Magyar Hirlap, 1929. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-25 / 21. szám

Péntek" HÍREK Munkanélküliek, nem sokan, csak egy maroknyi, felvonultak ma a parla­ment elé. Mit akartak? Munkát De hát — fájdalom — a munkaalka­lom megszerzésének ez nem módja. A hatóság szelíden és minden erő­szak nélkül széjjeloszlatta őket Helyeselnünk kell, persze, hogy he­lyeselnünk kell. De tudván az uccai rend fontosságát, azért nem tehetünk, hogy az emberi ér­zés megmozdul bennünk. ők, szegények, rendet zavartak. De mennyire meg van zavarva az ő éle­tük, erre is gondoljunk. Hogy a nyomorúság az uccára vitte őket, a hideg, fagyos téli uccára, szo­morúan kevés célja volt ennek. Elfogultak nem vagyunk, hogy felte­gyük: a kormány nem segítene rajtuk, ha tudna. A társadalom is megtenné a magáét. De hiszen az ő esettségük nem spe­ciális magyar nyomorúság. Az egész világon kenyeret kérnek a munkanélküliek. Okos tanáccsal magunk sem tudunk szolgálni. De kérni tudunk. Hogy a hatalom és a társadalom hajtsa közelebb a fülét a szívéhez s hallgasson arra, ne csak a rideg való­ságra, mikor a munkanélküliekről van szó. A munkanélküliek rendet bontottak, a rendőrségnek közbe kellett lépnie. Ám enyhítse a parancsszót s a kezet is, hogy nem a rendetlenségért vonultak a parlament elé. Hátha szívvel lehet értük valamit tenni? (b.) — Gróf Széchenyi István emlékezete a Nem­zeti Kaszinóban. A Nemzeti Kaszinó 102. évi rendes közgyűlését január 27-én, vasárnap déli 12 órakor tartja. Külön meghívókat nem külde­nek szét. A Széchenyi-ebéd rákövetkező vasár­nap, február 3-án este f­él hat órakor lesz, ame­lyen az emlékbeszédet Beöthy László volt keres­kedelmi miniszter mondja.­­ A kormány jóváhagyta a főváros költség­vetését. A tanács csütörtöki ülésén Lamotte Károly tanácsnok, a pénzügyi ügyosztály ve­zetője bejelentette, hogy leérkezett a kormány leirata, amely szerint a belügyminiszter a fővá­ros költségvetésit jóváhagyja. A belügyminisz­ter jóváhagyó leirata érdemleges változtatás nélkül hagyja jóvá a költségvetést, csupán a már megszokott megjegyzésekkel kíséri. Ezek a megjegyzések főleg a takarékosságot han­goztatják, továbbá az üzemi fölöslegek beszol­gáltatását és a fővárosi ingatlanok nagyobb jövedelmezőségének szükségességét kívánják.­­ A Vörös Kereszt új tagjai A Magyar Vö­rös Kereszt örökös tagjai sorába újabban a kö­vetkezők léptek be: Demény Géza, dr. Deutsch József, Dicsőfi Kálmán, Franck Henrik és Fiai Rt., dr. Gelencsér Miksa, hámosfalvi Hámos Róbert, Hantos Aladár, dr. Jacobi Andor, özv. Jakabffy Istvánná, Kapuslyák Károly, dr. Karcsay Gyula, Müller Józsa, Nándor Pál, Papp Géza, dr. Pick Jenő, dr. Presich Kornél, Rohátz Ferencné, dr. Székely Soma, dr. Szilas Nándor, gróf Teleki Pálné, özv. Tenk Jánosné, Teus Izidor, gróf Thoroczkay Miklós, dr. Tihanyi Lajos, Tiringer Károly, Toppler Róbert, tó­szegi Tószeghi Richárd, dr. Tószeghy István, Wanner Antal, Wassel Károly, Weber Tibor, dr. Weiner Adolf, dr. Weisz Gyula, Zettl Lajos, gróf Zichy Istvánná, dr. Zilahy István, Zwack Lajos. — A Balatoni Társaság elnöki tanácsának ülése. A Balatoni Társaság központi elnöki­ ta­nácsa báró Wlassich Tibor elnöklésével tegnap tartott ülésén foglalkozott a parlament elé ke­rülő fürdőtörvényjavaslattal, amelyet Izsák Gyula ismertetett A javaslathoz az elnökön kí­vül Dorner Gyula min tanácsos, dr. Bodor Antal, Majorossy Gyula, Tábori Kornél és má­sok szóltak hozzá. Az ülés elhatározta, hogy a társaság a még szükséges kívánságokat illeté­kes helyre juttatja. Közölte az elnök, hogy gróf Esterházy Pál elfogadta a társaság védői tisztjét. Ezután gróf Erdődy Sándort másod­elnökké, Cserépy Arzént pedig az elnöki tanács tagjává választották, majd Györgyi Dénes is­mertette a keszthelyi kultúrpalota ügyét. Dr. Bodor Antal végül balatoni antológia kiadását javasolta. — Előadás Freudról. A Magyar Társadalom­­tudományi Társulat csütörtökön este a köz­­gazdasági egyetemen dr. Hornyánszky Gyula professzor elnöklésével előadó-ülést tartott, amelyen dr. Németh László orvos tartott elő­adást Freudról Dr Németh Freudet „mint tu­dós mezbe bújt művészt kritizálta, aki frissen fölfedezett pszichológiai tények mögött egyete­mességre törekvő művészkoncepciót bont ki­. Az előadás alatt főénökése alá vette a fiatal orvos Freud megállapításait és kifejtette ezek­kel szemben észrevételeit. Genf­ből jelentik: A távol Keleten folyó ópiumcsempészés a legújabb megállapítá­sok szerint óriási mennyiségekre terjed ki. A népszövetség ópiumbizottságának mai ülésén a népszövetség ellenőrző közegei ál­tal lefoglalt ópium mennyiségéről ismertet­tek különböző adatokat. Bourgeois francia delegátus előadói jelentésében rámutatott arra, hogy a távol Keleten hozzávetőlegesen mint­egy 15 millió kilogram ópium van for­galomban. Tekintettel arra, hogy a legitim kereskede­s Háromszáz halottja volt a cumanai földrengésnek, Párizsból jelentik: A vene­zuelai köztársaság párizsi követségének köz­lése szerint a múlt heti cumanai földrengés­nek 300 halottja és 200 súlyos sebesültje volt. A földrengés által okozott kár föl­becslése folyamatban van.­­ Hatszáz pengő pénzbüntetésre ítélték Esztergályos János képviselőt. Esztergályos János országgyűlési képviselő 1924 február 24-én egy csepeli gyűlésen beszédet mon­dott, amelyben Kosicz csepeli főjegyző sze­mélyével foglalkozott. A beszéd miatt bűn­vádi eljárás indult meg Esztergályos ellen, mert a vád szerint azt mondotta, hogy amíg Vanczák János képviselőt egy olyan cikk miatt, amelyet nem is ő írt, egyévi fogházra ítélte a bíróság, addig ötvenháromszoros rablógyilkos szabadon jár. A pestvidéki tör­vényszék Székely-tanácsa csütörtökön fog­lalkozott az üggyel. Dr. Sternberg Géza védő felmentést kért, majd felszólalt Esz­tergályos János képviselő is­­ hivatkozott arra, hogy ő sohasem akart az országnak ártani, de hatósági személyeket sem bántott soha. A törvényszék Esztergályost hatóság megsértése miatt 600 pengő pénzbüntetésre ítélte.­­ Mérsékelt fagy és havazás várható. A Meteorológiai Intézet jelentése szerint ha­zánkban a borulás kiterjedt az egész or­szágra, kisebb havazások azonban csak az északi részeken voltak. Az enyhülés inkább csak az éjjeli lehűlés csökkenésében mutat­kozott, amennyiben nappal a hőmérséklet, különösen a keleti részeken még igen ala­csony volt. Az éjjeli minimumok általában 3—4 fokkal enyhébbek, mint az előző éjjel. A nappali maximumok keleten alig emel­kedtek mínusz 10 fok fölé. Budapesten 24-én délben a hőmérséklet mínusz 7 fok Celsius. Időjóslat: Nyugat felől a fagy to­vábbi lassú gyengülése és főleg nyugaton meg délen havazás várható. A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 órakor. Az időjárási helyzet reggel óta keveset változott. A földközitengeri ciklon megerő­södött, a németországi alacsonynyomású területnek egy nyúlványa pedig a Dunántúl fölött helyezkedett el. Európaszerte borult idő van kisebb lecsapódásokkal. Hazánk­ban még mindig — 5 fok Celsius alatt áll a hőmérséklet, számottevő havazást pedig csak a nyugati határmegyékből jelentettek. Időjóslat: Mérsékelt fagy várható, sokhe­lyütt havazással. — Kisfaludy Sándor, a „csinylevő" gárdista. A Magyar Történelmi Társulat csütörtökön dél­után felolvasó­ ülést tartott. Csánki Dezső meg­emlékezett Karácsonyi János haláláról, méltatta Karácsonyi János működését. Utána Markó Árpád alezredes tartott érdekes előadást „Két mozgalmas év a magyar testőrség életéből, Kis­faludy Sándor eltávolítása a gárdából 1796-ban“ címmel. Előadásában a gárda irattárának anya­gából eddig ismeretlen adatokat mutatott be és részletesen ismertette Kisfaludy Sándor „csinytevéseit­", amely miatt a gárdából távoz­nia kellett. Az előadást a nagyszámú közönség érdeklődéssel hallgatta és tapssal jutalmazta. — Döntöttek a fővárosi kislakások ügyében. A tanács határozott a fővárosi kislakások szét­osztása tekintetében. A tanács a szociálpoliti­kai ügyosztály javaslatát elfogadta és most már csak a szokásos revízió van hátra, ez há­rom napot vesz igénybe, azután a kérelmező felek értesítést kapnak arról, hogy kaptak-e lakást vagy­ sem.­­ A szabadságharc nyolcvanadik évfordulója. A Hadtörténelmi Múzeum az Országos Rákóczi Szövetséggel egyetértően körlevélben fordult Magyarország városaihoz és községeihez és kérte, hogy az 1849. év tavaszán, nyarán és őszén történt események helyét jelöljék meg és emléktáblát állítsanak az egyes történelmi ese­ményekben szereplő személyeknek, mint pél­dául Görgey Artúrnak, Klapkának, Damjanich­­nak, Guyonnak, stb. Az intézet május 21-én avatja fel a Buda várát ostromló honvédsereg, illetve Görgey Artúr emléktábláját a mai Diana út 23—25. számú villán. Budavár bevételének napján a fővezér főhadiszállása ezen a helyen volt. A rendezendő történelmi emlékeztető ün­nepekre vonatkozóan az intézet igazgatósága (IX., Üllői út 49.) az érdeklődő községeknek és erkölcsi testületeknek felvilágosítást ad.­zemben, amelyet a­ kormányok is ellenőriz­nek, mindössze másfél millió kilogram mu­tatható ki statisztikailag, nyilvánvaló, hogy legalább tíz-tizenkét millió kilogram ópium kerül forgalomba csempészet útján. Az ázsiai, európai és amerikai vám- és rendőr­­hatóságok az előadói jelentés szerint 1927-ben 27.000 kilogram ópiumot, 193 kilogram morfiumot, 869 kilogram heroint és 126 kilogram kokaint foglaltak le. Az 1928. évi adatok jóval kisebb mennyisé­gekről számolnak be.­­ Leégett a szabadkai játékárugyár. Sza­badkáról jelenti a Magyar H­írlap tudósí­tója. Csütörtök délután öt órakor kigyul­ladt és majdnem teljesen leégett a szabadkai játékárugyár, amely Spitzer Károly sza­badkai lakos tulajdona. A gyártelepnek csak egy részét sikerült megmenteni. A telepnek abban a részében, amely a tűz martaléka lett, egy vágón nyersanyag is elpusztult, de tönkrementek a gyártáshoz szükséges gépek is, úgyhogy a gyár egy ideig nem tudja foly­tatni üzemét. A tüzet, amelyet való­színűen rövidzárlat okozott, akkor vették észre, amikor a munkások a gyár épületét elhagyták. Az okozott kár körülbelül fél­millió dinár. — Wertheimer Adolf belga rendjele. A kor­mányzó a külügyminiszter előterjesztésére megengedte, hogy Wertheimer Adolf, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank ügyvezető-igaz­gatója a belga II. Lipót-rend középkeresztjét elfogadja és viselje. — Aranylakodalom. Toffier Dávid és felesége január 22-én ünnepelték Törökszentmiklóson házasságuk ötvenedik évfordulóját gyermekeik, unokáik és dédunokáik körében. A közbecsü­­lésnek örvendő házaspárt a zsidó hitközség nevében küldöttség élén dr. Czitter Miksa el­nök üdvözölte. A szentegylet, amelynek az aranylakod­almát­ ülő Toffier Dávid egykor el­nöke volt, szintén küldöttségben üdvözölte, amelyet Scheiner ügyvéd vezetett. A jótékony nőegylet Böhm Bertalanná vezetésével tisztel­gett a jubiláns párnál. Az aranylakodalmon Herzkovics József főrabbi köszöntötte Toffier Dávidot és a feleségét, majd Szentmiklósi Jó­zsef, a DKE igazgatója mondott üdvözlő be­szédet. — Phöbus-bál a Vigadóban: a báli szezon eseménye. Tizenöt millió kilogram ópium van forgalomban a távol Keleten hírl­ap 1920 január 25. 7 a küzüinséghez!! Törzsközönségünk a tanúja, hog­y mindenkor nagy súlyt helyeztünk a Corso-Mozi szellőzteté­­sére. Disztingvált közönségünkkel szemben elen­ged­hetetlen kötelességünknek éreztük ezt s hogy ezen feladatunknak m­ég fokozottabb mértékben tegyünk eleget, a nyár folyamán egy eshausetort szereltünk fel, mely a szellőztetés legtökélete­­gj | | ssbb módja. K q Felelősségünk teljes tudatában közöljük, hogy e pi a Corso-Mozi még járvány idején is — amiről g Ej most még igazán nem lehet szól — a higiénia || rs­ j szempontjából teljes biztonságot nyújt, mit még a­z azzal is fokoztunk, hogy az állandóan cirkuláló új levegőt fertőtlenítjük. — Elhunyt bécsi orvostanár. Bécsből je­lentik: Winterberg Heinrich egyetemi tanár, Wenckebach tanár munkatársa ma egy ope­ráció után meghalt. — Kártérítési per a g­ondolálásnál meg­égetett baj elveszett fénye miatt. Derűs je­lenetek között zajlott le csütörtökön egy tár­gyalás a budapesti törvényszéken Csipkati tanácselnök előtt. Szukováthy Istvánné, a budapesti társaság ismert tagja, 8000 pengő kártérítésért pert indított egy belvárosi fodrász ellene mért panasza szerint az ondo­lálásnál selymes-szőke haját megégették és ennek következtében haja elvesztette selyem­fényét s a megégett hajrész letöredezett. Nem járhatott jóideig társaságba és gátolta a haját ért baleset a moziszínésznői pályára való készülésben is. A tárgyaláson a női fodrász azzal védekezett, hogy ő a baleset után felajánlotta, hogy az ondolálás követ­kezményeit olajozással és más keverékkel eltünteti, de Szukováthyné ezt nem fogadta el. A tárgyaláson Szukováthyné ügyvédje arra is hivatkozott, hogy kliensének haja tíz centiméterrel megrövidült. Az alperes női fodrász ügyvédje helyszíni szemlét indítvá­nyozott, amit azonban a bíróság nem ren­delt el, de végzésben mondotta ki orvosszak­értő meghallgatását. E célból a tárgyalást elnapolták. ■— Szíven lőtte magát egy magántisztviselő. A Verpeléti utca 15. számú ház egyik lakásá­ban Lapos Sándor 30 éves magántisztviselő szivenlőtte magát és néhány pillanat alatt meghalt. Az életunt tisztviselő nem hagyott hátra semmiféle búcsúlevelet és így öngyilkos­ságának okát nem tudták még megállapítani. — Adomány. Tescher Árpád emlékére az In­— Megtalálták a francia szénbánya igaz­gatójának és mérnökének szénné égett holt­­testét Párizsból jelentik. A normandiai Lucette-szénbányában néhány nappal ezelőtt tűz ütött ki. A bányavállalat igazgatója és két mérnöke leereszkedtek a tárnába, hogy megvizsgálják a tűz keletkezésének okát. Az igazgató és a két mérnök azonban órák múlva sem jöttek vissza és minthogy a tár­nából egyre erősebb füstgomolyag tört elő, senki sem mert vállalkozni a három ember megmentésére. Csütörtökön végre sikerült egy nagyobb csoport bányamunkásnak az égő tárnába jutnia, ahol megtalálták a há­rom szénné égett holttestet. — Reischl Richárd mentelmi jogát meg­sértették. A képviselőház mentelmi bizott­sága ma délelőtt ülést tartott, amelyen több képviselő menelmi ügyét tárgyalták és úgy határoztak, hogy számos esetben a men­telmi jog felfüggesztése mellett, több eset­ben pedig ellene tesznek javaslatot. Foglal­kozott a bizottság Reischl Richárd mentelmi bejelentésével is és megállapította, hogy Reischl Richárd mentelmi jogát megsértet­ték. — Hogy meg ne kapja az influenzát, szopogasson Anacot-pasztillát. — Pénteken tartja ezévi közgyűlését a cser­kész szövetség nagytanácsa. A Magyar Cserkész Szövetség nagytanácsa január 25-én, pénteken délután 5 órakor tartja ideiglenes közgyűlését a vármegyeháza dísztermében, Albrecht főher­ceg elnöklésével. A közgyűlésen a mozgalom legfőbb irányítói beszámolnak a cserkészet egy­­esztendei működéséről.­­ Feldmann volt t­­zsdebizományost sza­badlábra helyezték. A budapesti büntető­­törvényszék magánokirathamisítás vétsége címén nyolchónapi börtönre ítélte Feldmann Ferenc volt tőzsdebizományost, aki ellen az a vád merült föl, hogy meghamisította menyasszonya szüleinek házassági beleegyező nyilatkozatát. A budapesti ítélőtábla csütör­tökön tárgyalta, ezt az ügyet és a törvényszék ítéletét helybenhagyta, egyben a védő indít­ványának helyt adva, Feldmann Ferencet nyomban szabadlábra helyezte és büntetésé­ből hat hónapot kitöltöttnek vett. Az ítélet ellen a védő fellebbezést jelentett be. — Újból kihallgatták a rendőrségen a Ma­gyar-Olasz Bank sikkasztóit. Az ügyészség fog­házából csütörtök reggel visszakísérték a főka­pitányságra a Magyar-Olasz Bank károly­­i körúti fiókjának sikkasztó pénztárosát, Szaba­dos Bélát és ellenőrét, Réhi Endrét. A rendőri nyomozás" megállapította, hogy Szabados és Béli letartóztatásuk előtt rövid idővel tárgyalá­sokat folytattak egy romániai mérnökkel egy üzleti vállalkozás létesítése érdekében. Réh Endre a romániai mérnöknek 20.000 pengőt ajánlott fel, ha vele társas viszonyba lép. A rendőrség most erre vonatkozólag hallgatja ki a sikkasztó pénztárost és ellenőrt . Mérgezést okozott a megrepedt gázcső. Lovas Jenő MÁV főmérnök Logodi utca 1. sz. házban lévő lakásában a gázvezetőcső — való­színűleg a hideg időjárás következtében —a megrepedt és a lakásban tartózkodó Lovas Jenőné, valamint a 13 éves Lovas Eugénia a ki­­tóduló gáztól elvesztették eszméletüket. Mind­kettőjüket a mentők térítették magukhoz.­­ Héthavi börtönre ítélték a tolvajt, aki ellopta a kormányzóné reliküljét. A bün­tető t­örvényszék csütörtökön tárgyalta Vas­­dinnyei Dezsőné francia nyelvmesternő bűn­­pörét, aki tudvalevőleg a szervitatéri temp­­lomban ellopta Horthy Miklós kormányzó feleségének a retiküljét, amelyben 60 pengő és arany meg ezüst értéktárgyak voltak. Vas­­dinnyeinével együtt a vádlottak padjára ke­rült Vámos Jeromos Frigyes szállodai alkal­mazott is, aki Vasdinnyeinétől 10 pengőért megvette a retikült tartalmával együtt. A bi­zonyítási eljárás után a bíróság Vasdinnyei­net lopásért héthónapi börtönre, Vámosi Je­romos Frigyest pedig orgazdaság címén há­rom havi börtönre ítélte. Az elítéltek felleb­beztek.­­ Egy magyar zsokét ki akart rabolni a hálókocsi-társaság egyik belgrádi kalauza. Belgrádból jelenti a Magyar Hír­lap tudósítója. A belgrádi rendőrség letar­tóztatta a hálókocsi-társaság egyik kalauzát, Georgevicset. Georgevicsről kiderült, hogy narkotizálta a nemzetközi hálókocsi-társa­ság kocsijaiban utazó közönséget és számos utast kifosztott. Vakmerő rablásait olyan ügyesen követte el, hogy hosszú ideig büntet­lenül garázdálkodott. Most végre mégis le­leplezte a rendőrség éppen abban a pillanat­ban, amikor egy magyar zsokét akart elká­bítani és kifosztani.­­ Kigyulladt egy földszintes ház a Ferenc József-kórház területén. Csütörtökön reggel hat óra körül a Ferenc József kereskedelmi kórház területén az egyik földszintes lakóház teteje ki­gyulladt. Amikor a tűzoltók megérkeztek, a föld­szintes épület tetőzete és mennyezete körülbelül 10—10 négyzetméter területen nagy lánggal égett. A poroltó-készülékkel félóra alatt eloltot­ták a mennyezet tüzet, a tetőzetet pedig fecs­kendő segítségével mentenék meg. Megállapí­tották, hogy a régi épületnek a kéménye lyukas és a nyíláson keresztül szikra pattant a pad­­lásra. A tűzoltók a fűtést a ház lakóinak meg­tiltották. A kórházban lévő betegeket nem ve­szélyeztette az udvari ház tüze. A Corso Mozi Igazgatósága . gyenkenyér javára 20 pengő adomány érke­zett, amelyet rendeltetési helyére juttattunk.­ ­ A Cone Mozi felhívása !

Next