Magyar Hirlap, 1927. december (37. évfolyam, 273-297. szám)

1927-12-18 / 287. szám

• . 24 FILLÉR 24 FILLÉR Mkm ^ mw EDGAR WALLACE peva4TrloKEN1­a­p AZ ELLOPOTT ' ei^^egyroasutai* || III |||| j® |||| |||| ||| jp| |||| 8|| jpg I­L­I I C Piros betűk, fekete számok Írta: ZSOLT BÉLA Soha december ilyen tündöklően, szinte tudatos dekoratív szándékkal nem készült az ünnep elé. Békebeli mese­könyv téli regéjének fehér hava a tető­kön és a fákon,­­ nem tudom, más is felfedezte-e, hogy az utolsó évtizedben milyen piszkos volt a hó, mintegy a hadiszegénység mocskától, s oly hamar elrongyolódott, mint a silány szövetből készült ruha. És valóságos pirotechnikai csoda Pest estéinek ádventi világossága, tízszeres erővel lobogó lámpáival, napon­kint szaporodó transzparenseivel, ame­lyek sercegve és sisteregve égnek, mint a jókedvű gyertyák Irving régi angol karácsonyainak fagyöngyágán. Ég és föld összefogtak, hogy az ünnepre stimu­láljanak, a múlhatatlan banális díszletek­kel és kellékekkel, amelyek az ünnep értelmének igazi átérzésénél sokkal ha­tásosabb eszközei az ünnepi megillető­­désnek nevezett gyermeki szentimenta­­lizmus felszításának. Az ünnep tulajdon­képpen — rituális jelentésétől elkülö­nítve — nem egyéb, mint az Isten és ember bonyolult kapcsolatának infantilis kultusza. Az ünnep akkor igazi ünnep, ha egyetlen napra ugyanabba az ön­feledt, kételymentes, fentartás nélkül való viszonyba hozza az embert az Istenével, amely gyermekkorában boldogította. Az­ ünnep a gyermeknek az Isten ölében való édes hinta, a felnőtteknek pedig mákonyító emléke a gyermeki időnek,, amikor élet és halál, ontológia, kozmo­­gónia, bűn és erény, gazdagság és sze­­génység olyan egyszerűek és tiszták volt­­ak, mint a hit. Az ünnep csak akkor igazi ünnep, ha elfeledted az emberrel, amit tud és egy napra visszavarázsolja számára a hiszékenység üdvösségét. Békebeli Mikulás-papa, aki a bazár­ban kiválogattad a játékokat, a cukros­boltban becsomagoltattad a pirosnyelvű sátánt és a sokféle édességet — emlék­­szel-e, hogy amikor este felragasztottad a havas szakállt, feltetted ősz parókád hegyébe a püspöksüveget és hosszú hálóingedre báli kotillonoktól kölcsö­nözted az ádventi csillagok ragyogását — néhány pillanatra magad is elhitted, hogy nem tizenkilenc korona hetven fil­lérért vásároltad a halom kincset, ha­nem csakugyan, Miklós püspök vagy r­égi küldetésben érkeztél, hogy boldoggá tedd a gyereked? A bazári portéka, a cukrászdás nyalánkság váljon nem lé­­nyegült-e át árucikkből szimbólummá, szimbólumává a jóságnak, amit az em­berek nem tételeznek fel önmagukról, nem hisznek el önmaguknak s ezért a földöntúli hatalomnak tulajdonítanak? Nem voltál-e magad is szimbólum, szimbóluma önmagadnak, aki a min­dennap sokféle emberi válsága köze­pette nem lehettél mindig olyan istenes és gyermeki, mint "amilyen szerettél volna lenni? Emlékezz, békebeli Miku­lás-családfő: nem mindig a felnőtt fölé­nyével vettél részt ezekben az édes misztérium-játékokban! Színész voltál és épúgy átélted a szereped, mint part­nered, a gyermek. A nagy, bensőséges átélés a magyarázata, hogy valamikor e karácsonyt megelőző „Festspiele“-knek világsikerük volt. * Tizenöt ünnepietlen év után időst, mintha minden hangulati és szcenikai elem összefogott volna, hogy ünnep­lésre csábítson. Olyan fehér a hó, mint a tropikus tájon élő gyermek elképzelé­sében, olyan sugarasak a csillagok, mintha aranypapírból vágták volna ki őket s mintha mindegyiknek megbíza­tása lenne, hogy a bethlehemeseket útbaigazítsa s a kereskedelem, amely­nek hűvös kalkulációjába ilyenkor óhatatlanul besurran valami líra, egész találékonyságát összpontosítja, hogy az ünnepi öröm szerszámait minél válto­zatosabbá varázsolja! Játék a gyermek­nek, játék a felnőttnek,­­ hogy min­denki a maga módján celebrálhassa mi­séjét az öröm házioltárán, ahova ün­nepkor az Isten külön-külön beköltö­zik. Ez az öröm kegyet talál az Isten szemében, mert jócselekedet, még­pedig a legritkább fajtából való: jócselekedet, amit az ember önmagával szemben művel. S most állapítsuk meg ünneprontó őszinteséggel: az emberek túlnyomó többsége idegenül, hidegen áll e kará­csonyi hangulattal és szceneriával szem­ben. Időszerűtlen levegő, korszerűtlen díszlet a mai valóság körül, amely el­szakadt minden gyermeki emléktől. Az ünnep tradíciójának folytonossága meg­tört: az emberekben alig-alig dereng, hogy is volt, mi is volt — sehogysem em­lékeznek, honnan áradt a rejtélyes me­legség, amely az együgyű szokásokat év­ről évre új szenzációkká fűtötte át. A felnőttek nem tudnak emlékezni gyer­meki szívükre és elfeledték az öröm technikáját. Az egyszerű, pihentető öröm helyett ma szenvedélyeik vannak, amelyek hajszolva fárasztanak és nem az élet gyermeki önfeledtségével, hanem tébolyhoz és a halálhoz hasonló eszmé­letlenséggel fűzik be a mai sors hideg poklát. A felnőttek nem tudnak ünne­pelni, mert minden gyermekit kivenített belőlük a történelem, akit a latinok az élet tanítómesterének neveztek. Ez a magistra annyi sokra megtanította őket, hogy most már mindent tudnak, csak hinni nem tudnak. Nem tudnak hinni az ember magasabb rendeltetésében, kultú­rájában, civilizációjában, eszméiben, jö­vőjében, — miért higgyenek éppen abban, hogy az ajtó mögött az angyalka csenget, hogy a játékautomobilt az égi Fordnál rendelte a Jézuska? Értsük meg: nincs igazi ünnep, nincs igazi kará­csony anélkül, hogy a legszőrösebb szívű Dickens-kalmárt egy pillanatra el ne zsongítsa, hogy a legmegátalkodot­­tabb istentagadóval el ne hitesse, hogy a Zsuzsi szobalány helyén csakugyan Gá­bor arkangyal rázza az ezüstharangot! Ahogy nincs igazi színházi előadás anél­kül, hogy a legjózanabb néző — leg­alább egy pillanatra — meg ne feledkez­zék a színész nevéről, civilruhás lényé­ről és ne higyje el még azt is, hogy Ham­let csakugyan apja kísérletével társalko­­dik. Enélkül az egész nem igazi, rossz, fanyar, idegen, — nem lehet, nem érde­mes résztvenni benne. A mi emberünk­ből kiveszett ez a pillanatnyi gyermeki illúzió is, ez a pillanatnyi, szikrányi hit is — ezért nics szuggesztivitása a gyer­mek ünnepi illúzióinak, ünnepi boldog­ságának felkeltéséhez. Nem tudja elhi­tetni a gyermekkel sem, hogy csoda tör­tént, az öröm karácsonyi kegyszereiről ezért hervadt le a gyermek számára is a mithológiai varázs, amely valamikor egy estére az aranypapírba csomagolt diót csakugyan színarannyá változtatta. * Üres színházak, üres kávéházak — a szakértők azt mondják, hogy az embe­rek karácsony előtt nem járnak nyilvá­nos helyre, takarékoskodnak, hogy az ünnepi kiadásokat fedezni tudják. Te­hát mégis csak csinálják, ha hűvösen, ha kevés belső meggyőződéssel is, úgy érzik, nem térhetnek ki a karácsonyi kötelezettségek elől —­ a közfelfogás szerint közel jár az illetlenséghez, ha fenyőfa nem gyúl ki s az asztalról hiányoznak a hagyományos ételek. A kályhából hosszú hónapokon át hiányoz­hat a tűzifa, de a fenyőgallynak lo­bognia kell,­­ az asztalról hétköznapo­kon hiányozhat a kenyér, de karácsony kalácsa nem maradhat el. Ünnep-e az ilyen ünnep? Ha beszé­lek velük, ünnepre készülődő emberek­kel, különös jelenséget észlelek, valósá­gos pszichózist, amit így lehetne kife­jezni: drukk az ünneptől. Ideges aggo­dalom, mint amikor valaki olyan feladat előtt áll, amelyről bizonyos, hogy nem tudja betölteni. Mint aki úgy megy bele valamibe, hogy eleve érzi a sikertelen­ségét. Mint aki tudja, hogy olyasvalami készül, amihez az ő hite, kedve, jósága és pénze kevés Zavarban van, hogy a karácsony szeretetre és békére kötelezi, amikor körülötte minden csupa gyűlö­let és harc. Nem tudja, milyen képet vágjon a szentesti asztalfőn, ahol neki kell az optimizmust szétsugároznia, nem tudja, hogy fogja lemosni a hom­lokáról legalább erre az egy estére a sötét felhőket, kisimítani a ráncokat? Hogy fog elfeledkezni a tegnapról és hogy fogja elkergetni magától a holnap­után rémét? Valahogy zavarban van önmaga előtt, úgy érzi, hogy nincs joga ehhez a két naphoz, ehhez a megokolatlan fegyver­­szünethez, amelyet az évezredes tradíció rákényszerít. Kétnapnyi pihenőt adott az ellenségnek, a gondnak,­­ amely harmadnap fokozott erővel tör rá és neki sokszorozott erővel kell védekeznie. Nem tud elnyujtózni karácsony békés nyoszolyáján, nem tud figyelni a kará­csonyi kandalló meséjére, nem tud örülni és örömet szítani a karácsonyi interieur fájdalmasan mesterkélt ku­lisszái előtt, — nem tud mihez fogni az ünnepei nyugalommal — állandóan ki­felé fülel, a harci lármát hallucinálja s amikor az angyal közeledtét hozzák hí­rül, felretten a gondolattól, nem a láng­­pallosos arkangyal jön-e, hogy kiker­i­gesse maradék, elhervadt paradicsoma­i­ból? * Nem, az ünnepet nem lehet vissza­adni az embereknek semmiféle egyházi törvénnyel, semmiféle brevével, encik­­likával. Az ünnepek nem a törvényben élnek, nem a naptárban piroslanak, ha­nem az emberek lelkében vagy sehol. Az ünnephez a hétköznapokon ke­resztül visz az út. Emberhez méltó hét­köznapok vezetnek Istenhez méltó ün­nepekhez. A mindennapi kenyér nélkül az édes Krisztus igéje nem válhat testté a kalácsban. Adják vissza a hétköznapokat, a hat szilárd lépcsőt, amelyen az ember a hit boldog biztonságával járulhat az ünnep oltára elé. A szovjet fegyveres interven­ciójával számolnak a kantoni szovjetorosz alkonzul meggyil­kolása miatt Londonból jelentik: A British United Press tokiói jelentése szerint politikai körök igen komolynak tartják a kantoni szovjet-orosz alkonzul meg­gyilkolása által támadt diplomáciai helyzetet. Azt hiszik, hogy a szovjet fegyveres inter­venciótól sem fog visszariadni, ami viszont a kínaiak részéről vonhatna represszáliákat maga után. Ugyanaz a hírszolgálati ügynökség Hong­kongból azt jelenti, hogy Kanton környé­kén újabb államcsínyt kíséreltek meg. Noha a német konzulátus ennek az új felkelésnek a körzetébe esik, semmiféle veszély sem fe­nyegeti az európaiakat. A felkelést már le­verték. Londonból jelentik­ kantoni jelentések szerint tizenöt szovjetorosz tisztviselőt, aki­ket a konzulátus feloszlatása alkalmával le­tartóztattak, deportáltak. Közöttük van Pritse konzul is, aki elfogatása alkalmával először meg tudott szökni, később azonban újra a nemzeti kormány csapatainak ke­zébe került. A nacionalisták tizennégy leányt és asz­szonyt agyonlőttek Kantonban, mivel rövid hajat viseltek, amit a kommunista meggyőződés jelének vesznek. Hankauból jelentik: A szovjetoroszországi konzulátus tizenöt tisztviselőjét, közöttük Pritsche főkonzult ma délelőtt egy kínai gőzhajóra szállították, hogy Sanghain át Vladivosztokba utazhassanak. A tegnap le­tartóztatott kommunista-gyanús egyének kö­zül a legtöbbet szabadon bocsátották, hat­­vanat azonban az újabb vizsgálat céljából Cog'-ra tartottak. Hír szerint bebizonyosodott, hogy a kantoni össze­esküvést a vörös tanács szervezte meg, amelyet Polivalinszki orosz főkonzul vezet, Hongkongból jelentik. Egy Kantonból ér­kező hajón ezer, különböző társadalmi osztálybeli kínai menekült érkezett ide. A rendőrség háromszáz gyanús utast letar­tóztatott, közöttük huszonöt ismert kommu­nistát, hogy visszatoloncolják őket Kan­tonba. Széll József lesz az új budapesti főkapitány A Magyar Hírlap annak idején megírta, hogy dr. Marinovich Jenő főkapitány január elsején nyugdíjba megy. Marinovich távo­zása most már befejezettnek tekinthető, mert a főkapitány pénteken átadta nyugdíjazta­tási kérvényét a belügyminiszternek. A leg­nehezebb időkben töltötte be közmegelége­désre Marinovich Jenő a főkapitányi tisztet és hét éven keresztül állott a budapesti rend­őrség élén. összesen harminchét évet töltött a rendőrség szolgálatában, mint egyszerű díjnok kezdte és a ranglétrán haladt előre egészen a főkapitányi székig. Két évvel ez­előtt Marinovichnak nyugdíjba kellett volna vonulnia, a minisztertanács azonban vissza­tartotta, mert nem tudtak megfelelő utódot találni. Két év óta a legkülönbözőbb kombinációk vannak forgalomban Budapest új főkapitá­nyát illetően, most azonban erősen tartja magát az a hír, hogy Széll József zemplén­- ----------------------------------­-------1~— megyei főispán kerül a budapesti állam­rendőrség élére. Egy ízben már szó volt Széll Józsefről, aki azonban csak bizonyos ki­kötésekkel volt hajlandó a magas állást el­foglalni és kérését akkor teljesíthetetlennek tartották. Állítólag most megfelelő formát találtak, amellyel sikerült a kérést megol­dani. Széll Józseffel együtt Ferenczy szom­bathelyi kerületi főkapitányt is emlegetik, mint a kormány egyik budapesti főkapitány­jelöltjét. | ! | | i­. A legvalószínűbbnek mégis az látszik, hogy Széll József zemplén megyei főispán lesz Budapest főkapitánya, amit megerősít az a tény, hogy Scitovszky Béla belügy­miniszter hosszasabban tanácskozott Széllel. Marinovich főkapitánnyal együtt megy, nyugdíjba Szeszler Hugó főkapitány-helyet­tes is, akinek utódjaként dr. Hetényi Imrét és Andréka Károly volt detektívfőnököt em­legetik.

Next