Magyar Hirlap, 1927. január (37. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-27 / 21. szám

Csütörtök HlRIAP 1927 január 21. § A miskolci munkaközvetítő hivatal botránya óriási izgalomban tartja a város lakosságát (A Magyar Hírlap miskolci tudósítójától.) A Magyar Hírlap keddi számában megem­lékezett arról a most kipattant és ország­szerte nagy feltűnést keltő botrányról, amelynek központjában a miskolci munka­­közvetítő hivatal és annak főnöke, Szikszay Ferenc dr., állanak. Mint­­ismeretes, a miskolci rendőrség le­tartóztatta Szikszay Ferenc dr.-t, a miskolci munkaközvetítő hivatal főnökét, mert az a följelentés érkezett ellene, hogy azokkal a fiatalkorú leányokkal szemben, akik a ve­zetése alatt álló hivatalban elhelyezés cél­jából jelentkeznek, erőszakos viselkedést tanúsít. A feljelentés nem okozott különö­sebb feltűnést a rendőrségen. Már három hónappal ezelőtt rendkívül súlyos gyanúokok merültek fel atekintetben, hogy a miskolci munkaközve­títő hivatal irodája titkos leánykereskedők működési helyéül is szolgál s éppen ezért ezen idő óta titokban állandó megfigyelés alatt állott a hivatal s annak személyzete is. A miskolci rendőrség ugyanis megálla­pította, hogy a leánykereskedők a munkaközvetítő hivatal előszobájában keresték áldoza­taikat s a rovasalnak egyik tagja, Weissberger Menyhért volt az, aki az ország különböző helyein lévő éjjeli mulatók számára szállí­totta a fiatal anyagot. Az úgynevezett „szál­lítmányok“ javarésze a mezőcsáti mulatóba került, melynek Grossmann Kálmán ottani kávés felesége volt a tulajdonosnője. Gross­­mann Kálmánt annak idején letartóztatták s ugyanerre a sorsra jutott Weissberger Menyhért is, akit közvetlen letartóztatása előtt a munkaközvetítő hivatal azonnali hatállyal elbocsátott állásából. Ennek a botránynak a kivizsgálása során a rendőrség kihallgatta Szikszay Ferencet is, mivel az ő szerepe is gyanúsnak tűnt fel. Szikszay azonban kijelen­tette, hogy ő a hivatalában folyó üzelmekről mit sem tudott s azokat kizárólag egyik alantas tisztvise­­lője, Weissberger követte el. A miskolci rendőrség Szikszay dr. ellen is vádat emelt az üggyel kapcsolatban, azon a címen, hogy a felületes ellenőrzéssel lehetővé tette, hogy a munkaközvetítő hivatalban ilyesmik tör­ténhessenek. Ennek dacára Szikszaynak si­került állásában továbbra is megmaradnia , a most kipattant botrány napjáig ő volt a cselédközvetítés irányítója. A miskolci rendőrség azonban — anélkül, hogy erről Szikszaynak sejtelme is lett volna — ál­landó megfigyelés alatt tartotta őt is és gyűjtötte ellene a bizonyítékokat, miután elejétől kezdve nem látta tisztázottnak Szikszay szereplését a botrányos ügyben. S a rendőrség véleménye helyes volt. Egy erkölcsrendészeti razzia következményekép­pen lehullott a lepel az ügy eddig homály­ban maradt részleteiről. Egy nemrégen tartott ilyen razzia alkal­mával a rendőrség elfogott egy tizenöt éves leányt, akinek rendkívüli züllöttsége feltűnt a rendőrségi közegeknek. A leány nem volt ismeretlen a miskolci rendőrség előtt. Mint notórius csavargó több ízben állott már a fiatalkorúak bírája előtt, de még egy alka­lommal sem sikerült belőle elzüllésének történetét kivenni. Megismerkedett már a miskolci kórház­nak azzal az osztályával is, ahová az utcán élő nők szoktak időnként bekerülni. Mostani elfogatásakor újólag vallatóra fogták s a leány — ki tudja, miért — most az egyszer hajlandóságot érzett arra, hogy züllésének útját elmondja az őt kihall­gató rendőrségi tisztviselőnek. — Munkáért jelentkeztem a miskolci munkaközvetítő hivatalnál, hogy megkeres­sem a kenyeremet. Délelőtt voltam ott. Bent voltam Szikszay dr. úrnál, aki igen szívesen fogadott és azt mondta, hogy jöjjek el dél­után, akkorra már fog munkát szerezni szá­momra. Délután elmentem a hivatalba, ahol Szikszay úr egyedül volt benn. Megint igen szíves volt hozzám s behívott a szobájába. Mikor bent voltam, rámzárta az ajtót és hatalmába kerített. Ezután elmondta a leány, hogy ettől a naptól kezdve a romlás útjára tért. Ez a nap sorsdöntő volt életében. Tény az, hogy ettől kezdve a leányt nap­­ról-napra más és más férfival látták a de­tektívek a város utcáin s a züllés lejtőjén elindult leány útjának pihenői egy-egy raz­zia alkalmával a rendőrség, majd a rendőri orvos intézkedése folytán a kórház voltak. Az elhangzott súlyos vallomás után a fiatalkorúak bírája a leányt a miskolci ügyészségi elnök elé vezette, aki részletes jegyzőkönyvben vetette fel a leány vallo­mását. Ezután szigorú utasítást adott ki arra nézve, hogy a detektívcsoport néhány tagja állandóan figyelje meg, mi történik a munkaközvetítő hivatal helyiségeiben a délutáni órákban. Egyben utasítást adott arra, hogy Szikszay Ferenc dr.-t, a munkaközvetítő hivatal fő­nökét állítsák elő. A detektívek előállították Szikszay dr.-t, akit Kispál Ferenc vizsgálóbíró hallgatott ki. A vizsgálóbíró a gyanúsítottat a leg­nagyobb részletességgel hallgatta ki. A vizs­gálóbíró tudniillik arra az álláspontra he­lyezkedett, hogy olyan súlyos vádról van szó, hogy mielőtt a letartóztatás kérdésé­ben meghozná végzését, feltétlenül alkal­mat kell nyújtania a gyanúsítottnak arra, hogy védekezését részletesen terjessze elő. Szikszay dr. az ellene emelt vádra vonat­kozólag kijelentette, hogy a sértett kis­korúval szemben nem követett el erőszakot. Azt beismerte, hogy a leánnyal szimpati­zált s a leány tényleg fent járt nála hiva­talában. Előadta továbbá, hogy a leány előzetesen nála volt alkalma­zásban, mint gyermekleány. Úgy látszik, hogy belészeretett, mert ál­landóan üldözte szerelmével s éppen tola­kodó magatartása miatt volt kénytelen neki felmondani, mert már a feleségének is fel­tűnt a leány viselkedése. A leány ekkor Az ügy aktáit sürgősen elővették s újólag megállapítást nyert az a körülmény, hogy Szikszay könnyelmű ellenőrzése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a leánykereskedők hivatalos helyen folytathatták bűnös üzelmeiket, melyek következményeképpen húsz cseléd­­leány került a munkaközvetítő hivatal he­lyiségéből a mezőcsáti, majd innen más hasonló éjjeli mulatóba. Egy időben sok kellemetlenséget okozott a miskolci családoknál az a körülmény, hogy nem lehetett cselédeket kapni. Ennek oka az volt, ha egy fiatal falusi cselédlány jelentkezett a munkaközvetítő hivatalban, Weissberger azzal az ürüggyel, hoggy kitűnő helyre segíti őket szobalánynak, pincérlány­nak, a mezőcsáti éjjeli mulatónak „szállí­totta“ le őket. A miskolci rendőrség ezidőszerint még nem tud tiszta képet alkotni magának arról, hogy tulajdonképpen mennyire tehető azok­nak a szerencsétleneknek a száma, akiket a miskolci munkaközvetítő hivatal ilyen mó­don „elhelyezett“, vagyis, hogy hány sze­rencsétlen cselédlány került a prostitúció karmai közé. Szerdán azt az értesítést kapta nap nap után bejárt a munkaközvetítőbe s azzal az ürüggyel, hogy állást keres, állandóan a nyakára járt s a szó legszorosabb értelmében valósággal felkínálta neki magát. A sok csábításnak végre is nem tudott ellentállni s így történt meg, hogy azon a bizonyos délutánon tényleg találkoztak az ő hivatali szobájá­ban. Erről a délutáni látogatásról tudomást szereztek mások is s ettől kezdve állandó terror alatt állott. Szikszay szerint az egész ügyet ellenségei fújták fel. Már a Weissberger-féle botrány kitörésekor hajszát indítottak ellenem, — mondja Szikszay, — s mivel jól tudták, hogy kínos volna nekem, ha ez a dolog ki­pattanna, rábeszélték a leányt, hogy tegyen följelentést ellenem. Annak dacára, hogy Szikszay a legener­­gikusabban tiltakozott az ellen, hogy a leánnyal szemben erőszakoskodott volna, a vizsgálóbíró őt előzetes letartóztatásba he­lyezte. Természetesen a további fogvatartás kérdésében a vádtanács határoz. A miskolci ügyészség, tekintettel arra, hogy a mostani ügyet összefüggésben álló­nak tartja a három hó előtti leánykereske­delmi botrány ügyével, elrendelte ez utóbbi ügy revízióját. s a rendőrség, hogy az állami munkaközvetítő hivatal főnöke és országos biztosa, Andor Zsigmond miniszteri tanácsos, a közeli na­pokban leutazik Miskolcra abból a célból, hogy személyesen vegye kezébe a miskolci munkaközvetítő hivatal botrányának kivizsgálását, és a hivatal ügyeinek rendezését. Évekre visszamenőleg fogják ez alkalommal revízió alá venni a hivatal összes kihelyezéseit, mert meg akarják állapítani, hogy az egész hivatal működése milyen volt, Weissberger egyedül végezte-e a manipulációit, vagy voltak-e bűntársai és főképpen annak a ki­derítése fogja főfeladatát képezni ennek a vizsgálatnak, hogy hány leányt és hová „helyeztek el“. Az áldozatok lajstromának összeállítása, úgy hiszik, nem fog nagy ne­hézségekbe ütközni, mert az elhelyezésekről rendes könyvelés folyt. A Mezőcsátra „elhelyezettek“ például Grossmann Kálmán mezőcsáti lakos nevén­­ szerepelnek. Revízió alá vették a leánykereskedelmi bűnügy aktáit Kihallgatják Szikszay mentőfarmit is A botrányos ügy tisztázása természetesen óriási feladatot ró az illetékes hatóságokra. A miskolci rendőrség rengeteg embert hall­gatott ki már eddig is s a vizsgálóbíró is állandóan tanukat hallgat ki, a letartóztatott hivatalfőnök által bejelentett ama tanukat, akikkel Szikszay dr. bizonyítani kívánja, hogy a leány volt az, aki őt szerelmével va­lósággal üldözte s éppen ezért nem is volt rá szükség, hogy erőszakot kövessen el a leány ellen. Szikszaynak ezt az állítását felesége is megerősíti. Szikszayné kijelentette, hogy a leány alig hogy beállt szolgálatukba, állandóan nyomában járt urának, úgyhogy feltűnt neki a dolog. Nem sok je­lentőséget tulajdonított a dolognak eleinte, mert látta, hogy a leány férfibolond. Amel­lett, hogy férje után szaladgált, Dezső nevű sógorát is kitüntette nagy rokonszenvével s botrányos viselkedése miatt kénytelenek voltak elküldeni a szolgálatból. — Végtelen fájlalom, — mondta az úri­asszony, — hogy férjem hűtlenségéről ilyen szerencsétlen körülmények között s az egész ország-világ hallatára értesülök, de azt határozottan kijelentem, hogy arra, hogy a leány ellen erőszakot kövessen el a férjem, igazán nem volt szükség. A leány maga kínálta fel­ magát s a gyenge férfi nem tudott ellentállni a kísértésnek. Mint értesülünk, Szikszay dr., aki először felfolyamodást jelentett be letartóztatása ellen, a felfolyamodást visszavonta, mert maga is belátta, hogy addig, amíg az ügy tisztázva nincs, nem kerülhet szabadlábra. A mostani botrány főszereplője, Szikszay Ferenc dr., még fiatal­ember, alig harminc­egy éves. A háború alatt orosz hadifog­ságba került, ahonnan levelezés útján meg­ismerkedett egy Amerikában élő magyar leánnyal. A levelezés eredménye az lett, hogy az amerikai magyar leány hazajött Magyarországba és Miskolcon kozmetikai szalont nyitott. Szikszay dr. feleségül vette amerikai ismerősét s a kozmetikai üzlet sokkal többet hozott a konyhára, mint az egyszerű tisztviselői állás. Mikor Szikszay a munkaközvetítő főnöke lett, barátai és ismerősei tapasztalni kezd­ték, hogy az új főnök minden szabad idejét hivatalában tölti. Kezdtek rebesgetni gáláns kalandjairól, melyek színterévé hivatali helyisége vált. Emiatt fel is jelentették egy ízben s hivatali főnöke felelősségre is vonta Szikszayt ezért. Szikszay megígérte főnö­kének, hogy a jövőben ilyesmi nem fog megtörténni s a maga részéről mindent el fog követni, hogy a munkaközvetítő hiva­talban hasonló dolgok többé meg ne tör­ténjenek. Ilyen előzmények után pattant ki a bot­rány, amely természetesen Szikszay fölötte­­seit érinti a legkellemetlenebbül. A miskolci munkaközvetítő hivatal ügye most Andor Zsigmond miniszteri tanácsos kezében végleges rendezést fog nyerni s Miskolcon bizalommal néznek elébe a mun­kaközvetítő hivatal reorganizációjának, mert remélik, hogy ezután életbe fogják léptetni azokat a szükséges rendszabályo­kat, amelyek eleve ki fogják zárni, hogy a jövőben a mostanihoz hasonló esetek elő­fordulhassanak. A dolog historikumához tartozik még, hogy Miskolc város területén kezdetben tíz, majd később nyolc munkaközvetítő ma­gánvállalat működött Ezeknek a száma négyre csökkent idővel, míg két évvel ez­­lőtt az utolsó magánközvetítő engedélyét is bevonták s az engedély tulajdonosnője a városi hatósági munkaközvetítő főosztályá­­ban nyert alkalmazást. A belgák is 6:0-ra győztek a magyar jéghokki-csapat felett Bécsből jelentik. Az Európa-bajnokságért folyó nemzetközi jéghokki-verseny mai harmadik napján a belga csapat 6:0-ra győ­zött a magyarok fölött. A belga csapat úgy összjátékban, mint gyorsaságban nagy fö­lényben volt a magyar csapat fölött, amely­nek ezenkívül a szerencse sem kedvezett. Az első félidő eredménye 2:0 volt. Cserebogár, sárga cserebogár . . . (A Magyar Hírlap tudósítójától.) A Nép­rajzi Társaság szerdán délután a Magyar Tudományos Akadémia kistermében tartotta meg januári felolvasó ülését szépszámú hall­gatóság előtt. Tolnai­ Vilmos a magyar köz­tudatban népdalként élő „Cserebogár, sárga cserebogár“ című dalról értekezett és hosszú időkön át végzett tudományos kutatásai alapján leszögezte, hogy ez a dal a valóság­­ban nem is népdal, annak ellenére, hogy melódiája és szövege olyannyira a magyar nép lelkéből fakadtaknak tetszenek. A „Cserebogár, sárga cserebogár“ még csak nem is különösképpen régi nóta, mert hiszen 1815 táján bukkant fel először a híres ma­gyar színésznő, Déryné interpretálásában a magyar színpadon. Az idevonatkozó régi ada­tokból kiderül még az is, hogy ezt a dalt Déryné legelőször Miskolcon, Rozsnyón, Sá­rospatakon és a környékbeli helységekben énekelte és tette közkedveltté. A szerzője nevét, bár sokan és hosszasan kutatták, mindezideig nem sikerült megállapítani. Valószínű, hogy ezt a nótát a Déryné színtársulatának egyik tagja szerezte és köl­tötte, mert azidőtájt kezdődött annak a di­vatja, hogy a színművekbe dalokat, nótákat toldottak, különösen Déryné kedvéért, aki énekével mindig elragadta a közönséget. Az eredet idejére körülbelül következtetni le­het a dal legelső melódiájából, amely cikori­­nyás és kacskaringós volt, csak úgy, mint a szövege. És csak évtizedek múltán neme­sült mai egyszerű alakjára. Az érdekes és tanulságos előadást Molnár Imre dr. mes­teri módon előadott énekszámokkal tette különösen értékessé. Fölöttébb figyelemre­méltó volt az a sorozat, amelyet a „Csere*­bogár, sárga cserebogár“ című dal külön­böző évtizedek idején divatozott formáiból állított össze Molnár dr. Igen jellemző, hogy a legrégibb melódia-forma még erősen La­­votta-hatás alatt állott, a későbbi formái­ egyre tisztulnak, végül az a dallam, amely­­lyel ma éneklik ezt a nótát, szinte alig em­lékeztet az egykori melódiára. Ezután Szendrey Zsigmond Híres faluk­ című előadássorozatának falucsúfoló részé­ből mutatott be kedves és vidám tréfákat, amelyekkel az egyes falvak egyszerű és romlatlan népei egymást gúnyolják. Igen­sok falu van az országban, amely megye­­szerte, sőt az egész országban híressé vált valamely eseményről, vagy valamely neve­zetes személyiségéről. Így például még a régi időkben sokat ugratták az egyik du­nántúli falu lakóit azzal, hogy aki velük találkozott, odamondta nekik: „Na, komám, fujdatsz már!...". Vagy pedig azt, hogy: „Dudálj csak pajtás, dudálj.­.. Ennek a kedves tréfának a története a£ következő: — A falu határában pompás erdőségek húzódtak és az uraság vidám atyafiaival gyakran vadászgatott azon a tájon őzekre, szarvasokra. Ilyen alkalmakkor a falu népe körülállta az erdőt és nagy tülkökkel ijesztgették be a szarvasokat a sűrűség közepe felé, ahol aztán a vadak neki­sza­ladhattak a puskacsőnek. Egyszer ugyan­csak megkezdődött a dudálás és a lövöldö­zés, de valahogy a tülök szava tovább zen­gett a puska ropogásánál. Estére fordult már az idő, a jó falusiak csak egyre tül­költek, dudáltak, feljött a hold is, azután megérkezett a hajnalhasadás, de a dudál­ még egyre szóltak. Az uraság pedig már a kora délutáni órákban hazavonult vidám társaságával és bizony megfeledkezett arról, hogy haj­­óit értesítse a vadászat be­fejezéséről. Ezért mondták aztán évtizede­ken keresztül a falubelieknek, hogy: Fúj­­hatsz, dudálhatsz, pajtás... Igen nagy sikere volt a két előadásnak, amelyet a közönség lelkesen megtapsolt. Garibaldi ezredes Londonba mázott Párizsból jelenti tudósítónk: Garibaldi ez­redes ma délelőtt elhagyta Franciaország területét s Londonba utazott, ahol az ottani amerikai követségen ismét meg fogja kísé­relni az amerikai vízum megszerzését, ame­lyet a párizsi amerikai követség megtaga­dott tőle.

Next