Magyar Hirlap, 1895. december (5. évfolyam, 329-358. szám)

1895-12-03 / 331. szám

Budapest 1893. Szerkesztőség, nyomda és kiadóhivatal: Honvéd utcza A kereskedelmi akadémiával szemben. V. évfolyam, 331. szám pixertetxtő; HORVÁTH GYULA felelős szerleme: FENYŐ SÁNDOR. Kedd, deczember 3 Égisz­emn 14, télévi 7, V. ein 3 t­ 50 ír, egy acra Heves szám­ára, helyben 4 kr. vidéken 5 kr Agliárdi és társai. A Berlinben megjelenő »Nation« czimü lap nagyérdekü czikket hoz, amely az Agliárdi nunczius által szervezett ultra­­montán-szövetkezetnek az osztrák-magyar monarkiában folytatott üzelmeit rossz vilá­gításba helyezi. A czikkben foglaltak kíméletlenül rántják le a leplet Kálnoky grófnak a múltban folytatott politikájáról, Agliárdi ő exczellencziájának nyilvános és titkos sze­repléseiről, megnevezik az ultramontán agi­­táczió jelenlegi matadorait, Ausztriában Sylva Tarouca grófban, a hadseregnél Belo­­poloczky tábori püspökben. És kibontakozik a szövevényből a Vatikán követének po­litikai terve és végczélja: az, hogy az osz­trák-magyar monarkia két államának belső konzisztencziáját fölbontván, a hármas­szövetséget is fölbontsa és Európa békéjét az orosz-franczia szövetség nagylelkűsé­gének kiszolgáltassa. Lám, idáig jutott a monarkia — a pápai nunczius az uralkodó és az államok kormányainak szemei előtt szervezi az államok polgáraiból ama tábort, amely­nek feladata és végczélja az államok ön­állóságának, alkotmányának lerombolása, a kiegyezési alap megsemmisítése és a monarkia megtörése. A vezért kapták csak Rómából, a tábort itt nálunk to­borozzák. Az osztálygyűlölet, az elégedetlenség, a fölforgatás, a fajgyűlölet, a vallási tü­relmetlenség, minden, de minden, ami az állami és társadalmi rend felbontására alkalmas eszköz lehet, föltalálható e tá­bor arzenáljában. Újonczoz és szervez, oktat és képez szakadatlanul, hóditja katonáit a rakonczátlankodó tömegekből, csak úgy, mint a trón közvetlen szom­szédságából. Támad uralkodót és államot egyaránt, szolgálatában tartja a fanatiz­must, csak úgy, mint ahogy abba fogadja magát az anarkiát. Fájdalom, az alább következő czikk­­nek abban nincsen igaza, hogy Magyar­­ország lebírta a nunczius ur hatalmát és túl volna a veszélyen. Voltaképpen csak most jutottunk bele, a horvát ese­mények bizonyítják, hogy itt már szilárd talajon folyik a szervezkedés, a néppárt futó­tűzként terjedő áramlata megrontja még ama területeket is, hová eddig sem a nemzetiségi, sem a szoc­ialista törek­vések nem bírtak beférkőzni. Badeni gróf Ausztriában, egy komoly, öntudatos államférfi határozottságával fog­lalt az üzelmek ellen állást — az ural­kodó bizalma, a fölvilágosodott pártok józan érzéke pedig támaszt ad neki állás­foglalásában.Bánffy báró határozottsága ná­lunk is megtermette az első komoly sikert: Kálnoky grófnak, aki e politika öntudatos vagy öntudatlan védnöke volt, távoznia kellett, az utána következett Golub­ovszki gróf első pillanattól ingadozás nélkül föl­vette a harczot és alig remélt energiával és szívóssággal folytatja e veszedelmes és végzetes irány ellen, de mindezek daczára egyre növekszik a tábor is, a vakmerősége is. Nálunk a vakmerőséghez, valamint a tábor szaporodásához is az okot és módot az az apathia, szolgáltatja, mely a küzdelmek alatt kifáradt szabadelvűeket elfogta. A szabadelvű párt nyugszik dia­dalszekerén, elbizakodottan utasítja vissza a párton kívül álló szabadelvű elemek szövetségét, nem kíván osztozkodni a hatalomban kijutott zsákmányon — ez elbizakodással szaporítja az ellenség szá­mát és növeli ennek vak­merőségét. A függetlenségi párt szabad­elvű töredéke világosságot kiván — a szabadelvü párt hatalmi tényezőinek még erre sincsen szükségük. * A »Nation« nevezetes czikkét itt közöljük: A fekete revoluczió vezére Ausztriában, Bécsben kitört a harcz a miniszterelnök és a különböző árnyalatok egyesült antiszemitái közt. Ba­deni gróf megvetette­ az antiszemiták szerelmes ostro­mát és megm­utatta, hogy érzéketlen úgy a dance violence, mint az antiszemitákkal szövetkezett kleri­kálisok és méltóságos fegyvertársaik fenyegetése iránt. Mióta a kormánybiztos Lueger második vá­lasztása után azonnal nyílt ülésen kimondotta a községtanács feloszlatását, az antiszemitáknak ez a jelszava: Lueger, vagy Badeni! Lueger maga a har­­czolók első sorában v­an, ő háborút esküdött Badeni grófnak, aki a jövőre való minden reményét meg­semmisítette, nem akar nyugodni, míg Badeni grófot meg nem buktatta. Mögötte fanatizált tömeg áll, amely azt hitte, hogy Bécs aqhlokratikus érája már felvirradt és amely elébe most „megállj­ 1« kiáltott Badeni gróf. Az utczán demonstráltak, a reichsráz­­ban botrányt csináltak, de elég okosan mégis óva­kodtak az erőszakos kihágásoktól. És mérvadó ebben nem az a gondolat volt, hogy a mozgalomnak szi­gorúan törvényes alapon kell maradnia, hanem a Badeni gróftól való félelem. E férfiú föllépése óta az antiszemitáknak inába szállt a bátorság és isme­rik annyira, hogy tudják, hogy vele nem szabad megkisérleniök azokat a kis tréfákat, amelyeket Win­­disgraetz herczeg egykedvűen, Bacquehem márki pedig jóakaró mosolylyal fogadott el. Annak szemében, a ki az ausztriai antiszemita mozgalmat futólagosan nézi, Lueger dr. tényleg az látszik lenni, a kinek mondja magát: a keresztény nép vezére. A komandhroz s a tömeg lelkesen enge­delmeskedik. Nagy agitatori talentum, s megvan az ügyessége, hogy szervezze az agitácziót. A ki jobban széjjelnéz s a finom szálak elágazásait gondosabban követi, a kinek van némi tudomása a kulisszák mögötti eseményekről, az arra a tudatra jön, hogy Lueger dr. csak egy figura a sakktáblán, fontos figura ugyan, de elvégre mégis csak figura, amely nem vezet, hanem amelyet láthatatlan kéz tologat. Ama nyolcz nap alatt, a­melyek Lueger megválasz­tása s a megerősítést megtagadó legmagasabb elha­tározás nyilván­osságra jutása közt eltelt, sokféle, máskor láthatatlan hatalom lépett óvatosan akczióba. It-ott látható lett egy kar, sőt néha egy bájos kar, néha látni lehetett egy alak körvonalait is, a­mely máskülönben jól el szokott rejtőzni a háttérbe. De eleget lehetett látni arra, hogy meg lehessen ismerni az összefüggést, amely a bécsi Radau antisze­mitizmus és a vatikáni propaganda közt fenn­áll, s fel lehetett ismerni ama lemez ízeit is, a­melyek az összefüggést képezték. A bécsi és osztrák antiszemiták láthatatlan feje valóban senki más, mint a pápai nunczius, az mindenfelé ismert monsignora Agliardi. Az udvar pápai nuncziaturájában folynak össze a mozga­lomnak valamennyi sokfelé ágazó és komplikált szálai, ott készitik a háború- és csataterveket, ott adják ki a rendeleteket,osztják ki a szerepeket s ott mérlegelik annak a módját is, hogyan szerezzék meg a com­­pagne részére az anyagi eszközöket. Első­sorban a a nunczius befolyásának kell tulajdonítani, ha az olyan zárdák és kolostorok apátjai, akik jótékony czélra ritkán, nyilvános rendeltetésre pedig még ritkáb­ban hoztak áldozatot — formális adót róttak egymásra kölcsönösen, hogy a bécsi községtannács választási hadjáratához tekintélyes pénzösszeggel járulhas­­sanak és hogy előmozdítsák Luegernek a főváros pol­gármesterévé való megválasztásához. Nem az első eset ez, hogy monsignore Agliardi agitatoriusan beavat­kozott a monarkia belső ügyeibe. Ismeretes dolog milyen kiváló része volt a magyarországi egyházpolitikai küzdelmekben. Ebben a nagy harczban is, a­mely a liberális ideák ilyen döntő nagy diadalával végződött, a nuncziatura volt középpontja az agitáczióknak és az intriták­­nak. Itt főzték ki azt a tervet, hogy megalapítsák a katolikus néppártot, itt született az az eszme, hogy a románokat és horvátokat mozgósítsák a magyar állam ellen és hogy ezeket a nemzetiségeket össze­köttetésbe hozzák a bécsi antiszemitákkal. Innen tanították be a magyar arisztokrácziát és első­sorban az arisztokrata asszonyokat és a nuncziatura helyiségeiben készítették elő a főrendiházi szavaza­tokat, a­melyekkel a Wekerle-kabinetet meg akar­ták buktatni. Egyetlen egyszer hagyta el Monsignore Agliardit óvatossága és ravaszsága; agitáló útján, a­melyet Magyarországon tett, nagyon is messzire me­részkedett és itt rajtakapták. Épen olyan ravasz ellenségre akadt, aki rögtön azon a résen támadt, a melyet maga a nunczius nyitva felejtett. A Bánffy- Agliardi párbajban elsőbben Kálnoky gróf esett el. Azóta Bánffy bárónak felül erős pozicziója van. Agliárdi azonban, mintha vasból volna az arcza, Bécsben maradt, bár hivatalos alak rideg sza­vakban értésére adta, hogy jobban tenné­­ha leverve saruiról a bécsi port, másfelé irányítaná lépteit. S bár ez intésre erős nyomatékképpen kö­vetkezett az a tény, hogy a vatikáni osztrák nagy­követ, Revertera gróf hónapok óta, távozott Rómá­ból s előbb nem fog oda visszatérni, mig Agliárdi visszahívását a Ballplatzon alá nem írják . Mon­signore Agliárdi mégis Bécsben tartózkodik és Ma­­gyarországtól visszaverve kétszeres szenvedél­­­lyel adta magát az osztrák ügyekre. Ő volt az, aki Schönborn gróf bíboros érsek misszióját, mely a bécsi degamoz, antiszemitizmus ellen irányult, meg­hiúsította­ volt a spiritus rektor, úgy a legutóbbi bécsi választási harczban, mint a Lueger meg­erősítése érdekében való akczióban. Természetes, hogy monsignore Agliardi ama baleset óta, amely Magyarországon érte, még óvatosabb lett. Ő egészen láthatatlan, S maga nem cselekszik. Erre a czélra két adjutánsa, vagy ágense van, egy egyházi s egy világi. A nunczius egyházi adjutánsa Belopotoczky dr., az apostoli katonai vikárius, a katholikus katonai papság feje. A tábori püspök közigazgatási tekintetben a biro­dalmi miniszternek van alárendelve, s a közös Mai számunk 18 oldal«

Next