Magyar Hirlap, 1931. október (41. évfolyam, 222-248. szám)

1931-10-01 / 222. szám

•­rf~ U» BUDAPESI. 11)31 UKÍTbÉJh"1.....T"""""""...."".......... BOTRÁNY A VÁROSHÁZÁN A főváros közgyűlési termében ma­­egy orvos, akit nem Budapest közön­ségének akarata, hanem a belügymi­niszteri kinevezés küldött be a tör­­v­ényhatósági bizottságba, tettlegesen inzultált egy választott bizottsági tagot. Egy kinevezett érdekképviseleti repre­zentáns, akinek puszta jelenléte a fő­városi autonómia és a demokratikus elv sérelmét jelenti a városházán, olyan időkben, amikor az utcán a magáno­sok ellen elkövetett erőszak statáriális eljárást von maga után, a közgyűlés termében követett el erőszakot nemcsak egy bizottsági tag testi épsége, a par­lamentáris illem és az intellektuellt elsősorban kötelező európai magatartás ellen, de a közönség nagy erőfeszítéssel fegyelmezett idegegyensúlya ellen is. Budapest közönsége azt várta a mai közgyűléstől, hogy terveket és cseleke­deteket fog kezdeményezni, amelyek a főváros politikáját és gazdálkodását végre, a súlyos idők hatása alatt köze­lebb hozzák a polgárság akaratához és helyzetéhez, ehelyett kapott egy skan­dalumot, botrányos verekedést egy kinevezett tag részéről, aki a kurzus kezdete óta több ízben hallatott magáról olyan esetekkel kapcsolatban, amelyek azt bizonyítják, hogy az előkelőbb ren­deltetésű fórumokat összetéveszti azok­kal a porondokkal, ahol a nyers testi elintézésnek van domináló szerepe. A belügyminiszter azzal a megokolásssal tette illuzóriussá a főváros törvény­­hatóságában a választott bizottsági ta­gok szerepét, hogy a kinevezett tagok­kal a közgyűlés színvonalát akarja emelni, az ízlést és a hangnemet meg­javítani — a verekedő orvos azonban m­ai magatartásával nem erősítette meg túlságosan ezt a különben is átlátszó érvet, amely senkit sem tévesztett meg a kinevezettek valóságos szerepének megítélésében. A sajnálatos és ártalmas botrány sézóvátétele után térjünk át a közgyűlés érdemi részére, magára a tárgyalási anyagra, amelyből a verekedés ki­robbant. Az ellenzék tudvalévően azzal a célzattal hívatta össze a rendkívüli közgyűlést, hogy felelősségre vonja a főváros vezetőit és többségi pártjait a tizenkétéves gazdálkodásért, amely ki­sebb méretek között ugyanazzal az ered­ménnyel zárul, mint az országos gazdál­kodásé — ugyanekkor azonban meg kellett állapítania, hogy a közgyűlés kormánypártja ezt a szerepet minden tárgyi és erkölcsi jogosultság nélkül a maga számára akarja lefoglalni. Az a párt, amely megszavazta és fedezte a fővárosi politika mai fiaskójához vezető rendszer minden ténykedését, a számon­kérés hangján bírál és vádol, mintha semmiféle befolyása nem lett volna a dolgok menetére, mintha minden poli­tikai, gazdasági, pénzügyi és kulturális intézkedést az ő tudta nélkül, sőt az ő ellenzése mellett hajtottak volna végre. Politikusok, akik a kriptanyitogató Bethlen István falrafestett képével tobo­rozták szavazóikat s akik választási be­szédeikben a mai fővárosi rendszer nagy eredményeire való hivatkozással kérték a közönség bizalmát, ma könyörtelen kritikával sújtanak le erre a rendszerre és azt hiszik, hogy bárkit is sikerül meg­téveszteniük, hogy akad ebben a város­ban akár ellenzéki, akár saját pártjuk­­beli polgár, aki ne tudná, hogy ugyan­ekkor saját politikai múltjuk fölött gya­korolnak lesújtó kritikát. Taktikai szem­pontból teljesen hibás a hirtelen kilenc­ven fokos szög, amelyben fordulatot vesznek, esztétikai szempontból pedig bántó, mert el tudják képzelni, hogy valaki saját hibáira ráeszmél és objek­tíven levonja belőlük a következménye­ket, de az az agresszív bűnbánat, amely a vádat vádemeléssel akarja túlkiabálni , azt hiszi, hogy a közvélemény el­fogadja a vádlottak padján strómanokul azokat a tisztviselőket, akik az ő bizal­mukból s az ő közvetlen befolyásuk alatt csak végrehajtó közegei voltak az általuk képviselt rendszernek — egy­általában nem hatásos a tömegek felé és nem egészen fair a közéleti szereplés szabályai szerint sem. Mi nem vitatjuk el senkitől a jogot, hogy véleményét, szempontjait, vagy akár meggyőződését az események ha­tása alatt revideálja s ha tegnap min­dennel meg volt elégedve, holnap han­got adjon tárgyilagos ellenvéleményé­nek. A kritika joga nem ellenzéki pri­vilégium és mi nem vitatnék el a fő­város kormánypártjától sem a jogot, ha azoknak a tragikus eseményeknek hatása alatt csapott volna át a mindent fedezés és helyeslés alelüdjéből a ku­­ruckodásba, amelyek a fővárost minden rendű és rangú polgárán néhány hét alatt a volt kormány és a még ma is élő fővárosi rendszer jóvoltából végig­dübörögtek. De fel kell emelni tiltakozó szavunkat a szándék ellen, hogy azok, akik a rendszer csődjéért közvetlenül felelősek, a hangulatkeltésre spekuláló kritikával nemcsak, hogy lerázzák ma­gukról a felelősség rá­juk eső, őket illető súlyát, de ezzel a látszólagos kímélet­len „tárgyilagossággal“, a pártszempont és pártérdek fölé emelkedéssel próbál­ják magukat átmenteni, posszibilissé tenni a jövőre nézve is. A kritikájuk száz százalékig lehet helytálló, de ezzel legfeljebb önmaguk dokumentálják, hogy mennyire alkalmatlanok és ille­téktelenek arra, hogy ennek az agyon­gyötört városnak sorsát irányítsák. S ha most a főváros lakosságának módot nyújtanának akarata megnyilvánulá­sára, meggyőződhetnének róla, hogy kritikájuk elég termékeny talajra talált a polgárság eddig félrevezetett kisebb­ségében is ... 5 FILL^ ^ Példátlan botrány és verekedés a főváros szerdai közgyűlésén Vitéz Csik László orvos arcbabokszolta Reisz Móric szocialista bizottsági tagot • A túlfűtött izgalom miatt péntekre kellett halasztani a közgyűlést A főváros törvényhatósági bizottsága szer­dán délután rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen példátlan botrányok játszódtak le. A szenvedélyek odáig fajultak, hogy egyes bizottsági tagok tettlegességre vetemedtek, padokat törtek, székeket dobáltak, úgyhogy három órán keresz­tül szünetelt a tárgyalás. A főváros autonómiájában eddig még példa nélkül álló esetre egy félreértés adott okot, amely miatt a kereszténypárt padsoraiból sértő kifejezésekkel illették a szociáldem­o­kratákat, akik közül többen átmentek a jobboldalra, hogy megmagyarázzák a félre­értés okát. Ez azonban csak olaj volt a tűzre, mert a jobboldali bizottsági tagok harciasabb része újabb szidalmakkal illette a szociáldemokratákat, miközben a keresz­ténypárt egyik orvostagja, Vitéz Csik László tettleg inzultálta az egyik szociáldemokrata városatyát. Erre azután elementáris erővel tört ki a vihar, amely miatt a közgyűlés ér­demleges tárgyalást nem is tarthatott és az elnöklő főpolgármester az ülést kénytelen volt felfüggeszteni és később a közgyűlés folytatását péntekre halasztani. Feszült izgalom a közgyűlés megnyitásakor Már a közgyűlés megnyílása előtt is bizo­nyos feszültség uralkodott a közgyűlési te­remben. A pártok teljes létszámban vonul­tak fel. Az újvárosházát környékező utcá­kon erős rendőri készültséget vontak össze, úgyhogy még a városháza folyosóira is ju­tott egy-két rendőr. A karzatokon detektíve­­ket helyeztek el s csak csekély számú közön­séget bocsátottak be. Amikor az elnöklő Ripka Ferenc főpolgármester délután 5 óra­kor a közgyűlést megnyitotta, a karzat csak félig telt meg, a folyosó­kon pedig körülbelül háromszázfőnyi tömeg várakozott arra, hogy bebocsás­­sák a karzatra. Erre azonban nem kaptak engedélyt, ami a szociáldemokrata bizottsági tagokat annyira felingerelte, hogy az ülés megnyitása után percekig kiáltozták a főpolgármester felé: — Nyissák ki a karzatot! A munkásság­nak is joga van bejönni! — Budapest polgárságának is joga van végighallgatni, mi történik a közgyűlésen. Hosszú ideig tartott, míg a főpolgármes­ter rendet teremtett és felszólította Lázár Ferencet, hogy a keresztény községi párt nevében terjessze elő határozati javaslatát. A baloldal állandó izgalom­mal hallgatja a jobboldali szónokot Lázár Ferenc azzal kezdte beszédét, hogy az országot és a fővárost erősen érintő gaz­dasági bajok egyik forrása a hibás gazda­sági vezetés. Kiemelte, hogy a főváros fele­lős tényezőinek kötelessége a főváros ügyei­nek egyensúlyba hozatala. Ezt pedig részben fokozott takarékosság útján, részben a gaz­dasági rendszer hibáinak kiküszöbölésével lehet megvalósítani. Lázár beszédét a bal­oldal hangos közbeszólásokkal kísérte és gúnyos megjegyzéseket tettek, amikor pártja nevében indítványt terjesztett be, amely 20 pontban jelöli meg az azonnali intézkedé­seket. A keresztény községi párt ugyanis húsz pontban azokat a kívánságokat fog­lalta össze, amelyek az ellenzéknek már régi követelései. Ilyenek a tisztviselő-illetmények csökken­­tése, a jövedelemhalmozások megszüntetése, a szociális akció kiterjesztése, az új Dunai híd építése, az álláshalmozások megszüntet­­ése. Az ellenzék közbeszólások formájában figyelmeztette a jobboldalt arra, hogy az álláshalmozásokat, a tisztviselői illetmények lecsökkentését, a mamm­ál­­fizetéseket mind ők teremtették meg és így érthetetlen, hogy most a saját alko­tásaik ellen terjesztenek be határozati javaslatot. — Ez demagógia! Kifelé vizet prédikál­­nak, befelé bort isznak! — kiáltották közbe a baloldalról. Az izgalom egyre fokozódott s amikor Lázár arról beszélt, hogy tenni kell valamit a kenyér drágasága ellen is, mert a főváros lakossága az olcsó búza ide­jén horribilis árakat fizet, a baloldal lár­mája viharrá növekedett és amikor Lázár fölemlített­e vglisztuzsora-esetet, Horváth­ Pál a szociáldemokraták padsoraiból át­kiáltott a jobboldal felé: i Gazság, ami történt! De ez az önök rendszere! Verekedéssé fafsal az állandó vihar Lázár felháborodva kiáltott vissza a szociáldemokratáknak, hogy nagyon cso­dálkozik azon, hogy éppen ők lármáznak, amikor a szegény néposztály érdekében beszél. Horváth Pál ismét azt kiáltotta Lázár felé: i Gazság, ami történt! A jobboldalon abban a hitben voltak, hogy Horváth a „gazság“ szót Lázár Fe­­rencre értette és kórusban követelték az elnöktől, utasítsa rendre Horváthot. Ez meg is történt és közben Gál Benő és Bar­­nóczi László átmentek a jobboldalra, hogy megmagyarázzák az állandóan geszti­kuláló Huszár Károlynak és Csilléry Andrásnak, hogy félreértették Horváth közbeszólását. Miközben Bánóczi és Gál Benő Huszárral és Csilléryvel halkan beszéltek, a szocialis­ták percekig kiáltozták: — Le kell törni az uzsorát, amit a jobb­oldal mindeddig némán tűrt! A Wolfs-párti bizottsági tagok felugrál­tak helyükről és az elnök felé kiáltoztak: — Tessék máskép elnökölni! Tessék ren­det teremteni! Huszár Károly az asztalt csapkodta, még pedig olyan erővel, hogy összetörte azt. Ebben a pillanatban a hátsó padsorok­ból előugrott Vitéz Csik László orvos, a kereszténypárt tagja és rákiáltott a szociáldemokrata bizottsági tagokra: — Mit keresnek itt? Takarodjanak! Gál Benő, aki az Országos Társadalom­biztosító Intézet vezetőségében foglal he­lyet, dühösen rászólt Vitéz Csik Lászlóra, aki tudvalévően az OTI orvosa is: — Hhogy mer velem így beszélni? Én a gazdája vagyok. Ezalatt Bánóczi Csilléry Andrást igyeke­zett meggyőzni arról, hogy a jobboldal félreértette Horváth szavait, de Csilléry vál­tig azt hangoztatta: — Nem igaz! Nem értettünk félre sem­mit! Bánóczi erre idegesen mondotta Csilléry­nek: — Ön mindenáron zavart akar előidézni. Vitéz Csik László az utolsó szavaknál nekiugrott Bánóczinak, hogy félrelökje, de csak a nyakkendőjét tudta elérni. Ebben a pillanatban az alacsony ter­metű Bánóczi mögül előugrott Reisz Móric szociáldemokrata bizottsági tag és Vitéz Csik László most Reisznek támadt neki és váratlanul kétszer arcba bokszolta, aki az ülések nyomán hátratántorodott.­­Az atlétatermetű Reisz teljes erővel rá akarta vetni magát Vitéz Csik Lászlóra, de

Next