Magyar Hirlap, 1897. január (7. évfolyam, 17-31. szám)
1897-01-17 / 17. szám
1897.január 17 MAGYAR HIRLAP pártérdeket, amely a kormány ellen való harczra szólítja őket. Beszédének második része frappáns vádirat volt a kormány ellen. Ez a kormány és ez a párt állítja magát szabadelvűnek, ez dicsekszik a demokratikus eszmék nagyhatalmával? Ez a rendszer, amely a közjogból el akarja tüntetni a magyarság külön fogalmát, amely csak a kétfejű sast óhajtja védőszárnyul, amely az ifjúságba beleneveli azt a hitet, hogy nem érdem és tehetség szerint, hanem kapaszkodás útján juthat előre, amely a képviselői állást úgy tünteti föl, hogy ez a magánérdekek kielégítésére használható föl — ez a kormány beszél a liberalizmus diadaláról, amely ily nagy számmal juttatja be őket a házba? Hát ha az elvek hatalma oly nagy, mire való volt a pártkassza? Francziaországban is oly módon gyártott magának többséget Guizot, és mi lett uralmának következése ? Szedán. A beszédnek nagy hatása volt és az ellenzék — a néppárt kivételével — tüntető ovácziókban részesítette Győryt. A néppárt részéről viszontagságos személyes kérdés czimén Asbóth János próbált neki válaszolni és konstatálta, hogy mégsem ő a fej, tudniillik a néppárt feje. A fej, az odaát ül a főrendiházban, itt csak közlegények hadakoznak. Győry szíves készséggel vette tudomásul Asbóth beismerését fejetlenségéről. A következő szónok Marjai Péter volt, szintén Kossuth-párti, aki bevezetőül kijelentette, hogy a Győry beszéde után neki voltaképp csak egy Áment kellene mondania. Azonban mégis mondott takaros kis beszédet és az emberek, mihelyt hallottak az Ámenről, rögtön kitódultak a folyosóra, amelynek ma szintén volt egy különleges szenzácziója. Csillag Teréz, a nemzeti színház művésznője ugyanis audienczián járt a belügyminiszternél, akit meghívott a nemzeti színház báljára ; a miniszteri szobából kifelé jövet a művésznőt nagy nyilvánosság előtt megcsókolta Podmaniczky Frigyes báró, az egykori intendáns, így még hamarjában beszédei sem éljeneztek meg, mint az öreg báró fiatalos tűzzel adott csókját. Bent a teremben ezalatt már Komlóssy Ferencz beszélt, a pap-képviselő, akinek beszéde annál érdekesebb, mert pap létére hevesen és kíméletlenül kikelt a néppárt ellen. A nép békéjének, a papság egymás iránt való testvéries szeretetének, a felekezetek egyetértésének fördúlásával, megbontásával, a nemzetiségekkel való kacérkodással vádolta a néppártot, amelynek eszközeit és harczmodorát a legkíméletlenebbül elitélte, a néppártiak nagy türelmetlensége és a kormány és Kossuth-párt lelkesedése mellett. Hallottuk ma még Apponyi Albert grófot is. A nemzeti párt vezére a jászberényi rémészrevételt, hogy »heute hab’ ich zum ersten mal gehört Német ohne hunczut.« Ez persze régen volt s azóta a vélemények gyakran változtak, a nóta is azt mondja, hogy süvegelje meg a magyart mind a német, mind az oláh, mind a tót! Egy jó öreg táblabirónak volt hajdan a szavajárása: »szolgáljon bennünket, a német.» Ugyanazt 49-ben a haditörvényszék elitélte s aztán, mint maga monda, hét esztendeig úgy szolgálta a német, hogy még az ajtóját is az csukta be utána, azóta nem kívánja többé, ezt a tisztességet. Az »óh nép« maga is nagy arisztokrata, ahol magánál kisebbet talál. Az egész telkes gazda mesallianczenak tekinti, ha leánya fertálytelkeshez megy férjhez ; a debreczeni czivis polgár nem vegyül össze a kékbeli emberrel; világszerte tudva van, mily áthághatatlan sorompó létezik a tanyás gazda és a gányó között, mily magas lény a polgár a pugris emberhez hasonlítva, mily megvetett embervakarcs a duhaj a redemtus szeme előtt. A botbüntetés fölötti vitában egy hatalmas szövetségese jelentkezett a mészsás felsőháznak: ezek a csikós és gulyás gazdák voltak, akik lehetetlennek tarták megélni ebben az országban, ha nekik a bojtársaikat nem szabad többé megcsapni. Még a koldusok között is van arisztokráczia. »Mit«, szól sértetten a vak koldus feleségéhez, mikor megtudja, hogy a leányát egy sánta koldus kéri nőül: »hogy meri a szemét felemelni hozzá?« uralom tárgyában interpellálta meg a belügyminisztert. A politikai üldözés, a törvénytelenség, a törvény kijátszása, íme ezek vannak most állandó napirenden Jászberényben. Miért ? Mert a jászberényi tántoríthatatlan nép kitartott egy elv, mondjuk — szólt Apponyi szinte meghatottan — egy ember mellett. Tehát ki kell túrni az ellenzékieket hivatalukból, meg kell fosztani őket alkotmányos joguk gyakorlásától, el kell üldözni őket a városi közélet minden teréről. Mi a városi képviselőtestület autonóm joga? Semmi. Van ott szó választásról ? Dehogy. A megyei kormányzat egyszerűen kinevez embereket, oda, ahova akar. Jellemző, hogy az analfabéták jutnak így uralomra. »Megválasztottak« polgármesternek egy embert, akinek nincs megállásához a kvalifikácziója, »megválasztottak« városi tanácsosnak egy embert, aki nem tud írni-olvasni. De kormánypártiak! Peresei röviden válaszolt. Majd harmincz nap alatt fog válaszolni. Ez a sablon első része, a második lesz a válasz. Az adandó választ tudjuk előre. A képviselőház ülése január 16-án. Kezdete d. e. 10 órakor. Elnök: Szilágyi Dezső. Jegyzők: Teleki Sándor gróf, Molnár János, Lakatos Miklós. A kormány részéről jelen vannak: Bánffy Dezső báró miniszterelnök, Lukács László, Dániel Ernő báró, Perczel Dezső. Hitelesítették a múlt ülés jegyzőkönyvét. Ennek apróbb jelentései után Batthyány Tivadar gróf, a közgazdasági bizottság előadója beterjeszti a meghosszabbított vám- és kereskedelmi szövetség VI. czikkének módosításáról szóló törvényjavaslatról szóló bizottsági jelentést. Pulszky Ágost, a pénzügyi bizottság előadója beterjeszti a kikötői illetékekről és a magyar északnyugati helyiérdekű gőzmozdonyú vasút engedélyezéséről szóló javaslatokról e jelentést. Sőszeghy Sándr, a kérvényi bizottság előadója beterjeszti a kérvények I. és II. sorjegyzékébe foglalt bizottsági jelentéseket. A bizottsági jelentéseket kinyomatják s annak idején napirendre tűzik. Következik a napirend: Az 1897-iki költségvetés nek vallását, vallási érzületét sérteni, de az állam a maga szabadságát, fönhatóságát nem áldozhatja fel senkinek és semminek. (Élénk helyeslés.) A lelkiismereti szabadság bajnokait senki melegebben nem üdvözölheti, mint ez a párt, amelyhez ő tartozik. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) A lelkiismeret szabadságáért ezeknek elődei már sokszor küzdöttek és küzdöttek katholikus vezérek alatt is. Nem kell mást említenie, csak II. Rákóczy Ferenczet. (Élénk helyeslés. Úgy van a szélsőbaloldalon.) A lelkiismeret szabadságáért készek voltak nem csak szóval, de fegyverrel is előállani, ha kellett. És a lelkiismereti szabadságnak mégis talán ők is azt vallották és a ház minden tagja azt fogja első feltételéül vallani, hogy mindenki a maga hitét szabadon követhesse és akkép óhajtsa az üdvözülést, amint meggyőződése és hite kivánja. (Helyeslés.) Ha ez így van, akkor nem érti a lelkiismereti szabadság hirdetését és a nemfelekezetiséget akkor, ha itt nem mondatik is, de éppen vezéreik részéről a házon kívül eleget halljuk hirdetni azt, hogy ők tulajdonképen katholikus társadalmat akarnak. Katholikus társadalmat felekezetiség nélkül nem fognak alakítani. Mert ha valaki a hitbuzgalmat oda is ki akarja terjeszteni, hogy miután szerinte minden ember katholikus, tehát neki a katholikus társadalomban arra kell törekednie, hogy enyésszék el minden más vallásfelekezet az országban: ezt sem a lelkiismereti szabadsággal, sem pedig a felekezetnélküliséggel összeegyeztetni nem lehet. (Igaz! Úgy van a szélsőbaloldalon.) Ezt lehet hirdetni, de akkor ez csak jelszó értékűvé válik épp úgy, mint midőn valaki azt mondja, hogy a népnek nagy barátja, de azért azon a 67-es alapon, míg a szemükbe nem sütött egy liberális intézkedés világossága, a népre a legnagyobb terheket készséggel megszavazzák. Ámde akkor azok ne beszéljenek arról, hogy a népnek barátai és aki azt mondja, hogy a kis embereken akar segíteni: hát ő kis embert, nagy embert, ott, hol jogról, támogatásról, elbánásról van szó, nem ismer. (Élénk helyeslés.) Épp a jogegyenlőség egyik feltétele annak, hogy a nép javát akarjuk. És aki igazán a lelkiismereti szabadságot, aki igazán a nép javát akarja, az minden áron a szabadságnak és így nem ugyan az ál-, de a valódi liberalizmusnak barátja. És ha a néppárt a lelkiismereti szabadságot akarja, ha a nép barátai akarnak lenni, akkor nem volt szükségük külön párttá alakulniak. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) De mikor nem ezt keressék, hanem, mert arra az alapra álltak, mely már magában nem biztosítéka a szabadságnak, a lelkiismereti szabadságnak és az emberi szabadságnak, akkor nem beszélhetnék arról, hogy a lelkiismereti szabadságnak védői és a népnek barátai. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Visszautasítja azt a vádat, hogy pártja titkos szövetségben lenne a kormánypárttal. A függetlenségi párt elfogad minden jót, ami más pártról jön és így elfogadta a szabadelvű egyházpolitikai reformokat is, ami különben programújában volt. A mi alapunkból vette át ugyanis annak idején a Iromány azt a szabadelvű alkotást, az úgynevezett egyházpolitikai törvényeket. Irányi Dániel itt éveken át sürgette a vallásról az a vélemény, hogy azt a fertályt is térden alul kapta ki. Sehol pedig oly arisztokratikus ragyogásban nem tündöklünk, mint a demokratikus alapon nyugvó országgyűlésen. Ott vannak először a vezérszónokok, akik midőn felállnak, a házban senkinek piszenni sem szabad, az elnök egyik kezével a harangot húzza, másikkal a galvancsengelyűt hangoztatja a buffetben ácsorgók beidézésére. Közbekiáltások nem töretnek, személyes ügyek rögtön rendreutasithatnak. Beszédük ciceróval nyomatik a lapban Ezek az országgyűlés brahminai. Egy fokkal alább következő szónokok, akiknek félóráig szabad beszélni, de a beszéd alatt a szomszédoknak szabad a buffetbe kiszökni. Beszédjük úgyis megjelenik a lapban, de csak kis betűkkel, ott majd elolvassuk. Ezek az országgyűlés kseiriái. Azután következik az a szónok, aki azon kezdi: »rövid leszek«, s aztán, akár szabad, akár nem, elmondja végig a ház lármáz, nem hallgat oda, végül a gyorsíróknak odaadja maga írásban, mit beszélt. De már ez csak kivonatban közöltetik a referádák között. Ezek az országgyűlés szutrái. Azután következnek a szónokok, kiknek megszólalása elől minden hangváltozatokon keresztül hangzik az ominózus biztatás: »eláll!«, míg le nem ül; ezek az országgyűlés páriái. Végre azok a derék nagyrabecsülendő egyéniségek, akiknek nem hallani egyéb szavát, mint »igen« és »nem«. Ezek az Győ y Elek: Hosszabb idő nem volt a ház tagja, talán azért lepi meg jobban, hogy oly hangokat hall ma már ebben a házban, aminőket azelőtt ,ily módon és ily ajkakról hallani alkalma nem volt. Ilyen pl. Asbóth nyilatkozata, melyre reflektálva fölveti a kérdést, hogy vájjon kell-e egyáltalán ebben az országban azoknak is, kik a házasságot szakramentumnak tartják, azt védelmezni ? E tekintetben megtámadásról és védelemről szó nem lehet. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nem szabad senki— Természetesen a vak koldus leányához csak vak koldusnak szabad a szemét vetni: ez a rangjához illő parthie. Sőt még a rabok között is van rang és előkelő világ. A szegedi vár foglyai között a magasabb bűnnel vádlottak hidalgói büszkeséggel tekintenek alá az apró-cseprő orgazda népre, csirkefogóra, kaperabetyárra és sértett önérzettel tagadnak meg minden közösséget az ilyen alsóbb rangú tolvajokkal, s valamennyi között Rózsa Sándor, mint tolvajok herczege hordja fenn a fejét, s méltóságának öntudatát a törvényszékkel és vizsgáló birákkal is tudja éreztetni. Ezt nem lehet másként kivallatni, mintha a bró bort hozat, leül vele, kocsint vele, s aztán diskurálva kikérdezi. Mentül feljebb, természetesen annál jobban emelkedik a nemes öntudat. Minden osztálynak vannak brahminjai és páriái. Az uradalmi fiskális előtt a lótófutó ügyvédnek tyúkprókátor a neve; a nagykereskedő előtt a Kurzwaarenhändler csak Pinkerljud ; a pénzbárók, pénzkirályok előtt a coulissier neve »Lump«, mire ez azt feleli, hogy : »Sie sind auch noch kein Papier»; a hírhedt műtő orvos előtt a járási orvos csak chirurgus ; m!g legfenn, az előkelő körökben, a kékvérüek kinai falán belül elszámlálhatatlan a rangfokozat, a régi nemestől az újdonsültig, a zászlós úrtól, az arany gyapjú, arany sarkantyú, a Szent István-, Lipót-, a vaskorona stb. rendek lovagjaitól elkezdve, azokig az eltűrt lényekig, akiknek a mágnásból csak egy fertály jutott, s néhány 3