Magyar Hirlap, 1927. szeptember (37. évfolyam, 197-221. szám)

1927-09-16 / 209. szám

Péntek Zoológiai csodák a luxusadó-tervezetben A pénzügyi kormány néhány héttel ezelőtt kibocsátott fényűzési rendelettervezete a gazdasági közvélemény széles köreiben méltán keltett nagy felháborodást. A rende­lettervezet ugyanis egész felfogásában, de különösen egyes részeiben nem a tényleges luxust szolgáló árufajtákat igyekszik súj­tani, hanem minden rendszer nélkül adó­kötelezettség alá vonja oly cikkek egész sorozatát is, melyek a fényűzés fogalmával semmiféle vonatkozásba nem hozhatók. Az érdekképviseletek a napokban terjesz­tették fel kifogásaikat a rendelettervezet ellen és megállapíthatjuk, soha egy javaslat a gazdasági élet oly osztatlan elítélésével, súlyos kritikájá­val nem találkozott, mint ez a tervezet. Az érdekképviseletek felterjesztéseiben a különböző kereskedelmi és ipari szakmák a sérelmek oly széles területeire, kirívó példáira mutatnak rá, amelyek a tervezet tarthatatlanságát bizonyítják. Egyöntetű felfogás szerint a javaslat még átdolgozásra sem alkalmas, mert rajta annyi változtatni való van, hogy azzal a fáradsággal új rende­let dolgozható ki. A tervezet bonyolult konstrukciója A fényűzési tervezet hivatott kritikusai minden oldalról különösen a tervezet ötlet­szerű konstrukciójára mutatnak rá. A cél kétségtelenül a fényűzési árucikkek meg­adóztatása, ezzel szemben a tervezet túl­nyomó részében szükségleti cikkeket kíván luxusadóval sújtani. Egy továbbmenő célja a tervezetnek a hazai ipari munka hatható­sabb védelme, mivel szemben­ép az ipari munkát és ezek közül is különösen a kis­ipari tevékenységet sújtja a legjobban. Vé­gül ennek a javaslatnak kibocsátása az új adókódex keretében minden bizonnyal azt a célt szolgálja, hogy a különböző adók labirintusában egyenes ösvényt vágjon és különösen a kettős adóztatást szüntesse meg. Ezzel szemben a tervezet az alapanya­gok és a továbbfeldolgozó ipari munka egy­ként való sújtásával a kettős adóztatás „leg­szebb“ formáit teremti meg, bonyolult konstrukciójával s matematikai feladvá­nyaival pedig nemhogy egyszerűsítené, de egyenesen összekuszálja amúgy is bonyolult adórendszerünket. V­agy ha például a kevésbé tehetős vevő bárányból nutria-utánzatot készíttet, utána épúgy meg kell fizetni a 20 százalékot, mint a többszörös értékű valódi nutria­­bundáért. Ugyanez a „logikus következte­tés“ érvényesül a rendeletben, amidőn a mercerizált pamutanyagokat fényűzési cikk­nek deklarálja. A mercerizálás tudvalevőleg a készáru egyszerű technikai eszközökkel való mángorlásából áll és célja az árunak fényt kölcsönözni. Ez a tökéletesítési, tehát nem is továbbfel­dolgozási processzus az áru értékét semmi­vel sem növeli, azonban arra, úgy látszik, mégis elegendő, hogy az egyszerű pamut­áruból luxuscikket csináljon. így lesz luxus­cikk a klott, a bélés-serge, a liberty-szatin, a mercerizált damasztszövet és még sok más közönséges pamutáru, melyeknek — ezt mondanunk sem kell — semmi közük a fényűzés fogalmához. Ilyen és még sok hasonló „bölcs“ rendel­kezésből áll az új fényűzési tervezet. A fel­soroltak után alig hisszük, hogy ennek a rendeletnek alkalmatlansága még csak a fodozgatásra is, újból leszögezésre szorulna. A napokban meginduló ankétok határozata valóban nem lehet más, mint a tervezet el­vetése. .­m­. Bérmunka után is luxusadót kell fizetni A javaslatnak ezek a hibái a gazdasági életre gyakorolható hatásaiban igen súlyo­sak. Hiszen példátlan az összes államok fényűzési rendeleteiben, hogy például a munkát, sőt a bérmunkát is ugyanoly kulcs szerint sújtsák adóval, mint a munka alapanyagául szolgáló fényűzési cikket. A tervezet szerint, ha egy hölgy a kereske­dőnél selymet vesz (ami után a luxusadót lefizeti) és az anyagot elviszi egy divat­szalonban megvarratás végett, ezért a meg­­varratásért, tehát a szabónő bérben végzett munkájáért is luxusadót követel a tervezet. Ez a helyzet azonban súlyosbodik akkor, ha ezt a selyemruhát készen akarjuk vala­melyik szalonban, vagy konfekcióüzletben megvenni. Ez esetben ugyanis a selyem alapanyagáért a kereskedő a vámnál egy­szer már lefizette a luxusadót, ami azonban nem tesz semmit, mert a kész ruha teljes eladási ára után újból tartozik fényűzési adót leróni. A kettős adóztatásnak ez a gyönyörű példája csak oly esetben enyhül, ha az alapanyag nem lévén luxuscikk, utána a vámnál, vagy a belföldi termelőnél nem kell adót fizetni. Ne gondoljuk azon­ban, hogy ily esetekben már megszabadul­tunk ettől az ördöngős adótól, mert ha tör­ténetesen egy gomb, zsinór, bélés, vagy egyéb, melyet a ruhára rávarrnak, luxus­cikk, az egész után adót kell leróni. Ugyanez a helyzet a kárpitos, a cipész, ál­talában minden oly kisipari munkánál is, mely a rendelet felfogása szerint fényűzési alapanyagok feldolgozásával foglalkozik. A kisipari munkának ez a karaktere elég ahhoz, hogy azt magát is fényűzési cikk­nek deklarálják és adóval sújtsák. Valóban szép, hogy a szabónők, kárpitosok és cipé­szek tiszteletreméltó személyét is nem von­ják mindjárt a fényűzési adó bűvkörébe és nem adóztatják meg ezeknek minden élet­megnyilvánulását. Talán ,ezt még pótlólag hozzá lehetne venni a rendelethez. Hogyan csinál a tervezet bárányból nutriát A rendelettervezet igen szigorú az után­zatokhoz is. Ha a szűcs például házinyúlból szilszkin-utánzatot csinál, azért 20 százalék luxusadót kell fizetnie, noha a házinyúl még a rendelet szerint sem fényűzési cikk. «ÄÄ.Gr35£5,26 hírlap'1927 szeptember 16' 5 Az 1925-ben eltűnt Fawcett ezredes Brazília egyik dzsungeljé­ben él, mint farmer Londonból jelentik. Dél-Amerikából teg­nap ideérkezett jelentés megerősíti azt a híradást, hogy Fawcett ezredes, aki 1925-ben huszonegy esztendős fiával, John­nal és egy barátjával, a huszonhárom esz­tendős Raleigh Rimettel Közép-Brazíliába utazott, hogy ott az angol földrajzi társaság számára megfigyeléseket végezzen, élve megtalálták társaival együtt a brazíliai dzsungelben. Courtevilles, egy naturalizált brazíliai jelentette Limából, hogy Fawcett, aki 1925-ben eltűnt, Brazília szívében él, az egyik dzsungel tisztásán, körülbelül 170 kilométer távolságban Diamantina várostól. Fawcettel együtt él Brazíliában a fia és egy másik fehér ember is, akiről azt hiszik, hogy Raleigh Rimett. A tropikus vidék szépségeitől elragadtatva él ez a kis társaság nyugodtan és csendben és halászattal, vadászattal és földműveléssel foglalkozik. Courtevilles a brazíliai dzsungelnek azt a vidékét, ahol Fawcett letelepedett, a múlt­ év novemberében járta be egy kalandos autótúra alkalmával. A brazíliai kormány megbízásából végezte ezt a túraútját Courte­villes, aki azt mondja, hogy Fawcett egyáltalán nem vágyik vissza a civilizált életbe. Expedíciója, amely azzal a céllal indult el, hogy egy eltűnt fehér fajtának a nyomait felkutassa, nem sikerült és mivel közben a fia is súlyosan megbetegedett, elhatározta, hogy mint farmer letelepszik. Diamantina város, amelytől körülbelül 170 kilométer­nyi távolságban él most Fawcett ezredes, fontos pontja a Minas Geraes kerületnek, amely Sao Paolo állammal határos. Dia­mantina lakossága portugál eredetű, de vannak köztük négerek is. Eddig még nem tudták megállapítani, hogy vájjon miért találták Fawcettet körül­belül kétezer kilométer távolban attól a helytől, ahonnan utoljára érkezett róla hír. A legutolsó híradás az expedícióról 1925 júniusában érkezett. Ekkor azt jelentették, hogy Raleigh Rimett mérges kígyók hara­pása miatt megbetegedett és az expe­díció vezetői megtagadták az engedel­mességet. Nagy csalódást keltett Angliában, hogy az expedíciónak nem sikerült megtalálni az el­tűnt fehér fajta nyomát és az inkák kin­csét. Remélik azonban, hogy Fawcett érté­kes geográfiai, geológiai és botanikai fel­jegyzéseket gyűjtött. Mint érdekes eseményt közült az ezredes megtalálásával kapcsolatban, hogy a fele­sége, aki ezidőszerint Franciaországban tartózkodik, azt mondja, hogy férjének két és félesztendős távolléte alatt férjével telepatikus kapcsolatban volt. Négy telepatikus üzenetet kapott az urától és ezekből megtudta, hogy augusztus végén vagy szeptember elején fontos híradás fog érkezni róla. A telepatikus kapcsolatoknak köszönheti, hogy egy pillanatig sem kétel­kedett abban, hogy viszont fogja látni az urát. Azt állítja Mrs. Fawcett, hogy ő tudja azt is, hogy a férje egészséges és elégedett s hangoztatja, hogy az a nép, amelynek a körében a férje él, telepatikus képességek­kel rendelkezik és így tudta közvetíteni Fawcett ezredes telepatikus üzeneteit. A kiskorú gyermekek, hazafias érdemek híján, nem viselhetik az apjuk magyarosított nevét A forradalom után tudvalévően a kor­mány kiadott egy rendeletet, amely szerint névmagyarosítási kéréseknek a belügymi­niszter csak abban az esetben tesz eleget, ha a kérvényező különös hazafias érdemek­kel rászolgál. Ezt a rendeletet a legszigo­rúbban be is tartották és a magyarosítási kérések legnagyobb részét visszautasítot­ták, noha senki sincs tisztában a rendelet intenciójával, amely végeredményében meg­akadályozza, hogy azok, akik magyarságu­kat külsőségekkel is demonstrálni akarják, idegen hangzású nevüket magyar család­névvel cseréljék fel. Ez a belügyminiszteri rendelet most egé­szen sajátságos bonyodalomnak lett az elő­idézője. Dr. Győri Ákos budapesti ügyvéd még a háború előtt megmagyarosította a ne­vét. Két kiskorú fiát természetesen magya­rosított nevükön íratta be az iskolába és az iskolai bizonyítványaikat is magyar nevükre állították ki. Tavaly nyáron idősebb fia le­érettségizett és az érettségi bizonyítványában is Győri néven szerepel. Most, hogy dr. Győri fiát külföldi egyetemre akarta küldeni, az útlevél megszerzése céljából szüksége volt fia születési bizonyítványára. Az anyakönyvi hivatalban meglepetve vették tudomásul, hogy a belügyminisztériumi névmagyarosí­tásról szóló végzése csupán az ő törzslapján van keresztülvezetve, ellenben gyermekei adatai között nem szerepel a névmagyarosí­­tási záradék. Otthon azután előkereste a név­­magyarosítási végzés eredeti példányát és megállapította, hogy új nevének engedélyezé­sekor — nyilván feledékenységből — a bel­ügyminisztérium végzésében sem szerepeltek a kiskorú gyermekek. Dr. Győri Ákos ekkor a belügyminisz­tériumhoz kérvényt intézett és ismertette az eset körülményeit. Kérte a belügyminisz­tert, hogy korrigálják a nyilván téves le­írásból eredő hibát, mert ő eredetileg gyer­mekeire vonatkozóan is kérte a névmagya­rosítás engedélyezését. Különben is egészen szokatlan lenne, hogy a kiskorú gyermekek nem az apjuk nevét viselnék. A kérvényt a napokban intézte el a bel­ügyminisztérium, még­pedig kedvezőtlen eredménnyel. Az elutasítás indokolása sze­rint a belügyminiszter a névmagyarosítási kérésnek nem tesz eleget, mert a rendelet értelmében a névmagyarosítást csak azok­ban a kivételes esetekben engedélyezheti, amikor a kérvényező erre hazafias viselke­désével különös okokat szolgáltat. Minthogy pedig dr. Győri Ákos gyermekei nem tudják kimutatni ezeket a kivételes körülményeket, a belügyminiszter a­ kérést visszautasította. A helyzet tehát most úgy fest, hogy dr. Győri Ákos gyermekei nem viselhetik az apjuk nevét. Még jobban komplikálja az ügyet, hogy a fiatal Győri most egyszerre két különböző névre szóló hiteles okirattal kénytelen a külföldi egyetemen szerepelni, ahol bizonyára nehezen fogják megérteni ezt a furcsaságot. Kétezer katona kutatja a kiushiui szökőár áldozatait Tokióból jelentik. A szökőár-katasztrófa utáni helyreállítási munkálatokban s az ál­dozatok felkutatásában Kiushiu szigetén két­ezer katona vesz részt. Eddig négyszáz holt­testet találtak. Nagasaki magasságában öt­száz halászhajót vetett partra a tenger, mi­közben huszonöt halász a tengerbe fulladt. Kavachiban az ár tizenkét szállodát teljesen elpusztított. KITÉPETT NOTESZLA­POK Nessi, Sima, Dienes Rokoniasan bánunk mi az amerikai raa-i gyárokkal. Aki viszi valamire — dollár* milliomos lesz, államtitkár vagy filmdíva —, azzal tartjuk a rokonságot, akik azonban el* kallódtak a newyorki East Side mocská* ban, a pennsylvaniai bányaförtelmekben, Chicago alvilágában, azokról hallgat a kró­nika , mert ugyan ki emlegetné az elzüllött és ki ismerné meg a szegény rokont ? Pedig — tessék elhinni — emezek adják a nagy, többséget (hiszen minden embernek több a szegény rokona, akiket megtagad, mint a gazdag rokona, akik őt tagadják meg). Ér­dekes lenne pedig összeszedni, hogy hány­ magyar pusztult el odakint kórházakban, tébolydákban, a Sing-Singnek ismert dalla­mos nevű, de nagyon komor intézetben és hányat nyelt el a brooklyni koldusok te­­metője ? Sok kitépett noteszlap emlékeztet sok ér­­dekes magyar emberre, akiknek a neve is elmerült és akikről kegyetlenség lenne ma még igazat írni. A honvédelmi miniszter fiára, aki igen derék és jól kereső főpincér; a valamikor népszerű költőre, aki odakint teljesen lezüllött; a császári és királyi kama­rásra, aki huszártiszttől s Budapest ismert gavallérjából lett kint jelentéktelen szél­hámos; a történelmi nevű grófra, aki istálló­mester, miután volt kifutófiú is; a nagyon ismert költőnőre, aki igen szépen keres kézi­munkával; az igen előkelő, dzsentri író özve­gyére, aki szakácsnő. Három volt negyvennyolcas képviselőről, akik valaha igen nagy szerepet vittek itt­hon, mégis kár lenne megfeledkezni. Az egyik — Nessi Pál — és ma is. Alig volt ná­lánál hangosabb, népszerűbb, rettegettebb kuruc itthon. Egy napon azonban gyorsan el kellett hagynia hazája földjét. Derék, csöndes ember odakint. Egy newyorki kis magyar lapocskát szerkeszt s ő próbált elő­ször — nagyon csöndesen és halk hangon — kurzushangokat hallatni. A másik — Sima Ferenc — a legveszedelmesebb néptribün volt itthon, forradalomba tudta volna vinni az Alföldet s szerencsétlen spekulációk után vagyonbukottan került ki egy clevelandi ma­­gyar laphoz. Mindenki cserbenhagyta, a leg­­elképesztőbb nyomorúságban pusztult el vakon. Dienes Márton, a legnagyobb magyar la­pok egyikének — az Egyetértés-nek — volt szerkesztője, gyönyörű szál ember, rettegett párbajozó­s csongrádi képviselő. Belekevere­dett abba a vesztegetési botrányba, amikor­ pénzzel akarták rávenni az ellenzéki képvi­­selőket, hogy álljanak el az obstrukciótól. Szökve kellett menekülnie. Odakint a Wil­liam Warm nevet vette fel, előbb egy hajós­­társaság ügynöke volt, azután újságíró lett. Példás becsületességben élt, alig volt nála szerényebb, dolgosabb, finnyásabb, korrekt szereplője a Magyar-Amerikának. S amikor, kitört a háború, ő — akit itthon hazaáruló­nak kiabált ki mindenki — belebetegedett ebbe. Búskomor lett, állandóan könnybe bo­rult a szeme s azt emlegette, hogy... vége, mindennek vége, ez a háború megöli az én hazámat... Szívbajban halt meg s legjobb barátját utolsó perceiben arra kérte, hogy ha felravatalozzák, egy kis nemzetiszínű szalagot tegyen titokban a szíve fölé a fele­sége és a barátnője — az itthon annyit em­legetett G. Giza — arcképével. Ez így együtt , a nemzetiszínű szalag, a feleség és barátnő arcképe... ez volt a Dienes Márton jelleme és tragédiája. Meg kell könnyíteni a gyermekek felnevelését — mondta Hainisch szövetségi elnök Bécsből jelentik. Hainisch szövetségi el­nök a szociális haladás egyesülésének kül­döttségét fogadta és a hozzáintézett üdvözlő szavakra válaszolva, a többi között ezeket mondta: Az egyesület figyelmét fel szeret­ném hívni a születések számának csökke­nésére a kult­úrállamokban, amit egyébként a gazdasági helyzet érthetővé tesz. Úgy lá­tom, hogy a családfentartók helyzetét sür­gősen javítani kell és meg kell könnyíteni a gyermek felnevelését. Az egybegyűlteket ezután arra kérte, hogy ezeket az eszmé­ket törvényhozási úton igyekezzenek meg­valósítani. Ezután a polgármester fogadta a küldött­séget Resch miniszter jelenlétében. Boissard francia és Hill angol delegátus beszédére válaszolva, Seitz polgármester utalt a tudo­mány és a szociálpolitika szoros összefüggé­sére és kifejtette, hogy mindkettőnek ápo­lása a legjobb mód a béke fejlesztésére. táA Át-2k--J(iMw'nd conmMwA it-*«“

Next