Magyar Hirlap, 1927. november (37. évfolyam, 248-272. szám)

1927-11-01 / 248. szám

2 1927 novemberi­ hírlap Maximilian Harden Egy svájci gyógyintézetben hatvanhat éves korában halt meg Maximilian Harden, a nagy német publicista, akinek éles, ke­mény, gúnyos és javarészt mindig támadó írásai éppen írójuk tudásánál és írói ere­jénél fogva komoly súlyt jelentettek a né­met közéletben. Nem lehet azt mondani, hogy a sok harc után megbékélten halt meg. Nem sejtette, hogy a kór, amely gyötri, halálos baj és hosszabb hallgatás után azzal a tervvel foglalkozott, hogy újra életrekelti régi, híres folyóiratát, a Zukunft-ot. Harcos kedve az utolsó pillanatig nem hagyta el és vehemenciáját talán még job­ban kiélezte az a csalódás, amely akkor érte, amikor kérlelhetetlen ellenfele, II. Vilmos megszűnt Németország császárja lenni s ő úgy látta, hogy a köztársaságnak ezentúl már nemcsak publicisztikai, hanem egyéb munkájára is szüksége van. Akkor Maximilian Harden, aki egyébként meg­közelíthetetlen volt minden kínálással szemben, szinte maga kínálkozott fel diplo­máciai szolgálatra. De a német köztársaság új emberei még erősen emlékezetükben tar­tották, hogy Harden lelkes és ravaszkodó híve volt Bismarcknak és a nagynémetek­nek épúgy, mint amilyen engesztelhetetlen támadója volt II. Vilmos császárnak és Bismarck utódainak. A köztársaság emberei elzárkóztak Harden elöl s ő azontúl ugyan­azzal az energiával, amellyel néhány év előtt a császár ellen harcolt, most az új kormányzat hibáit és félszegségeit tűzte tolla hegyére. Harminc esztendős korában kezdődött el írói pályája a berlini Volkszeitung-nál és 1892-ben két kötetben jelentek meg azok a tanulmányai, amelyeket Apostata néven írt ebben az időben. Valami súlyos csalódás azonban elkedvetlenítette az írástól s egy időre színésznek csapott föl, de rövid idő után visszatért íróasztala mellé és megala­pította a Zukunft című lapját, amely ja­varészében az ő írásaiból állítódott össze és amelyet néhány év előttig jelentettett meg. Erős írói kvalitásain túl legjellemzőbb tu­lajdonsága harci eszközeinek kíméletlensége és változatossága. A politika területén nem­csak harcos, de egyben tudós is. Hihetetlen nagy látókörű és képzettségű ember, de ha sor kerül rá, a cél érdekében, amelyért harcol, hajlandó olyan területekhez nyúlni, mint például a híres Eulenburg pere volt, amikor a német császári udvar klikkjei el­len folytatott harcában némelyek beteges hajlandóságait kezdte ki. Ezért, mint más esetekben is, bíróság elé került, amely elítélte. Ez azonban nem szegte támadó kedvét. Nem először történt vele akkor és nem is utoljára. Először ak­kor került bíróság elé, mikor Bismarck utóda, gróf Caprivi indított sajtópert ellene. Az új kurzus mérlege és a Caprivi-emlék című cikkeiért többhavi börtönre ítélték akkor, de a német közvélemény ezekből a cikkekből olyan dolgokat tudott meg, ame­lyeknek az írón kívül egyedül csak Bis­marck lehetett ismerője. Felségsértésért 1900-ban ítélték el, 1908-ban pedig gróf Moltke megrágalmazásáért. Bármilyen éles ellenfele volt II. Vilmos császárnak és udvarának, egészen a há­ború kitöréséig a nagynémetekkel tartott s a német imperializmussal. A háború alatt azonban egyre-másra jelentek meg paci­fista írásai. Ő volt az, aki védelmébe vette Wilson elnököt Németországban. Ritka al­kalom volt az, hogy ő védett s nem táma­dott valakit s ezt a cikkét az Egyesült Ál­lamok parlamentje jegyzőkönyvében örö­kítette meg. A törvényszék ítéletein kívül ellenfelei természetesen minden eszközt megpróbáltak, hogy elhallgattassák. Annyira mentek, hogy egy ízben merényletet is követtek el ellene. A Zukunft-on kívül tanulmányai kötet­ben is többször jelentek meg. Ezek között talán legismertebb a Köpfe című két kötet és ez a legértékesebb is. Ez inkább az író Hardennek, a tudósnak és essay-istának munkája, mint a verekedőé. Karakterraj­zok ezek, mély tudással, nagy lélekismeret­­tel, históriai és politikai készültséggel és briliáns írói kvalitásokkal megírva. Ezeket követte Prozesse című könyve, majd a há­ború alatt a Krieg im Frieden című könyve, amelyért a Strindberg-díjjal tüntették ki. Mostanában kellett volna megjelennie és nyilván posthumusan jelenik meg Versail­­­lestói Ver­sail­lesig című új könyve, amely a két háború közti időszak és a világháború poltikai történetét és kritikáját adja. Néhány nap előtt, október 20-án, hatvan­­hatodk születésnapját ünnepelték barátai a svájci Montana Vernalán, akkor beszélt arról utoljára, hogy legközelebb megindítja újból a Zukunft­ot. De barátai és orvosa akkor már tudták, hogy ez a terv sohasem lesz valósággá, mert életének már csak nap­­­­jai vannak. Montanából jelentik: Harden Miksát Lau- ■­sanneban fogják eltemetni. _____ ] ti Renner győzelme Otto Bauer felett azt jelenti,­­ hogy az osztrák szocialisták együtt akarnak­­ dolgozni a polgári pártokkal (A Magyar Hírlap bécsi tudósítójától.) Az egész osztrák sajtót még ma is a szombati szociáldemokrata pártnap eseményei fog­lalkoztatják és Renner győzelme Otto Bauer felett két­ségkívül a legnagyobb politikai ese­ménye az osztrák belpolitikai életnek. Renner tudvalevőleg az osztrák szociál­demokrata párt jobbszárnyának a vezére és így Otto Bauerrel már nem egyszer került éles ellentétbe. Idáig mindazonáltal az oszt­rák szociáldemokrata pártnak nem volt al­kalma nyíltan kifejezést adni felfogásának és sem Otto Bauer, sem Karl Renner nem foglalhattak állást. A szombati pártnapon nyílott legelőször alkalom erre és attól a maroknyi csoporttól eltekintve, amely Bauer háta mögött áll, valamennyi osztrák párt és velük együtt a szociáldemokraták túlnyomó többsége is Karl Renner mérsé­kelt, reálpolitikára alapozott felfogását he­lyeselte. A Neue Freie Presse leszögezi, hogy Otto Bauer megbukott és nem lehet többé autokrata az osztrák szociál­demokrata pártban, akár vezér marad, akár nem. Ha ez a javu­lás tovább folytatódik — jósolja a Neue Freie Presse —, akkor alkalmasint rövidesen eljön az a nap, amikor Ausztriából igazi demokrácia válik. A Neues Wiener Tageblatt arra mutat rá, hogy a szombati pártnapon kiderült, hogy nemcsak Bécsben, hanem a vidéken is mindenütt helytelenítik Bauer üres, lármás sürgölődését, a Reichspost pedig azt emeli ki, hogy a szocialista párt­nap milyen világosan szállt szembe az Arbeiter Zeitung stílusával, amelyet Renner maga is bűnösnek mondott ki a júliusi bécsi forradalmi események felidézésében A Die Stunde szerint a legfontosabb az, hogy Renner kifejtette, hogy az osztrák szociáldemokrata párt túl­nyomó többsége nem akar polgárháborút és nem akar harcot, hanem békességben együtt akar dolgozni a polgári pártokkal. “ •“-jT“*•"’ ~ F A A KinÉS ! RODRIl CS!llftR Ambrássy fit 54, Eötvös u. sarol; tELEFON : L. 9H^--67 Másfél év alatt 4736 új lakás épült Budapesten 10.067 új lakószobával A gazdasági viszonyok lassan javulnak, de többen halnak meg, mint ahányan születnek November elsején 720 városi kislakást ad­nak át a főváros lakosságának. A városi lakás-akciónak ez a legfrissebb termése, arra van hivatva, hogy pillanatnyilag eny­hítsen a lakásínségen. De nemcsak a fővá­ros gyarapítja november elsején a lakáspia­cot, mert a magántőke is inkább bízik már a bérházépítésbe fektetett kapitális jövedel­mezőségben. Nemcsak az állam és nemcsak a főváros, hanem magánosok is egyre-másra építik a nagy bérpalotákat és a Fővárosi Statisztikai Havi füzetek ma megjelent szá­ntából az építkezési mozgalomnak és a la­káspiac helyzetének néhány nagyon érdekes adatát ismerjük meg. Megtudjuk például, hogy 1925 első napjától 1927 augusztus vé­géig 856 lakóházat építettek Buda­pesten, de ezenkívül természetesen az 1197 ráépítés és toldaléképítés szintén segített javítani a lakásviszonyokon. Az 1925. év első napjától 1927 augusztus végéig 4736 új lakás és 10.067 új lakószoba keletkezett Budapesten. Mit hoz a novemberi házbérnegyed, mi­képpen oldódik meg a lakásprobléma? Ez a kérdés, amely annyi embert, annyi csalá­dot izgat és nyugtalanít és ez az a kérdés, amely különös aktualitást és érdekességet ad a Statisztikai Havi füzetek legfrissebb számának, amelyben megtaláljuk az idei lakásépítkezés mérlegét. Az idén, az év első nyolc hónapjában épült 1600 új lakás közül 57 százalék egy- és kétszobás lakás, míg 13 százalék három-hat­szobás lakás. Az új la­kások több, mint harmadrésze (36,4 száza­lék) az első kerületben épült; 12,3 százalék a VI. kerületben; csaknem ugyanannyi épült a VII. kerületben is, míg a X. kerü­letben 9,5 százalék. A múlt év első napjától a folyó év augusztus végéig az I. kerület­ben 999 új lakás, míg az V. kerületben 561 új lakás keletkezett. A lakás­ínség enyhülése remélhetőleg jó­tékony hatással lesz a népmozgalmi viszo­nyokra is. Erre a javulásra nagy szükség van, mert ma az a helyzet, hogy a halálozások száma fokozatosan emel­kedik, a születések száma ellenben fo­kozatosan csökken, úgyhogy ma Budapesten többen halnak meg, mint ahányan születnek. Az idén az év első nyolc hónapjában 10.783 gyermek született, míg tavaly 717 gyermekkel szü­letett több ugyanez idő alatt Ezzel szem­ben a halálozások tempója az idén erősebb volt a tavalyinál. Augusztus hónapban átlag 42 gyermek született naponta, 22 fiú és húsz leány, viszont egy-egy napra átlag 42 halálozási esetnél több jutott. A 12 halott közül naponta öt-hat tüdővészben halt el, egy-kettő baleset áldozata lett és minden napra jutott legalább egy öngyilkos. A két esztendősnél fiatalabb gyermekek közül átlag három hal meg naponta bélhurutban és minden nap átlag hét olyan gyermek hal meg, aki még nem töltötte be az egy esz­tendőt. A statisztika számai különben arról be­szélnek, hogy a gazdasági viszonyok lassan bár, de javulnak. Az év nyolc első hónapjában körülbelül ezerrel kevesebb új üzletet nyitottak és kö­rülbelül félezerrel kevesebb volt az üzlet­beszüntetések száma, mint a múlt esztendő első nyolc hónapjában. A fizetésképtelen­ségi esetek száma is megcsappant. Augusz­tus hónapban tizennyolc új fizetésképtelen­séget jelentettek be Budapesten. Az év eleje óta viszont 205 fizetésképtelenséget köny­veltek el. A kényszeregyességek aktívái 10,6 millió pengőt, a passzívák pedig 21 millió, pengőt tettek ki. Úgy látszik, hogy a takarékossági folyam­­at is megindul Budapesten. Ezt a takaré­kossági folyamatot nem a hivatalos takaré­kossági akció idézte elő, ami abból is kitet­szik, hogy a pesti ember ma elsősorban a gyomrán takarékoskodik. A marhavágóhíd forgalmán is meglátszik ez a jelenség, ugyanis a marhavágóhíd for­galma az idén valamelyest megcsappant. Körülbelül hatezer marhával vágtak keve­sebbet, mint a múlt esztendő első nyolc hó­napjában. Még sokkal szembeötlőbb, hogy az idén, az év első nyolc hónapjában 86.500 sertéssel szúrtak le kevesebbet a sertésközvágóhídon, mint a múlt esztendő első háromnegyed esztendejében. Termé­szetesen az idén kisebb volt a felhajtás is és ebben a nagy csökkenésben nagy része van a hús- és szalámi-export csökkenésé­nek is. Az áruforgalom emelkedő tendenciát mutat, amiből viszont arra lehet követ­keztetni, hogy a fogyasztás alig csökken. Az év első nyolc hónapjában összesen 36 millió métermázsa árut hoztak be Buda­pestre és 8,2 millió métermázsát, szóval a behozott áruk negyedrészét szállították el. Nem érdekesség nélkül való az sem, hogy az idén az év első nyolc hónapjában a villamosvasút körülbelül tízmillió em­berrel szállított többet, mint a múlt év első nyolc hónapjában és jellemző, hogy a múlt esztendő első há­romnegyed esztendejében a budapesti villa­­mosvasutakon 17,3 millió ember utazott heti jeggyel. Viszont az idén pedig ugyan­ennyi idő alatt csak 13,8 millió. Ebből a differenciából arra lehet következtetni, hogy az idén több volt az állástalan, mint tavaly. milyen mű«m lehet szenti lamma, sttowann tokánk, elegánsam) és künnyedebb járásunk? A divat ez idő szerint a rövid szoknyával valóban bájos és hódító, azonban kíméletlen a bokákkal és lábakkal szemben. Ha a lábak érzékenyek, fagyásosak, a bokák megduzzadnak, vagy fáradtság következtében fájósak, úgy kisszámú cipőt csak nagy fájdalmak árán viselhe­tünk és sántikálunk, mint a szegény nyomorékok Ha viszont a lábfájásokat el akarjuk kerülni, úgy valóságos ,,csónak“-nagyságú cipőt vagyunk kénytelenek húzni. Mindezeket elkerülendő, meg kell szabadulni az összes lábfájásoktól, hogy a láb és a boka mindenkor szép legyen. Ezt elérhetjük a Szent Rókus-lábsó használata u­tál. Egy cseké­s mennyiség elegendő nagyszerű oxigén lábfürdő készítéséhez. Tíz percnyi áztatás után oly meg­könnyebbülés és jóérzés érhető el, mely semmi más úton vagy eszközzel nem pótolható. Minden feldörzsö­­lés, fájdalom, égető érzés egy csapásra megszűnik. A Szen Rókus lábsósfürdő kitűnően bevált izzadás és fagyások folytán fellépő viszketés-érzetek ellen. A Szent Rókus lábsósfürdő elsőrangúan megedzi a lábat, a legelhanyagoltabb lábat is tökéletesen rendbehozza. A tyúk­szemeket annyira megpuhítja, hogy azok kés vagy borotva nélkül eltávolíthatók. A Szent Rókus-tábla kapható minden gyógyszertárban. A pengő 28 fillér egy nagy csomag ám, Így szükségtelen, hogy az ember kínlódjon és szenved­jen, amikor csekély összegért könnyen megszabadulhat min­den lábfájástól. Ha valahol nem kapná, forduljon Szent Heku­s gyógyszertárhoz, VII­, Rákóczi út 70. Budapesten. Kedd A kormánypárt emlékünnepe Nagyatádi Szabó István sírjánál Vasárnap, október 30-án Mayer János földművelési miniszter vezetésével a kor­mánypárti képviselők küldöttsége kereste föl Nagyatádi Szabó István erdőcsokonyai sírját. A vasútállomáson az üdvözlőbeszédre Mayer János azt válaszolta, hogy Nagy­atádi Szabó István nevét sokan ki akarják használni, azonban­­ő­ és társai hivatottak arra, hogy interpretálják Nagyatádi pro­gramját. A miniszter ezután meglátogatta Nagyatádi Szabó István özvegyét, majd a község lakóival együtt kivonultak a teme­tőbe, ahol Halka Sándor református espe­res után a kormánypárt nevében Csizmadia András beszélt és fogadta meg, hogy azon az úton fognak járni, amelyet Nagyatádi Szabó István kijelölt. Éhn Kálmán képviselő a somogyi kis­gazdapárt koszorúját tette le és beszédében rámutatott arra, hogy Nagyatádi nem sebe­ket ütni, hanem gyógyítani akart. Szabó Sándor a Nagyatádi-emlékbizottság koszorú­ját helyezte el és azt hangoztatta, hogy ez a sírhalom sohasem lehet demagóg jelsza­vak számára alkalmas szószék. Mayer Já­nos földművelésügyi miniszter tette le ez­után koszorúját, majd Baán Ignác római katolikus lelkész, a község közönsége, Tal­linn Andor alispán pedig a vármegye nevé­ben koszorú­zta meg a sírt. Több küldöttség után Herczegh Sándor a 48-as kisgazdapárt nevében beszélt és azt a nyugtalanságot, amely a kormánypárti képviselők körében kezdődött, mikor az utóbbi időben ellenzéki hangokat pengető Herczegh beszélni kezdett, csakhamar elosz­latta, mert arról beszélt, hogy Nagyatádi sírjánál el kell némulnia a visszavonásnak és az ellentéteknek. Az ünnepséget a him­nusz eléneklése fejezte be. A Mafalda megmentett személy­zete visszatér Olaszországba Rio de Janeiróból jelentik . A Mafalda megmentett személyzete a Conte Verde gő­zösre szállt, amelyen visszatér Olaszor­szágba. A hajó elindulása alkalmából a bra­zíliai hatóságok számos képviselőinek jelen­létében az egybegyűlt embertömeg, nagy­részt brazíliaiak és olaszok, lelkesen ünne­pelték az olasz hajó hős tisztjeit és matró­zait. Attolico olasz nagykövet beszédet inté­zett hozzájuk, amelyben kiemelte, hogy azzal a tudattal térhetnek haza, hogy köte­lességüket teljesítették. A tegnap ideérkezett Principe di Udine gőzös utasai útközben koszorút dobtak le azon a helyen, ahol a Mafalda elsüllyedt. Hmm ! AZ UTAK KIRÁLYA ! SZILÁRD BÉLA .Nagymező-utca !3. szám alatt ggpQ lAndrássy-ut sarok !_•. fipááSfc.. Fővárosi Operett-3S§jü!|*|]5sa£@l színház mellett.) Tel. Teréz 253—34

Next