Magyar Hirlap, 1928. június (38. évfolyam, 123-146. szám)

1928-06-07 / 128. szám

Csütörtök Mayer földművelésügyi miniszter szerint az OFB-javaslatban nincsenek benne az agrár­képviselők által sérelmezett szakaszok Az agrár­képviselők szerint a nyugtalanság hírére módosították a javaslatot Jelentette a Magyar Hírlap, hogy a kor­talány a nyári szünet előtt le akarja tárgyala­ttatni a képviselőházzal azt a törvényjavas­latot is, amely az OFB módosítására vonat­kozik. A törvényjavaslatot, illetve az arról készült tervezeteket rendkívül bizalmasan kezelik és még a képviselőknek sem adtak bővebb információt a készülő javaslatról. Mégis az a hír terjedt e, hogy a javaslat már elkészült és olyan intézkedéseket tartal­maz, amelyek nemcsak a gazdatársadalom érdekeit sértik, de az egész magyar közvéle­­­mény kritikáját kihívják, mert általuk a kormány csaknem meg­szünteti a földbirtok magántulajdonát, illetve azokat a jogokat, amelyek a magán­­tulajdon elvéből fakadnak. A képviselők kö­zött az a hír terjedt el, hogy az új OFB tör­vényben az állam továbbra is fenn akarja magának tartani az eladásra kerülő birto­koknál az elővásárlási jogot, továbbá az állam kontingentálni kívánja a föld­birtok nagyságát, harmadszor pedig sza­bályozni akarja a birtokbérbeadást is olyképpen, hogy a földbirtokos csak a föld­művelésügyi minisztérium hozzájárulásával­­adhatja birtokát bérbe. Több agrárképviselő tegnap este a Pannóniában vacsorára jött össze, ott bőven megtárgyalták a javaslatról kiszivárgott hi­teket és elhatározták, hogy ezek ellen a leg­élesebben tiltakozni fognak. Délelőtt a kép­viselőházban is sokat beszéltek a készülő OFB-javaslatról és a kormánypártban lát­ható nyugtalanság és mozgolódás volt ta­pasztalható. Almássy László, a párt elnöke, nyomban fel is ment a miniszterelnökhöz, akit tájékoztatott aról, hogy egy olyan OF­Él­­javaslat, amelyben ilyen rendelkezések van­nak, a pártban nagy zavart és elégedetlensé­get keltene, a képviselők nem hajlandók ilyen javaslatot megszavazni és még a mi­niszterelnök is csak akkor tudja lecsillapí­tani a kedélyeket, ha legalább részben ho­norálja a képviselők kívánságát. Gróf Bethlen István miniszterelnök, aki­nek régi taktikája, hogy az utolsó pillanat­ban mindig módot talál a pártjában levő belső nyugtalanság lecsillapítására, rögtön kijelentette Almássynak, hogy megnyugtathatja a párttagokat, a javas­latról elterjedt hírek nem felelnek meg a valóságnak és különben is, mielőtt a javaslat a Ház elé kerülne, az egységes párt értekezletének be­mutatják és ott, letárgyalják. Almássy László ezzel a hírrel visszajött a parlamentbe, közölte a kormánypárti kép­viselőkkel, hogy a szerda estére tervezett értekezlet elmarad, helyette a jövő csü­törtökön lesz pártértekezlet, amelyen a miniszterek részletesen ismertetni fogják az OFB-javaslatot. Ez alatt az idő alatt a miniszterelnök magához kérette Mayer János és Pesthy Pál minisztereket és hármasban folyt a ta­nácskozás az OFB-javaslatról. A kormány három tagja sokáig tárgyalt és minthogy híre érkezett az egységespárti elégedetlen­ségnek, kénytelenek voltak megállapítani, hogy a javaslaton változtatni, illetve azokat az intézkedéseket, amelyeket a képvi­selők erősen kifogásolnak, enyhíteni kell. Tény, hogy a javaslat jelenlegi formájá­ban fenn akart tartani az állam részére bi­zonyos elővásárlási jogot és tartalmaz egyéb olyan birtokpolitikai rendelkezéseket is, amelyek meglehetős hatalmat adnak az ál­lamnak a földbirtokot illetően. Az is tény, hogy e pillanatban már a javaslatban nin­csenek meg szó szerint azok a rendelkezé­sek, amelyek mellett a földbirtoktulajdont csaknem illuzóriusnak kellene tekinteni, jól értesült körökből nyert információink sze­rint azonban­­ a javaslat eredeti tendenciája tényleg az volt, hogy beleszólást ad az államnak a földbirtokok nagysága, a földbirtokok eladása és bérlete tekintetében. Úgy látszik, a nyári szünet előtti időt akar­ták fölhasználni arra, hogy a javaslatot az általános érdektelenség idején gyorsan ke­resztülhajtják, mikor azonban azt látták, hogy még a kormánypártok is zúgolódni kezdenek a javaslat intézkedései ellen, egyszerűen mérsékelték azt a hatalmat, amellyel az állam szinte illuzóriussá tette volna a földbirtoktulajdont. A Magyar Hírlap munkatársa este be­szélt Mayer János földművelésügyi miniszterrel, aki a következőket mondotta: — A javaslatot véglegesen még nem tár­gyaltuk le, a végleges szöveget még nem állapítottuk meg, így tehát senki semmiféle pontról még nem beszélhet és azok a hí­rek, amelyek a javaslat egyes részleteiről elterjedtek, csak a fantázia szüleményei. Mielőtt a javaslatot beterjesztenénk, párt­értekezlet elé visszük és ott teljes részletes­séggel megvitatjuk. Ezek szerint tehát a földművelésügyi mi­niszter megcáfolja azt, mintha a kormány bele akarna nyúlni a földbirtok magántu­lajdonába és a nyilatkozatból azt kell meg­állapítani, hogy ha ilyen rendelkezések voltak a javas­lattervezetben, azt megváltoztatták, il­letve megváltoztatják. A kisgazda képviselők szokásos szerdai vacsoráján is szóba került az OFB-javaslat s a kisgazdák között az a vélemény alakult ki, hogy helyeslik a javaslat minden olyan intézkedését, amely a kisemberek exiszten­­ciáját akarja erősíteni, nem járulhatnak azonban hozzá olyan esetleges intézkedések­hez, amelyek sértik a magántulajdon elvét és az általános szabadságjogokat. A kisgaz­dák különben a jövő csütörtöki pártértekez­leten akarnak az OFB-javaslattal bővebben foglalkozni. KERTÉSZ II ANDR IASSY­ ÚT 36. •AROEzm 1928 június 17. 7 Nagy botrányt és véres vere­kedést rendezett egy dühöngő részeg a Népszínház uccában Szerdáról csütörtökre virradó éjjel 1 óra­kor példátlan botrány játszódott le a Nép­színház ucca és Víg ucca sarkán lévő büfé­ben. Egy hatalmas termetű, iparos külsejű férfi tért be a helyiségbe, ahol bort rendelt. Rövid idő múlva feltűnő hangosan kez­dett viselkedni, majd kiabálni kezdett. Mi­kor újból bort kért, a vendéglős megtagadta az italt, mire az illető olyan botrányt csa­pott, hogy kidobták a helyiségből. A feldühödött ember, miután az utcára került, betörte a büfé hatalmas kirakatának ablakát és az ottlévő boros-, pezsgős- és sörösüvegeket teljes erejével bedobálta a helyiségbe, ah­ol óriási pánik keletkezett. A helyiség tele volt rendőri felügyelet alatt álló nőkkel és igen sok férfi is volt jelen. Többen súgosan megsebesültek a berepülő palackoktól. Rendőrért futottak, de rendőrt nem talál­tak. Többen a dühöngő megfékezésére siet­tek, akivel azonban nem boldogultak. Végül a büfé egyik pincére egy vasszékkel fejbeütötte, mire eszméletlenül össze­esett. Közben rendőr is előkerült végre, akinek már csak anyi dolga volt, hogy értesítse a mentőket. A garázdálkodó embert, aki ekkor már haldoklott, feltették a mentő­autóra és több súlyos súlyos sebesülttel együtt a Rókus-kórházba szállították. Töb­beket a helyszínen bekötöztek. A rendőr a pincért, aki fejbeütötte a dü­höngő részeg embert, előállította. Argentína—Egyiptom 6:0 (3:0) Amsterdamból jelentik : Argentína— Egyiptom 6:0 (3:0). Bíró: Pedro Escar­lin, Spanyolország. 5000 néző. Egyiptom kezd, támadását azonban az argentínai vé­delem gyorsan szereli. Mezőnyjáték után a negyedik percben az egyiptomi csatárok Ar­gentína kapuja elé jutnak, ahol a veszélyes helyzetek sorát teremtik meg, de pár lépés­ről sorra hibáznak. Az argentínaiak gyors ellentámadásba mennek át, mely a kapu fölé való lövéssel végződik. Az első tíz perc­ben Egyiptom többet és veszélyesebbért tá­mad. A tizenegyedik percben az argentínai balszárny lerohan és a pontosan beadott labdát Ferreira 16 méterről ellenállhatatlan erővel a kapuba vágja. (1 :0). Ezután erős egyiptomi ellentámadás következik. A tizen­hetedik percben egy gyenge lövést az egyip­tomi kapus csak kornerra tud kitolni. A hu­szadik, huszonkettedik, huszonhetedik és a harmincadik percben Korner Egyiptom el­len. A harmincegyedik percben végre sike­rül az argentínaiak sorozatos támadásának Ferreira révén újabb gólhoz jutnia. (2:0.) A negyvenedik percben Tarasconi 25 méte­res lövésével háromra szaporítja a gólok számát. (3:0). A negyvenegyedik percben Korner Argentina cien, veszedelmes sarok­­lövés, de Diaz, a kapus, helyén van. A második félidőben újra az egyiptomiak támadnak. Az argentínai védelem csak fault­tal tudja őket megakasztani. A 20 mé­terről megítélt szabadrúgást azonban Uiaz fogja. A sorozatos gólok nem törik meg az egyiptomiak támadó kedvét és általában többször veszélyeztetik az argentínai kaput, mint fordítva. A nyolcadik percben az ar­gentínai csatársor lerohan és Tarasconi újabb gólt rúg. (4:0). A tizedik és tizen­harmadik percben Korner Egyiptom ellen, a tizennegyedik percben Argentina ellen. A tizenhetedik percben Tarasconi egyedül ke­resztültöri az egyiptomi védelmet és a mér­kőzés legszebb gólját lövi. (5:0). A tizen­kilencedik percben nehéz helyzet Egyiptom kapuja előtt, de Salem közbelépése kor­nerra ment. A huszadik percben az egyip­tomi kapus csak kifutással tud menteni, a 25-ik és 28-ik percben korner Egyiptom el­len. Mindamellett a délamerikaiakon lát­szik, hogy takarékoskodnak erejükkel. A 37-ik percben az argentínai támadást befe­jező lövést az egyiptomi kapus fogja ugyan, de a berohanó Ferreira kezei közül a ka­puba vágja. (6:0). A 40-ik percben Egyip­tom balszélsőjét a 16-oson belül felvágják, de a megítélt tizenegyest Diaz parírozza. A játék végéig az egyiptomiak támadnak, de eredményt nem érnek el. Végeredmény: 6:0. Holnap Uruguay és Olaszország mérkőzik Holnap Uruguay és Olaszország mérkő­zik este 7 órakor. Bíró: W. Eijmers, Hol­landia. Szombaton délután 4 órakor mérkőzik Egyiptom és az Uruguay—Olaszország meccs vesztese a harmadik helyért. Bíró: John Langenus, Belgium. Az első helyért való döntő­ mérkőzést va­sárnap délután 4 órakor játsszák Argentína és az Uruguay—Olaszország meccs győztese. Bíró: J. Matters, Hollandia. A vigaszdíj döntőjét pénteken délután 7 órakor játsszák Rotterdamban Chile és Hollandia csapatai. HÍRE­K Ellenforradalmi ügyem van folya­matban — mondta ma egy tárgyaláson Szörtsey István úr, mikor a bíró afelől faggatta, vájjon volt-e már büntetve? Ellenforradalmi ügye van folya­matban. S rá lett volna bízva­ minden izguló fantáziákra: gondolják el, milyen de-­­struktív világban élünk, milyen kevéssé honorálják az érdemet. „Ügyet“ folytatnak Szörtsey úr ellen, csak azért, amiért tevékenyen ellen­­forradalmároskodott. Kigyúlnak az elgondolás transzpa­rensei és megvilágítják a szikár, elszánt ellenforradalmár alakját. Mit tehetett ugyan? Biztos: rohamra ment, egyedül, egy szál karddal a bolsevisták vad hordái ellen. Vagy élete kockáztatásával rejtegetett olyan férfiakat, akiket a tébolyult görö­i sok halálra kerestek. ( Merényletet akart elkövetni egymagá­ban Kun Béla ellen, vagy ő volt az, aki árkokban bujkálva, kazlak tövén meg­­lapulva vitte az ellenforradalom csóvá­ját faluról falura, szuronyok hegyétől csak centiméternyire menekülve. Fájdalom: a bíró nem bízza magát a fantáziára; megkérdezte, hogy milyen „ellenforradalmi ügy“-ből kifolyóan van pillanatnyi ellentéte az igazságszolgál­tatással. Néhány árnyalattal halkabb lett Szörtsey István hangja. Az „ellenforr­adalmi ügy“: csalás. Igen, bármilyen rút szó is ez ilyen ki­tűnő patriótával kapcsolatban, de —z csalás. Még­hozzá: tizenöt rendbeli csalás ügyében folyik ellene az eljárás. Ő ezt ellenforradalmi ügynek érzi. S biztosan: magát a legderekabb hon­fiúnak. Valóban igaztalanság: meg nem en­­gedni, hogy maga minősítse cseleke­detét. Mindenki úgy szolgálja politikai ideál­jait, ahogy tudja, ő így tudta. S rajta kívül: még né­hány „ellenforradalmár“. (b.) — A Magyar Hirlap legközelebbi száma az úrnapi ünnep miatt szombaton jelenik meg. — Dr. Bálint Lajos síremlékének felava­tása. A két év előtt elhunyt kiváló ember­barátnak, dr. Bálint Lajosnak családja és barátai síremléket állítottak fel a rákos­­keresztúri temetőben. A díszes síremléket, amely Róna József kiváló szobrászművé­szünk alkotása, június 10-én, vasárnap déli 12 órakor avatják fel ünnepélyesen és szer­tartásosan. A síremlékavatáshoz külön villa­moskocsik indulnak vasárnap délelőtt h áll órakor a rókuskórházi végállomásról. — Vázsonyi Vilmosné a hercegprímásnál. Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás esz­tergomi palotájában félórás magánkihallga­táson fogadta Vázsonyi Vilmosnét. — Ebéd Sir Clive Morrison tiszteletére. A gyengélkedő kereskedelmi miniszter helyett — aki hivatalának vezetését pár nap múlva veszi át.­­ báró Wimmersperg Frigyes kereskede­lemügyi államtitkár a Budapesten időző Sir Clive Morrison Bell angol képviselő tiszteletére ma délben a Hungária-szállóban ebédet adott, amelyen Bod János pénzügyminiszter, Sza­­bóky Alajos pénzügyminiszteri államtitkár, a gazdasági minisztériumok képviselői, továbbá a kereskedelmi és ipari élet főbb reprezentánsai vettek részt.­­ Az esőzés hurutos megbetegedéseket idéz elő. Védekezzék ANACOT-pasztilla szo­­pogatásával. „Népszerű osztályunk a félemeleten.“ Olcsó ajánlatot teszünk kft. 1000 méter fó minőségű kerti és házi ruhákra legalkalmasabb mosó vollem, melyet egy gyári lerakattól sikerült egy mennyiségben megvásárolnunk Az anyag árusítása 95 filléres reklámb­an kizárólag magánvevőink részére eh66-an, szerdáig kezdődött meg. LÁSZLÓ ÉS JF**Sándor­ u. 14-16

Next