mellett megnyerendő kölcsön biztositékául. Folyamodott kárpótlásért, folyamodott a se­­gélygyüjtés, és segélykéregetés megengedéséért. E háromszerü kéréséből egy már eddig is teljesült, a segélygyüjtés, felsőbb meghatalmazás után, köztudomásúnkra megkezdetett, mily siker­rel ? a lapokban láthatni. Köszönet és tisztelet azon keveseknek, kik e téren működnek, s köszönet azon nagylelküek­­nek, kik filléreikkel segitni óhajtnak e szeren­csétleneken. A kárpótlás most nem történhetik meg, jól tudom. De a kért kölcsönt oly nagy biztosíték mel­lett, milyen ajánltatik, bár messze vagyok a kor­mány férfiaitól, van reménységem, hogy a ma­gas s igazságos kormány megadandja, kivált, mi­után nem csak alvidéki megrongált városok, ha­nem Krakkó is részesült ily segélykölcsönben. úgy hiszem a magas kormány kisszerű ér­dekek­re nem tekint akkor, midőn egy ügyet ma­gasabb szempontból is kell tekinteni, — midőn egy elesett, de életre való város újjá­születésé­nél az emberiség, s a közbirodalom civilisationa­­lis és financzialis érdekei — értve az adóképes­séget — karöltve tűnnek föl. Egyesek fölsegitése által a közerő nyer táp­lálékot. A birodalom súlyát, diszét és hatalmát

Next