Magyar Hirlap, 1932. július (42. évfolyam, 145-159. szám)

1932-07-01 / 145. szám

4 fliú július­­. Sürgős memorandumban fordulnak az ügyvédek az igazságügyminiszterhez rendkívüli közgyűlése sérelmeik orvoslásáért Rendkívüli közgyűlést hívott csütörtökön össze az Ügyvédi Kamara, amelynek tárgy­­sorozatán az Ügyvédi Kamara pénzügyi ad­minisztrációjának racionalizálása, az ügy­védi hivatás hatályosabb védelmére szolgáló intézkedések sürgetése, a nyugdíjintézet re­­formja és a moratóriumos intézkedésekkel összefüggő kérdések szerepeltek. Pap József elnök hosszabb beszédben hangoztatta, hogy az általános gazdasági leromlásért nem lehet az ügyvédeket fele­lőssé tenni, mint azt az utóbbi időben egye­sek tették. És az elhangzott igaztalan támadásokkal nemcsak, hogy szem­be kell szállni, hanem intézményes rendelke­zésekkel kell az ügyvédi hivatás védelmét biztosítani. Kiemelte, hogy az igazságügy­­miniszter egy nála járt kamarai küldöttség­nek kijelentette, hogy a kormány foglalko­zik ugyan­ azzal a gondolattal, hogy a per­beli és végrehajtási költségeket valami mó­don újból rendezze, de az ügyvédek munka­­díjának leszállításáról áró sínes Legfeljebb a nyilván behajthatatlan követeléseknél van arról szó, hogy a költségeket ezekben az esetekben ne az adósra, hanem a hitele­zőkre hárítsák. Hangsúlyozta Pap József, hogy ebben a kérdésben olyan sürgős intézkedésekre és javaslatokra van szükség, hogy még arra sincs idő, hogy ezt a kérdést a kamara vá­lasztmánya elé vigyék és ezért még a hol­napi nap folyamán memorandumot visznek az igazságügy miniszterhez, mert az ügy már a pénteki minisztertanács elé kerül. Ebben a memorandumban figyelmeztetik a kormányt, hogy az adósvédelmi intézkedé­­sekhek is határt kell szabni. Pétery Aladár főpénztáros terjesztette elő ezután a kamara pénzügyeinek racionalizá­lására vonatkozó indítványokat. Ehhez a kérdéshez Popper Tódor és még többen szól­tak hozzá. Vekerdy Gé­zi azt hangoztatta, hogy a kamara által elengedett évi tagdíjak és segélyek több mint százezer pengőt tesz­nek ki és azt indítványozta, hogy­ a köz­­megbizatásból befolyó jövedelmek egy kö­zös kasszába folyjanak be és azt az ügyvé­dek közt arányosan osszák szét. A nyugdíjintézet reformjának kérdésénél Várkonyi Kálmán azt indítványozta, hogy a törvénykezési illetékek tíz százalékát a nyug­­díjintézet javára fordítsák. Dettóh­y Endre, Lázár Ernő, Kénéz Miklós, Sebestyén Ernő és Pályi Gyula felszólalásai után dr Planner Mór főtitkár azokat a fölterjesztéseket is­mertette, amelyeket a kamara a perköltség és a moratórium kérdésében az ügyvédek érdekében a miniszter elé terjeszt. Bettelheim Mór bankár és nővére megrázó öngyilkossága Nagy megdöbbenést keltett a fővárosban, főként a tőzsdei körökben az a csütörtökön délelőtt elterjedt hír, hogy egy régi neves budapesti bankár, az 56 éves Bettelh­eim Mór, a volt Krausz és Bettelh­eim­-bankház egykori bel­tagja, 58 éves nővérével együtt öngyil­kosságot követett el.­­A Kossuth Lajos utca 4. szám­i házban bérelt ötszobás lakásában találták holtan csütörtökön Bettelh­eim Mórt és nővérét, Betelheim Ritát, egy gyermekkora óta mindkét lábára béna nőt. Bettelh­eim Rita tolószékében ült holtan, mellette egy asz­talkán kiürített üveg, amelyben veronai volt. Szemben a nővérével, átlőtt halánték­kal feküdt holtan Bettelh­eim Mór. Csütörtökön reggel több ügyfele kereste­­Bettelh­eim Mórt, csengettek a lakásán, de senki sem jelentkezett, kilenc óra tájban érkezett meg a bankár alkalmazottja és bizalmasa, Strasser Géza, aki nyomban rosszat sejtett s a házfelügyelővel feltö­rette az ajtót. A rendőrségről Vitéz Jónás Károly rendőrfogalmazó vezetésével ment ki egy bizottság a dráma színhelyére. A rendőrorvos megállapította, hogy Bettel­heim és nővére már órákkal előbb meg­haltak. Az öngyilkos bankár búcsúlevelet ha­gyott hátra, amelyben azt írja bizalma­sának, Strasser Gézának, hogy önhibá­ján kívül került bajba és nem bírja tovább. Ezer pengőt mellékelt a levélhez azzal a kéréssel, hogy ebből száz pengőt adjanak át Baseli főorvosnak, 900 pengőt pedig fordít­­­anak a temetésére. Az öngyilkos bankár és a nővére már napok óta készülhettek a végzetes telire. Bettelh­eim Rita régen össze­gyűjtött altatószerekből kevert magának egy pohár mérget. Antikat a béna nő tolókocsi­jában már elvesztette az el­méletét, a bátyja leült a szoba közepén egy kertsetre és szembefordu­lva nővérével, fébelőtte magát. Betteldrini Mór az utóbbi időben minden vállalkozásával fiaskót vallott és valószínű­leg az ennek következtében beálló lelki depresszió hatása alatt határozta el magát az öngyilkosságra- Végzetes elhatározását megbeszélte nővérével, akit rajongásig sze­retett és elhatározták, hogy együtt spen­nek a halálba. Az utóbbi három esztendőben két nagy csapás érte a Jutával és a Hungária mű­trágyával folytatott szerencsétlen spekuláció következtében. Barátai véleménye szerint hárommillió pengő vagyona az utóbbi idő­ben majdnem teljesen elveszett. Dr Neumann Salamonné | szül. Goldschmied Anna,­­ valamint gyermekei , Vera,­­ férjezett Polgár Oszkárné I és György nevében fájda- fij­­omtól megtört szívvel je­lenti, hogy áldott, jó férje dr Neumann Sémi orvos | június 29-én délután elhunyt. Temetése július 1-én, pént­­­­eken délután fél 4 órakor 1 I lesz a rákoskeresztúri szr. 1­1 temetőből. fi Gyászolják: veje, unokái, fi | testvérei, sógorai és sógornői, fi * ' ' — •­­ ..v '. rt * *. A képviselőház letárgyalta szünet előtti programját A képviselőház csütörtöki ülésén befejezte a még hátralévő javaslatok vitáját és így a nyári szünet előtt már csak formális ülése­ket tart. Napirend előtt báró Inkey Pál dozta szóba a szőlőtermelők bajait és ki­fogásolta a bólétet, amely tönkreteszi a vámőrlő-malmokat. Ezután megválasztották a 33-as bizottság tagjait, majd Zsindely Fe­­renc előadó javaslatára vita nélkül megsza­vazták a MFTR és az állam között kötött szerződést, vita nélkül szavazták meg a szabadalmak módosítására vonatkozó javas­latot is, melyet Fabinyi Tihamér ismertetett. Az összeférhetetlenségi javaslat részletes vitája következett ezután. Több szakaszt vita nélkül­­ szavaztak meg. A 10. szakasznál, amelyet a bizottság úgy szövegezett, hogy képviselő nem léphet be olyan vállalatba, amely az állammal hasznot hajtó szerződéses visz­onyban áll, gróf Hunyady Ferenc fej­tette ki aggályait és Ritakozzott az ellen, hogy a felsőház­ csak ősszel tárgyalja le kényelmi szempontból ezt a javaslatot. Bródy Ernő helytelenítette az újra szöve­gezőt szakaszt, mert ez nem szigorítást je­­lent, hanem kibúvásokra ad­­ lehetőséget. Wolff Károly és az igazságügyminiszter szó­laltak fel a Szakasz védelmében és a többség azt mlég rá szavazta. A 13. szakasznál, amely szerint azt az ipari tám­ogatást, amely mindenkinek jár egyes iparágakban, képviselő­ is igénybe ve­heti, Bródy Ernő érvelt a változott szöveg ellen. Fenyő Miksa ellenben kifejtette, hogy nem lehet kizárni a képviselőházból bizo­nyos iparágak minden exponensét csak azért, mert olyan támogatást fogad el vál­lalata, amely külön engedélyhez sincs kötve, hanem kivétel nélkül mindenkit a törvény erejénél fogva illet meg. Gál Jenő az új szö­veg ellen, az igazságügy miniszter mellette szólalt fel és a Ház az új szöveget fogadta el. Az új 15. szakasznál, amelynek értelmé­ben képviselők­­ részt vehetnek olyan köz­­szerződésekben, amelyhez nyilvános árlej­tésen jutottak, Bródy Ernő fejtette ki aggá­lyait, Fenyő Miksa és Vary Albert, továbbá Nagy Emil mellette szólaltak fel, ellene emelte fel szavát Gaal Gaszton is, mire az igazságügyminiszter, kijelentette, hogy a többségre bízza a döntést, ő azonban az új fogalmazás ellen szavaz. A Ház az új szöve­get meg is szavazta, bárha az ellenzék, az igazságügyminiszter és több kormánypárti képviselő is az ellen szavazott. Ezzel beje­ Svábhegyi is szanatórium mán nyíln­a P önt a legelőkelőb­b környezetben legtőké- Ik­ül llajts 10­1*311 letesebb szanatóriumi ellátást nyújt. Kezték az összeférhetetlenségi javaslat rész­­letes vitáját. A napirendi vitánál Gaal Gaszton fejtette ki, hogy a gazdáknak csak egy kategóriára vonatkozó moratórium mit sem használ, ha­nem általános és hosszabb lejáratű­ morató­riumoa van szükség. Fábián Béla meghívott minden képviselőt a vigadói nagygyűlésre, ahol elmondják a kereskedők és iparosok nagy bajaikat. Mai­lasits Géza pedig a sütőipari munkások sé­relmeit ismertette. Zsilinszky Endre intézett még sürgős in­terpellációt a kormányhoz a vásárjog ren­dezése ügyében. Ezen az ülésen jelentették be azt is, hogy Kállay Tamás lemondott mandátumáról. A Ház pénteki ülése ugyan csak formális lesz, de többen felszólalnak napirend előtt. ----------------------------------n— BBBIll || Elkeseredett kritikák a kormány ellen a gyáripari A„... képviselők nagygyűlésén talos gazdasági, vám- és adópolitika hibás intézkedései A Gyáripari Képviselők Országos Testü­lete csütörtökön délután a kereskedelmi ügynökökkel karöltve nagygyűlést tartott a gyáripari képviselők Andrássy úti helyisé­gében. A gyűlésen mintegy ötszáz ember jelent meg. Halasi-K­ischer Ödön, a gyáripari képvise­lők testülete elnöke megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy a gyáripari képviselők és kereskedelmi ügynökök olyan súlyos helyzetben vannak, hogy most már ez a békés osztály is megmozdul, hogy hangot adjon kétségbeesésének, elmondja pana­szait és követelje a jogait. A gyűlés napi­rendjén sorskérdések szerepelnek, amelye­ket csak a magyar kormány oldhatna meg. --1- Nem számíthatunk csodára — mon­dotta az elnök —önmagunkban kell bíz­nunk és mindent elkövetnünk a­­nak érde­kében, hogy követeléseinket teljesítsék. Neumann Lajos, a testület alelnöke rá­mutatott arra, hogy a hibás gazdaságpoli­tika és az átkos vámpolitika a gyáripari képviselők kétségbeejtő helyzetének a fő­okai.­­1­ Az önálló magyar vámtarifa megte­remtésével —­ mondotta az előadó — her­metikusan elzártak bennünket a külföldtől. Azután jött a másik nagy csapás, a behoza­tali korlátozás, amely egyedül a GYOSZ-nak tesz jót, mert megöli a külföldi konkurren­­ciát. Fel kell emelnünk szavunkat az ilyen gazdaságpolitika ellen. Neumann Lajos ezután határozati javas­latot olvasott fel, amelyben követeli, hogy a kormány legnagyobb erővel hasson oda, hogy kereskedelmi szerződéses hálózatunk teljesen­ kiépüljön. A nagygyűlés követeli az autonóm vámtarifa tételeinek redukálását, a be­hozatal korlátozásának fokozatosan való leépítését, a belkereskedelem sza­bad tevékenységét akadályozó kiváltsá­gok és a szövetkezetek állami támoga­tásának megszüntetését és a legális ma­gyar kereskedelemnek minden más gazdasági ágazattal együtt való egyen­jogú kezelését. A nagygyűlés egyhangúlag elfogadta a ha­tározati javaslatot. Germ­a Il­igó kereskedelmi tanácsos, a testület alelnöke felszólalásában rámutat­ arra, hogy az egész magyar gazdasági élet­ben pusztít az állami beavatkozások rend­szere és a bürokrácia túltengése. Kifejtette, hogy megölték a szabadkereskedelm­et és a magyar mezőgazdaságot. A deviza- és be­hozatali korlátozások végzetes károkat okoznak. Valósággal megbénítják a ma­gyar gazdasági életet. Gonda alelnök ezután felolvasta határozati javaslatát. A határo­zati javaslat megállapítja, hogy a behoza­tali és devizakorlátozás által okozott nem­zeti jövedelemcsökkenés sokkal károsabban befolyásol­ja a pengő vásárlóértékének fenn­tartására irányuló törekvést, mint amel­ e­­nyire alkalmasak ezek a korlátozások a pengő értékének megvédésére. Most itt van a pszichológiai pillanat, amikor­­ megkezd­hető a devizakorlátozások fokozatos leépí­tése és az­ ország visszatérhet egy szabadabb gazdasági légkörbe. Dr Friedmann Ignác kormányfőtanácsos, a testület jogtanácsos-­főtitkára elsősorban felhívta új, kereskedőtársadalm­at arra, hogy egyesüljön és egy zászló alatt harcoljon kö­veteléseinek teljesítéséért. Rámutatott ez­után a kormányzat adópolitikiájának hi­­­báira. Kifejtette, hogy Magyarországon nincs agrárválság, csak ipari drágulás. Vissza­­élnek a „Pártoljuk a hazai ipart!“ jelszó­val és a gyáripar javára elnyomják a ke­reskedelmet és a kisipart. Ezután határozati javaslatát olvasta fel dr Friedmann Ignác. Ebben követeli a gyáripari képviselők szolgálati viszonyának sürgős szabályo­zását. Tekintettel arra, hogy az elmúlt évben a magyar ügynöki kar a szükségrendeleti in­tézkedések folytán katasztrofális helyzetbe jutott, kéri annak megengedését, hogy a tíz­ezer pengőn aluli kereseti adóalapok is fel­­mondhatók legyenek, tekintet nélkül arra, hogy a határidő már lejárt. Kérik, hogy az ügynöki kar tagjainak adóhátralékait egy­részt elengedjék, másrészt elhalasszák. Vé­gül kérik, hogy az ügynöki bizományi díjak­ból eredő jövedelem külön ne essék forgalmi adó alá.­ A nagygyűlés nagy lelkesedéssel, egyhangúlag elfogadta ezt a határozatot is és utasította a testület elnökségét, hogy a határozatokat terjessze a gyáripari képvise­lők szövetségeinek amszterdami központi irodája elé, azzal a kéréssel, hogy a központi iroda a külföldi országokban székelő társ­­testü­leteket hasonló intézkedések szorgal­mazására kérje fel. Aczél Gyula elnöki tanácsos felszólalásár­ban örömének adott kifejezést afelett, hogy egy táborban egyesülnek a gyári kép­viselők és kereskedelmi ügynökök. Be­jelentette a cipőgyári tisztviselők csatla­kozását. Ezután a szabad nemzetközi forgalong helyreállítását sürgette. A hallgatóság minden egyes felszólalást lelkes tapssal fogadott. Végül Halasi-Fischer Ödön köszönetet mondott támogatásáért a sajtónak és berekesztette a nagygyűlést. A strandolás első idei áldozata A Lágymányos irányában a Duna egy 20—25 év körüli fürdőruhás férfi holttestét vetette ki a partra. A rendőrorvos megálla­pítása szerint három-négy napja lehetett a holttest a vízben s így valószínűleg a va­sárnapi strandolós egyik áldozata került partra. Személyazonosságának megállapítá­sára a rendőrség a nyomozást megindította. Életuntak Pr Faith Alfréd orvos felesége a Szobi ucca 4. szám alatt lévő lakásán mindkét karján felvágta az ereit. A h­ázbeliek ér­fesí­­tették a mentőket, akik az öngyilkos síri­­asszonyt súlyos állapotban szállították a Rókus-kórh­ázba. Pf Faith Alfrédné egyszer már követett el öngyilkosságot. Mindezideig nem lehetett kihallgatni és­ így a rendőrség még nem tudta megállapítani, miért akart elegválni az élettől. A Ferenciek tere 9. számú ház harmadik emeletéről Szabó József 61 éves szabó­mester levetette magát és összetört tagokkal holtan terült el a bérpalota udvarán. Holt­testét a rendőrség intézkedésére a törvény­­etéki Orv­ost.ani infé/Cille szállítattál. Péntefi

Next