Magyar Hirlap, 1927. december (37. évfolyam, 273-297. szám)

1927-12-14 / 283. szám

2 1927 december TS. fflRLAP járőrök cirkálnak. A lapok szerkesztőségét és nyomdáit katonák és rendőrök őrzik. El­terjedt az a hír, hogy a diákok tüntetni akarnak a diákszövetség megalakításának évfordulója alkalmából. A hatóságok azon­ban megakadályozták ezt a tüntetést. Egyet­len rendbontás sem fordult elő két nap óta Kolozsvárt. A nyomozás is nagyban folyik. Letartóztatták Gárdi fényképészt, akinél sok olyan felvételt találtak, amely a tüntetésre vonatkozik. Miután a fotográfiákat elkoboz­ták, a fényképészt szabadlábra helyezték. A Turul Bajtársi Szövetség párbajra hívta a román diák­­ságot a nagyváradi esemé­nyek miatt A Turul Bajtársi Szövetségbe tömörült egyetemi hallgatók a nagyváradi események miatt kedden tartott ülésükön elhatározták, hogy fegyveres elégtételt kérnek a román diákságál azzal a felszólítással, hogy nevez­zék meg a román diákok két megbízottju­kat, valamint azt az egyetemi hallgatót, aki a fegyveres elégtételt meg fogja adni. A Turul Szövetség megbízottaiul dr. Raisz De­zsőt és vitéz dr. Bánsághy Györgyöt nevezte meg, a párbaj megvívása céljából pedig hi­vatalosan később delegálja egyik tagját. A bajtársi szövetség provokáló levele a buda­pesti román követséghez címezve, már el is ment a román diákok szövetségének és a provokáló levelet közvetlenül a román diák­ságnak is megküldötték. iamw-m.a.’wtmuKu jijkwbdiii Felemelték a képviselők fizetését Csendes érdeklődés mellett indult meg a képviselőház mai ülése, csak később szállin­góztak be a képviselők az ülés végére, ami­kor a képviselők fizetésemelését kellett meg­szavazni. Az ülés elején az elnök bejelen­tette, hogy Neppel Gyula, az abonyi kerület újonnan megválasztott képviselője bemu­tatta megbízólevelét, azután folytatták a bü­ntetőnovella javaslatának részletes tár­gyalását. Gál Jenő kérte a 43. szakasznál, hogy a szigorított dologházakban ne csak ipari, ha­nem műipari, gazdasági irányú, szellemi és művészeti kiképzésben is részesítsék azokat, akiket meg akarnak javítani. Esztergályos János pedig azt kérte, hogy vállalkozók ne zsákmányolhassák ki az elítélteket és hogy ez a dologházi munka ne csináljon konku­renciát a kisiparnak. Az igazságügyminisz­ter szintén nem tartja helyesnek, ha bizo­nyos vállalatoknak elítélteket bocsátanak olcsó munkaerőként rendelkezésükre, vi­szont nagyon nehezen tudná megvalósítani azt, hogy a dologházakban ne csak ipari, hanem művészeti és más magasabbrendű munkával is foglalkozzanak. A szakaszt eredeti szövegében fogadták el. Később Pesthy Pál nem tette magáévá Gál Jenőnek egy másik indítványát, amely arra vonat­kozott, hogy a dologház fölött álló felügyelő­hatóságban az ügyvédi kamara tagjai is részt vehessenek. Gál Jenő indítványozza azt is, hogy a megfigyelési határidőt öt évről szállítsák le két esztendőre. Esztergályos János és Váry előadó is magáévá tette Gál indítványát, amire azt el is fogadták Pesthynek azzal a kijelentésével, hogy mindent elkövet arra, hogy a letartóztatottakkal emberségesen bánjanak. Várnai Dániel kéri, hogy a kivételes ha­talmon alapuló rendelkezéseket helyezzék hatályon kívül, az igazságügyminiszter azonban felvilágosította, hogy ezeket a ren­delkezéseket már egy 1922-iki törvény meg­szüntette. Ezután felmerült az a kívánság, hogy bocsássák szabadon azokat az elítél­teket, akiket gyorsított eljárás útján ítéltek el. Pesthy ezt lehetetlennek tartja és hely­telennek tartja az általános amnesztiát is, ellenben helyénvalónak tartja az amnesztiát azokban az ügyekben, amelyek a forra­dalom vagy ellenforradalom szenve­délyei következtében elragadott embe­rek büntetésére vonatkoznak. Szünet után Éry Márton mutatta be a képviselők fizetésemelésére vonatkozó jelen­tést. Kéri, hogy az eddigi lakáspénzek vál­tozatlanul hagyása mellett a képviselők havi 730, az elnök 1840, az alelnökök pedig 920 pengő tisztelet­­díjat kapjanak. Szabó Imre szociáldemokrata helyteleníti, hogy a képviselők tiszteletdíját vonatkozásba hozzák a tisztviselők tiszteletdíjával. A köz­véleménynek az a hite, hogy a törvényhozás ne­m ér meg annyit, mint amennyibe kerül. Hiszen munkája nem egyéb, mint konjunk­turális alkotások, gyorstalpalás, a közterhek emelése és a közszabadságok elnyomása. Kéri, hogy vegyék le a javaslatot a napi­rendről.­­ Reischl Richárd elfogadja Szabó Imre ja­vaslatát, mert ma semmiféle ok sincs a képviselői tiszteletdíjak felemelésére. A régi 6W pengő untig elég arra, hogy abból a kép­viselő megéljen. Gaal Gaszton emelkedett ezután szólásra. Kijelenti, hogy a fölemelt fizetés úri megélhetésnek kevés, viszont no­bile officiumnak sok. Az egész ország nyo­morog és éppen ezért ilyen helyzetben er­kölcsi hibát követ el a képviselőház, ha a saját fizetése kicsinyes érdekű emelésének kérdésével foglalkozik. A képviselői tekin­télyt ez a pár pengő emelés sem fogja helyre­állítani. A javaslatot nem fogadja el. Éry Márton kéri, hogy fogadják el a ja­vaslatot, mert vannak, akik erre a fizetésre nagyon rá vannak utalva. Különben is a rendes fizetés a függetlenség garanciája. Ezután nagy többséggel megszavazták a fizetésemelést. A szocialisták indítványa mellett a de­mokraták, Gaal Gasztonék és a keresz­tény párt szavazott csak. Krüger Aladár terjesztette ezután elő a valorizációs pörök felfüggesztésének már­cius 1-ig való kitolására vonatkozó javasla­tot, Kálmán Jenő pedig a pengőszámítások­kal kapcsolatos intézkedésekről szóló javas­latot, amelyekre kimondták a sürgősséget. Majd az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyug­díjintézetről szóló javaslatot ismertette Farkas Gyula és Szinnyey Merse Jenő be­szélt mellette. Beszéde alatt jött be a te­rembe gróf Bethlen István, akit hívei mele­gen üdvözöltek. Miután kisorsolták a Huszár Károly elleni összeférhetetlenségi bejelentés zsűrijét, a napi­rendi vita során Peyer Károly mondta el, hogy amikor a főváros börtönügyi bizott­sága bejárta a börtönöket és toloncházakat, ott a legbotrányosabb állapotokat tapasz­talta. A toloncházban például egy Demhofer nevű ember azért ült tíz hó­nap óta, mert nem tudják az állam­­polgárságát megállapítani, egy Varga Erzsébet nevű nő hat hete ül, mert állítólag nem magyar állampolgár, holott atyja sátoraljaújhelyi asztalosmester és őt három éves kislányától szakították el. Egy Sándor Emma nevű nő négy gyerme­kével ül a toloncházban, tizennégy éves és tizennyolc éves leánya pedig együtt dolgo­zik festett életű leányokkal a toloncházban. Ezeken a tűrhetetlen állapotokon segíteni kell, mert hiába hozunk erkölcsvédelmi tör­vényeket, amíg ilyen retteneteket megtűr­nek. Azt sem érti, kinek az érdeke, hogy toloncházba ne lehessen élelmiszert bevinni s ott legyen kénytelen a szegény tolonc a kantinban hallatlan áron vásárolni élelmi­szereket. Ezután megállapították, hogy szerdán folytatják a ma megkezdett javaslatok tár­gyalását. Elvileg biztosítva van a fővárosi alkalmazottak karácsonyi jutalma A székesfővárosi alkalmazottak karácsonyi segélyének, illetve jutalmazásának kérdése, mint illetékes helyről közlik, a mai napon elvben már biztosítva van. Dr. Gallina főjegyző, az elnöki ügyosz­tály h. vezetője a délelőtt folyamán szemé­lyesen referált a belügyminisztériumban Tatics államtitkárnak az ügyről, miután előzően dr. Ripka Ferenc főpolgármester is eljárt a minisztériumban. Gallina főjegyző a késő délutáni órákban érkezett vissza a mi­nisztériumból. Illetékes helyről kapott érte­sülés szerint a karácsonyi jutalom ügye elv­ben már biztosítva van. A kormány, illetve a belügyminiszter nagy megértést tanúsít a karácsonyi segélyt illetően és a legközelebbi időben megtörténik a döntés az összegszerű­ség kérdésében is. Kétségtelen, hogy még kellő időben, a karácsonyi ünnepek előtt el­intézést nyer a kiutalás is. Vass és Hermann miniszterek a személyi ellentétek kikapcsolásával kívánják megoldani a magyar iparos­kérdést Az Ipartestületek Országos Szövetsége kedden Pálffy Dániel elnöklete alatt rend­kívüli közgyűlést tartott, amelyen 212 ipar­testület küldöttei jelentek meg. Az elnök megemlékezett azokról a kínos incidensek­ről, amelyek a nyár folyamán Székesfehér­váron játszódtak le, ahol támadásokban ré­szesítették az iparosszervezeteknek egy má­sik frakcióját. Minden garancia megvan arra, hogy a széthúzás elkerülhető lesz. Be­jelentette ezután, hogy a Női Fodrász Ipar­testület azt kívánja, hogy az IPOSz az egész ország iparossága nevében fejezze ki mély­séges felháborodását azokkal a pusztítások­kal szemben, amelyeknek Erdélyben jórészt magyar iparosok műhelyei és üzletei estek áldozatul. Az indítványt egyhangúlag el­fogadták. Frühwirth­ Mátyás képviselő azt hangoz­tatta ezután, hogy politikai pártállásra és valláskülönb­ségre való tekintet nélkül, egybe kell forrni az egész iparosságnak. Tankovics János képviselő arról beszélt, hogy ő az egyetlen tanult iparostagja a parlamentnek. Már rég elmúlt annak az ideje — mondotta —, hogy itt gumibotokkal lehessen dolgozni, elkövetkezett a szigorúan alkotmányos munkálkodás ideje és a hitfelekezetből és a vallásból nem le­het többé üzletet csinálni. Én magam is szerb származású ember va­gyok, épúgy, mint Damjanich, de azért egész lelkemben, hitemben és meggyőződé­semben tiszta magyarnak tudom és érzem magamat. Dr. Éhn Kálmán és Perlaki György képviselők szintén a kézműves kamara felállításának szükségességét han­goztatták. Müller Antal, a Keresztény Ipa­rosok Országos Szövetségének főtitkára és Körmendy Mátyás szegedi ipartestületi el­nök felvilágosításai után Perlaki György képviselő szóbahozta, hogy a Köztisztvise­lők Fogyasztási Szövetkezetének áruhitel­biztosítása érdekében előterjesztett ismere­tes törvényjavaslattal szemben küzdelmet kell folytatni a magyar iparosságnak, mert privilégiumokkal nem lehet intézménye­ket fentartani és nem lehet ilyen kegy­­adományozásokkal egész szakmákat exisztenciájában sújtani. Dr. Strausz Vilmos a kézműves kamara felállítása dolgában határozati javaslatot terjesztett elő, amelyet egyhangúlag elfo­gadtak. A határozatot küldöttséggel juttat­ják el a kormány illetékes tagjaihoz. Früh­­wirth Mátyás és Papp József (Makó) felszó­lalása után Farkas József (Félegyháza) be­jelentette, hogy ipartestü­lete kilép az IPOSz kötelékéből, mert tevékenysége rossz útra terelődött. Pálffy Dániel visszautasí­totta azt a gyanúsítást, mintha ő az IOKSz-ot le akarta volna rombolni. Hoh­­mann Károly (Szolnok), Körmendy Mátyás (Szeged) felszólalása után Christok Leó (Szolnok) a jövő évi iparoskongresszus he­lyéül Szolnokot ajánlja, amit egyhangúlag el is fogadtak. Kondy László a budapesti kárpitosipartestü­let megbízásából kijelen­tette, hogy nem bízik Pálffy vezetésében. Közben értesítés jött Vass József mi­nisztertől, hogy a küldöttséget fogadni óhajtja. A közgyűlést felfüggesztették és Hajagos Imre veszprémi ipartestületi elnök vezetése alatt küldöttséget menesztettek a minisz­terhez. A küldöttség élén Pálffy Dániel ismertette a népjóléti miniszter előtt a kézműves ka­mara felállítása körül megindult mozgal­mat. Vass József kijelentette, hogy híve a kézműves kamara vagy testület felállításának, mert úgy látja, hogy ez az egyetlen módja a kisiparosság talpraállításának. Megígéri, hogy támogató szavával az ország iparos­ságának ezt a kérdését megoldáshoz segíti. Sajnálja, hogy e kérdés körül bizonyos sze­mélyi ellentétek mutatkoznak az iparosság vezérei között. Az a véleménye, hogy az iparosság nagy kérdései nem engedik ezt a kérdést személyi harccá denolválódni Fel fogja kérni a kereskedelmi minisztert, hogy az iparosok két csoportjának vezéreit ankétra hívja össze, ahol minden eszközt meg kell ragadni az ellentétek elsimítására. Ezután Herrmann Miksa kereskedelem­ügyi minisztert kereste fel a küldöttség. A miniszter kijelentette, hogy GYŰRŰK, FÜGGŐK, LÁNCOK, ÓRÁK gyönyörű briliáns arany, ezüst Ékszereit, patikalén, cigarettatárcák óriási választékban kaphatok f­ PÁR újonnan megnyílt ékszernagyaric- BjuI /111 tuziDan mríiy ucca 43-45. szem vafMi ezüst es arany atanyok­­targyak mir 3 Mrs és leijei® Szerda a kézműves kamarát maga is kívánja és nem ellenzi a kamara elnevezést sem, de minden körülmények között arra az érdekképviseletre bízza annak megalkotá­sát és megszervezését, amelyben komoly munkára készen, egységesen látja megszer­vezve az iparosságot. Hangsúlyozta, hogy a­ tömegek felvonultatása nem vált ki belőle hatást és a pártoskodást nem tartja alkal­masnak az iparos érdekek előmozdítására. Délután 3 órakor nyitotta meg újból Pálfy Dániel az IPOSz folytatólagos rend­kívüli közgyűlését. A délelőtt fölmerült in­­dítvánnyal szemben úgy határozott a rend­kívüli közgyűlés, hogy egyelőre nem vonja meg a kiskunfélegyházi ipartestülettől a kongresszusrendezési jogot, hanem meg­várja, míg az iparosság ebben a kérdésben véglegesen állást foglal. Ezután a lemondá­sok folytán megüresedett tisztségeket töltöt­ték be. Ügyvezető­ elnökké egyhangúlag Né­meth Gyulát, a budapesti férfiszabóipartes­­tület elnökét választották meg. Ezután még hét elnöki, négy alelnöki és számos választ­mányi és igazgatósági tagot választottak meg. Ezután az elnök a rendkívüli közgyű­lést befejezettnek nyilvánította. 11. Az Ügyvédi Kamara bankettje a Gellért-szállóban Az Ügyvédi Kamara választmánya kedden este nagyszabású bankettet rendezett a Gellért­­szálló nagycsarnokában a kartársi érzület ápo­lására. Többek között megjelent a banketten Pesthy Pál igazságügyminiszter, Szászy Béla és­­Ingyán Béla igazságügyi államtitkárok, Al­­mássy László, az egységes párt elnöke, Preszly Elemér és Kirchner Viktor főispánok, Neu­,­bauer Ferenc államtitkár és a parlament ügy­véd-tisztviselői, valamint az ügyvédi kar színe-­ java. Az első felszólalással dr. Pap József, az­ ügyvédi kamara elnöke, a kormányzat köszön­tötte, azt a férfiút, aki az országot ért szeren­csétlenség és csapások után visszavezette a nem­zetet a konszolidáció útjára. Baracs Mar­cel alelnök Pesthy Pál igazságü­gyminiszterré ürítette poharát, akiben az ügyvédi kar igaz barátját ismeri. Pesthy Pál igazságügyi minisz­ter felszólalásában örömének adott kifejezést a­ szeretetteljes, meleg fogadtatás fölött. — Az ügyvédi karnak két hatalmas értéke van — mondotta —, a törvénykezés, a jog és­ az igazságszolgáltatás körül szerzett érdemei, továbbá az, hogy erőforrása a társadalomnak,­ amely nagy mértékben járul hozzá ahhoz, hogy Magyarország a nagy kultúrállamok ní­vójára emelkedett. Belátja, hogy az ügyvédi kar helyzete roppant nehéz, de éppen ezért az a szempont vezeti minden ténykedésében, hogy a kar helyzetét javítsa és a jövő sorsát biztos alapokra helyezze. Az ügyvédi kartól nem vá­lasztotta el soha semmi, mert még ha voltak is­ félreértések, őt minden ténykedésében a sze­retet és a jóhiszeműség vezette és nem töredék­célok elérésére, hanem arra törekedett, hogy az egyetemes célt, a nemzet talpraállítását eredményhez segítse. — Egész életemben az igazságot szolgáltam — fejezte be felszólalását az igazságügyminisz­ter —, üljenek össze velem az ügyvédek, tár­gyaljuk meg a nehéz problémákat és ha meg tudnak győzni engem az igazságról, én kész vagyok az igazság előtt fejet hajtani. Kövess Béla alelnök Almássy Lászlót, az egy­séges párt elnökét köszöntötte fel, aki azok­ közé tartozik, akik az ügyvédi hivatásnak és karnak mindég díszére válnak. Almássy László­ felszólalásában néhány kedves ügyvédi emlékét elevenítette fel és azzal tárta beszédét, hogy az ügyvédek voltak mindig a függetlenség gon­­dolatának­ a szószólói és bajnokai.­­ Sohasem volt nagyobb szüksége az or­szágnak az ügyvédi kar erkölcsi értékeire, mint a mai nehéz viszonyok között, amikor jogta­lanság és erőszak csonkította meg a hazát. Pollák Illés, aki holnap ünnepli 75-ik születés­napját, az ügyvédszövetség nevében üdvözölte a megjelent előkelőségeket és tréfás parabolá­ban utalt arra, hogy az igazságügyi tárcát úgy kellene dotálni, hogy a fölmerült problémák a bírói kar növelésével és nem a perorvoslat megszorításával legyenek megoldhatók. Szászy Béla államtitkár az ügyvédi karra ürítette po­harát és biztosította őket arról, hogy az igaz­ságügyi minisztérium, élén Pesthy Pál igazság­­ügyminiszterrel, szerető jóindulattal foglalkozik jelen sorsuk megjavításán és jövőjük biztosí­tásán. Az előkelő társaság még sokáig maradt együtt a legjobb hangulatban. önömet | is m­­iiusnai | iristölifi PsiszairiH-t* 1 a Hárshegyen. Központi fűtés, hideg-meleg víz és lift. ||| Napi penzió 12 pengőtől Weekend & ufókára !

Next