Magyar Hirlap, 1928. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-01 / 1. szám

W ' Mas A dolgozó asszony és a heti rádióműsor 2­4mX*R 24 FILLÉR "»»s»!26 unirii mu /Aii \v rachel 90 FILLER, Igjll 11 11, BE MAGYAR HÍRLAP a .“Ka 11 II lg ilM 11 Jr Jr 11 i januári 9l8a aé®4rSeíyÍÍme,éD‘il' I «JB ||L. jBL Jjjyjfo­­gpLffgL^^r tfliAKraJÍÉS REGENYKÖTET KEDVEZMÉNYE BUD APES l“““ m**1«»*""vASÁRNAp! XXXVffl. EVkTsT Boldogabb újév! Irta: ZSOLT BÉLA Boldog új esztendőt mindenkinek, bol­dogabbat a boldogtalannál, amely ma elenyészett! Ez az év a tizenharmadik, mióta az évek duplán, sőt sokszorosan számítanak; ellenséges, háborús évek, tizenhárom szerencsétlen évszázad a bánat, a gond, a szégyen, a nyomorú­ság, a járvány, a bűn és a sáskajárás minden csapásával, hogy csodálkozva nézünk egymásra, mert még élünk. Vajha feledhető varázsport keverne a magas végzet a szilveszteri italokba, hogy a tizennegyedik év hajnalán elmo­sódjék tizenhárom szerencsétlen év éj­szakájának minden emlékei Boldog új esztendőt mindenkinek, aki boldogtalan! Boldog új esztendőt a ma­gyar népnek, amely ez­­ éve vigad sírva, de tizenhárom év óta nem vigad, csak sír, ahol senki sem fá­ja, ahol senki sem akarja látni. Boldog újévet a jogtala­noknak, a kenyérteleneknek, a hajlékta­lanoknak, a meghajszoltaknak, a meg­bélyegzetteknek! Az új esztendő hozza meg a fizetséget a verejtékes munkáért, a hazával és a társadalommal szemben teljesített kötelességért, a jószándékért és a szenvedésért! Akik dolgoznak, a hazá­nak és maguknak dolgozzanak, ne a Szerencsétlen évek szerencsés haszonbér­lőinek! Akik a hazát és a társadalmat szolgálják, ne legyenek szolgák! Akik jószándékúak, ne vesszenek el, ne ke­rüljenek a herce-hurcás megtorlás har­­mincadjára, ha jószándékkal tévednek! Akik szenvednek, ne szenvedjenek hiába, az örök megváltatlanság remény­telenségével! Boldog újévet a magyar népnek, amely örökkévaló, halhatatlan, amely a föld, a tápláló, a folyton m­eg­­újuló, a hó alatt is eleven! A föld, a kincstermő, amelyről sohasem tudom, nem a legkönyörtelenebbül taposó ba­kancs vagy csizma alatt rejti-e a gyé­mántot, vagy az életet üzemben tartó fe­kete szenet, magyar népnek, amelyből ezer éve megújul a már már halott nem­zet, amelyből a költők, a tanítók, a pa­pok és a Dózsa Györgyök támadnak! Boldog újévet a magyar falunak és a városok szélének, ahol a magyar élet örökmécsei lobognak, ahol a magyar fo­lyam tápláló forrásai bugyognak ki a földből! Boldog újévet a polgárnak, e tizen­három boldogtalan év fához kötözött Szent Sebestyénének, akit minden dárda éle elsőnek ért, aki tehetetlenül, védte­lenül, szervezetlenül mindenfajta hata­lomnak, martalócnak és poroszlónak veszélytelen játéka! Aki volt hős, ha kel­lett, volt gyáva, ha éjnek évadján rá­törték a hálószoba ajtaját, volt szolgái rabszolgája és volt urai rabszolgája! Aki a verejtéke folyamából mosott csi­petnyi aranyat odadta vasért, akinek exisztenciáját papírba fullasztották az aranyásó kalandorok, aki forintot, ko­ronát, pengőt és azt a bizonyos utolsó garast is odaadta a rendért, amely az ő idillikus életprogramjának egyetlen fel­tétele! Boldog újévet a polgárnak, az Ismeretlen Adófizetőnek, akinek szobrot szívesen adnak, de levegőt, életlehető-­ séget, munkája értelmének igazolását­ régóta nem adják meg. Boldog újévet a polgárnak, aki minden volt és már régen nem az, aminek született, már régen nem polgár! Boldog új esztendőt a polgárnak, hogy visszanyerje régi méltóságát, régi szolidságát, régi sza­badságát! Hogy újra elfoglalhassa méltó helyét az asztalfőn, hogy újra oszthassa a frissen szegett kenyeret, hogy ne kel­lessen lesütnie a szemét, ha gyermekei Debrecen, december 30. (A Magyar Hírlap kiküldött tudósítójától.) A „kálvinista Rómában“ járni és meg nem látogatni a püspöki rezidenciát, ahol a magyar géniusznak egy bámulatosan élet­erős, egyéni hajtása székel,­­ analóg eset azzal, mintha valaki Rómában nem akarná látni a pápát. Baltazár Dezső püspökhöz délelőtt tíz és tizenkét óra között mindenki bejuthat a püspöki hivatalban. A legszélesebb demo­kráciát egyesíti magában az az állás, ame­lyet a tiszántúli református egyházkerület „feje“ kreált a debreceni püspöki hivatal­ból. Az újságíró se kér különleges elbánást, Debrecenben úgyis legendaszerű, hogy a püspök úr egyformán szí­v mindenkihez. Lekötelező fogadtatás — e­lső szóra maga a megtestesült közvetlenség Baltazár Dezső püspök, az olyan egyéniség nyíltságával, aki a „debreceni levegőben“ hallani sem akar a nagy reprezentánsok diplomata-óva­tosságáról. Az első kérdésre azonban, amely arról szól, hogy Serédi Jusztiniánnak hercegprímássá való kinevezésétől mit vár a két vezető egyház közti viszonylatban, pillanatra mégis elborul a püspök úr arca, amely így, bajusztalanul, veszedelmesen hasonlít a nagy katolikus egyházfejedelmek arcához. Hosszas gondolkodás után a kö­vetkezőket mondja: — Bár, mint a magyar szent korona tagjának, énnekem is volna jogom e kérdéshez szólani, mert Magyarország szuverenitását érinti — mégis, mivel megvan a reményem hozzá, hogy a magyar katolicizmus hazafisága megtalálja a módját annak, hogy a magyar állam szuverenitásának sé­relmére abúzusokból títus ne állan­dósuljon — a dolog érdeméhez nem szólok. Azt mindenesetre természetesnek tartottam volna, hogy a római kúria a katolikus egyházat a világ összes államai között legfényesebben ellátó Magyarország jo­gát respektálja annyira, mint Csehszlo­vákia jogát. A csehszlovák politika kü­lönben — igen helyesen — konkordá­tum kötésével előzte meg a bonyodal­makat. — A királykérdésről van-e valamilyen újabb mondanivalója püspök úrnak annak folytán, hogy ez a kérdés újabban hírlapi polémiák révén állandóan felszínen van? — kérdeztük. — Nem tartom az ország érdekében állónak ezt a kérdést az aktualitás elő­terébe helyezni mindaddig, míg külpoli­tikai bonyodalmak keletkezésének le­hetősége nélkül nem foglalkozhatunk vele. Majdnem kizártnak látszik, hogy belháború nélkül a szabad király­választás keresztül volna vihető, az meg egészen bizonyos, hogy a jog­folytonosság legitim helyreállítása ma még külpolitikai komplikációkra vezetne s mindkét eset szomszédaink fegyveres beavatkozását vonná maga után. Vár­nunk kell bölcsen és nyugodtan a hely­zet érlelődését. örüljünk, hogy rosszab­bul nem vagyunk És legyünk elismerés­sel az államfő iránt, aki a viharos, szik­lás és örvényes vizeken nyugodt tem­póban és a haladás biztosítékainak nö­vekvése mellett tudja vezetni orszá­gunk hajóját. Következik az obligát kérdés, amely bel­politikánknak a háború befejezése óta im­már tengeri kígyója. Van-e a nagytekintélyű püspöknek megjegyzése a numerus clau­­sushoz? Baltazár Dezső arca ennél a kér­désnél nekitüzesedik s mintha a szószékről prédikálna híveihez, olyan hévvel válaszol: — Az álláspontom e tekintetben is is­meretes. Azt nem is említve, hogy a nu­merus claususszal, mint a tehetségek szabad kifejlődését, érvényesülését gátló, a szabad verseny minden előnyét le­romboló, felekezeti viszonylatban bántó és sértő, igazságtalan és kártékony megkülönböztetésre vezető, jog­­egyenlőségbe ütköző intézménnyel a művelt nyugat előtt sokat vesztet­tünk presztízsünkből, — arra utalok, hogy a vallást ennél a kér­désnél is áthozták olyan területre, ahova nem való. — A vallásból, mint a lelkiismeret szabad és az Isten láthatatlan szuverén világába elrekesztett lelki státuszból az állami és társadalmi élet viszonylatában semmi megkülönböztetést, elválasztó meghatározást, előnynek vagy hátrány­nak megállapítását konstruálni nem szabad. — A vallásnak aprópénzre váltása az előnyök kategóriájában, a vallás szent színvonalát alászállítja, a hátrányok kategóriájában pedig a val­lást szeretetten tartalmával homlok­­egyenest állítja ellentétbe. — Ha minden ember elébb lenne ma­gyar ember és csak azután valami val­­lású, ha minden ember lelki kötelék­nek, szellemi összetartozandóságnak és nem állatéleti és biológiai diszpozíció­nak fogná fel a nemzeti kapcsolatot; ha a nemzeti géniuszt nem a vér­sejtek mikrokozmoszába szorítaná, hanem a lélek csodálatos világát építené átal számára szent temp­lomul, akkor nem lett volna numerus clausus, de a magyar mivoltunk prioritása meg­oltalmazott volna benőnket más szé­gyentől is, ami például rajtunk szuvere■ u­nilásunk sérelme formájában éppen amiatt esett, mert az emberek a vallá­sukat előbbrevalónak tartják a hazafi­­­ságuknál. Pedig a nemzet tagjává szüle­tők az ember, valamely vallásává pedig lesz. Klasszikus mondatok, az újságíró érzi, hogy felelős helyről ebben a kérdésben plasztikusabban még sohasem tört nap­fényre az igazság. Megtudjuk, hogy maj­dan, a módosító törvényjavaslat felsőházi vitájában ilyen szellemben óhajt felszólalni Baltazár püspök. Arra a kérdésre végül, hogy a debreceni egyetemért egyháza részéről hozott áldoza­tokkal arányban állónak tartja-e a jelent­kező eredményeket, a püspök úr egyelőre nem óhajtott nyilatkozni. A magánbeszélgetésből, amely ezután folyt le hosszasan, csak két mellékepizódot van jogunk nyilvánosságra hozni. Az egyik az, hogy Baltazár Dezső püspök­ a nyár folyamán kezdeményezett egy akciót, amelynek az lett volna a célja, hogy az ország nehéz helyzetében közös plattformra hozza össze a különböző felekezetek vezető reprezentánsait a val­lásvillongások teljes kiküszöbölésére. Az akciónak sikerült is megnyernie a kato­likus püspöki kar egyik nagytekintélyű tagját és a magyar zsidóság egyik vezető alakját, de az akció meghiúsult azon, hogy a kormány kevés érzéket, még kevesebb jóakaratot mutatott ahhoz, hogy az esetre­ Baltazár Dezső püspök adott újévi nyilatkozatában eltörlendőnek mondja a numerus és elmondja, miért hiúsult meg egy akció, amely a felekezetek békéjét teremtette volna meg esdeklő tekintetével találkozik! Boldog újévet keresztényeknek, ke­resztyéneknek és zsidóknak! Mindenki szeresse az Istent, ahogy a két testamen­tum parancsolja, de mindenki szeresse az embert is a két testamentum paran­csai szerint! Tiszántúl csillagos­ kakasok templomaiban ne harsogjon a prédiká­tori harag a Tisza—Duna-köze keresztes templomai felé, ne vegyüljön az orgona bugásába a testvérharc lihegése! A zsi­nagóga arabeszkes ablaka fele ne repül­jön az értetlen gyűlölet köve, m m­in­­dmi­tt magyarok imádkoznak, minde­nütt egy Istenért, egy hazáért emellvelni az ének, mindenütt közös remények lo­­bognak az olajmécsekben és közös bű­nökért vezekelnek a mellverők! Boldog újévet a keresztényeknek, ke­resztényi szeretetet, krisztusi türelmet és békességet. Boldog újévet a zsidóknak, megaláztatásuk végét, a közös édesanya régi, forró ölelését! És­­ boldog újévet a hitetleneknek: hitet, amely jóra biztat! Boldog újévet a bűnösöknek: kegyelmet és megbocsátást. És boldog újévet minden népnek, az egész emberiségnek, akármilyen nyel­ven beszél, akármilyen oltár előtt borul le! Boldog újévet a fehérembernek, a szerecsennek, a sárgának — éljenek békességgel, túrják a földet és emelked­jenek magasba. Akárhol is élnek, he­gyen vagy tenger partján, boldog új esztendőt nekik, akik közül egyik a gyógyíthatatlan betegség gyógyszerét kotyvasztja, másik a tengert re­püli át emberi szárnyon, a harmadik egy igaz­ságot hirdet, amely százféle nyelven is­­egyféleképpen igaz! Kívánjunk boldog újévet a hatalma­soknak, az erőseknek, az erőszakos győzteseknek is? Ők nem szorulnak e mélyből hangzó jókívánságra! Tizen­három boldogtalan, szerencsétlen év minden szerencséje nekik jutott, — a tizennegyedik év minden jókívánsága jusson azoknak, akik boldogtalanok!

Next