Magyar Hirlap, 1893. január (3. évfolyam, 1-31. szám)
1893-01-22 / 22. szám
18y3. január 22. itendánssal szemben eljárni és a konzekvencziákat levonni. (Helyeslés.) A színházak látogatottságának csökkenését általánosságban állítani nem lehet, mert a kolerajárvány volt az ősszel beállott csökkenésnek az oka. Egyetért Bartókkal abban, hogy a nemzeti színháznak nagy művészei vannak, de hogy az összjáték sok kifogás alá eshetik. Kívánatos, hogy a Nemzeti színház igazgatója ebben az irányban orvoslásról gondoskodjék. Az operaházra térve, kijelenti, hogy az intendáns ugyan mindent elkövetett és elkövet helyesléssel fogadott programmjának betartására, de a közönség oly nagy igényeket támaszt, melyeknek kielégítése e programúi keretében s a rendelkezésre álló állami segély mellett nem lehetséges. Ebből önként következik, hogy a helyárak leszállítására gondolni sem szabad. Azt hiszi, hogy egy nagy horderejű programm megvalósításánál két évi működésből még nem szabad határozott kritikát formálni. Legyünk nemzeti intézeteink irányában a kellő kritikával, de kellő jóakarattal is. A ház a 215000 forintos tételt megszavazza. Elnök azt javasolja, hogy a hétfői napon tartassák ülés reggel 10 órakor. A napirend legyen a belügyi költségvetés folytatólagos tárgyalása. (Helyeslés.) Az ülés végén Visontai Soma interpellácziót intézett a pénzügyminiszterhez a kassa-oderbergi vasút részvényei ellen külföldön megindított kötvényperekkel szemben követendő eljárás tárgyában. Az interpelláczióval lapunk közgazdasági rovatában foglalkozunk. VAGYAR HÍRLAP A közoktatási tanács új elnöke. — Fehér Ipoly. — Mióta a közoktatási tanácsot ezelőtt három évvel újjászervezték, elnök nélkül volt. Sok találgatás tárgya volt, hogy kit fog az a nagy kitüntetés érni, hogy e díszes és sokak által irigymit állásból a magyar kultúra irányzására szavának gulyával befolyást gyakoroljon. A találgatásoknak és kiváncsiságnak véget vetett az a kinevezés, mely Fehér Ipoly pannonhalmi főapátot és a szegedi tankerület volt főigazgatóját ültette az elnöki székbe. Tekintve a roppant nagyfontosságú feladatokat, melyek megoldása a tanácsra vár, nemcsak jogos, hanem elkerülhetetlen annak a kérdésnek a felvetése: szerencsés volt-e a választás és megvannak-e az új elnökben azok a tulajdonságok, melyek ez állás betöltéséhez és a tanács előtt álló nagy feladatok megoldásához szükségesek? Mint Fehér Ipolynak a középiskolai tanügyi közigazgatás terén főigazgatói minőségben kifejtett működésének, irodalmi és u. n. tudományos munkásságának ismerője, nem habozom kijelenteni, hogy ezt a választást a lehető legszerencsétlenebbnek, a közoktatási tanácsra szinte végzetesnek, közoktatásunk szellemére, aaely Európában különben is talán a legnyomorultabb, veszedelmesnek tartom. lm Ítéljen a nyájas olvasó. Fehér Ipoly tanulmányait Pannonhalmán végezte, nem látta semmiféle egyetem falait belülről, a bölcsészeti tudori szigorlatokon két ízben megbukott, jóllehet mint főigazgató vetette magát alá ez operácziónak. Nem tagja semmiféle oly tudományos társulatnak, mely tagjait nem tagsági díj fejében választja. Az akadémia még mindig nem vette észre tudományos érdemeit, vagy ha igen, eddig hálátlan volt irántuk. Meglehet különben, hogy ezentúl is az lesz, mert Fehér tudományoskodása a lehető legfurcsább valami. Olyasmi ez, amin az ember nem tudja, nevessen-e vagy szánakozzék-e.Vegyük ezért egy kis vizsgálat alá a közoktatási tanács uj elnökének tudományos határait. Szerkesztette Esztergom város és megye monográfiáját valami vándorgyűlés alkalmával. «Irt» természettant a középiskolák számára, mely számos középiskolánkban ma is használatban van. Ezzel a természettannal esett meg az a kázus, hogy második kiadását a közoktatási tanács nem engedélyezte, mert a legnagyobb képtelenségeket tartalmazta és áltudomány mai állásától elmaradt. De Fehér tudományos és irodalmi tevékenysége itt még nem szakad meg. Valamikor a főigazgató korában igen kedves szórakozása volt az utazás a szünidőben, sőt a tanév folyamán is. Ily utazás közben vetődött el Bajorországba is, ahol nem volt sürgősebb dolga, mint «tanulmányozni» a középoktatást. Meg is cselekedte ezt hat hét alatt a legalaposabban, a miről az a monográfia tanúskodik, melyet a bajor középiskolákról «irt», az az fordított, illetőleg szegedi tollnoka által fordittatott. Hogy ezt a «művét» felajánlotta a királyné magánkönyvtára számára és a felséges asszony elfogadta, annak a hírlapokban való közzétételéről Fehér Ipoly annak rendje szerint kellőképen gondoskodott, csak arról, hogy a felséges királyasszony mily gyönyörűséggel olvasta e «művet», egyelőre hallgat a krónika. Egy másik utjának gyümölcse a szerbiai középiskolákról szóló értekezése, melyet a Pedagógiai Társaság ülésén mutatott be. Ez talán a legmulatságosabb «tudományos» alkotása. Hogy hogyan készült, arról a szegedi tankerület középiskolai tanárai, kiknek körülbelül tíz évig főigazgatója volt, valóságos legendákat tudnak beszélni. Kérdezze meg a miniszter úr őket. Én csak annyit súgok meg, hogy Fehér itt is nagy diplomatának bizonyult. Nem csoda, ez az ő forsza. Nem tudván szerbül, a Szerbiában összegyűjtött közoktatási törvényeket, rendeleteket, iskolai szabályzatokat stb. kiadta a tanároknak lefordítás végett. Akadt köztük, aki kinyitott valamit a szerb nyelvhez és ez boldogult a munkával a maga emberségéből, de a többség maga sem értett szerbül és igy tanulókkal tanitókkal és pópákkal fordittatta le az «anyagot», melyből Fehér felolvasását csinálta, és melyért Risztics János a Száva-rendjelet akasztotta nyakába. Járt Fehér az északi foknál is. Tapasztalatait elmondta a Szegedi Híradó néhány tározójában. El is lehetne olvasni, ha véletlenül épp azon évben Porzó is nem jár ott és élményeit el nem beszéli. Valamennyinél mulatságosabb azonban az a «dolgozata», melyet három évvel ezelőtt cselekedett meg a közoktatási tanács reformjáról. Most, hogy a közoktatási tanács szennyesét mosogatja a sajtó és Fehér lett az elnöke, legyen szabad egy pár szemelvényben mutatnom be a közoktatási tanács új elnökének az észjárását. Arra természetesen nem vállalkozom, hogy elmondjam, hogy Fehér hogyan is akarta újjászervezni a közoktatási tanácsot, mert ezt ő maga sem tudja. A «különlenyomat» (Budapest, Lampel, 1889.) 10. lapján ezt írja: «Igen találóan jegyzi meg Schwarz Gyula, hogy a közoktatási tanács intézménye nem gyökerezik (sic!) törvényhozási aktusban (sic!), hanem csakis rendeleti útán lett az (sic!) életbe léptetve; tehát (Ez egy Fehér-féle «tehát»..) reformja is csak ez után (sic!) eszközlendő,amint hogy Schwarz Gy. — igen helyesen (sic!)— nem is kívánja azt másként, mert a tanács szervezésével nem érinthetők a törvényhozásnak az iskolák kormányzatára, felügyeletére és adminisztrácziójára vonatkozólag tett intézkedései.» De legyen elég Fehér irodalmi szemelvényeiből! Vannak neki egyéb jeles dolgai is. Az ő találmánya az a röpke szó, mely az egységes középiskolai ankéton és azután is oly bámulatos feltűnést keltett. Ö fedezte fel u. i., hogy az egységes középiskolára a „művelt gondolkodás egysége“ érdekében van szükségünk. Ha mindezekhez hozzávesszük Fehér autokratikus hajlamait, féktelen nagyralátását, felfelé alázatos, lefelé gőgös és zsarnok természetét, könnyen megmagyarázhatjuk azt a rejtélyesnek látszó jelenséget, hogy a közoktatási tanács legkitűnőbb tagjai miért hagyták faképnél Csákyt, Fehér Ipollyal és a t. tanáccsal egyetemben. Egyébiránt Fehér kinevezése, jóllehet ő mindennek híve, amit a hatalmon lévő miniszter akar, az egységes középiskola vad eszméjének bukását, de talán magának a közoktatási tanácsnak is végfeloszlását jelenti, mert ez fogja felrázni tétlenségükből a magyar kultúra szabadelvű irányának híveit és harczba szólítani a klerikalizmus legújabb, vakmerő térfoglalása ellen; sőt meglehet, hogy beteljesül a magát tanügyi dolgokban «mérvadónak» nevező M. Újság ama jóslata is, hogy nem azért, mert a közoktatási tanács szennyesét mossa a sajtó, hanem mivel Csáky gróf e kinevezéssel is dokumentálta, hogy a papi befolyás alól közoktatási dolgokban nem képes magát emanczipálni, — beteljesül az a jóslat, hogy önérzetes ember, akinek sullyal bíró tudományos tekintélye és neve van, a közoktatási tanácsi tagságra nem fog vállalkozni. Késen legyünk! Archimedes. " “ " 1.." “-------Tv*1 "--------------- - --10 A tankönyvgyártók. Tankönyviró miniszteri tisztviselők. A tankönyviró miniszteri hivatalnokok közül ma Szuppán úr is megnyilatkozott s a «tények kifogástalan megállapítása végett» azt mondja, hogy tankönyveit még tanár korában írta. Ezzel szemben emlékeztetnünk kell Szuppán urat arra az időre, amikor a minisztériumban a polgári és felsőbb leányiskolái újabb tanterv készült s amelynek szám- és mértani részét Szuppán úr készítette s egyidejűleg felhasználta az alkalmat arra, hogy a leányiskolák számára a még hivatalos titkot képező min. tanterv alapján számtani könyvet írjon. Mindenki emlékszik, hogy a polgári és felsőbb leányiskolai tantervek megjelenése utánajár hétre megjelentek Szuppán úr számtanai is az uj tanterv szerint, írva. Természetesen a minisztériumon kívül álló tankönyvinek, akiknek nem volt módjukban a hivatalos titokhoz férkőzni, amelyet ezekkel szemben Szuppán úr őrzött legjobban, ámultak-bámultak s mert jött az uj tanév, a versenyből kimaradtak. Más approbált tankönyv hiányában az iskolák, akarva nem akarva — kénytelenek voltak a Szuppán úr silány tankönyvét bevezetni. Most már arról kellett gondoskodni, hogy az időközben készült hasonló fajtájú 4—5 könyvvel Szuppán úr le ne szorittassék a könyvpiaczról s hogy üzleti érdekei csorbát ne szenvedjenek. Jött is nemsokára egy miniszteri rendelet, amely szigorúan intézkedik, hogy a nevezett iskolákban a tankönyvek csak nagyon fontos okok alapján cseréltessenek fel újakkal. Ez a rendelet később ismét kiadatott. Némelyik állami felsőbb leányiskola óhajtotta volna Szuppán ur könyvét az újabban megjelentek valamelyikével, mint jobbal felcserélni. Így pár év előtt a beszterczebányai állami felsőbb leányiskola tanári testülete (egy tag kivételével, aki Szuppán ur könyveinek hivatalos bírálója) egyhangúlag elhatározta, hogy a Szuppán ur könyvét mással cseréli fel s ez utóbbi előnyeit a Szuppán ur könyve fölött ívekre terjedő felterjesztésben okolta meg. Az az egy tag kisebbségi véleménnyel élt. A minisztériumba, a Szuppán ur osztályába került az ügy s ott akárki is referálta, már hogyan sérthette volna a jó kolléga érdekeit ? A végzés szerint «más iskolák jónak találják Sz. ur könyvét s igy nincs ok annak mással való fölcserélésére.» Hogy Sz. ur még egy év előtt is tucatszámra is nagy előszeretettel bírálta és vetette el főképpen azokat a könyveket, amelyek neki konkurrencziát csináltak, ezt sokszorosan ki lehetne mutatni, ha miniszteri rendelet nem tiltaná a bírálatoknak sajtó utján s egyéb után való felhasználását. Az tehát, hogy Sz. ur «tankönyvek bírálatában nem vett részt» — az igazságnak nem felel meg. Egy tanár. Egy kiadó nyilatkozata. Pár nap előtt közöltük, hogy Klamarik János min. tanácsos urnak a kiadó ivenkint 100 irtot fizet a mathematikai tankönyvéért s abból 50 irtot Wagner Alajos dr. kap, mint a könyv átdolgozója. Most a kiadó, Lauffer Vilmos, kijelenti, hogy ő Klamarik miniszteri tanácsosnak a 25 évvel ezelőtt megvett könyvekért nem fizetett s nem fizet többet a szokásos honoráriumnál. Hogy mennyi a szokásos honorárium, mi azt persze nem tudjuk. De mi nem is azt írtuk, hogy Klamarik úr szokatlan honoráriumot kap, hanem hogy 100 fizet ivenkint. Ezzel kapcsolatban Wagner Alajos dr. is kijelenti, hogy tudósítónk nincs jól informálva az ő honoráriumának nagysága felől. Tudomásul vesszük egyelőre e nyilatkozatot, fentartva természetesen tudósítónk abbeli jogát, hogy bebizonyítsa: helyesen volt-e informálva ? Óriási különbség. Heinrich Gusztáv úr, a közokt. tanács alelnöke a minap kinyilatkoztatta, hogy amidőn őt a miniszter a közoktatási tanács alelnökévé kinevezte, tüla kérendezte a minisztert, hogy nem közik-e össze ez az állás a Franklin társulatnál elfoglalt állásával. A miniszter ekkor azt mondta, hogy: nem ütközik össze. Ezzel szemben arra figyelmeztetnek minket, hogy mikor Heinrich Gusztáv úr a közoktatási tanács alelnökévé kineveztetett, még nem volt a Franklin társulatnak igazgatósági tagja, hanem igen a társaság könyvbírálója, ami nagy különbség. Mert abban a minőségben Heinrich ur a Franklintlrsulathoz kiadás végett beküldött bírálta meg s ez természetesen nem zárja ki a közokt. tanács alelnökségét. Egészen más az, hogy Heinrich ur a Franklintársulat igazgatósági tagja, annak a társulatnak, mely sok tankönyvet ad ki s természetes, könnyra eshetik így akkor a gyanúba, hogy egy sze-