Magyar Hirlap, 1931. április (41. évfolyam, 74-97. szám)

1931-04-01 / 74. szám

i : \yypwr 'Mim*** 10 fillér «a&M ^ KCH^pYVT/l­A­I ­r IF­f­­I BARTÓK KÖRÜL Nem tudom, mi történt tulajdonkép Bartók Bélával. Lehet, hogy csak ügyet­lenség s gondolattalanság — hogy az Operában, ötvenedik születése napja tiszteletére, valóban akarták adni da­rabját s el is készültek belőle, jó­hiszeműen, úgy, ahogy tudtak és szok­tak s nem tehetnek róla, hogy a szerző­nek ez a nélküle elkészített előadás nem tetszik, hát inkább elő sem adják, mert ily rövid idő alatt most már nem készíthetik el máskép. Lehet — de bi­zonyos, hogy így és ez: nem történt s nem esett volna meg Hubay Jenővel, nem, annak idején, Mihálovich Ödön­nel — nem értékük s érdemeik miatt nem, hanem mert Mihálovich hivatalos nagyság volt, Hubay ma is az — s ná­lunk igazgató, rendező, állami színház nyomban máskép kezel egy hivatalos prominenciát, máskép készíti elő da­rabja előadását s elébb gondol rá, sőt első perctől fogva gondol rá, hogy őneki magának ekörül mi kívánságai lehetnek, mint cselekszi mindezeket egy bármily zseniális s világszerte nagyra­­tartott muzsikussal, kit tulajdonkép szintén megbecsülnek nálunk hivatalo­san is, nem tagadnak meg tőle kenye­ret, állást, sőt díszt sem, adtak neki ka­tedrát s kitüntetést, de­ valahogy úgy, mint ahogy Napóleon mondta a régi Ausztriáról, mindig elkésve egy gondo­lattal. Most, hogy Bartók ötvenéves lett, egy kicsit elügyetlenkedték ünnepelte­­tését, nyilván mert nem gondoltak oda, mivel csak félszívvel csinálják s az eszük máshol jár: olyan méltóságos és kegyelmes uraknál, kikkel jó nagyon is törődni, mert megadhatja az árát, aki ekörül mulasztásba esik. Bizonyos, hogy néhány évvel halála után Bartó­kot is ünnepüik majd úgy, mint ahogy tulajdonkép már most is ünnepelhet­nék, ha odagondolnának. Most azonban még nem gondolnak oda. Felvetődik a kérdés, hogy tulajdon­kép miért nem? Elvégre Bartókkal nem kell olyan gene-ben lenni, mint a külországi ka­tedrákon előadó s laboratóriumokban dolgozó számos egyetemi tanárral, docenssal s egyéb tudóssal, kikről sa­vanyú kényszerűség tudomásul venni, hogy idegenben dicsőséget szereznek a magyar névnek s az idegen a magyart becsüli meg s tünteti ki bennük s akik­ről szólván a haza hivatalos külképvi­­selőinek nyerniök kell egyet, mivel nem vallhatják meg, hogy a megbecsülés­ben, a kitüntetésben és a magyar gya­nánt való ünneplésben nem vehetnek részt, lévén az illető egyed numerus clausus-os mivoltú, tehát nincs hehe a honban s honpolgár és nemzetfi gya­nánt csak másodrendbe vétetik. Bartók Béla nem másodrendű magyar: ő nem szíriai, sőt a legfajabb fajmagyarnak véli és tudja magát — én ugyan, neve után s homloka s­orra után, mely olyan, mint egy félistenné szellemetlen drótos­­tótocskáé, távoli szláv származásra gya­nakodtam, de ezt ő, beszélgetvén velem egyszer, igen komolyan kikérte s hival­kodás nélkül, de nagyon önérzetesen vallotta magyar voltát. Nemzeti érzés­ben sincs nála hiányosság, sőt régi zene­­akadémikusok emlékeznek, hogy fiatal legényke korában zsinóros magyar ru­hában járt. S kivált a nép­ nemzetinek vallása az ő szájában nem szólás­mondás — utána járt a népnek kuny­­háiba, pusztábra s völgyeibe, úgy hall­gatta ki belőle az igaz magyar nóta tit­kát s újította meg varázsával a zenét nemcsak a magyar, de az egész világ számára. Az egész világ egy legnagyobb géniuszt és újítót csodál és értékel Hetvenöt év óta nem volt olyan hideg március utolsó napján Magyarországon, mint az idén Réthly Károly, a Meteorológiai Intézet igazgatójának érdekes megállapítása a rendkívüli hideg időjárásról . Aránylag még hideg idő, a szelek gyengülése várható A Meteorológiai Intézet igazgatója, Réthly Károly a Természettudományi Közlöny ja­nuári számában megírta, hogy milyen idő lesz az év első három hónapjában. Réthly jóslata pontosan bevált. Most közli, hogy jóslatát arra alapította, hogy az utolsó huszonegy hónapban állandóan a nor­málisnál melegebb volt a hőmérséklet, még­pedig olyan mértékben, amilyenre hat­vanöt év óta nem volt példa. Az így össze­gyűlt hőfelesleg kiegyenlítődésének előre­láthatólag feltétlenül be kellett következnie és mint a példa mutatta, be is következett. A hőfelesleg még ma is fennáll ék ennek folytán a hideg idő még tovább is tart. Réthly igazgató megállapította, hogy 1856 óta nem volt ilyen hideg március 31-én, mint most. A hajnali hőmérséklet mínusz 4,2 fok volt, de talajmentén mínusz 8 fokot is elért. Hosszú évekre visszamenőleg csak 1831-ben fordult elő, hogy március 31-én reggel minus egy fok volt. A márciusi középhőmérséklet ezidén plusz 2.3 fok volt, ami hatvan év óta nem fordult elő, mert az átlag hőmérséklet rendszerint 5.1 fok. Az utóbbi napok hőmérsékletéhez hasonló, de csak megközelítően ilyen hideg 1865, 1875 és 1901-ben volt.­­ A M­eteorológiai Intézet jelenti március 31-én este 10 órakor. Európa keleti felén az északi hideg légáramlás — amely Lengyel­­­országban és Nyugat-Oroszországban heves viharokban nyilvánul és havazással jár — tovább tart. Az időnek ott teljesen télies jel­lege van, mert a hőmérséklet nappal is jó­val a fagypont alatt maradt. Nyugat-Európa, különösen Franciaország, inkább enyhe óceáni jégáramlás hatása alatt áll. Hazánkban változó felhőzet és hideg északi szelek mellett a hőmérséklet, különö­sen a keleti részeken, csak néhány fokkal emelkedett a fagypont fölé. Csapadékot nem jelentettek. Várható időjárás a következő huszonnégy órára. Gyengülő szelek mellett aránylag még hideg és változékony jellegű idő. Magyar gazdasági szakférfiak érdekes Magyar­ vitája a német- osztrák vámunióról ország Középeurópai Intézete nem tartja időszerűnek az állásfoglalást Magyarország Középeurópai Intézete tel­jes ülésében foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a német—osztrák vámunió miként be­folyásolhatná Magyarország gazdasági ér­dekeinek jövő alakulását. A vita Gratz Gusztáv, az intézet elnökének referátuma körül alakult ki. Az első szónok, Hantos Elemér ny. államtitkár utalt arra, hogy a vámunió tervét az érdekelt országok hatá­rain túl is örömmel fogadták, mert a terv megvalósulása azt jelenti, hogy a háború után első ízben fognak fennálló vámhatárok megszűnni. Hogy a vámunió terve helyes-e vagy nem, az kizárólag a terv keresztül­­vihetőségétől függ. Ha sikerül Közép-Európa közgazdaságának kátyúba rekedt szekerét helyes útra terelni, akkor elvitathatatlan az unió kezdeményezőinek nagy érdeme. A német—osztrák vámunió tervének nagyobb koncepciója ennek a vámuniónak közép­európai kialakítása volna. Ez a koncepció egyfelől Francia- és Németország gazdasági megértésén, másfelől a volt osztrák—magyar mon­archia utódállamainak gazdasági össze­fogásán nyugodnék. Ha az európai diplomáciának az a része, amely azt vitatja, hogy az új egyezménnyel Ausztria megsértette az 1922. évi genfi jegyzőkönyvet, a negác­ió helyett pozitív megoldásra törekednék, akkor azt kíván­hatná, hogy mielőtt a tervezett vámszövet­séget életbeléptetné, Németország és Ausztria nyújtson módot más államoknak is a vámközösséghez való csatlakozásra. Franciaország feladata volna elsősorban az egész Európa által áhítoz­ott megértést lé­tesíteni. Il.a a vámunió kérdését nem sike­rülne diplomáciai úton megoldani és a kér­dés a népszövetség vagy a hágai döntő­­bíróság elé kerülne, úgy ez könnyen vissza­vethetné a középeurópai gazdasági gondolat kifejlődését. Magyar Pál konstatálta, hogy a szőnyegen levő kérdés komoly feladatok megoldása elé állítja a fiatal intézetet. Nézete szerint nem volna helyes, hogy az intézet a né­met—osztrák vámunió kérdésében már most állást foglaljon. Ebben az egész kér­désben ugyanis a gazdasági szempontokon túlmenő sokféle politikai szempont van, úgyhogy mindaddig, míg az egész probléma de­­politizálása be nem következik, nem érkezett el az időpontja annak, hogy gazdasági teendőink végleges menet­rendje összeállíttassék. Arra is figyelmeztetni kíván, hogy a Német­ország és Ausztria közötti megállapodás még nem végleges, mert számos részletkérdés­ben, mint például a két országban különbö­zőképpen alakult monopóliumok és fogyasz­tási adók kérdésében még megállapodásra van szükség. Nagyon is sok szó fér ahhoz, hogy gazdasági érdekeink szempontjából a német—osztrák vámunió az az alakulat-e, amely a mi gazdasági érdekeink és export­törekvéseink szempontjából a legkedvezőbb­nek tekinthető. Az ideális megoldás a nagy európai gazdasági egység volna. Jelenleg azonban egy adott helyzettel állunk szemben, amellyel számolnunk kell. Min­dennél fontosabb, hogy a részletkérdések kellő kidolgozásával előkészüljünk a döntés időpontjára. Báró Madarassy-Beck Gyula szerint Fran­ciaország minden hatalmi eszközt meg fog ragadni a német—osztrák vámunió meghiú­sítására. Teljesen lehetetlennek tartja, hogy egy egészséges középeurópai megegyezésm­k e, a német—osztrák vámunió képezze az alapját. Csak rendkívül bölcsen és óvato­san irányított gazdasági külpolitika oldhatná meg a reánk várakozó problémákat. Székács Antal az intézet állásfoglalását időelőttinek Bartók Bélában — ahová lábát beteszi, ha egyébért nem, hát hogy, ahogy szo­kott, ellentmondást nem törően zongo­rázzon: ünnep van a teremben, a város­ban, az újságokban s irígylik a magyar­tól, a kicsiny és gyötrött néptől, hogy aláztatása ideiben még ez a címe is megvan a világban való becsületre. Hát­­­ha van művészi hivatalosságunk, mi az­­ ördögre, ha nem, hogy e dicsőség előtt tisztességet téve gyarapítsa s az ország számára hímet varrjon belőle? Ha van magyar királyi opera, hát mire, ha nem, hogy ezt a magyar és királyi mű­vészetet magához váltva s ebben mí­velve tökéleteset, mutassa meg, hogy a magyar ebben is mennyire elején jár a mának? Igaz, a Bartók művészete új, sőt for­radalmi — de végre sem politikai vagy társadalmi értelemben, mint volt Ady Endréé, kit emiatt életéből kisemmiztek s csak holta után viselik, mint a lopott sapkát. A muzsikától nem kell félni, nem forgat fel semmit — s ha vannak szokványos muzsikusok s hivatalnokai a művészetnek, kik lusták arra, ami új s­­féltékenyek a géniuszra: arra való az állami művészet­politika, hogy szétcsör­­dítsen köztük s rákényszerítse őket a genie szolgálatára, ki mikor korszak­­jelző a világművészetben, egyben hazá­jának is dicsősége. Nézzenek le s át a Száván, hogy mit mível — s méltán! —­­Jugoszlávia, a hivatalos is, Mestrovic Ivánnal, a nagy délszláv szobrásszal! Mint halmozzák el megrendelésekkel, mint büszkélkednek vele világvásáro­kon s világkiállításokon, mint viseli szülő nemzete e nagy fiának dicsőségét mint koronát homlokán, mint virágot övében! Ez politikának is a legnemze­tibb s legokosabb — egyszerre köteles­ség és gyönyörűség. Minálunk azonban annyira félnek a tehetségtől, hogy még kötelességet is szegnek, csakhogy vala­hogy, Isten ments, kezére ne találjanak járni. I­s

Next