Magyar Hirlap, 1892. június (2. évfolyam, 152-179. szám)
1892-06-01 / 152. szám
Vallásszabadság. (a) Bizony különös az eszmék sorsa. Álomországba való ideának minősítették a vallásszabadság eszméjét nálunk tíz, tizenöt, húsz évig s valahányszor megjelent az Irányi-féle javaslat az évi budgettárgyalások idején, nagyobbnál nagyobb többségek szavazták le, napirendre térve fölötte egész a következő budget tárgyalásáig. Még csak szót sem igen vesztegettek rá. Formaságnak, egy öreg rajongó mániájának tartották ezt az egész vallásszabadsági kérdést és nem tartották egyébre méltónak az egyszerű szavazással való agyonbunkóztatásnál. És ma — jegyezzük meg jól a napot — 1892. május hó 31-ikén, midőn az elnök föltette a kérdést, hogy kivánják-e a képviselő urak a vallásszabadság eszméjének megvalósítását, fölállt az egész ház, miként fölállott 1848-ban Kossuth beszéde után és 1873-ban, midőn Deák Ferencz mondta el beszédét a polgári házasságról — mely fájdalom — utolsó beszéde is vala. Nem maradt ülve senki, még azok az egyházi képviselők sem, kiket köt a lelkiismereti fegyelem s még azok az ósdi alakok sem, kik minden reformban a létező rend veszedelmes felforgatásának előjeleit látják. Egyhangúlag szavazta meg a ház, hogy ezentúl szabad legyen a vallások gyakorlata a magyar földön. És vájjon miért ? Vájjon a húsz esztendei munka eredménye-e ez, vájjon ez idő alatt úgy átszűrődött-e a lelkekbe a vallásszabadság szükségének érzete ? Nem. Az eszme maga sem nem érettebb, sem nem éretlenebb, mint volt megnyilatkozása első napján. Sőt ellenkezőleg, ha a lelkipásztorokat kérdezzük, azok megmondják, hogy a vallásosság érzete ez idő alatt szomorúan hanyatlott minden felekezetnél és a lelkiismereti szabadság kérdései alig érdeklik az embereket. Avagy talán olyan rohamos lépésekkel haladtunk a reformok utján, hogy munkánk anyaga kimerittetett s ma már csak restancziáinkat dolgozzuk fel ? Ezt bizony alig hiszi el valaki. S a ki talán azt képzelné, hogy nehány szabadságszeretettől áthatott lelkes agitátor munkájának gyümölcse volt a mai nap, az is nagyon csalatkoznék. A modern emberek többsége az Istenhez csak akkor fordul, ha földi hatalomhoz már egyáltalán nem fordulhat, a lelkiekkel akkor kezd törődni, mikor az anyagiakkal már képtelen foglalkozni s ez a társadalom nem termi bizony meg az abstrakt eszmék propagandáját. Ezek szerint tehát a kormány dicsősége lett volna a mai nap. ő törte szét merész kézzel, illetve magas czélok vágya által a bilincseket, melyeket hordozniok kellett az emberi lelkeknek s megmutatta az utat a lelki szabadság ígéretföldére. Ha az eszme nem küzdött önmagáért, ha érte nem küzdöttek emberek, vagy körülmények, a siker érdeme nem lehet másé, csak a kormányé. Fájdalom, ez sem áll. Régebbi kormányaink az antik szobrok hideg közönyével nézték ezt az egész dolgot és utilitarisztikus hajlamaik után indulva, fontosabbnak tartottak egy viczinális vasutat a vallásszabadság kérdésénél. Nem tettek mellette semmit, ellene sem többet, mint hogy évenkint egyszer agyonszavaztatták. Az ő rendszerük mellett az Irányi-féle javaslat talán még ma is javaslat volna s alig érezné valaki szükségét annak, hogy a vallási dolgokban valamely újabb intézkedés történjék. Mostani kormányunk messzebb ment. Legkiválóbb sajátsága ennek a kormánynak az akczióképesség révén, a legczélszerűbbnek találta akcziót kezdeni a vallási dolgokban is, és sikerült két évi következetes és tapintatos működéssel a magyar közéletet arra az útra téríteni, amely elvezethetett volna akár az inkvizíczióhoz is. És itt lépett közbe valami, ami már nem egy csodát idézett elő népünk történelmében; valami, amiről azt hitték, hogy ha nem is halt meg, de olyan mélyen aluszik, hogy emberöltőkig várhatunk a fölébredésére, valami, amit elhoztunk arról a szabad ősi földről, ahol eleink tanyáztak s amit itt ápolgattunk, melengettünk szíveinkben ezer éven át, nagy ritkán, a megpróbáltatás napjaiban véve igénybe csodálatos varázserejét és ez a valami fajunk örökletes ragaszkodása a szabadság eszméjéhez. Ez az örökletes érzés nyilatkozott meg ma, vagyis jobban mondva, nyilatkozott meg e hó 24-én Apponyi Albert beszéde után. ő mutatta meg, hogy a kormány nyomában tévelyegve, előkészítői leszünk a legméltatlanabb háborúnak, mely földúlhatja egy ország békéjét a vallásháborúnak, s ő világosította föl a kétkedőket arról, hogy a diplomatizálás, hazudozás és paktálások hatalma csak látszólagos, eredményei ideig-óráig valók s elélhet velük egy darabig egy kormány, de nem élhet meg egy nemzet. Az ő szavára hullott le a hályog a vaksággal megvert szemekről s az ő tiszta lelke vetett fényt a szomorú képre, mely napról-napra sötétebbé vált. Dicsőség a mai napért Irányinak, az apostolnak ; dicsőség Apponyinak, a küzdőnek ; de mindenekfölött dicsőség e nemzet szeretetének, melylyel a szabadság eszményét övezi s a mely erejének örökös forrása volt és marad mindenkor. Szerda, Junius 1. Budapest, 1892. Egész évre 14 írt, fél évre 7 írt, ‘.évre 3 írt 50 kr. egy tranacra 1 írt 20 kr. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep után is. II. évfolyam 152. szám. FŐSZERKESZTŐ: HORVÁTH GYULA FELELŐS SZERKESZTŐ. Szerkesztőség: Újvilág u. sI. Kiadóhivatal: Gránátos u. IC. FENYŐ SÁNDOR Egyes számára : helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Mai számunk 16 oldal. Budapest, május 31. A kormánypárt helyzete. A többség tagjai alig tarthatók a fővárosban, a legnagyobb erőfeszítés kell hozzá, hogy itt maradjanak és így is alig jelennek meg az üléseken, ami úgy a pártelnökségnek, mint a pártvezérnek nagy gondot okoz. Úgy látszik, hogy a párt Szapáry rendszerével a megfenekléshez jut. Egyik lapsus a másikat követi, a kis vereségeknek se hossza, se vége. Oly ügyesen viszik a nagy párttal a taktikát, hogy tizenegy szavazatos többségei vannak. Különben ehhez az is hozzájárul, hogy most már nem igen van kedvük magukat exponálni a párttagoknak Szapáry grófért és az egyes miniszterekért. A kormány képtelenséget vetik az ellenzék szemére. Pedig a hatalom teljes birtokában, a korona bizalma mellett a kormány és pártja a politikai elzüllés küszöbén áll. Nem buknak meg, csak elzüllenek. Szapáry gróf a jubileumban bízik, hogy az ott reá áradó királyi kegy megerősíti majd állásában és elfelejteti baklövéseit. A pártja már ebben se igen bízik. Annyi azonban bizonyos, hogy még azok is és — éppen a szabadelvű párton vannak számosabban — akik a kormányzat tarthatatlanságát hirdetik, ma már palamet publice a válság vagy a megfeneklés időszakát őszre teszik. Mi azonban reméljük, hogy addig nem fog bekövetkezni a katasztrófa, hanem Szapáry rendszerével még tovább fog igyekezni fenmaradni, mert az a meggyőződésünk, hogy a helyzet gyökeres megváltozása csak akkor állhat be, ha a változás nem a pártintrigák, hanem a jobb és komoly belátásnak eredménye lesz. A csengeri mandátum. A képviselőház IX. bírálóbizottságában holnap délelőtt fél 12 órakor hirdetik ki az ítéletet a csengeri mandátum ügyében. A képviselőház pénzügyi bizottsága közbejött akadályok miatt, nem mint jelentette, junius 1-én délután 5 órakor, hanem 6 órakor kezdi ülését. Nincs budget, Magyarországnak nincs budgetje. A kormány 1892. junius 1-től 1892 junius 15-ig törvény alapján egyetlen krajezár kiadást nem utalványozhat, egyetlen krajezár állami követelést nem hajthat be. A kormánynak mától számított tizenöt napon át nincs törvényes fölhatalmazása a pénzügyi kormányzásra.■ Az első inderanitynek, az 1891. évi XXXVII. törvényczikknek hatálya ma jár le ; az 1892-re szóló költségvetést most tárgyalja javában a képviselőház. De a második indemnitás ? Igen, van második pénzügyi felhatalmazás is, mely „az 1892. évi X. t.-cz.” nevén fogja hirdetni az utókor előtt a Szapáry-kormány nagyságát. Igen, van második indemnitás, és annak hatálya julius végéig terjed. Tehát mégis van költségvetés ! Nincs. Az 1892. évi X. t. sz. az „Országos Törvénytár" mai számában jelent meg. És törvény értelmében törvényeink 15 nappal a Törvénytárban való megjelenésük után lépnek életbe. Hacsak nincs oly §uk, mely a törvény életbeléptetésének idejéről intézkedik. A fönt tisztelt indemnitási törvény pedig két szakaszból áll. Az első kimondja, hogy az indemnitás hatálya kiterjesztetik 1892 július végéig; a 2. §. pedig a pénzügyminisztert bízza meg a törvény végrehajtásával. De arról szó sincs benne, hogy a a törvény kihirdetése napján lép életbe, úgy, hogy