Magyar Hirlap, 1897. április (7. évfolyam, 91-119. szám)
1897-04-01 / 91. szám
Szerkesztőség, nyomda és kiadóhivatal: Henvéd-utcza 4. A kereskedelmi akadémiával szemben. Főszerkesztő : Felelős szeirkesztő: HORVÁTH GYULA. FENYŐ SÁNDOR. Ej esz évre 14, félévre 7, 70 évre 3 írt 50 kr. egy hóra 1.20 Egyes számára: helyben 4 kr. vidéken 5 kr. •srr?rr—rrrm!rmr:".vj.1-"--- Mérsékelt vízözön. Méline az erkölcsös, nagyon erkölcsös, módfelett erkölcsös. Igaz, hogy csak hétköznapokon, s ekkor is csak háromtól négyig; ezen az időn túl az ügyészség írnoka zsebrevágja az irattár kulcsait, kirándul a vidékre, friss levegőt színi, s a parlamenti perzekutorok hiába érdeklődnek lázasan, kicsoda van még belekeverve a Panamába? Még, azon a háromnégy emberen kívül, aki véletlenül mind radikális vagy szoczialista, s általában ellenzéki, ó, mert Mélineur nem hiába mérsékelt republikánus; ő még az erkölcsi fölháborodását is mérsékelni tudja; ő még az Igazság lavinája elé is hófogókat emel, hogy: eddig s ne tovább! S ez az eddig csudálatosképpen mindig ott végződik, ahol a Mélineur politikai tábora kezdődik, s a franczia Panamák mindig afféle mérsékelt vizözönök, melyekben csak az illető kormányok ellenfelei pusztulnak el. Nem tudjuk, a franczia Panamaszégyen mostani második bővített kiadásában mi szégyenletesebb: maga a faktum-e, a törvényhozók megvásárolhatása, vagy az a mód, mellyel egy hipokrita kormány Francziaország gyalázatából politikai hasznot akar a maga számára kisajtolni. Ismerjük mi jól a nagy erénycsőszöket; már az első Panama idejéből ismerjük a bizonyítékok híján tisztességes, a véletlen kegyelméből becsületes férfiakat. Nem felejtettük el azt a kiváló férfiút, aki a nagy megkenetések idején a gyarmatokban lévén szolgálatban, a Panamaskandalum napjaiban tiszta kézzel nyúlhatott bele az események kerekébe. De vájjon ezt a tiszta kezet tűzbe merné-e tenni, hogy ha annak idejére nem tartózkodik Afrikában, hanem Párisban boldogítja a köztársaságot, hogy akkor is módjában lett-e volna a kérlelhetetlent adni s a vaskezüt játszani? Mindezekkel nem a Panama-hajsza ellen akarunk szólani, s bizonyára mi vagyunk az utolsók, akik a morált ki akarnák űzni a közéletből. Csak meg akarjuk erősíteni, s minden uj eset uj példával erősiti meg azt a hitünket, hogy aki mást mosdat, ezzel még magát meg nem tisztította, s azért, mert valaki hóhér, még nem bizonyos, hogy kifogástalan gentleman is. Minden ilyen nagy erkölcsi tisztogatásban, mint amilyenek az európai összes panamák, panaminók, viczináliák és egyéb keveredések, disztingválnunk kell a fölébredt erkölcsi érzés s a vérszemet kapott politikai spekuláczió között. Nincs nagyobb összeférhetetlenség, mint ezé a kettő és az erkölcsi rend helyreállását mindig a politikai spekuláczió akadályozza meg. így volt ez az első Panama-gelven is, amelynek következtében néhány kényelmetlen embert eltettek láb alól, a leni lek dolgát elsimították, a sáp virágzott tovább, így lesz ez most is, Méline úr egyet rúg az ellenzéken, a többiek vidáman vágják zsebre az ő kis provízióikat. Ezt a megkülönböztetést rászorítani a politikára: ez volna az európai közvéleménynek, ez volna a magyar közvéleménynek is első feladata. Hozzászegezni a vádaskodókat vádjaikhoz, rákényszeríteni az erénycsőszöket, vonják le az elveikből a legvégső konzekvencziákat is: szakáll, merész hajlású orr: a falu botosa. Az örmény. Sűrűn kacsintott az ajtó felé, látszott az arczán, hogy ugrásra kész minden pillanatban. A nagy zsinóréban is ki lehetett venni, hogy Markó Sándor, egy negyvenesnek látszó, széles erős ember viszi a szót. Hol a jegyzőhöz beszélt, hol a suszterhez, a testvér bátyjához s bár alig lehetett köztük pár év külömbség, jó székely szokás szerint — magázta. Igen, magázta, de már nem nagyon tisztelhette, mert minden harmadik szava-mondása ez volt: Bácsi! aki megistenelte kendet, hallgasson ide! — Az a föld az apámé volt, igaz-e? — Az igaz, hagyta helybe a suszter. — Az apám halála után megvettem kendtől, igaz-e? — Meg a földet, de a jussait nem! — Bácsi, aki megistenelte kendet, miféle jussról hebeg? — Arról, hogy más a föld s más annak a jussa. Annak külön ára van. Hátulról bátortalanul elészólt az örmény, de egyben fogta is az ajtó kilincsét: Igaz! Markó Sándor megvetően nézett vissza. — Hallgass, örmény! A te neved — Hallgass. Fordult ismét a szenteknek, most már szelidebben. — Bácsi. Igaz-e, hogy hatszáz pengő fóg körmükre nézni, mikor mérlegelnekpolitikát nem vetnek-e a serpenyőjükbe, s a körmükre koppintani, mikor válogatnak, hogy söpörjenek a maguk háza előtt is. S ezt éppen azért, mert a nagy erkölcsi tisztogatásra igenis szükség van, s nem szabad megengedni, hogy ezt a gyökeres tisztítást éppen maguk az erénycsőszök akadályozzák meg. Európaszerte van valami a levegőben; a népeknek az az egészséges ösztöne, amely kiszimatolja nemcsak a rothadtságot, de annak szülő okait is. Az erkölcsi érzésnek ebben a renaissanceában nem legkisebb a része annak az erős szocziális áramlatnak, mely mint az elektromos áram, megtisztítja a vizet, amelyen keresztül száguld. Lehet kinek mi véleménye a szoczializmusról s a szoczialistákról, de ez nem másítja meg a véleményét a feudális pióczákról s az ipari vámppérokról, akik a haza, a vallás, a konzervatívság vagy a liberalizmus pajzsa mögé bujkálnak az ő kritikájuk nyilai elől. A német birodalmi gyűlésen épp a minap leplezték le a derék Kardorff urat, a nagy feudálist, aki méltatlankodva utasította vissza a képviselői napidíjak gondolatát, hogy annak idején mindenféle gründolások busás jövedelmeit nem utasította vissza, ily méltatlankodva. Ez az inczidens mutatja, hogy Németországban is rájár már a rúd az üzérkedő politikusokra, akiknek a haza üzlet s a törvényhozó méltóság jövedelmező befektetés. A Panama, a Panaminó, a mi parlamenti skandalumaink is mind e körül forognak, s ami az áramlatokban erkölcsi rész van, az nemcsak üdvös, nemcsak kívánatos, hanem égetően szükséges is. rintot fizettem két rátába kendnek? Miért fizettem ? — A földért. De annak a jussát nem vetted meg, hogy legeltethess és erdőlhess utána. Ez a juss pénz ára, öcsém. Megfizeted-eezt külön? Elé ugrott a szász asszony: ■ Fizesse meg s akkor adunk írást! Márkó Sándor szépen megfogta az asszonyt s leültette a székre. És mondta neki: —,Ángyom asszony maga csücsüljön le. Nekem maga ne adjon írást. Azt a földet nem a maga apja szerezte. Azon a földön az én apám szántott. Annak előtte a nagyapám. Mióta áll a világ, mindég Márkó-birtok volt. Az most is. Az is marad, amíg én élek. Ó, bácsi, bácsi, — fordult most a bátyjának — aki megistenelte kendet, van-e lelkes istene, hogy idegen embert, jövevényt akar ereszteni a Márkó-familia földjére! Segítettek neki az öregebb Márkok is. Hallod-e, Ábris, van-e lelked s istened? .Ábris, a suszter, zavar kezében a kalapot. Szégyenke^é^ebegte:^ év — Szegény ember Z^yok én is/A £ teok gyermek ellepett . . . n^t^sináljakf ö Fölpattant a szászfasszony:^ jj u — Ábris! Vigyázz,*YS^vesznefe a fáj^diol. lái ssámwBíSK 16 pisiaU k föld. ~r A Magyar Hírlap eredeti tárczája. — írta: Benedek Elek. Különös, elegy-belegy népség verődött össze a köszégházán, a jegyző irodájában. Egyszerre négyen-öten beszéltek, hadonáztak, a jegyző a tintafoltos léniát mérgesen csapkodta az íróasztalhoz, czédulák repültek a szoba földjére, egy suhancz folyvást azokat szedegette. Egy pár ember meghúzódott a sarokban, nyugodalmasan, mintha az egész dolog nem érdekelné, fújta a fojtogató füstöt, csak nagy ritkán lódítottak egy-egy szót, pörölő, lármázó atyafiak közé. Igazi zsinóré volt ez, vagy hogy érthető nyelven beszéljek: zűrzavar. Külön széken ült, legelős, de mindegyre felugrott, egy csontos, visszataszító képű asszony, aki majd elrepült rikító szalagos, égő vörös ruhájában. Színehagyott tollas, régi divatú kalap a fején. Brassói szász asszony volt, mellette állott az ura, kopott, zsíros gézokban. Hatalmas testéről leritt az uras ruha s csak ez meg bozontos szakálla választotta el a mellette álló szálas férfiaktól, akik mind az ő testvérei, nehéz csizmában, darócz zekében — csupa parasztok. Egyedül ez a bozontos szakálla vált ki a famíliából: suszter Brassóban. Ott házasodott rá a szász leányra. Leghátul egy kis köpczös, hízásnak indult emberke húzódott meg nagy óvatosan. Szénfekete arcz, szénfekete bajusz és Ne engedj Ábris! „4?// ------------—*35^ ■