Magyar Hirlap, 1929. december (39. évfolyam, 274-297. szám)

1929-12-25 / 294. szám

Szerda HÍRLAP 2Ü20 december 55. 53 A nő ma, holnap Az új női típus, házasság és szerelem a vádlottak padján 1793-ban Olympe de Gouges , polgárnő, a forradalmi kor­mánynak emlékiratot adott át, amelyben az emberi jogokra hi­vatkozva, a férfiak és nők egyen­jogúsítását követelte. A nők nagy szabadságharca a francia forra­dalommal kezdődött. Azóta pedig sok évtizeden át folytatódott ez a küzdelem a legkülönbözőbb frontokon. A szabadságharc ma is áll, de még mindig nem győ­zött. A Tegnap nője, a Ma nője, a Holnap nője ... várjon lehet-e egyáltalában ilyen megkülönböz­tetést tenni? Avagy pedig nincs is különféle nő, csak egy és örök a női típus, ügyesen alkalmaz­kodva azonban a Tegnap, a Ma és a Holnap viszonyaihoz? Az azonban bizonyos, hogy A NŐ A HIVATALBAN: milyen nehéz probléma és mennyire megoldhatatlan. 18 éves korában vagy sokszor még előbb kike­rül a fiatal leány az iskola pa­pjai közül és ekkor találkozik tulajdonképpen először az élet nehézségeivel Az az idő már régen el­múlt, amikor úgynevezett főcsaládból szár­mazó úrileány iskolái elvégeztével természet­szerűleg otthon maradt és valóban sértésnek vette, ha valaki kenyérkereső pályát ajánlott neki. Nyelv- és zeneórákkal, a háztartásba ▼aló enyhe belekóstolgatásokkal teltek a háború előtti fiatal leányok évei. Változatos­ságot csak egy-egy jólsikerfilt­rál, vagy csa­ládi jellegű táncmulatság jelentett, mindad­dig, amíg elkövetkezett az igazi változatos­áig és a különböző gardedámokon és egyéb drót akadályokon keresztül mégis csak meg­találta egymást a két fiatal­ember. Nem hisz szűk, hogy manapság bárki, még ha a leg­konzervatívabb felfogású legyen is, visszakí­­▼ánná ezt a mai korba már egyáltalában be nem illő régi állapotot. Az általános gazda­sági válság sokkal erősebben jelentkezik, a hajdan jól szituált családokon belül is, sem­hogy megengedhetnék maguknak, illetőleg leányaiknak a kérő­várásnak néha elég soká tartó idejét Ettől függetlenül, kevés mai leány győzné idegekkel ezt az alapjában véve mégis csak igen csekély elfoglaltságot Soha nem látott arányokban alakult ki tehát a legutóbbi években a kenyérke­reső nő típusa és alig van már olyan pálya, amelyen a siker minden reményével fel nem tudná venni a küzdelmet bármelyik ügyes leány vagy asz­­szony. Dehát persze minderről csak akkor lehet szó, ha az iskolából kikerült leány már va­lamilyen módon megtalálta a maga elhelyez­kedését. Ez pedig egyáltalában nem könnyű dolog. Ha valaki meg fogja írni egyszer a há­ború utáni évek magyar középosztályának minden Shakespeare-tragédiánál borzalma­sabb drámáját, annak szíves figyelmébe ajánljuk azokat a vígasztalann nagyszámú tömegeket amelyeket egy-egy állást kínáló hirdetés megmozgatni képes. Ebben a meg­írandó könyvben egészen külön fejezet fog­lalkozik majd a hirdetésekből kiragadott esetekkel. A múltkoriban alkalma volt e sorok írójá­nak egy hirdetésre adott válaszokat végig­böngészni és valóban megdöbbenéssel talált három olyan ajánlatot köztük, amelyben az illető leány­a egyelőre minden ellenszolgál­tatás nélkül hajlandó az állást elvállalni, né­hány hónapi próbaidőre. Ha valaki, aki munkát keres, ennyire lebecsüli önmagá őt­*) A nagy és újabb irodalomból csak a következőket említjük meg: Dr. Elsa Hermann: So ist die neue Frau (Avalon-Verlag). Carl Credé: Frauen in Not (Ad. Schultz Verlag, Berlin); Die Frau von morgen, wie wir sie wünschen: von Mas fírod. Arnold Bronnen. Otto Flake, Friedrich M. Huebner, Emil Lucka, Stefan Zweig u. A. (Verlag E. A. Seemann, Leipzig), tékét, akkor várjon mennyire értékelje ezt az, aki a munkát kínálja? Annyira belevág már az ilyesféle ajánlkozás a tisztességtelen verseny fogalmába, hogy nem is hisszük, hogy jóérzésű cég az ilyen ajánlkozást elfo­gadná. Ismételjük azonban, nem erről van szó De mit szóljunk például ahhoz, amikor valaki, aki gépírónőt keres, ilyesféle válaszo­kat kap: „Feltűnően szép, magas szőke úri­­leány vagyok, csak délután öt óráig vagyok szabad, de azután teljesen szabad...“ Hát még ha figyelembe vesszük, hogy ez csak meglehetősen enyhe, kiragadott részlet és en­nél sokkal borsosabbak találhatók bármely vállalat személyzeti osztályának levelezésé­ben. Az igaz, hogy viszont ennek a pandán­­ját is meg lehet találni; az egyik napilapban a múlt héten a következő apróhirdetés jelent meg: „Fiatal, valóha szép leány, aki gyors­, gépírni tud, írjon „Főnök úrnak" fő­kiadóba." Vájjon szabad-e feltenni a Vérdé­d, hogy mi volt „főnök úrnak“ fontosabb: a valódi szépség, vagy pedig netalántán a gyors­ gépirni tudás ... Dehát tegyük fel, hogy többé-kevésbé ren­des álláshoz tud jutni egy leány. Vájjon akkor milyen a perspektíva? Hogy a fizeté­séből nnm tud megélni és a nőtisztviselők igen kis százaléka éri el azt a dotációt, amely ilyen szempontból kielégítőnek mondható, az kétségtelen. De ettől eltekintve is igen nehéz volna hamarjában megállapítani, hogy a kenyérkeresettel járó előnyök és hátrányok milyen viszonyban vannak egymással. Ez azonban nem is fontos; a helyzet adva van, a kenyérkereset szükséges, tehát csak az lehet a kérdé­s, hogy a különböző pályákon belül mennyire tud érvényesülni a nő és az érvényesülésnek milyen perspektívái lehet­nek. Dr. Elsa Herrmann most megjelent „So ist die neue Frau" című igen okos könyvében a dolog természeténél fogva egész dicshimnuszt zeng a modern nő­­típusról, amely szerinte teljesen kiszorította helyéről a régi idők kétféle asszonyát. Az egyik volt a „dáma", a másik a „háziasz­­szony". Az első, aki minden idejét a zsúro­kon, korzón és egyéb hasznos helyeken töl­tötte, a másik pedig az, akiről a szerző ezt a jól sikerült jellemzést adja: ha a barátnőjénél háromféle süteményt szolgáltak fel, ő a legközelebbi alkalom­mal legalább négyfélét készít. Ma már azonban a háztartás egyszerűsítése s a kisebb lakások következtében a nőnek sok szabadideje van, nem volna tehát semmi ér­telme annak, hogy ezt a szabad időt élhetett kezekkel töltse el. Annál kevésbé, mert hi­szen a legkülönbözőbb pályákon látjuk, hogy a nő mennyire megállja helyét. Ebben sok igazság is van, azonban maga Herrmann sem húnyhat szemet a nehézségek előtt. A dolog ugyanis úgy áll, hogy nem le­het minden női pályát egy kalap alá vonni Ha hajlandó vagyok is elismerni azt, hogy akárhány orvosnő vagy vegyészkisasszony szívvel-lélekkel csüng pályáján és hivatásán, ugyanezt már sokkal kisebb mértékben mondhatom el például a tisztviselőnők bi­zonyos százalékáról. Ez könnyen érthető is, hiszen a mai helyzetben a női hivatalnokok igen nagy része meglehetősen alárendelt fon­tosságú és mechanikus munkát végez. Mint­hogy pedig végtére is a nőnek épúgy van ambíciója és gyakran még sokkal magasabb célkitűzése, mint a férfinak, nem lehet cso­dálni, ha életükben nagyobb boldogságot is el tudnak képzelni, mint azt, hogy­­ mi­nél több felszólítólevelet gépeljenek le a makacs nemfizetőknek. A legéletrevalóbb energiakészlet is elfogy egy kelletlenül végzett munkával az évek hosszú során át, úgyhogy ezek a nők egészen kétség­telenül sokkal többet produkálnának, ha sa­ját otthonukban végezhetnék el munkájukat. A hivatalba járó férjes asszony azután a kérdésnek ismét új fejezetei. Kissé nehéz elképzelni azt a házaséletet, amelyben a nő napról-napra későbben jön haza, mint a férj, ami pedig igen gyakran megtörténhetik. Ezzel szemben fel lehetne hozni, hogy ezt a késői hazajárást a régi idők „dámája“ is erő­sen kultiválta, viszont azonban erre kész a válasz is: azt a házaséletet sem lehetett igazi­nak elismerni. Az asszony, aki egész napját irodában tölti, a háztartásra kevés időt for­díthat, nem is szólva a gyermeknevelésről. Hiába mondják, hogy a gyermekek nevelése nincs időhöz kötve, hiszen az az anya, aki nyolc vagy tíz órát íróasztal vagy írógép mellett töltött el, túlzottan fáradt ahhoz, sem­hogy utána gyermekeivel foglalkozni tudna. Természetes, hogy ez a férfira is áll és mi­után a nevelés csak az apa és az anya együt­tes közreműködésével lehet tökéletes, a kér­désnek ilyen vonatkozásban is nehézségei vannak. Ami azonban az egyik irányban le­hetetlen, az még nem jelenti azt, hogy a má­sik irányban is lehetetlennek kell lennie. A korai önállósággal az erkölcsi felfogás erős fordulata jár együtt Az ismerkedés manapság már sokkal egysze­rűbben történik, mint nagyanyáink idejében és a flört is kezdi elveszteni szigorúan elítélt mellékízét. A mai leány — mint azt a tizen­három éves Elisabeth Bertson mondja — meg akarja ismerni az életet és elveti azt az elvet, amely szerint csak az eljegyzés után szabad megkóstolni a csókot. A csók meg­­kóstolására valóban nem vár a mai leány a jegygyűrű átadásáig és még jó, ha nem csak a csókkal nem vár odáig ... Dr. Elsa Herrmann példának okáért ezeket írja: A mai nő meggyőződése harcosa annak a felfogásnak, hogy saját teste felett önmaga rendelkezik. Amint tehát eszébe sem jut, hogy vőlegényé­től megkérdezze: várjon nézett-e már életé­ben nőre, épúgy személyes sértésnek veszi, ha tőle ilyesmit kérdenek. Anélkül, hogy túl­zottan konzervatívok lennének e tekintetben, még bizonyos fentartással kell élnünk, mert hiszen jó sok víz lefolyik még a Dunán ad­dig, amíg a kétségtelenül igazságtalan kétféle morál kiegyenlítődik. Minden tiszteletünk és elismerésünk a nőé, aki az élet különböző ágazataiban becsületesen megállja a helyét és természetes, hogy az önálló kenyérkereset sokkal nagyobb öntudatosságot és egészen más felfogást von maga után. A túlzások azonban sohasem rokonszenvesek és lehetet­len szemet hányni az előttünk végbemenő, kissé talán túlhajtott iramú „modernizáló­dás" előtt. A nagyon divatos és kevéssé szimpatikus megjelölés kisajátításával azt kell mondani, hogy itt néhány év alatt megszületett a női jam­­pec típusa, amelynek képviselői a villamoson veled szemben ülve, rouge-zsal és ponderpamaccsal maszatolják magukat — régóta ajánlom, hogy a férfi nem védekező állásba helyezked­jék és vigye magával borotvakészülékét aminthogy az is szívderítő látvány, amikor elhagyott korcsmák sarokasztalánál versenyt iszik fiúpartnerével az a hölgy, aki teljesen jogosulatlanul akarja kisajátítani a Miss 1929 nevét A férjhezmenés időpontja bizony na­gyon kitolódik az utóbbi években. A kereseti viszonyok kedvezőtlen volta, a lakáskérdés nehéz megoldása és még sok ezer egyéb ok sokban hozzájárul ahhoz, hogy a családalapításra csak aránylag későn kerülhet sor. A női munka és munkaerő egyik elkeseredett ellensége azt írta a múlt­kor, hogy a nő a hivatalban tulajdonképpen megnehezíti a saját férjhezmenését, hiszen azáltal, hogy hivatalba jár, elveszi egy férfi helyét, aki ezért nem nősülhet. Ez a beállítás kissé fantasztikusan hangzik, ellenben adva van ezen a téren egy másik súlya-­ probléma. A legtöbb irodában csak leányt alkalmaznak és nem egy olyan nagyvállalatot ismerünk, ahol a tisztviselőnek felmondanak, ha ne­talán férjhez megy. Nagyon kérdéses h­ogy ez esetben a vállalat saját érdekeit szolgálja-e. Hiszen ha úgy állítjuk be a kérdést, hogy ha a nőt a sexuális élet korábbi foglalkozásától eltéríti, akkor jógal felmerülhet a prob­léma, hogy vájjon csak a házasélet keretein belül lejátszódó sexuális életre vonatkozik-e ez. Mert ellenkező esetben igen messze le­hetne vinni a következtetéseket és a vállala­tok ugyanilyen joggal megkérdezhetnék női alkalmazottaiktól, hogy nincs-e esetleg ba­rátjuk... Itt még csak azt kell megemlítenünk, hogy a már idézett „So ist die neue Frau" című könyvben a szerző lángoló szavakkal valósá­gos vádbeszédet tart a nőknek ama lealacso­­nyítása ellen, hogy őket az irodákban és hi­vatalokban „kisasszony“ névvel szólítsák. Kétségtelen, hogy ez az úton-útfélen han­goztatott és hallható „kisasszony“ nem túl­ságosan kellemesen a füleknek és a legtöbb helyen egészen rövid átmeneti idő után meg is találják a megszólítás egyéb formáját, azt állítani azonban, hogy ezzel a nőn valamely súlyos sérelem esett, talán mégis kissé túlzott és alighanem minden tisztviselőnő meg volna elégedve, ha ez lenne a legnagyobb problé­mája ... soha annyira nem recsegett, ro­pogott a régi tradíció, mint éppen napjainkban. A régi családi kere­tek meglazultak és a parlamen­tek sem zárkózhatnak el immár a válások megkönnyítése elől. Oroszország már levonta a végső konzekvenciákat is és ott egyet­len tollvonás elég ahhoz, hogy rombadöntsön eddig megingatha­­tatlanoknak tartott szentségeket. A sok túlzás között hol az igaz­ság? Erre a nagyon is időszerű kérdésre egész sor értékes repre­zentánsa az európai kultúrvilág­­nak nyilatkozott az utóbbi idő­ben könyvek lapjain, folyóiratok hasábjain és előadói asztalok mel­lett. A karácsony alkalmából ta­lán nem lesz érdektelen sereg­szemlét tartani az idevágó néze­tek és felfogások felett.*) Amíg egy leány eljut odáig... Az álláskeresés kálváriába — A korai önállóság és az új erkölcsi felfogás — A férjhezmenés időpontjának eltolódása A szerelem és a házasság A nő a családban — A nő mnt anya: az új generáció problémája — A nő mint feleség, küzdőtárs vagy dísztárgy? — Ama bizonyos paragrafus... Karin Michaelis írta a napokban: Semmi sem olyan zilált ezen a földön, mint a mai házasság. Az okot egyre fokozódó idegessé­günkben véli megtalálni és nagyon érdekes orvosságot ajánl: be kell vezetni a válás elleni biztosí­tást. Ez ellen a gondolat ellen — mondja — fel le­lehetne hozni azt, hogy elvégre az emberek nem azzal a gondolattal házasodnak össze, hogy bizonyos évek után elváljanak, tehát ez más vonatkozásokban is igaz és várjon az életbiztosítást azért kötik-e, mert arra számí­tunk, hogy keresztül megy rajtunk a gyors­vonat ... Bizony, minden elemi csapásra el kell készülni és ilyen elemi csapás a modern korban a válás is. Sőt Karin Michael is to­­váb megy és azt mondja, hogy ■ gyermeköngyilkosságok legnagyobb része a szülők rossz házaséletére vezet­hető vissza. A gyermek, aki soha nem lát­nak sugárt a házban, sokkal kevésbé tud ellenállni az élet különböző megpróbáltatásainak s a legcseké­lyebb bántalom is kiválthatja azt a bizonyos cseppet, amellyel már kicsordul a kehely. A dolgozó nő házasélete bizony igen nehéz probléma; a női test kettős megterhelése sok esetben elviselhetetlen; másrészt azonban manapság bizony az a helyzet, hogy a nő jövedelme pótolja a régi idős ho­zományát, amely napjainkban szédületes gyorsasággal kezd kimenni a divatból. Egy angol hetilap a múltkoriban a sok válóperrel kapcsolatban körkérdést intézett olvasóihoz és a beérkező válaszok legnagyobb része a sok válóper okát abban látja, hogy a

Next