Magyar Hirlap, 1893. december (3. évfolyam, 332-360. szám)
1893-12-01 / 332. szám
Budapest, 1893. Szerkesztőség és kiadóhivatal: József-körut 47. szám. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep után is. III. évfolyam 332. szám. Főszerkesztő: HORVÁTH GYULA. Felelős szerkesztő: FENYŐ SÁNDOR. Péntek, deczember 1. Egész évre 14, félévre 7, V. évre 3 frt 50 kr, egy hóra 1.20 Egyes szám ára: helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Szenvedély nélkül. A hazai román sajtó megtisztelő támadásban részesít engem azért, mert úgy Bukarestben romániai politikusok, mint a Magyar Hírlapban a lap olvasóközönsége előtt ama meggyőződésemnek adtam kifejezést, hogy a magyar és román fajnak békés egyetértése állami és nemzeti érdekei biztosításának és fejlődhetésének szempontjából nemcsak kívánatos, hanem elkerülhetetlenül szükséges. Ezért minden magyarnak és minden románnak oda kell törekednie, hogy az izgalmak eloszthassanak, az egyenetlenség és meghasonlás valódi és komoly okai, ha lehetséges, a kibékülés útjából elháríttassanak. Az első rohamot a támadásban azért intézik ellenem, miért adtam e nézeteimnek Bukarestben és nem itthon kifejezést? Adtam én itthon, amikor annak szükségét láttam és adtam kifejezést nézetemnek Bukarestben, amidőn ezzel az igaz »ügynek véltem szolgálatot tenni. Nem én kerestem föl a «Tara»-t, hanem e lap munkatársa keresett föl eregemet A román faj ellenét kereste bennem, és annak barátjára talált. Hogy ez így volt, annak oka nem én vagyok, hanem azok, akik a romániaiakat szokták a magyarokról tájékozni. Igaz, nem keresem és nem találom meg a kibékülést azokkal soha, kik a magyar állammal és a magyar nemzettel nem tudnak kibékülni; igaz, hogy úgy igyekeztek tájékozni Romániát és ezenkívül az egész világot, hogy a magyar fajnak, a magyar nemzetnek egy tagja sincsen, ki ne volna a román fajnak, a román nemzetnek halálos ellensége; amint csalódtak bennem, éppen úgy fognak csalódni a nemzet összességében, mihelyt alkalom lesz reá a nemzet szándéka felől tájékozni magukat is, meg Európa népeit is. Támadásuk második rohamát azért intézik ellenem, mert nyilatkozataim őszinteségében kételkednek és nyíltan azt állítják, hogy «másképpen szólok Bukarestben és másképpen itthon.» A magyar nemzet, a magyar állam elleni törekvést elitéltem itt és ott egyaránt és hogy nyilatkozataimnak homogenitásáról meggyőzzem bukaresti barátaimat, kezükbe adtam az 1886-ban irt «Particularismus» czimü munkámat, kijelentvén előttük, mint ahogy tettem ezt pár hónappal ezelőtt a képviselőházban — miképp a román nemzetiségi kérdésben e munkában tüzetesen kifejtett álláspontomat változatlanul föntartom. E kis munka 1>2-dik lapján következőket írtam akkor: «Arra, hogy fajának elnyomására, nyelvének kiirtására vállalkozzék becsületes oláh ember, még ha oly jó magyar hazafi is, én elképzelni nem tudom, de azt jogosan elvárom minden románajkú lakosától az országnak, hogy saját faja és nemzete föntartásáért államunkhoz és nemzetünkhöz szilárdan ragaszkodjék.,, Nézetem az ügyről ma is változatlanul ugyanaz, mint ahogy annak akkor e pár sorban kifejezést adtam. Többet mondok, az az annyira gyűlöletes színben feltüntetett «Emke», melynek titkos czélzatai nincsenek, fennállása óta vagyonából egyetlen fillért arra nem fordított, hogy a hazában lakó idegen ajkú fajok akár nemzetiségükben, akár kultúrájukban megtámadtassanak; összes erejét a magyar faj és kultúra fentartására és megóvására fordította. Minden morális és értelmi súlyát és befolyását pedig oda irányította, hogy a hazaszeretet, a trón és alkotmány iránti hűség e haza minden fajú és felekezetű polgárában gyökeret verjen. Ott vannak az egylet számadásai, ott vannak az egylet működéséről felvett jegyzőkönyvek és jelentések — ebből meggyőződhetik barát és ellenség egyaránt, hogy állításom igaz. Jöjjenek a liga vezérférfiai, győződjenek meg arról, hogy az ellenünk felhozott vádak csak elleneinknek velünk szemben táplált gyűlölködésében gyökeredznek. Ha már pedig a mindenekfölött nemzeti kultúrintézményünknek működése is nélkülözi az agresszív irányt,hol és miben akarják a sovinizmus csalhatatlan jelentkezéseit feltalálni ? Ha csak a fajunk, a nemzetünk, nyelvünk fentartására irányuló működésünket a román nemzetiség elleni támadásnak föltüntetni nem akarják, akkor bizony a magyar társadalom sovin iránya ellen komoly panaszuk nem lehet. Támadásuk harmadik rohama már nélkülözi a veszélyes élt. Az mondják ugyanis, hogy nem egyeznek külön, hanem a többi nemzetiségekkel együtt és szolidaritásban. Hát, tisztelt urak, nem egyezségről van itten szó, mert a magyar állam a maga polgáraival egyezkedésekbe nem bocsátkozik, de igenis megadhatja és meg is kell, hogy adja a haza földén lakó összes fajoknak a kulturális fejlődés feltételeit, a nyelv és faj fentartására szolgáló biztosítékokat. A szolidaritás, amivel fenyegetnek, vagy az a szolidaritás, melynek mi magyarok is részesei vagyunk, vagy az, mely ellenünk irányul. Ez utóbbi hadüzenet az állam ellen — a forradalom proklamálása. Remélem, ily fenyegetések nem fogják a magyar államot feltartóztatni abban, hogy a nemzetiségek méltányos és jogos óhajtásait mielőbb megoldás elé vigye. Az izgatók befolyását és erejét semmi sem csökkenti inkább, mint az izgatásra alkalmas panaszok gyors és gyökeres orvoslása. Deák Ferencz, ki a magyar állam megalkotásának legvégső stádiumában e nemzetnek bölcs vezére volt, alig pár évvel halála előtt, 1872. január 23-ikán tartott képviselőházi beszédében a nemzetiségi kérdésről a következő kijelentést tette: Egyáltalában, ha mi a nemzetiségeket megnyerni akarjuk: ennek nem az az útja,hogy őket minden áron megmagyarosítsuk, hanem az, hogy velük a magyar viszonyokat megkedveltessük. (Általános helyeslés.) Mert kettő tisztán áll előttem: kiirtani akarni őket istentelen barbárság volna (Élénk helyeslés), még akkor is, ha nem volnának oly számosan, minélfogva őket megsemmisíteni lehetetlen. Ellenségeinkké tenni őket: nem fekszik érdekünkben. (Élénk helyeslés.) Hasonló helyzetben vannak ők is. Ha ők elszakadhatnának és egy nagy nemzetet képezhetnének, érteném a netalán erre irányzott törekvést, de az európai politikai viszonyok között ez lehetetlen. Mind a két félnek tehát arra kell törekednie, hogy együtt és egymás mellett mennél jobb egyetértésben megéljünk. (Élénk éljenzés.) E kijelentés vezet a nemzetiségi kérdés békés megoldásának útjára. Ezen útról nem terel le sem a nemzetiségi sajtó, sem a nemzetiségi izgatók viselkedése; de még nem tántorít még az sem, mi sokkal inkább fájna, ha törekvéseim a haza hű és igaz polgárainál visszatetszést szülnének. Horváth Gyula: * Mai számunk 16 oldal Lapnyilatkozatok. A nagyszebeni Tribuna két vezérczikkben foglalkozik Horváth Gyula bukaresti útjával. Szerinte Horváth Gyula rossz időben tette meg romániai útját; míg ő békét kíván, a román kérdés megoldását sürgeti, ugyanakkor a kormány bezáratja a Tribuna szerkesztőségi tagjait, elveszi a román nép papjait, tanítóit, egyháza autonómiáját, a magyar sajtó pedig hazaárulással vádolja a románokat, vádolja őket azzal, hogy Erdélyt Romániához akarják csatolni. De nemcsak a román kérdést kell megoldani, hanem valamennyi nemzetiség kérdését, akik együtt vannak, együtt küzdenek jogaikért. Románok, tótok, szerbek együtt harczolnak tántoríthatatlanul és ők lesznek a kelet czivilizátorai, ők fogják elhárítani az országot és Európát is fenyegető veszedelmet. Nem tudják, őszinték-e Horváth Gyula szavai, mert hiszen ő volt az, ki a bokszegi merényletet világgá kürtölte lapjában, de hangsúlyozzuk, hogy itt nem magyarok és románok konfliktusáról, hanem a magyarság és a nemzetiségek elkeseredett harczáról van szó. (Ami a bokszegi merényletre való hivatkozást illeti, csak annyit jegyzünk meg, hogy a román fajjal való megegyezés és kibékülés nem jelentheti azt, hogy a bűnös üzelmek eltitkoltassanak vagy pláne elnézésben részesittessenek. E kérdés egyébként legközelebb a sajtóbíróság előtt fog tisztázást nyerni.) A magyar állameszme okozza a harczot, mert csupán a magyarság érdekeit védi, a nemzetiségek aspiráczióit elnyomja — ha tehát békét akarunk, az állameszmét változtassuk meg itt az országban. Ne menjen Horváth külföldre, itt, a magyarországi románok, tótok, szerbek vezérférfiaival érintkezzék, ha orvoslást keres.