Magyar Hirlap, 1897. január (7. évfolyam, 17-31. szám)
1897-01-17 / 17. szám
Budapest, 1897. Szerkesztőség, nyomda és kiadóhivatal: Honvéd-utcza A kereskedelmi akadémiával szemben. . évfolyam, 17. szám. 4. Főszerkesztő : HORVÁTH GYULA. Vasárnap, január 17. Felelős szerkesztő: I Egész évre 14, félévre 7, V. évre 3 írt 50 kr. egy hóra 1.20 FENYŐ SÁNDOR. Egyes számára: helyben 4 kr. vidéken 5 kr. A hajléktalan meggyőződés. Csodálkozunk azon a nagy hatáson, melyet ma a Győry Elek beszéde tett a tisztelt Házra. Győry Elek nem uj ember, még csak nem is kiskorú; nem is analfabét ember; tudja, mit mondjon s hogyan mondja, sőt, szinte félünk kimondani, elvei is vannak, elvei, akárcsak a Kölcsey korabeli embereknek, akik még a nagy özönvíz előtt éltek. Aztán se nem személyeskedik, se nem hízeleg; támad, de nem rágalmaz, s a beszéde tartalomra, formára s előadásra egyaránt előkelő és úri. Most, a szent passzivitás napjaiban ilyen beszédeket már csak életrajzokban olvashatni. A szolgabiró, titkár, lelkész és igazgató uraktól igazán szép, hogy meghallgatták. Sőt még helyeseltek is közbe, — s ez még szebb. Különösen gyönyörű volt ez a helyeslés annál a passzusnál, mikor ez a megfontolt s érdemes politikus a pártpolitikus föladatait fejtegette. Az ő hite szerint első az ország, s aztán jön csak a párt, s a közérdeknek habozás nélkül alája kell vetni a pártérdeket. Elfogadni a jót, bárki kínálja is, támadni a rosszat, akárhonnan ered is: az ő hite szerint ez a politikus kötelessége. Bizony, ez az, bólongattak rá a jelenlevő politikusok. Mi most már nem tehetünk mást, mint várjuk a további hatást. Mert a mai nagy hatás kétségtelenül azt mutatja, hogy Győry Elek a lelkéből beszélt a mi politikusainknak, s ha eddig nem ezek szerint a maximák szerint cselekedtek, annak nem lehet más oka, mint tisztán és pusztán az a véletlenség, hogy még eddig senki sem hozta napvilágra ezt a lelkük mélyén rejtező hajlandóságot. Győry Elek megtette, s a tisztelt ház helyeslése nem jelenthet mást, mint hogy tudatára jutottak a maguk igazi rendeltetésének. Készen lehetünk hát rá, hogy ezentúl minden másképp lesz. Mert annyi bizonyos, hogy mindennek, de éppenséggel mindennek meg kell változnia, ha a Győry Elek megczáfolhatatlan igazságait a mi közéletünk is ilyenekül akczeptálja. Mivelhogy eddig alaposan az ellenkezője történt mindannak, aminek történnie kellett volna. A sajtón kezdve, a vármegyén át s a törvényhozáson keresztül föl a kormányig nincs a közéletnek ága, tere, közege és megnyilatkozása, melyben ne kizáróan a pártszempont uralkodnék. Aki az utóbb lefolyt évtized történetébe bele akar hatolni, e kulcs nélkül hiába kopogtat a kapuin, e kulccsal azonban minden rejtekhelye megnyílik előtte. Enélkül érthetetlen lesz előtte minden; választásoktól reformakciókig, pártszakadásoktól kormányváltozásokig, f rondőrködéstől mamelukságig hétszeres, pecséttel mered eléje minden. De ha letesz a régi magyar jelszóról: a haza minden előtt s fölkapja az uj magyar jelszót: a párt minden előtt — Szezám, nyílj meg — a pecsétek lehullanak, a zárak fölpattannak s olyan világosság özönlik feléje, hogy a szeme megfájdul bele. Nem, mintha a hazáért semmi sem történt volna. Ó, a hazáért nemcsak isznak és szónokolnak, hanem cselekszenek. Csak éppen hogy a hazának be kell látnia, hogy ma már a hazafiság is a döntés alapján állj a Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, s ha a hazának méltóztatik valamit akarni, méltóztassék meg is fizetnie, a pártérdeknek való koncessziókkal. S ami az államot illeti: az állam csak jogi személy, míg itt valóságos élő személyek vannak, akik szeretik a hatalmat s gyűlölik az ellenfeleiket. Ha az állam kíván valamit, a legkisebb, amivel tartozik, az, hogy osztozzék ezekben a szimpátiákban s antipátiákban. S férfias szó — ki meri azt mondani, hogy férfias szavak itt el nem hangzanak. Legfelebb, hogy a meggyőződést mérsékeli a megfontolás, s a férfias kritika mindig olyankor hangzik el, mikor arról a dologról a döntés még a messzeségben kékes. Persze, néha ezek a dolgok átkozottul gyorsan válnak aktuálissá, de ilyenkor mit tesz a nemes ember? Megadja a legnagyobb áldozatot s megváltoztatja a meggyőződését. Persze, ebből néha támadnak némely kisebb kaliberű kellemetlenségek. Az embert könnyen vádolják érte elvtagadással. Szerencsére ennek is van remédiuma. Aki téged elvtagadással vádol, vádold vissza elvcsempészéssel. Ez mindig beüt. Mivelhogy aki egy pártba beletartozik, az vakon tartozik azt követni tüskén-bokron keresztül, azt meg igazán nem tudhatja senki előre, merre fog menni, hajszra-e, vagy csáva? Ez tudniillik azért van, mert az elveken fölül állanak ama bizonyos jól megfontolt érdekek. Ilyen jól megfontolt érdekek követelik néha például, hogy szabadelvű politikusok nagy csatasorban vágytassanak a szabadelvűség ellen. Magasabb érdekek kiérzésére pedig nem olyan A legjelesebb írók legjobb tárczái. 1. Jókai Mór: Milyen demokraták vagyunk mi? Tisztelt közönség! Azaz, hogy: bocsánat Tekintetes, Nemes, Nemzetes és Vitézlő, Nagyságos, Méltóságos, Főméltóságu és Kegyelmes, Tiszteletes, Tisztelendő, Nagytiszteletü és Főtisztelendő, Érdemes és Nagyérdemű, Mélytudományu és Széptehetségü, Reményteljes, Bájos és Szellemdus uraim, urhölgyeim és kisasszonyaim! Ha valakinek a czimét kifelejtettem volna, méltóztassék ez iránt utólagos kárpótlást követelni. Az előrebocsátott megszólításból is sejtheti mindenki, hogy milyen demokraták vagyunk mi. Pedig még nem mondtam el mind. Mert nálunk a napszámosnak is van czíme: Németben, francziában, angolban az «ihr», a «vous», a «you», csak megszólítás, de a kend az már titulus. A titulus dolga nálunk valódi tanulmány, mert itt nem tűri minden ember, hogy «excellenza»-nak titulálják, mint Olaszországban, hanem megkívánja azt a czímet, ami éppen őt megilleti. Nagyméltóságú ar nálunk a miniszter, ha egyúttal belső titkos tanácsos is, ha nem az, akkor csak kegyelmes. Nagyságos a báró, méltóságos a gróf, hanem ez csak Magyarországra áll; Erdélyben megfordítva áll az illeték, ott méltóságos a báró, nagyságos a gróf; annálfogva nagyon vigyázzon, aki egy teremben erdélyi és magyarországi grófokkal és bárókkal jön össze, hogy bele ne zavarodjék a czimezésbe, mert ez hiba lesz. Azonkívül nagyságos urak a királyi táblai ülnökök külön-külön, hanem mikor együtt ülnek, akkor csak »tekintetes királyi tábla.« Nagyságosak és főtisztelendők az uralkodó egyházi főméltóságok, csak főtisztelendők a más felekezetbeliek, nagytiszteletűek az esperesek, tisztelendők a plébánosok, tiszteletesek a lelkészek és káplányok; a tanító, az csak rekoram. Ha egy méltóságos asszony egy tekintetes úrhoz megy nőül, mindkettő nagyságos. Téni úr a diplomatizált ember, egész a városi hivatalnokig; még az esküdt isteni ur; de már a szolgabiró tekintetetes. Jelesebb hybridiumot nem csinált a tekintetes czimmel senki, mint Biharmegye vidám emlékezetben levő egykori főispánja, kinek egyszer fáklyás zenét adtak, amire ő megköszönő szónoklatot akarván tartani, e szókra nyitotta ajkát: tekintetes urak; hanem amikor meglátta a sok szűrös embert maga előtt, egyet változtatott a cziínen s azt mondta: »tekintetes emberek!« Nemes ur, akinek armálisa van és az praedikátumot is visel, ami ősi leszármazását jelzi, például Ludasy Gans Mór. Egyszerűen nemzetes ur az alsóbb gazdatiszt, kisvárosi mérnök, pusztabiró és írnok. Vitézlő ur a jubiláns katona. Nagyuramnak hivatnak a borbélyok, gabonakereskedők és talpaskereskedők. Ifjú urnak czimeztetik pedig a fűszeres és rőfös szatócs, aki aztán megőszülhet, mégis mindig ifjú marad. Kegyelmed a falusi biró, kend, ami azon alul van. Ezekhez az újabb kor még néhány czélszerü titulust csatolt. Tisztelt polgártárs! Nagyérdemű hazafi! Érdemdús lapszerkesztő! Tehetségteljes irótársunk! Nagymüveltségü hölgy! Lelkes honleány! S mindezeknek helyes használatára ugyan ügyelni kell, mert akár a kisebb, akár a nagyobb czímet alkalmazza az ember illetéktelenül, a megtisztelt haragját vonja magára okvetetlenül. Látjuk bizony, hogy miniszterek és hétszemélynökök lemondanak hivatalaikról, de megtartják a nagyméltóságu és méltóságos czimet. De megjárta ezzel a czimekben való vá r&ai számasrapt 22 oldaL