Magyar Hirlap, 1927. február (37. évfolyam, 25-47. szám)

1927-02-10 / 32. szám

Csütörtök •JIA 13"*A HÍRLAP Felismerték a rákoshegyi rabló­gyilkosság áldozatát: Zlatoczki Istvánná vendéglői mindenest (A Magyar Hírlap tudósítójától.) A rákos­­hegyi rablógyilkosság ügyében szerdán dél­után fordulat állott be, amennyiben sikerült az áldozat kilétét megállapítani, öt napig nyomozott a rendőrség a vidéki csendőrsé­gekkel karöltve, hogy az áldozat személy­­azonosságát megállapíthassák és hogy a tet­teseknek nyomára akadjanak. Az öt napig tartó nyomozás ma végül azt az eredményt hozta, hogy a rákoshegyi vasúti töltés mel­lett talált női holttestet sikerült agnoszkálni, a tetteseknek azonban még semmi nyomuk. A rendőrség megállapította, hogy a meggyil­kolt nő Zlatoczki Istvánná, harmincöt éves mindenes cseléddel azonos. Az áldozat kilétének és személyazonossá­gának megállapítása érdekes körülmények között történt. Tudvalevőleg a budapesti főkapitányság a vidéki rendőrségeknek és a csendőrségeknek megküldötte a szolnoki vasútvonal mentén meggyilkoltan talált nő fényképét, hogy annak alapján ismerjék fel az áldozatot, öt nap alatt azonban egyetlen­egy komoly bejelentés sem történt és sem a rendőrségen,­­sem pedig a vidéki hatósá­goknál nem jelentkezett senki, aki eltűnt hozzátartozóját kereste volna. Ilyen körül­mények között természetesen nehéz tempó­­­ban haladt előre a nyomozás. A főkapitányságon végül úgy határoztak, hogy detektíveket küldenek ki a pestkör­nyéki falvakba, hogy ott kutassanak a tet­tesek után és egyúttal állapítsák meg azt is, hogy kinek a hozzátartozója tűnt el az utóbbi napokban. Tápiósápra Fehér József detektív felügyelőt küldték ki, akinek a nyomozása sikerrel járt. Fehér József ma délután telefonon kö­zölte a főkapitányságon Vogel József rendőrkapitánnyal, a nyomozás vezetőjével, hogy sikerült megállapítania az áldozat személyazonosságát. A meggyilkolt nőről készült sokszorosított fénykép alapján az áldozatban Zlatoczki István napszá­mos felismerte a feleségét. A tápiósápi csendőrök szinte házról házra jártak a sokszorosított fényképpel és Fehér József detektívfelügyelő a tápiósápi urada­lom cselédeit kereste fel. Ott dolgozik Zla­toczki István, mint napszámos, akinek a detektív szintén felmutatta a Budapestről magával hozott fényképet. Zlatoczki megle­petve kiáltott fel­ :— Ez a feleségem! Azután elmondotta, hogy a feleségét leánynevén Klic­si Máriának hívják és nagysarlósi születésű harmincöt éves asszony. Zlatoczki feleségét Budapesten is­merte meg. Abban az időben Zlatoczki építkezéseknél dolgozott és ott volt Klicsi Mária is, aki bár kávémérésben volt alkal­mazva, mint mindenesleány, délelőttönként az építkezésnél segédkezett. Feleségül vette és Tápiósápon telepedtek le, hogy nyomor­ban éltek és ezért állandóan civakodtak egymással. Az asszonynak hét gyermeke született, akik közül azonban csak kettő van életben. Az­­asszony elhatározta, hogy visszatér Budapestre, miután Tápiósápon a férje cse­kély keresetéből a család nem tudott meg­élni. Egy napon összepakolta a cókmókját és anélkül, hogy ezt a családjának bejelen­tette volna, elutazott Budapestre. A férje csak a szomszédoktól tudta meg másnap, hogy a felesége otthagyta. Klicsi Mária szeptemberben jött Buda­pestre és Schwabenberg Márton vendéglős­nél kapott alkalmazást a Szent László út 26. számú házban. Schwabenberg január­ban eladta vendéglőjét és akkor Zlatoczki­­nénak felmondott. Háromszázötvenezer ko­ronát adott neki és ebből a pénzből élt Zla­­toczkiné, amíg a pénze el nem fogyott. Akkor elhatározta, hogy visszatér a férjé­hez Tápiósápra. A rendőrség most már azt hiszi, hogy Zlatoczkiné, miután pénze elfogyott, gyalog indult a hosszú útnak, a szolnoki vasúti vonal mentén, hogy el ne tévedjen. Batyuját természetesen magával vitte. Sötét este az úton szembetalálkozott egy csavargóval, aki azt hitte, hogy Zlatoczkiné vásári árus, aki a batyujában vásári porté­kát visz. Abban a hitben, hogy az asszony­nál bizonyára pénz is van, az útszéli csa­vargó a szerencsétlen cselédet rövid du­lakodás után meggyilkolta és a batyuját elrabolta. Tehát a gyilkos előzően nem ismerte áldozatát és csak ötletszerűen végzett vele. Ilyen körülmények között természetesen at rendőrségre nehéz feladat vár, hogy a rablógyilkos útszéli csavargót kézrekerít­­hesse. Zlatoczkiné gazdáját, Schwabenberg Már­tont kihallgatták és elmondotta, hogy az asszony közel öt hónapig volt nála, rende­sen viselkedett és minden idejét otthon töl­tötte. Férfiismerőse nem volt, soha senki sem kereste és csak vidéken lakó nővérével levelezett. Amikor Schwabenbergék a Szent László úti vendéglőt feladták, a Csengery utca 3. számú házba költöztek. Zlatoczkiné csak két napig volt az új lakásban és azután, minthogy lejárt a felmondási ideje, elbocsátották. A házban alig emlékeznek Klicsi Máriára, aki a házbeliek szerint jelentéktelen kis cseléd volt,­­ bolondosnak hitték, mert állandóan dalolt, bolondozott és emiatt senki sem érintkezett vele Fehér József detektívfelügyelő Tápiósáp­­ról szerdán este magával hozta a meggyil­kolt asszony férjét, Zlatoczki Istvánt, akit részletesen kihallgattak, majd pedig kivit­tek a bonctani intézetbe. Zlatoczki az áldozatban teljes határo­zottsággal felismerte a feleségét. Miután az áldozat személyazonosságát végre sikerült megállapítani, a nyomozás most azon fáradozik, hogy a gyilkosokat kézrekerítsék. Szerdán délután általános razzia volt a főváros területén és különösen a perifériákat kutatták át a rendőrség em­berei. A főkapitányságról, valamint a kerü­leti kapitányságokról külön-külön csopor­tokban indultak el detektívek, civilruhás rendőrök és kerékpáros rendőrosztagok, hogy a gyanús helyeket végigrazziázzák. Az általános razzia a késő éjszakai órákig tar­tott, azonban pozitív eredménnyel nem vég­ződött.­ Zlatoczki Istvánná rablógyilkosát egyelőre még nem ismeri a rendőrség. A rendőrség az éjszakai órákban kihall­gatta Schwabenberg Márton feleségét, ak elmondotta, hogy Zlatoczki Istvánná, ami­kor kilépett, piros abroszba csomagolta holmijait. Egy blúzt, egy selyemkendőt, egy pár ma­gasszárú cipőt és zsebkendőket. Távozása után a házbelieknek panaszkodott, hogy kevés pénz adtak neki és ezért a gazdáját fel fogja jelenteni a rendőrségen. Zsa­­leczkiné, minthogy állás nélkül volt, felke­reste régi ismerősét, özvegy Kopcsán Já­­nosné munkásnőt, aki a Drégely utca 5. számú házban lakik. Szállást kért tőle és Kopcsánné megengedte, hogy az asszony egy éjjelen át ott aludjon a lakásán. Zlatoczkiné január huszonhetedikén tá­vozott el Kopcsánné lakásáról azzal, hogy a rendőrségre megy és följelenti Schwanbergéket. Ettől kezdve az asszonyt többé nem látták. Érdekes, hogy Kopcsán Jánosné két nappal ezelőtt bejelentette a rendőrségen, hogy a rákoshegyi áldozat nem lehet más, mint Zlatoczkiné. Akkor Kop­­csánnét kivitték a bonctani intézetbe, azon­ban az eltorzult holttestben nem ismerte fel az áldozatot. A rendőrség most azt igyekszik megállapítani, hogy január 27-től február 4-ikéig hol tartózkodott Zlatoczkiné és hogy kivel látták utoljára. Fodor Jenő volt városatyát Bécsből Budapestre szállítják Csalással vádoltan állott a bécsi törvényszék előtt Fodor Jenő volt városatya. Árut vásárolt 7000 schilling értékben egy bécsi kereskedőtől és tartozását egy olyan ingatlanra akarta betáb­lázni, amely, mint később kiderült, nem volt az övé. Fodor a tárgyaláson azzal védekezett, hogy a szakértő tévedett, mert ő a saját telkét mutatta meg felbecsülés végett. A bíróság hitelt adott Fodor védekezésének és felmentette a csalás vádja alól, de további fogvatartását rendelte el, mert a budapesti ügyészség körözi és ki fogják szolgáltatni a magyar hatóságoknak. Amero-csokoládé 1927 február 16. 3 A Turul Szövetség vezetői beismerik, hogy nem apokrif az Ádám-levél (A Magyar Hírlap tudósítójától.) Az Ádám-ügyben fordulat történt: az orvosi kar beszüntette eddigi ellen­állását és alávetette magát az egyetemi tanács aka­ratának, úgyhogy az Ádám-ügy ezen a pon­ton megnyugtató módon fejeződött be. Az orvoskar legközelebbi ülésére már meghív­ják Ádám Lajos professzort, valamint kiír­ják a szigorlatait is. Az üllői úti orvosi egyetemen azonban még mindig lehet azoknak az agitációknak a hatását érezni, amelyekkel bizonyos kö­rök próbálkoznak zavart támasztani az ifjúság életében. A Turul Szövetség ugyanis, amelyben különböző főiskolai és egyetemi bajtársi szövetségek tömörülnek, levelet in­tézett Ádám Lajos professzorhoz, amelyben lemondásra szólítják őt fel. Ezt a levelet nem írták alá, sőt hiányzik a levélről a Turul Szövetség pecsétje is. Ádám Lajos dr.-nak az az álláspontja a le­véllel szemben, hogy fölterjeszti elbírálás végett a kultuszminisztériumnak. Az esti órákban elmentünk a Turul Baj­társi Szövetség múzeumkörúti irodájába, ahol tömegesen gyülekeztek az egyetemi hallgatók és a lemondást követelő levélről tárgyaltak. Foglalkoztatta őket Preisz Hugó dr. rek­tornak nagy feltűnést keltő mai intézkedése is, amely szerint azok, akik be akarnak jutni az egyetemre, tartoznak az indexüket felmutatni, mert az eddigi gyakorlattal ellentétben nem fogadják el a bajtársi egye­sületek tagsági jegyeit és igazolványait, mert megállapították, hogy a bajtársi egye­sületek nagy részét , nem egyetemi polgárok, hanem egyete­men kívül álló egyének alkotják. Ez a megokolás izgalmat váltott ki a Tu­rul Szövetség helyiségében gyülekező diákok körében. Egyik vezető ember ezeket mon­dotta a Magyar Hírlap munkatársának: " A vezetőségünkben tényleg vannak né­­hányan ,akik nem egyetemi hallgatók, azon­ban rendes tag csak az lehet, aki főiskolai­­ hallgató. Nem tagadjuk le, tüntetések alkal­mával megtörtént, hogy hozzánk sodródtak ébredő magyarok is és rendszerint ezek követték el azokat a ren­detlenségeket, néha verekedéseket is, ame­lyek panaszra adtak okot — Mi igaz abból, hogy a Turul Szövetség Ádám tanárhoz intézett levele állítólag apokrif lenne?­­— Szó sincs róla, Ádám Lajosnak a levelet mi küldtük. Más mondanivalónk nincsen, mint az, hogy amit abban kértünk, fenn is tartjuk. Este hét órakor megérkezett a Turul Szö­­vetség helyiségébe Bánsági Velcsov György dr., a szövetség egyik vezetője, és abban az irányban tárgyaltak, hogy miként lehetne „az ifjúság“ presztízsét megóvni az ügyben. — Cserbenhagytak bennünket az orvos­tanárok, ne hagyjuk magunkat — pattant föl élesen egy tizenkilenc-húszéves tányérsapkás egye­temi hallgató. Ezt egyesek helyeselték, de általában nyomott volt a hangulat az egye­temi hallgatók egy részénél, mert az orvosi kar határozata többeknek elvette a kedvét. A tárgyalásokon megállapodásokra nem tudtak jutni, azt határozták, hogy összehívják az ifjúsági nagybizottság ülését, amelyben tudvalevőleg az ifjúsági egyesüle­tek tanárelnökei és vezetői helyet foglalnak és ennek a határozatától teszik függővé a továbbiakat. " Megszökött a kórházból Berlin egyetlen bélpoklosa, mire az emberek nem mertek egy napig az utcára menni Berlin, február 8. Már több, mint egy éve ápol a berlini Charité-kórház egy beteget, akit a látogatók messze elkerülnek, noha a Charitéban min­den lehető betegséghez hozzászokik az ember. Egy 35 éves német-amerikai farmer kö­rülbelül két éve egy nagy állatszállít­mánnyal jött Amerikából­­ Németor­szágba. Párnapi hamburgi tartózkodás után Berlinbe jött, hogy különös kiütései miatt a Charitéban megvizsgáltassa magát. Az or­vosi vizsgálat után ezt az embert különös biztonsági okokból máig sem engedték szabadon és 1926 nyaráig minden más be­tegtől szigorúan el volt különítve. A dakotai farmer a legrettentőbb ra­gályt hordozza magában, melyet az orvosi tudomány még nem tu­dott leküzdeni — és ez a lepra. Végre múlt év júniusában nagy tanulmá­nyozás és kezelés után a többi beteg és egyéb környezete részére már nem állott fenn a ragály veszélye, úgyhogy átszállíthat­ták a bőrklinikára, ahol jelenleg Arend dr. professzor kezeli. Az elmúlt hét utolsó napjaiban azonban a beteg szabadság utáni vágya olyan erős volt, hogy nem bírta tovább a Charitéban kitartani és sikerült a bélpoklosnak megszöknie. A hír futótűzként terjedt el a városban és huszonnégy óra múlva a világvárosban majdnem teljesen megakadt a forgalom. Beteget jelentett mindenki: a sofőrök, a vil­lamoskalauzok és a kocsivezetők egyszerre kapták meg a „Grippel". Berlin rémét, a dakotai bélpoklost három napon belül azonban kinyomozták ismerő­seinél és jelenleg ismét kezelés alatt áll a Charitéban. A német-amerikai farmer hosszú idő óta az első leprás beteg Berinben. Ha ez a be­tegség nem lenne a világ legrettenetesebb ragálya, bizonyosan látványosságként bámulnák vas­rácsos szobájában a harmincöt éves férfit a berliniek. Miután Arend dr. professzor a világ egyik legelismertebb bőrspecialistája, nagyon érdekelt, hogy mit mond betegéről,­­ aki állítólag a gyógyulás útján van már. Külö­nös érdeklődésre tarthat számot ez a beszél­l­getés, melynek során elmondotta, hogy ez az első bélpoklos, aki meg fog gyó­gyulni. Arend professzor klinikáján az esetről a következőket mondották a rettenetes kórról: — A bélpoklosság még az ó­korból isme­retes és a középkorban, különösen a keresz­tes hadjárat után, Közép-Európában is na­gyon elterjedt. Tetőpontját a tizenharmadik században érte el és végleg csak a tizenhete­dik században szűnt meg. És ezt is csak az­által érték el, hogy a betegek elkülönítését a legnagyobb szigorral vitték keresztül és a betegek a külvilágtól teljesen elszigetelve él­ték le életüket. A tizenkettedik és a tizenhar­madik században tizenkilencezer ilyen lepra­­különítmény lett és ebből csak Franciaor­szágra kétezer esett. Akkoriban holttá nyilvánítottak minden bél­poklost. Sérülniök vagy férjhezmenniök nem volt szabad. A ruházatuk különös ismertető ru­házat volt és kereplővel figyelmeztették az arra menőket, nehogy megközelítsék őket. Csak az ilyen kegyetlen szigor tudott úrrá lenni ezen a betegségen, annyira, hogy végre leprabeteg alig van már. Ennek a ke­gyetlen elkülönítésnek fájdalmát és fájó ér­zését a középkor gyönyörű jótékonysági tet­tekkel enyhítette. Egész szerzetesrendek —■ mint például a lazaristák — a bélpoklosok gyógyításával és ápolásával foglalkoztak. A lepra ellen orvosság nincsen. Ha van is látszólagos gyógyulás, a lepra mint olyan gyógyíthatatlan. A Berlinben 1897-ben megtartott lepra-konferencia ki­mondotta a lepra-betegek kényszerelkülöní­tését. Mégis Arend professzor nagyon bízik a sikerben és egyszer azt mondotta, hogy: — Meg fogom gyógyítani! De ezt csak annak köszönheti, hogy betegségének első stádiumában került kezelés alá. Az a három napos kórházon kívüli tar­tózkodása nem volt fertőző veszélyes, mert ez a rettenetes ragály ennél a betegnél em­bertársaira nézve immunis. Nagy dologra vállalkozott Arend pro­fesszor. Meggyógyítani egy lepra-beteget. Feltámasztani egy halottat, egy élő­halottat. Ha meg tudja tenni, akkor az orvosi tudo­mány annál esetbe örök időkre beírja nevét. Bölcsey Károly.

Next