Magyar Hirlap, 1929. november (39. évfolyam, 249-273. szám)

1929-11-01 / 249. szám

Hadik János és a diktatúra Nem térhetünk szó nélkül napirendre Hadik János grófnak a diktatúra ellen írt vezércikke felett. Magában a cikkben nincs egy szó, melyet ne írnánk alá a legnagyobb megelégedéssel; a komolyság s a határozottság, mellyel a kiváló állam­férfi a kisebbségi erőszakra alapított re­zsim gondolatát elítéli, bizonyára teljes mértékben fejezi ki nemcsak a szabad­elvű és demokratikus elemek elvi meg­győződését, hanem minden józan magya­rét. Ám vezércikkek nem szoktak merő­ben elvi megnyilatkozások lenni; napi aktualitásokhoz, konkrét események­hez kapcsolódnak — s ez az oka annak, hogy Hadik gróf cikké­nek láttára nem az a kérdés öt­­lik fel az emberben, vájjon igaza van-e neki, hanem az, hogy milyen kö­rülmények, milyen mozgolódások ösztö­nözték őt meggyőződésének ilyen de­monstratív formában való kinyilatkozta­tására. És ez az a kérdés, amelyre nem ka­punk választ a nagy vihart felvert vezér­cikkben. Nem tudjuk meg belőle, hogy a diktatúrának voltaképpen milyen faj­tája, milyen formája ellen hangzik el itt a tiltakozás. Várjon arra a fajta diktatú­rára gondol Hadik gróf, amely erőszakos választások által, az agitációs szabadság megkötése, a szavazás nyíltsága, a kerü­leti beosztás egyoldalúsága s a választói cenzus szigorúsága által meghamisított népakarat jóvoltából kormányoz? Aligha, mert hiszen ez ellen a diktatúra ellen, mely immár tíz éve fennáll, Hadik Já­nosnak már régebben is lett volna módja, sőt nagyon aktuális a­propos­ja, fel­emelni intő szavát. Az ilyen alkalmakkor nem hallotunk tőle határozott nyilatko­zatot, bár, bevalljuk, éppen tőle vártuk hatványozott érdeklődéssel és reményke­­dssel, mert hittük, hogy az olyan erkölcsi tekintély latbavetése, mint amilyen az övé, még a közélet mai fásultságának közepette sem maradhat eredménytelen. Azt kell tehát hinnünk, hogy Hadik gróf valami egyébre gondolt, amikor a diktatúra ellen tiltakozott. Valami egyéb­re, aminek a megjelölését ugyanazzal a határozottsággal kerüli el, amellyel a ha­zafiasság és a józan ész nevében állást­­foglal ellene. Halálra ítéli a boszorkányt, de eltitkolja, hogy melyik halandó testé­ben bujkál a démon. A legnagyobb két­ségben hagyja a nyugtalan magyart ar­ról, hogy miért kell neki ezeket az elítélő szavakat tudomásul vennie. Hogy van-e számbavehető párt- és érdekcsoport, mely Magyarországon diktatúrára tör, vagy sem. Ha nincs, akkor de strigis, quae non sunt, nulla quaestio fiat. Ha pedig van, akkor az előrelátó politikusnak legelső­­rendű kötelessége, hogy a veszedelmet ne­vén nevezze. Mi biztosak vagyunk benne, hogy Ha­dik János látomása ebben az esetben valóban nem egyéb, mint rémlátás. S ezért kérdezzük Hadik gróftól, hogy eb­ben az országban, mely ma különben sem örvendhet nagyon higgadt és elége­dett közszellemnek, mi szükség volt ilyen formában újabb nyugtalanságot kelteni? Kétségtelen, hogy Hadik cikkét, éppen szerzőjének nagy presztízsére való tekin­tettel, különös figyelemmel olvassák a belföldön és a külföldön is, — sőt azzal a túlzott figyelemmel, mely nem elégszik meg azzal, hogy minden szót tudomásul vesz, de még a sorok közé is értelmet magyaráz. Biztosak vagyunk benne, hogy az olyan világos elme, mint gróf Hadik Já­nos, maga is érzi és látja ezeknek a kér­déseknek jogosságát s reméljük, siet majd megragadni az alkalmat arra, hogy a cikke nyomán támadt homályt eloszlassa. Nyilván maga is tisztában van vele, hogy cikkének nagy pszicho­lógiai hatása után a közönség nem fogja beérni a veszedelemnek ilyen do­­donai stílusban való felvázolásával, ha­nem joggal elvárhatja tőle, hogy meg­szokott nyíltságával nevezze meg: kik és milyen törekvések ellen tartotta sürgős­nek a maradék szabadságjogainkon aggódva csüngő magyar lelket alarmi­­rozni? Mi, kiket aligha vádolhat bárki is túl­zott optimizmussal, nem félünk attól a diktatúrától, melynek ördögét Hadik János a falra festi s nem tulajdonítunk nagy jelentőséget a politikai esemény­nek sem, mely gróf Hadikot, a köz­keletű magyarázat szerint, a cikk meg­írására sarkallta. Mi a diktatórikus tö­rekvéseknél, melyek nincsenek, sokkal nagyobb jelentőségűeknek s fájdalma­sabbaknak tartjuk azt a létező, már hosszú évek óta létező rendszert, amely ellen igenis érdemes volna gróf Hadik­nak a magyar polgárságot csatasorba hívnia. A mai rendszert, melyet túlzás volna diktatúrának nevezni, de amely­nek nyomasztó és aggasztó, diktatórikus szelleméről mégis számtalan szomorú politika, gazdaságpolitikai és kultúr­politikai tünet tanúskodik. Éppen a Hadik János személye iránt érzett nagyrabecsülésünk szól tehát be­lőlünk, amikor kifejezzük azt a remé­nyünket, hogy a gróf, ha a polgári sza­­badság és önrendelkezés érdekében tett nyilatkozatával ekkora nyugtalanságot kavart fel, nem fogja beérni a titokzatos mene­teket afarszin-na­, hanem meg­tesz minden tőle telhetőt a felcsigázott és megbontott lelkek megnyugtatására. Aminek egyetlen célravezető módja csak az lehet, ha félreérthetetlenül meg­jelöli a veszedelmeket, melyektől az ors­­zágot óvta s ha egyúttal félreérthetet­­­lenül kifejezi nézetét a közéletnek azok­­ról a tüneteiről, melyekben a demokras­tikus polgárság az ország fejlődésének, reputációjának és boldogulásának vos szedelmét látja. 'v-'-v ■■■-- f J| Mai számunkban közöljük a teljes heti rádió műsort 1 6 16 „„... » J&p .....— MJHr­SZINi UVI.LA m .27 iHU­Dír 20» ’ ii 11 11 leMrlI !U? MAG­Y­AR HÍRLAP Pilsudszky száz katonatiszttel megakadályozta a lengyel parlament megnyitását Nagy izgalom a lengyel képviselők és városi lakosság között • A szejm üléseit bizonytalan időre elnapolták A lengyel köztársasági elnök is tehetetlennek bizonyult Pilsudszkyval szemben Varsóból jelentik. Pilsudszky tábornagy csütörtökön délután szétrobbantotta a szej­­met. A tábornagy a szejm délután 4 órára összehívott megnyitóülésére több mint 100 katonatiszt kíséretében jött el. A tisztek a parlament előcsarno­kában helyezkedtek el. A szejm elnöke azonnal közbelépett és fel­szólította a tiszteket, hogy hagyják el a par­lamentet. A katonatisztek azonban nem vet­ték semmibe sem a felszólítást és nem vol­tak hajlandók távozni. A szejm elnöke ilyen körülmények között nem nyitotta meg az ülést. Pilsudszky tábornaggyal is érintkezésbe lépett, de minden kérés és könyörgés hiábavaló volt. A szejm elnöke végül a köztársasági el­nökhöz sietett, aki azt a tanácsot adta, hogy napolja el az ülést. Közben a vének tanácsa is összeült és úgy határozott, hogy hazaküldi a képviselőket, a következő ülés dátumát pedig táviratilag közli velük. Újabb részletek szerint a szejm mai meg­nyitó­ ülésére a kormány valamennyi tagja és az egész diplomáciai testület elment. A karzatok is zsúfolva voltak. Már jóval a délután 4 órára kitűzött ülés előtt több mint­ 100 katonatiszt gyűlt össze a parla­ment előcsarnokában. Pilsudszky tábornok maga közvetlenül az ülés megnyitása előtt érkezett meg több magasrangú katonatiszt kíséretében. Nem törődött a képviselők között ural­kodó izgalommal és rá sem hederített a képviselőknek arra a követelésére, hogy küldje el a tiszteket. Midőn a szejm elnökének minden fárado­zása hiábavalónak bizonyult, az elnök azzal a kéréssel fordult a köztársasági elnökhöz, hogy interveniáljon. A köztársasági elnök mindenekelőtt Pilsudszkyval lépett érintke­zésbe, majd közölte a szejm elnökével, hogy az adott helyzetre való tekintettel leg­nagyobb sajnálatára nem adhat más tanácsot, csak azt, hogy napoltassa el az ülést. Pilsudszky közben elhagyta a parlamentet, de a tisztek ekkor sem tágítottak. A parlamentben lejátszódó események híre futótűzként terjedt,el a fővárosban. Az utcá­­kon mindenütt nagy csoportosulások támad­tak, amelyeket a rendőrség oszlatott szét. Este 0 órakor a szejm épületében az a hír terjedt el, hogy a prágai elővárosból m­unkáscsapat vo­nul a szejm elé, hogy époly „békésen“ tüntessen a szejm épülete előtt, mint a katonatisztek az épületben. A szejm­­ben attól tartanak, hogy összeütközések lesz­nek a tisztek és a munkásság között. Clementel kormányalakítása megbukott • Tardieu az új dezignált miniszterelnök Párizsból jelentik: Clementel demokrata szenátor, akit Doumergue köztársasági elnök Daladier kísérletének meghiúsulása után kor­mányalakítással bízott meg, pénteken este szintén visszaadta meg­bízását az elnöknek. Clementes tárgyalásairól a délután folyamán olyan hírek szivárogtak ki, hogy sikerült a radikális-szocialista párttal a legfontosabb kérdésekben megegyeznie, sőt a radikális­szocialista párt 7 taggal képviseltetné is ma­gát a kabinetjében. Daladier ugyan ezek sze­rint a hírek szerint nem fogadta el a felaján­lott hadügyminiszteri tárcát, de ez nem jelen­tette volna egyben a teljes visszautasítást is. Clementes valamennyi baloldali párttal hosz­­szas tárgyalásokat folytatott a csütörtöki nap folyamán, hogy megnyerje őket a kor­mányalakításra és ezek a tárgyalások rész­ben eredménnyel is jártak. A kora esti órákban még úgy állt, hogy a radikális-szocialista párt hét miniszterén kí­vül tárcához jutott volna Briand, Cheron. I

Next