Magyar Hirlap, 1929. december (39. évfolyam, 274-297. szám)
1929-12-25 / 294. szám
Szerda HÍRLAP 2Ü20 december 55. 53 A nő ma, holnap Az új női típus, házasság és szerelem a vádlottak padján 1793-ban Olympe de Gouges , polgárnő, a forradalmi kormánynak emlékiratot adott át, amelyben az emberi jogokra hivatkozva, a férfiak és nők egyenjogúsítását követelte. A nők nagy szabadságharca a francia forradalommal kezdődött. Azóta pedig sok évtizeden át folytatódott ez a küzdelem a legkülönbözőbb frontokon. A szabadságharc ma is áll, de még mindig nem győzött. A Tegnap nője, a Ma nője, a Holnap nője ... várjon lehet-e egyáltalában ilyen megkülönböztetést tenni? Avagy pedig nincs is különféle nő, csak egy és örök a női típus, ügyesen alkalmazkodva azonban a Tegnap, a Ma és a Holnap viszonyaihoz? Az azonban bizonyos, hogy A NŐ A HIVATALBAN: milyen nehéz probléma és mennyire megoldhatatlan. 18 éves korában vagy sokszor még előbb kikerül a fiatal leány az iskola papjai közül és ekkor találkozik tulajdonképpen először az élet nehézségeivel Az az idő már régen elmúlt, amikor úgynevezett főcsaládból származó úrileány iskolái elvégeztével természetszerűleg otthon maradt és valóban sértésnek vette, ha valaki kenyérkereső pályát ajánlott neki. Nyelv- és zeneórákkal, a háztartásba ▼aló enyhe belekóstolgatásokkal teltek a háború előtti fiatal leányok évei. Változatosságot csak egy-egy jólsikerfiltrál, vagy családi jellegű táncmulatság jelentett, mindaddig, amíg elkövetkezett az igazi változatosáig és a különböző gardedámokon és egyéb drót akadályokon keresztül mégis csak megtalálta egymást a két fiatalember. Nem hisz szűk, hogy manapság bárki, még ha a legkonzervatívabb felfogású legyen is, visszakí▼ánná ezt a mai korba már egyáltalában be nem illő régi állapotot. Az általános gazdasági válság sokkal erősebben jelentkezik, a hajdan jól szituált családokon belül is, semhogy megengedhetnék maguknak, illetőleg leányaiknak a kérővárásnak néha elég soká tartó idejét Ettől függetlenül, kevés mai leány győzné idegekkel ezt az alapjában véve mégis csak igen csekély elfoglaltságot Soha nem látott arányokban alakult ki tehát a legutóbbi években a kenyérkereső nő típusa és alig van már olyan pálya, amelyen a siker minden reményével fel nem tudná venni a küzdelmet bármelyik ügyes leány vagy aszszony. Dehát persze minderről csak akkor lehet szó, ha az iskolából kikerült leány már valamilyen módon megtalálta a maga elhelyezkedését. Ez pedig egyáltalában nem könnyű dolog. Ha valaki meg fogja írni egyszer a háború utáni évek magyar középosztályának minden Shakespeare-tragédiánál borzalmasabb drámáját, annak szíves figyelmébe ajánljuk azokat a vígasztalann nagyszámú tömegeket amelyeket egy-egy állást kínáló hirdetés megmozgatni képes. Ebben a megírandó könyvben egészen külön fejezet foglalkozik majd a hirdetésekből kiragadott esetekkel. A múltkoriban alkalma volt e sorok írójának egy hirdetésre adott válaszokat végigböngészni és valóban megdöbbenéssel talált három olyan ajánlatot köztük, amelyben az illető leánya egyelőre minden ellenszolgáltatás nélkül hajlandó az állást elvállalni, néhány hónapi próbaidőre. Ha valaki, aki munkát keres, ennyire lebecsüli önmagá őt*) A nagy és újabb irodalomból csak a következőket említjük meg: Dr. Elsa Hermann: So ist die neue Frau (Avalon-Verlag). Carl Credé: Frauen in Not (Ad. Schultz Verlag, Berlin); Die Frau von morgen, wie wir sie wünschen: von Mas fírod. Arnold Bronnen. Otto Flake, Friedrich M. Huebner, Emil Lucka, Stefan Zweig u. A. (Verlag E. A. Seemann, Leipzig), tékét, akkor várjon mennyire értékelje ezt az, aki a munkát kínálja? Annyira belevág már az ilyesféle ajánlkozás a tisztességtelen verseny fogalmába, hogy nem is hisszük, hogy jóérzésű cég az ilyen ajánlkozást elfogadná. Ismételjük azonban, nem erről van szó De mit szóljunk például ahhoz, amikor valaki, aki gépírónőt keres, ilyesféle válaszokat kap: „Feltűnően szép, magas szőke úrileány vagyok, csak délután öt óráig vagyok szabad, de azután teljesen szabad...“ Hát még ha figyelembe vesszük, hogy ez csak meglehetősen enyhe, kiragadott részlet és ennél sokkal borsosabbak találhatók bármely vállalat személyzeti osztályának levelezésében. Az igaz, hogy viszont ennek a pandánját is meg lehet találni; az egyik napilapban a múlt héten a következő apróhirdetés jelent meg: „Fiatal, valóha szép leány, aki gyors, gépírni tud, írjon „Főnök úrnak" főkiadóba." Vájjon szabad-e feltenni a Vérdéd, hogy mi volt „főnök úrnak“ fontosabb: a valódi szépség, vagy pedig netalántán a gyors gépirni tudás ... Dehát tegyük fel, hogy többé-kevésbé rendes álláshoz tud jutni egy leány. Vájjon akkor milyen a perspektíva? Hogy a fizetéséből nnm tud megélni és a nőtisztviselők igen kis százaléka éri el azt a dotációt, amely ilyen szempontból kielégítőnek mondható, az kétségtelen. De ettől eltekintve is igen nehéz volna hamarjában megállapítani, hogy a kenyérkeresettel járó előnyök és hátrányok milyen viszonyban vannak egymással. Ez azonban nem is fontos; a helyzet adva van, a kenyérkereset szükséges, tehát csak az lehet a kérdés, hogy a különböző pályákon belül mennyire tud érvényesülni a nő és az érvényesülésnek milyen perspektívái lehetnek. Dr. Elsa Herrmann most megjelent „So ist die neue Frau" című igen okos könyvében a dolog természeténél fogva egész dicshimnuszt zeng a modern nőtípusról, amely szerinte teljesen kiszorította helyéről a régi idők kétféle asszonyát. Az egyik volt a „dáma", a másik a „háziaszszony". Az első, aki minden idejét a zsúrokon, korzón és egyéb hasznos helyeken töltötte, a másik pedig az, akiről a szerző ezt a jól sikerült jellemzést adja: ha a barátnőjénél háromféle süteményt szolgáltak fel, ő a legközelebbi alkalommal legalább négyfélét készít. Ma már azonban a háztartás egyszerűsítése s a kisebb lakások következtében a nőnek sok szabadideje van, nem volna tehát semmi értelme annak, hogy ezt a szabad időt élhetett kezekkel töltse el. Annál kevésbé, mert hiszen a legkülönbözőbb pályákon látjuk, hogy a nő mennyire megállja helyét. Ebben sok igazság is van, azonban maga Herrmann sem húnyhat szemet a nehézségek előtt. A dolog ugyanis úgy áll, hogy nem lehet minden női pályát egy kalap alá vonni Ha hajlandó vagyok is elismerni azt, hogy akárhány orvosnő vagy vegyészkisasszony szívvel-lélekkel csüng pályáján és hivatásán, ugyanezt már sokkal kisebb mértékben mondhatom el például a tisztviselőnők bizonyos százalékáról. Ez könnyen érthető is, hiszen a mai helyzetben a női hivatalnokok igen nagy része meglehetősen alárendelt fontosságú és mechanikus munkát végez. Minthogy pedig végtére is a nőnek épúgy van ambíciója és gyakran még sokkal magasabb célkitűzése, mint a férfinak, nem lehet csodálni, ha életükben nagyobb boldogságot is el tudnak képzelni, mint azt, hogy minél több felszólítólevelet gépeljenek le a makacs nemfizetőknek. A legéletrevalóbb energiakészlet is elfogy egy kelletlenül végzett munkával az évek hosszú során át, úgyhogy ezek a nők egészen kétségtelenül sokkal többet produkálnának, ha saját otthonukban végezhetnék el munkájukat. A hivatalba járó férjes asszony azután a kérdésnek ismét új fejezetei. Kissé nehéz elképzelni azt a házaséletet, amelyben a nő napról-napra későbben jön haza, mint a férj, ami pedig igen gyakran megtörténhetik. Ezzel szemben fel lehetne hozni, hogy ezt a késői hazajárást a régi idők „dámája“ is erősen kultiválta, viszont azonban erre kész a válasz is: azt a házaséletet sem lehetett igazinak elismerni. Az asszony, aki egész napját irodában tölti, a háztartásra kevés időt fordíthat, nem is szólva a gyermeknevelésről. Hiába mondják, hogy a gyermekek nevelése nincs időhöz kötve, hiszen az az anya, aki nyolc vagy tíz órát íróasztal vagy írógép mellett töltött el, túlzottan fáradt ahhoz, semhogy utána gyermekeivel foglalkozni tudna. Természetes, hogy ez a férfira is áll és miután a nevelés csak az apa és az anya együttes közreműködésével lehet tökéletes, a kérdésnek ilyen vonatkozásban is nehézségei vannak. Ami azonban az egyik irányban lehetetlen, az még nem jelenti azt, hogy a másik irányban is lehetetlennek kell lennie. A korai önállósággal az erkölcsi felfogás erős fordulata jár együtt Az ismerkedés manapság már sokkal egyszerűbben történik, mint nagyanyáink idejében és a flört is kezdi elveszteni szigorúan elítélt mellékízét. A mai leány — mint azt a tizenhárom éves Elisabeth Bertson mondja — meg akarja ismerni az életet és elveti azt az elvet, amely szerint csak az eljegyzés után szabad megkóstolni a csókot. A csók megkóstolására valóban nem vár a mai leány a jegygyűrű átadásáig és még jó, ha nem csak a csókkal nem vár odáig ... Dr. Elsa Herrmann példának okáért ezeket írja: A mai nő meggyőződése harcosa annak a felfogásnak, hogy saját teste felett önmaga rendelkezik. Amint tehát eszébe sem jut, hogy vőlegényétől megkérdezze: várjon nézett-e már életében nőre, épúgy személyes sértésnek veszi, ha tőle ilyesmit kérdenek. Anélkül, hogy túlzottan konzervatívok lennének e tekintetben, még bizonyos fentartással kell élnünk, mert hiszen jó sok víz lefolyik még a Dunán addig, amíg a kétségtelenül igazságtalan kétféle morál kiegyenlítődik. Minden tiszteletünk és elismerésünk a nőé, aki az élet különböző ágazataiban becsületesen megállja a helyét és természetes, hogy az önálló kenyérkereset sokkal nagyobb öntudatosságot és egészen más felfogást von maga után. A túlzások azonban sohasem rokonszenvesek és lehetetlen szemet hányni az előttünk végbemenő, kissé talán túlhajtott iramú „modernizálódás" előtt. A nagyon divatos és kevéssé szimpatikus megjelölés kisajátításával azt kell mondani, hogy itt néhány év alatt megszületett a női jampec típusa, amelynek képviselői a villamoson veled szemben ülve, rouge-zsal és ponderpamaccsal maszatolják magukat — régóta ajánlom, hogy a férfi nem védekező állásba helyezkedjék és vigye magával borotvakészülékét aminthogy az is szívderítő látvány, amikor elhagyott korcsmák sarokasztalánál versenyt iszik fiúpartnerével az a hölgy, aki teljesen jogosulatlanul akarja kisajátítani a Miss 1929 nevét A férjhezmenés időpontja bizony nagyon kitolódik az utóbbi években. A kereseti viszonyok kedvezőtlen volta, a lakáskérdés nehéz megoldása és még sok ezer egyéb ok sokban hozzájárul ahhoz, hogy a családalapításra csak aránylag későn kerülhet sor. A női munka és munkaerő egyik elkeseredett ellensége azt írta a múltkor, hogy a nő a hivatalban tulajdonképpen megnehezíti a saját férjhezmenését, hiszen azáltal, hogy hivatalba jár, elveszi egy férfi helyét, aki ezért nem nősülhet. Ez a beállítás kissé fantasztikusan hangzik, ellenben adva van ezen a téren egy másik súlya- probléma. A legtöbb irodában csak leányt alkalmaznak és nem egy olyan nagyvállalatot ismerünk, ahol a tisztviselőnek felmondanak, ha netalán férjhez megy. Nagyon kérdéses hogy ez esetben a vállalat saját érdekeit szolgálja-e. Hiszen ha úgy állítjuk be a kérdést, hogy ha a nőt a sexuális élet korábbi foglalkozásától eltéríti, akkor jógal felmerülhet a probléma, hogy vájjon csak a házasélet keretein belül lejátszódó sexuális életre vonatkozik-e ez. Mert ellenkező esetben igen messze lehetne vinni a következtetéseket és a vállalatok ugyanilyen joggal megkérdezhetnék női alkalmazottaiktól, hogy nincs-e esetleg barátjuk... Itt még csak azt kell megemlítenünk, hogy a már idézett „So ist die neue Frau" című könyvben a szerző lángoló szavakkal valóságos vádbeszédet tart a nőknek ama lealacsonyítása ellen, hogy őket az irodákban és hivatalokban „kisasszony“ névvel szólítsák. Kétségtelen, hogy ez az úton-útfélen hangoztatott és hallható „kisasszony“ nem túlságosan kellemesen a füleknek és a legtöbb helyen egészen rövid átmeneti idő után meg is találják a megszólítás egyéb formáját, azt állítani azonban, hogy ezzel a nőn valamely súlyos sérelem esett, talán mégis kissé túlzott és alighanem minden tisztviselőnő meg volna elégedve, ha ez lenne a legnagyobb problémája ... soha annyira nem recsegett, ropogott a régi tradíció, mint éppen napjainkban. A régi családi keretek meglazultak és a parlamentek sem zárkózhatnak el immár a válások megkönnyítése elől. Oroszország már levonta a végső konzekvenciákat is és ott egyetlen tollvonás elég ahhoz, hogy rombadöntsön eddig megingathatatlanoknak tartott szentségeket. A sok túlzás között hol az igazság? Erre a nagyon is időszerű kérdésre egész sor értékes reprezentánsa az európai kultúrvilágnak nyilatkozott az utóbbi időben könyvek lapjain, folyóiratok hasábjain és előadói asztalok mellett. A karácsony alkalmából talán nem lesz érdektelen seregszemlét tartani az idevágó nézetek és felfogások felett.*) Amíg egy leány eljut odáig... Az álláskeresés kálváriába — A korai önállóság és az új erkölcsi felfogás — A férjhezmenés időpontjának eltolódása A szerelem és a házasság A nő a családban — A nő mnt anya: az új generáció problémája — A nő mint feleség, küzdőtárs vagy dísztárgy? — Ama bizonyos paragrafus... Karin Michaelis írta a napokban: Semmi sem olyan zilált ezen a földön, mint a mai házasság. Az okot egyre fokozódó idegességünkben véli megtalálni és nagyon érdekes orvosságot ajánl: be kell vezetni a válás elleni biztosítást. Ez ellen a gondolat ellen — mondja — fel lelehetne hozni azt, hogy elvégre az emberek nem azzal a gondolattal házasodnak össze, hogy bizonyos évek után elváljanak, tehát ez más vonatkozásokban is igaz és várjon az életbiztosítást azért kötik-e, mert arra számítunk, hogy keresztül megy rajtunk a gyorsvonat ... Bizony, minden elemi csapásra el kell készülni és ilyen elemi csapás a modern korban a válás is. Sőt Karin Michael is továb megy és azt mondja, hogy ■ gyermeköngyilkosságok legnagyobb része a szülők rossz házaséletére vezethető vissza. A gyermek, aki soha nem látnak sugárt a házban, sokkal kevésbé tud ellenállni az élet különböző megpróbáltatásainak s a legcsekélyebb bántalom is kiválthatja azt a bizonyos cseppet, amellyel már kicsordul a kehely. A dolgozó nő házasélete bizony igen nehéz probléma; a női test kettős megterhelése sok esetben elviselhetetlen; másrészt azonban manapság bizony az a helyzet, hogy a nő jövedelme pótolja a régi idős hozományát, amely napjainkban szédületes gyorsasággal kezd kimenni a divatból. Egy angol hetilap a múltkoriban a sok válóperrel kapcsolatban körkérdést intézett olvasóihoz és a beérkező válaszok legnagyobb része a sok válóper okát abban látja, hogy a