Magyar Hirlap, 1927. december (37. évfolyam, 273-297. szám)
1927-12-18 / 287. szám
• . 24 FILLÉR 24 FILLÉR Mkm ^ mw EDGAR WALLACE peva4TrloKEN1ap AZ ELLOPOTT ' ei^^egyroasutai* || III |||| j® |||| |||| ||| jp| |||| 8|| jpg ILI I C Piros betűk, fekete számok Írta: ZSOLT BÉLA Soha december ilyen tündöklően, szinte tudatos dekoratív szándékkal nem készült az ünnep elé. Békebeli mesekönyv téli regéjének fehér hava a tetőkön és a fákon, nem tudom, más is felfedezte-e, hogy az utolsó évtizedben milyen piszkos volt a hó, mintegy a hadiszegénység mocskától, s oly hamar elrongyolódott, mint a silány szövetből készült ruha. És valóságos pirotechnikai csoda Pest estéinek ádventi világossága, tízszeres erővel lobogó lámpáival, naponkint szaporodó transzparenseivel, amelyek sercegve és sisteregve égnek, mint a jókedvű gyertyák Irving régi angol karácsonyainak fagyöngyágán. Ég és föld összefogtak, hogy az ünnepre stimuláljanak, a múlhatatlan banális díszletekkel és kellékekkel, amelyek az ünnep értelmének igazi átérzésénél sokkal hatásosabb eszközei az ünnepi megilletődésnek nevezett gyermeki szentimentalizmus felszításának. Az ünnep tulajdonképpen — rituális jelentésétől elkülönítve — nem egyéb, mint az Isten és ember bonyolult kapcsolatának infantilis kultusza. Az ünnep akkor igazi ünnep, ha egyetlen napra ugyanabba az önfeledt, kételymentes, fentartás nélkül való viszonyba hozza az embert az Istenével, amely gyermekkorában boldogította. Az ünnep a gyermeknek az Isten ölében való édes hinta, a felnőtteknek pedig mákonyító emléke a gyermeki időnek,, amikor élet és halál, ontológia, kozmogónia, bűn és erény, gazdagság és szegénység olyan egyszerűek és tiszták voltak, mint a hit. Az ünnep csak akkor igazi ünnep, ha elfeledted az emberrel, amit tud és egy napra visszavarázsolja számára a hiszékenység üdvösségét. Békebeli Mikulás-papa, aki a bazárban kiválogattad a játékokat, a cukrosboltban becsomagoltattad a pirosnyelvű sátánt és a sokféle édességet — emlékszel-e, hogy amikor este felragasztottad a havas szakállt, feltetted ősz parókád hegyébe a püspöksüveget és hosszú hálóingedre báli kotillonoktól kölcsönözted az ádventi csillagok ragyogását — néhány pillanatra magad is elhitted, hogy nem tizenkilenc korona hetven fillérért vásároltad a halom kincset, hanem csakugyan, Miklós püspök vagy régi küldetésben érkeztél, hogy boldoggá tedd a gyereked? A bazári portéka, a cukrászdás nyalánkság váljon nem lényegült-e át árucikkből szimbólummá, szimbólumává a jóságnak, amit az emberek nem tételeznek fel önmagukról, nem hisznek el önmaguknak s ezért a földöntúli hatalomnak tulajdonítanak? Nem voltál-e magad is szimbólum, szimbóluma önmagadnak, aki a mindennap sokféle emberi válsága közepette nem lehettél mindig olyan istenes és gyermeki, mint "amilyen szerettél volna lenni? Emlékezz, békebeli Mikulás-családfő: nem mindig a felnőtt fölényével vettél részt ezekben az édes misztérium-játékokban! Színész voltál és épúgy átélted a szereped, mint partnered, a gyermek. A nagy, bensőséges átélés a magyarázata, hogy valamikor e karácsonyt megelőző „Festspiele“-knek világsikerük volt. * Tizenöt ünnepietlen év után időst, mintha minden hangulati és szcenikai elem összefogott volna, hogy ünneplésre csábítson. Olyan fehér a hó, mint a tropikus tájon élő gyermek elképzelésében, olyan sugarasak a csillagok, mintha aranypapírból vágták volna ki őket s mintha mindegyiknek megbízatása lenne, hogy a bethlehemeseket útbaigazítsa s a kereskedelem, amelynek hűvös kalkulációjába ilyenkor óhatatlanul besurran valami líra, egész találékonyságát összpontosítja, hogy az ünnepi öröm szerszámait minél változatosabbá varázsolja! Játék a gyermeknek, játék a felnőttnek, hogy mindenki a maga módján celebrálhassa miséjét az öröm házioltárán, ahova ünnepkor az Isten külön-külön beköltözik. Ez az öröm kegyet talál az Isten szemében, mert jócselekedet, mégpedig a legritkább fajtából való: jócselekedet, amit az ember önmagával szemben művel. S most állapítsuk meg ünneprontó őszinteséggel: az emberek túlnyomó többsége idegenül, hidegen áll e karácsonyi hangulattal és szceneriával szemben. Időszerűtlen levegő, korszerűtlen díszlet a mai valóság körül, amely elszakadt minden gyermeki emléktől. Az ünnep tradíciójának folytonossága megtört: az emberekben alig-alig dereng, hogy is volt, mi is volt — sehogysem emlékeznek, honnan áradt a rejtélyes melegség, amely az együgyű szokásokat évről évre új szenzációkká fűtötte át. A felnőttek nem tudnak emlékezni gyermeki szívükre és elfeledték az öröm technikáját. Az egyszerű, pihentető öröm helyett ma szenvedélyeik vannak, amelyek hajszolva fárasztanak és nem az élet gyermeki önfeledtségével, hanem tébolyhoz és a halálhoz hasonló eszméletlenséggel fűzik be a mai sors hideg poklát. A felnőttek nem tudnak ünnepelni, mert minden gyermekit kivenített belőlük a történelem, akit a latinok az élet tanítómesterének neveztek. Ez a magistra annyi sokra megtanította őket, hogy most már mindent tudnak, csak hinni nem tudnak. Nem tudnak hinni az ember magasabb rendeltetésében, kultúrájában, civilizációjában, eszméiben, jövőjében, — miért higgyenek éppen abban, hogy az ajtó mögött az angyalka csenget, hogy a játékautomobilt az égi Fordnál rendelte a Jézuska? Értsük meg: nincs igazi ünnep, nincs igazi karácsony anélkül, hogy a legszőrösebb szívű Dickens-kalmárt egy pillanatra el ne zsongítsa, hogy a legmegátalkodottabb istentagadóval el ne hitesse, hogy a Zsuzsi szobalány helyén csakugyan Gábor arkangyal rázza az ezüstharangot! Ahogy nincs igazi színházi előadás anélkül, hogy a legjózanabb néző — legalább egy pillanatra — meg ne feledkezzék a színész nevéről, civilruhás lényéről és ne higyje el még azt is, hogy Hamlet csakugyan apja kísérletével társalkodik. Enélkül az egész nem igazi, rossz, fanyar, idegen, — nem lehet, nem érdemes résztvenni benne. A mi emberünkből kiveszett ez a pillanatnyi gyermeki illúzió is, ez a pillanatnyi, szikrányi hit is — ezért nics szuggesztivitása a gyermek ünnepi illúzióinak, ünnepi boldogságának felkeltéséhez. Nem tudja elhitetni a gyermekkel sem, hogy csoda történt, az öröm karácsonyi kegyszereiről ezért hervadt le a gyermek számára is a mithológiai varázs, amely valamikor egy estére az aranypapírba csomagolt diót csakugyan színarannyá változtatta. * Üres színházak, üres kávéházak — a szakértők azt mondják, hogy az emberek karácsony előtt nem járnak nyilvános helyre, takarékoskodnak, hogy az ünnepi kiadásokat fedezni tudják. Tehát mégis csak csinálják, ha hűvösen, ha kevés belső meggyőződéssel is, úgy érzik, nem térhetnek ki a karácsonyi kötelezettségek elől — a közfelfogás szerint közel jár az illetlenséghez, ha fenyőfa nem gyúl ki s az asztalról hiányoznak a hagyományos ételek. A kályhából hosszú hónapokon át hiányozhat a tűzifa, de a fenyőgallynak lobognia kell, az asztalról hétköznapokon hiányozhat a kenyér, de karácsony kalácsa nem maradhat el. Ünnep-e az ilyen ünnep? Ha beszélek velük, ünnepre készülődő emberekkel, különös jelenséget észlelek, valóságos pszichózist, amit így lehetne kifejezni: drukk az ünneptől. Ideges aggodalom, mint amikor valaki olyan feladat előtt áll, amelyről bizonyos, hogy nem tudja betölteni. Mint aki úgy megy bele valamibe, hogy eleve érzi a sikertelenségét. Mint aki tudja, hogy olyasvalami készül, amihez az ő hite, kedve, jósága és pénze kevés Zavarban van, hogy a karácsony szeretetre és békére kötelezi, amikor körülötte minden csupa gyűlölet és harc. Nem tudja, milyen képet vágjon a szentesti asztalfőn, ahol neki kell az optimizmust szétsugároznia, nem tudja, hogy fogja lemosni a homlokáról legalább erre az egy estére a sötét felhőket, kisimítani a ráncokat? Hogy fog elfeledkezni a tegnapról és hogy fogja elkergetni magától a holnapután rémét? Valahogy zavarban van önmaga előtt, úgy érzi, hogy nincs joga ehhez a két naphoz, ehhez a megokolatlan fegyverszünethez, amelyet az évezredes tradíció rákényszerít. Kétnapnyi pihenőt adott az ellenségnek, a gondnak, amely harmadnap fokozott erővel tör rá és neki sokszorozott erővel kell védekeznie. Nem tud elnyujtózni karácsony békés nyoszolyáján, nem tud figyelni a karácsonyi kandalló meséjére, nem tud örülni és örömet szítani a karácsonyi interieur fájdalmasan mesterkélt kulisszái előtt, — nem tud mihez fogni az ünnepei nyugalommal — állandóan kifelé fülel, a harci lármát hallucinálja s amikor az angyal közeledtét hozzák hírül, felretten a gondolattól, nem a lángpallosos arkangyal jön-e, hogy kikerigesse maradék, elhervadt paradicsomaiból? * Nem, az ünnepet nem lehet visszaadni az embereknek semmiféle egyházi törvénnyel, semmiféle brevével, enciklikával. Az ünnepek nem a törvényben élnek, nem a naptárban piroslanak, hanem az emberek lelkében vagy sehol. Az ünnephez a hétköznapokon keresztül visz az út. Emberhez méltó hétköznapok vezetnek Istenhez méltó ünnepekhez. A mindennapi kenyér nélkül az édes Krisztus igéje nem válhat testté a kalácsban. Adják vissza a hétköznapokat, a hat szilárd lépcsőt, amelyen az ember a hit boldog biztonságával járulhat az ünnep oltára elé. A szovjet fegyveres intervenciójával számolnak a kantoni szovjetorosz alkonzul meggyilkolása miatt Londonból jelentik: A British United Press tokiói jelentése szerint politikai körök igen komolynak tartják a kantoni szovjet-orosz alkonzul meggyilkolása által támadt diplomáciai helyzetet. Azt hiszik, hogy a szovjet fegyveres intervenciótól sem fog visszariadni, ami viszont a kínaiak részéről vonhatna represszáliákat maga után. Ugyanaz a hírszolgálati ügynökség Hongkongból azt jelenti, hogy Kanton környékén újabb államcsínyt kíséreltek meg. Noha a német konzulátus ennek az új felkelésnek a körzetébe esik, semmiféle veszély sem fenyegeti az európaiakat. A felkelést már leverték. Londonból jelentik kantoni jelentések szerint tizenöt szovjetorosz tisztviselőt, akiket a konzulátus feloszlatása alkalmával letartóztattak, deportáltak. Közöttük van Pritse konzul is, aki elfogatása alkalmával először meg tudott szökni, később azonban újra a nemzeti kormány csapatainak kezébe került. A nacionalisták tizennégy leányt és aszszonyt agyonlőttek Kantonban, mivel rövid hajat viseltek, amit a kommunista meggyőződés jelének vesznek. Hankauból jelentik: A szovjetoroszországi konzulátus tizenöt tisztviselőjét, közöttük Pritsche főkonzult ma délelőtt egy kínai gőzhajóra szállították, hogy Sanghain át Vladivosztokba utazhassanak. A tegnap letartóztatott kommunista-gyanús egyének közül a legtöbbet szabadon bocsátották, hatvanat azonban az újabb vizsgálat céljából Cog'-ra tartottak. Hír szerint bebizonyosodott, hogy a kantoni összeesküvést a vörös tanács szervezte meg, amelyet Polivalinszki orosz főkonzul vezet, Hongkongból jelentik. Egy Kantonból érkező hajón ezer, különböző társadalmi osztálybeli kínai menekült érkezett ide. A rendőrség háromszáz gyanús utast letartóztatott, közöttük huszonöt ismert kommunistát, hogy visszatoloncolják őket Kantonba. Széll József lesz az új budapesti főkapitány A Magyar Hírlap annak idején megírta, hogy dr. Marinovich Jenő főkapitány január elsején nyugdíjba megy. Marinovich távozása most már befejezettnek tekinthető, mert a főkapitány pénteken átadta nyugdíjaztatási kérvényét a belügyminiszternek. A legnehezebb időkben töltötte be közmegelégedésre Marinovich Jenő a főkapitányi tisztet és hét éven keresztül állott a budapesti rendőrség élén. összesen harminchét évet töltött a rendőrség szolgálatában, mint egyszerű díjnok kezdte és a ranglétrán haladt előre egészen a főkapitányi székig. Két évvel ezelőtt Marinovichnak nyugdíjba kellett volna vonulnia, a minisztertanács azonban visszatartotta, mert nem tudtak megfelelő utódot találni. Két év óta a legkülönbözőbb kombinációk vannak forgalomban Budapest új főkapitányát illetően, most azonban erősen tartja magát az a hír, hogy Széll József zemplén- -----------------------------------------1~— megyei főispán kerül a budapesti államrendőrség élére. Egy ízben már szó volt Széll Józsefről, aki azonban csak bizonyos kikötésekkel volt hajlandó a magas állást elfoglalni és kérését akkor teljesíthetetlennek tartották. Állítólag most megfelelő formát találtak, amellyel sikerült a kérést megoldani. Széll Józseffel együtt Ferenczy szombathelyi kerületi főkapitányt is emlegetik, mint a kormány egyik budapesti főkapitányjelöltjét. | ! | | i. A legvalószínűbbnek mégis az látszik, hogy Széll József zemplén megyei főispán lesz Budapest főkapitánya, amit megerősít az a tény, hogy Scitovszky Béla belügyminiszter hosszasabban tanácskozott Széllel. Marinovich főkapitánnyal együtt megy, nyugdíjba Szeszler Hugó főkapitány-helyettes is, akinek utódjaként dr. Hetényi Imrét és Andréka Károly volt detektívfőnököt emlegetik.