Magyar Hirlap, 1897. január (7. évfolyam, 17-31. szám)

1897-01-17 / 17. szám

1897.január 17 MAGYAR HIRLAP pártérdeket, amely a kormány ellen való harczra szólítja őket. Beszédének második része frappáns vád­irat volt a kormány ellen. Ez a kormány és ez a párt állítja magát szabadelvűnek, ez di­csekszik a demokratikus eszmék nagyhatalmá­val? Ez a rendszer, amely a közjogból el akarja tüntetni a magyarság külön fogalmát, amely csak a kétfejű sast óhajtja védőszárnyul, amely az ifjúságba beleneveli azt a hitet, hogy nem érdem és tehetség szerint, hanem kapasz­kodás útján juthat előre, amely a képviselői állást úgy tünteti föl, hogy ez a magánérdekek kielégítésére használható föl — ez a kormány beszél a liberalizmus diadaláról, amely ily nagy számmal juttatja be őket a házba? Hát ha az elvek hatalma oly nagy, mire való volt a pártkassza? Francziaországban is oly módon gyártott magának többséget Guizot, és mi lett uralmának következése ? Szedán. A beszédnek nagy hatása volt és az el­lenzék — a néppárt kivételével — tüntető ovácziókban részesítette Győryt. A néppárt részéről viszontagságos személyes kérdés czi­­mén Asbóth­ János próbált neki válaszolni és konstatálta, hogy még­sem ő a fej, tudniillik a néppárt feje. A fej, az odaát ül a főrendiház­ban, itt csak közlegények hadakoznak. Győry szíves készséggel vette tudomásul Asbóth beis­merését fejetlenségéről. A következő szónok Marjai Péter volt, szintén Kossuth-párti, aki bevezetőül kijelen­tette, hogy a Győry beszéde után neki volta­képp csak egy Ámen­t kellene mondania. Azon­ban mégis mondott takaros kis beszédet és az emberek, mihelyt hallottak az Ámenről, rögtön ki­tódultak a folyosóra, amelynek ma szintén volt egy különleges szenzácziója. Csillag Teréz, a nemzeti színház művésznője ugyanis audien­­czián járt a belügyminiszternél, akit meghívott a nemzeti színház báljára ; a miniszteri szobából kifelé jövet a művésznőt nagy nyil­vánosság előtt megcsókolta Podmaniczky Fri­gyes báró, az egykori intendáns, így még ha­marjában beszédei sem éljeneztek meg, mint az öreg báró fiatalos tűzzel adott csókját. Bent a teremben ezalatt már Komlóssy Ferencz beszélt, a pap-képviselő, akinek be­széde annál érdekesebb, mert pap létére heve­sen és kíméletlenül kikelt a néppárt ellen. A nép békéjének, a papság egymás iránt való testvéries szeretetének, a felekezetek egyetérté­sének fördúlásával, megbontásával, a nemzeti­ségekkel való kac­érkodással vádolta a nép­pártot, amelynek eszközeit és harczmodorát a legkíméletlenebbül elitélte, a néppártiak nagy türelmetlensége és a kormány és Kossuth-párt lelkesedése mellett. Hallottuk ma még Apponyi Albert grófot is. A nemzeti párt vezére a jászberényi rém­észrevételt, hogy »heute hab’ ich zum ersten mal gehört Német ohne hunczut.« Ez persze régen volt s azóta a vélemények gyakran vál­toztak, a nóta is azt mondja, hogy sü­vegelje meg a magyart mind a német, mind az oláh, mind a tót! Egy jó öreg táblabirónak volt haj­dan a szavajárása: »szolgáljon­ bennünket, a né­met.» Ugyanazt 49-ben a haditörvényszék el­itélte s aztán, mint maga monda, hét eszten­deig úgy szolgálta a német, hogy még az aj­tóját is az csukta be utána, azóta nem kí­vánja többé, ezt a tisztességet. Az »óh nép« maga is nagy arisztokrata, ahol magánál kisebbet talál. Az egész telkes gazda mesallianczenak tekinti, ha leánya fer­tálytelkeshez megy férjhez ; a debreczeni czivis polgár nem vegyül össze a kékbeli emberrel; világszerte tudva van, mily áthághatatlan so­rompó létezik a tanyás gazda és a gányó között, mily magas lény a polgár a pugris emberhez hasonlítva, mily megvetett ember­­vakarcs a duhaj a redemtus szeme előtt. A botbüntetés fölötti vitában egy hatal­mas szövetségese jelentkezett a mészsás felső­háznak: ezek a csikós és gulyás gazdák voltak, akik lehetetlennek tarták megélni ebben az országban, ha nekik a bojtársaikat nem szabad többé megcsapni. Még a koldusok között is van ariszto­­kráczia. »Mit«, szól sértetten a vak koldus fe­leségéhez, mikor megtudja, hogy a leányát egy sánta koldus kéri nőül: »hogy meri a szemét felemelni hozzá?« uralom tárgyában interpellálta meg a belügy­minisztert. A politikai üldözés, a törvénytelen­ség, a törvény kijátszása, íme ezek vannak most állandó napirenden Jászberényben. Miért ? Mert a jászberényi tántoríthatatlan nép kitar­tott egy elv, mondjuk — szólt Apponyi szinte meghatottan — egy ember mellett. Tehát ki kell túrni az ellenzékieket hivatalukból, meg kell fosztani őket alkotmányos joguk gyakor­lásától, el kell üldözni őket a városi közélet minden teréről. Mi a városi képviselőtestület autonóm joga? Semmi. Van ott szó választás­ról ? Dehogy. A megyei kormányzat egyszerűen kinevez embereket, oda, ahova akar. Jellemző, hogy az analfabéták jutnak így uralomra. »Megválasztottak« polgármesternek egy embert, akinek nincs meg­állásához a kvalifikácziója, »megválasztottak« városi tanácsosnak egy em­bert, aki nem tud írni-olvasni. De kormány­­pártiak! Peresei röviden válaszolt. Majd harmincz nap alatt fog válaszolni. Ez a sablon első része, a második lesz a válasz. Az adandó választ tudjuk előre. A képviselőház ülése január 16-án. Kezdete d. e. 10 órakor. Elnök: Szilágyi Dezső. Jegyzők: Teleki Sándor gróf, Molnár János, Lakatos Miklós. A kormány részéről jelen vannak: Bánffy Dezső báró miniszterelnök, Lukács László, Dániel Ernő báró, Perczel Dezső. Hitelesítették a múlt ülés jegyzőkönyvét. Ennek apróbb jelentései után Batthyány Tivadar gróf, a közgazdasági bi­zottság előadója beterjeszti a meghosszabbított vám- és kereskedelmi szövetség VI. czikkének módosítá­sáról szóló törvényjavaslatról szóló bizottsági je­lentést. Pulszky Ágost, a pénzügyi bizottság előadója beterjeszti a kikötői illetékekről és a magyar észak­­nyugati helyiérdekű gőzmozdonyú vasút engedélye­zéséről szóló javaslatokról e jelentést. S­őszeghy Sánd­r, a kérvényi bizottság elő­adója beterjeszti a kérvények I. és II. sorjegyzékébe foglalt bizottsági jelentéseket. A bizottsági jelentéseket kinyomatják s annak idején napirendre tűzik. Következik a napirend: Az 1897-iki költségvetés­­ nek vallását, vallási érzületét sérteni, de az állam a maga szabadságát, fönhatóságát nem áldozhatja fel senkinek és semminek. (Élénk helyeslés.) A lelkiismereti szabadság bajnokait senki me­legebben nem üdvözölheti, mint ez a párt, amely­hez ő tartozik. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbal­oldalon.) A lelkiismeret szabadságáért ezeknek elődei már sokszor küzdöttek és küzdöttek katholikus ve­zérek alatt is. Nem kell mást említenie, csak II. Rákóczy Ferenczet. (Élénk helyeslés. Úgy van­ a szélsőbaloldalon.) A lelkiismeret szabadságáért ké­szek voltak nem csak szóval, de fegyverrel is elő­­állani, ha kellett. És a lelkiismereti szabadságnak mégis talán ők is azt vallották és a ház minden tagja azt fogja első feltételéül vallani, hogy min­denki a maga hitét szabadon követhesse és akkép óhajtsa az üdvözülést, amint meggyőződése és hite kivánja. (Helyeslés.) Ha ez így van, akkor nem érti a lelkiismereti szabadság hirdetését és a nem­­felekezetiséget akkor, ha itt nem mondatik is, de éppen vezéreik részéről a házon kívül eleget halljuk hirdetni azt, hogy ők tulajdonképen katholikus tár­sadalmat akarnak. Katholikus társadalmat felekezetiség nélkül nem fognak alakítani. Mert ha valaki a hitbuzgalmat oda is ki akarja terjeszteni, hogy miután szerinte minden ember katholikus, tehát neki a katholikus társadalomban arra kell törekednie, hogy enyés­szék el minden más vallásfelekezet az országban: ezt sem a lelkiismereti szabadsággal, sem pedig a fele­­kezetnélküliséggel összeegyeztetni nem lehet. (Igaz! Úgy van­ a szélsőbaloldalon.) Ezt lehet hirdetni, de akkor ez csak jelszó értékűvé válik épp úgy, mint mi­dőn valaki azt mondja, hogy a népnek nagy barátja, de azért azon a 67-es alapon, míg a szemükbe nem sütött egy liberális intézkedés világossága, a népre a legnagyobb terheket készséggel megszavazzák. Ámde akkor azok ne beszéljenek arról, hogy a népnek barátai és aki azt mondja, hogy a kis embereken akar segíteni: hát ő kis embert, nagy embert, ott, hol jogról, támogatásról, elbánásról van szó,­ nem ismer. (Élénk helyeslés.) Épp a jogegyenlőség egyik feltétele annak, hogy a nép javát akar­juk. És aki igazán a lelkiismereti szabadságot, aki igazán a nép javát akarja, az minden áron a szabadságnak és így nem ugyan az ál-, de a valódi liberalizmusnak barátja. És ha a néppárt a lelkiismereti szabadságot akarja, ha a nép barátai akarnak lenni, akkor nem volt szükségük külön párttá alakulniak. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) De mikor nem ezt keressék, hanem, mert arra az alapra álltak, mely már magában nem bizto­­sítéka a szabadságnak, a lelkiismereti szabad­ságnak és az emberi szabadságnak, akkor nem beszélhetnék arról, hogy a lelkiismereti szabad­ságnak védői és a népnek barátai. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Visszautasítja azt a vádat, hogy pártja tit­kos szövetségben lenne a kormánypárttal. A füg­getlenségi párt elfogad minden jót, ami más pártról jön és így elfogadta a szabadelvű egyházpolitikai reformokat is, ami különben programújában volt. A mi alapunkból vette át ugyanis annak idején a Iro­mány azt a szabadelvű alkotást, az úgynevezett egyházpolitikai törvényeket. Irányi Dániel itt éveken át sürgett­e a vallás­ról az a vélemény, hogy azt a fertályt is tér­den alul kapta ki. Sehol pedig oly arisztokratikus ragyogás­ban nem tündöklünk, mint a demokratikus ala­pon nyugvó országgyűlésen. Ott vannak először a vezérszónokok, akik midőn felállnak, a házban senkinek piszenni sem szabad, az el­nök egyik kezével a harangot húzza, másikkal a galvancsengelyűt hangoztatja a buffet­ben ácsorgók beidézésére. Közbekiáltások nem tö­retnek, személyes ügyek rögtön rendreutasit­­hatnak. Beszédük ciceróval nyomatik a lapban Ezek az országgyűlés brahminai. Egy fokkal alább következő szónokok, akiknek félóráig szabad beszélni, de a beszéd alatt a szomszédoknak szabad a buffetbe ki­szökni. Beszédjük úgyis megjelenik a lapban, de csak kis betűkkel, ott majd elolvassuk. Ezek az országgyűlés kseiriái. Azután követ­kezik az a szónok, aki azon kezdi: »rövid le­szek«, s aztán, akár szabad, akár nem, el­mondja végig­ a ház lármáz, nem hallgat oda, végül a gyorsíróknak odaadja maga írásban, mit beszélt. De már ez csak kivonatban kö­­zöltetik a referádák között. Ezek az ország­gyűlés szutrái. Azután következnek a szónokok, kiknek megszólalása elől minden hangválto­zatokon keresztül hangzik az ominózus bizta­tás: »eláll!«, míg le nem ül; ezek az ország­gyűlés páriái. Végre azok a derék nagyrabe­­csülendő egyéniségek, akiknek nem hallani egyéb szavát, mint »igen« és »nem«. Ezek az Győ y Elek: Hosszabb idő nem volt a ház tagja, talán azért lepi meg jobban, hogy oly han­gokat hall ma már ebben a házban, aminőket az­előtt ,ily módon és ily ajkakról hallani alkalma nem volt. Ilyen pl. Asbóth nyilatkozata, melyre reflektálva fölveti a kérdést, hogy vájjon kell-e egyáltalán eb­ben az országban azoknak is, kik a házasságot szakramentumnak tartják, azt védelmezni ? E tekin­tetben megtámadásról és védelemről szó nem lehet. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nem szabad senki­— Természetesen a vak koldus leányához csak vak koldusnak szabad a szemét vetni: ez a rangjához illő parthie. Sőt még a rabok között is van rang és előkelő világ. A szegedi vár foglyai között a magasabb bűnnel vádlottak hidalgói büszkeség­gel tekintenek alá az apró-cseprő orgazda népre, csirkefogóra, kaperabetyárra és sértett önérzet­tel tagadnak meg minden közösséget az ilyen alsóbb rangú tolvajokkal, s valamennyi között Rózsa Sándor, mint tolvajok herczege hordja fenn a fejét, s méltóságának öntudatát a tör­vényszékkel és vizsgáló birákkal is tudja éreztetni. Ezt nem lehet másként ki­vallatni, mintha a b­ró bort hozat, leül vele, kocsint vele, s­ aztán diskurálva kikérdezi. Mentül feljebb, természetesen annál job­ban emelkedik a nemes öntudat. Minden osz­tálynak vannak brahminjai és páriái. Az ura­dalmi fiskális előtt a lótófutó ügyvédnek tyúk­­prókátor a neve; a nagykereskedő előtt a Kurzwaarenhändler csak Pinkerljud ; a pénz­bárók, pénzkirályok előtt a coulissier neve »Lump«, mire ez azt feleli, hogy : »Sie sind auch noch kein Papier»; a hírhedt műtő­ orvos előtt a járási orvos csak chirurgus ; m!g leg­­fenn, az előkelő körökben, a kékvérüek kinai falán belül elszámlálhatatlan a rangfokozat, a régi nemestől az újdonsültig, a zászlós úrtól, az arany gyapjú, arany sarkantyú, a Szent István-, Lipót-, a vaskorona stb. rendek lovagjai­tól elkezdve, azokig az eltűrt lényekig, akiknek a mágnásból csak egy fertály jutott, s néhány­ 3

Next