Magyar Hirlap, 1895. szeptember (5. évfolyam, 238-267. szám)
1895-09-01 / 238. szám
V. évfolyam 238. szám. Vasárnap, szeptember I. Budapest, 1895. Szerkesztőség és klidéhivatal: József-körut 47. szám. Megjelenik minden nap: hétfőn és ünnep után is felelős ixertaixca: FENYŐ SÁNDOR. Kőixerxeixie: HORVÁTH GYULA helyben 4 kr. vidéken 5 kr. A herczegasszony. — A régi Pest krónikájából. — írta: Tóth Béla. A nagysága az ablakokat törülgette, a szolgáló pedig a padlót súrolta, — mivel hogy pünkösd szombatja volt. — Bizony, kérem csufszáju egy perszóna ez az uj házmesterné, panaszkodott’ a nagy, erős, barna, harminczötéves leány, miközben bemártotta a csutakot. — Ne tartson tőle, Nelli! — biztatta az asszony. Akármi gorombaságot ereszt ki a száján, csak mondja neki vissza bátran. — Csakhogy nem merem ám, kérom. Az egész ház tudja, hogy a házmester a policzájnál van. Hivatalszolgának mondja magát, de a gyerek is ujjal mutat rá, hogy spiczli. Ha ez az ember íölád engem, mindjárt a börtönbe visznek. — Nem addig van az, Nelli! Maga tíz év óta szolgál nálunk; tudjuk magáról, hogy becsületes leány. Ha a házmesterné ura policzál, az én férjem meg törvényszéki tanácsos. Szeretném én azt látni, hogy magát börtönbe vigyék, amiért a házmesternőnek visszamondja a gorombaságot. — Hát, kérem, magam is gondoltam én már ilyesmit és ma reggel, mikor a frau Annának megint nagyon járt a szája, lekiabáltam neki a második emeletről: szélbeduel A társadalmi erő. Már régi szokás kiszidni, meg moralizálni a magyar társadalmat, ama fogyatkozásokért, hibákért, ferdeségekért és vakmerő szédelgésekért, melyeket nem a társadalom, hanem annak kinövései visznek véghez. A mostani magyar társadalom végtelenül keveset különbözik attól a régitől, a kedvestől, amelynek szép, nemes tulajdonságai fölsorolásában nem tudtunk kifáradni. Becsülettudó, szerény polgárok, kik nem hamis érdemekre, nem hatalmas protekczióra hivatkoznak, hanem kitartó buzgalommal dolgoznak. Munkájuk után nem is kérnek, nem is várnak külön jutalmat, de hiszik és tudják, hogy a munka nemesít és jutalmaz. Polgárok, kiknek legnagyobb ambícziója az, hogy társaik érdemeinek elismerésében ők legyenek az elsők. Polgárok, kik soha nem foglalkoznak a mások érdemeinek kisebbítésével, hanem amint az ő gondolkozásuknak és cselekvésüknek a rugója mindig nemes és becsületes volt, ezt keresik a mások cselekvéseiben is. Megcsap a letűnt századok emlékezete, amidőn régi krónikák tanúsága szerint becsületben, tisztességben, emberbecsülésben jeleskedő polgárok népesítették városainkat, amidőn abban fáradozott az egész közönség, hogy sem az egyeseknek, sem a köznek tisztességén folt ne essék. Pernahajder nebulóknak istentelenkedéseiből más becsületes polgároknak kisebbsége be ne következzék. Ma is ott látunk számtalan polgárt soraink között, kik tudományos készültséggel, nagy vagyonnal, hatalmas összeköttetéssel dicsekedhetnek bár, mégis szerény igénnyel inkább a mások érdemeinek kitüntetésében és elismerésében fáradoznak, mintsem a maguk személyének és érdekeinek előtolásában Újra megnépesülnek a régi Magyarországnak kúriái, nemes udvarai, a düledező falak, a megrogyott tetők megujhodnak és hajlékot, szállást adnak a régi gazdáknak és a régi nemesi virtusnak. A paplakok és lelkészi házak istenfélő, istendicsőitő szállói fölkelnek sírjaikból, meghallatszik a szószéken hatalmas szavuk, amivel az isten igéjét és a keresztény erkölcsök diadalát hirdetik a hallgatóknak. De fölhangzik vigasztaló, bátorító szavuk is, amivel közel férkőznek híveik lelkéhez. Újra halljuk nyájas és kedélyes beszélgetéseiket, ami meleg rokonszenvet, bizalmat kelt irántuk a hívők szívében. A régi középosztály, a nemesség, a papság, a honoráeziorok, akik együtt képezték alapját annak a mesebeli Magyarországnak, amelyik a költők regényeiben és dalaiban él csak — pedig, pedig itt van közöttünk, mellettünk, fölöttünk, alattunk csaknem változatlanul, úgy, a miként azt a könyvekből olvassuk. Igaz, meg van rongyolva-------összetépte az idő, a czivilizáczió, megrontotta a vasút, telegraf, villany és más istennyila, ami beszabadult ide hozzánk, de azért mégis csak megvolnánk, ha ki nem szorintott volna a vakmerő elbizakodott szédelgők csapata, kik a mi gyávaságunk és ügyefogyottságunk folytán kezdenek — Jól tette! — De csak lassan kiáltottam ám. Nem tudom, meghallotta-e. Most csöngettek az ajtón. A Nelli igen csatakos volt, hát a tanácsosáé maga ment nyitni. Három feketekabátos, ismeretlen ur lépett be és nagy komolyan jó napokat kívánt. Az egyiknek hosszú kék papirosok voltak a hóna alatt. A másik kék nyakravalót és kék pápaszemet viselt. A harmadikon nem látszott semmi kék, és ez a harmadik, nem is igen hederitve ő nagyságára, beszólt a súrolás alatt levő szoba kitárt ajtaján: — Bauer Kornélia? A Nelli képe olyan fehér lett, mint a kőpor és kiesett a kezéből a csutak. Mikor őt Kornéliának nevezik, mindig valami nagy baj van. Kornéliának hívták őt a hivatalos urak akkor is, mikor az anyja meghalt. Ezek az emberek a ponczájtól vannak, és viszik őt a börtönbe, mert azt mondta a házmesternőnek: szelbeduel Nagyon megilletődött a nagysága is. A krinolinja egyszerre harangozni kezdett a lelki emócziótól. Mindazáltal ő tért magához elsőben, amint törvényszéki tanácsos feleségéhez illik is és válaszolt: — Igen is, kérem, ez Bauer Kornélia. Tíz év óta mindenes nálam, becsületes leány, úrrá lenni a magyar társadalomban és közéletben. Ha a telegrafos világ úgy kívánja, hogy az emberek, a talentumok gyorsabban érvényesüljenek. Egy Széchenyi világtapasztalatokkal megterhelve, zseniális lelkének teljes kifejlett erejével bir csak a maga munkásságának tért küzdeni. Kossuth emberfölötti küzdelemmel félisteni tulajdonságai birtokában alig, alig, hogy meg bir állani a közélet viharaiban. Deák Ferencz egy fél század alatt jut el odáig, hogy a nemzet az azt megillető figyelemben részesítse szavait. Évek munkája. Elért sikerek sorozata jogosítja csak föl az elmúlt nemzedék kiváló férfiait arra, hogy a magyar közéletben és társadalomban szerepet vigyenek. Ama korszakban még a saját érdek és képesség elismerésére az ut nem a más érdemeinek leszólásán és a képességnek letagadásán át vezetett. Nevezetességre az által senki nem jutott, hogy a hazának kiváló fiait leszólta, legyalázta. Akkor az emberek még a maguk emberségükből és nem a mások tisztességének megvágásából éltek. Akkor még a nagy embereknek adóztak elismeréssel, nem pedig azok lerágalmazóinak és azok magánházi merénylőinek csaptak reklámot. Vakmerő fellépés, Cleon szája, Herostrales hitszomja utat nyit a közéletben, a társadalom sorompóit széttöri és beszabadítja a fiatal névtelen óriásokat. A megfélemlített, elámult és elszédült közönség félve vonul el az urból — később a kíváncsiság, a fölizgatott idegek aki ellen sohasem volt semmi panasz. A férjem, aki császári királyi . . . — Bocsánatot kérek, szólt közbe az az ur, a kin nem volt semmi kék, nekünk magával a kisasszonynyal kell megállapítanunk személyazonosságát. ... A kisasszonnyal? Ennek hallatára a tanácsosnénak elállott szeme-szája és a krinolinja megmerevedett Nelli pedig sírva akadt. Rettentő dolog lehet itt készülőben! Kisasszonynak őt nem nevezte még soha senki. Még a fűszeráruslegények sem, pedig azok a szomszéd öreg bárónő szakácsnőjét is kisasszonynak szólítják. — ... Tehát Bauer Kornélia kisasszonyhoz van szerencsénk ? folytatta a nem-kék úr ( . . . Szerencsénk? álmélkodott magában a nagysága.) . Nelli a szemét törülgetve, állt a nedves padlón: — Igenis, az a nevem. — És vannak igazoló iratai? Ezt a kérdést már nem értette a szegény leányzó. A nagysága felelt helyette, meglehetősen remegő hangon: — Vannak ... A cselédkönyve í ! Csupa kitűnő és szorgalmas . . meg a keresztlevele . . . Született, azt hiszem, 1825-ben — Úgy van! 1825. május 10-én, Bécsben a Brandstätte 8-ik számú hazában . . . egészj* Mai számunk 24 oldal.