Magyar Hirlap, 1929. július (39. évfolyam, 146-171. szám)

1929-07-02 / 146. szám

Vrm lOmxt» 10m.it» 4 pUdtDTonkto: titariu ALg ^ HANS DOMINIK ' w filler 25 ijr­FITW TOii11 nm “PBI II || ||ta£r|| MAGYAR HÍRLAP ‘ JUL június! regény kedvezménye Mimi .............. pt n----------------------------------------------------------------------imTTwrw^-i^——■— A külföldi recept Nem kell a titkos választójog, mert a magyar ember nyíltan is meg meri mondani, amit akar, — jelentette ki egy vidéki egységespárti beszámolón tartott beszédében Sztranyavszky Sán­dor belügyi államtitkár. Íme új szem­pont a titkos választójog megtagadá­sára. Eddig azt hangoztatták a titkos­ság ellenfelei nagy előszeretettel, hogy csak lépésben lehet haladni a demokra­tikus reformok felé, mert a magyar nép még nem érett meg eléggé e jog­kiterjesztésre. Ezzel a megállapítással szemben hiába vonultatták fel a nyu­gati kultúra és az egyenlő emberi jo­gok tisztelői, hogy ez a megállapítás egyenesen merénylet a magyar nép jó­hírneve és megbecsülése ellen, mert lehetetlenség, hogy amikor Európában, a diktatúrák országait kivéve, min­denütt megvan a titkos választói jog, egyedül a derék, józan és becsületes magyar nép az, amely e jog gyakorlá­sára éretlen. Most pedig azt mondja a belügyi ál­lamtitkár, hogy azért nem kell a titkos választójog a magyar népnek, mert a magyar ember nyíltan is meg meri m­ondani a véleményét. Egyenesen ké­zen fekszik annak a bizonyos adomá­nak ehelyütt való alkalmazása, mely­nek csattanója ez: „Igen, — ha hagy­ják!“ Elhisszük, hogy a magyar nép nyíltan is meg meri mondani, amit akar, *— ha hagyják. Ámde éppen az a kér­dés, hogy hagyják-e? És különösen hagyják-e nyíltan megmondani a véle­ményét, akaratát, hogy hagyják-e, hogy merje megmondani az igazi mondani­valóját, amikor választás van. Amikor nyílt szavazással kell szavaznia arra, hogy kit akar képviselőjének. Felsorol­juk most azokat a tapasztalatokat, ame­lyeket az ilyen választások nyújtanak? Azt hisszük, teljesen fölösleges. Annyira fölösleges, hogy ma már nyílt választá­­sos kerületben,­­ ha annak mandá­tuma megüresedik, egyetlen ellenzéki párt sem tesz kísérletet arra, hogy ott jelöltet állítson. Rájött, rá kellett jönnie arra, hogy céltalan, hasztalan, fölösle­ges, sőt egyenesen káros kísérlet, hogy nyíltszavazásos kerületben fölvegye a harcot a kormány által kinevezett je­lölttel szemben. A legutolsó tarpai vá­lasztás képviselőjelöltjét a képviselőház folyosóján egységespárti képviselők tré­fásan, de valójában szomorú komoly­sággal úgy üdvözölték, mint már meg­választott képviselőt. Mert a hivatalos jelöltség már képviselőségnek számít, arra már előleget is lehet adni. Nem, korántsem meri a magyar nép nyíltan megmondani, amit akar. Sok­kal jobban tart, sokkal jobban ismeri a példaszót, amely ilyenkor könnyen be­teljesedhetik rajta: szólj igazat és be­törik a fejed. A nyíltszavazásos kerüle­tekben, amikor még volt ellenzéki je­lölt, aki naív hittel föl mert lépni, még hónapokkal a választás után is ott kí­sértett a nyílt választással járó izgal­mak, megfélemlítések és más egyebek elkeseredett hulláma. De miért kívánjuk a derék, tisztes, józan és becsületes magyar néptől, hogy nyílt „mérésével“ a bőrét a vásárra vigye. A tisztelt egységespárti képvise­lők vájjon nyíltan meg merik mondani azt, amit gondolnak? Nagyon örülnénk neki, nagy hasznára volna az ország­nak, a magyar nemzetnek, ebben a meg­taposott, lerongyolt, szomorú helyzeté­ben, ha így volna. Nagyon üdvös volna, ha az egységespárti képviselő urak megfogadnák a miniszterelnök vaká­­ciós tanácsát és kimennének a kerüle­teikbe a nép közé, saját és nem az el­lenpárti választópolgárok közé és fe­hívnák őket, hogy mondja el ki-ki nyíl­tan, amit gondol. Merje nyíltan elmon­dani a panaszait, nem lesz érte semmi­féle bántódása. S ha majd összegyűjtik mindazt, amit e választópolgároktól hallanak és ősszel vagy még valamilyen formában előbb is meg merik mondani a kormánynak, hogy mit láttak, mit hallottak s mit tapasztaltak, akkor haj­landók vagyunk vállalni a belügyi ál­lamtitkár úr megállapítását, hogy a magyar nép nyíltan meg meri mondani azt, amit akar. És végül még egyet. A belügyi állam­titkár úr még azt is kijelentette, hogy a magyar nép nem szorult arra, hogy a külföldről magyarázzák neki a recep­tet. Nyilvánvalóan arra céloz, hogy kül­földről, helyesebben mondva, bizonyos külföldi urak részéről vagy talán még pontosabban: külföldi kevésszámú ba­rátaink részéről ne adjanak nekünk ta­nácsot és ne írjanak elő receptet arra, hogy mit vegyünk be, ha meg akarunk gyógyulni. Minden további polémia nélkül a miniszterelnök úrhoz utasít­­­­uk a belügyi államtitkár urat. Bethlen miniszterelnök úr nemrégiben a kül­ügyi bizottságban maga jelentette ki, hogy ha kapcsolatban akarunk ma­­­radni a nyugat kultúrnemzeteivel, bizo­­­nyos mértékben demokratikus irány­­ban kell haladnunk. Csak e haladás-­­nak — szerinte — lépésről lépésre kell történnie. A miniszterelnök úr párizsi útja után nem utasítja el oly gőgösen a külföldi receptet, mint a belügyi állam­­titkár úr ezt Szarvason megtette, . Óriási tömegek fogadták a zászlódíszbe öltözött Londonban György királyt A bevonulás még a koronázások pompáját is megközelítette .Amerre a király kocsija elhaladt. fehérruhás leánykák virágokat szórtak Londonból jelentik: London városa hét­főn valósággal felülmúlta magát azzal az ünnepi fogadtatással, amelyben a királyi palotába visszatérő uralkodóját részesítette. Tízezrekre menő embertömegek sora­koztak fel a Windsorból Londonba ve­zető útvonalon. Az uccák zászlódíszt öltöttek és a legna­gyobb ünnepek pompájára emlékeztettek. V. György király bevonulásának fényes külsőségei még a királykoronázások pom­páját is megközelítették. Amerre a király kocsija elhaladt, fehér­ruhás leánykák virágokat szórtak az útra. A király napbarnított arca a legjobb egész­séget árulta el. György király barátságosan mosolyogva, szívélyesen köszönte meg az óriási ember­tömeg kitörő lelkesedésének megnyilvánu­lását. A Buckingham-palotába érve, a király megjelent a palota erkélyén, karján a királyi család legkisebbik tag­jával, az oly népszerű Erzsébet herceg­nővel és mégegyszer megköszönte a tömeg határ­talan ünneplését. A trónbeszédet egyébként kedden olvassák fel és délután 3 órakor az akóház megkezdi a felirati vitát. A felsőházban holnap kezdő­dik a vita a trónbeszédről. Az értesülések megegyeznek arra nézve, hogy a trónbeszéd ezúttal rendkívül hosszú lesz. • Két császár drámai táviratváltása „néhány percel“ a világháború kitörése előtt Szenzációs részletek II. Miklós orosz cár most sajtó alatt lévő emlékirataiból (A Magyar Hírlap párizsi munkatársától.) Mint a fel-feldobott kő, úgy villan meg a világ fölött, a történelem visszapillantó nap­sugarában, egyre újra s úgy fog felvillanni még igen sokáig a kérdés, amelyet hol itt, hol ott lendítenek a magasba, hogy vájjon ki a felelős a háborúért. Ki kezdte, ki akarta? És megállapítható, hogy az európai kon­­flagrációt, a hatalmas világrengést tulajdon­képpen mindenki elkerülendőnek tartotta, noha a legtöbb országban akarták a háborút, főként a katonai kamarillák fejei. Igaz ugyan, hogy csak afféle kisebbszerű had­járatot óhajtottak. Ki-ki a maga ellenlábasá­val szeretett volna leszámolni, így lett aztán a hólabdából lavina. Most vannak sajtó alatt egy párizsi könyvkiadónál II. Miklós orosz cár emlékiratai. A kefelevonatokból, továbbá a szentpétervári titkos irattár dokumentumai közül valók azok a táviratok, amelyeket itt idézek s amelyek érdekesen és meglehetősen ponto­san világítják meg azt a kérdést, hogyan, kinek, vagy kiknek hibájából idéződött fel az európai tűzvész. Szaszonovnak és társainak már régóta hangoztatott elhatározásuk volt az, hogy ha a monarchia háborús lépést tesz Szerbia ellen, az orosz birodalom ezt semmiesetre sem fogja tétlenül nézni, hanem megvédi a megtámadott kis állam függetlenségét. Ami­kor az orosz külügyminiszter 1914 július 5-én fogadta gróf Szapáry osztrák-magyar nagykövetet, a titkos irattár följegyzései szerint, azzal az eltökélt szándékkal szorított kezet a magyar gróffal, hogy kímélet nélkül tudtára adja Oroszország állásfoglalását. Szapáry azonban olyan váratlanul paci­fista módon beszélt, oly őszintén és lel­kesen biztosította Szaszonovot a mon­archia békés szándékairól, hogy, mint a miniszter ezt Schilling bárónak kijelentette, nem volt módja és alkalma a fenyegetésre. „Szapáry olyan szelíd volt, mint a „bá­rány“, — ezekkel a szavakkal jellemezte Szaszonov a gróffal való beszélgetését, „így hát én sem tartottam szükségesnek a kard­­csörtetést. ..“ A német császár és az orosz cár táviratváltása A monarchia ultimátuma után, második Miklós cár, hadügyminisztere rábeszélésére egy ízben elrendelte már a mozgósítást. Azon­ban július 13-án este tizenegy órakor, a had­ügyminiszter telefonon tudtára adta Szaszo­­novnak, hogy parancsot kapott az uralkodó­tól a mozgósítási rendelet visszavonására. Az említett iratokból kétségtelenül bebizonyít­ható, hogy ezt az ellenintézkedést a cár második Vilmos távirata következtében tette meg, amely reá hárította a felelősséget az elkövetkező konflagrációért. A két uralkodó táviratváltása angol nyel­ven történt. Az első július 14-én kelt és a cár intézte második Vilmos császárhoz a következő szöveggel: „Örülök, hogy hazaérkeztél. Ebben a nagyon súlyos pillanatban kérlek, légy segítségemre. Egy gyenge ország ellen méltatlan háborút kezdtek. Oroszország­ban igen nagy az indignáció és ezt telje­sen osztom. Előre látom, hogy a közeljövőben összefogok roppant a rám gyakorolt nyomás súlya alatt és kénytelen le­szek a legvégső rendszabályokat fo­ganatosítani, amelyek háborúra ve­zetnek. Hogy elkerülhessünk egy oly kellemet­lenséget (calamity), amelyet az európai háború jelentene, régi barátságunkra való hivatkozással kérlek, tégy meg mindent, amit csak te­hetsz, nehogy szövetségesed túl­­messze menjen ... A császár ugyanaznap, hogy Miklós távira­tát megkapta, a következő sürgönnyel vá­laszolt: II. Miklós cár őfelségének. Kedves Barátom és Kazenom! A legmélyebb szomorúsággal értesülök arról a hatásról, amelyet Ausztriának Szerbia ellen kezdett akciója keltett or­szágodban. A lelkiismeretlen agitáció, amely esztendők óta folyik, ahhoz a saj­nálatos gonosztetthez vezetett, amelynek Ferenc Ferdinánd főherceg áldozatul esett. Te valószínűleg egy véleményen leszel velem atekintetben, hogy nekünk kettőnknek, és úgy, mint minden uralkodónak, ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy mindazok, akik felelősek ezért a gyáva merényletért, megkapják megérde­melt büntetésüket. Ebben az ügyben a politika egyáltalában nem játszik sze­repet. Ezzel szemben teljesen megértem, milyen nehéz lehet neked és kormányod­

Next