Magyar Hirlap, 1919. február (29. évfolyam, 29-49. szám)

1919-02-02 / 29. szám

t Az orosz bolsevizmus mérlege A berlini Paul Cassirer cégnél a naplókban jelent meg Ilaivronsijnak, az orosz forradalmi szocialista párt egyik vezető tagjának a könyve, Az orosz bolsevizmus mérlege‘‘ címmel. Ebből a könyvből való a következő szemedrény: — Ha az orosz hivatalos jelentéseket olvassa az ember, könnyen elhiheti, hogy Oroszország teljesen kiépített szocialista állam. A bolsevikek vezetői mindig talentumos írók voltak, akik most meg tudják győzni a világot álláspontjukról. A valóságban azonban más a helyzet: Oroszországban a gazdasági helyzet teljesen szétzüllön és pedig eltérően a gazdasági helyzetnek más országokban való leromlásától, itt a leromlás a kispolgárságra is átterjed. Mikor a bolsevikieknek meg kellett teremteniök az új alapokra fektetett ipart, ők sem tehettek mást, mint, hogy a legszélesebb néprétegek alkotóerejére támaszkodtak. Be kellett hozniuk a munkásfelügyeletet, a munkásokat az egyes gyári tanácsok felügyelete alá helyezték. A vállalatok tulajdonosai, a gyárosok, a tulajdonosok egész csoportjával helyettesíttettek. Hogy azonban a termelés ezek után sem vált az állam hasznára, kiviláglik abból, hogy például a fémiparban a munkások és alkalmazottak fizetése öt százalékkal múlta felül a gyárak bruttó bevételét. Szinovjev közölte annak idején a pétervári szovjettel, hogy a Putilov-művek egy időben 96 millió rubelnyi államsegélyt kaptak s ebből 60 milliót munkabérekre fizettek ki, noha produktumaik értéke alig érte el a tizenötmilliót. Ez fordítja a bolseviki tendenciát a visszájára, a szovjetköztársaság egész ipara, amennyiben iparról még beszélni lehet, az állam támogatására van utalva és produkciójának értéke még a felét sem éri el az állami támogatás összegének. Ilyen körülmények között kikerülhetetlen az államcsőd, illetőleg az orosz állam észrevétlenül már régen csődre, jutott. Kukovsky pénzügyminiszter jelentése szerint ,a legutóbbi félév, állami kiadása 80 milliárd rubel volt, amivel szemben alig mutatkozott valami bevétel, illetve egy bevételi forrás mégis nyílt: a pénznyomógép, hétszáz millió rubel értékű papírpénzt nyomnak naponta Oroszországban. Csodálatos-e ezek után, ha az orosz rubel névértéke a belföldi piacokon is elvesztette immár 95 százalékát, a külföldi piacokon pedig a jelenlegi orosz pénznek egyáltalán nincs vásárlóereje. Az ipar elzűllésének következményeit súlyosan érzi a nép, kisévén a munkásoknak egy kisebb csoportját, amely igen magas munkabéreket kap és külön kedvezményeket az általa termelt iparcikkek széjjel osztásánál. Az iparcikkek mennyisége azonban, amely egy-egy munkásra jut, nincs arányban a szükségletével. A Prosorov-féle gyár munkásai például a múlt év nyarán minden családtaguk számára havonta harminc méter szivetet kaptak. Ennek az állapotnak következménye ezután, hogy a szövőiparban hozzá nem értő parasztok vállalnak munkát, csakhogy a magas munkabérekben és a nagyarányú szövetjavadalomban részesüljenek. Rablás, fosztogatás az, ami a gyárakban történik. De az orosz ipart nemcsak ezek a körülmények teszik tönkre. Egy orosz gazdasági lap írja a következőket: „Minden igyekezetünket meg kell feszíteni, hogy munkásfntudatunkat arra is felhasználjuk, hogy a gazdasági tanácsokból kizárjuk azokat a parazita elemeket, akik spekulánsokkal szövetkeztek, hogy kommüniszikus gazdasági életünket aláássák." A munkások kezében mint a jég olvad el a sok iparvállalat. A munkástalanság nő, a városokban éhínség dúl és szétmorzsolódik az egész munkásosztály. Csak kisebb csoportoknak és azoknak a bizonyos parazita elemeknek sikerül hasznot húzniok a teljes pusztulásból. És ii történik a falvakban? Ami a francia forradalom után történt és amit Franciaország még ma is súlyosan szenved és amitől a forradalmi szocialisták mindig irtóztak: a föld számtalan törpebirtokos kezébe került. Hosszú időre ki van zárva annak a lehetősége, hogy a földet tervszerűen szocializálhassák. A törpebirtokokra való feloszlás az orosz parasztságnak nem vált üdvére. Némely helyütt éhség pusztít a parasztok közt, más helyütt pedig a szó szoros értelmében elönti őket a pénz. A pénznek azonban semmi értéke sincs, fizetési eszközül absúlyra fogadják el .Az orosz parasztság gyorsan koldussá lesz és megint kis csoportok és spekulánsok és a bolseviki kormány ügynökei nyerészkednek rajtuk. A nagy magánvagyonok eltüntek, sav helyes is. A dolgozó nép azonban semmi, hasznát sem látja ennek. A száz és ezer milliomos helyébe most százezer kisebb,de ellentállásra képtelen vagyonbirtokos lépett. Egy nagy birtok kifosztása alkalmával történt, hogy a parasztok egy nagyon régi, rendkívül értékes tükörre akadtak. Soká töprengtek, mitévők legyenek vele, végre is elhatározták, hogy darabokra törik és mindenki elvisz magával egy darabot. Az orosz bolsevik uralomnak ez az igazi szimbóluma. Kérdés „Engem is bűnösnek fognak Várjon véleményezni, Ha nem fizetek házbért?" — E kérdés marja Kázmért. Kinek a lakásbizottság Nem tud lakást szerezni. Megállapítás Ki most szemtelenkedik Nem muszire látom, Adja még az olcsón is, És nem ilyen prágán. (nai.) Perújítás a színpadon Nemcsak a kriminalógiában történik meg, hogy elitélt bűnösök bűneire perújítást rendelnek el és a második tárgyaláson, — évek múlva — kiderül, hogy az elitélt ártatlan és becsületes ember." A művészetben is van perújítás, külöttösképen a színháznál, ahol a bíró — a felebbezhetetlen közönség! — sokkal kevésbé megfontoltan ítél, mint a büntető bíró. Egy színdarab sikerének, vagy bukásának döntő tényezője nemcsak az írói kvalitás és a színészi játék, hanem a közönség szeszélye, hangulata, a divat, a korszellem és még sok ennél kisebb dolog is, például megbukhatik a legjobb darab azon is, hogy a premier napján esik-e az eső, vagy süt-e a nap. Vannak darabok, amelyeknek egyenesen jó eső. Hangulat dolga az egész. És ezért van az, hogy valami nagy benső örömmel veszem mindig, ha a ,amelyekről tudjuk, hogy jók, de valamilyen körülmény véletlenül belekény- s szerítette a sikertelenségbe. Ne tessék jó mögött semmi aktuális célzást keresni, a színigazgató urak nagyon ritkán esnek bele abba a bátorságba, hogy elővegyenek olyan jó darabokat, amelyek annak idején nem táblás házak előtt mentek. Pedig az ilyen darabok reprize a legigazságosabb cselekedetek egyike a színház világában ahol a mennyi igazságtalanság és tévedés történik. A repriz nem egyéb, mint az annak idején elítélt jó darabok peruji■ tása, ismét összeül az ezerfejű bíróság és ismét ítél, hátha ezúttal igazságosabban, hátha most megkapja a szerző és a színház azt az erkölcsi és anyagi sikert, amelyet az akkori konjunktúrában nem kapott meg. Magyar darabokra gondolok, néhány nagyszerű magyar drámára és vígjátékra, amelyek öt-tíz-húsz évvel ezelőtt valamilyen hibából, vagy szeszélyből buktak le a feledésbe. Vájjon hol van az a fórum, ahol a megkárosított szerzők perújítást kérhetnek? Naprólnapra új darabok születnek, jók és kevéssé jók, sőt rosszak is és e nagy színházi börzének ebben a zsivajában vájjon ki gondot azokra az értékekre, amelyek a szó szárnyán nyomtalanul elröppentek. Ki, hozza vissza az elröppent szavakat, ki hozza vissza..az elégtételt, az igazságot, a sikert a színpad elítéltjeinek. Valami nagy, szép szánalommal gondolok reájuk és tudom, hogy amit ide irtam, az mind csak nak a bátorsága csak odáig terjed, hogy olyan darabokból adnak reprizt, amelyeknek annak idején is sikerük volt. Mert a színház is csak üzlet és ahol üzlet van, ott ne kívánj kockázatot és igazságot. (b. e ) (•) Tom és Jimmy, két angol katonák, két közönséges, de kedves és szőke angol katonák, akik kísérői voltak annak az egyik magasrangú katonatisztnek, aki néhány héttel ezelőtt nálunk időzött az entente gazdasági bizottságával, boldogan sürögnek-forognak, nevetgélnek, udvariaskodnak, mindenkinek szíves örömest rendelkezésére állanak még ma is a Ritzben. Tom és Yimmy, két közönséges, de kedves és szőke angol katonák itt maradtak Budapesten és ami a legszebb és legmeghatóbb, nem a gazdájuk parancsára maradtak itt, hanem mivel kikönyörögtek a gazdájuktól, hogy Pesten maradhassanak. A magasrangú katonatiszt elutazott Parisba, hogy beszámoljon tapasztalatairól a békekonferenciának és megengedte Tominak és Yimmynek, hogy Budapesten maradhasson és szolgálhassa az itt időző entente-tiszteket. Mi tetszett ennyire Tomnak és Yimmynek ezen az éhes, szomorú, szerencsétlen városon? Nem az előkelő szocietás finom élete bizonyára, mert itt aligha érintkeztek a társadalmi előkelőségeinkkel, nem is a koszt alkalmasint, hiszen ennél a legdúlóbb csaták idején is jobbat ehettek higiénikus, komfortábilis, talán központi fűtéses , lövészárkaik mélyén,de hát akkor a kilátásáé, ami a Ritz tetejéről a budai Várra nyílik, új villamosközlekedésünk, a fűtésünk, közvilágításunk várjon? Megolhatlan probléma. Vagy csak nekem, a budapestinek az. Nekem, aki már csak a hibákat, bajokat rémségeket tudom felfogni nyútt érzékeimmel. (*) A hó, amint puha pillérvel sűrűn omolva vastag fehér bársonyt borít a háztetőkre, az emberi lélek mélyén megrezgeti azokat a bizonyos örök szentimentális húrokat. Hulló hópihék, óh milyen sokszor zengett rólatok az édes dalu költői lant és a nyekergő fűzfasíp; nincs téma, amelyet többször megénekeltek volna, csak talán maga a még elnyűhetetlenebb szegény Tavasz. Valamikor csengők csilingeltek a szavakban, melyek a fehér hótakaró hangulatait énekelték, az angyalok dunyhája szakadt ki, a mennyben, gyermekek örömét, ártatlan vigalom szelíd sziporkázását jelentette, minden egyes tündéri hópihe. Valamikor . . . nagyon régen. De azután évek jöttek . . . évek, amelyeknek kegyetlen térszakában csak szemfedő volt a fehér takaró, a föld barázdáiban katonák gémberedtek, magános átkozott zugokban szegény őrszemek omlottak hangtalanul örökre a hóba és azután a hó színe már nem volt fehér, vörös rózsák virítottak rajta, a szent emberi vér kifakadt rózsái . . . vörös iszonyat volt ekkor minden egyes lefelé keringő puha hópihe. És most? Mintha csupa kérdőjel lenne minden kis szálló pehely és a fehér lepel, mely némán terül a termőföldekre, egyetlen titáni titoktakaró. Magot véd-e a hó a megrmunkált földben, vagy leplezője csak a parlagon hagyott földtáblák meddőségének, ez a titok, amelyből tavaszra valamennyiünk léte függ. Mire megolvad a hó, vájjon felüti-e fiatal fejét a tavaszi földeken az emberiség eledele? A hótakaró nem felel, egyelőre rejti a föld titkát, , a magasból pedig hideg szikrázással omolnak a hópihék, mint megannyi rejtelmes, közönyös apró kérdőjelek MMGYMR MJRLMP 1919. február 2. Földbirtokreform Bosznia-Hercegovinában (Bécsi tudósítónk telefonjelentése.) Laibach, febr. 1. Belgrádból jelentik: A szerb minisztertanács határozata folytán a következő földbirtokreformot léptettünk életbe: Bosznia és Hercegovina parasztjai nem kötelesek az ágasnak (földbirtokos) a termelésből részt adni. Az agas kártalanítását a parlament fogja elhatározni. A szegény agast, aki maga is mezőgazdasággal foolalkozik, földet fog kapni, az Iolya pedig, aki nem mezőgazda, a pénzben fogják kártalanítani. Minden földbirtokot kisajátítanak. Földet csak az kap, aki meg tudja azt művelni. Amíg a földosztás megtörténik, a nagybirtokosok kötelesek földjeiket bérbe adni. A bérbeadás módozatait törvényesen fogják rendezni. Valamennyi erdő az állam tulajdonába megy át, a parasztoknak megengedik a fadöntést. Munkát követelnek a szombathelyi munkanélküliek — Nagy tüntetés Szombathelyen — (A Magyar Hírlap tudósítójának telefonjelentése) Szombathely, febr. 1. Tegnap délután a munkanélküliek nagy tüntetést rendeztek Szombathelyen. Felvonultak a városházaelé, ahol a polgármestertől munkát követeltek és kijelentették, hogy dolgozni akarnak. Innen a püspöki palota elé mentek, küldöttséget küldtek fel a püspökhöz és követelték tőle, tiltsa meg lelkészeinek és újságjainak, hogy a munkanélkülieket támadják. Mikes János gróf püspök erre lejött a tüntetők közé és kijelentette, hogy ő, mint az egyház pásztora, minden tekintetben azért van, hogy a nép érdekeit képviselje. Amikor a munkanélküliek látták, hogy a püspöktől sem kapnak konkrét, megnyugtató kijelentést, akkor a ,,Szombathelyi Újság" szerkesztősége elé vonultak, ahol Lindauer Albint, a „Vasvármegye" szerkesztőjét keresték. A szerkesztő nem volt ott, mire a tüntetők a „Vasvármegye" szerkesztősége elé mentek, ahol Lindauer az erkélyről beszédet mondott és kijelentette, hogy lapjában nem a munkanélkülieket, hanem a kormányt támadja és politikai meggyőződését nem hajlandó feladni. Ez a felelet sem elégítette ki a munkanélkülieket, akik erre elkeseredésükben kövekkel dobálták meg az ablakokat és a szerkesztőt el akarták fogni. Közben értesítették a karhatalmat, mire a szombathelyi katonaság kivonult. Ellenállást a tüntetők nem tanúsítottak, hanem rögtön szétoszlottak.