Magyar Hirlap, 1929. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-01 / 1. szám

2­­929 január 1. glAGWio HÍRLAP Biztonságba helyezik a Kabulba szorult külföldieket Peshavarból jelentik. Az afganisztáni hiszik, hogy Kabul körül húsz mértföldnyire helyzet könnyű javulást mutat. Mint közük, a felkelőknek nincs haderejük Kandaharból, Heráiból és Vasárnap négy németet, egy olaszt, hat az északi tartományokból Kabul felé törököt és huszonegy más személyt szál­­erősítések vannak útban. jutottak el Kabulból. Híre jár továbbá, hogy Kabul volt kormány- Remélik hogy január 1-én Kabulból az róla, aki jelenleg Dzsellalabadban tartózko- utolsó külföldit is biztonságba tudják ha­dik, némi sikerrel tárgyal a felkelőkkel. Azt iyézni. A nemzeti együttérzés megteremtése a sajtó legfőbb hivatása — mondotta Vass József az újságírók újévi tisztelgésekor Vass József minisztert, a Magyar Hírlap­írók Országos Nyugdíjintézete elnökét az újságírótársadalom igen nagyszámú küldött­sége kereste fel vasárnap, hogy kifejezze előtte szerencsekívánatait az újév alkalmá­ból. A miniszter Dréhl Imre államtitkár tár­saságában fogadta az újságírókat, akiknek nevében Saluzsinszky Imre, az Újságírók Szanatórium Egyesületének elnöke üdvözölte meleghangú beszédben a minisztert. Ki­fejezte Saluzsinszky, hogy jó szívvel for­dulnak az újságírók ahhoz a férfiúhoz, aki annyi szeretettel viseltetik velük szemben, mert az újságíróknak valósággal görnyed a hátuk attól, hogy évtizedeken át odatar­tották azt lépcsőnek olyanok lábai elé, akik elérve céljukat, a hálátlanság porát hintették az újságírók szemébe. A magyar újságíró pedig nemes hivatást teljesít, mert minden­nap felkeres minden családot, vigasztalja, lelkesíti, irányítja azokat. Az újságírói hi­vatás sok felelősséggel jár és igazi újságíró csak az lehet, aki e pályára elhivatottságot érez és aki tud harcolni meggyőződéséért. , — E munkában — folytatta Saluzsinszky ■— az újságíró maga gyorsan elég és éppen Tanuljon Idegen nyelveket BERUH ateltébeláltan­lsSH’ ezért kell gondoskodni arról, hogy öreg­ségére meglegyen a betevő kenyere és meg­legyen az özvegyének is. Az újságírás na­gyon hálás tehát Vass miniszterrel szemben, aki annyi szeretettel karolta fel az újság­írók jóléti intézményeinek az ügyét. Üd­vözli őt és munkatársát, Dréhr Imrét. Vass miniszter nyomban válaszolt, mihelyt egy kicsit elcsitult az ováció­ zaja és kijelen­tette, hogy mindenben igaza van Saluszinsz­­­kynak, amit a sajtóról mondott. A magyar társadalom sajnos még nem érett egészen feladata öntudatára és ezért leng néha túl a kormány, amelyik a társadalom munkáját is kénytelen végezni és ezért szaporodik olyan ijesztő mértékben a tőle függő egyéniségek szám­a. A kormánynak nem szabad ölhetett kezekkel néznie, hogy fontos munkatelepek gondozatlanul maradjanak. Ugyanakkor azonban öntudatra kell ébreszteni a társa­dalmat is, már­pedig erre sem a templomi szószék, sem az egyetemi katedra, sem a par­lament nem alkalmas annyira, mint a sajtó, a­melyik a maga ezer harsonájával, milliárd­nyi ólomkatonájával, a gondolatnak eme apró gyalogosaival elmasíroz minden ma­gyar léleknek kapujához, be is megy rajta, hiszen ólomökle van, tud tehát kopogtatni még a zárt kapukon is. A sajtó könnyű dan­dárjai hamarabb eljutnak az elzárt terüle­lekre is, mint a nehezebb lovasság: a könyv. Rámutatott azután Vass miniszter arra, hogy mindenekelőtt a nemzeti egyetértésnél, és együtérzésnek kell kiépülni, hogy ezután a nemzet egységes gondolata alakuljon ki és erősödjön meg. Egy felfelé hajtó erőnek kell lenni, amelyik a nemzeti együttérzést a nemzeti célkitűzések felé viszi és itt látja ő, ebben a munkában a magyar sajtó igazi hi­vatását. Aki a sajtót bántja, vele szemben el­zárkózik, vagy ellene szeges korbácsot fog, az nem tud felemelkedni arra a magaslatra, amelyen meglátja, hogy a sajtó temérdek széttagoltságában, tarkaságában tulajdonkép­­pen egy nagy és elengedhetetlen érték meg­teremtésére hivatott, meg kell tehát azt be­csülni. Kijelenti, hogy lehet­ségesen gondtalanná kell tenni az újságíró életét, hogy a sajtó emberének szellemi nyergében ne legyen ott mögötte mindig az atra eura,­mert ketten ülve egy nyeregben, az újságíró sem fog tudni szárnyalni. Ezért fogott ő össze újságírótársaival, hogy újraépítse az újságírók nyugdíjintézetét. A társadalom kell, hogy gyengéd kézzel simogassa a sajtót és ezért kaptákba állva, kalaplevéve hajtja meg fejét a fiatal herceg Esterházy Pál példája előtt. Megemlékezik arról is, hogy a kormányzó fogadta az újságírók küldötteit, kinyújtotta ezzel acélos jobbját a magyar sajtó felé, felejthetetlen szavakat mondott, amelyek rajta keresztül a nemzet lelkéből zúgtak a magyar sajtó felé. Hisz abban, hogy eljön a magyar tavasz, hogy ráébred a ma­gyar a maga erejének, igazának, jövőjének és büszkeségének tudatára és hogy a társada­lom a maga egységével odaáll minden kez­dés mögé, amely összefogja ezt az országot és nem engedi kibillenteni a történelem ser­penyőjéből. Ezután Vass József szárnyalóan szép és mély érzéseket keltő beszédét azzal fejezte be, hogy amikor Garibaldi ezrede bevonult Rómába és katonái felmentek a Szent Péter-templom kupolájába, a svájci gárdis­ták azt kiáltották feléjük : „Itt vagyunk itt is fogunk maradni.“ Ezt kiáltja a magyar nemzet is a világ felé. Az újságírók percekig éljenezték és tapsolták Vasst, akit az ünnep­lés meghatott és aki hosszabb ideig elbeszél­getett a deputáció tagjaival. E. PH. OPPMMElffl 2 A FEKETE EGY LONDONI ÜGYVÉD REGÉNYE 60 — Beteg volt, Lady Isabell? — kérdezte Fran­cis akaratlanul. — így is mondhatnám, — felelt­ az asszony — bár a betegségem inkább lelki természetű volt. Idegeim hajlandósága oda juttatott, hogy ma már tisztára abba a típusba tartozom, melynek képviselőiből eleget láthatott a mai estén. Adjon hálát a sorsnak, hogy maga másféle. Én bizony nem tudtam megnyugvást és harmóniát találni az élet normális küzdelmei és örömei közt. Nem volt életcélom, mindig az újat kerestem, izgalma­kat és élményeket hajszoltam... ez látszik meg rajtam. Amikor férjhez mentem, igazán boldog lehettem volna, a férjem nagyszerű ember volt és imádott. De elkeserítettem az életét és elhagy­tam. A lányom megszökött a sofőrjével, a fiam elesett a háborúban. Volt egy kedvesem­, mit ta­gadjam, aki addig volt jó hozzám, míg ki nem forgatott a vagyonomból, így jártam és most már hiába sopánkodnék rajta. Egyetlen vigaszom, ha ugyan vigasz ez, hogy nem balszerencse tett tönkre, hanem a saját léhaságom. — Az is balszerencse, — jegyezte meg Fran­cis részvéttel. — Kedves, hogy menteni próbál. De ne fárad­jon vele. Nem azért szólítottam meg, mintha vi­gasztalást keresnék. De amikor megláttam ma­gát itt ezen az estélyen, magát, akinek a jellem­szilárdsága mindig imponált nekem, hirtelen a szívembe nyilatt valami. Íme egy rendes ember, gondoltam magamban, régi, kedves ismerős, aki eddig békességben élt önmagával és most ő is kezdi... ilyen környezetbe jár, letér az eddigi útjáról. Óvni akartam, Mr. Ledsam, baráti mó­don figyelmeztetni, hogy mi vár rá ... — Végtelenül köszönöm asszonyom, de téved, ha azt hiszi, hogy rossz irányba fordultam. Én az vagyok, aki voltam és ma csak kivételesen jöttem ezek közé az emberek közé. —­ Az más. Remélem, így is van. Akkor nem is zavarom tovább. Lady Isabell eltűnt a vendégek közt és Ledsam most a bárka fedélzetét kezdte nézegetni. Körbe sétáltak rajta az emberek a zeneszóra. Mind felsőkabát nélkül voltak, csak egy ember, aki félrehúzódott a többiektől és magában álldogált. Hozta magával a felöltőjét. Egyszerre csak fel­bukkant Sir Timothy a bárka belsejéből és két szolga követte. Egyenesen a felöltős ember felé tartottak és körülvették. Francis kíváncsisága felébredt, közelebb lépett a kis csoporthoz és megszólította Sir Timothyt. — Valami baj van talán, Sir Timothy? — De Sir Timothy nem hallotta és a felöltős em­berhez fordult. — Ön az, Mr. Manuel Loito? — kérdezte tőle. — Helyesebben, Mr. Shopland? Ön az? Imádom a társaságát, de ezen a bárkán csak meghívott vendégeket tűrök. Ne vegye rossz­­néven, ha szép barátságosan eltávolítom innen. A detektív rémült arcot vágott, de mielőtt még szóra nyithatta volna a száját, a két szolga át­­nyalábolta, felemelte és keresztüldobta a korlá­ton. A következő pillanatban a víz nagyot csob­bant. A detektív nem tudott lármázni, eléggé el volt foglalva azzal, hogy a megfulladás ellen küzdött. Az egyik szolga mentőövet dobott utána. — Látja, milyen humánus vagyok? — szólt Sir Timothy, Ledsam felé hajolva. — De a fickó büszke, nem veszi igénybe a mentőövet. Anélkül is elég jól úszik, pedig felöltőben van. Azt hiszem, kiér a partra. Ámbár nem nagyon érdekel. A bárka az enyém, aki az engedélyem ellenére betolakszik, azt kitessékelem, ott ahol észreveszem. Nem vagyok köteles szállítani senkit. Vagy más nézeten van, Mr. Ledsam? Francis, aki látta, hogy Shopland már bizton­ságban van és nemsokára partra ér, mosolyogva vállat vont. — Ha nincs is igaza, Sir Timothy, ez az ember nem panaszkodhatik. Nagyon jól tudta, mit kockáztat, amikor idetolakodott. — Szóval nem protestál a barátja miatt, — mondta Sir Timothy epésen. — Akkor ne is be­széljünk róla többet. Mi az, ön egyedül van? Miért hanyagolja el Lady Cynthiát? Legyen szíves, foglalkozzék vele egy kicsit, nekem most más dolgom van. Francis felkereste a fedélzeten Lady Cynthiát és néhány közömbös szót váltott vele. A hajó a folyó szűkebb ágába ért, amely szinte elveszett a pa­rtmenti fák sűrűjében. A motor hirtelen megállt, gengjel kondult meg és a vendégek mind a lejáró lépcső felé tartottak, hogy le­menjenek a hajó belsejébe, ahol az adott jel sze­rint a kirándulás tulajdonképpeni programja megkezdődött. A hajócska szalonjában sorba voltak már állítva a nyugvószékek, mint valami színházban. Színpad nem volt, de a sz­on véré­ben egy festett kör közepét teleszórták homok­kal. Sir Timothy a kör mellett állt egy vasosz­lopnak támaszkodva. Megvárta míg mindenki elhelyezkedett, azután halkan, kissé rekedten így szólt: — Kedves barátaim! Gyakran mutattam nek­t­tek olyan mérkőzéseket, amelyek sokkal kemé­nyebbek és izgalmasabbak voltak, mint a szokott efajta meccsek. Újszerűek voltak azok is, de va­lami mégis hiányzott belőlük. Remélem, hogy most olyan mérkőzést tudok bemutatni, ami minden igényt kielégít. Köszönöm, Sir Edgard... A felényújtott égő gyufa tü­zénél rágyújtott a cigarettára, amelyet eddig a kezében tartott. A hajó szalonja félhományba borult, a kerek vilá­gítóablakok függönyeit lehúzták, csak egy-két lámpa égett a szobában. A felvillanó gyufa fé­nyénél Ledsam jobban megnézte Sir Timothyt, akinek arca olyan szokatlan volt ebben a pilla­natban. Izgatott volt, csúfolódó, de szomorú is. Szeme nyugtalanul kereste Lady Cynthia sze­mét, mintha biztatást, megértést, szimpátiát akart volna találni nála. — Ennek az egész kornak realitás a jelszava, — folytatta aztán kissé hangosabban. — A meztelen valóságot keressük vágyainkban, mun­­kánkban, szerelmünkben, szórakozásainkban, minden törekvésünkben. Nos, mindjárt mutatok önöknek valóságot. Két ember lesz mindjárt ebben a körben. Az egyik egy londoni matróz­­legény, a másik valami olasz. Sokáig jóbarátok voltak, de most minden képzeletet felülmúló gyűlölettel viseltetnek egymás iránt. A vezeték­nevük titok marad. Guiseppe elcsábította Jim kedvesét, a lány most is az olasznál él, aki nem akar lemondani róla, amíg meg nem unta. Jim esküvel megfogadta, hogy megöli a lányt és a csábítóját. És Jim nem szokott tréfálni. Hat évig ült már fegyházban emberölésért és egy évig le volt csukva, mert megkéselt egy rendőrt. Guiseppe is jómadár. Otthon halálra ítélték va­lami különös kegyetlenséggel végrehajtott rabló­gyilkosságért, de az utolsó pillanatban sikerült megszöknie. A két fickó nagyon jól tudja, hogy egyikük fölösleges a földön. A lány most az olaszhoz pártol, de szereti a bátor férfiakat és ha Jim győz, akkor vissza fog térni hozzá. Viszont Jim meg fog bocsátani a hűtlennek, ha a bosszú­ját már kielégítette és végzett az olasszal. Ez a tényállás. Most még annyit kell mondanom, hogy ez az élet­halálharc itt fog lefolyni, most mindjárt, ebben a körben. Hogy mi módon si­került rávenni őket, hogy nagy harcukat előt­tünk verekedjék végig, az mellékes és nem is túlságosan érdekes. Azt hiszem, rátérhetünk a tárgyra. (Folytatjuk) Ken 13 SZŐTL szőnyegüzlete január hónapban 25.000 pengőért sző­nyegfél­éket helyez ki, a követ­kező feltételek mellett: Aki 100 pengőn felül vásárol, csak a felét fizeti, a hátralékot március, április, májusban Készpénzárak! Rákóczi út 10. sz. Síp mecíi sas*lláta, (címre ügyeljünk) Ajánlatos ezen kedvezményt mielőbb igénybevenni, mert a fentinél magasabb érték nem lesz ki­helyezve . AUJJJi ■mll III I IIIIHIMHIU.IIga—— Albán ereklyét vásároltat Achmed Zogu Bécsben Bécsből jelentik. Achmed Zogu albán ki­rály delegátust küldött Bécsbe, hogy tár­gyaljon a művelődéstörténeti múzeum tulaj­donában lévő egyik ereklye megvásárlásáról, melynek Albániára igen nagy becse van. Skander bég szablyájáról van szó, amelyet Ah­med Zogu áprilisban, amikor királlyá való megkoronázása megtörténik, viselni kíván. Feloszlatják Görögországban a kommunista szervezeteket Athénból jelentik: Kommunista matrózok el akarták süllyeszteni a Papanikolos nevű tengeralattjáró naszádot. A merénylet meg­hiúsult, de a kiszemelt naszád erősen meg­rongálódott. Ugyancsak megrongálták a Lambros Kapsonis nevű tengeralattjárót is. Nagyobbszámú matrózt lefogtak. A kormány elhatározta valamennyi kommunista szerve­zet feloszlatását. Kisiklott a zágrábi gyorsvonat Belgrádból jelentik: Zágrábból jelentik, hogy a Zágráb és Spalató között közlekedő gyorsvonat Jesenico állomás közelében erős vihar folytán kisiklott. A mozdony és a postakocsi lezuhant. A mozdonyvezető meg­halt

Next