Magyar Hirlap, 1932. április (42. évfolyam, 73-95. szám)

1932-04-01 / 73. szám

4 T9S2 április T. HIPLAP Kreuger világ­konszernje Negyvenhatdolinal *«//«««! felbomlik féldollárra estek a „Kreuger és Toll“ részvényei A Kreuger-hagyaték státusának felállítá­sára kiküldött hatos bizottság összeülése után nyomban kérte a nagy nemzetközi tőzsdéket: függesszék fel az összes Kreuger­­papírok jegyzését... A felszólítást csak egy-két helyen követték és ott is csak rész­ben. Mert mindenfelé azt hitték: csak az „átmenetileg“ éles árfolyam-eséseket akarja így megelőzni a svéd bizottság. Most azután kiderült, hogy sokkal komolyabb és súlyo­sabb oka volt a felszólításnak. A hatos bizottság azért kérte a tőzsdeforgalom szü­neteltetését, mert az volt az érzése: a legalacsonyabb árfolyam is túlságosan magas a legtöbb Kreuger-részvénynél. Egész indokolatlan volt az az optimizmus, amellyel a nemzetközi pénzpiac eleinte csak 50—60 százalékkal értékelte le a Kreuger­­papírokat. És most már bizonyos, hogy Kreuger nem csupán azért követett el ön­­gyilkosságot, mert presztízsének és hatalmá­nak összeomlását nem akarta túlélni. Az a vád ugyan aligha fog fölmerülni, hogy ma­gánvagyona javára rövidítette meg vállala­tait Kreuger, aki saját személyére 30.000 vagy talán csak 20.000 dollárt költött egy évben, amikor legális évi jövedelme több millió dollárt tett. Ellenben úgy látszik, hogy a tavaly ősz óta vívott élethalál-harc­­ban Kreuger minden áron próbálta kitolni frontjának áttörését, és ezért a fő vállalatokat megengedhetetlenül igénybe vette a beteg vállalatok alá­támasztására. Szombaton lesz három hete Kreuger ön­­gyilkosságának. De a kiküldött szakértők még mindig nem akarnak véglegesen nyi­latkozni. Azért, mert néhány nagy Kreuger­­vállalat könyvelését — nem lehet áttekin­teni. És azért, mert még mindig nem tisz­tázódott, milyen obligókkal terhelte meg vállalatait egyes amerikai bankházaknál Kreuger. Ez mutatja azt a minden ellenőrzés alól mentesült, minden irányban korlátlan ha­talmat, amellyel a reábízott óriási értékek nagy részét kezelte Kreuger. Az ezerszeres és tízezerszeres szavazati joggal felruházott törzsrészvények csak részben magyarázzák meg az ilyen diktátori hatalmat. Úgy látszik, az „arany­­ember“ presztízse elfojtott minden kétsé­get azokban a partnerekben, akiknek joguk és módjuk lett volna beleszólni a kis és nagy üzletekbe. Így azután még az igaz­gatóság tagjai is csak a lapokból értesül­tek arról, hogy a frank­ válság idején­ Kreuger 100 millió dollárt „engedélyezett“ Párizsnak, és csak a lapokból értesültek a 125 millió dolláros német kölcsön folyósí­tásáról. (Vagy legalább a legenda így be­szélt.) A magukban véve kétségkívül jó­­Ericsson-részvények is visszaestek a 80 svéd koronás legmagasabb ár­folyamról 7 svéd koronára, pedig röviddel Kreuger öngyilkossága előtt még tartották az 50 svéd koronás árfolya­mot. De most kiderült például az, hogy az Ericsson-részvénytársaságnak semmi szük­sége nem volt az alig néhány hónapja fel­vett 25 millió kölcsönre. A 25 milliót a Kreuger & Toll javára írta az Ericsson­­vállalatnak és azután a saját céljaira használta fel. A hét elején jegyzett 0—7 koronától most ismét eljutottak a 15—16 koronás árfolyamig az Ericsson-részvények. De csak azért, mert valószínűnek látszik, hogy ennek a nagy és jó vállalatnak meg­mentésére a svéd állam fogja átvenni a Kreuger-féle terhek egy részét. Svédország legelőkelőbb pénzintézeténél, a skandináv hitelbanknál szintén főrészvé­nyes volt Kreuger. A skandináv hitelbank mégis próbálta menteni a menthetőt, már hónapok óta szűkítette fokozatosan Kreu­ger hitelkeretét, és végül „öngyilkosságba kergette“ főrész­vényesét. A kritikus párizsi szombaton a skandináv hitelbank egy esedékessé vált 100 millió svéd koronás váltó kifizetését követelte, és legfeljebb 50 milliót akart prolongálni, ha Kreuger azonnal folyósítja a másik 50 milliót... Az ultimátum meghallgatása után ment el Kreuger a legközelebbi fegy­verüzletbe revolvert vásárolni és egy óra múlva nem élt többé. Azért a skandináv hitelbank nagyon megérezte Kreuger összeomlását. Részvé­nyeit még 1931-ben, a nagy bessz harmadik évében is jegyezték 350 korona fölött, és alig néhány nappal az öngyilkosság híre előtt még 212 korona volt a részvények árfolyama. Most pedig csak intervenciók­kal lehet 100 koronán tartani a skandináv hitelbank részvényeit. A kormány 100 millió svéd korona hitelt folyósít a bank­­­nak és átvesz a bank tárcájából vagy 120 millió korona ára kétes értéket. A többi svéd bank pedig 50 millió korona betétet helyez el bajbajutott társánál. A „gyorssegély“ összege tehát 300 millió pengő körül jár. De akármilyen jelentékeny ez az összeg, az intervenciók nélkül jóval a 100 koronás árfolyam alá estek volna a skandináv hi­telbank részvényei. Graengesberg, az óriási és felbecsülhe­tetlenül értékes vasérctelep, amelynél a svéd állam volt Kreuger társa, 350 svéd koronáról 60 korona alá esett. Az Inter­national Match, amely 120 gyufagyárat tartott „ellenőrzés“ alatt szerte a világon, több, mint 120 dollár helyett eljutott a 4 dollár alá. És a svéd gyufatröszt részvényeit nem ér­tékelik többé teljes 2 dollárra sem. A leg­meredekebb az esés a Kreuger & Toll rész­vényeknél, amelyek 46 dollárról 50 centig estek, a névérték 460 százalékáról a névérték 10 százalékára. Minden baj oka természetesen az „össze­­szövődés44. A Kreuper-vállalatok kölcsönö­sen átvették az egymás részvényeit és el­sőbbségi kötvényeit. Így sodorták magukkal a rossz üzletek a jó üzleteket. Újabb gyermekrablások Amerikában és Németországban Halállal fenyegették meg a Lindbergh-gyerek felkutatásán dolgozó triumvirátus egyik tagját A Lindbergh-bébi elrablása óta újabb szöktetés tartja izgalomban az amerikai köz­véleményt. Az elhurcolás ezúttal Washing­tonban történt, ahol banditák elrabolták Antonio Arias 15 éves fiút, egy gazdag kubai cukorü­ltet­­vényes gyermekét. Ezzel kapcsolatban az amerikai lapok ke­serű csalódással írnak a Lindbergh-ügy nyomozásáról, hangoztatva, hogy a rendőr­ség és a magánszemélyek nyomozása hamis úton halad. Az amerikai alvilág haragja egyébként most a Peacock norfolki lelkész vezetése alatt dolgozó triumvirátus ellen fordult, akik állítólag érintkezésben állanak a Lind­­bergh-gyermek elrablóival. Curtis hajógyárost, a triumvirátus egyik tagját névtelen levélben halállal fenye­gették meg. A rendőrség már csak presztízsokokból is nagy eréllyel folytatja a nyomozást s min­den jelentéktelennek látszó nyomot alapo­san kivizsgál. Ennek ellenére az utóbbi na­pok optimizmusát ismét pesszimizmus vál­totta fel. A Lindbergh-gyermek elrablásához ha­sonló esemény történt Németországban is. Harsum városából eltűnt ugyanis Rudi Algermissen 13 éves tanuló, egy postaigaz­gató fia. A rablók ezer márka váltságdíjat kér­tek a gyermekért, mire az apa a csend­őrséghez fordult segítségért. A megjelölt helyen egy rendőrtisztviselő várta a zsarolót, aki azonban felismerte a veszélyt és sikerült elmenekülnie, noha a csendőrök többször utána jöttek. Éles támadás a bánviselőházban a biztosítótársaságok ellen Elejétől végéig viharos volt a csütörtöki ülés Egy hónapi szünet után csütörtökön ült össze újra a képviselőház. Rendes körülmé­nyek között pár percig tartó formális ülés szokott lenni a megnyitó, ezt azonban most az ellenzék napirend előtti felszólalásai és napirendi vitája érdekessé s harciassá tették. Már az ülés kezdetén, amikor az elnök bejelentette, hogy a közigazgatási bíróság Ulain Ferencnek ítélte a barcsi mandátu­mot, harsányan közbekiáltott Malasits Géza: — Van még itt jó egypár szennyes man­dátum. Andaházy Kasnya Béla támadta ezután napirend előtt a biztosítótársaságoknál ész­lelhető visszásságokat. Nem érti, miért álla­pították meg azt, hogy a biztosítók csak 5 százalékban valorizáljanak és hogy a valo­rizált fizetések ne azonnal, hanem csak 1935-ben kezdődjenek meg. Az életbiztosítás után járó 2 százalék címén 7 millió pengő gyűlt össze. Ezt az összeget azonnal ki kell fizetni az érdekeltek közt. Az 5 százalékos valorizáció megállapításakor megtévesztet­ték a pénzügyminisztert. Ez a valorizáció a tényleg meglévő értékek 30 százalékára sem vonatkozik. Az infláció idején a biztosító­­intézetek évi 25 millió pengő nemzeti aján­dékot kaptak. Az államnak csak négy és fél százalék illeték jut, a többi a külföldi inté­zeteké. — Ezért felelni kell azoknak, akik csinál­ták. Ezért Budnak is felelni kelll — kiál­totta közbe Hegymegi-Kiss Pál. Andaházy Kasnya Béla ezután azt kér­dezi, hogy a devizarendelet és a transzfer­­moratórium miért nem vonatkozik a bizto­sítóintézetekre is. A biztosítók százezer dollárokat vihetnek ki és visznek ki, amikor kisembereket száz dollárokért becsuknak. A devizarendelet értelmében valutát a felek nem fizethetnek, de állandóan megtörténik, hogy a biztosítók felmondanak olyan bizto­sításokat, amiket a felek már éveken át fizettek, azért, mert most már nem fizethet­nek valutában. Miért nem veszi észre az ügyész, hogy a transzfermoratóriumot és a devizarendeleteket a biztosítóintézetek nem akceptálják? Lehetetlenség, hogy külföldi intézetek ilyen indokolatlan előnyöket él­vezzenek. A biztosítók most száz százalékkal akarják emelni a díjtételeket.­­ A fél ország egyszer már elvérzett a biztosítóknál — hallatszik a nagy lármából Lázár Miklós hangja. Andaházy Kasnya Béla kíváncsi, miért engedi meg a kormány, hogy ily módon je­lentékeny összegek vándoroljanak ki az or­szágból? A kormánynak attól sem volna szabad visszarettenni, hogy esetleg államo­sítsa a biztosítótársaságokat. Ne csak a fe­kete inget vegyék át Mussolinitól, hanem az erélyt is, mert Mussolini ilyeneket nem tűrt meg. Érdekes lenne utánanézni, hogy a biztosítóintézetek élén kik állanak? Kik tehát azok, akik a biztosítók akaratát ke­resztül tudták vinni? Furcsa, hogy egy-egy biztosítótársaság igazgatóságában a régi kabinet több tagja helyet foglal, így az Első Magyar Általános Biztosító hat igazgatósági tagja közt szerepel Berzeviczy Albert, báró Harkányi János, Teleszky János, gróf Zichy János és Popovics. Zajos mozgás támadt erre a Ház minden oldalán és Andaházy hasnya csak kisvár­tatva folytathatta beszédét azzal, hogy hu­szonegy biztosítóintézet felajánlotta a 10— 15 százalékos valorizációt, felső nyomásra azonban visszavonták ezt az ajánlatot és keresztülvitték az 5 százalékos valorizációt. Ugyan kinek állott érdekében, hogy a bizto­sítottak így megrövidüljenek. Soha lelki­ismeretlenebből magyar zsebekben nem tur­kált senki, mint a magyar kormány, amikor hozzájárult a biztosítások ötszázalékos valo­rizálásához. Az elnök e kifejezéséért rendreutasította Andaházy Kasnyát, aki azzal folytatta, hogy a biztosítók nagy summákat kerestek a valo­rizációnak ezen a módján, mert ők valutá­ban viszontbiztosítottak. Kéri, hogy hasson a kormány oda: a biztosítóintézetek ne foly­tathassanak gyarmatpolitikát. Megállapítja, hogy a képviselőház és a felsőház 107 tagja ül a biztosítóintézetek igazgatóságában. A kormány támogatásával a biztosítóintézetek üzletpolitikájának ellensúlyozására alakítot­ták meg a Gazdák Biztosító Szövetkezetét, de már titokban ez is benne van a körtetben és ennél az intézetnél, amely magát altruistá­nak nevezi, a vezérigazgató havi 10.000 pengő fizetést kap. A kormánynak mindent el kell követni, hogy a biztosítóintézetek hagyjanak fel ezzel az üzletpolitikával és a kormány­­nak nem szabad tűrni, hogy a társaságok felemeljék a biztosítási díjakat. Kun Béla támadta ezután napirend előtti felszólalásában a kormányt, amely nem­ tudja megvédeni az agrárérdekekeit és nem tudja megfékezni sem a kamatuzsorát, sem az árdrágításokat. Hódmezővásárhelyen 1925-ben Pappenheim Szigfridné birtokából 3500 holdat parcellázott a kormány ellen­őrzése alatt álló Altruista Bank. A kisembe­­rek 32 pengős búzaár mellett vették a földet és most, amikor nem tudnak fizetni, a ma­gát altruistának nevező bank pert indított ellenük. A földművelésügyi miniszter közbe­lépett és egy hónapra felfüggesztették a tár­gyalást, ez azonban nem megoldás. — Köszönjük az ilyen altruizmust —– jegyzi meg Ulain Ferenc. Kun Béla azután elmondja, hogy a Fu­ture» konkollyal kevert ácsát küldött a hód­mezővásárhelyi ínségesek részére. — Vizsgálatot! Ügyészt! —­ kiáltják a bal­oldalon. Purgly Emil földművelésügyi miniszter válaszában kijelenti, hogy az export-igazol­ványokkal elkövethető visszaélések elkerü­lésére a kormány mindent megtett. Tény, hogy a hódmezővásárhelyi gabonaszétosz­tásnál visszaélések történtek. Urain gúnyosan azt kiáltja erre: Gratulá­lok, miniszter úr! Purgly kijelenti, hogy a búzamintát en­nél nem abból a vagonból vették, amelyet leszállítottak és hogy a búza közé kőszén­­por és más anyag is keveredött. Ő nem tűr halogatást, megköveteli a tisztességet és a legszigorúbb vizsgálatot el is rendelte. Szeder Ferenc napirend előtti felszóla­lásában adatokkal bizonyította, hogy a vi­déken lehetetlenné teszik a szociáldemo­krata szervezkedést. Ezért a belügyminisz­ter felelős. — Miniszter úr, önnek nem a bársony­széken, hanem a vádlottak padján van a helye — kiáltja Malasits. Reisinger pedig így kiált közbe: — Magyar vértől piroslik egyesek kezet Az elnök úgy Malasitsot, mint Reisingert rendreutasítja, Szeder pedig kijelenti, hogy a szocialisták ellen valóságos tatárjárás fo­lyik és jegyzőkönyvekkel bizonyítja, hogy sokhelyt az ő jelentéseik szerint ütik-verik a szervezőket. A miniszterelnök több jelentést terjesztett be ezután. Amikor felállott, kórusban kiál­totta feléje az ellenzék, hogy, na végre, nyi­latkozni fog a miniszterelnök, számot ad arról, hogy mit csinált a kormány négy hét alatt? A jelentések benyújtása után azonban a miniszterelnök leült és az ellenzék sokáig zajongott. Többen kiáltották: — Ezért a nagy munkaeredményért ugyani kár volt a parlamentet egy hónapra el­­napolni! A napirendi vitánál Buchinger Manó fejte­gette, hogy ez a parlament képtelen az or­szág további sorsát s boldogulását biztosí­tani. Amikor pedig hivatkozott Budapest ha­­tározatára, amely egyhangúlag a titkos vá­lasztójog mellett foglalt állást, az egész ellenzék tappsal adózott a fővárosnak. Utána Zsindely Ferenc, majd Hegymegi-Kiss Pál szólalt fel, aki szerint a kormány kép­telen feladata teljesítésére. Erkölcsi és gazda­sági szempontból gyökeres rendszerválto­zásra van szükség. Tűrhetetlen, hogy amikor a tisztviselők fizetését leszállítják, ugyan­akkor bizonyos lapokat tovább is szubven­cionálnak. Egyik minisztériumban undorító bűnös panamák folytak, amelyeket meg kell szigorúan torolni. Báró Urbán Gáspár felszólalásával az ülés fél egykor véget ért. Pénteken megkezdik az uzsorajavaslat vitáját. A Magyar Hírlap talafonszámai : Sze­rkesztőség és kiadóhivatal 23—6—86, 21­ 8-47 és 10—8—0­1. Éjjeli szerkesztő: V*2 után 24—6—81. Péntek Budapest Székesfőváros Elektromos­­ Műveinek igazgatósága mély szomo­rúsággal jelenti, hogy DEUTSCH LAJOS I­I. kir. kormányfőtanácsos úr, a széké­kesfőváros Elektromos Műveinek ve­zérigazgatója 1932 március 30-án rövid szenvedés után elhunyt. Temetése április 1-én délután fél 4 órakor lesz a X. ker. rákoskeresztúri szr. temető halottasházából. A Megboldogult előbb mint műszaki igazgató, később mint vezérigazgató­helyettes, 1919 augusztus 1-e óta pe­dig mint vezérigazgató állott a székes­­főváros Elektromos Műveinek szolgá­latában. Az Elektromos Művek újjáépítése és annak a mai kor színvonalára való fejlesztése az ő hervadhatatlan ér­deme. Tudásánál és szakavatottságá­­nál csak a székesfőváros iránti oda­adó hűsége, továbbá buzgó és önzet­len kötelességtudása volt nagyobb. Budapest, 1932 március 30-án. Példáját követjük, áldott emlékét híven megőrizzük!

Next