Magyar Hirlap, 1927. január (37. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-30 / 24. szám

g 1927 január 30. HÍRLAP Vasárnap féltizenegy órakor kezdődik a Móra-matiné a Városi Színházban A közönség óriási érdeklődése várja a vasárnapi A­dra-matinét, amikor Móra Fe­renc először jelenik meg a Magyar Hírlap közönsége előtt személyesen. Vasárnap dél­előtt ftll órakor kezdődik a Városi Szín­­házban a Magyar Hírlap előfizetői részére rendezendő A­óra-matiné, amelynek jegyeit pár nap alatt szétkapkodták. Móra Ferenc népszerűségére jellemző, hogy negyvennyolc órával az előadás előtt minden jegy elkelt. A Magyar Hírlap előfizetői valósággal meg­rohamozták a jegypénztárakat, úgyhogy a Városi Színház hatalmas nézőteréről három­szor annyian szorultak ki, mint amennyinek sikerült erre a ritka élvezetes előadásra he­lyet biztosítani. Móra Ferenc az előadói asztalnál, ez magában véve is külön élményt jelent azok részére, akik megszerették Móra jóízű, egészséges humorát, írásainak zengzetes magyar nyelvezetét, meséjének gazdagságát­­ és mondanivalóinak sokszor mély bölcses- i­s­­égét. Akik eddig annyira várták a Magyar­­ Hírlap hasábjain Móra írásait, most szem­től szembe megismerik benne a közvetlen, mindvégig lebilincselő előadót is. A Magyar Hírlap mai számában közöl­jük Móra Ferenc két bűbájos dalát, amelyet Lányi Viktor zenésített meg. A finom, hangulatos muzsika kifejezésteljesen simul a pompás versekhez. A jó Isten foltozó szűcsében, Móra jóízű egyfelvonásosában Rákosi Szidi énekli a dalbetétet, amely külön szenzációja lesz a vasárnapi matinének, amelynek kere­tében még Pécsi Blanka, Somló Emma, So­mogyi Erzsi, Máig Gerő, Sándor József és mások lépnek fel. Az ügyvéd úgy áll az élet forgatagában, mint egy közlekedési rendőr — mondotta Pollák Illés, akit tiszteletbeli tagjává választott az Ügyvédi Kamara (A Magyar Hírlap tudósítójától.) Szomba­ton délután ünnepélyes külsőségek között választotta meg­ a Budapesti Ügyvédi Ka­mara Szemere utcai székházának díszter­mében tiszteletbeli tagjává a 75 éves Pollák Illést, a neves kriminalistát, jogtudóst és jogtudományi írót. A rendkívüli közgyűlést, amelyen nagy számban jelentek meg a bu­dapesti ügyvédtársadalom ismert tagjai, Papp József dr., az Ügyvédi Kamara elnöke nyitotta meg, utána pedig Fittler Dezső dr. terjesztette elő indítványát, hogy válasszák meg Pollák Illést a kamara tiszteletbeli tag­jává. A megjelent tagok egyhangúan fogad­ták el az indítványt, ami után bizottság ve­zette be a közgyűlési terembe az ősz jog­tudóst. Az elnök közölte Pollák Illéssel a Kamara határozatát és üdvözlő beszédében hangoz­tatta, hogy Pollák Illést nesztoroknak tekin­tik az ügyvédek. A mai nap — mondotta örömnap a Kamarára és az egész ügyvédi karra nézve is. Az ügyvédi kar a legnagyobb áldozatokat kívánja meg tagjaitól, de vi­szont ezeket jutalmazza is. Kamaránk örül, hogy veled szemben fennálló adósságának egy részét most leróhatja azokért a nagy szolgálatokért, amelyeket a karnak tettél — mint kamarai ügyész, mint a kamara ügy­védi tanácsának tagja, mint kodifikátor és mint jogi író hű szolgája voltál az ügyvédi­­ karnak. A kamara ötvenkét éves fennállása alatt most történt harmadszor, hogy a köz­­­­gyűlés az ügyvédi kamara egyik tagjának­­ a tiszteletbeli tag címét adományozta. Meg­emlékezett még beszédében Papp József dr. elnök Pollák Illés közéleti és ügyvédi sike­reiről, amelyek nemcsak neki, hanem az ügyvédi karnak is dicsőségére szolgáltak. Pollák Illés állott fel ezután szólásra botra támaszkodva, mert még mindig nem heverte ki annak a súlyos betegségnek nyo­mait, amely másfél esztendővel ezelőtt tá­madta meg. Meghatottan köszönte meg a kamara kitüntető határozatát, majd pedig közvetlen szavakkal emlékezett meg az őt firt kitüntetés jelentőségéről. — Csordultig tele van a szívem érzések­kel, — mondotta, — amikor megköszönöm, hogy életemet ilyen díszesen, ilyen kedve­sen bebabérozták. Olyan vagyok én már, mint a nyolcvanas évek divatos makart­­ásokra, én is összefakult, illatát vesztett, fonnyadt virág vagyok és ezt a csokrot tűzte most díszül a kamara a gomblyukába. Magáról beszélt ezután Pollák Illés, egy­szerűen, sziporkázó szellemességgel fejtette ki, hogy sokféle hajlamai között miért ma­radt meg az ügyvédi pályán, noha lehetett volna professzor és esztétikus is. — Megéreztem, — mondotta, — hogy az­­ ügyvédi társadalomban van a helyem. Az" rettenetes dühvel hagyta el Szegedet és azzal az elhatározással, hogy képpel se for­dul többet a meggyűlölt város felé. Elment belőle szép pirosképű, mosolygós szemű fiatal papnak és mikor évtizedek múlva visszatért belé, akkor már az egész világgal tengelyt akasztott, teljesen elvadult ősember gyanánt járt az idegen városban, amely ügyet se vetett rá. V. Igazságtalanság volna csak a magyar életet tenni felelőssé a legnagyobb magyar folklorista tragikus sorsáért. Azok közé az emberek közé tartozott, akik már a szüle­tésükkor el vannak jegyezve a fátummal s az élet napos oldalán is esőben járnak. Papi stációiból meg lehetne szerkeszteni a csanádi egyházmegye térképét, mert nem tudott egyhelyben maradni, szerencséjére az alföldi folklorének, de végletére magának Nagytermészetü, nyers-nyakas ember hírébe keveredik, aki nem sokat ad se szolgabíróra, se tanfelügyelőre, ha magát különb ember­nek érzi náluk s ha úgy jön a sora, neki­­hörcsögösödik magának a püspöknek. Furcsálják, hogy pap létére eljár a pa­­rasztlakodalmakba, dugott bálokra, kukori­­cafosztókákra s örökösen kántáltatja az em­bereket. Beszélik, hogy mikor egyszer a tan­­felügyelő hospitált nála, mint hitoktatónál, Dávid király felöl vallatta a gyereket. — No aztán miben jeleskedött ez a Dá­vid király? — kérdezte a hitoktató úr. — Igen szép nótákat tudott cimbal­­mozni. — Hát aztán te tudnál-e olyan szép nótát? — Ojjé, még szebbet is — vigyorodott el a gyerek. — No hát mondd el hamar a nagyságos tanfelügyelő úrnak! S a tisztelendő úr, akinek nevetett a szeme az örömtől, míg a siheder elkornyi­­kált valami ősi balladát, sehogy se tudta megérteni, hogy a nagyságos tanfelügyelő úr mért ráncolja össze a szemöldökét és mért fordul ki az iskolából köszönés nél­kül. Följelentették a püspöknek is, hogy min­denféle trágár verseket mondat a gyerekek­kel s még le is írja az arcátlanságokat és sokrot ígér annak, aki valami újat tud mon­dani. A püspök megszidta, a közigazgatási bizottság megintette s hányták-vetették egyik faluból a másikba. Tíz év alatt, 1881-től 1841-ig nyolc helyen paposkodott, de csak nem javult meg sehol se. Min­denütt a néppel fújt egy követ, amelynek egyre jobban magára szedte a szokásait is. Magyarszentmártoni pap korában egy­szer nagyon ráestellek­ a cserény körül, ahol pásztornótákat jegyezgetett. Fáztak is már, be is sötétedett, s abba kellett hagyni a munkát. — Ejnye, ejnye — dörmögött Kál­­mány —, nem­ gyújthatnánk egy kis tüzet? vélekedett csöndesen a pásztor. — Ott a — Ha csak nem lopunk egy kis fát — vélekedett csöndesen a pásztor. — Ott a tanya mellett van egy kis rőzse. Tisztelendő , úr szokott-e fát lopni? — Hm, hát te szoktál? — nézett rá Kál­­mány. — Én még eddig nem szoktam, de most megpróbálom. S kis­vártatva a lopott rőzse piros fényé­ben danolt a pásztor s Lajos pap éjfélig rótta az ősi ritmusokat. VI. A hatóságokkal való örökös perpatvar először az idegeit foszlatta szét, aztán a fizikumát viselte meg s a vérbe, italkedvelő s ember jobboldalát 1908-ban megütötte a­­ szél. Amikor valamennyire felépült, püspöke­­ nyugdíjba tette s ekkor került vissza Sze­­­­gedre, ahol tíz évig élte Diogenes életét.­­ Nem érintkezett senkivel, nem vette az em­bereket semmibe és a napi sétáit hajnali­­ két-három óra közt végezte a kihalt uccá­­kon. Ha valami kényszerűség nappal is ki­­s vitte az uccára, sokan megfordultak különös alakja után, de kevesen tudták, kicsoda. A halála is ember híre nélkül történt. Laká­sában, amelyet valószínűleg nem takarítot­tak többet attól kezdve, hogy beleköltözött, egy kis iskolásgyerek találta meg a vackán, akitől rossz irkákat szokott venni kézirat­­papírnak. Többnapos halott lehetett már akkor,­­ patkányokat rezzentett el az ajtó­nyitás az arcáról. Nincs fantázia, amely elképzelhetné an­nak a lakásnak az elhagyatottságát. Mikor én körülnéztem benne a temetés után, a könyvek és kéziratok térdig borították a két szoba padlóját és a konyhát. De köny­vek és írások hevertek a szekrények tete­jén is, az ágy alatt is, a kanapé alatt is, szalmatörek és fosztott toll közt s a mi könyvkedvelő teremtése van a jó Istennek, a könyvskorpió és a patkány közt, az mind otthagyta a nyomát. Volt könyv, amelynek csak a tábláját hagyta meg a pocok és volt könyv, amelynek nyolc ívét tizenhét hely­ről szedtem össze. Valami kétszáz éves la­tin salabakter, finn mitológia, nagyszerű rézmetszetekkel, nagyértékű ritkaság, többet kaphatott volna érte, mint egész évi nyug­díja volt. VII. A nádtetejű félház tenyé­znyi­ udvaráról volt a temetés, zuhogó esőben, a koporsótól öt lépésre szemétdomb, rothadt kukorica­­szárból ágyazva palló a sárba, hogy a ha­­lottvivőik ne káromkodjanak olyan nagyon, miikor a koporsót kiviszik az utcára ; a nyi­tott kapuban két öregasszony, rongyos kolduskák, sopánkodnak a világ folyásán — akkor is spanyolos idő járt — s azt mondja az egyik : — Tudja, lelkem, ha legalább köresét vagy valami dögveszedelmet adna már az a fölséges úristen, hogy halottmosogatónak el­vihetné magát az ember valamire ... Tudós, akinek a néplélekben való és hálás volt a mestersége, soha stílusosabb környe­zetben nem hagyta még el a világot. VIII. Most azt írják nekem Szegedről, hogy mozgolódás van otthon, emléket akarnak ál­lítani Kálmány Lajosnak s énrám is számí­tanak. Nem énrám ne számítsanak. Mindig szégyenlem magam, az ilyen jóvátételeknél. Vagy azt se bánom, ha márványtáblát te­szünk a féltetejű házra, de akkor abba ezt vésessük bele : — Dolgozzatok a hazának, mint Kálmány Lajos és akkor meghalhattok úgy, mint Kálmány Lajos. ügyvéd ott áll a piszkos élet forgatagában és mindvégig tiszta marad. Az ügyvéd — mondotta zajos taps és nagy derültség köz­ben, — úgy áll az élet forgatagában, úgy irányítja az életet — mint a Nemzeti Szín­ház előtt kivilágított talapzatán a színes ko­ronggal a feje felett a fehérkesztyűs közle­kedési rendőr. Az az én egyetlen büszkesé­gem, hogy úgy lépek le az ügyvédség műkö­dési területéről, mint ahogyan oda fellép­tem vagyonilag és becsületileg is. Aztán még egyszer köszönetet mondott megválasztásáért és a meleg ünneplésért Pollák Illés a kamara tagjainak, akik lelke­sen ünnepelték az ügyvédi kamara legújabb tiszletbeli tagját. Vasárnap Mentőövek a dunai rakpartok útvonalán A múlt év nyarán a főváros a belügymi­niszterrel egyetértésben megszervezte a du­nai életmentést és az intézmény rövid mű­ködése alatt máris nagy eredményeket ért el. Három motorcsónak és négy kisebb motorral fölszerelt ladik végzi a Dunába ugrók mentésének nehéz feladatát és az eddigi statisztikai adatok is azt bizonyítják, hogy az intézmény megfe­lel a hozzá fűzött reménységeknek. Mielőtt a mentőcsónakokat üzembe he­lyezték volna, az azt megelőző hónapban huszonkilencen ugrottak a Dunába, akik közül csak keveset sikerült kimenteni. Augusztus óta amikor a mentőcsónakok megkezdték tevékenységüket, csak huszon­nyolc vízbeugrás történt s az öngylkosjelöltek közül csak öt ful­ladt bele a vízbe. Ez az öt halálos végű öngyilkosság is az éjszakai órákban történt és ezért nem sike­rült az életuntakat kimenteni. A főváros szociálpolitikai ügyosztálya most azon fáradozik, hogy a dunai élet­mentés intézményét még jobban kifejlessze és az öngyilkosjelölteket lehetőleg távol­­tartsa a hullámoírtól. Legközelebb a feb­ruár 3-án összehívandó szociálpolitikai bi­zottság ülésén az ügyosztály előterjeszti azt a javaslatot, hogy a dunai rakpartok mind­­két oldalán két-háromszáz méternyi távol­ságon cölöpökre helyezett mentőöveket sze­relnek fel és a mentőövek mellett csákányt és a ful­dokló kimentéséhez szükséges kötelet is he­lyeznek el. Ötven-hatvan ilyen mentőöv felszerelésére gondol a főváros, de természetesen gondos­kodnak arról, hogy el ne lopják ezeket a tárgyakat s ezért a rakpartra nagyobbszámú rendőrőrszemet vezényelnének ki. A további tervek szerint a Margithidan egy csengőszerkezetet szerelnének fel. Ha valaki a hídról a Dunába ugrik, a szer­­kezet üveglapját a járókelők egyike be­nyomja, mire a szerkezet alarmírozza a hídfőnél állomásozó mentőexpedíciót. Ha­sonló rendszer külföldi nagyvárosokban már be van vezetve és igen jól bevált. Tervbe vették azt is, hogy a nyáron több nagyobb motoroshajót állítanak be a for­galomba, azzal a feladattal, hogy a Duna pesti és pestkörnyéki szakaszán állandóan cirkáljon és szerencsétlenségek esetén a se­gélyre szorultak rendelkezésére álljon. A Lágymányoson nagyobbszabású Ingyen strandfürdő létesítését is tervezi a főváros, hogy ezáltal megszün­tesse a szabadban való fürdést és ezzel szintén elejét vegye az ebből származó sze­rencsétlenségnek. A dunai életmentés intézményére a jövő évben egyelőre negyvenezer pengőt fordít a főváros, de ebben az összegben nincsenek benn a most tervezett reformok költségei. Fiatalok kiállítása a Nemzeti Szalonban A Nemzeti Szalon ismét fiatalokat gyűj­tött össze és néhány debütáló művésznek adott alkalmat arra, hogy eddigi fejlődésük eredményeivel a nagy publikum előtt meg­jelenjenek. A bemutatkozó piktorok közül Csabai-Ékes Lajos és Szuly Angéla érdekel­nek bennünket legközelebbről. A két fiatal művész teljes ellentéte egymásnak, kereső aljukban és eszközeikben. Csabai-Ékes, aki grafikában és iparművészetben elég ismert nevet szerzett már magának, most a nagy kompozíció területén mint komoly festő mutatkozik be. Van néhány nagyobb stú­diuma, három aktos képei, vagy többször három aktcsoportjainak felvonultatása nem mindennapi szerkesztő-, ritmus- és forma­­készségre tesz tanúságot. Míg Csabai-Ékes­­nél minden a forma kihangsúlyozása, addig Szuly Angéla a szó igazi értelmében kolo­rista és színritmusok útján ad néhány na­gyon érdekes tájképet, két akt-tanulmányt és jó grafikai lapokat. Legmerészebb úton Szigeti István járt, akit mint karikaturistát ismerünk és aki a groteszk iránt való erős hajlandósággal és a legszélsőségesebb töreks­vésekkel főleg némely németekkel rokon­ságban most néhány nagy vásznat ad, szí­nes és érdekes dolgokat, cigányjelemezek­ben egy Savonarola című kompozíciójában és tájképeiben. A keresés útját járja, na­gyon artisztikus és jó eszközökkel Jakab Ödön. Halászbárkái, akttanulmányai, Ka­zalrakás című erős hangulatú képe jó ered­mények. Magyar-Mannheimer Nelly az apja tanítványa és hűséges követője, kis tájkép­­sorozatában nagy eszközgazdagsággal és ki­tűnő színérzékkel találkozunk. G. Raidl Ida elsősorban fejstádiumain ígérkezik kellemes és jó tudású portréistának, ezenkívül azon­ban néhány jól megtanulmányozott tájképe és friss vízfestménysorozata is szerepel. Végül a keramikus Gádor István hozta el is­mert formában és színben a primitív és groteszk határain járó munkáit, amelyek különböző kiállításokon keltettek már ér­deklődést és sok figyelmet. A Szent Rókuis lábsósfíírdö pr 1 HATASA * IL W ll A Szt. Rókus lábsóból egy csekély mennyiséget meleg lábvízben feloldunk Nyerünk ezáltal oxigénnel telített vizet, mely csodálatosan jóté­kony hatást gyakorol a fájós lábra, megszün­teti a kínzásokat, melyeket a cipő szorítása okoz. Elmulasztja a legmakacsabb fagydaga­natokat, a tűrhetetlen fagyási viszketéseket. Hosszabb áztatás megpuhítja a tyúkszemeket és bőrkeményedéseket élannyira, hogy azok kés, beretva nélkül eltávolíthatók. Egészen biztos, hogy a Szt. Rókus lábsó a leg­elhanyagoltabb lábat is újjá alakítja annyira, hogy a szűk, sőt új cipő olyan kényelmes lesz, mintha évekig hordta volna. Járkálhat, ameny­­nyit akar, állhat egy helyben órákig a fáradt­ság vagy fájdalom legcsekélyebb érzése nélkül Egy nagy csomag Szt Rókus lábsó ára 1 pengő 28 fillér. Kapható minden gyógyszertárban. Ha nem kapná, forduljon a budapesti Szent Rákos gyógyírhoz, VII., Rákóczi út 70. Eredeti csakis zöld csomagolásban.

Next