Magyar Hirlap, 1929. augusztus (39. évfolyam, 172-196. szám)

1929-08-23 / 189. szám

Péntek KÜLFÖLDI MAGYAROK Isten hozta a külföldi magyarokat, a ma­gyar diaspora százfelé szétszóródott vándo­rait, akik hazatértek, hogy új erőt gyűjtse­nek a magyar anyaföldből, szüleik sírjából, gyermekkoruk emlékeiből, a magyar törté­nelmi hagyományok és az élő magyar kul­túra őstalajából. Mióta elmentek, sok min­den változott nálunk, gazdagból szegé­nyekké, derűsekből és optimistákból boldog­talanokká lettünk. A hazatérőké minden szeretetünk s a rezignációnkon is áttörő testvéri lelkesedésünk, de adni — adni vajmi keveset adhatunk nekik. Nem mutat­hatjuk fel nekik azt a huszadik századbeli­­ Magyarországot, amelyet százhúsz év előtt Csokonai a Duna partjára álmodott. Láthat­ják ínségünket, szorongattatásunkat s lát­hatják ínséggel és szorongattatással dacoló áldozatkészségünket, béketűrésünket, a lehe­tetlennel is szembeszálló építő és javító szán­dékainkat. Láthatják a magyar munkást, a magyar parasztot, a magyar polgárt és a magyar középosztályt életakaratában szívós­nak, kultúrájához és civilizációjához ragasz­kodónak. Ne rontsuk el a viszontlátás örö­meit panaszkodással. Ne zavarjuk meg a családi tűzhely körül eltöltendő néhány nap harmóniáját azzal, hogy elmondjuk nekik: mert boldogtalanabb ez a nép annál a mér­téknél is, amit a végzet eredetileg rászabott. Ne mondjuk el, melyek azok a bűnök és hi­bák, amelyekkel a magyar társadalom egy­séges összefogását egy évtizede megakadá­lyozzák. Mi, akik a hétköznapokon a harc hirdetői vagyunk, szeretnők javasolni, hogy amíg itthon vannak, hagyjuk félbe a harcot, tegyük félre a ,,bellum omnium contra omnes“-t, amely Magyarországon tíz év óta politikai, társadalmi és gazdasági életünkben meghonosodott. Térjenek vissza második hazájukba egy szép illúzióval gazdagabban, hogy itthon az óhazában mindenki levonta a múlt tévedéseinek és a történelem tragikus fordulatainak következtetéseit és politiká­ban, társadalmi életben, gazdasági életben, művészetben, irodalomban mindenki vállalja­ a munkát, ami az egységes megújhodás pro­gramjából ráesik. Ezt az illúziót szeretnénk nekik ajándékba adni, ám azok, akik most hazatértek, több­nyire olyan országokban találták meg máso­dik otthonukat, ahol a feltételek, amelyek Magyarország belső regenerálódását, társa­dalmi megerősödését és nemzeti egységét hátráltatják, az államélet princípiumai. Nem utolsó sorban azért tudtak második hazájuk­ban gyökeret vetni, mert senki sem kérdezte tőlük, milyen nemzethez, milyen fajtához, milyen felekezethez tartoznak, hanem em­beri értékeik, munkaképességük, tehetségük szabta meg új elhelyezkedésük kereteit. Az amerikaiak onnan jöttek, ahol az alkotmány jellege eleve kizárja, hogy a parlament elé törvényjavaslatokat terjesszenek, amelyek ember és ember között intézményesen kü­lönbséget tesznek. A külföldi magyarok nagy része onnan érkezett vissza, ahol nem történelmi kiváltságok és előnyös születések nyitják meg a karrier útját, hanem a két kéz vagy az értelem megfeszített munkája. On­nan jöttek, ahol a kultúra közösségéből nemcsak, hogy nem zárnak ki senkit, de a kultúra olyan közös kötelezettség, mint ami­lyen nálunk a közteherviselés. Onnan jöttek, ahol a tradíciókat mindenki tiszteletben tartja, de nem torlaszolja el velük a haladás útját. Onnan jöttek, ahol a nép már régen megteremtette szuverenitásának uralmi in­tézményeit, ahol a népakarat megfellebbez­hetetlen és a titkos választójogból kikerült parlamentek nem személyek vagy hatalmi csoportok kényuralmának leplezésére szol­gálnak. Onnan jöttek, ahol a teremtő lendü­let napról napra a tudomány, a művészet, a technika ezernyi csodáját produkálja. A külföldi magyarok a túlsó part valószí­nűtlenségben ködlő lehelletét hozták ma­gukkal. Családias melegséggel fogadjuk őket, ám valahogyan a szegény rokon zavarával is. Nem tudunk mást adni, ami talán nekik is legdrágább: magyarságunkat, magyar szívün­ket, a magyar szó varázsát, a magyar föld termékenyítő és megtartó kisugárzását és ugyanakkor álmélkodva bámuljuk meg szel­lemi és lelki poggyászuk gazdagságát, mely­ben az európai és amerikai szabad népek ösztönné, vérré vált eszméit és törvényeit hozták haza magukkal. (­t) HÍRLAP 1929 augusztus 23. 3 Több magyar kereskedőt még mindig nem engedtek partraszállni New Yorkban New Yorkból jelenti a Reuter-iroda. A Vulcania utasai közül Ellis Islandon vissza­tartott 30 magyar kereskedő közül tizen­hármat a szokásos feltételekkel beengedtek az Egyesült Államok területére, kettőnek SBBOBKBOBZBSSBtBSBKSiNiVM nem engedték meg a partraszállást, tizenöt pedig még a szigeten van, amíg ügyüket a megvizsgálásra kiküldött bizottság le nem tárgyalja. A két kizárt kereskedő már felleb­bezett Washingtonba. Egy elfelejtett híres prímadonna főruhatárosnő ett a Nemzeti Színházban Károlyi Leona, a Király Színház „János vitéz“-versenyének győztese nem vágyik a színpadra, de örül, hogy megint színházi levegőt szívhat Károlyi Leona... A régi Magyarország, a régi Budapest egyik ismert, rajongott, bálványozott primadonnája. Ma is bizonyára sokan lesznek olyanok, régi gavallérok, akik könnyfátyolon át emlékeznek majd a múltra, mikor ezt a nevet most újra, húsz év távolságából elolvassák. 1903 tavaszán történt Budapesten, a bol­dog, derűs béke éveiben, amikor a Stefánián négylovas hintóban kocsikázott Freystädtler lovag, hogy a Király Színiház akkori igaz­gatósága, jobban mondva Beöthy László igazgató elhatározta: az ország összes pri­madonnáival eljátszatja Fedák Sári híres szerepét, a János vitézt. Valóságos János vitéz-láz volt akkoriban Budapesten, össze­­sereglettek Magyarország városainak prima­donnái, hogy versengjenek: ki a legjobb, ki a legszebb János vitéz híres szerepében?­ Károlyi Leona kisasszony, aki akkor még csak két esztendeje volt színésznő, de Ko­lozsvár, Pécs és Nagyvárad egyformán ra­jongott érte, szintén részt vett a nagy prima­donna-versengésben. Újházi Ede, Márkus József, Bakonyi Károly, az egyik szerző, voltak a zsűri tagjai. Az első felvonás után Újházi felrohant a színpadra, össze-vissza csókolta Károlyi Leonát. Negyven prima­donna közül ő nyerte el 1903-ban a János vitéz-verseny első díját. ♦ Károlyi Leona pesti primadonna lett és tizenhat esztendőn keresztül a legelsők kö­zött volt a neve. A régi, híres primadonnát azután most kinevezték a Nemzeti Színház ruhatárához — főruhatárosnak. Rábízzák ezentúl a női ruhatár klasszikus és értékes jelmezeit, a nagyértékű brokátokat, selyme­ket, prémeket és bundákat. Ő fog vigyázni rájuk, majd gondjukat viseli. — Tizenhat évig voltam primadonna — mondja Károlyi Leona vasuccai szerény kis lakásában —, tizenhat évig dolgoztam ezen a hálátlan pályán és bizony én is úgy távoz­tam, mint annyian, csendben, szegényen. Még nyugdíjam sincsen, de viszont ennek én vagyok az oka, mert bár sokat kereső szí­nésznő voltam, nem fizettem be a nyugdíjat. Most arra gondolok, ha befizettem volna, mit kapnék? Egyik híres színésznő­társam havi negyven pengőből tengeti életét. Ezért nem is okozok gondokat magamnak. Egy ezüstkoszorút kaptam a János vitéz-verseny után, ez volt belevésve: „A legjobb, legszebb János vitéznek, a Király Színház igazgató­sága“. Persze, már ez a koszorú sincs meg. Ne is kérdezze, hova lett. Kicsit maga elé mered, azután újra fölveti a fejét, öntudatosan, panasz nélkül mondja: — Ma az a helyzet, hogy mindenkinek dol­goznia kell. Varrtam, ruhát hímeztem, a színházi világban tudták ezt rólam, hogy én járatos vagyok az ilyesfélékben. Hevesi Sán­dort, a Nemzeti Színház igazgatóját, úgy­látszik, valaki figyelmeztette rám, mert egy napon felhivatott és kinevezett. A fizetés ke­vés ugyan, de ez legalább biztos, nyugdíjas állás. Nagy dolog a mai világban egy kis fix fizetés ... Az egykoron legtöbbet kereső, híres pri­madonna mondja ezt. * Azután így folytatja: — Sohasem tanultam színiiskolában, te­hetségem volt, ez a tehetség utat tört magá­nak a színpadon. Milyennek kellett lennie a híres békebeli primadonnának? Elsősorban jó színésznőnek kellett lennie, kifogástala­nul kellett énekelni tudnia és emellett jól kellett táncolnia is. Walzert, polkát és ké­sőbb S cake-walke-t. Ez bizony merész tánc volt abban az időben, amikor a prima­donnának legföljebb a bokájáig volt szabad libbenteni a ruháját. Nem vágyom vissza a színpadra, ahol annyi sikerben és dicsőség­ben volt részem. Ma, örülök, ha találkozom valakivel a régiek közül, akik emlékeznek a szépséges Károlyi Leonára. Több mint húsz évig nem voltam a színházak kulisszáinál, nehogy fájjon a szívem. Ma, hosszú eszten­dők után, először mentem be a Nemzeti Színház kiskapuján, ahol a színészek és szí­nésznők, régi kollégáim, nagy ovációval fo­gadtak. Egyik pályatársnőm ezt kérdezte: — Leona, hogyan állod meg, hogy te fe­­ iBananaBBHHBHBnnnnBB/ a Homocord pályázatának eredmény® A Homocord beszélőgépek és hang­lemezek magyarországi vezérképviselete e hónap 12-én lejárt pályázati felhívásá­nak eredményét a bírálóbizottság a kö­vetkezőkben ismerteti. Rövidesen lemez­­felvételre kerülnek: Pardon Szonyora, Karikagyűrűjét visszaadom, Ma este ba­bám, Jókedvem van, Ki tudja mit sirat, Budapest, Ne sírj bolond, Rózsalevél, Ne bántsák egymást, Holdsugár, Maga de édes, Always y’love you, Kislány, El­mennék hozzád, Kis kisasszony, Hiába vár, Maga nem lehet több 21-nél, Várjon kint a kiskapuban, Budán, Vén legény (Sonny boy), mint a legtöbb szavazatot kapott dalok. Az énekbetéteket és ref­réneket Fekete Pál közismert és köz­kedvelt művész énekli. A kitűzött 3 jutalmat a bíráló bi­zottság Szécsi Ferenc költő, olasz mű­fordító, Csillag Jenő tisztviselő és Ko­vács Anny úrleánynak ítélte oda. A pá­lyázatban résztvett sokezer érdeklődő­nek ezúton mond köszönetet a Homocord beszélőgépek és hanglemezek magyarországi vezérképviselete Budapest, VII., Wesselényi ucca 8. sz Telefon: József 424—31. lénk se nézel, te, aki annyira össze voltál nőve a színpaddal? Most nem kívánkozol a rivaldák elé, neked való szerepben? Azt mondtam neki: — Édes szívem, a színjátszásról én már lemondtam örökre. Eltemettem magamba mindent, de azért most örülök újra, hogy­ egy kis színházszagot érezhetek, köztelek le­hetek, ha mint a főruhatárosnő is. És az arca boldogan felragyog ... («•• I.) Hazatért Angliába a világ legkalandosabb életű embere Aki tőből lemetszett karját vaskarral pótolta és karriert csinált Kínában (A Magyar Hírlap londoni tudósítójától.) A világ egyik legkalandosabb életű embere tért most vissza hosszú idő után Londonba. Ez az ember bejárta az egész világot, míg végül is Kínában lett mindenható nagyúr és a Mennyei Birodalom egyik legfőbb veze­tője. Sutton tábornok, az angol hadseregben kezdte pályafutását, de kalandos vére nem sokáig tudta elviselni a békebeli katona éle­tét, hamarosan nyugdíjba ment és erotikus országokban kereste a kalandokat. Nem is tért vissza a hazájába sem, egészen a világ­háború kitöréséig, amikor azonban az elsők között volt, akik önként jelentkeztek hadi szolgálatra. Az egykori hadnagy már bevo­nulásakor kapitányi rangot kapott és hő­siességével úgy kitüntette magát, hogy csak­hamar ezredessé léptették elő. A Dardanel­lák ostrománál egy török golyó súlyos sebet ejtett a jobb karján. Teljes huszonnégy órán keresztül hiába próbálták kihozni a tűz­­vonalból a sebesült ezredest s akkorra, ami­kor az angolok előnyomultak s így a két front között fekvő sebesültek végre bizton­ságba kerültek, már nem lehetett megmen­teni Sutton ezredes jobbját, hanem nyomban amputálniuk kellett az orvosoknak. A Gallipoli-félszigeten nem volt olyan egyszerű dolog az amputáció, mint vala­melyik londoni nagy kórházban. Többek között nem volt altatószerük az orvosoknak és Sutton ezredes karját is érzéstelenítés nélkül kellett könyökben lemetszeni. Az irtózatos fájdalmat az ezredes mosolyogva tűrte s még tréfálkozott az orvosokkal, hogy majd meglátják, milyen ügyes lesz fél­karral is. Sutton ezredesnek ez a hősies bátorsága megszerezte a tábornoki rangot az angol hadseregben is. Sutton generális hatalmas műkezet csináltatott magának vasból, amely azonban 40—60 centi­méterrel hosszabb, mint a normális emberi kar. Ennek a hosszú műkarnak azután nagy hasznát vette a félkarú generális most a kínai polgárháború idején, mert ha össze­akadt valami garázda martalóccal, ezzel a jobb karjával olyan messze tudta magától tartani támadóját, hogy semmi veszélytől nem kellett tartania, hogy az hozzá tud férkőzni. Észak-Kína mindenható urával, Csang- Cso-Lin marsallal együtt dolgozott Sutton tábornok és tulajdonképpen ő volt Mandzsúria korlátlan hatalmú diktátora, mert Csang-Cso-Lin mindenben az ő taná­csaira hallgatott. Végtelenül érdekes Sutton életének az a fejezete is, amely arról beszél, hogyan ismerkedett meg az egykori angol hadnagy Csang-Cso-Linnal és hogyan nyerte el a marsall korlátlan bizalmát. Sutton még a világháború kitörése előtt felajánlotta szolgálatait Csang-Cso- Linnak és a mukdeni arzenál vezetését akarta átvenni. Csang-Cso-Linnak nagyon tetszett a fiatal­­ember vakmerő ajánlata, aki annak ellenére, hogy csupán hadnagy volt, ilyen nagy és fe­lelősségteljes feladatra mert vállalkozni, de kénytelen volt közölni vele, hogy mégsem tehet eleget a kérésnek, mert egy német ex­­ezredesnek már félig-meddig megígérte az arzenál parancsnokságát. Amikor Sutton megtudta, hogy ez az egyetlen akadálya an­nak, hogy átvegye az arzenál parancsnok­­ságát, jókedvűen fölnevetett és közölt® Csang-Cso-Linnal, hogy majd ő elintézi a dolgot a német ezredessel. Sutton tényleg be is váltotta a szavát: felkereste konkuren­sét és közölte vele, hogy miután ketten pályáznak ugyanarra az állásra, legjobb lesz, ha maguk között döntik el, ki kerüljön a mukdeni arzenál élére. A német ezredes hajlandónak mutatkozott is erre, annál is inkább, miután Sutton kö­zölte vele, hogy ez Csang­ Cso-Lin kívánsága is, mire Sutton azt ajánlotta, hogy álljanak föl egymástól hatszáz lépésnyire, mindket­­ten vegyenek kezükbe egy-egy katonai fegy­vert és addig lőjenek egymásra, amíg egyi­kük a porondon marad. Sutton egyedül jelentkezett Csang­ Cso- Linnál az arzenál kulcsainak átvételére. 180 centiméter magas Sutton tábornok, de annak ellenére, hogy csak félkarja van, olyan ügyes minden sportban, mint bárki más. A félkarú tábornok többek között egyike a legfélelmetesebb golfjátékosoknak is, aki vaskarjával halálos biztonsággal küldi az apró golflabdákat oda, ahová azokat cé­lozza. A fantasztikus életű tábornok, hír­ szerint, hosszabb ideig szándékozott Angliá­ban maradni, de alig egyheti tartózkodás után már kijelentette, hogy Kína után na­gyon csendes neki az angol élet. Ismeri már a­ „fixa“ cipőtalp szérűit? A talpat néhány percnyi kezelés után egész vastag­ságban vízhatlanná s szilárdabbá teszi és megóv bennünket a felrázás okozta súlyos betegségektől. Egy üveg ára­­.SO P. 14—6 pár c­sőre elegendő.­ Kapható mindenütt. Ahol nem volna, házhoz szállítjuk. Gyártja: BachPacst Tes’Munk, telítő anyagok gyára VII., főzöve­ség ucca 36/b. J. 438—71.

Next