Magyar Hirlap, 1932. február (42. évfolyam, 26-48. szám)

1932-02-02 / 26. szám

Történelmi osztályok, történelemcsináló erők Gróf Bethlen István Széch­enyi-emlék­­beszéde, amit tegnap a Nemzeti Kaszinó közgyűlésén elmondott, különösen őszin­tesége miatt tarthat számot a különleges értékelésre. A volt miniszterelnök, aki­nek aktív kormányzása idején is egyik alaptétele volt, hogy „vannak vezetésre predesztinált osztályok, amelyeknek szupremáciáját mindenképpen­­biztosí­tani kell 4, nagyon őszintén beszélt osz­tályáról, amely „dacára minden pusztí­tásnak, amelyet soraiban az 1918. évi összeomlás és az azt követő idők vál­sága végeztek — még mindig az ország legvagyonosabb, legfüggetlenebb,­­ leg­műveltebb, nyelvismereténél fogva meg­felelő külföldi összeköttetésekkel ren­delkező és a legtágabb látókörrel bíró rétege, amely legtöbb ellenállóképesség­gel bír minden nyomással és felforgatás­­sal szemben, jöjjön az felülről, a hata­lom polcáról, jöjjön alulról, a dema­gógia terrorjának eszközeit használva, a legjobban meg tudja állni a he­lyét“. Bethlen hite osztályának nem­csak kiváltságos jogaiban, de ki­váltságos képességeiben tehát rendíthe­tetlenül erős, ugyanakkor, amikor meg­­állapítja, hogy közben a „ma még fiatal, és azért nem homogén, de a vezetés­ben öntudatosan részt követelő polgári osztály kifejlődött és a maga világszem­léletét kívánja a közéletben érvényre juttatni, a világháború és az általános választójog diadalra jutása óta pedig ezeknek a fiatal társadalmi osztályok­nak ambícióit is túlszárnyalta a prole­tariátus előretörése“. Bethlen tehát, ha be­ is ismeri, hogy „a fórumon új embe­rek, új eszmék, új problémák, új szen­vedélyek küzdik a maguk csatáit és a történelem a történelmi osztályok ki­zárólagos vezetőszerepe fölött mindenütt napirendre tért“, változatlanul vallja, hogy „a fiatal, nem homogén“ polgár­ság fölött és az „előretörő proletariátus­­­sal szemben a történelmi osztályok fölénye, kormányzásra való alkalmas­sága még ma is kétségbevonhatatlan. Ez az osztályérzés, ha kissé időszerűtlen is, amikor a történelmi osztályok köz­jogi megkülönböztetése háromnegyed század óta megszűnt s amikor már azok­ban az európai országokban is, amelyek­ben nem a demokratikus elv, hanem a diktatórikus, dinamikus elv uralkodik, nem történelmi jogcímek, hanem egyes rétegeknek vagy személyeknek pilla­natnyi erőbeli fölénye predesztinálnak a hatalomra, a maga feszélyezetlen nyíltságában kevésbé ellenszenves, mintha a volt miniszterelnök nem be­szélne ilyen őszintén, illetve, mintha csak a nemzet egyeteméről beszélne, de közben állandóan osztályára gondolna. Mi, akik a polgárság fogalmán nem ér­tünk egy zárt, körülhatárolt osztályt, hanem a múlt korszerűtlen hagyományai és a jövő korszerűtlen utópiái között a jelen szociológiai, kulturális és gazda­sági formáiban élő egységes társadal­mat, természetesen őszintesége ellenére nem tudjuk honorálni ennek a fensőbb­­séges különállásnak eszmei tartalmát. Mi a polgárság uralmán nem egy osztály uralmát értjük a proletariátus és a tör­ténelmi osztályok fölött, mert a polgári államokban a jogok és a kötelességek, amelyek társadalmi osztályt társadalmi osztálytól, embert embertől megkülön­böztethetnek, mindenkire vonatkozóan azonosak s ez az azonosság automati­kusan polgáriasítja lefelé az arisztokra­tát és fölfelé a proletárt. Polgárnak lenni nem osztályálláspont ,— mert az osztályálláspontot exkluzivitás jellemzi, kaszinói vagy szakszervezeti exkluzivi­tás —, polgár mindenki lehet, aki el­fogadja­ a többségi elv, a társadalmi ön­­rendelkezés intézményes uralmát s el­fogadja az egyéni értékek szabad verse­nyét az érvényesülés, a tömeg fölé emelkedés szele­k­c­i­ó­s­ m­ód­s­z­eré­ül. Ez a szelekciós módszer ugyanúgy a polgári társadalom élére röpíthet egy arisztok­ratát mint egy proletárt, szóval, nem indul ki az eredet, a született kiváltság vagy­ a bizonyos körhöz, réteghez tarto­zás külsőségeiből. Ha például gróf Bethlen István idejében, bizonyos kö­rökben tagadhatatlanul nagy népszerű­sége idején törvénybe iktattatta volna az általános titkos választójogot, ezt a tipikus polgári válogatási módszert, meggyőződhetett volna arról, hogy eset­leg a polgárság minden történelmi jog­cím nélkül is felhatalmazta volna a vezetésre. A polgárság csakugyan nem „homogén“, mert csak az alapvető kérdé­sekben, amelyeken az egész társadalom, az egész nemzet léte fordul meg, köve­teli az egységes állásfoglalást, egyébként azonban a benne élő, de különböző kultúrfok, ízlés, foglalkozás szerint, egy­más mellett elhelyezkedő rétegeknek és egyéneknek megengedi, sőt biztosítja az akciószabadságot, a vetélkedés jogát. S éppen a heterogénségből, a sokféle árnya­lat vetélkedéséből kialakuló középmeg­oldások biztosítják, hogy a polgáriasult társadalmakban a kormányzás egyik osztály fölényét sem támogatja a többi osztály rovására,, hanem a minden érde­ket egyformán respektáló, gyakorlati ki­­egyenlítésre törekszik. A polgári társa­dalom nem ad kiváltságokat egyes osz­tályoknak — a polgárnak­­sem —, de mindenkinek megadja a jogot, hogy te­hetséggel és munkával a tömeg fölé ke­rekedjen, anélkül, hogy e felü­lkereke­­déssel a tömegek jogait vagy­ életérdekeit csorbítaná. Megadja ezt a jogot a tör­ténelmi osztályoknak is, amelyeknek sze­repét hiba volna letagadni az ország haladásában épúgy, mint haladásának megakadályozásában. A magyar történelem 1848-ig főkép a történelmi osztályok történelme volt, te­hát sem a polgári, sem a póri erény nem juthatott benne fontos szerephez. De az igazán fényes történelmi alakok addig is azok a főnemesek és középnemesek voltak, akik éppen a történelmi kivált­ságok rovására akarták a nemzeti életet a kiváltságtalanok, a jogtalanok felé kiszélesíteni. Maga Széchenyi is, min­den konzervatizmusa és osztályöntudata ellenére, a nyugateurópai polgáriasul­­tabb államrend és gazdasági rend esz­ményét és intézményeit akarta elplántálni a pátriárkán­s-­feudális magyar társada­lomban. A történelmi osztályok — ahogy Bethlen mondja, „a magyar urak“ — nem akkor voltak nagyok a magyar történe­lemben, amikor a legkíméletlenebbül vé­delmezték az uralkodó felé az oligarchia, a nép felé a hűbérúr jogait, hanem akkor, amikor megértették az idő pa­rancsát s önként tudtak lemondani arról, amit a kérlelhetetlen fejlődés eset­leg nagy megrázkódtatások árán elvett volna tőlük. Gróf Apponyi Albertet, a történelmi osztályok kétségtelen ékességét idézzük: „A magyar arisztokrácia azért tudta megtartani vezető szerepét. 1848 után is, mert a jobbágyságot önként szabadutlotta fel s nem várta be, amíg a jobbágyság önmaga v­örekszi ki emberi,és gazdasági önállóságát.“ .Ez a bölcsesség épúgy vonatkozik a múltra, az elmúlt három­negyed századra, mint a jelenre.: a tör­, ténelmi osztályoknak m­a is és a jövő­,­ben is, gróf Bethlen István beszéde után is meg kell érteniük a fejlődés útmuta­tását s ha továbbra is vezetőszerepet akarnak játszani a­ nemzet életében, akkor e vezetőszerephez nem történelmi, hanem mai jogcímeket kell keresniük.• A nyelvismeret és a külföldi összekötte­tés jogcíme semmi esetre sem a legalkal­­­masabb jogcím, hiszen ezzel ma már a legtöbb bankár is rendelkezik — az egyetlen jogcím, a kiváltság helyett a kiválóság, a tehetség és a munka kiváló­­sága, amely a polgáriasult társadalom­ban a történelmi osztályok számára épúgy elérhető, mint az előretörő prole­,­tár számára. A tehetség és a munka nem történelmi kiváltságok, hanem tör­ténelemcsináló erők i­s ma azok a vezetésre predesztináltak, akik az egész nemzet számára és a néppel együtt a nép fölemelése érdekében tudnak törté­nelmet csinálni, anélkül, hogy egyes osztályok történelmét összetévesztenék a nemzetével. A történelmi osztályok előtt nem záródik le az érvényesülés útja a polgári, a demokratikus társada-­­lomban sem, ahogy ezt a nyugati pol­gári államokban elfoglalt szerepük bizo­nyítja — ha azokat az erényeket, amelyeket gróf Bethlen István tegnapi beszédében felsorolt, nem kiváltságuk védelmében, hanem a szabad versenyben használják fel. " SZÁM ÜNNEPI m rroftt 16 FIttÉR ELŐFIZETÉSI ÁRAK: ,, ^ -»p­ ——" Jfcfcrf«/ mangakokszAvon: rHeT NsraSts EgasBr Trfflfr0­* pas 1 bóra 2.90.­­1( évre S.­­/j évre 15 pengő. ji88| |»||| WSSSk Mjfl'jS 1 bóra 180 lel. «U ívre 460 lei. ||i|j Wgfö llffra jSF |jg|l|| glll«a “ Jugoszláviában: n jgjfo JigjP Eggj Jaj WBk HR Mm Február 2­1 bóra 60 dinár.­­1, évre ISO dinár. SMS, Jap jESK&a ■ -E Szlovákiában : ÜK gffjjjil Ja (73 szelvény ellenében jár egy ,ra 85 cK. '/­ évre too ch. f&m&L fjaatll j JBS km újévi ajándékkönyv) Hadihajók tüzérségi védelme alatt japén katonaság szállt Ostromállapot partra Hankingban Kína fővárosában is . A Japán hadiakció vég­célja: az összes kínai kikötők megszállása A nagyhatalmak együttes denapja Japánhoz Sangluj­ból jelentik. Ugyanakkor, amikor Sanghajban valamennyire enyhült a helyzet, a japán hadiflotta teljesen váratlanul meg­jelent Nanking előtt és bombázni kezdte Kína fővárosát. A Sanghaj előtt horgonyzó japán csatah­ajók egy része a hétfőre virradó éjszaka a legnagyobb titokban elindult a Jangcsekiangon fölfelé, a Sanghajtól 320 kilométernyire fekvő Nanking felé és hét­főn reggel minden előzetes figyelmeztetés vagy a polgári lakosság értesítése nélkül, gyilkos gránáttű­zet indítottak Nankingra. A gránátok nemcsak a kínai főváros erődít­ményeit érték, hanem a város belső részé­ben is nagy károkat okoztak. A „Simson“­­ amerikai torpedóromboló, amely Nanking előtt horgonyzott, alig tudott kimenekülni a japán csatahajók ágyutüzé­­ből. Az amerikai torpedóromboló továbbí­totta egyébként az első hírt Sangh­aiba Nanking kivetéséről. Nankingban a japán csatahajók megjele­nésére nyomban kihintették az ostrom­­állapotot. A kínai hatóságok lázasan ké­szülnek a főváros védelmére és mindenütt ássák a lövészárkokat. A főváros kapuit el­­barrikádozták és drótakadályokat állítanak mindenütt. Sanghajban a katonai hatóságok szintén elrendelték az ostromállapotot, amely ked­den délelőtt tíz órakor lép életbe. Az „Associated Press“ sanghai jelentése szerint a Jangcse-folyón álló japán csatahajók ágyútüzének védelme alatt Nankingban japán tengerészek szálltak partra. Kisebb harcok San­ghaiban Sang­haiban magában is egész nap folyt a harc és hétfőn a kínaiak és japánok kö­zött az ellenségeskedések kiújultak, de most már csak kisebb csatározások voltak és komolyabb ütközetre nem került sor. A japánok most azt a taktikát követik, hogy mindenért kínai fzanktitórok ál­lítólagos lövöldözését teszik felelőssé és erre hivatkoztak az amerikai főkonzul tiltakozására is, amikor felelősségre vonta a japán parancsnokot, mert egy amerikai gyárat is súlyosan megrongáltak a gránátok. .­ nemzetközi koncessziós területből most már végig kiépült a védelmi vonal. Különösen a franciák dolgoztak lázas siet­séggel negyedük védelmén és hétfőn ki­derült, hogy nagyon is helyénvaló volt elővigyázatuk, mert a japánok hétfőn délelőtt megkísérel­ték, hogy csapatokat küldjenek a fran­cia negyedbe, azzal az indokolással, hogy a francia városrészben igen sok japán is él, akiknek a biztonságáról japán csapatoknak kell gondoskodnak. A francia főkonzul erélyesen..tiltakozott és

Next