Magyar Hirlap, 1894. március (4. évfolyam, 60-90. szám)
1894-03-01 / 60. szám
Csütörtök, márczius I. Budapest, 1894. Szerkesztőség és kiadóhivatal: József-körut 47. szám. Megjelenik minden nap: hétfőn és ünnep után is. IV. évfolyam 60. szám. Főszerkesztő: HORVÁTH GYULA. Felelős szerkesztő: FENYŐ SÁNDOR. Egész évre 14, félévre 7, V. évre 3 írt 50 kr, egy hóra 1.20 Egyes szám ára: helyben 4 kr. vidéken 5 kr. mai számunk 16 oldal at és a neki vadult közvéleményt visszavezetnők megszelídítve e kormányképes ellenzék vezérének lábaihoz. Horváth Gyula: Kormányképes ellenzék. A hivatalos Magyarország és félhivatalos sajtója 25 év óta ered egy kormányképes ellenzék után. Végre valahára ez a nagy nemzeti óhajtás is teljesedésnek indul. Szapáry Gyula gróf a kilépettek kicsiny, de szívós és mozgékony seregével meg fogja a legidealisztikusabb kormánypárti követelésnek is megfelelő, kormányképes ellenzéket alkotni. Az ellenzék kormányképességét ahoz kötötték, hogy az törekvéseiben a közfelfogással és a közvéleménnyel ellentétbe helyezze magát. A nemzeti párt a kormány képességét abban az arányban veszítette el, aminő arányban tért hódított magának a nemzet közvéleményében és a polgárok közérzületében. Boldog isten, még egy évvel ezelőtt mennyire kormányképtelenek valánk, de lám, Szapáry gróf éppen akkor, amidőn a nemzeti párt kormányképességi chanceai óriási módon növekednének, egy nem várt és nem remélt pillanatban teljes fegyverzetben és minden fölszereléssel, amit a többség csak valaha kívánatosnak jelzett, elfoglalja a nemzeti párt elől a tért. Szapáry gróf elvi ellentétben áll az egyházpolitikai reformok lényegesebb részeivel. A liberális törekvésekben és követelésekben forradalmi tendencziákra és irányzatra gyanakszik. A vallási és felekezeti elfogultság fentartását úgy tekinti, mint az intézményekhez való dicséretes ragaszkodást; az előítéletekkel és türelmetlenséggel szemben gyengéd kíméletet tanúsít és követel, egyszóval az egyházpolitikai reformok kérdésében az osztrák álláspontra helyezkedik, minő vívmány, minő eredmény! Sem nem Róma, sem nem Esztergom, hanem a mi kedves, feledhetetlen császárvárosunk: Bécs érvényesül az ő «Noth-Civil-Ehéjével» az ő «Confessionslosig»-keitja nélkül. Ez az eszme csakugyan kormányképessé teszi őt még a «Vaterland» előtt is. Nem átmeneti, nem előkészítési stádiumnak tekinti az általa ajánlott és körülírt reformokat a nemes gróf, hanem az időkkel daczoló gránit sziklafalaknak, melyeken a szabadelvűs- ködes hánykódó hullámai megtörnek. A nemes gróf egyházpolitikája, amennyire a múltból azt megítélni képesek vagyunk — fájdalom, sem az ország, sem mi egészen feledékenyek lenni nem tudunk — meglehetős harmóniában van az ő egész politikájával. Közigazgatási reformtervei hónapokon át foglalkoztatták ez ország közvéleményét, ezekből tájékozást nyertünk úgy az autonóm jogokról való lucidus felfogásáról, mint a közszabadság biztosítékai iránt táplált élénk érzelmeiről. A kétszakaszos epitáfium halottja még mindig föltámadhat. Pénzügyi tervei és sikerei maguk beszélnek, kár volna egy szót is vesztegetni ott, hol a tények oly ékesszólóan megnyilatkoztak. Igaz, azokkal a csiri-biri nemzeti követelésekkel nem foglalkozott a jövő embere a múltban, de ha Wekerle is tudott az udvartartásnál meg a kaszárnyakérdésnél eredményeket elérni, mi gátolja meg a kormányképes ellenzék vezérét abban, hogy ő is ne tápláljon magában reményt hasonló sikerek elérésére és ne nyújtson reményt a bíróknak azoknak elnyerésére. Lám, lám a Henczi-szobor megkoszorúzása is csak egy véletlenen múlt, hogy nem lett nemzeti vívmány. Azok az ideák, azok a törekvések, melyek az új kormányképes ellenzék vezérét eltöltik, nem ismeretlenek a nemzet előtt, sőt előttünk sem, évtizedeken át állottunk azokkal szemben, Thun gróf, Bach báró, Schmerling lovag idejében. Ezek az ideák, ezek a törekvések két évtizede, hogy többé-kevésbbé a tajtántúli kormányok alkotásaiban nyertek megvalósulást, tudtuk, hogy nálunk is el fog következni az idő, midőn a maguk tisztaságában fognak ez eszmék hirdettetni és követőkre találni. A kormányképességnek ama mértéke előtt, mellyel az uj ellenzék vezére rendelkezik, megborzad az ember: ennyi kormányképesség nem ellenzéknek, hanem uralkodó kormánynak is sok volna. A helyzet ma már tisztázva van, ha a Wekerle kormánya bukik, utána csak Szapáry gróf következhetik — és vele együtt, amint még ellenzéki oldalon is hirdetik, a vallási béke, a protestantizmus jogainak tiszteletben tartása, a nemzetiségek pacifikálása, a magyar államnak nemzeti és demokratikus alapokon való kiépítése. Mi ezt el is hisszük és már ismerjük is. Hiszen alig több egy évnél, hogy mind e nemes szándékok megvalósításán munkálkodott ez a nemzet vezetésére dezignált államférfi. És hogy sikerre nem jutott: ebben Apponyi gróf a nemzeti, Irányi a függetlenségi, Ugrón a 48-as párttal, Atzél és Tibád pedig a poroszokkal akadályozták meg. Minő oktalanság, minő hiba vala a sors kerekeibe belenyúlni ? Ha a «Pesti Napló», a «Budapesti Hírlap», az «Egyetértés», a «Magyar Hirlap», a «Budapester Tagblatt», a «Budapest» stb. békében hagyják vala az ország közvéleményét és nem borzolják fel nap nap után a nemzet haragos sörényét, minő eredményekkel számolna be az, kit a pártintrika az ellenzéki vezérség keserű kenyerére kárhoztatott! Milyen nemes keresztényi cselekedet volna, ha közös egyetértéssel és erővel lecsendesítenők a fölkorbácsolt hullámo A prímás nyilatkozik. Tegnapelőtt a házban Wekerle Sándor miniszterelnök azt a nyilatkozatot tette, hogy magas és legmagasabb egyházi férfiak annak idejében kijelentették, hogy ha a kényszer a polgári házasság valamely nemének behozatalát indikálja, úgy ők valamennyi forma között a kötelező formának behozatalát tartják legkevésbbé sérelmesnek. A magas és legmagasabb egyházi férfiak alatt a közvélemény joggal a püspöki kart és azok élén a herczegprimást értette. A miniszter e nyilatkozatával és a természetes hiedelemmel szemben a herczegprimás ma nyilatkozik titkárja által. Ő eminencziája nyilatkozatában visszautasítja a vádat, hogy ő a polgári házasság javaslatát tanácsolta volna a kormánynak. És hogy ő ezt nem tehette, azt bizonyítja a király ő felségének a mult év szeptemberében benyújtott memorandumával, melynek passzusait újra lenyomatja és amelyből nyilván kitűnik, hogy a herczegprimás a legnagyobb mértékben perhorreskálta a javaslatot. Úgy véljük, hogy senki, legkevésbbé pedig a miniszter nem állíthatja és nem vetheti szemére Vaszary Kolosnak, hogy ő akkor, múlt év szeptemberében, akár régebben barátja lett volna a javaslatnak; azt pedig, hogy pláne tanácsolta volna, senkinek, még korközi állapotban levőnek sem lehet reáfognia. De nem is cselekszi ezt senki és ezért nem is értjük, hogy ő eminencziája minek felel egy kérdésre, amelyet neki nem tettek föl, mert védekezik egy vád ellen, amely ellene nem is emeltetett? Különösen mért cselekszi ezt akkor, amikor igenis exisztál egy állítás, amelyet vagy igazolhat, vagy tagadhat, de válasz nélkül semmiesetre nem hagyhat. És éppen ezt cselekszi, amikor könnyű volna egyszerűen igennel vagy nemmel felelnie. Igaz, amit róla és több püspöktársáról mondott a miniszter? Igen vagy nem? Oda nyilatkozott-e ö valamikor mint herczegprímás, hogy a formák között — ha már muszáj választania — legkevésbbé találja sérelmesnek a kötelező polgári házasság formáját ? Nem vagy igen? Mi úgy tudjuk, a közvélemény is ebben a hitben él és e hit eddig soha megdöntve nem lett, hogy Vaszary Kolos tényleg megtette ezt a nyilatkozatot, nem ugyan 1893-ban írásban, a király előtt, hanem 1892-ben, májusban, szóval, illetékes körben. Ez tény, amely megerősítésre nem szorul, de megerősíttetik az által is, hogy ő eminencziája, amikor ez szóvá tétetik, sem meg nem erősíti, sem meg nem tagadja, hanem ezúttal irreveláns dolgokról beszél. Hogy a főtisztelendő titkár úr útján tett nyilatkozattal mennyire nem tisztázódik a kérdés, bizo