Magyar Hirlap, 1928. április (38. évfolyam, 76-98. szám)

1928-04-08 / 81. szám

Vasárnap Otkolon , ma ifjúsága, amelyet keményebbre ko­vácsol a sok régi illúzióját vesztett élet, ma már bizonyára nem érzi teljes egészében azt a felhőtlen örömet, amelyet a tegnap fiataljai számára jelentettek a húsvét ünnepi szóra­kozásai, köztük a legfőbb: a locsolás. Hiszen él még ma is ez a hanyatló, színeit vesztő mulatság, ma is felfegyverkeznek még a kis legények, sőt az öregebbek is az álatszóró szerszámokkal, hogy így tegyék a szépet azok­nak a kis dámáknak, akik magukat kellető, halk sikongással fogadják a húsvéthétfői illatfergeteget, de két évtized a világ meg­megújuló válságain át úgy átformálta min­den gondunkat és örömünket, hogy nem maradt érintetlen ez a kedves népszokás sem. A múltak függönyének egy emlékezésnyi íráson át ideidéztük a régi húsvét néhány ta­vaszi képét melyeken valamikor azóta már kirobbant napok fénye aranylott. Állott az otkolon-vásár az öreg templom­téren, fehér és rózsaszín tüllbe pólyáit nyakú üvegekben csillogott a rózsavíz, az eau de Cologne-nak mondott színes és illatos folya­dék, amelyet az idegen szavakat kedvesen és mulatságosan magyarító kék mándlisok a könnyebb hangzás kedvéért otkolonra egysze­rűsítettek. Sem a kölni víz, sem pedig ama bizonyos Johanna Maria Farina, akinek cégérét hirdették az eau de cologne-os fias­kók, nem ismert volna rá az otkolonnak sem a nevében, sem pedig a lényegében az igazi kölni vízre. Ám húsvét hétfőjén mégis megtelt az ot­­kolon­árusok mélygyomrú bugyellárisa és sűrűn csilingelt a patikák csengő­­ajtaja is, mert húsvét másodnapján mellőzést szenved­tek a különböző medikamentumok fiától és ezen a napon talán még a betegek is rózsa­­vízzel kúrálták magukat. A lángos házaknál a tojásfestészet miniatűr remekei születtek meg és finom illatok aromái páráztak a konyhákból, ahol a tűz reflexe pirosra színezte a fehér köténykés kukta­­kiasszonyok arcát. Pelyhedző bajuszú le­génykék számára likőrök is felsorakoztak a vendégváró asztalon, meg a tavasz első vi­rágai, hogy az otkolonnal leányszívek tüzét gyújtó ifjak gomblyukába tűzzék a kis fehér kezek. Sok ártatlan idill született meg húsvét má­­sodnapján és nemcsak a gomblyukakban nyíltak virágok, hanem kivirágzott sok diák­­szív a „felsőbb lányok" mosolyának nap­fényében. De nemcsak fehérföggönyös leányszobák­ban zajlott az öntözés, hanem csattogó vi­dámság derűs lármájában a „szivárványos kutak" körül is. Felvirágozott kalapú legények ugyanis az öntözésnek olykor kissé erőszako­sabb formáját választották és a húzós kút vizéből locsolták meg a sivalkodó, de azért nagy szívbéli melegséggel örvendező fehér­népet Vigasztalásul az alapos öntözésért juttattak azért nekik az otkolonból, a színes és szagos vízből is, mely a régi husvétok parfümje volt. Az otkolon még ma is kelendő illatportéka húsvét táján, de már nem áll úgy a vásár körülötte, mint az évek szárnyán eliramodott régi husvétokon és a vidéki patikák ajtaja sem csilingel oly sűrűn illatszert kereső legé­nyek kezenyomására, mint hajdanában. Új özönvíz után vagyunk s ilyenkor az öntözés elveszti a régi varázs erejét. r. r. le­ni ................— m-----------—------­ Mekkora a Nap? A Föld átmérője 12.750 km, a Napé 1 mil­lió 391.000, tehát a Nap átmérője 109-szer nagyobb a Földénél. A Nap térfogata 1.300.000-szer nagyobb a Földénél. Ez azt jelenti, hogy ha a Napot a bolygóinak megfelelő golyókkal akarnánk kitölteni, akkor mindegyik bolygóból 700 darabot kellene venni. A Föld felülete 510 millió négyzetkilomé­ter, a Napé 6 billió. A Napnak a Földtől való középtávolsága 149 és félmillió km. Januárban ez 147 mil­lió km-re csökken, júliusban 152 millió km-re emelkedik. Eszerint tehát nálunk ja­nuárban melegnek és júliusban hidegnek kellene lennie, csakhogy az évszakokat nem a Nap közelsége határozza meg. Ha szemléltetni akarjuk a Nap és a Föld nagyságbeli különbségét és távolsági viszo­nyait, akkor vegyünk elő egy 15 cm átmé­rőjű labdát, ez lesz a Nap; most ettől 15 méter távolságban helyezzünk el egy 1 milli­méter átmérőjű golyócskát (gombostűfejet),­­ez a Föld. Mivel a Hold 384.000 km-nyi távolságban kering a Föld körül, a Nap sugara pedig 695.000 km, ebből következik, hogy ha a Földet a Nap közepében helyeznénk el, a Hold még mindig kényelmesen keringhetne körülötte a Napon belül. A Nap tömege 330.000-szer akkora, mint a Földé, de a sűrűsége csak negyedrésznyi. ______________________I­PI&R •­TO55-április 8. 23 IFJÚSÁG­­­i—^—­ vagyis, míg a Föld anyagának egy literje 5.5 kg, addig a Nap anyagának egy literje csak 1.4 kg. A nehézségerő a Nap felületén 27 és fél­szer akkora, mint a Földön, vagyis a Nap 27 és félszer akkora erővel húz magához minden testet, mint a Föld. A leeső test a Földön 5 m, a Napon 130 m utat tesz meg az első másodpercben.­­Ami 1 kg a Föld fe­lületén, az 27.5 kg a Nap felületén. Az 1 mé­ter magasat ugró tornász a Nap felületén ugyanakkora erőkifejtéssel csak 3.5 cm-t tudna ugrani. Olyan ingaóra, amelyik a Földön másodpercenként egy lengést végez, a Nap felületén ugyanennyi idő alatt 5 len­gést végezne el. A tenger új Ikarusainak útja Az óceánrepülés időszaka ez évben igen korán megkezdődött és máris megkövetelte a maga áldozatait. Most is az a körülmény idézte fel a szerencsétlenséget, ami más al­kalommal: az idő. Az északi mérsékelt öv, ahonnan az első tíz évben az óceánrepülők útrakeltek, meteorológiai szempontból az egyik legalkalmatlanabb területe a repülé­seknek. Még emlékezetes az az idő, mikor egy repülő Újfoundland közelében kerülő­­utat csinált, hogy a zivataros területet el­kerülje. Ha keresztülszelte volna ezt a zónát, akkor egyenes úton érte volna el a célját, az ellenkező szél hatása alatt azonban az útja meghosszabodott lett. A repülőgép számára ugyanis nem mindig érvényes az a mathe­­matikai szabály, hogy két pont között az egyenes vonal a legrövidebb út. A legfontosabb két tényező, mely a repü­lésre befolyást gyakorol, a köd és a szél. A ködöt nem is kell annyira számításba ven­ni, mert hiszen ez időnként fellépő jelenség, de légáramlatok mindenütt és mindenkor vannak és ezekkel időben és bizonytalan­ságban mindig számolni kell. Ha például 360 kilométeres utat kell megtenni s azt a repülőgép 150 kilométeres óránkénti sebes­séggel teszi meg, akkor szélcsendben ezt az utat a gép két óra és 25 perc alatt végzi el. Ha hátszél van, mely óránként 30 km sebes­ségű, akkor a repülőgépnek az út megtevé­­sére csak két órára van szüksége, de ugyan­ilyen ellenszél mellett már teljes három óra szükséges ugyanarra az útra. A repülőgép­nek sokkal rövidebb az útvonala Ameriká­ból Európába, mint megfordítva, mert mi a nyugati és délkeleti szelek zónájában élünk. Azok a repülőutak tehát, amelyek nyugatról keletre az Atlanti-óceánon át vezettek, rit­kán végződtek szerencsétlenül. Ezt a tengert keletről nyugatra megközelíteni már sokkal veszélyesebb és nehezebb. Ha tehát az óceánrepülők nagy földterületeken akarják kipróbálni a repülés technikáját — már­pe­dig ez a céljuk, sőt az is, ami nem is lenne olyan fontos, hogy megszakítás nélkül te­gyenek meg ilyen nagy utat — akkor szá­­molniok kell az időjárás változásaival s ezeknek az ismerete minden repülő számára elengedhetetlen feltétel. Ezért a német ten­gerkutató állomás állandóan és behatóan tanulmányozhatja az Európa és Déli Kanada közti légterületet, éppen úgy, mint az ango­lok az Angliából a gyarmatokra vezető utat. Ezekből a vizsgálatokból megállapították, hogy mely időszakban milyen a légnyomás s ennek alapján össze is lehet állítani az út­vonalakat, amelyeken át egy repülőgéputa­zás Berlin és New York között megtörténhe­tik. Van egy déli, egy északi és egy középső út. A déli 3630 kilométeres út, Berlinből ki­indulva Spanyolországon és az Azori szige­teken át Bermuda szigetére és New Yorkba vezet. Az egyenes út Írországon keresztül 3200 kilométer. A középső út pedig 2100 kilométer hosszú. Van azután még egy út, melynek hossza 1300 kilométer. Az aeronau­­tika szakértői megvizsgálták valamennyi úton a szél erősségét és az időjárási viszo­nyokat s vizsgálataik eredménye alapján táblázatot készítettek, mely világosa­n mu­tatja, hogy a legalkalmasabb repülőút Euró­pából Amerikába az egyenes út, de bizton­ság szempontjából alkalmasabb az északi út, ahol csupán 1300 kilométert kell meg­tenni Islandon és Grönlandon át. A légköri jelenségek és az időjárás válto­zásai nagyon befolyásolják ezt az utat is. Nyáron, őszkor és télen a nyugatra való uta­zásnál az északi út, amelyet különösen nyá­ron fognak választani azért, mert hosszúsága 5570 kilométert tesz ki. Télen a fagytól való félelem elriasztja a repülőket ettől az út­vonaltól. Télen inkább a déli utat lehet vá­lasztani, mert a középső egyenes utat igen veszélyessé teszik a téli szélviharok. Sokkal kedvezőbb a repülők helyzete, ha Amerikából indulva akarják átrepülni az óceánt. Ez az út nyáron csak 3340 kilomé­tert teszi ki s a szélvihar vagy hátsó szél ré­vén fenyegető veszedelmek sokkal csekélyeb­bek, mint az ellenkező szelek által okozott veszély. Legkülönlegesebb az óceánrepülők hely­zete tavasszal. Ilyenkor a nyugat felé irá­nyuló utazásra az egyenes út, kelet felé való utazásra a déli út a legalkalmasabb. Ebben az évszakban az Európa és Amerika közötti légi közlekedésnek a legtöbb lehető­sége van. Minden évszakban felléphetnek azonban különböző, előre nem látható idő­járásbeli jelenségek, melyek váratlan veszé­lyekkel zúdulnak az óceánrepülőkre, akik fanatikus vággyal és akarattal indulnak ika­­roszi útra az óceán végtelen vízsíkja felett. Emlősök és halak, melyek fészket építenek A fészek és a madár annyira összetartozó fogalmak, hogy ha fészekről beszélünk, bi­zonyos, hogy madárfészket értünk alatta. Annál különösebben hangzik, hogy vannak emlős állatok is, melyek fészket építenek és még bizarabb dolog, ha fészeképítő halak­ról szólunk. Még ha darázsfészekről, hangya- és termeszfészekről beszélünk, valahogy csak megbarátkozunk azzal a gondolattal, hogy ezek sem madárfészkek, sőt nagyon is kü­lönböznek tőlük, mégis fészek szóval jelöl­jük meg azokat, de ha egy négylábú, földön szaladgáló emlőst, vagy halat hozunk össze­függésbe a fészek fogalmával, úgy legalább is olyan ellentét keletkezik, mintha azt mondanánk, hogy az emlőst vagy a halat tollak fedik. A TÖBBSZÖRÖS HÁZTULAJDONOS MÓKUS De hát bármilyen furcsán hangozzék is, valóban vannak fészeképítő emlősök, sőt ha­lak is. A legügyesebb fészeképítő emlősök közé tartozik a mókus. Kerek fészkét gal­lyakból, növényi szárakból, levelekből építi fel valamely elérhetetlen villáság közé. A fészket be is boltozza és két nyílást hagy rajta. Az egyiken ki-be jár, a másikat csak veszély esetén használja. Egészben véve oly helyes ez az alkotmány, hogy akármelyik madár is megirigyelhetné. A mókus több­szörös háztulajdonosok közé tartozik, mert fészkétől távolabb eső helyekre is épít egy­­egy fészket, melyeket akkor vesz igénybe, ha meglepi a zápor. A petefajok között is akárhány ügyes fészeképítő művész akad. A pelék életmódja különben nagyon hason­lít a mókuséhoz. Az Ázsiából hozzánk származó törpe egér, mely Alföldünk legkisebb emlősei közé tar­tozik, valósággal remekbemenő fészket épít a gabonaszárakra. A leveleket roppant gyor­san hasogatja rostokra oly­ módon, hogy hosszukban metszőfogai között húzza végig őket. E rostokat aztán összefonja, összeszövi egyöntetű tömött golyóvá, melynek belsejébe meleg ágyat készít népes családja számára. MAJOM-FÉSZKEK Nagyon érdekes, hogy e fészeképítő rág­csálókon kívül még csak a majmoknál talá­lunk nyomára a fészeképítésnek és pedig az emberszabású majmoknál. Egyik-másik utazó szerint gólyafészekhez hasonló művé­szi fészket építenek ezek a majmok. Újabb kutatók szerint minden éjszakára új fészket készítenek. A kiszemelt helyen, maguk alá tördelik az ágakat s néhány más ágat ezek tetejébe raknak. Ezzel aztán készen is áll a fészek, az éjjeli szállás, melyben a nőstény alszik kölykével. A hím a fészek, vagy a fa alatt tölti az éjszakát s őrködik családja nyugalma felett. Ezzel aztán be is fejezzük a fészeképítő emlősök sorát; mindenesetre fel­tűnő, hogy ezeknek az állatoknak az élet­módjában rendkívül sok a madárvonás, pél­dául, hogy a fákon élnek s temperamentu­muk is emlékeztet a madarak virgoncságá­­hoz, folytonos izgés-mozgásához. A FÉLNAPOS KENYÉRKERESŐ A madár, amikor repül, tulajdonképpen úszik a levegőtengerben. A halak a vízben olyféleképpen mozognak, mint a madarak a levegőben. Úgy is tekinthetjük a halakat, mint a víz madarait. Ezzel a gondolattal ta­lán közelebb férkőzünk a fészeképítő halak megértéséhez. De még így is bizony nagyon távol áll a fészeképítés a hal természetétől. Hát hogyne állna távol, mikor a hal lerak­ván tojásait, az ikrákat, a nap melegére bízza ki költésüket. Szóval azontúl, hogy le­rakta őket, nem törődik velük s a kis ha­lacska szülői gondozás nélkül nevelődik fel s már félnapos korában maga keresi enni­valóját Annál érdekesebb a botos kölönyének az a szokása, hogy a folyó homokos fenekébe, farkával lyukat váj s oda rakja le ikráit, a hím pedig ott őrködik a lyuk bejáratánál mindaddig, míg a kis halacskák ki nem úsz­nak. 1 '£ VIZEK BOHÓCA A tengeri csikóhal, a vizek kis bohóca« magával cipeli mindenhova az ikrákat. Az ivadékról való gondoskodásnak azonban klasszikus példáját mutatja a halak között a tüskés durbancs. Ez a kis hal, a Dunát és mellékfolyóit kivéve, Európa összes vizeiben feltalálható és a hím valóságos fészket kén szít ikrák számára. Pedig a vízben nem oly, egyszerű dolog a növényi szálakból, rostok­­­ból való építkezés. A kis halacska először, minden rostnak kipróbálja a fajsúlyát, úgy a­hogy a vízbe ejti. Ha felszáll a víz színe felé, úgy nem alkalmas fészeképítésre, ha lesüly­­lyed, beépíti a gömbölyű csinos fészekbe. Végre is sok fáradozással és körültekintés­sel, kísérletezéssel elkészül a fészek, melybe a nőstény belerakja az ikrákat, a hím pedig folyton a fészek körül tartózkodik s vigyáz reá. Amikor már az utolsó halacska is eli hagyta fészkét, otthagyja az üressé vált ott­­hont. Fészket építenek még a Cyclopterus, An­­tennarius, Ophiocephalus stb. nevű halak is, akárhány nem is a víz fenekére, mint a tüs­kés durbancs, hanem a vízinövényekre. Fehér Jenő Beteg és nyomorék gyermekek iskolavárosa Berlinben A német birodalom fővárosának vala­­mennyi iskolájából kiválogatták azokat a gyermekeket, akik valami eredendő testi vagy lelki fogyatkozásban szenvednek és ezeknek a szerencsétlen fiúknak és lányok­­nak a számára valóságos iskolavárost létesít­tettek. Egy banképületekből álló telepen­ helyezték el a nyomorék gyermekeket, szám­­szerint 9400 gyermeket, akik legtöbbje vagy, félig idióta, vagy olyan gyenge idegrendi szerű, beszédhibában szenvedő, hogy a ren­des iskolai oktatás keretében lehetetlenség lett volna megpróbálkozni azzal, hogy a társadalom számára mégis valamilyen for­­mában megmentsék őket. A beteg és nyomorék gyermekek iskola­városa számára természetesen olyan tanító­kat és nevelőket válogattak ki, akikben meg­van a leghumánusabb türelem és szeretet, akik példát adó buzgósággal végzik igen ter­hes feladatukat. Már az első iskolai évnek­ megvolt az az eredménye, hogy olyan gyer­mekeket, akiknek oktatásáról más körülmé­nyek között le kellett volna mondani, mégis megismertettek valahogy az elemi iskolai stúdiumok alapelemeivel. A német közoktatásügyi rendszernek ez a példaadó intézménye nagy vigasztalás sok­ szegény szülő számára, akik a szülők a gyengéjével, a beteg, vézna és életképtelen gyermeküket szeretik a legjobban, mert leg­inkább rászorulnak a szeretetre. Amikor még nem volt papiros A kiállítások között, melyeket Német­országban a közelmúltban tartottak, egyike a legérdekesebbeknek a drezdai papírkiállí­­tás, ez év szeptemberében. A kiállításnak­ egyik legérdekesebb része a papírnélküli időbe vezet bennünket. Itt láthatók a régi felírások, sziklafeliratok, továbbá az állati bőröknek papírra való felhasználása, a kínai papírfajta keletkezése, mely körülbelül 150-ben Krisztus után keletkezett. Papírt és papírgyártmányokat mutattak be elmúlt időkből, valamint hű képét adták a német­­országi papírgyártási iparnak. A kiállításnak­ két fontos része volt a papír keletkezése és feldolgozása. A különböző könyv, újság, könyvkötő, csomagoló és kárpitpapírok, minden válfaja látható volt. A tanulókat elvezették erre a kiállításra, ahol jegyzete­ket készítettek, mélyreható benyomásokat szereztek s mindezeket az iskolában mara­dandóan értékesítették. De a kiállítás az ember mindennapi életére nézve is nagy­jelentőségű volt. Elvezette az embert a min­dennapi élet gazdasági, művészi és tudomá­nyos életébe s megmutatta, milyen nagy sze­repe van mindezekben a papirosnak. Ugyan­csak kimutatta az összefüggést az iskola és a papírfogyasztás közt. A papír szinte élő­lénnyé vált itt. Elkezdődik a története a leg­régibb időkben használt könyvpapirostól a mai füzetekig s felöleli a papírból készült összes játékszereket, neveli a látogatók szín­érzékét, szinte játszik velük, amikor há­zakat, bútorokat, babaszobákat állít ki. Tudjuk, milyen nagy kincs egy kis darab­ papiros is a kis­gyermek kezében. Ezt az örömet igyekszik fejleszteni a kiállítás tár­gyai, mikor az összes elképzelhető játéksze­reket papírból bemutatják. A földrajztanítás keretét is felhasználja s az egész kiállítás jelszava az, hogy a papír iránt hangulatot teremtsen­ .

Next