Magyar Hirlap, 1928. június (38. évfolyam, 123-146. szám)
1928-06-10 / 130. szám
0 1928 jitnius 10. ■ s és cickíly hassMBal elkdnni! E8*8«SIPSiRHffS volódliperaga és Smyrna esCnyegeket, U©ötsiöSSiH valamit antik lfttort is. „Antikart“ Bt. (Sternberch. J.) VII, l)»b uccu 81 sí. Kazinczy uccal samXUzlet Telefon: J. 423-58 és J. 403 68. Dr. Bálint Lajos Két esztendeje múlt, hogy pihenni tért dr. Bálint Lajos, a Világ megalapítója és egykori főszerkesztője. Ma pedig — akácfavirágos június vasárnapján — sírját ismét körülállja az a lelkes kis csapat, melynek egykori vezére volt. Magyaros arcának okos, szelíd vonásait még nem felejtették el; tanításai, igéi még elevenen élnek és sokszor úgy tetszik, hogy mint egy láthatatlan dirigens, vezeti, irányítja ma is azt a lelkes kis tábort, amely arra szövetkezett, hogy harcoljon a szépért és a jóért. „Regényes, a mai ember számára érthetetlen korszak szelleme lobogott és munkált dr. Bálint Lajosban; egy elmúlt világé, mely nemes doktrínák és megvalósítható álmok optimizmusában élt és hitet tudott gerjeszteni tanai és álmai iránt“ — mondta róla egyik kritikusa. Bálint Lajos dr. csakugyan álmok álmodója volt, aki az optimizmus filozófiáját hirdette akkor, amikor az emberekből kezdett kiégni az önbizalom s a jövőbe vetett hit és egyre sokasodott azoknak a száma, akik Adolf Hippolit Taine-nel azt vallották, hogy „optimisták — illúzió nélkül“. Valahogy már benne volt a levegőben az eljövendő világfelfordulás nyomasztó sirokkója; gazdasági pestis szegényítette az embereket — mikor Bálint Lajos akcióját megindította. Rá egy esztendőre kiütött a Balkánháború s azután 1944 nyarán ránkszakadt a világégés, amely mindent elpusztított, amit évtizedek munkája, szorgalma, tehetsége megépített. Nemcsak rengeteg életet és vagyont perzselt meg a világégés, de maga alá temette Magyarország régi nagyságát is. Úgy látszik dr. Bálint Lajos megérezte az eljövendő katasztrófát. A gazdasági depreszszió tetőpontján kezdett agitálni az emberi jogokért és hirdette az emberi jóságot és könyörületességet. Valósággal apostola volt mindennek, ami szép és jó. Hihetetlen fascináló erő lakozott benne és egyre nőtt, egyre hatalmasabbá vált mögötte az a tábor, amely végigküzdötte vele minden harcát, minden akcióját. 1910-ben megalapította a Világot. Megtestesítője volt az erkölcsnek és eszmekörnek, amelyből a Világ megszületett és amely mindvégig eleven tradíciója volt a Világnak. Mikor pedig a küzdelmek tengerében fennen lobogtatta már a szél a Világ zászlóját, Purjesz Lajosnak adta át a parancsnokságot, ő pedig harcolt tovább a maga táborával, a maga tiszta, becsületes eszményeiért. — Álmaiból felépíti a legmonumentálisabb és legjóhiszeműbb légvárakat! — mondták rá a csúfolódók, de ő nem törődött sem a gáncsvetőkkel, sem a csúfolódókkal. Ment törhetetlenül előre, ment a maga útján. Harcolt tovább az igazságért. Olykor elfárasztotta a küzdelem. Megkörnyékezték az emberi csalódások és egyszer az egyik barátja megkérdezte tőle, hogy az elért eredmények megérik-e a nagy erőfeszítést?! — Hát érdemes?! — Érdemes! Nincs az az áldozat, amit meg ne érne az emberi gonoszság elen való küzdelem, — mondta Bálint. — Minden harc kockázatos, minden sikernek, minden győzelemnek ára van. Éppen azért harcolni kell tovább az igazságért. — Dehát mi az igazság?! —— kérdezte a barátja. — Igazad van! — mondta elszomorodott hangon — a Pilátusok ma is mossák a kezüket, mikor az igazságról kell hitet tennüök. Dr. Bálint Lajos pedig dolgozott tovább. Hihetetlen jóhiszeműséggel, becsületességgel és törhetetlen szívóssággal. A Világ hasábjain ő indította meg az általános titkos választójog érdekében való akciót. Ez a cikksorozat olyan nagy visszhangot keltett, hogy Khuen- Hédervárty Károly, az akkori miniszterelnök is kénytelen volt foglalkozni ezzel a témával. Magához kérette dr. Bálint Lajost és a késő hajnali órákig tanácskozott vele a választói jogról. A miniszterelnök kénytelen volt deferálni Bálint Lajos dr. argumentációi előtt és kétségtelen, hogy Héderváry meg is csinálta volna a választói törvényt, ha idő előtt meg nem bukik. Mikor kiütött a háború, Bálint Lajos dr. agrtációjára az Eötvös Szabadhadkőműves Páholy a kemény, téli hónapok idején egy wesselényi utcai városi házban levesosztót állított fel. Azután ötvenéves fejjel bevonult hadiönkéntesnek és végigküzdötte a háborút. Mikor hazajött, Andrássy Gyulával és Szterényivel megszervezte a polgárőrséget. Mint újságíró is fáradhatatlan volt a munkában. Meglepően sokoldalú volt. Ha kellett vezércikket írt, ha kellett: tárcát. Politikai cikkei érdekesek, vitágosak és magvasak voltak és nagyszerű fordításaival közelebb hozta az idegen irodalmat hozzánk. De a szellemi életnek nem volt olyan területe, mely iránt ne érdeklődött volna. Két nagy szenvedély lobogott benne, két hatalmas érzés tűzén égett el a lelke. Az egyik a magyar földért és a magyarságért való szenvedélyes rajongása, a másik szinte a naivitással határos hite az emberi jóságban. Szerette az embereket. Ezekből a nagy érzésekből táplálkozott életének minden tette, célja; ebből a két nagy érzésből támadt minden öröme és csalódása. Olyan időben élt, amikor a cinizmus és a közömbösség bírókra kelt az optimizmussal és ha volt hibája, akkor az volt, hogy naiv, hívőlélek tudott maradni ezekben a szomorú időkben. Álmok álmodója volt és a valóság egymásután fújta el az álmok aranyos jellegeit. Bálint Lajos dr. pedig a küzdelemtől fáradtan, panaszszó nélkül félreállott. Jött a rohanó élet és leteperte ... Két esztendeje múlt, hogy magába fogadta az anyaföld, melyet olyan végtelenül szeretett. Két esztendeje múlt, hogy künn pihen a rákos temetőben Bálint Lajos dr. A hálás kegyelet ma márványból való emlékkel jelölte meg a sírját, amelyet két esztendővel a halála után ma ismét körülölel a barátok lánca. Vilmos és Gusztáv írta: Dr. KADOSA MARCEL Exotikus fejedelmek, világpolitikai nagyságok, országkományzó államférfiak és egyéb hatalmasságok és hírességek annyian járkálnak mindig Párizsban, hogy Szajnát lehetne velük rekeszteni. Egyiknek-másiknak olykor kijár valami hivatalos fogadtatás kisebb-nagyobb szertartásos ceremóniákkal, de maga a párizsi nép édes-keveset törődik velük. Sokan e hatalmasságok közül azért is szeretnek Párizsba menni, hogy ott egy kicsit emberek lehessenek és leszállhassanak a magas koturnusokról, amelyeken egy bizonyos idő múlva valószínűleg éppen olyan kínos lehet az állandó tartózkodás, mint stylita szent Simonnak az oszlop tetején való gubbasztás. Csakhogy nem lehet leszállani, mert akkor vége van a stylitaságnak és vége van a dicsőségnek, amelynek szomjúságát ki tudja, mi végből oltotta bele a természet az emberek legnagyobb, ha nem is okvetlenül a legértékesebb részébe. Van egy jóra való kollégám a fórumon, akinek az az ő dicsősége, hogy senkinek sincs Budapesten mélyebb hangja nála és hogy ezt a kiválóságot magának biztosítsa, nemcsak hogy a melléből, hanem annak is a legnagyobb mélységeiből ereszti a hangját, amely emberfölötti vagy emberalatti módon dörög és dübörög. Mindig gyanúsítom, hogy este, amikor végre egyedül marad, akkor magára zárja az ajtókat és egy óráig vékonyan beszél, hogy helyreigazodjanak a hangszálai. Ilyen emberire igazítás okából járnak az emberek fölé kerekedett uraságok is Párizsba, ahol ha némelyiknek át is kell esnie a lagymatag hivatalos fogadtatás parádéján, Párizs maga tudomást se vesz a létezéséről. Ma kevésbé, mint valaha a történelem folyamán, mert a hangulatok új orientációja még nem alakult ki, a régi meg már tökéletesen elpárolgott. Hol van már az angolrajongás, a yankee-imádat, az oroszláz, amely egy évtizeddel előbb Párizs egét verte? ! Micsoda katzenjammer lett belőle, amelynek émelygésében már érthetetlennek látszik az előbbi mámor rózsás hangulata. „Hogy merészelte ön a sötét alagútban a feleségemet megcsókolni?“ „Bocsánatot kérek, most már, hogy világos van, magam se tudom megérteni.“ És a politika huncut labirintusában nehezen orientálódó, de a maga hangulatjátékos szívében könnyen és azonnal tájékozódó francia nép, a franciák legnépebb népje, a párizsi kispolgárok, diákok, művészek, gaminek és csirkefogók népsége, íme, kitárta a szívét egy idegen előtt, akit dédelgető szeretetének, vidám érdeklődésének, becéző ünneplésének akkora melegségével áraszt el, aminőt a Párizsban járt királyok és hadvezérek minden századika se kaphat meg ettől a néptől. Aki pedig ezt az utat Párizs szívéhez megtalálta, az egy német, egy olyan sült német, aki egy szót se tud máskép, mint németül. Norman Angell, a modern idők egyetlen prófétája egyik cikkében egy kontár prófétáról ír, aminő tízezrével van a politikusok nem kiválasztott, hanem megválasztott és kinevezett népe között, egy miniszteri rangban lévő kontár prófétáról, aki neki tizenkét évvel ezelőtt azt mondotta: kétszáz esztendőnek kell elmúlnia, amíg egy német ember beteheti a lábát Franciaországba. És íme, most egy német ember végigvonul Franciaországon a német határtól Párizsig. És amerre elvonul, a polgármesterek fogadják, de nem hivatalos, hideg ceremóniával, hanem őszinte, vidám szeretettel és a nép gyermekei mindenütt elibe mennek és elkísérik és barátkoznak vele, cirógatják és ölelgetik. Párizsban pedig már előre számontartják érkezésének óráját és fogadóbizottságot szerveznek, órák járásnyira ellepik az utat, ahonnan várják, jókedvű bandákba verődve lesik az érkezését és amikor végre feltűnik az alakja, akkor csakhogy nem belefojtják abba a hivatalos korlátok által nem feszélyezett őserejű szeretetbe, amelyre ebben a népben minden más népnél kifejlettebb képesség lakozik. Világraszóló vidám ricsaj közepette, német és francia zászlók erdejében kísérik be Párizs falai közé és szinte gyerekes örömujjongásokkal üdvözlik mindenfelé ezt a németet, aki nem hadirepülőgépen, nem Zeppelinen, nem pokolgép gyomrában, nem ágyúlafettán és nem is hadiménen érkezett Németországból Párizsba és nincs is neki olyan neve, amelyet följegyezve tartanak azok, akik a hadvezéreket, az államfőket, az országkormányzó politikusokat és egyéb efféle hatalmasságokat számon tartják. Ezt a németet úgy hívják: „der eiserne Gustav“, foglalkozására nézve konfliskocsis Berlinben, aki midőn véglegesen meg kellett állapítania, hogy az ő iparának immár örökre vége van, hogy ő az utolsó berlini konfliskocsis, akkor egy csodálatos ihletett percében ezt a temetési menetet tökélte el a maga számára , hogy az ő tizenhároméves gebéjével elkocog Berlinből Párizsba és így fejezi be egy ősi foglalkozásnak örökre elmúló életét. Kiszámította, hogy két hónapig fog az út tartani és a számítása jobban bevált, mint Vilmos császáré, aki szintén két hónapot szabott ugyanennek az útnak: az „Eiserner Gustav“ pontosan valóra váltotta a számítását és végigvonult a kultúrának azokon a borzalmas romhalmazain és temetőin is, amelyek századokon keresztül fogják hirdetni Vilmos császár útitervének a meghiúsulását, mígnem ven gebéjével és rozzant konflisával diadalmasan bevonult Párizsba az igazi szeretet által felvirágozott úton, amelyen a hatalmas császár kitörte gőgös nyakát. Íme, milyen gyorsan csalódássá változik mindaz, amit a gyűlölködés prófétái hirdetnek és mily gyalázatos hazugság minden, amit népek és fajok ösztönös és változhatatlan gyűlölködéséről firkálnak, fecsegnek, szónokolnak és prédikálnak a rombolás hittérítői szerte a világon. Úgy, amint az egyes embernél a szeretetteljes fogadtatáshoz nem kell egyéb, mint a szeretetteljes közeledés, azonképpen fakaszt a szeretet szeretetet és a gyűlölet gyűlöletet a népek világában is. Csakhogy a szeretetre nem lehet üzletet alapítani, míg a népek közötti gyűlölködés óriási üzleteknek, roppant kereseteknek, kimondhatatlan mennyiségű fizetett állásoknak, pompázó hivataloknak, kiváltságoknak és exisztenciáknak a fundamentuma és létfeltétele. A szeretetre nem lehet szervezkedni, a szeretetnek nincsenek jelvényei, egyesületei, pártjai, lapvállalatai és a szeretetnek nincs szüksége hadseregre és fegy-verekre, hadihajókra és tankekre, mérges gázokra és munícióra, mundérra és vasúti szerelvényekre, a szeretettel nem lehet elkezdeni semmit, nem lehet belőle profitálni semmit és ezért van magára hagyatva, hogy fakadjon a szívekből öniként, mint a vadvirág a réteken, míg a gyűlölködés tenyésztésére évszázadokon keresztül kiraffinált berendezkedések vannak szerte a világon. Ezért kénytelen Isten a szeretet fakasztására a betlehemi istállóban és a berlini tönkre- ment konflis bakján hírnököket keresni, akik a rájuk bízott feladatot egyszerű szívük hűségével teljesítik és nem okai annak, hogy a gyűlölködés hatalmas ipara csakhamar letiporja a virágokat, amelyek az ő vonulásuk nyomán kisarjadnak a szívekből. . Diplomata és politikus urak, íme, itt a legjobb alkalom, hogy szégyeljék magukat a tehetetlenségük és fantáziátlanságuk miatt. Roppant pénzekkel fizetett diplomaták egyikének se sikerült még odáig vinni, hogy a tíz év előtt egymással szembenálló népek közül valamelyik a volt ellenségének a zászlóival ékesítse fel magát és az őszinte szeretet minden alakban való megnyilvánulásával ölelje keblére a hajdani ellenségnek a kiküldöttjét. És ami ezeknek a pöffeszkedő, sokceremóniás uraknak még sokáig nem fog sikerülni, azt, íme, játszva megcsinálja egy 69 éves vidám lelkű berlini bérkocsis, aki a párizsi nép örömrivalgásai közepette vonul be Párizsba. Be-vonul tizenkét esztendővel azután, hogy, egy nagytekintélyű politikai jövendőmondó megjósolta a nem transzbeli ihlet, nem isteni sugallat, nem földöntúli képesség, hanem a józan értelme, a tiszta látása, gyűlöletmentes szíve és a tudása alapján igaz prófétának bizonyult Norman Angell előtt, hogy kétszáz esztendőnek kell eltelnie, amíg egy német ember beteheti a lábát Franciaország földjére. Az öreg bérkocsisnak ezt a vidám diadalmenetét annál örömteljesebb eseménynek tekintheti az emberek között való békességnek és a népek között való megértésnek minden barátja, mivelhogy éppen Párizsban történt, abban a városban, amelyről még ma is igaz, amit száz év előtt Börne róla megállapított, hogy „Párizs a múltnak a jeles gráfja, a jelen mikroszkópja és a jösvendő távcsöve“. ..................... Izgalmas jelenetek a szkupstína ülésén Belgrádból jelentik. A szkupstína mai ülésén izgalmas jelenetek játszódtak le és fegyveres őrség jelent meg az ülésteremben, hogy eltávolítsák az elnök rendelkezésének ellentálló képviselőket. A szkupstína tegnapi határozata értelmében nyolc képviselőt kizártak a további ülésekről, azonban heten a kizárás ellenére is megjelentek ma. Az elnök felszólította őket, hogy távozzanak, amire azt válaszolták, hogy csak az erőszaksnak engednek. Perics elnök erre felfüggesztette az ülést, de félóra múlva visszatért és másodszor is felszólította a bentlevő kitiltott képviselőket, hogy távozzanak, mert különben erőszakot lesz kénytelen velük szemben alkalmazni. A kizárt képviselők erre ismét odakiáltották az elnöknek, hogy önként nem hagyják el az ülést, mire Perics elnök az egyik jegyzőt a szkupstína őrség parancsnokáért küldte, aki polgári ruhában, karszalaggal a karján felszólított minden egyes kizárt képviselőt, hogy hagyják el az üléstermet. Az őrségparancsnok felszólítása eredménytelen maradt, mire két fegyveres őr jelent meg az ülésteremben. Perics elnök erre mégegyszer utoljára felszólította a ki- zárt képviselőket a távozásra, amikor azonban ennek a felszólításnak sem tettek eleget. Perics újból felfüggesztette az ülést, egyidejűleg a karzatokat és az újságírói páholyokat is kiüríttette. A szünetben azután a bevonult őrség fedezete alatt a kizárt képviselők elhagyták a tanárkozótermet. Vasárnap pouder-cream a illa donozuan Uj pouderkülönlegesség, amely cream ipouder alakjában) és az arcbőr valódi táplálóanyagát tartalmazza! Ha egyelőre valahol nem kapnál forduljon , E 8 RT. - bon Budapest 72. Postafiók 10. szám