Magyar Hirlap, 1927. november (37. évfolyam, 248-272. szám)
1927-11-29 / 271. szám
Kedd i csukasnágorai gyermeknek szülőnek, orvosnak egyaránt kellemetlen. A szervezet leromlása, testi és lelki gyengeség, 1005- baj. angolkór erőteljes feltáplálással, csukamájolajjal gyógyítható és előzhető meg JESYIOL? és a poralakú csukamájolajjal készült csokoládéng készítmény amely nélkülözi a csukamájolaj minden kellemetlen tulajdonságát Minden gyermek valóságca síléig csemege gyanánt fogyasztja Orvosok, szülök, tanítók ezrei a legnagyobb elismeréssel nyilatkoznak e JEMALT-ról Prof Stuelzner stb ayermekorvosok véleménye azt tini minden csecsemőnek kéthónapos kordtól kezdve rendszeresen kellene csukamájolajat adni A csukamájolajat csak kínnal szedik a JES1AI.7 pedig elve tetet jelent a gyermeknek és szülőnek eouardnt az egyetlen csukamájolajos készítmény amely a melegebb időszak beálltával és nyáron is mindez ártalok nélkül szedhető Kapható minden avógvszertárban Kis doboz ára 2.50 pengő Nagy doboz ára 4.40 pengő (kétszeres tartalommal Dr. WANDER gyógyszer és tápszergyár is Budapest, X., Keresztúri út 30/c. JÄÄGIX?5» HIRIAPT927 november 29. 5 Zorka fekete ruhában, fekete rókával, fekete gyűrűvel, fekete árnyalatban Az elemér uccai kis lakásban minden a Mes-1 — El is kezdtem. .. térre emlékeztet. Kaposvár — Párizs — Elemér ucca. Három egymástól látszólag oly idegen, oly különösen távol eső pontja a földnek. S valami titkos huzal köti őket össze. Mily különös távolba beszélő vonalakat létesít az ember. Kaposvár—Párizs, Párizs—Elemér ucca. Elemér ucca—... ? Talán száz képet festett róla Rippl-Rónai. Talán legszebb képeit. Zorka virágokkal, Zorka tavasszal, Zorka ősszel, Zorka reggel, aranyfényben, aranysárga pyjamában, Zorka kifestve, estéli világításban, Zorka kék rókával, kék gyűrűvel Most Zorka fekete ruhában van, fekete karikákkal fekete szeme alatt, fekete selyemharisnyában, arcához szorított zsebkendőjével. Zorka fekete ruhában, fekete rókával, fekete gyűrűvel, fekete árnyalatban. Ez a kép már nem fog elkészülni, ha Zorka, Bányai Zorka, a „halhatatlan model" sok órán át is ül majd mozdulatlanul, ahogyan a modelnek kell, az elkopott fekete árnyékkal a szemén, egy távoli pont felé meredve. Aznap délelőtt folyton, de folyton rágondoltam, — mondja halk hangon, az arcához tapasztott zsebkendő alól és törékeny teste megrázkódik a karosszék ölén. — Mindig rágondolok és különösen, amióta beteg, de akkor délelőtt oly intenzíven... és ugyanakkor délben az újságban. .. „Rippl-Rónai meghalt“ ... Meghalt !... Én nem tudok beszélni... még nem tudom elképzelni... Én nem tudok rá emlékezni... mert még él... még itt ül, itt a karosszékben... megyek mellette az uccán ... még hallom a hangját... még hallom tisztán a hangját... — Hol vannak itten virágok ? Bocsásson meg... hol van itten virág a szobában ? A vázákban nem illatoznak virágok. És mégis... krizantémok, őszi virágok ... — Érzi ? Van virág itt a szobában. Nem, nem a vázában... Erről a pasztellképről illatoznak a virágok. A falon. Hajoljon csak közelebb hozzá. Innen árad az illat. Az ember elgondolkodva ránéz és virágillatot érez. A Mester virágillatot is tudott festeni... Összegubbaszkodva didereg a karosszékben. — Eltemették ... Ki az, akit eltemettek... Én hallom a hangját. Lehet halott az, aki beszélni tud ? — Beszél magához ? — Beszél. — ...Mit mond? — Azt... nem mondhatom meg. — Oly sokfélének látta magát, mint amilyensokféle a fény, amelyet mások csak fehérnek ,vagy sötétnek látnak. — Ha dolgozott, egyik pillanatról a másikra változott el a kép a vásznon és a vászon rengett és rezgett a pasztellkréta alatt, oly sebességgel, oly lázzal dolgozott. És én is oly izgalomban voltam, újra meg újra a képhez futottam, vájjon mi lett belőle ? Mert olykor csak egy vonást húzott és az egész megváltozott. — Így támadtak azok a képek ? ... — Minden mozdulatom, minden új ruhám ,titán képek keltek ... — Maga szép ? — Tíz évvel ezelőtt szebb voltam. Ne nézzen rám. Egy kis pattanás volt itt az arcomon. Felsértettem, úgy látszik és megdagadt. Egész nap borogattam, nem vehettem el az arcomról a Zsebkendőt. — A Mester hitt a szerelemben ? Zorka a levegőbe néz, hallgat. — ...Azt mondta, van__ valami, amit mások ... sokan ... soha nem érthetnek meg ... A Mester meg akarta írni... A Mester olyan szépen ír. — ír... — Oly szépen ír, írt. Olvasta az emlékezéseit ? Azután azt mondta, inkább írjam meg én. —...? — ...azt akarta, hogy meg legyen örökítve... —... És ... ? — Az embereknek ? —... Nem, csak magamnak, a Mester azt akarta, hogy önnönmagamnak meg legyen örökítve ... — És most ? —... Most... Párizsba utazom ... itt nem tudom elviselni. Zorka ősz édesanyja szótlanul ül a kályha előtt. Egy párnát szorongat az ölében. Simogatja a párnát, mint egy kis kutyát. Hirtelen megszólal, cérnavékonyan, felcsukló hangon: — Tavaly még ő vigasztalt. Most ő nincsen és én még itt vagyok ... Meghalt... Óó ... Meghalt. És Zorka arcán az a pattanás ... Ennek is, most kellett jönni... Óó, Istenem... a baj sohsem jár egyedül... Kemény Imre Életfogytiglaniegyházra ■r 3 Z? C g a m JF 9P'fi ti « P * Vezette a statanális bíróság Vecsernyés Sándort Szegedről jelenti a Magyar Hírlap tudósítója. Vecsernyés Sándor, a rettegett alföldi haramia bűnügyében hétfő délelőtt összeült a statáriális bíróság a szegedi törvényszéken. Vecsernyés ellen — mint megírtuk — rengeteg bűncselekmény címén emeltek vádat, többek között azért, mert felgyújtotta vadházastársának a házát, amikor abban öt ember aludt. Tekintettel arra, hogy a szegedi kerületben is fennáll még a statárium a gyújtogatásra vonatkozóan, Vecsernyés bűnügyében a szegedi törvényszék statáriális bíróságot küldött ki. Dr. Tóth Gyula tanácselnök felszólítására dr. Kalmár Szilveszter ügyész ismertette a tényállást. Vecsernyés 1927 tavaszától vadházasságban élt a Berta-tanyán Berta Mária 20 éves leánnyal. Állandóan civakodás, veszekedés zaja hallatszott a tanyáról és mert Vecsernyés dologkerülő volt, a házbeliek többször elzavarták. így történt ez a legutóbbi esetben is, ámde Vecsernyés néhány nap múlva visszatért, rátámadt Berta Máriára és borzalmasan összeszurkálta. Azután ismét elbujdosott és október 30-án betért egy gazdához, bort kért tőle. A gazda felismerte, meg akarta kötözni, Vecsernyés azonban rátámadt a gazdára, aki erre vasvillát ragadott és leütötte a haramiát, majd összekötözte és szekérre tette, hogy átadja a hatóságoknak. Útközben azonban Vecsernyés eszméletre tért, zsebkésével átvágta a zsineget és orvul ugyanezzel a késsel nyakonszúrta a gazdát. Ismét megszökött és néhány nappal később hajnali három órakor megjelent Bertáék tanyáján, felgyújtotta a házat a körülötte lévő szénakazlakat, úgyhogy csak a legnagyobb erőfeszítés árán tudták a környező tanyák gazdái és a szegedi tűzoltóság a lángtengert elfojtani. Végre is a szegedi rendőrség egyheti izgalmakban bővelkedő hajsza után elfogta a tanyák rémét. Az ügyész felszólalása után a törvényszéki elmeszakértőket hallgatta meg a bíróság, akik Vecsernyést épelméjűnek nyilvánították. A vádlott kihallgatása következett: — Bűnösnek érzem magam, — mondotta apatikus hangon, — azért volt veszekedés közöttünk, mert feleségem húga azt akarta, hogy őt szeressem. Felvonultak ezután a tanúk, akiknek szavaiban megelevenedett a borzalmas éjszaka és mindazok a sorozatos bűncselekmények, amelyeket Vecsernyés elkövetett. Déli egy órakor befejeződött a bizonyítási eljárás, az ügyész elmondotta vádbeszédét. A védő arra kérte a bíróságot, hogy ne mondjon ki halálos ítéletet. A statáriális bíróság ezután úgy határozott, hogy délután fél hat órakor hirdeti ki az ítéletet. Este fél 7 órakor hirdette ki az ítéletet a bíróság, mely szerint a bíróság Vecsernyés Sándort életfogytiglani fegyházra, azonkívül összesen 120 pengő pénzbüntetésre, valamint tízévi politikai jogvesztésre ítéli. A statáriális bíróság ezenkívül három rendbeli könnyű testi sértés vétségében mondotta ki bűnösnek Vecsernyést és esetenként 12 pengő orvosi költséget ítélt meg a sértetteknek. A halálbüntetést azért mellőzte a bíróság, mert nem látta szükségesnek az elrettentő példaaadást. Oly őrült boldog vagyok! írta: VITÉZ MIKLÓS Persze hogy nem így kezdődött. Szerelemmel, nagy szerelemmel, pénzzel, nagy lehetőségekkel, drágán, finoman berendezett négyszobás lakással, csókkal, mosolygással, cobolybundával, esti vidám kiruccanásokkal, színházakkal, tánclokálokkal, gondtalan kedélyes kis társasággal és már-már egy saját kis Citroennel a láthatáron kezdődött Ödön és Tessza házassága, m aztán hihetetlen gyorsan kezdett kopni, zsugorodni. Szinte naponta maradozott el valami szép kellék. Szürkült, szűkült, vedlett az életük. És a mindennapi gondok őrjítő monotóniájával minden megváltozott bennük is. Ödön revizor egy bankban. Fizetése ép csak a háztartást futja. Cipők, ruhák, apró örömök már nem fértek el a négymilliós szűk keretben. Kétszobás udvari lakás. Egy mindeneslány. És otthon, majdnem minden este otthon. Se színház, se tánc, se vidám társaság. Nagynéha egy-egy mozi. Szemtől-szembe nem panaszkodott egyikük se, de mindkettőjük szíve csordultig volt szenvedéssel és csalódással. Nem beszéltek róla. Rejtegették, titkolták egymás előtt. Hazudtak, jól-rosszul, de folyton hazudtak egymásnak. Sőt Tessza még mosolyogni is tudott. Ödön tisztában volt a helyzettel és Tessza mosolyával. Érezte, hogy iszonyatos próbára teszi őket az élet. Tudta, hogy egy szakadék szélére lökte őket a nyomorúság és csak nagyon összefogózva, nagyon erőlködve nem zuhannak bele. Hát Ödön fogazott, erőlködött. Tessza is. Csak belőle könynyebben tört ki a szó. Nem Ödönnek panaszkodott Másoknak. A régi, fényes, gondtalan társaság helyett kopott szegényekbe kerültek. Az övékéhez hasonló sorsok tünedeztek föl körülöttük. Itt lehetett beszélni. Ezek mind épúgy kínlódtak, küzdöttek, mint sok. Hát Tessza panaszkodott. A panasz visszaszivárgott Ödönhöz. És Ödön most meggyőződhetett Tessza titkolt szenvedéséről. Egy este kérdőre vonta. Tapintatosan, gyöngéden kezdte, hisz szerette Tesszát és úgy fájt neki, hogy a drága kedves lényt nem veheti többé körül az első esztendőben nyújtott csillogó boldogság-kellékekkel. Szelíden beszélt. Meg is érintette beszéd közben Tessza kezét. Egyik ellágyult mondata után lopva könnyet törült ki szeméből. Tessza előbb tagadott. Aztán szégyenkezve vallott. Aztán sírás buggyant ki belőle. Aztán dühvel követelte az élettől a régi ígéretet, gondtalan boldogságot. A szavak és panaszok ijesztő áradata elborította Ödönt. Vele rohant. Szembe torpant. Tehetetlenül, vergődött. A jelenet Tessza hisztérikus rohamával végződött. Ödön akkor kapott először a fejéhez azzal a tétova, görcsös, kétségbeesett mozdulattal, mely aztán állandó szokásává lett. Mert jelenetük volt aztán bőven. Ruhákért, rossz ebédekért, maradék vacsorákért, a bankban eltűrt megaláztatásokért, az elmaradt fizetésjavításért, Tesszának be nem váltott sok ígéretért. Őrjítő magányosságot érzett Ödön maga körül. Kezdte Tesszát nagyon idegenül nézni. Kívülről, minden benső és régi kedves visszhang nélkül, úgy, ahogy vergődött, türelmetlenkedett és hangosan szenvedett. Egyre jobban érezte, hogy az a kedves szép nőstény, akit évekkel ezelőtt a magáévá tett, már nem az övé egészen. Valamit vár tőle, valami nagyot, valami boldogságtevő csodát és enélkül nem tudja visszavenni többé. Bolondul szerette. Újra magáévá akarta tenni. Meghódítani. Feltámasztani az első idők izgalmas, gyönyörű szerelmét. De minden igyekezete hiábavaló volt. Sőt, minél inkább akarta, Tessza annál távolabb húzódott tőle. Ödön vadul vetette magát a munkára. Túlórázott, éjszakázott a bankban, várta, hogy rengeteg erőfeszítéséért cégvezetővé léptetik elő. Havi másfél millió különbséget jelentett volna. Ó, ezen már sok minden jóvá tehető volna Tesszával szemben! Megtanul angolul, hogy a levelezési osztályt kaphassa meg. Izzott az agya és minden idege belefeszült az irgalmatlan munkába. Még két hónapot kellett kitartania. Újévkor biztosan előléptetik. És ekkor jött egy férfi. Egész biztosan se nem szebb, se nem hímebb nála, de gazdag volt és figyelmes. Tulajdonképpen nem vett észre semmi kézzelfoghatót közte és Tessza között. .. Csak a tudat, hogy amíg ő a bankban, késő éjjel... addig az Tesszával lehet ... És felborult minden. A figyelme, akarata, ereje nem a munkájáé volt többé. A gondolatai felfricskázva hagyták cserben, ép, amikor legnagyobb szüksége lett volna rájuk. Minden szál és minden figyelem Tesszához vezetett... Révedten és ébren álmodva érezte a menthetetlen veszedelmet. Mozdulnia kell. Kezét kell emelnie, hogy megragadja, visszatartsa, különben , minden elveszik. Igen, de hogyan? ! Mivel?! És abbahagyta az éjszakai munkát. Abba az angolt. Megint a rendes időben ment haza. Sietett, rohant fel a lépcsőn. Leste, hogy kitalálja Tessza gondolatát. De megakadt. Mindig valami nem várt gátlásba ütközött. Valami szenvtelen durcásság és lehangolt tűrés fogadta Tesszánál. Ki ez az asszony? Mit akar? Mivé lett? Hová löki őt? Mi változtatta meg enynyire? A nézése más ... a szavai mások ... Az alakja... A járása... Honnan jött mindez? Kinek változott meg ennyire? Kinek tetszik így? Biztosan annak a másiknak! És jöttek a jelenetek, a kínzó vad összecsapások, szégyell kimagyarázkodások, könynyes megalázkodások, ígéretek, hazugak, komolytalanok, célzatosak. És az összebékülés. A legfőbb hazugság! Holnap újra kezdődik minden! És Ödön egyre gyakrabban kapott tétova ujjaival a fejéhez. Volt valami e mozdulatában abból, ahogyan az ember riadt éjszakán zsebórája után szokott nyúlni és füléhez kapni, hogy jár-e még? Aztán Ödön lassanként elcsendesedett. Gyakran nézett el maga elé. Kívülről úgy festett, mintha valami nagyon fontos gondolatát bogozná. Pedig üres volt az agya. Semmitmondó apróságok viháncoltak benne. Ingerlő, buta, külső dolgok, amik felfalják a lényeget. És egy szép őszi reggel furcsa dolog történt. Rendes időben kelt fel Ödön, de nem a Debrecenben a keresztény egyetemi hallgatók kivonulnak, ha a zsidó hallgatók megjelennek az előadásokon Debrecenből jelenti a Magyar Hírlap tudósítója. A debreceni egyetemen hétfő délelőtt nem voltak zavargások, csupán a jogi karon történt egy-két olyan esemény, amely azt bizonyítja, hogy csak a harcmodor változott meg, egyébként továbbra is áll a harc a zsidó egyetemi hallgatókkal szemben. Hétfőn ugyanis a jogi kar néhány előadásán, amelyeken zsidó hallgatók is megjelentek, a bajtársi egyesületekhez tartozó keresztény hallgatók, amikor a zsidó egyetemiek bementek a tanterembe, minden szó nélkül testületileg kivonultak. Először dr. Händel Vilmos előadásán követték ezt a taktikát, úgyhogy csupán négy zsidó hallgató maradt bent a teremben, mire a professzor, aki az utolsó általános választásokon a fajvédők listáján jelöltként szerepelt, azzal az indokolással, hogy nagyon csekély számú hallgatóság van jelen, sarkon fordult, eltávozott s előadását nem tartotta meg. A kivonulási eset megismétlődött dr. Illyefalvy Vitéz Géza professzor előadásán is, azzal a különbséggel, hogy a professzor a néhány zsidó hallgató előtt megtartotta előadását. A többi karon teljes csend uralkodott és a zsidó egyetemi ifjak minden megzavarás nélkül hallgatták végig az előadásokat. Dr. Verzár Frigyes rektor hivatalos vacsorára Budapestre utazott, amely alkalommal jelentést fog tenni a kultuszminiszternek azokról az eseményekről, amelyek gróf Klebelsberg legutóbbi debreceni tartózkodása óta történtek. Hivatalos helyről nyert információ szerint komolyan fenyeget az egyetem bezárásának veszedelme, ami nemcsak a szabályokat áthágó, de a többi, a rendzavarásoktól távol álló diákokat is érintené, súlyos károkat okozva a diákság szüleinek is.