Magyar Hirlap, 1893. február (3. évfolyam, 32-59. szám)
1893-02-01 / 32. szám
II. évfolyam 32. szám. Budapest, 1893. Szerkesztőség és kiadóhivatal: József-körut 47. szám. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep után is. Szerda, február 1. Egész évre 14, f1 évre 7, 7« évre 3 frt 50 kr, egy hónapra 1 írt 20 kr. Egyes számára: helyben 4 kr, vidéken 5 kr. A courtoisie feltétlenül megkívánja, hogy az ország miniszterelnöke, az ország prímásának kardinálissá való fölavatásának ünnepélyén, jelen legyen. Igaz ugyan, hogy az ünnepély Bécsben tartotik, de ha a miniszterelnök ez ellen vagy nem tudott, vagy nem akart semmit tenni, akkor egyáltalában nincsen joga a távolmaradásra, mert ezáltal csak önmaga ellen demonstrálna. Úgy hiszem, ezen ünnepélynek Bécsben való megtartása az egész országot igen kellemetlenül érinti. Ez ünnepélynek éppen ezért inkább leverő, mint felemelő hatása lesz az országra, hol látják, hogy a nemzet óhajai és érzékenysége iránt Bécsben nem hajlandók előzékenységet és kíméletet tanúsítani. Azonban azt hiszem, hogy sem az ünnepély lefolyása, sem az udvari ebéd menüje iránt rendkívüli kíváncsisággal és várakozással nincsenek az országban. A miniszterelnök úrnak útját azért kísérik kiváló érdeklődéssel az ország politikai körei, mert nagy következményeket fűznek ahhoz, hogy vájjon minő hatása lesz az ő általa adandó tájékozásnak a koronára és minő tájékozást kap ő a koronának a viszonyok és a helyzet fölött alakult vélekedéséről. Bevallom teljes őszinteséggel, hogy sem diszkrét, sem indiszkrét után a legkisebb titoknak — mely a helyzet iránt fölvilágosíthatna — birtokában nem vagyok és mégis a józan ész és egészséges logika alapján csaknem teljes bizonyossággal látom magam előtt a történendőket. A miniszterelnök a felséggel szemben nem taktikázhatik, sőt többet mondok, — még ha akarná is — nem hallgathatja el a valót. Ama magas csúcsán a hatalomnak, melyre másokat régi tradícziók, családi összeköttetések segítettek és tartanak fenn, ő teljesen elszigetelten áll, — ha ő megcsúszik, ha ő megbotlik az udvar parketjén, nem siet segítségére senki. A maga eszével kell gondolkoznia, a maga lábán kell járnia. Ha a jelleme nem, érdekei zárják ki azt, hogy a helyzet föltárásában a valótól egy hajszálnyit is tágítson és ezért, nemcsak előttem, hanem senki előtt, ki a helyzetet ismeri, nem lehet titok a miniszterelnök úrnak referádája. A referáda körülbelől így fog szólani: Felséged parancsára két hónappal ezelőtt átvettem, egyéni érdekeim ellenére, a politikai helyzet és a szabadelvű párt viszonyainak ziláltsága daczára, a miniszterelnöki tisztet. Mindazt, amivel mint politikai egyén bírtam, latba vetettem, egész odaadással neki fogtam a munkának, az egyéni és érdekellentétek kiegyenlítésére minden megmaradt erőmet reá ígiditoltam; mindezek után megbizonyosodtam arról hogy ha a hatalom megtartása az egyedüli czél, ezt a pártban való tranzakciók által élt vagy más el fogja érni mindig, valameddig felséged bizalmát bírjuk vagy bírni látszunk. Ezzel a hatalommal a legtetszetősebb elveket hirdetjük, sőt tetszésünk szerint el is ejthetjük, az elejtést be nem vallhatjuk és az elvek megvalósításához nem kezdhetünk. Ezzel a hatalommal 2—3 indemnity mellett egy költségvetést, egynéhány kereskedelmi szerződést, vasúti államosítást, trachomát, ragályos tüdőlobot, tisztviselői fizetésemelést talán és más efeléket letárgyalhatunk, sőt számtalan nagyjelentőségű reformjavaslatok beterjesztésére is tehetünk kötelező ígéreteket. Ad normam Szapáry: Kormányozhatunk még igen szép ideig. Készakarva sem a külügyminiszternek, sem a hadügyminiszternek alkalmatlanságot nem okozunk; sőt, mert látjuk, hogy a nemzet ellentálló képessége minő rohamos csökkenésben szenved, azt sem gondoljuk, hogy rendkívüli ok nélkül az országban az elégületlenség és az elkeseredés az eddiginél nagyobb mérveket fog ölteni. Ezen mindenapi vesződségre alkalmas a többség, előkészítve a helyzet; de ha felséges uram, az ország állapotán lendíteni akarunk, ha a reformok komoly útjára kívánjuk vezetni a nemzetet, ha alkotásokba akarunk fogni, melyek állami és nemzeti megerősödésünkre kikerülhetetlenül szükségesek, ha a monarkia ereje, szilárdsága megpróbáltatások küszöbén áll, akkor a politikai, parlamenti helyzet tarthatatlan, a kormányzati állapotok az országban tűrhetetlenek. A hiányos ember. Természetrajz. — A Magyar Hírlap eredeti tárczája. — A hiányos ember (Homo sapiens smők) voltaképp két ember: egy igen okos és egy igen ostoba. Ez a kettő szüntelenül küzködik egymással, de győzni egyik sem tud, amiből aztán az következik, hogy mind a kettő tökéletlen, vagyis a hiányos ember sem egész okos, sem egész ostoba. Külseje után rendszerint arról ismerni meg, hogy ha vadászzubbony van rajta, fényesre vasalt magastetejű kalapot hord, viszont ha ünnepi, hosszú kabátot ölt, taplósipkát tesz a fejére. Gyermekkorában, mikor a vásott fiuk éretlen gyümölcsöt loptak a szomszéd kertjéből, a gonosztett színhelyére sietett, figyelmeztetni a tolvajokat, hogy amit cselekszenek, a tízparancsolat 7-ik §-ába ütközik. Tövén a szomszéd, ő ártatlansága és jócselekedete érzetében nem futott meg, mint a többiek, aminek következtében ő egymaga kapta meg a pálczákat, amelyeket ama rossz kölykök érdemeltek meg. Érettségi Írásbelin a matematikai feladatot izgalomból megcsinálta szomszédjának, aki az egyszeregyet sem tudta; aztán, hogy a dolog ki ne süljön, a két munka hasonlóságából, a saját dolgozatának eredményét megváltoztatta egy kicsit. Aminek az lett a vége, hogy a szomszéd szépen megérett, őt pedig pótvizsgálatra utasították. Fölkerülvén az egyetemre, elhatározta, hogy ő is szivarozni fog, mint minden felnőtt ember. Előbb azonban, mint búvárkodó elméhez illik, elolvasott húsz nagy német könyvet a dohány-botanikai, fiziológiai, statisztikai, közgazdasági és históriai jelentőségéről. Megszerezvén a tudományos készültséget, vásárolt egy szivart, a szájába vette az egyik végét, a másikat pedig meggyújtotta. A szivar azonban se nem égett, se nem füstölt. Mert a nagy okos könyvekben csak épp az nem volt megírva, hogy a szivarnak rágyújtás előtt le kell vágni a végét. Tánczolni is könyvből tanult meg. Az első bálon azonban megbotránkozva látta, hogy ott minden másképpen történik, mint a könyv tanítja. Erős szándéka lévén a tudatlan tánczosokat az egyedül helyes, tudományos útra téríteni, letaposott harmincz uszályt és kétszáz tyúkszemet, mig végre a rendezők általános, harsogó k?r között kivezették. Eml létére ő is szerelmes lett és egy szép táv este meg is vallotta szive édes titkát a ető Mariskának. A piruló Mariska azt : «Értekezzen a mamával.» Mire a déré gyöngéden igy szólt: «Bocsánat, de az ét nekes ige.» /e<? * ennek következtében ezzel a M. ^ ^ boldogult a jeles férfiú. Az udv.^1^1. nban nem hagyta abba, mert azt hiszi, v<3gy ő Magyarország legelmésebb társalgója.. Fiatal leányok előtt a végtelen láncztörtekről és a ferde kúpszeletekről beszél, belekeverve olykor a társalgásba Cailletet érdekes kísérleteit a gázok cseppfolyóssá tételét illetőleg. Ha kérdjük tőle: hol járt ma és ő azt feleli: a mókus utczában; mi pedig hamarjában nem tudjuk, merre van ez az utcza : tüstént papirost, czeruzát szed elő és hiába rimánkodunk, lerajzolja Budapest egész térképét, hogy alaposan kimagyarázhassa magát. A kávéházi képeslapok rébuszai alá plajbásszal irt megfejtések és a lóugrásos talányokba huzgált zegzugos vonalak, mind az ő munkálatai. Ha valaki olyan anekdotát kezd elmondani, amelyet ő is tud, nagy diadallal, hadonázva kiáltja ki előre a csattanót; ha pedig Beethovent emlegetik, nem mulasztja el megjegyezni, hogy e név helyes ejtése voltaképp Bithófen. A töltött káposztát czukrozva eszi, hogy álmélkodást gerjesszen. Napfényes időben esernyővel és kaucsukköpönyegben jár. Ha esik, okvetetlenül porczellámadrág van rajta. Mikor fontos ügyben három órára adnak neki találkát, hajnali három órakor jelenik meg a kitűzött helyen és szidja a nyomorultakat, akik nem tartják meg a légyottot. Ha az órája megbokrosodik, bízik magában, hogy ő is meg tudja reparálni, minden idegen segítség nélkül, s aztán úgy elrontja a masinát, hogy nincs az a londoni kronométerműves, aki megigazíthassa. Tengeri hajón eldicsekszik a kapitánynak, hogy ő utazott már vizen: Budapesttől Paksig és vissza. S emellett szerényen mosolyog. Kolerás időben hölgyeket azzal mulattat, hogy az ő lakótársa segédorvos a járványkórházban; igen derék, tudományos ember, csak az a kár, hogy nem ölt magára más ruhát, mikor hazajön. Múzeumi tisztviselőhöz lévén ebédre hivatalos, a levestől a fekete kávéig szüntelen arró Mai számunk ISoMaí