Magyar Hirlap, 1897. november (7. évfolyam, 303-332. szám)
1897-11-01 / 303. szám
Budapest, 1897. Szerkesztőség, nyomda és kiadóhivatal:Honvéd-utcza 4 A kereskedelmi akadémiával szemben. VII. évfolyam, 303. szám. Hétfő, november 1. MAGYAR HÍRLAP Felelős szerkesztő: FENYŐ SÁNDOREgész évre 14, félévre 7, negyed évre 3 fi 50 kr. egy hónapról 20 Egyes számára, helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Az osztrák válság. Az osztrák válság végre elérte tetőpontját. Minden oldalról belátják, hogy a szenvedélyek húrjainak további otromba feszítését folytatni annyit tesz, mint Ausztriát erőszakosan szétbontani amaz alkotó elemeire, amelyek amúgy is folyton széthúznak és szétválni akarnak. A király ő felsége ma fogadta Badenit, de azt, hogy mi történt ez audienczián, annak a hírét nem hozta meg a táviró. Menjen Badeni! — ez hangzik a fenonarkia minden zugából s tényleg ez az egyetlen észszerű megoldása képzelhető csak a «butaságig való obstrukcziónak», mely oly fényes győzelmet aratott a kormányon és ezzel együtt teljesen az élére állította Ausztriának nemcsak parlamentáris, hanem egyátalán politikai egzisztencziáját. Alig van okunk kételkedni abban, hogy a király ő felsége a történtek után végre elejti a nemes lengyelt, Badenit s bízunk abban, hogy már csakugyan rövid idő választ el attól a hírtől, mely az egész monarkiát egy nagy és oktalan lidércznyomástól felszabadítja, hogy tudniillik Badeni miniszterelnök megy oda, ahonnét jött — vissza Galicziába. Szeretnők remélni, Halottak napján megérkezik a hír: Badeni fűti. * Az osztrák válságról szóló mai távirati értesüléseinket a következőkben közöljük: Badeni a királynál. — Tudósítónk telefonjelentése. — Bécs, október 31. A király ma háromnegyed óráig tartó magánkihallgatáson fogadta Badeni gróf miniszterelnököt. Döntés csak a legközelebbi napokon várható. A többség meg van győződve arról, hogy a kiegyezési provizóriumot a plénumban keresztül lehet vinni. A többség hangulata meglehetősen nyomott. Badeni hir szerint ő felségének felajánlotta lemondását. Hogy miként határozott az uralkodó, arről még semmit sem lehet tudni. Kormányválság ? Bécs, október 31. Képviselői körökben azt beszélik, hogy abban az esetben, ha az uralkodó nem fogadja el Badeni lemondását és nem lesz kormányválság, a jövő hét végén meglesz az elnökválasztás. A jobboldal reményli, hogy még a választás előtt elkészül a kiegyezési provizórium első olvasásával. A távbeszélő. Bécs, október 31. Lecher drt. a tizenkét óráig tartó beszéd elmondóját szüntelen ováczióban részesítik. Közelrőltávolról üdvözlő táviratok érkeznek hozzá Csehországból, Morvaországból és Stájeroszágból. Érdekes és jellemző, hogy ma Magyarországból is kapott üdvözlő táviratokat. Elvbarátai és tisztelői még nagyobb ovácziókban is akarják részesíteni. A távbeszélő képviselő nemsokára egy gyűlésen is beszélni fog. A szocziálpolitikai egyesület wieden-favoriteni osztálya ugyanis november 12-én nagygyűlést rendez, melyen Brünn képviselője az osztrák politikai helyzetről fog beszélni. Bipauli és pártja, Bécs, október 31. Egy tiroli liberális lap azt írja, hogy Bipauli báró abban az esetben, ha a nyelvkérdésben való közvetítő-kísérlete eredménytelen marad, mandátumát letenni szándékozik. Ha Dipauli báró igazán távozni akar a képviselőházból, ennek oka valószínűleg az, hogy a saját pártja ellenállásra talált. A katholikus néppártban ugyanis a Dipauli-Kathrein-féle áramlat mellett, mely a német ellenzékkel való küzdelemben nem akarja magát nagyon exponálni, van egy Ebenhoch-féle aláramlat, mely nem engedi magát semmiféle nemzeti tekintetektől vezettetni és a többséghez való föltétlen csatlakozásra törekszik. Ha az Ebenhoch-frakczió kerül felül, akkor Dipauli báró mindenesetre elhatározhatná magát, hogy visszavonuljon a politikai élettől. Másrészről azt állítják, hogy az a hír, mintha Dipauli báró mandátumáról lemondani készülne, nem egyéb puszta híresztelésnél. Mommsen az osztrákokhoz. A N. Fr. Pr. mai száma a lap élén egy berlini embernek az ausztriai németekhez intézett levelét közli. A levél alá ez van irva Th. M. s a nevezett lap azt mondja, hogy mögötte a német nemzet egyik legnagyobb fia rejtőzik, akit az egész tudományos világ a legnagyobb bámulattal említ. A levél, mely az ausztriai németeket megerősíteni akarja az lő nagy harczukban, bátorítani akarja a csüggedőket és felrázni a közönyöseket, a következő tanácsokat adja: Legyenek a németek egyetértők! Hogyan lehetséges az, hogy ott, ahol mint Ausztriában, minden a koczkára van téve, olyan aránylag mellékes kérdés veszélyezteti az egyetértést, mint a sémitáknak az államban elfoglalt állása ? Hogyan adhatnak német katholikusok igazat azoknak, akik azt állítják, hogy a katholiczizmus és a hazafiasság nem fér meg egymással és megtagadják nemzetiségüket, mint ahogy Péter az Urat megtagadta ? Legyenek a németek erősek, kemények. okokkal nem lehet meggyőzni a cseheket, de ütésekkel igen. Ausztriában sokat vétkeztek és sokat elrontottak avval, hogy engedékenyek voltak, amikor nem kellett volna annak lenni. Minden a koczkán forog s a legyőzetés annyi, mint az elpusztulás. Ausztria németjei abból az országból, melyet ők tettek virágzóvá, nem vándorolhatnak ki úgy, mint a zsidók Oroszországból. Aki enged, annak tudnia kell, hogy vagy gyermekeit vagy legalább unokáit elcsehesiti. Legyenek hát a németek kemények! Ezeket mondja Th. M. Néni nehéz kitalálni hogy Mommsen Tivadar, a hires német arkheologus és történetiró rejtőzik e betűk mögött. A nagy tudós, aki sohasem zárkózott el a politikai élettől, melyben A sírná!. A Magyar Hírlap eredeti tárczája. Irta: Szépfaludi Ö. Ferencz. A temető fényesen ki van világítva, a sírokon ezer meg ezer mécses terjeszti fényét. A gazdag ember lampionokat, diszes, sokat érő koszorúkat halmoz a keresztekre és kőemlékszobrokra, a szegény egy pár virággal veszi körül a szerény mécsest s inkább egy-két fohászkodással toldja meg, hogy pótolhassa a nagy érték hiányát. Hiába! A fohászkodás kevesebbe kerül! Cseres András ügyvéd, ki nejétől, Bárdi Francziskától pár éve elvált, egyetlen kisfiát, Bálintkát temette el a nyáron. Neje elhagyta, akit forrón szeretett és aztán elhagyta kis fia is, ki vigasztalója volt az első csapás után. Most kettős fájdalom nehezedik kebelére. A temető népes; a sírok körül a szülők, hitestársak, szerető gyermekek ápolják, élesztik a meggyujtott lámpákat s emlékeznek kedveseikre, kik itt hagyták a szerető sziveket fájdalmaikkal, keserveikkel. Egy sír még sötét: a Cseres Bálintka sírja. Cseres András feketébe öltözve, hogy fájdalma és a nap harmóniája meglegyen, komoly arczczal, reszkető tagokkal megy végig a temető utján, hogy oda érjen elköltözött kisfia keskeny lakásához. Utána ballag az öreg Dömötör, a vén szolga, ki még szüleinél szolgált s látta a kis Andor urfit boldogságban, látta szerelemben, látta kétségbeesésben s látja most, mikor az egyik, a nagyobb fájdalom kezdi feledtetni a kisebb fájdalmat. A sírhoz érve, hátra, szól az ügyvéd a vén szolgához: — Adja ide Dömötör a lámpákat és a két koszorút. Tegyük rá a kis sírra meg a keresztre . . . Hisz ha mi elhagyjuk, úgy sem gondozza ezt más kívülünk! Az öreg Dömötör kipakolózik. Előszedi a nagy kosárból a mécsest, a lámpát, a két koszorút, aztán hozzálát a kis sír feldíszitéséhez. Ezalatt Cseres András odatérdepel a kőemlék tövébe, megérinti ajkával a hideg követ, s úgy érzi, mintha szeretett Bálint fia ajkait érintené. Megnyugszik, hacsak rövid időre is. Eszébe jutnak, míg ott térdel, a rég elmúlt idők, a rég elmúlt boldogság. Úgy tűnik föl minden, mintha álom volna. Kár, hogy nincs fölébredés; nem lehet elsimitni a boldogtalanságot és nem lehet elsimitni ezt a sírt sem. Majd talán az idő segít. Meglehet. Elötte áll a menyasszony hófehér ruhában, hosszú uszállyal; szőke fürtéin a koszorú, ujján a jegygyűrű. Nyaka mint a márvány, arcza mint a leesett hó, homloka tiszta, kék szemében a remény, mely örök boldogságot igér. Ő, a vőlegény, akkor is így volt: feketében; csak az volt más, ami a kabát alatt dobog — szív. És most alig öt éve minden, minden oda. Egy-két évig, mig a kis Bálint meg nem született, szeretet kisérte minden lépésüket. A férj mulatott az asszony kedvéért, kisérte a tánczvigalmakba, a korcsolya jegére, a konczertekbe, mindenüvé. Nem volt olyan férj, mint Cseres András. Egyszerre megszületett a kisfiú, a szép asszonyból anya lett és Cseres András nem engedte meg többé, hogy a vidám asszonyka úgy éljen, mint eddig élt. — Féltékenykedik, uram? — kérdé egy este Fruzina férjétől nem kis gúnnyal. — Nem! Csak azt akarom, hogy ön, asszonyom, ne csak nő, hanem anya is legyen! — Remélem dajkát fogad uraságod? — Azt óhajtom, hogy maga legyen gyermeke táplálója. Az én gyermekem idegen kézbe ne jusson! — Meg akar ölni ? — kiáltott a nő szenvedélyesen. — Ezt nem öli meg, ha gyermekének igazán anyja lesz; . . . hanem a harag, az könnyen ártalmára lehet szépségének! — Ön tehát nem szeret. Jól van, nem leszek alkalmatlanságára! — Bebizonyítottam hogy szeretem. Jó) Mai számunk 8 oldal