Magyar Hirlap, 1892. július (2. évfolyam, 181-211. szám)
1892-07-01 / 181. szám
Budapest, 1892. SL$fi II évfolyam 181. szám. Efrész évre u írt, fél évre 7 írt, */« évre 3 írt 50 kr, egy hónapra 1 írt 20 kr. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep után is. FŐSZERKESZTŐ: HORVÁTH GYULA FELELŐS SZERKESZTŐ: FENYŐ SÁNDOR u..... Péntek, Julius 1. Szerkesztőség: Ujvilág u. II. Kladóhh,ata Gránátos u. 16 . Egyes szám érd , helyben 4 kis vidéken 5 kr.SMHBRMb Fizetett „jóakaróink“. A magyar faj és nemzet ellenségei, bár idehaza büntetlenül, bátran és kedvük szerint szitkozódhatnak és káromkodhatnak ellenünk, nagyobb sikerek elérése kedvéért koronkint a külföldi sajtóhoz folyamodnak és ott folytatják velünk szemben a rendszeres agitácziót. A szászok, a szerbek, tótok, horvátok és oláhok egészen kedvükre csak a külföldi sajtóban dühönghetik ki magukat, a magyarországi sajtószabadság nem alkalmas elem arra, hogy abban e rövid lélekzetü, dühöngő faja az emberiségnek meg birjon élni és igy az európai sajtó tekintélye és védőszárnyai alatt próbál szerencsét. A magyarok, bármily mértékben gyűlölték egymást, bármennyire elkeseredetten küzdöttek a politikai harczokban egymás ellen, még sohasem sülyedtek odáig, hogy saját fajukat állítsák politikai és társadalmi okokból egymással szemben pellengérre. De a Szapáry gróf nemes, hazafias, nemzeti gondolkozása, Szilágyi miniszter római istenekéhez hasonló türelme megtalálta azt az utat is, melyet a külföldi sajtóban Magyarország nyílt és titkos ellenei nyitottak meg és tapostak szélesre. Alább ismertetjük a „Münchener Allgemeine Zeitung“ június 29-iki számának velünk foglalkozó vezérczikkét. A magyarországi pártokkal és pártviszonyokkal foglalkozik a nevezett lap vezérczikke. A mivel Szapáry gróf félhivatalos sajtója közfigyelmetlenség között nap-nap után gyanúsítja és rágalmazza a magyar ellenzéket, azt a rosszakarat vezérelte legminucziózusabb részletességgel tárgyalja e vezérczikk. Az ellenzékek kormányképtelensége, butasága bizonyul itt be Európa és elleneink nem csekély épülésére, s ez bizonyosan azért, mert a jó bajorok és müncheniek rettenetesen érdeklődnek a magyar ellenzékek fogyatékosságai, hibái iránt. Mert nem kis mértékben aggódtak azért, hogy Apponyi gróf kiváló tulajdonai elismerése után a bajor viszonyok nagy komplikácziók elé sodortatnak. Ha a magyar ellenzéki pártok, vagy azoknak tagjai tennének kísérletet arra, hogy a külföldi sajtóban a Szapáry-kormány ellen nyílt agitácziót folytassanak és ez reánk bizonyosodnék, mi mindent kellene hallanunk az ellenzékek hazafiatlanságáról. A bajor és porosz lapokban azonban nap-nap után olvasunk a Szapáry-kormány által sugalmazott czikkeket, melyek nem elégszenek meg azzal, hogy a Szapáry-kormány és mindenekfelett ezek vezetője, Szapáry gróf érdemeinek és nagy tulajdonságainak ecsetelésében merítsék ki magukat, hanem b évid ólját idegen nemzetek előtt e nemzetnek egy részét, az összes ellenzékeket, azzal, hogy az ellenzék vezérei együgyű szélhámosok, a pártok maguk tekintélyben, képességben megcsappant érdekszövetkezetek, melyektől sem az országnak, sem Európának várni valójuk nincs. Tudja mindenki, hogy amíg a Szapáry-kormánynak sem pénze, sem kedve, sem tehetsége nincsen arra, de még az akarata is hiányzik, hogy Magyarország megtámadott közjogi, faji, nemzeti és alkotmányi érdekeit, amikor megtámadtatnak az idegen sajtóban, megvédelmezze, akkor arra ptnze is képessége, tehetsége, de még akarata is bőven van, hogy a magyar nemzet egy jelentékeny, tekintélyben és elvűben, kint és bent kiválóbb részét éppen így megrágalmazza és megrágalmazza.; ja, mint ahogy ezt tették és teszik ma is a szász „Volkspartei“ sárga-fekete tollú madarai, az oláhok agitátorai, Lukács, Kóczen és Ratin, a pánszláv és illír agitátorok, szóval mindazok, kiknek a magyar faj dehonesztálása, gyalázása, megrágalmazása és elvádolása kenyérkereset és- hivatás. Itthon, idebent hiába próbál a félhivatalos sajtó magyarul és németül, nincs sikere a káromkodásnak és a rágalmazásnak semmi. Künn kell és kivülről kell megugattatni a magyar ellenzékeket és ezeknek vezéreit, mert miután itt bent lehetőleg elzárják az igaz szónak ■ a koronához való terhelését politikájuk sikeréhez, nem kis mértékben fog hozzájárulni az, hogy ha az itt bent szerkesztett rágalmakat kívülről, az idegen sajtóval is bizonyíthatják. A félhivatalos sajtóban már megszokott vádaskodást, gyanusítgatást exportálják a külföldre s onnan, hogy nagyobb értéke és hitele legyen hamis árujuknak, idegen, mint ez esetben müncheni iparjeggyel ellátva hozzák be Magyarországba. sa Oklevél-mánia. — A Magyar Hírlap eredeti tárczája. — írta: Hock János. Századunk reális irányzata rég letörölte már az eszmék arczulatáról az ideális zománczot. Az élet nagy arányú küzdelmei kifárasztják a lelket, amely remegve vonja össze a magasra törés szárnyát. Az illúziók fényes birodalmán áthatolt a kor önző, erőszakos szelleme, s az ábrándok színes, ragyogó alakjai helyett rideg, plasztikus igazságok lépnek előtérbe. Az élet nem álom többé, hanem fárasztó, kemény tusa! A verőfényt és az illatot elnyomja a lomha kőszénfüst; a költő lantját túlharsogják a gépek zakatolásai s ebben a fárasztó, vigasztalan, egyhangú versenygésben hiában vágyódunk egy kis romantikáért, egy csepp üdülésért. Évekkel ezelőtt még a Junius vége nyújtott egy kis poézist, amelynek illatát kéjjel szívhattuk magunkba, mint a balzsamos levegőt a fáradt tüdő. A falusi élet nyugalmát felverte az élet zaja, midőn a tanév végén benépesült a szülői ház boldog gyermekarczokkal s az iskola porát sietett lerázni magáról a pezsgővérü ifjúság. Az az áldott anyai kéz végig simogatta annak a vidám képű serdülő leánynak megnyúlt arczát, s midőn szeretettől túláradó szívvel ölelte magához, egyúttal meg is vigasztalta : ■ — Nem hagysz el többet édes leányom. Elég volt az iskolából, most következik a nehezebb leczke : az élet iskolája. Jobb kezelés az anyádnak s megtanulod a házvezetés nehéz, nehéz, tudományát. Sütni, főzni, mosni, varrni, mert hisz erre lesz neked leginkább szükséged egykor. S talán előbb mint magad is hinnéd. Hiában rejted el szöszke fejecskédet, nincs okod pirulni érte leányom, mert hisz a nőnek tulajdonképpen mégis csak ez az igazi élethivatása. Oh, hogy az élet erőszakos küzdelmei még a természeti hivatás körét is megbolygatták s még a nőnevelést is oly irányba hajtották, ahol egy czéltévesztett élet árán kell gyakran megfizetni az életfentartás nagy versenyét! Nem elég, hogy a fiúgyermekek szellemét agyongyötri az iskolai munka aránytalan túlterhelése s az oklevél-mánia idejekorán tönkreteszi organizmusát, hanem újabban belopódzott a nőnevelésbe is a század modern betegsége. Gyermekek, oh azok nincsenek többé, mert elvettük tőlük a gyermekévek egyetlen karakterét, a játék jogát, hogy vértelen, szürke teóriákkal tömjük tele fejletlen agyukat! S ez a fárasztó, rideg verseny érvényesülni kezd a nőnevelésben is. A legtöbb szülő azt hiszi, hogy tartalmas műveltséget leányának csak a diploma adhat, s mivel ezt a nőnek csak a tanítónői pályán lehet megszerezni, nyakrafőre küldik leányaikat a képezdékbe, a kvalifikáczió-fabrikákba. Rövid idő múlva a női műveltség az iskolázott leánygyermekeknek két osztályában lesz csak feltalálható. Alkalmazott és nem alkalmazott tanítónők osztályában. Az anyák többé nem leányuk szellemének érettségében, kedélyüknek vidámságában, felfogásuknak derültségében találják fel büszkeségüket, hanem a tanítónői diploma kutyabőrében. Elgyönyörködnek a végbizonyítvány kalkulusaiban s nem veszik észre, hogy az a négy éves intézeti élet letörölte arról a piros-pozsgás arczról az élet színét s a vidám életkedv helyt elfoglalta a segélyzett nyugalom, a pedá tudákosság. Mert az értelmi túlterhelés veszélyei a nőre nézve még kártékonyabbak, mint a fiúgyermekekre. S midőn a szegény leányok a náluk rendszerint konstatálható szorgalommal az agy fejlődésének kritikus korszakában lángoló buzgalommal nekifeküsznek tanulmányaiknak, a túlfeszített szellemi munkával gyakran felemésztik életerejüket. Kilépnek az életbe diplomával, szemüveggel, vérszegénységgel és ideggörcsökkel. Lesz egy csomó szakképzett tanítónőnk, akiket sem alkalmazni nem leszünk képesek, sem az élettel ki nem békílhetünk. Bizonyára nagy hibája az a modern taralomnak, hogy a legtöbb d esze és muna után megélni képtelen) s gyakran hajlamain kell odadobni masát a legelső férfinak,s jövőjét biztosi tiltja. De még nagyobb baj lenni az, ha a tanítónői diplomák túltörlésével rövid idő múlva oda fogunk jutni, jy több tanítóid lesz, mint tanítvány, mert mikor tanulmányai befejeztével az a szegén ny kilép az életbe, oda reményi^ mi, a melyeket ha egyszer a < Mai számunk 16 oldal. 'HÁZh *