Magyar Hirlap, 1899. november (9. évfolyam, 302-331. szám)

1899-11-30 / 331. szám

10 magyar hírlap ____ városháza igazi útvesztő, ahol a felek órákat­­ elvesztegetnek, míg czéljukhoz juthatnak annyi­val inkább, mert sem kapus, sem szolga nem áll a közönség rendelkezésére. A Károly­­kaszárnyában különben az átalakítás óta napi­renden vannak a lopások. A legkülönfélébb felszerelések, vízvezetéki és egyéb berendezé­sek tűntek el, úgy, hogy pár nap óta a pénz­tárt őriző rendőrök mellé még egy pár rend­őrt dirigáltak ki k­özbiztossági szolgálatra.­­ Az alezredes fia. Kalandos multú em­bert keres megint a fővárosi államrendőrség. A körözött ember Mihánovits Gusztáv belovári szü­letésű harminczhat éves háziszolga, aki Op tel Fri­gyes asztalosmestertől százötvenöl forint elsikkasz­­tása után megszökött. Mihánovits valamikor jobb napokat élt. Apja alezredes volt és gondosan nevel­tette fiát. A fiú azonban megszökött hazulról, be­járta az egész világot és teljesen elzüllött. Nemrég Budapestre jött és itt Dutel frigyes asztalosmes­terhez szegődött háziszolgának. Tegnap azzal bizta meg a gazdája, hogy százötvenöt forintot a köz­jegyzőhöz vigyen. Mihánovits elment és azóta nyoma veszett. Dutel ma délelőtt jelentést tett a dologról a rendőrségen, amely megindította a nyo­mozást. Mihánovits az intelligens ember be­nyomását kelti. Magas termetű és erős testalkatú ember. Markáns arcza hosszúkás, halovány, haja szőke, szeme szürke, bajusza szőke, szakálla nincsen. — Pestis-konferenczia. Rómából jelen­tik, hogy Velenczében ismét pestis-konferen­­czia lesz. Visconti- Venosta olasz külügymi­niszter körlevelet küldött a hatalmaknak, amelyben Velenczébe újabb pestis-konferen­­cziára hívja meg őket. — Öngyilkos városi képviselő. Szabadkai levelezőnk írja nekünk: Alig van ember Szabadkán, aki nem ismerte volna a jó öreg Vuics Boldizsár földbirtokost, akit mindenki csak «lórón bácsinak szólitott. Ma délben a derék Tóró bácsi végzetes tettre határozta el magát: az udvarán levő mély kútba ugrott s mire észrevették, már csak holt­testét húzhatták ki a hozzátartozók. Senki sem képzeli, hogy mi vihette a­ jó öreg urat a végzetes ebre, mert jó módban élt, s mindenki tisztelte, becsülte. Különös jellemvonása volt az öreg szerb­nek, a ritka magyaros vendégszeretet. Háza tárva­­nyitva volt a vendégek számára s nem fukarkodott az évtizedes zamatos borokban. Ő maga is nagyon szerette a jó bort s lehet, hogy többet talált bevenni a jóból s ilyen állapotban történt meg a sajnálatos katasztrófa. A szegény Tóró bácsit az egész város siratja. — Halálozás. Komáromy Andrást, a jeles történettudóst, lapunk munkatársát nagy csapás érte. Tizenegy éves kis gimnazista fiát elragadta a halál. A kis halott temetése holnap, 30-án dél­után három órakor lesz az I. Attila-utczai 14. szá­mú gyászházból.­­ Az újságírók matinéjának rendező bi­zottságához tömegesen érkeznek levelek, amelyekben meghívót kérnek. A bizottság ez után teszi közzé, hogy meghívókat a matinéra egyáltalában nem ad ki; jegyet válthat bárki is a Budapesti Újságírók Egyesületében (Kerepesi­ út 17. század I.). A matiné­k fényes programmja különben újabb érdekes szám­mal gazdagodott, mert azonkívül, hogy közreműkö­dik Jászai Mari, Komáromi Mariska, Eötvös Ká­roly és Raskó Géza, még larnay Alajos, a kiváló fiatal zongoraművész is föllép. — A sikkasztó «igazgató ura. Zágrábi levelezőnk írja nekünk: A zágrábi törvényszék ke­belében felállított kisegítőhivatal igazgatója, Osolig Dragutin a múlt héten hivatalából való elbocsájtá­­sát kérte. A törvényszék elnöke, Rakodczay Sán­dor vasárnap ugyancsak levelet kapott Osolig igaz­­gatótól, amelyben az bocsánatot kér a törvényszék elnökétől, hogy visszaélt eddigi bizalmával, amen­­­nyiben a rája bizott pénzeket­­ elsikkasztotta. Osolig egyúttal tudatta az elnökkel, hogy megunta az életet s hogy öngyilkos lesz. Rakodczay tör­vényszéki elnök a rendőrségnek adta át a levelet s a rendőrség rögtön Osolig keresésére indult. Mint­hogy Osoligot lakásán nem találták, a város kör­­nyékén kezdtek utána kutatni. A Száva partján egy vadászöltönyt találtak, melyben Osolig ruháira is­mertek. A rendőrség abban a hiszemben van, hogy Osolig, akit jómódú embernek ismernek, nem lett öngyilkos s ruháját csak félrevezetés okáért tette a Száva partjára. A törvényszék megindította a vizs­gálatot, hogy az elsikkasztott összeg nagyságát meg­állapítsa, egyúttal zár alá vette Osolig két zágrábi házát. — Egy emberbarát halála. Baján, mint nekünk írják, tegnap meghalt Fischer Sámuel nagy­­birtokos, egy jótékonyságáért megveszette tisztelt és becsült többszörös milliomos. Fischer még életében a bajai zsidó hitközségnek ajándékozta a főtéren levő százötvenezer forintot érő házát. A ház hat­ezer forintnyi jövedelmét különböző jótékony czé­­lokra szánta. Hatezer forintot pedig huszonöt esz­tendőn keresztül egy alap teremtésére, amelyből aggok menedék­házat építenek. — Pinczérek mozgalma. A pinczérek or­szágszerte mozgalmat indítottak, hogy saját kebe­lükben egy országos pinczéregyesületet létesítsenek, amelynek az a czélba vett hivatása, hogy érdekei­ket minden irányban képviselje. Különösen a hely­­közvetítő ügynökök ellen irányul ez az egyesülés, amelynek előmunkálatait az ebből a czélból kikül­dött bizottság immár el is készítette. Ez a szervező bizottság most egy felhívást intéz az ország összes pinczéreihez, amelyben egyesülésre hivja föl őket. — Elfogott utonállók. Megírtuk, hogy Kojss János napszámost vasárnap éjjel a csángó­­utczában kiraboltak. A rendőrség ma letartóztatta az utonállókat Majer József, Zűrinek Béla, Vojics Mátyás, Szófiák József és Ssalády József napszá­mosok személyében. Ugyancsak ma tartóztatták le Sch­­warcz Jenőt is, aki Csontos János nevű isme­rősét rabolta meg, amikor ez a minap részeg fővel hazafelé tartott. Schwarcz jómódú családnak sarja, atyjának annak idején a Király­ utczában czipőnagy­­kereskedése volt. Dr Kovács kézpasztája, (csakis félhold alakú védjeg­gyel valódi) három nap alatt minden kezet gyengéddé és fehérré varázsol. Egy üvegtégely ára 60 kr. Kapható: minden gyógyszertárban és gyógyáruüzletben. Főraktár: I­ r. Kovács Ernő gyógyszertárában Budapest, VI., Gyár­ utcza 17. SZÍNHÁZ és MÜVÉSZET. — Vígszínház. Osztrigás Miczi — hála a rossz hírnek, mely megelőzte — oly népszerű lett Budapesten, hogy a Vígszínház műsorát jó időre lefoglalta. A színház ökonómiája ilyen esetben meg­kívánja a dupla szereposztást és ma már Var­sányi Irént állították a tűzvonalba, hogy Delii Emmát az Osztrigás Miczi ábrázolásában fölváltsa. Nagyon szerencsés választás volt, mert Var­sányi Irén jól eltalálta azt a hangot, amel­­­lyel ezt a kényes szerepet játszani kell, a­nélkül, hogy a boulevard-hölgy durvaságai nagyon is előtérbe lépjenek. Kedves, friss, jókedvű és szép osztrigás lány volt; az erősebb dolgokat a fiatalság ösztönével eltalálta , és ügyesen elsiklott fölöttük. Kupléját erős lámpalázzal, de igen csinosan adta elő. A többi szerepek nagyrészt a régi, kipróbált kezekben voltak. Uj volt Bárdi, aki egy két sze­repből összeforrasztott katonatisztet adott figye­lemreméltó tehetséggel. (—nt.) — Hubay-Popperék mai hangversenyén egy bécsi zongoraművésznő is játszott, Basch- Mahler­né asszony, akit szívesen hallgattunk meg a kitűnő kvartett vezető mestereivel. Schumann D.-moll trióját adták elő és különösen a rapszodikus har­madik tétellel volt teljes sikerük. Bécsi vendégünk művészi érzékkel találta el a zongora mellett azt a mérsékelt hangot, amely a klasszikus zenének ün­­nepélyes emelkedettségéhez való.Nem próbált kiáltóan túlszárnyalni melegen szóló hegedűkön és ez a szerény mérséklet adta meg a lírikus hangulathoz mindvé­gig nemesen ragaszkodó játékának megbecsült ér­tékét. Bevezetésül a négyes társaság Bendelnek érdekes, de keresett melódiákkal és néhol erőszak kell czifraságokkal túltömött vonósnégyesét (119-ik mű) adta elő, végül pedig Mozart remek G­-moll vonós-ötösét, amelyben Mambrini Gyula játszott a második mélyhegedűn. (r. n.) — Hangverseny a Lipótvárosi Kaszinó­ban. Érdekes estéinek sorában a legközelebbit most hétfőn, deczember negyedikén tartja meg a Lipót­városi Kaszinó. Hangverseny lesz, amelyen eddig elő nem adott magyar zenedarabokat mutatnak be legkiválóbb művészeink: Blaháné, Küry Klára, Abrányiné, Mihalovics Ödön, Alberti Werner, Bloch Mór, Hubay Jenő, Herczfeld Viktor, Takács Jenő, Marítr Raoul és a filharmonikusok zenekara. 1899. november 30 — Szilágyi Arabella az Operánál. Pénte­ken, deczember 1-én az Operaházban Aida kerül színre, amelyben Pártosné­ Bartolucci Viktória próbaképpen ismét a színpadra lép. Ez már a har­madik eset, hogy az Opera régi tagjaival tesznek kísérletet. Ebből az alkalomból felmerült az az eszme, hogy Szilágyi Arabellát, aki az Opera leg­jobb Wagner-énekesnője volt, is meghívják. A ki­váló művésznő az Operától való visszavonulása óta szorgalmasan tanult és most művészetének tető­pontján áll. — Az Uránia színházban ma este Konkoly- Shege Miklós tartott érdekes előadást az órákról. Ez alkalommal főként a csillagászati órákkal fog­lalkozott. Az előadáson Wlassics miniszter is jelen volt. — Szombaton újra premier lesz az Urániában. Transzvált mutatják be eredeti fényképfelvételek alapján. — A szegedi színészet állandósítása. Sze­geden nyári színkört építenek s a színészetet ezzel állandósítják. — Lindh Marczella Drezdában. Mint Drez­dából jelentik, Lindh Marczella, a szász királyi család meghívására deczember elején Drezdába ér­kezik, hol a deczember 6-án megtartandó udvari estélyen, melyen a királyon és a királynén kívül az egész udvar és számos kitűnőség vesz részt — énekelni fog. — A filharmonikusok szerdán, deczember hatodikán, tartandó harmadik hangversenyén tudo­más szerint Wagner Szigfrid dirigál és hamaro­san népszerűvé lett operájának, a Pernahajder­­nek, nyitányát is bemutatja. A hangversenynek ez lesz a teljes műsora: Beethoven »Egment« nyi­tánya, 2. Wagner Rikárd »Szigfrid idillje«, 3. Wagner Szigfrid »Pernahajder« nyitánya, 4. Liszt »Mephisto keringője«, 5. Beethoven VII-ik szim­fóniája. TISZTVISELŐK ÉRDEKE. * Igazság­ügyi személyi bírák. Nyugdíjba léptek: Nagy Károly debreczeni, Thaly Géza komá­romi kir. ítélőtáblái bírói czimmel és jelleggel felru­házott, valamint Guardazony József gyulafehérvári kír. törvényszéki birák; Libertiny József korponai, Sárváry Lőrincz debreczeni és Ráski Mihály pécsi kir. járásbirák; Janik Béla Andor budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszéki aljegyző; Hoff­­m­ann Ágoston kassai kir. törvényszéki írnok. — Adásukról lemondottak: Kovács Lajos dr. szom­bathelyi kir. törvényszéki jegyző; König Antal nyitrai és Ladányi Béla kassai kir. törvényszéki aljegyzők; Boleman Vilmos és Kállay Zoltán buda­pesti, Bod Antal debreczeni kir. törvényszéki, Po­­povics Szilárd budapesti V. kerületi, Medveczky Imre temesvári, Szentimrey Jenő Béla verseczi, Löwy Sándor rovnori és Spanyol József zombori kir. járásbíróság), Tar Gábor beszterczei és Popu Viktor gyulafehérvári kir. törvényszéki, valamint Goldber­ger Mór losonczi és Feleki Gyula budapesti V. ker. kir. járásbirósági joggyakornokok; Klimberger Miksa nagykanizsai kir. járásbirósági írnok; Tubely István székesfehérvári és Laczkó Vilmos frsztenai kir. já­rásbirósági végrehajtók. — Állását elvesztette: Boday Aurél egri kir. járásbirósági albiró, Gaál Béla miskolczi kir. járásbirósági joggyakornok. * A kedvezményes vasúti igazolványok. A kereskedelemügyi miniszter a hozzá intézett kérdésre kimondotta, hogy az állami tisztviselők részére biztosított kedvezményes utazásra jogosító igazolványok az eddigi gyakorlat fentartása mellett, ezentúl is, a bélyegtelen kérvények alapján is, egy kérvényre legföljebb három darabban fognak ki­állíttatni. * Előléptetett birák. Az Igazságügyi Köz­löny ma megjelent száma szerint a kir. igazság­ügyminiszter előléptette és pedig: az V. fizetési osztály 1-ső fokozatába Válhai Bertalan kir. kúriai bírót, a VI. fizetési osztály 1-ső fokozatába Dobay Albert marosvásárhelyi kir. Ítélőtáblai bírót. * Kinevezések: A kereskedelemügyi miniszter kinevezte: lovag Saint-Firmin Oszkár posta- és távirdatitkárt posta- és távírda főfelügyelővé; a Vili. fizetési osztály 3-ik fokozatába; Pond­rács Béla posta- és távirdasegédtitkárt posta-és távirdatitkárrá, Havadtai József, Chavrak Sándor és Wohlmann Károly posta- és távírda főtiszteket posta- és távirda felügyelőkké; a IX. fizetési osztály 3-ik fokozatába; Bucsy László dr. posta- és távirdafogalmazót posta- és távirda segédtitkárrá. Nagy Vendel, Kosslich Fülöp, Fürer Béla, Andahálsy Béla, Stefanovics István posta- és távirdatiszteket posta- és távirdafőtisztekké, La­ Borda Gyula, Budi Rezső, Meixner Kálmán és Kis János posta- és táv­­irda-számellenőröket posta- és távirda-számvizsgálókká, Pásztor István posta- és távirdatisztet posta- és távirda­­főtisztté, Donvald Milán végzett joghallgatót fizetéste­­len miniszteri segédfogalmazóvá, Vásony Lajos okleve-%

Next