Magyar Hirlap, 1928. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1928-02-01 / 26. szám
\/t~r€# \ ' 10 FILLÉR IQ A PÉLDÁNYUNKÉN I Jglp -----~ ilyen 25 egymásután következő «£L «a*BP lW^KTY^^ ^jSI* ^jSaaJ^» MAGYAR HÍRLAP “•JS“ 1 *mP mm III II H Ilii ®i£% februasi 2L^.H.E 1 IUI II g(J?|I iVk HI 1) B““S. Ä luecri,S°?fnaS «**■*• II ÍÍ | g B MCF HS £ S P8®T LONDON a r|pr^ mmihJft|sötét szemei BUDAPEST 1928 FEBRUÁR 1 se^^gBnnBHHnBf Egy kis jólét (**) Egy kis vihart — igazán nem sokat — kavart fel a BSzKRT igazga- t lósági ülése, mely egyetlen szótöbbséggel némi segélyt, vagy ha úgy tetszik, kegydíjat szavazott meg az ébredők kalauz-csoportjának. S mert a Ripkapárt exponense ott szintén a kegydíj kiutalása mellé állt, sőt, az ő szavazata döntötte el a kérdést jobbra: a Ripkapárt, mint a komoly konszolidációs kormány városi árnyéka, odaidézte pártszőnyegére ezt az EME-alosztályt. A megidézett alany jelentkezett s a bírák szemügyre vették. Nézték jobb-ról, de, mint aranyközéputasok, nézték halról is. Kinyittatták a száját, kiölttet-jék a nyelvét, mondattak vele má l és bét. Azután konzíliumra ültek össze s hoztak diagnózist, rettentő komoly arc- cal, szakállas bulletinbe foglalva. S azt mondták, azt sütötték ki róla végül is, hogy a politikához, pártárnyalathoz nincs ennek az ártatlan, ártalmatlan ébredő alakulásnak semmi köze; nem egyéb ez, higgyük meg, nem egyéb, mint egy derék, szerény jóléti intézmény. Nem illik valakiről őszinte véleményt mondani, mikor segítséget kér. S ha már megkapta: meg kell hagyni neki a friss pénz mézesheteinek élvezetét. Távol álljon tőlünk tehát, hogy ma kétségbevonjuk a Ripka párt megállapításának igazságát. Különösképpen azért , mert mi is meg vagyunk győződve róla, így szól egy arab mese: ... Régi éjszakák duhaj legénye, a hréna kiöregedett. Fogai elvástak, kihulltak. Körmei lekoptak, eltompultak. Szeme kilobbant és könnyes vaksággal meredt a Napba. Éhezett kegyetlenül. Az éhség nagyon szöges korbács, ő, aki csak támadott és élő húst mart, koldusútra indult. De a kodulás nem hiénának való mesterség. Az első ajtón hogy kopogtatott és fakó hangon alamizsnát kért, élesen, mint az ő régi süvöltése, kacagott rá a gyűlölet: — Ott van éles fogad, attól kérj! — Éles fogam elvásott, kihullott — könyörgött korgó gyomorral a hiéna *—, nem bántok már senkit. — No, ha kihullott, akkor vessz meg éhségedben — és becsapták előtte, orrára az ajtót. Másik helyen, ahol zörgetett, rémülten fordítottak a záron.— Éles a körmöd, jó vadászatra, — reszkette egy hang. — Körmöm lekopott — siránkozott a hiéna —, nem bántok már senkit. — Mutasd. Mutatta. — No, ha lekopott, akkor vessz meg éhségedben — és dorongra kaptak, alig bírta menteni rühes irháját. És így a harmadik és negyedik helyen. Utolsó erejével, végső kétségbeesésében egy öreg arab kunyhójához sántikált, akinek kis unokáját esztendők elött elrabolta egy óvatlan órán. Mutatta foga helyét, körme helyét, vak szemét. De valójában: nem remélt már semmit, csak a gyors halált. Ám az agg arab darab velőt vetett neki: — Nesze, egyél. És ereggy vissza társaid közé, akik még fiatalabbak és komiszak. És mutasd meg, mivé lettél, hogy lássák, mivé lesznek ők is egy napon ... Eddig az arab mese. * Csak úgy eszébe jut az embernek, önkéntelen. A jóléti intézménnyé szelídült egyesületről, mely ma szelíden, fogadullajtottan, körmevesztetten kéri, hogy A külügyi bizottság ülésén Walkó Lajos külügyminiszter ismertette a kormány álláspontját az aktuális külpolitikai kérdésekben A Magyar Távirati Iroda jelent: A képviselőház külügyi bizottsága, annak a legutóbb hozott határozatának megfelelően, hogy ezentúl minden hónapban ülést tart, Pekár Gyula elnöklete alatt kedd délelőtt tartotta meg január havi ülését. A kormány részéről dr. Walkó Lajos külügyminiszter jelent meg. A bizottság mindenekelőtt a havonként rendszeresen tartandó ülések eljárási rendjét vitatta meg. Gratz Gusztáv örömét fejezte ki afölött, hogy a külügyi bizottságban ezentúl rendszeresebb eszmecserére lesz alkalom. Ez az érintkezés hasznos lesz a társadalom külpolitikai nevelésének szempontjából is. Az aktuális politikai kérdésekre áttérve elsősorban az erdélyi magyar birtokkörök kérdéséről szólott. Nem szándékozik kitérni az évekkel ezelőtt történtek körül folyó polémiákra, miután ez az ügy a nyilvánosság előtt már le van zárva. Az agrárpörök ügyében tervezett egyezkedési tárgyalások gondolatát helyesli, a kormánynak erre irányuló törekvése még csak fokozni fogja azt a kedvező megítélést, amelyet Magyarország tiszta jogi álláspontjának hangoztatásával az egész európai közvéleményben el tudott érni. Áttérve a szentgotthárdi fegyverszállítmány esetére, rámutat arra, hogy ez az incidens, amelyben a magyar vasúti közegek teljesen szabályszerűen jártak el, valójában jelentéktelen ugyan, de a csehszlovák sajtó mégis kihasználta arra, hogy újból hajszát indítson Magyarország ellen. Ebben a hajszában összefogott több európai ország szocialista és nacionalista sajtója és sajnálatos, hogy a német sajtó egy része is részt vett benne. Foglalkozik ezután a kis-entente államok genfi együttes lépéséről szóló ellentmondó hírekkel. Nézete szerint vitatható, hogy a trianoni szerződés egyáltalán jogot ad-e az invesztigációs eljárás állandó rendszeresítésére, mert a szerződés 143. cikke csupán általánosságban mondja ki, hogy Magyarország köteles magát alávetni az invesztigációnak, ha azt a nemzetek szövetségének tanácsa szótöbbséggel elhatározza. Vannak német írók is, akik a nemzetek szövetségének ezt a jogát mindig vitatták. Hangsúlyozza, hogy az invesztigáció rendszere teljesen ellentétben áll a nemzetek szövetségének alapelveivel, mert az államok két kategóriáját állapítja meg, az ellenőrzők és az ellenőrzöttek kategóriáját, holott a nemzetek szövetségének csak a nemzetek teljes egyenlősége lehet az alapelve. Kifogásolja továbbá, hogy a nemzetek szövetsége tanácsának azon az ülésén, amely az invesztigációs eljárás kérdésében dönt, nem biztosítottak képviseletet annak az államnak, amely ellen invesztigáció megindításáról szó van. A magyar kormány annak idején tiltakozott is az ellen a felfogás ellen, hogy Magyarország képviselete ilyen esetben megtagadtassék. Sérelmes továbbá, hogy az invesztigációs bizottságban az invesztigált állam szomszédai is képviselve vannak, márpedig szomszédainknak m ilyen joguk még akkor sem vett, amikor Magyarországon még művalóködött az állandó katonai ellenőrző bizottság. Mindig a szomszéd államokkal való megértés híve volt. Sajnálja, hogy a szomszéd államok a szentgotthárdi incidenst is alkalmia használták fel arra, hogy m ilyen nem indokolt hajszával megakadályozzák a megértés kifejlődését. Utal arra, hogy Magyarország és szomszédai között milyen aránytalan egyenlőtlenség mutatkozik a fegyverkezés terén. Úgy látszik, a kis-entente államai minden egyes konferenciájuk előtt igyekeznek Magyarországon valami olyan gyanús momentumot mesterségesen felfedezni, amelynek hangoztatásában azután egységüket dokumentálhatják. Az általános külpolitikai helyzetről szólva, örömmel látja Olaszországhoz való viszonyunk megszilárdulását és bensőbbé válását. Emellett szükségesnek tartaná, hogy külpolitikánk megfelelően ápolja Németországhoz való viszonyunkat is, amit sajnálatos módon homályosít el úgy a német baloldali, mint a jobboldali sajtónak Magyarországgal szemben állandóan tanúsított barátságtalan magatartása. Gömbös Gyula a felvetett szentgotthárdi esettel kapcsolatban tájékoztatást szeretne kapni a ksentente katonai erejéről. Bizonyos megnem értést lát úgy osztrák, mint nagynémet részről Magyarországgal szemben. Szerinte az ebben az irányban észlelhető jelenségek nem alkalmasak a magyar—német barátság erősítésére. Magyarország nemzetközi helyzetével foglakozva hangsúlyozzza, hogy Budapestre az a feladat vár, hogy különösen a Balkán felé kulturális és gazdasági vonatkozásban átvegye azt a szerepet, amelyet eddig Bécs töltött be. A közeljövőben Budapesten megnyíló tenyészállatvásár érdekében nézete szerint különösen a Balkánon nagyarányú propagandát kellene kifejteni és oda kellene hatni, hogy a Balkán-államokból ezt a kiállítást minél többen látogassák meg. Felhívja a külügyminiszter figyelmét a leánycserkészeknek az év folyamán Budapesten tartandó nemzetközi kongresszusára. Ezen a kongresszuson hatvanegy állam vesz részt, úgyhogy indokolt volna a kongresszuson résztvevők fogadtatását megfelelően előkészíteni. * Lukács György az erdélyi magyar birtokkörök kérdésével kapcsolatban kiemelte gróf Apponyi Albert érdemét, aki ezt a kérdést világkérdéssé tette. Utalt arra, hogy a külügyminisztérium ebben a kérdésben már két úgynevezett fehér könyvet bocsátott ki, egyet 1923-ban, egyet 1925-ben. Ezek a kiadványok a vitás kérdésben felmerült összes momentumokat a vonatkozó okmányok közlése mellett alaposan megvilágítják. Majd áttért a magyar kormánynak az agrárpörök gyakorlati megoldását célzó javaslatára, amelyre, sajnos, a román kormány mindezideig még nem válaszolt. Peidl Gyula a külügyi bizottság egy múlt évi üléséről kiadott hivatalos sajtóközleményben nem egész terjedelmében visszaadott felszólalására hivatkozva, arra kérte a bizottság elnökét, gondoskodjék arról, hogy a jövőben a felszólalások lehetőleg szó szerint közöltessenek. Legjobban szeretné, ha az ülések nyilvánosak lennének, de az adott helyzetben nézete szerint legalább arról kellene gondoskodni, hogy a sajtóközleményben az egyes felszólalások közlésénél ne tegyenek különbséget. Pekár Gyula elnök Peidl felszólalására hangsúlyozta, hogy a bizottság üléséről megjelenő közlemények megszerkesztésére a maga felszólalását illetően minden bizottsági tagnak módjában van befolyni. A sajtóközlemények azonban nem jegyzőkönyvszerűen, hanem csupán kivonatosan köztik a felszólalásokat s a bizottság ülésének titkosságára való tekintettel az elnökség állapítja meg a sajtóközlemény tartalmát. Walkó Lajos külügyminiszter részletesen válaszolt a felszólalásokra. Az agrárpörök ügyével kapcsolatban kifejtette, hogy gróf Csáky Imre szerepe tisztán áll azok előtt, akik ezzel a kérdéssel foglalkoztak. Ha valamit kifogásolni lehet szereplésében, az csak az, hogy eljárása talán ürügyet szolgáltathatott volna arra, hogy a népszövetségi előadó határozati javaslatának ellenjegyzését úgy állítsák be, mintha megegyezés létesült volna, amiről azonban szó sem volt. A magyar kormány november 15-én tudvalévően írásbelileg azt az ajánlatot tette a román kormánynak, hogy az ügy előbbrevitele céljából a jogi álláspontnak és a jogi elveknek teljes fentartásával egyezkedési tárgyalásokat kíséreljenek meg. Ha ez nem sikerülne, mindegyik fél addig elfoglalt álláspontján folytatja a vitát. Erre az ajánlatra a magyar kormány hivatalos választ mindezideig nem kapott. Március 5-én a nemzetek szövetségének tanácsa ismét összeül, addig kétségtelenül tiszta helyzetet kell teremteni az egyezkedési tárgyalások kérdésében. Amennyiben a két kormány között egyezkedési tárgyalásokra tényleg sor kerül, a magyar kormány jogi álláspontját nem adja fel. A szentgotthárdi incidenssel kapcsolatban kifejtette, hogy a kiadott hivatalos sajtóközlemények teljes részletességgel számoltak be a Szentgotthárdon történtekről. Megjegyzi, hogy egyelőre még nincsen hír arról, hogy a kis-entente államoknak a sajtóban bejelentett lépése a nemzetek szövetségénél már megtörtént-e. Ha tényleg felmerülne az invesztigáció kérdése, a kormány a maga részéről mindent meg fog tenni, hogy megóvja a magyar érdekeket. A miniszter ezután a Németországhoz való viszonyunk kérdésével foglalkozott és e részben különösem a gazdasági kérdések rendezésének fontosságát emelte ki. Áttérve a kis-entente-államokhoz való viszonyunk tárgyalására, az utóbbi időben nem lát oly jelenséget, amelyből a velünk szemben folytatott politika megváltozására lehetne következtetni. Az erdélyi diákzavargások részesei ellen indított bírói eljárások cred a tagdíjakat hivatalból vonják le a BSzKRT-alkalmazottaktól, az igazgatóság engedelmével. Ami bizony kegydíjkéréssel rokon dolog, hiszen jelenti, hogy e hatalmi aktus nélkül fájdalmas sorvadás vinné halálba az egyébként jó sorsra érdemes intézményt. Bocsánat, hogy ezúttal nem tudunk háborogni a Ripka-párt határozatán. De inkább: igazat adunk neki. Akár a központhoz tartozik a villamoscsoport, akár nem: jóléti intézmény az már bizony, régen. Jóléti intézmény, vagy még pontosabban: léti intézmény. Mely örül, ha létéről, puszta fenmaradásáról gondoskodni tud. S míg ha minisztereknek dobott kesztyűt, liberális igazgatósági tagok kegyét kénytelen kunyerálni. Azt a kis jólétet, amit az élet — példaadó tengődés — jelent, nem irigyli tőlük senki. Adják meg nekik.