Magyar Hirlap, 1927. május (37. évfolyam, 98-122. szám)

1927-05-01 / 98. szám

V*7n ~ w 12 1 12 B*" | MISSISSIPI A remegő távíró hozza a foszlányos híreket. Messze Amerikában föld, víz és emberek olyan lenyűgöző, döbbenetes drámát játszanak le Isten ege alatt, mely szívekbe markol és ideget tép. A rettentő és gigászian megdagadt víz, a Mississipi harsogva tombol gátjai között és félelmetes bőgése szörnyű halállal fe­nyeget egy másfél milliós fővárost: New Orleans­. Ha lezúdul, nincs menekvés, nincs segítség, nincs élet. Csak pusztitlás.­­Túl a gátakon­­— innen és onnan — ezer meg ezer holdjai a termékeny földnek, fakadó zsendülésnek, végeláthatatlan búzatábláknak. Ha átvágják a gátat, a Mississipi gyilkos ereje, minden rontó dühével ezekre a földekre öntené szzeny­­nyes hullámait. Százezernyi vagyon és élet­eredmény pusztul. De megmarad és menekedik a város. Az idegek vibráló feszülésében tanács­kozásra ül össze a kormány. És dönt: a gátat át kell vágni. Itt csak vagyon pusz­tul, ott élet veszne. Bármilyen fájdalmas, de nem bízzák az elemekre az ítéletet. 'Az ember méri, mi több és mi drágább. 'A föld jövőre megint magot hordhat méhében, a város örökre holt. A farmerek konokul lázadnak. Fegy­verrel, géppuskával védik a gátat. Védik munkájukat, gyümölcsüket, kenyerüket. A kormány határoz: meg kell hajolniuk a köz java előtt. Csak egy érdek van: az összességé. A miniszter csónakra ül, hogy maga adjon parancsot az utászoknak: hol messenek bele a gátba. Sajkáját puskagolyók ü­dvözlik, magát átkok. Mindegy. Mert egy törvénye van és egy lelkiismerete: a polgárság egyetemének érdeke. Szomorú, ha ez az érdek áldozatot kí­ván. Szomorú, ha ez az érdek akárkinek­­— a legkisebbnek, leggyengébbnek is — igaztalanságot hoz. De ha egyszer, úgy most kell az államférfi szívének kőből lennie. A nemzet érdeke nagyobb a pol­gárénál , még ha fegyver mondja is ki ezt a szót. Szép dal ez, akármilyen halkan ének­lik. Nagyon távol van ez a dal és mégis egész közel, mert az Ej Uchnem akár­milyen orosz dal is, egészen magyar énekké lett. Újból és újból zsúfolt házak előtt éneklik a doni kozákok az Ej Udinem dalát, miután a Kék Madár szintén a zsúfolt házak sorát szerezte meg az Ej Udinem színpadi képével, és amikor Fjodor Saljapin énekelte el egész hal­kan, egész csöndesen, hangját nagyon kímélve ezt a dalt, a Városi Színház né­zőterét­ olyan taps viharzott át, amely után még egyszer és harmadszor kény-­ telen volt a takarékos Fjodor Saljapiri elénekelni ezt a dalt. Miért éppen csak a volgai vontatóknak, miért éppen csak az orosz népnek szabad elpanaszolnia pa­­ naszait Magyarországon? Ez nem égési érdektelen kérdés. . EJ UCHNEM X volgai vontatók dala ... Budapes­ten előbb a Kék Madár kórusa énekelte el, egyszer, kétszer, háromszor minden előadáson. Legalább háromszor, mert a közönség nem akart betelni vele. Azután volt egy este, amikor Fjodor Saljapin énekelt a Városi Színház nézőtere előtt. Háromezer ember volt együtt, de Fjedor Saljapin kímélte hangját, amint kímélte hangját Párizs nagy operaházában is. Fjedor Saljapin olyankor, amikor lehet, már csak pianissimo énekel, mintha egy kis társaság szalonjában, a zongora mel­lett állana és nem egy nagy színház nézőterével szemben. Ej Ud­nem ... Ez a volgai vontatók dala, amelyről tudna egyet és mást mon­dani például Gorkij Maxim, aki szintén dolgozott néhány esztendeig a volgai hajókon. Ezt a dalt lehetett pianissimo is énekelni, vagy talán csak pianissimo lehet énekelni, mert minél halkabban éneklik, annál megrázóbb a fájdalom, annál mélyebb a keserűség, annál őszin­tébb a panasz, annál kevésbé lehet körbeszállni a szemrehányással. A doni kozákok énekelték utoljára ezt a dalt Budapesten. Egy este, öt este, tíz este, mert a rossz konjunktúra vilá­gában sem tudott betelni a budapesti közönség ezzel a dallal. A fájdalom, a keserűség, a panasz dalával. És most kérdjük: az éber budapesti rendőrség miért tiltotta be az Ej Udinem szomorú melódiáját, és az éber budapesti rend­őrség miért engedi meg azt, hogy a Kék Madár és Saljapin után a kozákok újból és újból elénekeljék a volgai vontatók dalát. Vasárnap 3400 népgyűlésen a munkáspárt 10.000 szónoka tiltakozik Angliában az új szakszervezeti törvényjavaslat ellen (A Magyar Hírlap londoni tudósítójá­tól.) Egyre jobban kiéleződnek Ag­liá­­ban az izgalmak Baldwin szakszerve­zeti törvényjavaslata körül és a munkás­párt a szakszervezetekkel karöltve olyan propagandát fejt ki a javas­lat ellen, amelyre még Angliában sem igen akadt idáig példa. Vasárnap nem kevesebb, mint 3400 népgyűlést rendeznek a szakszervezetek és a munkáspárt, amelyeken 10.000 szónok fog tiltakozni a szakszervezeti reform­javaslat ellen, amely elfogadása esetén az általános sztrájkot törvénytelen­nek deklarálja és igen szigorú rendszabályokat helyez kilátásba, különösen azok ellen, akik ér­telmi szerzői az ilyen sztrájkoknak. Baldwin szakszervezeti törvénye még a szimpátia-sztrájkokat is lehetet­lenné tenné és a sztrájkot csak annyiban ismeri el jogosnak és törvényesnek, amennyiben az tisztán és egyedül gazdasági előnyök elérését célozza. A törvényjavaslat a szakszervezetek vagyoni alapjai felől is a munkáspártra igen súlyosan rendelke­zik, amennyiben megtiltja, hogy a szakszervezetek a vagyoni tartalékaikat politikai cé­lokra fordítsák a szakszervezeti tagok írásos hozzájáru­lása nélkül. A konzervatív párt természetesen nem nézi tétlenül a szakszervezetek és a La­bour Party hatalmas propagandáját, hanem maga is teljes fegyverzettel veszi fel a harcot. Az elmúlt egy-két nap alatt a konzervatív párt is nem kevesebb, mint 3 millió röpcédulát osztott szét és azt bizonyítgatja, hogy az új szak­­szervezeti törvény a munkásság szabad­ságjogait semmiképpen sem veszélyez­teti, csupán a munkásvezérek hatalmát igyekszik korlátozni. A munkáspárt ügynökei házról-házra járják a mun­káslakásokat, hogy kioktassák a mun­kásokat a szakszervezeti reform­javas­lat lényegét illetően. Ha ez a munkájuk valóban eredményes is lenne, a dolgok lényegén bajosan változtatna, hiszen a munkásságnak nem lesz bele­szólása a javaslat parlamenti tár­gyalásába. Az előjelek szerint Baldwin törvény­­javaslatából mindenképpen törvény lesz, ha mindjárt egyes pontokon változtatás­­okat is fognak eszközölni. Mai formá­­­jában a szakszervezeti reform­ javaslat­­­nak még a konzervatív pártban is akad­nak ellenzői, de ezek javarészt a törvény élesebb és pontosabb megfogalmazását akarják csupán elérni és nagy vonásai­ban ezeknek a véleményei is megegyez­­nek a szakszervezeti törvény reformjá­nak szükségességéről. A liberális párt annyit elismer, hogy­ a most életben lévő tizenöt év előtti szak­­szervezeti törvény annyira homályos, és a pongyola fogalmazást­, hogy egyáltalán­ nem felel meg a mai viszonyoknak, vi­szont azonban a liberálisok túlságosan messzeme­­nőeknek tartják Baldwin törvény­­javaslatát. Annyi kétségtelen, hogyha törvény lesz a szakszervezeti reform­javaslatból, az angol szakszervezetek és a Labour Party ereje meggyöngülne, ha mindjárt nem­ is olyan mértékben, mint ahogy, azt egyesek elhitetni szeretnék.­­ A páneurópai ifjúsági szervezet vezetőit szombaton délután egyetemi hallgatók inzultálták az Oktogon-kávéházban A páneurópai únió főiskolai szervezete, mint ismeretes, múlt vasárnap akarta meg­tartani alakuló gyűlését, Hozmetz Károly és társai azonban botrányba fullasztották a gyűlést, amelyet az elnöklő herceg Hohen­lohe Károly Egon kénytelen volt berekesz­teni. A diákegyesületek tagjai közül többen bejelentették csatlakozásukat a páneurópai mozgalomhoz, amelynek Bécsben Seiper kancellár, Németországban pedig Wirth kancellár a vezetője. A vasárnapi botrány nem kedvetlenítette el a magyarországi diákmozgalom vezetőit és elhatározták, hogy újabb gyűlést fognak tartani, amely­nek keretében végleg megalakítják a pán­európai unió főiskolai szervezetének ma­gyarországi csoportját. A főiskolai hallgatók egy csoportja, amely az operettszínházi revolveres merénylő Hozmetz Károly körül csoportosul, elhatározta, hogy a páneurópai mozgalom híveit mindenképpen meg fogják akadá­lyozni abban, hogy alakuló gyűlésüket megtarthassák. Az egyetemi verekedések ismert alakjai állandóan figyelemmel kísér­ték Balogh Endre főiskolai hallgatót és diáktársait. Balogh Endre ugyanis a pán­európai unió főiskolai szervezetének az elnökjelöltje. Hozmetzék megtudták, hogy Balogh és barátai újabb gyűlést akarnak előkészíteni és ezért levélben megfenyeget­ték őket, hogy ha a gyűlést megismétlik, a vasárnapinál különb botrányt rendeznek. Életveszélyes fenyegetést tartalmazott a levél, amely, azonban nem ijesztette meg Baloghé­­kat. A Pán-Európa-ellenes diákok megtudták, hogy Balogh társai szombaton délután egy kávéházban bizalmas megbeszélést tartanak és megtárgyalják azokat a módozatokat, amelyek alapján az alakuló gyűlést meg­tarthatják. A fiatalembereket egész nap figyelték, hogy hova mennek és észrevétle­nül követték őket. Szombaton délután há­rom óra után a diákok bementek az Okto­gon téren levő Oktogon-kávéházba. Üldö­zőik oda is követték őket. Alig foglaltak helyet, négy fiatalember toppant elébük és inzultálni akarták őket. A kávéház vendégei azonban idejében meg­akadályozták, hogy az incidens nagyobb verekedéssé fajuljon. Az Oktogon-kávéház a kora délutáni órákban zsúfolva volt vendégekkel. Három fiatalember lépett be a kávéházba, helyet kerestek, miután alkalmas asztalt nem ta­láltak, megkérdezték Reiner Imre kávést, hogy van-e különterem a kávéházban. A kávés készséggel kinyitotta a különtermet és a három fiatalember ott foglalt helyet, feketét rendeltek és nyugodtan beszélgettek. Alig telt el öt perc, négy fiatalember állított be gyors léptekkel a kávéházba és egyene­sen Kreiner kávés elé léptek. Az egyikük dühösen rátámadt: — Hogy kerülnek ide a párnearopások? A kávés hirtelenében nem tudta, miről van szó, nem tudta, hogy a fiatalemberek kit keresnek és fölkérte őket, hogy csend­ben viselkedjenek. A kávéház különtermé­nek ajtaja félig nyitva volt és a fiatalembe­rek meglátták a különteremben ülő főisko­­­lai hallgatókat. Erre berontottak a különterembe, a ká­vés és a pincérek követték őket. A különteremben ülő diákok felugrottak helyükről és védekező állásba helyezkedtek. A négy fiatalember vezetője botjával a­ márványasztalra csapott és rákiáltott az egyik főiskolai hallgatóra: — Maga páneurópás? A következő pillanatban letépte a fiatal­ember jelvényét és lom­posott. Úgy látszik, ez jel volt a verekedés megkezdésére, mert a társai rátámadtak a három főiskolai hallgatóra, akiket láthatólag meglepett a váratlan tá­madás. Még mielőtt azonban a verekedés elfajult volna, a kávés és a pincérek a fe­lek közé ugrottak és megakadályozták, hogy­ a botokkal fölfegyverkezett támadók meg­verjék a védtelen fiatalembereket. Természetesen mindez nagy zajjal történt és a kávéház vendégei figyelmessé lettek a különteremben lejátszódó eseményekre. Betódultak a különszobába és lefogták a verekedőket. Közben ilyen kiállások hang­zottak: — Le leéll bunkózni őket! Ki vele minden, pán­euró­pással! A támadó fiatalemberek azután meggon­­dolták a dolgot és el akartak távozni a ká­­­véházból. A vendégek azonban nem enged­ték el a botrányhősöket. Egy pincér a kö­zelben posztoló rendőrőrszemért sietett, aki fölszólította a hangoskodó fiatalembereket­.

Next