Magyar Hirlap, 1930. április (40. évfolyam, 74-97. szám)

1930-04-01 / 74. szám

10 FILLÉR 10 FILIÍR P 1.60 vászonkötésben A H' GeSetLLS ^CaJf WlfllTf 'WkTff*\k kölcsönkönyvtára ÉS KALAND ||®n|i II ijL^K/P §M SS il TMxere I aMAGYAR HÍRLAP §1 if II B BHST^ HBFTM!! É|^r | áprilisi könyvkedvezménye ..il .11 B1 PENGŐ I PENGŐ llámszaki alezredes és pénzügyi ttthár véres kardafféria egy pesti étteremben Az óhegyi építkezés és a Társadalombiztosító szanálása Vass József immár a második hete, hogy éjjelt nappallá téve foglalkozik a Társadalombiztosító szanálásának dolgával. Számadásokat vizsgál, utánajár a tisztviselői létszám dolgának, a szolgáltatások mértékét vizsgálja, egyszóval azzal a felelősséggel végzi dolgát, amelyet tőle, az ő stílusától joggal vár el az ország. Vass József, mikor a maga szociális koncepcióit kigondolta és a Társadalombiztosító Intézetet ennek szolgálatába állította, nyilván úgy gondolta el, hogy a továbbvitel most már azoknak a dolga, kiket munkatársakul maga mellé vett s kiknek éppen e koncepciók életbevitele céljából pozíciót/ korlátlan befolyást biztosított. Most, hogy itt van a baj, Vass Józsefnek egy pillanatra sem jut eszébe, hogy a felelősségnek akár egy ezredrészét másokra hárítsa, hanem állja a kritikát, ami embereiért való felelősség révén reája háramlik. De rátermettségét, fokozott felelősségérzetét mi sem bizonyítja jobban, hogy most, amikor ezek az intézkedések az intézményt létében fenyegetik, maga veszi kezébe a szanálás dolgát és árvízi hajósként igyekszik menteni, ami ebből az összeomlásból megmenthető. Azt senki sem kívánhatja tőle, hogy szemben a feltornyosult nehézségekkel, szemben a jövő bizonytalan perspektívájával, most egyszerre olyan csodatervekkel álljon elő, mellyel a bajokat máról-holnapra mintegy varázsütésre megszünteti. A lehetőségek, melyek a szanálásra adva vannak, meglehetősen korlátozottak: a munkaadó és munkás az eddigieknél nagyobb terhet nem bír el, a szolgáltatások lényegesebb megnyirbálására gondolnunk sem szabad, az állam áldozatkészségére a mai financiális helyzet mellett nehezen számíthatunk ... nagyon is érthető, hogy a tervek közül, melyek a miniszter agyában megforognak, bizonnyal az egyiket a másik után dobja el s még azokhoz sem ragaszkodik körömszakadtáig, melyeket már a nyilvánosság elbírálása alá bocsátott. Ilyennek tekintjük az óhegyi építkezések tervét. A terv körvonalai nagyon is elmosódottak, részleteit pedig egyáltalában nem ismerjük, úgyhogy végleges véleményt e tervről nem formálhatunk, de úgy látszik, hogy egy ötven milliós hosszúlejáratú kölcsönre gondolnak, melyből kifizettetnének a Társadalombiztosító deficitjei, az albertfalvai építkezés hátralékai, melyeket 8 millióra becsülnek s a megmaradó, körülbelül 30 millió pengő fordíttatnék az óhegyi kislakásépítkezésekre. Viselné pedig ennek minden terhét a Társadalombiztosító, ami magyarul azt jelenti, hogy a Társadalombiztosító évi terhe, tíz percentes kamatot és amortizációt véve alapul, ötmillió pengővel szaporodik. Vájjon megoldás ez, elképzelhető ez? Maga a miniszter konstatálta, hogy a bajoknak egyik főforrása a beruházások folytán bekövetkezett immobilizáció, de vájjon mennyivel csökken ez az immobilizáció, ha ötven millió pengős kölcsön törlesztésének újabb terhét hárítjuk az intézetre, melyre a helyzet mai súlyosságán kívül még ott leselkedik a három esztendő múlva elkövetkezendő rokkantsági és öregségi terhek egész bizonytalansága. Mert ha az ötven millió kölcsönből húszmillió fennálló adósságok kifizetésére fordíttatik is, tehát olyan kötelezettségekre, melyekkel minden szanálási módnál számolnunk kell, az óhegyi építkezés költségei már új teherként hatnak, melyeket csak akkor szabadna vállalnunk, ha tudnók, hogy ennek törlesztését az intézet feleslegeiből tudnók fedezni. Újabb terheket vállalni, újabb beruházásokat eszközölni, addig míg a régiek viselése tekintetében nem teremtettünk tartós helyzetet, lehetetlenség és Vass József bizonyára egy percig sem ragaszkodik e tervhez, ha számolni tudó emberek ceruzával a kezükben beigazolják, hogy ez a megoldás éppen a szanálásnak ellenkezője. Nem szeretnék, ha félreértenének bennünket: mi igenis a kislakáspolitika folytatását szükségesnek tartjuk, sőt a lakáskérdés megoldását látnák legszívesebben a jövő szociálpolitika tengelyének. Az emberséges lakásnál kezdődik a munkás emberi sorsa, a lakás révén küzdhetünk leghatékonyabban a tüdővész ellen és küzdhetünk mindenfajta forradalmi törekvés ellen. A kislakásépítés erélyes folytatását tehát szükségesnek tartjuk s különb építőmestert ennek megoldására Vass Józsefnél nem is képzelhetünk. De nem a Társadalombiztosító újabb megterhelésével, ami ellen a leghatározottabban tiltakoznunk kell, hanem állami eszközökből, melyekre fedezetet gondos gazdálkodás mellett lehet találni vagy kell teremteni büdsénkben. A Társadalombiztosító azonban addig, míg a múlt deficitje ki nem egyenlíttetik és háztartásának egyensúlya helyre nem állíttatik, újabb invesztíciókhoz, különösen kölcsönpénzen, hozzá nem láthat. Másfelé kell keresni a szanálás módját és pedig az intézet egész adminisztrációjának üzleti alapokra való helyezésével, a tisztviselői létszám csökkentésével, — e tekintetben a miniszter úr mai igen kategorikus nyilatkozata nem győzött meg bennünket —, a beszerzéseknek gazdaságosabbá tételével és a szolgáltatásoknak az intézet jövedelmeihez való arányosításával. Ezeknek a rendszabályoknak egy fél esztendő alatt keresztül kell vitetniük s akkor, csakis akkor bontakozik ki világosan előttünk a Társadalombiztosító helyzetének képe. Minthogy, nyilvánvaló, hogy még akkor sem számolhatunk be a deficit teljes kiküszöböléséről, meg kell fontolni, hogy milyen összeg az, amivel az államnak hozzájárulását felemelnie kell, hogy ez a közintézmény épen maradjon meg a magyar munkás és tisztviselő számára. Az elmúlt években tapasztaltuk, hogy az állam gazdasági vagy politikai okokból nagy összegeket költött magánvállalatok szanálására, mennyivel indokoltabb ez ilyen nagy szociális jelentőségű közintézménynél. A szanáláshoz azonban hozzátartozik az is, s a közvélemény itt is cselekedetet vár Tass József energiájától, hogy az intéző hatalom a Társadalombiztosító dolgaiban ne maradhasson a jövőben azoknál, kik az intézetet ide juttatták. Loucheur közvetít Párizsban az ellentétes álláspontok között Hétfő délután ülést tartott a keleti jóvátételi bizottság • A legközelebbi teljes ülés szerda délután lesz Gróf Bethlen hosszabb ideig marad Párizsban A Magyar Hírlap annak idején jelentette, hogy gróf Bethlen István miniszterelnök ismét Párizsba utazott, hogy személyesen vegyen részt a hágai egyezmény körül támadt ellentétek kiegyenlítésére irányuló tanácskozásokon. Politikai körökben már hétfőn délelőtt híre terjedt, hogy a keleti jóvátételi bizottság hétfőn délután ülést tart, amelyen a hágai egyezményről tanácskoznak és az értekezleten jelen lesz gróf Bethlen István, továbbá a kisantant képviselői is. A politikai és diplomáciai világban nagy várakozással néztek a hétfő délutáni tanácskozás elé, amelyről eleve köztudomású volt, hogy Louceur elnöklésével fog lefolyni és a hágai egyezmény körül támadt ellentéteket akarja elsimítani. Az értekezlet hétfőn délután össze is ült s lefolyásáról a következő táviratok számolnak be: Párizsból jelentik: A keleti jóvátételi bizottság hétfőn délután 5 órakor a jóvátételi bizottság székházában Loudeur volt miniszterelnöklete alatt ülésre ült egybe. Az ülésen Magyarországot gróf Bethlen István miniszterelnök, Jugoszláviát Marinkovics külügyminiszter, Romániát Titulescu londoni követ és Csehszlovákiát Bem külügyminiszter képviselte. Az utóbbi kevéssel az értekezlet előtt a délután folyamán érkezett Prágából Párizsba. Loucheur az elnöki székből felhívta a bizottság tagjainak figyelmét arra a körülményre, hogy a keleti jóvátételekre vonatkozó problémák lényegét már rendezték a hágai értekezleten. Hangoztatta annak szükségességét, hogy a függőben maradt kérdéseket a lehető legrövidebb időn belül szintén rendezzék. A teljes ülés egyébként tisztán formaszerű volt ésindössze húsz percig tartott. Az értekezlet végül még elhatározta, hogy Loucheur megbeszéléseket fog folytatni az érdekelt hatalmak megbízottaival. Valószínű, hogy a bizottság szerdán tartja legközelebbi teljes ülését. A bizottság eddig leginkább a földreform kérdésével foglalkozott, az erre vonatkozó egyezmény megszövegezése okozta a legtöbb nehézséget. Az értekezleten a következő államok képviseltették magukat: Franciaország, Anglia, Olaszország, Belgium, Japán, Ausztrália, Kanada, Görögország, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Románia, Magyarország, Lengyelország, Portugália és végül az Egyesült Államok egy úgynevezett megfigyelővel. A legközelebbi teljes ülés időpontját szerda délutánban állapították meg, azonban felhatalmazták az elnököt arra, hogy szükség esetén a teljes ülés időpontját eltolhassa. Az ülés után Loucheur azonnal megkezdte tárgyalásait az olasz és angol megbízottakkal, valamint Áron és Coulondre francia megbízottakkal. Loucheur azután hosszasan tárgyalt Benessel és Ossuskival, valamint a csehszlovák szakértőkkel. * Értesülésünk szerint Loucheur felhívta még a feleket, hogy a delegációk egymás között indítsák meg a tárgyalásokat és amennyiben ezek eredményre vezetnek, úgy már legközelebb újból összehívja a plenáris ülést. A jóvátételi bizottság hétfői párizsi ülésének magyar szempontból mindenesetre jelentősége van főképpen Loucheurnek az elnöki székből tett nyilatkozata miatt. Loucheur ugyanis kijelentette, hogy a hágai megállapodásokon a lényeget illetően változtatni nem lehet, ami tulajdonképpen fedi a magyar álláspontot, mert hiszen a magyar delegáció is azt hangoztatja és annak a véleményének akar érvényt szerezni, hogy a hágai megegyezésen lényeges változttatást eszközölni nem lehet, vagyis tehát nem teljesíthetők azok a kívánságok, amelyekkel Csehszlovákia képviselője most Párizsban föllép. Diplomáciai körökből kapott értesülésünk szerint, bár a delegációk egymás közötti tárgyalása nyomban megindult, mégis ezek befejezése huzamosabb időt vesz igénybe, ami azt jelenti, hogy gróf Bethlen István miniszterelnök, mint a magyar delegáció vezetője, hosszabb ideig Párizsban marad.