Magyar Hirlap, 1850. október (2. évfolyam, 269-295. szám)
1850-10-27 / 292. szám
t 292 sz. Pest, Vasárnap, Megjelenik e lap hétfőt és ünnepet kivéve mindennap. Előfizetési dij : félévre, házhoz küldve 8 frt. Vidékre, postán küldve 9 ft 30 kr. Évnegyedre helyben házhoz küldve 4 frt ; vidékre postán küldve 4 frt 50 kr. ezüstben. — Helyben havi elő#zetés is nyittatott 1 ft 30 krjával ; a havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-töl számittatik. — A hirdetések ötször halálozott soráért 4 kr. ezüstben számittatik. October 27-én 1850-Előfizethetni helyben a kiadónál saját kereskedésében (nagyhidutez a 671. sz. a. Takácsyházban) és nyomdájában : (aldanasoron, kegyesrendiek épületében). Vidéken minden cs. kir. postahivatalnál. Szerkesztői iroda van: aldunasor és halpiacz sarkán 53. sz. a Nemeshegyiház 2. emeletében 2. sz. a HIVATALOS RÉSZ. A magas igazságügy ministerium által kineveztetett telekkönyvi oktatók működési köre . (Vége.) 18. Kerület. Oktató: Stand Ferencz, székhely: Eger. Működése köréhez tartozó helységek: 1. Eger. 2. Sz. Márton. 3. Apátfalva. 4. Monosbél. 5. Bátor. 6. p. Rozmak. 7. Tarkány. 8. Németi. 9. Zsirtz. 10. Cseresfalva. 11. Sirok. 12. Bakta. 13. p. Czegléd. 14. Noszvaj. 15. p. Sz. Mária. 16. p. Kőkút. 17. F. és A. Szelét. 18. Szalok. 19. Tihamér. 20. Szamora. 21. Bogéts. 22. p. Passag. 23. Tót-Nána. 24. Verpelét. 25. Domoszló. 26. Demendi. 27. Andornak. 28.K. Tája. 29. Ostoros. 30. Novaj. 31. Mező-Kövesd. 32. Veresmart. 33. Sár. 34. Visonta. 35. Tótfalva. 36. Vets. 37. f. Döbrö. 38. A. Döbrö. 39. N. Táta. 40. Maklár. 41. Keretsend. 42. Ugra. 43. Halmaj. 44. p. Balpüspöki. 45. Ludas. 46. Krátsond. 47. p. Tarnócza. 48. Detk. 49. Kápolna. 50. Kompolt. 51. Szikszó. 52. Székhalom. 53. Kát. 19. Kerület. Oktató: Boldizsár Ferencz, székhely: Miskolcz. Működése köréhez tartozó helységek: 1. Besenyő. 2. Arnoth. 3. f. Zsócza. 4. a. Zsócza. 5. a. Kánes. 6. Tenke. 7. Nolaj. 8. Lád. 9. Miskolcz. 10. Mindszent. 11. Csaba. 12. Görömbös. 13. Szirma. 14. K. Tokaj. 15. Mályi. 16. Petri. 17. Ládháza. 18. Ónod. 19. p. Tullus. 20. Nyék. 21. p. Muhi. 22. Keresztur. 23. N. Csécs. 24. Sajó-Örs. 25. Szalonta. 26. Szeged. 27. Szederkény. 28. Bába. 29. Palkonya. 30. Ns. Bikk. 31. Par. Bikk. 32. T. Oszlár. 33. T. Kürt. 34. F. Győr p. 35. Tisza-Tarján p. 36. Csáth. 37. Szárd. 38. T. Keszi. 39. Ders. 40. Fejéregyház. 41. N. Mihály. 42 Ker. Püspöki. 43. Ker. Város. 44. Gelej. 46. Burok. 47. Papi. 48. Ispányrét. 49. Ernőd. 50. Vatta. 51. Harsány. 52. Ábrány. 53. Nyárád. 54. Tárd. 55. Cserépvár. 56. Káts. 57. T. Darócz. 58. Sály. 60. Lányfalu. 61. Geszt. 62. Kis Győr. 63. Aranyos. 64. Diósgyőr. 65. Ujhuta. 66. Ó Huta. 67. Alsó Hámor. 68. F. Hámor. 69. Szilvás. 70. Mogyorósd. 71. Visnyó. 20. Kerület. Oktató : Wladár Sámuel. székhely: Edelény. Működése köréhez tartozó helységek : 1. szent Jakab. 2. Debrese. 3. Viszló. 4. Rakácza. 5. Mártonyi. 6. Szenk. 7. Szalonna. 8. p. Kérésén. 9. Meszes. 10. p. Csehi. 11. Galváts. 12. F. Telekes. 13. A. Telekes. 14. Szendrő. 15. Kota. 16. Garadna. 17. p. Hajnácsó. 18. Szuhogy. 19. Szakácsi 20. Nyilas. 21. Börkös. 22. Lak. 23. Szénamái. 24. Szendrőlád. 25. Lád Besenyő. 26. Tormaháza. 27. Kalasz. 28. Damak. 29. Borsod. 30. Edelény. 31. Hanvács. 32. Finke.33. Szirák. 34. Egres. 35. Nyomár. 36. p. Hatháza. 37. Zsilits. 38. p. Abód. 39. Sinnye. 40. Sajóvámos. 41. Sajópál. 42 p. sz. Miklós. 43. Radóbánya. 44. p. Kázmér. 45. F. Kelesér. 46. Dévény. 47. Tövizes. 48. Táhfalva. 49. F. Nyárád. 50. Ormos. 5 I. Karit—tyán. 52. Disznós Horváth. 53. Galgócz. 54. Kaza. 55. Kaszolya. 56. Kalló. 57. Mátsony. 58. Dabit—sány. 59. Vadna. 60. Ivanka. 6l. F. Velezi. 62. A. Velezi. 63. K. Bárcza. 64. N. Bárcza. 65. Németi.66. Czenler. 67. Királyi. 68. Mercse. 69. Várkony. 70. Baka. 71. Bánfalva. 72. Upva. 73. p. Bán Horváth. 74. Tapolcsán. 75. Dalos. 76. Nekcsény. 77.Kismező. 78. Lénárd Darócz. 79. Csernej. 80. Csokva 84. Omád. 82. Sala. 83. Tardona. 84. Matyinka. 85. Ördögluka. 86. p. Ludna. 87. Parutnya. 88. Varbó. 89. Rakistyán. 90. A. Kelestény. 91. Babó. 92. Keresztur. 93. p. Kisfalud. 94. Etseg. 95. p. Szolga. 96. sz. Péter. 97. Barczika. 98. Kazihez. 99. p. Harnócz. 100. Berente. 101. Alacska. 102. p. Kisfalva. 103. Kápolna. 104. Lászlófalva. 105. Kondó. Mi ezennel köztudomásúl adatik. Pesten 1850 évi oct. 20-án. Kuka Sándor: HHMHIVATALOS RÉSZ Pest, oct. 96. * Midőn legközelebb a birodalom német hírlapjai szükségesnek látták megragadni a vészharang kötelét, és a semmivé lettnek hitt absolutismus rémétöli ijedelmükben tele torokkal kiáltani, hogy „az alkotmányt vész fenyegeti,s nem hiányzottak ilyforma intések sem: tegyünk félre most minden más érdeket, hagyjunk föl minden egyéb igényekkel, — csakhogy az alkotmányt megmenthessük. Ephrasis a türelmes papíron igen jól veszi ki magát, s magában véve ellene szólni nem lehet, s ha lehetne, sem akarnánk. Azonban megvalljuk, hogy mi, kik szeretjük a dolgokat nem a szerkesztői iroda korlátolt látkörében, de a közélet szemléletéből merített tapasztalás világánál tekinteni, ily egyébiránt jó szándékáért általunk teljesen méltányolt intésen csak mosolyogni tudunk. Mert mi Austria jövőjének kérdésénél az alkotmánynak kizárólagos alapul vételét egyoldalúságnak tartjuk. Nem feledvén először, hogy Austriában élünk, e különféle nemzetiségekből összekoczkázott birodalomban; nem feledvén másodszor a legeslegközelebbi idők históriáját. Az 1848-iki austriai népforradalmak alapja tisztán nemzetiségi volt. Nemzetiség volt a varázsige, mely a magyar nép ellen irtóháborúra készült népfajok véres zászlóira írva volt. Nemzetiségi öntudat gyűjté az illyreket a „lovagias“-nak nevezett bán vezérlete alá, és midőn igy hiálta a megtámadott nép hozzájok : tegyük félre a nemzeti féltékenységeket , hogy alkotmányi önállásunkat megvédhessük, válasz fegyverrel adatott, melyet egy alkotmányélvező nemzet azon társa ellen emelt, kinek alkotmányi életét köszünheté. Pedig még akkor a markusi charta magas eszméjü teremtéjének legfölebb irószekrényében rejtezett, s hogy széttépjék a százados kegyelet és élvezet által szentesített alkotmányt, melyet irigyle tőlük a többi Austria , a még akkor uralkodott absolutismussal kelle, s egy pillanatig sem kétkedének szövetkezni. És maga a charta miben találja létének és a külön nemzetiségeket összekapcsoló erejének biztosítékát, ha nem a homlokára irt „nemzeti egyenjogúságban, mely által abban minden nemzet saját életének garantiáját találja és védelmezi. E fölébresztett, itt ott erőszakosan fölzaklatott nemzeti érzelmek valódi fajirtó gyűlöletté vált kicsapongásai sokkal újabbak, semhogy az iszonyú lázra korbácsolt szenvedélyek hullámzása még lecsillapodhatott volna. Egy tekintet a birodalmi nemzetek jelen állására meggyőz erről bennünket. A nemzeti jogérzet valódi beteges jogféltékenységet támasztott, mely délen mint keleten egyformán nyilatkozik. Az olasz Adria partjain, a horvát nyelv erőszak ellen jajdul föl; a román és magyar keleten a szász uralgásvágy ellen emel keserű panaszt, az aldunánál a magyar nyög szerb uralmi kicsapongások alatt, — és mind e nemzetek mondhatni egyetemes chorust emelnek — a germanisatio ellen! És ez nem elég, hanem a nagy Szláviának ábrándos hősei megutazgatják a falsötét megyéket, hogy néhány tuczat intelligens által gyártott szláv nyelvükhöz népet keressenek, mely azt értse és beszélje, és békés lakóik keblében fölverni igyekeznek a fajféltékenység kígyóját. Hova fog ez vezetni, hol fog ez megállapodni ? Ily tényállás közt azt kívánni, hogy e nemzetek hallgassanak el nemzeti igényeikkel, annyit tenne, mint azt követelni, hogy áldozzák föl a czélt annak eszközéért. És ebben alapszik a különség. Míg a német Austria az alkotmányt czélul tekinti, a többi népek a nemzeti létet tüzeli czéljábul,s a kormányformában csak ehhez vezető eszközt keresnek. Mi megfoghatjuk, ha a német sajtó kész mindent félretenni, az alkotmány érdekében, mert ő akkor mindent megmentett, míg a többi nemzet mindent vesztettnek hinné magát. Nem akarjuk ez állításunkat bővebben fejtegetni. Vegyünk egyeseket mint nemzeteket úgy a mint vannak, s nem mint saját czéljainra nézve szeretnék hogy legyenek, — s eszközeink választásában és törekvésünk sikerében szerencsésebbek leendünk. Austria jövőjének biztosítékát ne a nemzeti igények ignorálásában, annál kevesbbé a nemzeti jogok annihilálásában, egyes népelem túligé—nyeinek kegyelésében , — mire a sajtó egy része oly hajlandó — a nemzeti jogszerű érdekeknek az alkotmány általi igazságos kiegyenlítésében kell keresnünk. Oda emelnünk az alkotmányt, hogy azt minden nemzete e birodalomnak saját nemzeti érdekeivel összeforrt czélul tekinthesse, s így az egy alkotmányos austriai birodalomnak védelmére minden népeket testvérül egyesítő kapocsul szolgáljon. Sötéten, fenyegetőleg állanak a vészfelhők Európa fölött, s mire e soraink az olvasóhoz jutnak, talán már megdördült a vihar, mely Austria békéjének tisztulni kezdett egét újra elborítja. Nekünk, kik a birodalom jövőjével saját létünket összeforrottnak hisszük és valljuk, óhajtanunk kell, hogy az új veszélyek közöl diadalmasan keljen ki újra Austria békéjének, jövőjének napja. Meggyőződésünk, hogy e diadal kivívására e birodalom minden polgárának egyetértő, odaadó, önmegtagadó támogatására van szüksége. És ezért nincs mit höbben óhajtsunk, mint az uralgó nemzeti féltékenykedéseknek egy közbirodalmi testvérérzelemmé átolvadását. E közérzelem középpontjául, — miként a külön elemeknek a jegedzési pont, mely körül szabályos alakú crystallokká csoportolnak, — az alkotmány kell hogy szolgáljon. — Életet szükség tehát adni az alkotmányi igézményeknek, és a jövőnk zászlójára tűzött magasztos eszmék megtestesítése által gyökét metszeni a nemzeti bizalmatlanságok átkos növényének. Élvezetébe, tettleges birtokába juttatni a nemzeteket az őket joggal illető alkotmányéletnek és ez által egyszersmind elnémítani örökre az uj meg ujelégületlenségek gyúanyagául szolgáló túligényeket. És nyugodtan nézhetend Austria a viharok elé! Pest, oct. 96. A fejedelmi értekezés vagy találkozás Varsóban, épen e napokban, Európa figyelmét méltán magára vonja, midőn a hadseregmozdulatok, különösen Németországon, mikkel a hírlapok telvék, több oldalróli aggodalmat és nyugtalanságot keltenek föl. A bonyolódott, naponkint szövevényesebb politikai kérdések, jelesen Németország két részre szakadása s az ebből fejlődő nehézségek, Austriának és Poroszországnak, a német két főhatalmasságnak ellenséges szembenállása, s egy ily TÁRCZA. Párisi tollrajzok. October 17. (Folytatás.) És van még oly eset is, midőn a szülök szégyenüik magukat gyermekük miatt, midőn az anya leánya által nevetségessé tétetni fél, de ez esetek ritkábbak s nem oly szomoritók, mert benne legtöbbnyire az egoismus csak másod helyet s a szülői szeretet elsőt foglal el. Ebből is látszik, hogy az apai és anyai szeretet a legmagasztosabb, a legtisztább s az egyedüli érzemény, mely — kevés kivételeket itt is föntartva — még a nevetségessé tétellel is daczol. De most veszem észre, hogy én önnek egész morális philosophiai fölolvasást tartok, s az alatt épen szavaim tanúsága, s tán önnek kedve ellen együtt haladunk, én a pulya, a púpos és ön a ... — Mon eher Monsieur Rémy ! — szakasztom félbe szavait — sok mindenféle hiba és fogyatkozás lehet bennem, sőt az is meglehet, hogy a nevetségessé tétel mumusától, félelemtől sem ment lelkem igen sok esetekben, de biztosíthatom önt, hogy épületes és tanulságos társaságáért még ezzel is dacolnék, hahogy ezúttal különben is tőle teljesen mentnek nem érzeném magamat. A természet hibái miatt senkinek sincs oka magát szégyenleni, mint senki sem bír jogot azokon megbotránykozni. — Nincs joga, nincs oka! — szakaszta félbe most Rémy engemet — szép okoskodás, mintha ok-és joghiány valaha bármely oktalanságot megakadályozott, s csak egyetlen jogtalanságot föntartóztatott volna! Hogy képes épen ön ily erősségekkel előállani! — De hát hol van residentiája e roppant hatalmú absolutismusnak, melynek erejéről ön oly megrázó példákat monda ? Hol van palotája e rejtelmes óriásnak, melynek neve: nevetségessé létteli félelem? Hol van a fejedelmi lak, melynek falai illem-mozaikból állhatnak, melyet a balitéletek légiói őriznek s a babona tengere foly körül, minden kétségen kívül ? Nemde a természetien nevelés tátongó ágyúival tartja főn bitor hatalmát ? ugye bizony, hogy a castok lépcsözetének tetejéröl osztja parancsait ? Hol van hát ? hogy zenditsük föl ellene a józan okosság elzsibbasztott erejét! merre van? hogy hirdessünk jogérzeti fölkelést s fegyverezzünk föl minden ép észt és tiszta szivet az igazság villámló fegyvereivel, s tegyünk egy rohamot bitorlása ellen! — Nézze ön — szóra megállítva emberem — e házban itt, mely eddigelé a Jean Jacques Rousseau utcza második száma alatt volt ismeretes, s melynek most itt, a hatóság rendeletéből csak romait látja, egy hatalmas vezér lakott. Rousseaunak hívták s még sem tuda tenni majd semmit ama hatalom ellen, melynek ön föltalálhatlan palotáját kérdezi. Emil írójának eszme seregei sem voltak elégségesek legyőzésére. Kár, hogy nem látogatta ön meg e nagy ember lakát. Bernardin de St. Pierre magát a philosophot is látá még benne, s igen szép egyszerűséggel írja le látogatását. „1772-nek junius havában — Írja a keresztény költő — egy barátom azon ajánlatot tevén, hogy Rousseauhoz vezet, a Pi âtriéve utcza (igy hívták akkor a kérdéses utczát) egyik házába mentünk, majdnem szemközt a postával. Fölérve a negyedik emeletbe , kopogunk, mire az ajtót maga madame Rousseau nyitá ki. Egy rendkívül szűk előszobán át, hol a konyha és más házi eszközök a legszebb rendben és tisztaságban voltak sorozva, egy másik szobába léptünk. Itt ült Rousseau, egy bő kabátban, fején fehér hálósapkával, s hangjegyek lemásolásával foglalkozva ... . közel hozzá állott egy klavir, s ez és két a fal színezetével egyező fehér kékes takaróval fedett kis ágy, egy pamlag, egy asztal, s néhány szék tették az egész bútorzatot. A falra aggatva volt egy terve a Montmorency parknak és erdőnek , hol lakott, s egy képe Anglia királyának, hajdani jóltevőjének. Rousseauné asszonyság leült s fehérneműt varrogatott; a boltozatról egy kalitka függött le, s benne egy kanári madárka énekle, mig az utcza felöli nyílt ablakokra, melyek úgy ezen, mint az előszobában mindenféle természetesen nőtt burjánokat tartó edények és virágcserepekkel voltak rakva, verebek szállingáltak, az ott elszórt kenyérmorzsákat eddegélni. Az egész kis háztartáson oly valami tisztaság, békeérzet és egyszerűség ömlött el, hogy a szem gyönyörrel nyugodott rajta.“ így lakott Francziaország és a világ azon legnagyobb írója, kinek az egyenlőségi érzet elhanyagolt s szándékosan műveletlen hagyott térésbe vetett eszmemagvait forradalmak ágyúdörgése közt hulló vérzápor öntözés a fölvilágosultság, az előre ébredés, vagyis öntudat napja lassanként bár, de folytonosan gyümölcsözésnek hajtja. E historikus ház lerontatott. Az ember fájdalommal látja itt is amott is a romokat, melyek hajdanta az emberiség jóstevőinek hajlékát képezik , melyek alatt annyi nagy gondolat született, annyi óriási érzemény fogamzott, mikép a léleknek Istentől mindenkinek biztosított halhatatlansága e kiválasztottakra nézve fölösleges mennyei adománynak tekinthető. És fájdalom, nyilatkozatunkra azzal dugják be szánkat, hogy az utczát kell szélesbíteni, a járástkelést könnyebbíteni!“ Szép ok! Miért nem rontatnak le a körülé levő épületek? Miért kiméltetik inkább egy uzsorás palotája ? Kinek fog eszébe jutni századok, sőt tizedek után is kérdezni , hogy ez s ez spekuláns, tőkepénzes és pióczakereskedő háza hol van? Nyomorultság! De mit felel majdan az utókor, ha az idegen , az utas ez utczába lépve, kérdezni fogja, hogy miért hívják azt Rosseauról ? s ha hallani fogja, hogy azért, mert benne irta Ábrándjait egy magános sétáló, látni sóvárgólag, tovább kérdezi, hogy hol van hát a ház, hogy boruljon le küszöbére ? mit felelnek neki unokáink ? Azt, hogy volt egy vandál század, mely megengedd sőt elrendel, hogy halhatatlan embereinek lakán az utcza sárja folyjon át, hogy a lélek legmagasztosabb szüleményei bölcsőjének szent helyére ostoba háziurak szurkos cselédsége reggeli szemetet és piszkot söpörjön ki, büszködj bányául mosdatlan rongyszedőknek! Dh a mi korunk jól tudja, hogy a jövendő nem élhet repressaliával ellene a múltak irányában elkövetett bűneiért! Miért tiszteljük mi nagy halottainkat, miért tennék templomokká a lakokat, melyekben isteni gondolataik kijelentése megtörtént ? miért plántálnánk kertet e históriai házak mindenike köré, szem előtt szolgálandó emlékezetes sétahelyül a népnek , mely jogainak apostolait imájába foglalja ? Miért tennék mindezt, midőn mi nem adandunk nagy halottakat unokáink tiszteletének. Igen, ha assecurálnának, hogy mausoleum fog emelkedni közép és kisszerüségeink appartementjai fölött,akkor tán meggondolnék magunkat s a contractust annak rende és formája szerint hiteles alakban megkészittetvén rá állanánk, hogy hát jól van, kezünk rá és stempeles papiros, legyen annak a Rousseau vagy Voltaire nevezetű írástudó embernek az ő laka megkímélve az alatt a föltétel alatt, hogy a mi palotánkat a hálás utókor semmit jelentőségeink Pantheonakint fogja örök időkre tisztelni ? — Ön nagyon keserű kedélyben van ma — szólok én Rémy úr pillanatnyi hallgatását használva — minek kelljen azt tulajdonitanom. — Annak édes fiatal uram, hogy ma azon napjaim egyike van, midőn a világban körülnéztem, midőn szemeimet jelenünk eseményein, képein megjártatás, mert tudni kell önnek, hogy az én rendszerinti jó kedvem és kedélybeli közömnyösségem onnan van, hogy eszméletemet a múltak örömének és bohóságának emlékezetében elzárva tartom, hol nyugalmasan és felháborodás nélkül él. (Vége követk.)