Magyar Hirlap, 1850. október (2. évfolyam, 269-295. szám)

1850-10-20 / 286. szám

dókra Haynau táborszernagy által kiadott hirdet­ményt , s illetőleg rendeleteket szigorúan alkal­mazni. A népösszeírási bizottmány működését már bevégző, sok polgártársunknak, ha német neve volt, ámbár magyarnak íratta magát, — a gondviselés nem engedé ez örömet élvezni, német rovatba íratott, a panaszokat sikeretlen dolognak tartjuk köztudomásúvá tenni, hiszen eleget ol­vassuk a hírlapokban, miszerint nemzetiségünk nagyobb részt az összeírók által háttérbe szorít­­tatik, a panaszok orvoslásáról azonban semmi eredményt nem tudunk. Jól esett legújabban a M. H. 280. számában közlött gr. Zay Károly ur őszinte szózatával találkozni, minden szava a nem­zeti kincsét féltő magyar szivére hat. Úgy his­szük, hogy őszinte nyilatkozatainkkal jobb dolgot cse­lekszünk a kormánynak, mintha minden intézke­déseit, legyen az nemzeti sérelmünkkel eg­gyé­­kötve vagy nem, dicsérgetjük. Azért iparkodjunk megőrizni nemzetiségünk szent kincsét. Egy váczi polgár. 1285 .-Torda, sept. 30. Erdélyben utazva, bár hivatásomon kívül esik, mégis nem lesz tán érdektelen, ha csak egy futólagos pillantással is megérinteni azon érzel­meket, melyek támadnak egy utazó keblében, ki­nek mindazon szerencséje mellett is, hogy Ma­gyarországon lakhatni módjában van, hivatása né­­ha néha Erdélyt is mint eredeti hazáját megláto­gatni. — Erdélyben mindamellett, hogy az a kó­sza s különböző alakú híreknek forrása és hazá­ja, csendesség van — de azon tátongó sebek, melyeket a forradalom okozott, mégis el nem pa­­lástolhatók. A különböző nemzetiségek egymás irányában, a rendszabályok szorító bilincsei miatt hallgató békés magaviseletet mutatnak ugyan, de a szemekből s a szív mélyéből mégis kiolvasható azon fájdalom s keserűség, mit a leviharzott idő­szak megérlelt, de semmi rendszabály még elsi­mítani nem képes. A megcsonkított jogok, s in­nen eredő követelések, a nyugalomra ült köte­lességek s köteleztetések, sehogy sem tudják ma­gukat a közélet színpadán egyensúlyba hozni. — A birtokos osztály nem tud kibékülni azon vesz­teséggel, mely öt s vagyonát minden oldalról e két mult év alatt érte — s nagyolja azon bukást, mi oly véletlenül, s rohanólag úgy szólva egész létesét felforgatta — a nyert fél kicsinyli azon nyereményeket, melyeket reményen kivül és fö­lül nyert ugyan, de mint ajándékot kevésnek — mint nyereséget kisszerűnek, mint jogot ki nem elégitőnek tart. — A forradalmat méltán nevez­ték forradalomnak, mert még az érzéseknek is megváltoztatja mértékét. A­mi tegnap igen nagy volt, ma igen kicsiny — a­mit tegnap hálával fo­gadtunk volna, ma követeljük, s idő kell, mig a földagadt ár a keblekben lelohad — s a béke olajágai hajtásnak indulhatnak. — És mi dagaszt­ja s lohasztaná ez érzelemárt, szabad volna tán egy pár szóval megérinteni. — Én azt hiszem, en­nek valódi oka az: mert egyik nemzet magát ér­demén fölül jutalomra s kitüntetésre méltónak tartja — s a másik magát érdemén fölül lealá ́­zottnak érzi. — Ily állapotban nem tartom hi­bás politikának, hogy a közigazgatást nagy rész­ben merő idegenekre bízták. Csakhogy az igaz­ságszolgáltató, se végrehajtónak, se megbántott félnek ne mutatkozzék. Már pedig jelen esetben, a föllebbi érzelmek mámorában levő nemzetisé­gek tisztviselői le nem vetkőzhetik egy­hamar önbelsejöket — s föl nem emelkedhetnek azon részrehajlatlan hidegvérű lélekállapotra, mely az embert, mint bírót képes az egyenes után meg­tartani.­­ Különben is, ha az egész ügy alapjá­ban akármelyik nemzetiség igazságos akar lenni, lehetetlen el nem ismerni azt, hogy a dolgok mos­tani rendét sem egyik sem másik nemzetiség elő­állítani képes nem volt. Megmutatta a közelmúlt, hogy a gyülölség még nem vitézség, s a részre­hajlatlan szeme előtt még nem is hűség. Kilencz­­tized része a megtörténteknek nem a törvényes uralkodó iránti hűségből, de a magyar nemzet el­leni gyülölségből ment véghez. — Ennyit tán sza­bad már kimondani. Lehetnek még oly idők, mi­dőn mostani állításom, bár némelyekre nézve je­lenleg sértőnek látszik is — de napfény igaznak fog mutatkozni. S épen azért szabad remélnünk, hogy a birodalmi charta alapelve szerint: az egyenjogúság pajzsa alatt mindenki békében él­het — s az igazságos kormány nem csak hátra, de elé is fog nézni, mi bizonyosan a dolgoknak más szempontot fog kölcsönözni. Különös az, hogy a politikát azért nevezték az emberek poli­tikának , hogy a tiszta igazságot egyik fél is a másiknak szemébe egyenesen nem akarta meg­mondani. Bajaink forrása innen eredt. Ország­gyűléseink egy nagy töredéke mindig az Ulászló, Kálmán s szent István törvényeinek sértéséért jajgatott — holott a kormány azokat, ha csak a mostani világ folyását sarkából ki nem forgatta, tulajdon érdekünkért is meg nem tarthatta. Nyu­godjatok azért nagyhírű turistáink békével! A le­folyt két év tudományokat, híreteket,s még haza­­fiságtokat is eltemette. — S bár tudtuk akkor is s tudjuk most is, hogy a gravamenek kiabálásása végénél, egy kis hivatalvadászás guggolt — most legnagyobb gravamen az, ha a dolgok uj rendé­be belé nem találjuk magunkat, s mindent nem teszünk, mi csak ledőlt házunk fölépítésére szük­séges. Lipsoncz, oct. 9. (Észrevételek: „Egy segéd­jegy­ző“ -nek az ideiglenes földadó élet­­beléptetésére kormányilag válasz­tott eszközök iránti nézeteire.) Ha figyelemmel átolvasom e nézeteket, nem tu­dom fölfogni következő állítását: De nem fogta föl egyszersmind az előbbeni adó­zási régibb cii­a összeíráson alapult adókivetés hiányosságának gyöke­res okát, mely az eljárási módban a kormány, és ama balul fölfogott rögeszmékből állt az adózó nép ré­széről, miszerint minél kevesebb adózási tárgyat adott föl összeírás­kor javaiból az adózó, annál keve­sebbet gondolt fizetendőnek, s így csalták meg egyes lakosok az egé­szet stb. így történt az egyes szemé­lyekkel, nem fog-e történni jelen­leg ugyanez az egész községekkel. Nem tudom fölfogni ezen állítást, mert a ne­vezett utasítás szelleme minden ágazatban épen e kérdés elő nem jöhetésére törekszik, — mert ha azon ellenőrködéssel biztosított előmunkálatok során végig­megyünk, ha látjuk, hogy a határ­­leírás a legpontosabb és leghiánytalanabb teend azon oknál fogva, mivel a becslő biztos az erről szóló jegyzőkönyvet átnézi és igazolja, — mit a dűlök leírása, mívelési ágak meghatározása , az osztályozás és osztálysorozás stb. jegyzőköny­veinél szinte megtesz, —kisül, hogy a földek te­rületéből mit sem lehet eltagadni, mert denique nem zsebkendő a föld és ház, hogy azt zsebbe lehetne rejteni, — de ehez járulván még azon kormányi rendelet, mely előlegesen csak is a föl­mért adóközségekben rendeli a telekadó megál­lapítására szolgáló előmunkálatok végrehajtását, — mihez már a catastralis mérnökök által előre igazolandó térképek és telekkönyvek lesznek a segédeszközök, — kérdem,jöhet-e akkor egy homokszemecske elő, melyre „egy segédjegyző“ urnák kérdése támaszkodhatik. Ha a hamis bevallásnak tér hagyatott, akkor az a magszaporodás bevallásánál maradt fenn, — de miután a becslő biztosok mindnyájan gazdálkodó emberek, egy ily hamis bevallásnak a végrehajtás hosszításánál más sikere nem lenne, mert úgy lévén beokulva ezen urak, hogy a föl­det színéről, izéről, vegyületéről ismervén ki­számítani képesek annak termő erejét, — követ­kezőleg kivethetik egyszersmind a magszaporo­dást is , és hihetőleg jobban mint a néhány mes­teremberből , kereskedőből stb. álló bizottmány, —mert mi köze a szerény tudákosságáról ismere­tes csizmadiának, a televényes vagy nem televé­­nyes földhöz? képes lesz-e a termesztett anya­gokat vásárló kereskedő megmondani, egy po­­zsoni mérőnyi tehát 563tZl °-ből álló, ha homokkal vegyitett sárga agyag minőségű, hány magot terem ? És midőn most javaslatára térek át az „egy segédjegyző“ urnak, lehetetlen kiállanom kacza­­gás nélkül, ha az ügyvezetők feleskedtetésérek­ ájtatos szavait olvasom, — mert nem keményeb­ben van-e lekötve az ügyvezető, ha a becslő biz­tos annyiszor mennyiszer visszalöki a hiányos munkálatot, — mely ha mégis hiányos marad, a választmány költségén készül el, — mint ha azon a lelkiismeretes szertartáson megyen át, melyet eskünek neveznek ugyan, de minden egyéb mint az. Tehát csak akkor virágozhatik e haza, ha az ügyvezetők helyi ismerettel nem bírnak, — olya­nokra kell tehát „egy segédjegyző“ ur szerint az előmunkálatok kivitelét bízni, kik nem ismerik a helységek határát, — és így, midőn a munká­lathoz hozzá­fognának, azt lennének kénytelenek mondani: „nem tudjuk, hol kell a határleíráshoz kezdeni, — de hisz igaz, ott a választmány, majd az adja az adatokat,— de hiszen ebben még szinte nem lesz ellenőrség, csupán azért, mert ismerik a határt, — tulajdonképen hát miért is lenne czél­­szerű a szomszéd helységből való ügyvezető, jegyző ur ? ha tetszenék ezen tévkertből egy uj „nézete­k“ által engem kivezetni, majd készen találna akkorra egy uj „észrevételek“-kel, ve­­deremo — mint a megbukott Honderű mondaná. Egy nógrádi. '“'A mult napokban Appiano nagykereskedő iro­dája a földunasoron és idején föltöretett, s a szom­szédságában levő örállomás daczára abból az 5 má­­zsányi nehéz vaspénztár egész terjedelmében csorza­­tott. Szerencsére azonban csak a vas volt rajta nehéz, s bankjegyekben igen könnyű volt, noha a benne volt nagy értékről szóló iratok a kárt a tulajdonos ré­szére mégis tetemessé teszik. * Vidékről több küldöttség érkezett Pestre, melyek a beadott fegyvereket kérik vissza , miután sok helyütt a vád annyira elszaporodott, miszerint a lakók biztossága is veszélyeztetve van. * A múlt héten a pest-szolnoki vasútvonalon egy áru­ fogat bic­czent ki a kerékvágásból. Mit azon­ban nem azért említü­nk meg, mintha több dolog is ki ne jött volna rendes kerékvágásából , hanem egyedül azon ritkaság végett, mert ezt semmi nagyobb veszély nem követte. * Az ó­budai hajógyár tetemesen megnagyob­­bíttatik, mi oda mutat, miszerint a dunahajózás jövő tavaszra az eddiginél is élénkebbé fog tétetni. * A magyar gazdasági egyesület — mint a P. Z. írja — a városi hatóság által fölhivatott, miszerint azon bizottmány tagjai mellé, mely Pest-Budán az er­­dőgazdák álladalmi vizsgálatát intézendő, köréből hat alkalmas egyént jelöljön ki. Tegnap érkezett egy vontató hajón az első lisztszállítmány Bécsből. A raktárak iránt a városi ha­tóság gondoskodott. * F­r­i­e­b­e­i­s­z Istvántól, ki esküdtek és nép­­­jegyzők számára a mult években két igen érdekes munkácskát bocsátott közre, nem sokára ismét egy munka kerül sajtó alá , „u­t­m­u­t­a­t­ó j­e­g­y­z­e­t­e­k“ czím alatt megyei tisztviselők számára. A közigazga­tás jelen bonyolódott helyzetében, a hivatalos eljárá­sok szabályozását és egyszerűsítését czélzó javaslatok kifejtése a legjobb szolgálatot tevén, ajánljuk e mun­kát az illetők s a hivatalos ügyekben velük érintkező közönség figyelmébe. * Tegnap a „Sevillai borbély“ La Grange as­­­szonynyal utolszor kerülvén szinre, a színházat ismét minden zugában megtölté. Ez estve két extremitás gyakorló vonzerejét a fővárosi közönségre; a nemze­tiben, Rossini nagy zenéje, La Grange óriási ének­­művészete, s a németben Tom Ponce, a törpeség non plus ultrája, s mindegyik megtevé a maga hatását, mind a két ház tömve volt. Ez alkalommal s az előbbi estre a nemzeti színpadon is vettünk egy kis szellemi törpeséget észre, s ez tegnap, Benzának — ki kü­lönben igen jeles Buffo — kissé túlvitt játéka volt, melyet a humor s a művészi torzítás teréről a bohócz­­kodás ponyvájára vitt át, — az előbbeni estvén pe­dig a sváb táncz , melyet a nemzeti intézet, mint íz­léstelent , táncz-repertoirjának csonkítása nélkül ki­küszöbölhetne. Tudjuk , hogy azzal czáfoltatunk meg, miszerint ezeknek a közönség nagy része „nagyokat kaczag“ — de mi viszont az intézet egyik fölavatá­sára utalunk, melyet teljesitnie némely tapsok fölál­dozásával is kötelessége , s ez az ízlés művelése. Le­gyen csak színházunk mindenkor hű iskolája a közíz­lésnek , s tapasztalni fogja , miszerint sok megvetés­sel fog találkozni, mi most talán hahotára csábít. Szinházunk — áldassék érte a nemzetiség fölébredt nemzője , s az ügyes kezek , melyek dolgait vezérlik — aranykorát kezdi élni; rajta hát, itt az idő, hogy az intézet erejét és hatását minden tekintetben kifejtse! — Gr. W a 11­m­o­d­e­n a t. n. ö excja s a har­madik hadsereg ideiglenes parancsnokától a követke­ző hirdetmény adatott ki: „Néhány idő óta fegyvereknek eltitkolása miatt gyakrabbi befogatások és büntetések előfordultak, minek oka főleg abban látszik rejteni, hogy a megszabott határidő, melynek lejártáig a fegyvereket büntetlenül átadni lehetett, nem mindenütt kellő időben közzé tétetett, s hogy e határ­időnek lefolytával többen büntetéstőli félelem miatt fegyvereiket át nem adták. Ennélfogva hogy mind azoknak, a kik még most is engedélytelenül fegyve­reket birnak, azoknak büntetlen átadat hatására alka­lom nyujtassék, a hadi főparancsnokság a fegyverek­nek büntetésmentes átadására végső határidőül f. é. november utolsó napját azon komoly intés mellett ki­tűzni elhatározta, hogy mindenkivel, a ki f. évi dec. 1—től kezdve fegyvereknek engedélytelen birtokában meglepetik, kivételes állapot idejére fennálló törvé­nyeknek egész szigorúságát kíméletlenül meg fog érez­tetni.“ — K­u­b­i­n­y­i Ágoston múzeumi igazgatónál a kúnszentmiklósiak részéről a losoncziak javára 28 ft 11 kr pp. tétetett le a következő kimutatás kí­séretében : „A kúnszentmiklósi helv. vall. követők a loson­cziak részére oly megjegyzéssel küldik az alább irt összeget, hogy annak fele része a helv. vall. egyház­nak adassék. A ref. templom perselyeibe gyűlt ala­mizsna 16 ft 25 kr. — A reform. egyház pénztára 5 fr. — Négy gymnasium tanuló 24 kr. — Özvegy Szabó Sándorné 20 kr. — Márki Pista 6 kr. —Ká­­losi Géza 6 kr. — Duzmat András 12 kr. — Özv. Takács Ferenczné 6 kr. — Takács Mihály 10 kr. — Özv. Biró Gergelyné 16 kr. — Özv. Pálinkás Jánosné 26 kr. — Özv. Patai Jánosné 16 kr. — Márki Sán­dorné 1 fr. — Kerepesi Sándor 6 kr. — Süle István 16 kr. — Kerek József 1 fr. — Lázár Ferencz 24 kr. — Már Benedek 30 kr. — Berta János 10 kr. — Kovács Péter 10 kr. — K. G. 12 kr. — Czuczor Jánosné 6 kr. — Czuczor Pálné 10 kr. — Vas And­rás 10 kr. — M. Balog Istvánná 10­ kr. — Összesen 28 ft. 11 kr. p.p. — Pest 1850—i oct. 15-én Ke­lemen Gergely m. k. a kúnszentmiklósi helv. hitvall. középtanoda tanára.“ — A l­osonczi Phönix1 ügyében. Mi­után többen tudakozódnak tőlem, mi­után módon küld­jék be hozzám az előfizetési pénzt, egyszerű válaszom az , hogy a ki magánalkalommal vagy kereskedői utal­vány által nem küldheti, tegye azt postára , s főleg tériivény mellett s ily fölirással: a „l­o­s­o­n­c­z­i­a­k gyámolitásár­a“, — a legbiztosabban juttathatja azt kezeimbe, s erre viszont az előfizetők neveinek kinyomatása , részemről a legjobb nyugtatvány leend. Hogy a nyomatandó példányok száma iránt jó eleve intézkedhessem, s az emlékkönyv már december elején megjelenhessék, az ivtartó urak és hölgyek u­­tólag kéretnek gyűjteményeiket legfölebb a közelgő pesti novemberi vásárra beküldeni. Örömmel értesítem a t. közönséget, hogy több nemeskeblű honfi és honleány, méltányolva vállalatom jótékony és nemzeti czélját, önként ajánlá fel buz­gó részvétét az előfizetés gyűjtésében, s még folyvást kérnek tőlem aláirási íveket. Valamint azt sem mulaszthatom el előlegesen tu­datni , miszerint íróink részéről már­is kitűnő jeles­­ségű dolgozatok adattak a „Losonczi Phonix“-be, s a többi közt: Erdélyi János, Garai, Gyulai, Kuthy, Lévai, Nagy Ignácz, Obernyik, Sajó, Szigligeti, Tompa, Vahot Sándor, Vas Gereben, Vörösmarty s még több jó nevű írók műveivel találkozni fog abban az olvasó, sőt szerencsém lesz Petőfi és Vasvári Pál hátra­hagyott munkáikból is igen érdekes dolgokat közöl­hetni, úgy hogy vállalatom pártolói a legélvezetesebb olvasmányra bizton számolhatnak. Minélfogva remélem, hogy olvasóközönségünk emberbaráti és hazafiui rész­véte egyenlő leend az Írók buzgalmával, kik a közjó oltárára áldozatot hozni, minden idő­ és helyzetben szent kötelességüknek tartják. Vahot Imre:­­Fővárosi napló. (Oct. 19.) — Fővárosunkban mulat jelenleg egy pár nap óta a birodalmi — jelesen kereskedelmi ministerium érdemes tagja, ministeri tanácsos dr. Hock úr, kinek fontos küldetése abban központosul, hogy az austriai birodalomban eddig fönállott tiltó vámrendszernek (prohibitiv System) védvámrendszerré (Schutzsystem) átalakulását előrekészitse és eszközölje. Mely fontos ügy hogy mind Magyarország anyagi érdekével mind e részbeni fölvirágzásával mind a birodalmi egység végrehajtásával — melynek egyik legerősebb alapja leend, szoros összefüggésben áll, azt az avatottak át­látják , s remélhetőleg a magyarok közt is az aziránti természetes meggyőződés a föntisztelt derék miniszeri hivatalnok fáradozása következtében mind szélesebb körben fog elterjedni. * A dunagőzhajózási társaság részvényeseinek rendkívüli közgyűlése az indítványozott javaslat, alap­szabályok és üzleti rend megvitatására f. é. nov. 20-án fog megtartatni. A szavazati jogra és ennek gyakor­latára nézve megjegyeztetik, hogy a többi modalitá­sok mellett öt társasági részvénynek bírása képesít hely és szavazati jogra. Austria, Bécs, oct. 17. — Innsbruckba Bregenzből oct. 13-kán érkezett telegráfi tudósítás szerint ő felsége elutazása, mely 14-én volt történendő, továbbra halasztatott. Egy másik sürgöny szerint ő felsége 15-kén délbe fogott Bregenzből elin­dulni, Dalaasban hálni, 16-kán útközben a Lan­­deckeni zászlóaljat megnézni, éjiszállásra Inns­bruckba, s onnan 17-kén reggel tovább szándé­kozván. — Az „Innsbrucker Zig“ szerint Bregenz­­ben a szász, hanoverai és görögországi királyok megérkezése is váratott. — Hir szerint egy tengerész ujonczozási tör­vény javaslata már ki van dolgozva. Míg eddig a haditengerészet számára a legénység csaknem ki­zárólag Dalmatiából és a partvidékből vétetett, ez uj szabály szerint jövendőre minden koronaország egyenlő arányban járuland szükséges mennyiségű tengeri katonák, matrózok és hajómunkások ki­állításához. Hogy azonban a születéssel nyert hi­vatásnak is a szükséges tér engedtessék, önkény­­tesek is föl fognak tengerészeti szolgálatra vétetni. — Az ,A. A. Z.‘ a császár Bregenzben mu­­latása, s a látogatására érkezett bajor és würt­­tembergi királyokról következőket közöl többi közt: 11-kén császári ebéd adatott a „Posta“ czimü vendéglőben. Ebéd folytán néhány neve­zetes áldomáspoharak ürittettek. Előbb császár ő felsége emelt poharat, e szavakkal: „Becses ven­dégeim, a bajor és würtenbergi két felség, — hű szövetségeseim egésségére !“ — A bajor király élénk hangnyomattal viszonzá: „Csász­ ö ige egés­ségére !“ — Ezután­ a würtembergi király állott föl, s így szólott: „Császár ő felsége megengedi, hogy az austriai hadsereg egészégére poharat emeljek; a vén katona nem barátja a sok szónak, de követi a császár hívását, akárhová. A hadse­reg legjobb kívánságát fejezem ki, ha ezt mon­dom : éljen a császár !“ Erre a császár legszívesb hangon válaszolt: „Köszönöm az egész hadsereg nevében; nekem és a hadseregnek csak legna­gyobb becsületünkre válhatik, s büszkék vagyunk rá, ily vitéz bajtársakkal indulni ellenség elé.“ — A .Prager Zig-ban f. h. 16-án közzétett haditörvényszéki ítélet szerint Gabler V. az ,Uni­oni szerkesztője, egy a bánáti gedsd’armeriát il­lető czikk miatt 14 napi porkoláb fogságra, s 100 pf. birságra ítéltetett. Külföldi szemle. Ki nem emlékszik Lamartinenak 1848-ban közzétett, s egész Európát fölköltött köriratára ? Most is ő hangoztatja szózatát, de mekkora a kü­lönbség ! Akkor egy diadalmas népforradalom tolmácsa szólt a világhoz; most egy elnyomott ország polgárának bús hangja; akkor egy de­­mokratiai respublika legnépszerűbb kormánytagja hirdette a világnak politikai hitvallását; most az élet által népszerütlenitett férfi, hanyatlott s meg­alázott nemzetéhez intézi intéseit. 1848-ban Lamartine, megnyugtatásul tud­tára adá a világnak, hogy a háború nem elve a franczia respublikának, a respublika nem szorul rá, hogy elismertessék, — hogy magát az 1815. szerződések alól emancipálja; továbbá, ha eljött­nek véli némely elnyomott nemzetiség megsza­badulásának idejét, akkor fegyverrel is segitendi a népmozgalmakat. — És e volt kormányférfi most a respublika életrevalóságát s életveszélyben nem létét kénytelen mutogatni. Lássuk Lamartine okoskodásai fonalát s biz­tatásai sarkkövét. Francziaország — úgymond — nem hasonlít Lacedaemonhoz, mely az erőszakos zsarnokságot jelképző istenségek uralma alatt állott; sem Athéné­hez, melynek népe néhány szónokaitól vezettetve, néha a bölcseség és hősiség főfokára emelkedett,

Next