Magyar Hirlap, 1896. szeptember (6. évfolyam, 241-270. szám)
1896-09-01 / 241. szám
IS Budapest, 1896 Szerkesztőség, nyomda és kiadóhivatal: Honvéd-utczai A kereskedelmi akadémiával szemben, VI. évfolyam, 241. szám Főszerkesztő: , HORVÁTH GYULA! Felelős szerkesztő: FENYŐ SÁNDOR Kedd, szeptember 1 Egész évre 14, félévre 7, V* évre 3 frt 50 kr. egy hóra 1.20 Egyes szám óra: helyben 4 kr. vidéken 5 kr. _r_i...jÍMij—.. . . ___1 Levéltöredékek. — A Magyar Hírlap eredeti tározója. — Irta: Horváth Janka. 1878. Október 8. Az újabb orvosi tudomány összes vívmányai, Pasteur, Semmelweis, Lester minden tudománya nem használt annyit az emberiségnek, mint amennyi szenvedést, kétségbeesést okozott egyedül a kóröröklés tanának, elmélete. Hány embert kergetett az már a halálba, vagy a tébolydába! Ha szüleink valamelyike irtózatos betegségben nagy szenvedések között halt meg, rettenetes végzet, azzal a tudattal élni, hogy éppen úgy fogom végezni napjaimat, s ha utódaim vannak, örökbe hagyom szenvedéseimet, egész nyomorúságomat, amíg véremnek egy sarja él. Hát ha még őrülten végzé életét, akitől származunk! Mindig félni mikor tör ki rajtunk az örökölt baj, kínosan bírálgatni saját magunknak minden tettét, szavát, sőt gondolatainkat, vájjon elég higgadtak, nincs-e bennök semmi nyoma a túlfeszített idegességnek, az őrültségnek. Ez az én kínszenvedésem kora ifjúságomtól kezdve. Első éves jogász voltam a bécsi Teréziánumban, mikor először láttam anyámat egy magántébolydában; négyéves lehettem, amikor Lobanov halála. Az orosz czár udvari vonata egy holttesttel robogott be a kievi állomásra. Csodálatos alkotmány ez az udvari vonat; a kerekei tetszés szerint beljebb vagy kijjebb tolhatók, az orosz vasutak széles vágánya, vagy a külföldi keskenyebb termetű sínpár, mindegy neki. Azért készült ilyennek, mert a czárok csak ezen az egy vonaton szeretnek utazni; a többi nem ilyen bátorságos. Ennek a lépcsőzete felhúzható, vagy lebocsátható, mint a régi várak felvonó hídja; nem lehet csak úgy egykönnyen megközelíteni. Ki tudja, belül tán ki is van pánczélozva. És íme, e csuda szerkezet, mely nem annyira vonat, mint inkább a hét lakatú vár, Kievben egy halottat teszj ki az állomásra, noha Bécsből nem indult halottal. Ki ez a halott? Tegnap még hatalmas ur, a czár és a czárné után az első személy e vonaton: Lobanov herczeg, Oroszország külügyminisztere. Tegnap még azok egyike, akik milliók sorsát intézik, a világbéke egyik támasza, most már csak egy csöndes ember, aki nem törődik többé se a milliók dolgával, se a tulajdon fekvő helyével, aki megtalálta immár azt a békét, mely minden földi dolognak végső eredménye. Kell-e egyéb a nép-fantáziának, mely lázas érdeklődéssel s mondhatnék: a férczregény-olvasók folytonos bal-sejtelmével kiséri utazásában a czári párt, hogy tüstént kész legyen a maga regényes kombináczióival s elvégezze, hogy Lobanov herczeg a nihilisták áldozata lett? Heute roth, morgen todt — ez máskor is, mindig, oly érthetetlennek tetszik s most szinte sóvárogja a regényt százezer meg százezer naiv, de annál elevenebb fantázia. Nos pedig — nincs regény. A halálhír kissé szűkszavú ugyan, de annyi már is kétségtelen, hogy Lobanov herczeget a benne lappangó súlyos kór ölte meg. Felül volt a hetven esztendőn, régibb idő óta szenvedett egy olyan betegségben, amely nem ismer pardont — a visszere meszesedett el — s úgy látszik, nagyon megviselte a terhes utazás, a folytonos munka, a recepcziók, a keveset alvás s a korán felkelés. Már Bécsben is rosszul volt, egyik látogatása alkalmával szinte összeesett, s épp azért utazott el Bécsből, ahol az első plánumok szerint mintegy két hetet töltött volna, mert Kieven át haza akart utazni. De nem juthatott el Pétervárra, hogy otthon haljon meg; a pallida mars, mely «bekopogtat a paloták és a kunyhók ablakán megtalálta a csudálatos szerkezetű vonat »sleeping car«-jában is. Nem a nihilisták keze érte utal — a nihilisták nem is igen adnak életjelt, s bizonyára várakozó álláspontra helyezkedtek — de azért kötelességének lett áldozatává, mert hetven éves emberre a nehéz szolgálat már életveszedelem, s Lobanov herczeg nehéz szolgálat közepette halt meg, alighanem ama fáradságok és megerőltetések következtében, melyekkel bécsi útja járt. Halálának híre mindenesetre mély benyomást fog mindenkire, gyakorolni, aki csak valamennyire ismerős a jelenleg nagyon is kuszált külviszonyokkal. Régi dolog, hogy az európai béke sorsa az orosz külügyi politika vezetőjének a kezében van, s tudva levő, hogy bár az orosz külügyi portoda vitték, addig emlékezetemben csak homályosan élt egy fekete hajú, fehér ruhás asszony képe, ki esténkint imádkozott velem, de ezt a tébolydás találkozást sohasem fogom elfelejteni. Az alig negyvenéves, hófehér hajú, ránczos vénképű asszony bamba mosolygással ringatott karjain egy bepólyázott rongybabát, észre se látszott venni, midőn apámmal hozzáléptünk, azt se ösmerte meg, pedig pár hét előtt látta. Atyám megfogta kezét, nyájas hízelgéssel nevén szólítatta, ő csak nézte üveges, üres tekintetével, de midőn azt mondta neki, hogy én a fia vagyok, hihetetlenül rázta fejét s erősen keblére szorítva a rongybabát, vad szenvedélyességgel kiállított: Ez az én gyermekem, az én egyetlenem! Aztán elképzelhetetlen üvöltéssel felugrott s elkezdett a babával gyorsan kerengeni. Nekem minden vérem a szívemhez tódult, fejem szédült és úgy éreztem, hogy nekem is keseregni kellene anyám után, ha megbírnék mozdulni helyemből. Az orvos kivezetett apámmal együtt, mondta: most nem szabad senkinek bent maradni az ápolókon kívül, mert őrjöngési rohamai lesznek a betegnek, pedig hónapok óta csöndes volt; egyáltalán csak akkor őrjöng ha valami felzavarja megszokott nyugalmából. Szótlanul, szomorúan mentünk atyámmal a Teréziánumig; ő csak az elválásnál tilta legfőbb vezetője maga a czár, Lobanov herczegnek úgy az újabb orosz külpolitika inaugurálásában, mint a most oly aktuális diplomácziai műveletek kezdeményezésében jelentékeny része volt. Kétségtelen, hogy ez az újabb orosz külügyi politika egész Európában rokonszenvel találkozott, s az érdessé vált visszonyokat máris megnyugtató irányba terelte, úgy a krétai, mint az örmény-kérdésben, az orosz politika együtt haladt a nagyhatalmakkal. Nemcsak hogy nem kereste az ellentéteket, ellenkezőleg, ami ellentét fölmerült, Törökországra való nagy befolyásával, igyekezett ezeket az ellentéteket elhárítani. S az a siker, hogy a nyílt forradalom a török birodalomnak több részében nem törhetett ki, az orosz külügyi politika vezetőjének köszönhető. Az is tagadhatatlan, hogy a hármas szövetségnek Oroszországhoz s a franczia köztársasághoz való viszonya, Lobanov érája óta lényegesen javult. Bár úgy látszott, s egyre több és több jelből, hogy a keleti viszonyoknak végképpen el kell mérgesedniük, Oroszországnak a keleti ügyekben követett magatartása megnyugtató hatással volt egész Európára. Azért Lobanov herczeg halála nemcsak Oroszországra nézve veszteség; egész Európa veszített vele, hogy ez a tapasztalt, nyugodt ítéletű államférfi épp akkor dől ki, mikor a legnagyobb szükség volna rá. S igen fog hiányozni egész Európának, mert úgy állásánál, mint egyéni kiválóságainál fogva ő lett volna hivatva rá, hogy az európai hatalmak közt az egyetértést, vagy legalább a kölcsönös megértés útját előkészítse. Bizonyára, a külpolitika irányát még alkotmányos államondta: nagyon fájdalmas szegény anyádat látni, azért nem vittelek eddig soha hozzá, bár most se hallgattam volna kérésedre, félek, nagyon felizgatott a vigasztalan látvány. Megnyugtattam, de szívemben legelőbb éreztem azt a kétségbeejtő aggodalmat, mely azóta annyiszor kínoz; egész éjjel nem aludtam, egyetlen gondolatom volt: vajjon mikor fogok én is meglébolyodni, mint anyám ? ha lehunytam szemeimet, anyámat, magamat, az egész világot láttam kerengeni. Reggel jól esett a megszokott nagy rendet látni magam körül, nyugodtabb lettem. A tanévnek vége volt, este bucsuvacsorára gyűltünk össze az intézet jogásznövendékei. Elején egész kedélyesen éreztem magamat tanulótársaim társaságában, de amint a jó kedv és bor hatása alatt, zajosan kezdtek mulatni a fiuk, egyik-másikon az őrültség jeleit véltem látni s midőn egyik, különös kedély hangulatomat látva, azt modta nekem: de bolond rossz kedvedben vagy ma, éreztem, hogy elhalványodom s nem tudtam többé szabadulni a gondolattól, hátha már látszanak rajtam az őrültség tünetei. Azt mondtam, nagy fejfájást kaptam a bortól és hazamentem lefeküdni, s ha lehetséges, még rosszabb éjszakám volt, mint az előbbem. Másnap felkerestem egy nagyon híres elmegyógyászt, elpanaszottam neki anyám állapotát, félelmemet az őrültségtől, képzelődései üsi számunk £ 6 oldal.